Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-16 / 296. szám
4ff $60 VILÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! 62. évfolyam, 296. szám 1972. december 16., szombat Ára: 80 fillér MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT L A* PJ A A DNFF megalakulásának évfordulóján: Szolidaritási nagygyűlés a Szegedi Ruhagyárban »» A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front 12 évvel ezelőtt alakult meg. Azóta folytatja emberfeletti küzdelmét az amerikai agresszió ellen. Ebben a harcban maga mellett tudja a magyar népet is, távoli küzdelmének testvéri támogatóját Ennek a szolidaritásnak jegyében ünneplik meg hagyományosan, immár hét éve Szegeden, a népfront rendezésében a DNFF megialakulásáh mely történelmi előzménye volt a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány létrejöttének, A 12. évforduló alkalmából tegnap, pénteken délelőtt kedves vendéget fogadtak a Hazafias Népfront városi bizottságának tanácskozótermében: Hoang Cuongot, a VDK budapesti nagykövetét és Huynh Van Thant, a DIFK budapesti nagykövetségének ügyvivőjét. Á fogadáson megjelent Vass ístvánné, az Elnöki Tanács tagja, az Országos Béketanács alelnöke, Papp Gyula, a városi tanács elnökhelyettese, Hoffmann Márton, a megyei pártbizottság munkatársa és Molnár Sándor, a népfront megyei titkára. A vendégéket dr. Kedvcssy György professzor, a népfront városi elnöke üdvözölte, szavaira Huynh Van Than ügyvivő válaszolt. A vietnami szolidaritási akciók városi eseményeiről — a takaróés kerékná rgyűj tésről, a vietnami műszakokról, a szövetkezetek és az oktatási intézmények fiataljainak felajánlásairól — Salzmon István, a népfront városi titkára tájékoztatta a vendéBeket. Délután a népfront városi elnökségének és a Szegedi Ruhagyár oárt-, gazdasági, társadalmi és tömegszervezeteinek rendezésében szolidaritási nagygyűlