Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
2 VASARNAP, int DECEMBER H. Felhívás a világ népeihez Mint már jelentettük, a Szovjetunió fennállása ötvenéves évfordulójának tiszteletére rendezett moszkvai ünnepség pénteki záró akkordjaként Nyikolaj Podgornij. a Szovjetnnlé I,egf elsőbb Tanácsa elnöksége elnökének javaslatára a résztvevők elfogadták a világ népeihez szóló felhívást. Az alábbiakban közőliük a felhívás szövegét. „Mi — hangzik a felhívás világ dolgozóinak, akik minbe vezetője —. a Szovjetunió dig szolidárisak voltak és több mint száz nemzetének maradtak a világ első. sok és népcsoportjának képvíse- nemzetiségű szocialista állalői. akik a Szovjet Szociális- mával. ta Köztársaságok Szövetsé- Hálával fordulunk mindenge megalakulásának ötvene- ki felé. aki az „El a keaekdik évfordulójával kapcso- kel Oroszországtól!" jelsfalatban gyűltünk össize vávnl harcolt az imparialisMoszkvéban. a béke, a ba- ta államok intervenciója elrátság és a testvériség tize- len, tóti velünk együtt küznetével fordulunk a világ dőtt a fasizmus ellen életvalamennyi népéhez — majd halálra szóló párviadtóunkfgv folytatódik: ban, aki a Szovjetunió és A szovjet ország dolgozói, más szocialista országok némiután megvívták a szocia- oeivel vállvetve, a béke szílista forradalmat és megte- lárdítására. az imperialista remtették a munkás-paraszt agresszorok bűnös elgondohntalmat, a világon elsőnek iá ainak meghiúsítására tökezdték meg annak a nagy rekxzik. erinak a vaióra váltását. Ha végigtekintünk az elhogy a kizsákmányolástól múlt ötven esztendőn, büszmentra társndalom felép'ttae '"ék tahettink -rra. hogy a nevében egységbe forrasszák S-ovje'un!ó ezekben azéveka hatalmas ország népeit, hón változatlanul azoknak az véget vessenek a nemzetek oW'ét állt. akik a néoek közötti ellenségesk"dAsri?nek, szabadságáért és boldogságás e népek közös életét a bi- ért küzdenek, hogv a Szorzatain és a barátság alapjai, tetunió minden lehetőt megra helyezve, megteremtsék a tett és megtesz az igaz ügy nének testvéri egységét. győzelméért Ősidőktől napjainkig hű- A mai korra a történelemzódlk nz emberiség történd, ben eddig még nem tapaszntón Ve-rsz'ül a törzsi, a fa- talt méretű társadalmi étJi és a n»m*~tl konfliktusok alakulások jellemzők. A szoszakadaüan láncolata. Ezek ciallzmus, amely először a a korn<ktusok nemeevszer ml országunkban diadalmasdöntött-k a nyomorúság és kodott, győzelmet aratott szenvedések nokláhs orazá- egy sor európai, ázsiai és gdcs» és n*nek»t. vé'be kori- latin-amerikai országban, és tn®tak «sé-e kontineosokd, létrejött a szocialista világÉvezredeken ke-esztül a teg. rendszer. A szocialista kőnatyobb elméik fáradoztak zösség nz egész világ hatadáazno. hom-an tahetne kiutat sának hatalmas ereje, ta'á'nl »hből • he!vwrtb*i de A szocialista országok dola V!T*«k-nánvolék irmlrráook gozólnak példájától lelkesfeneek a nemzeti tónvomást tett és e dolgozók támogatászü'ő A* 'ámogatő uralomnak "át élvező nemzeti felszaba8tv»WViatatlan falába üt- dftó mozgalmak hatalmas kőztek. nyomására összeomlottak a Mott a* egész világ tanú- Ryarmatbircdtómak, és szásftta hnev a kommunista* mos korábban dnvomott P«rt által lelkesített és (rá- " " . Vl ** J" nvftott sznvlef emberek M- «»« utján, tor ei*ondotá«ai valóra vál- Forrón üdvözöljük a szótok. Megvalósult a nagvsre- clalista országok új társadalmi e'kénfelés sok nemzeti- mat építő népeit úl szorteiuta t'nusű Testvéri üdvözlettel forduéUam _ „ barétsőe és a test. lünk a tőkésországok munvé-taée ál'at eevhetaerasztatt kásosztályához, dolgozóihoz, sz-Kad néoek hatalmas ön- akik küzdenek, hogy megké~kes s'«vet«ége. szabaduljanak a kizsákmáAz Október cüött Ismeri nyolástól. a politikai és a p-iaoiponvi sok nemzetiséwfl szellemi leigázástól. á''am történelme a nem—M- A népek egyre türelmetlea"t->-»oni-Tnu«ok szaka- nebbül tapasztalják, hogy a datt-e Ir<<t~zö'*é-éoek tárté, modern világ számos, fonn"»e M'-őb-m más a S»ov- tos problémájára nem találletunió feJlM*s« Rz a fel- nak megoldást A kapitalizÍAéA. a7 orez«n eazriaséri mus szülte szociális bajok po'takn' é« -zMlemt a'eoiai' nemcsak hogy nem szűnnek, ' r-k szi1á-d"l*sa ez a feji hanem még növekszenek. HijrtJí, «iv-.»ő né. szen mindmáig szerte a vip-k nüa»e'en lágon hatalmas területeken egra-á-hu, való kK-»et<rié*e uralkodik a holnaptól való W-m valami l, „em a félelem, a társadalmi igazV*r'taí-,,r„i, véizttan ta'át- ságtalanság, a nemzeti és a koréra hozo»» rikz-ok-. ,-á- fa'' elnyomás. Egy jelentékmn-Vra «'Verünk tettesen ,elen kisebbség fényűzése b —oviét em- Párosul milliók nyomorával. tv—V . nvtéH-ui ts-o. A gyengén tánláltság egész rta"«t» rnroérino evözd- népek Mindez a gyártóé-- XreaszV/vto-k T^iVe. matl rendszer és az impeiri'rttik ők-, -t-v „ h„n,B. riolista elnyomás következtBtt-n emlékő teni„ «*at ménye. iriteta-nvtaiiq.B el "eV Jóllehet az emberiség több „ro-'—k szerint b né-«k mint negyedszázada mentes emr-éu-o nk -ra-tsvó<?t!S a világháborútól, de önelées-láöbao r-ns>*to>.n«V gültségnek nincs helye FolyA szoriati-murSri vfvntt ütődik az Egyesült Államok f-'é-o'-u ToKhnx a mim. szégyenteljes agressz'ója káao—Ht» ka-é tnmöriiu-k Vietnamban. Az amerikai onrimok srat-meo-vi Imperializmus szándékosan rri-.v őr m-oM.*,^ halogatja a háború beszüntectei-oWM A ^ooi-t.^,,,, téséről szóló megállapodás •Imolán é, e dotaozók kőzs, aláírását, felújította a VDK erőfeszítésével sikerült gvö- területének barbár bombázákereaen kiirtani a nemzeti *át. Ártatlan és békés Ukoetavomári. leküzdeni a nem. »ok ezrel pusztulnak, zet-knek a gvarmzti műi.ből Mé§ mindig izraeli megszámozó elmamdnttráeét Ha szállók ,óba arab fö1" ma egész rendszerünket és deket- Még gyarmati és **}eeész életmódunkat az In- üldÖ7-6 rendszerek rútítják temacionallzmus szelleme Földünket Mindez pedig a hat la 4t ezt annak köszön- xx s^zad utolsó harmadáhetjílk. hogv országunkban ban történik, ré^en és visszavonhatatlanul A szovjet nép. a világ vagvőzőtt a szocializmus, a né- lamennyi békeszerető népépek barátságának lenini po- hez hasonlóan, erélyesen tilILitikáia. takozik az amerikai imperiaA Szovjetunió fél évszáza- iizmus vietnami földön eldos jubitaumánnk napján for- követett bűncselekményei elro hálánkat fejezzük ki a len. Ismételten változatlan szolidaritáfiunkról és határozott támogatásunkról biztosítjuk a hős vietnami népet, valamint Laosz és Kambodzsa népét, s szilárd meggyőződésünket fejezzük ki, hogy igaz ügyük győzelemre jut! Határozottan támogatjuk az arab-keleti imperialista agresszió ellen küzdő harcosokat, azokat a népeket, amelyek a gyarmati uralom ellen harcolnak. A népeknek sok milliárdos adót, kell fizetniük a militarizmusnak. Ezt a pénzt, amelyre oly nagy szükség lenne békés, építő célokra, a dolgozók életszínvonalának emelésére, annak a hadigépezetnek a kiszélesítésére és modernizálására fecsérlik, amely az imperializmus kezében továbbra is a béke komoly veszélyeztetője. Felhívjuk a népeket, egyesítsék és aktivizálják erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy megszűnjék az éhezés, a nyomor, a társadalmi igazságtalanság, a nemzeti elnyomás és egyenlőtlenség. Felhívjuk a népeket, cvesftsék és aktivizálják erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy a reakciós ideológiától, a fajgyűlölet, a sovinizmus és a fasizmus mérgétől megvédhessék az emberiség kulturális és erkölcsi értékeit. A szovjet nén nevében és az egész emberiség színe előtt ünnepélyesen kijelentjük, hogy országunk a jövőben ls megingathatatlanul hű marad a pének barátsága, a szabadság és a szocializmus nemes eszményképeihez. Az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram alapján fáradhatatlanul harcolunk tovább a szocialista közösség szilárdításáért. a nemzetközi feszültség további enyhüléséért és a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett éléséért, a népek nemzeti fügpe'lenségéért, a népek közötti kölcsönös megbecsülésért és barátságért, a dolgozó emberek jobb életéért és az egész emberiség társadalmi haladásáért Az emberiség szempontjából mind nagvobb jelentőséget ölt az a harc, amely a természeti viszonyok fokozódó rosszabbodásával, a levegő. a tengerek és a folyók elmérgeződésével. a városok elszennyeződésével kapcsolatos veszély ellen folyik. Mi, a szovjet nép képviselői, azzal a felhívással fordulunk a világ népeihez, minden emberhez —• nemzetiségi, vallási és faji hovatartozásra való tekintet nélkül —, hogy egyesítsék erejüket e megérett problémák megoldása érdekében. Felhívjuk a népeket, egyesítsék és aktivizálják erejüket hogy fennmaradhasson és szilárduljon a béke, megszűnjön a háborús veszély, megszűnjenek az imperialista agressz'ós tűzfészke!?, megvalósulhassanak a nemzetközi kapcsolatokban az erőszak alkalmazásának elutasítását, a nukleáris fegyverek és más tömegpusztító eszközök végleges eltiltását kimondó ENSZ- határozatok. Diadalmaskodjék Földünkön a tartós béke, a népek szabadsága és nemzeti függetlensége! Vegyen részt mindenki e nemes és humánus célokért folytatott harcban! Járuljon hozzá mindenki az emberiség dédelgetett vágya megvalósításához, ahhoz, hogy békében, a szabadság és a társadalmi haladó® körülményei között élhessen! A SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTáRgASÓGOK SZ0VETSEGEMEK LEGFELSŐBB TANACSA. A SZOVJETUNIÓ ' KOMMUNISTA PART IANAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA L. Brezsnyev fogadta Kádár Jánost Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára szombaton foradta Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, a Szovjetunió fennállásának 50 évfordulója alkalmából rendezett moszkvai ünnepségeken részt vett magyar párt- és állami küldöttség vezetőiét. Leonyid Brezsnyev és Kádár János baráti eszmecserét folytatott a pártjaink és országaink közötti együttműködés elmélyítésének kérdéseiről, és megvitattak időszerű külpolitikai kérdéseket. Szombaton délután Kádár János vezetésével hazautazott Moszkvából a magyar párt- és állami küldöttség. A szovjet főváros Kijevi pá. lyaudvarán szovjet részről a búcsúztatásnál jelen volt Arvid Pelse. az SZKP Politikai Bizottságának tagja, Jurij Andropov. az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, Nyikolaj Bajbakov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, az SZKP Központi Bizottságának tagja, továbbá Vlagyimir Pavlov a Szovjetunió budapesti nagykövete, az SZKP KB tagja. Hanoi barbár bombázása 9 Hanoi (TASZSZ, SITI, AFP) Péntek estétől szombat hajnalig hat alkalommal üvöltöttek fel Hanoiban a légiveszélyt jelző szirénák. Közben a város szívében is hallani lehetett a bombák robbanását, látni lehetett a becsapódások nyomán keletkezett lángcsóvákat — írta helyszíni tudósításában az AFP francia hírügynökség. Az amerikai légikalózok hétfő óta már 40 alkalommal bombázták a VDK fővárosát és közvetlen környékét. A lakosság az egymást követő légiriadók ellenére nyugodtan és fegyelmezetten folytatja tevékenységét. Hozzálátott a katonai célpontoknak egyáltalán nem nevezhető lakóházak romjainak eltakarításához, a lebombázott középületek, közutak és a város polgári repülőtere helyreállításához. Joan Baez amerikai énekesnő, aki 500 levelet hozott a VDK-ban fogságba esett amerikai pilótáknak és három másik amerikai békeharcos kénytelen volt elhalasztani szombatra kitűzött elutazását Hanoiból, mert a légikalózok bombái súlyosan megrongálták a főváros polgári repülőterét, s több, menetrendszerű gép nem tud leszállni. Arnsríka szégyene Nixon elnök személyesen adott parancsot az amerikai légierőnek, hogy ismét bombázza a Vietnami Demokratikus Köztársaság egé3z területét, két hónapig sem volt hát érvényben az az előző döntés, hogy a 20. szélességi foktól északra eső részen abbahagyják a légiháborút Igaz, ezt két héttel az amerikai elnökválasztás előtt jelentette be, ríkkor, amikor képviselője Párizsban megszövegezte a VDK küldöttével a fegyverszüneti megállapodást is. A terrortámadások felfüggesztését csakúgy, mint a VDK-val való megállapodás megfogalmazását akkoriban az óvatos politikai megfigyelők hajlandók voltak mindenekelőtt választási kortesfogásnak minősíteni. Ahogy teltek a napok-hetek, s ahogy késett a már elfogadott megállapodás 'hivatalos aláírása, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Nixon „agytrösztje" valatnln mesterkedik. A VDK tartotta magát a hosszas tárgyalásokon, fáradságos munkával — és mondjuk meg, nem kevés engedménnyel — elért megállapodáshoz. A VDK nem mehetett bele abba, hogy Washington ne ismerje el a vietnami nép önrendelkezési jogát, hogy az USA véglegessé tegye az ország kettészakítottságát. Az amerikai kormány visszalépése az október végén már megtárgyalt megállapodásoktól azt jelentette, hogy ismét elzárkózik annak a ténynek az elfogadása elől: Dél-Vietnamban két kormány, két hadsereg, s három politikai irányzatot lehet találni, mivel fellép egy semleges csoport is. Az USA diplomatái ezenkívül meg akarták változtatni a fegyverszüneti ellenőrző bizottság összetételét és tevékenységét is holott már erről szintén megállapodásra jutottak októberben. Hogy követeléseinek nagyobb — és félelmetesebb — nyomatékot adjon, az Egyesült Államok etaöke kiadta a bombázási parancsot. Nyomában a VDK északi területei, elsősorban a főváros és a legnagyobb kikötő ellen. Hanoi ennyit még nem szenvedett a háborúban, mint most! De az amerikai léeikalózok sem voltak kénytelenek ennyi veszteséget eltűrni, mint most: a VDK légvédelme a szovjet gyártmányú rakéták segítségével a szovjet gyártmányú vadászgépek bevetésével tucatszám szedték le a betolakodó gépeket Az amerikai bombázás újrakezdése — ami Amerika szégyene — megdöbbenést és felháborodást keltett szinte az egész világon. A tökésországok kormányai is nyugtalanságuknak adtak hangot, súlyosnak és fájdalmasnak mondták az amerikai politikában bekövetkezett fordulatot, még NATO-országok is akadtak amelyeknek vezető politikusai és polgári lapjai szintén találtak módot és alkalmat az amerikai politika helytelenítésére. A szocialista országok kormányai határozottan, egyértelműen Ítélték el az amerikai agresszió fokozódását, és hitet tettek — mint a Magyar Népköztársaság kormánya is — a vietnami nép igaz ügye mellett, teljes támogatásukról bizto sitva ezt a hős népet Figyelmeztették az USA kormá nyát hogy a vietnami békét ilyen eszközökkel nem érheti el. A kormánynyilatkozatokban felszólítás hangzott el: Amerika hagyja abba a bombázást, és haladéktalanul írja alá a már létrejött megállapodást Meghalt Tupoljee 0 Moszkva (MTD Súlyes betegség után életének 85. évében elhunyt Andrej Tupoljev Lenin-díjas és többszörös Állami-díjas kiváló szovjet repülőgéptervező, a szocialista munka háromszoros hőse. Tupoljev hosszú éveken át vezetője volt annak az intézetnek, amely 120 repülőgéptípust — főként nehézrepülőgépeket — tervezett. Az ő nevéhez fűződik a világ első sugárhajtású utasszállító repülőgépének — a TU—Mének — 1955-ben történt megalkotása. Tizenhárom évvel később emelkedett a magasba a TU—144-es repülőgép, a szuperszónlkus utasszállító légiflotta első gépe. Koreai alkotmánytervezet 0 Phenjan (TASZSZ) A Koreai Munkapárt Központi Bizottsága pénteken tartotta hatodik plénumát, melynek napirendjén a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság szocialista alkotmányának kérdése szerepelt A záróbeszédet Kim Ir Szen.a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára tartotta. A plénum résztvevői egyhangúlag jóváhagyták az ország szocialista alkotmányának tervezetét, melyet a legfelsőbb népi gyűlés elé terjesztenek. Ausztrál dollár 0 Canberra (MTI) Gough Whitlam ausztrália; miniszterelnök ma bejelentette, hogy 4,85 százalékkal felértékelték az ausztráliai dollárt Kanada az NDK elismeréséről • 0 Washington (MTD Franciaország és NagyBritannia* után, Kanada is közleményben jelentette be készségét a diplomáciai kapcsolatok felvételére a Német Demokratikus Köztársasággal. A nagykövetek cseréjére az új évben számítanak. A közlemény egyben kifejezi a kanadai kormány szándékát kereskedelmi tárgyalások folytatására az NDKvaL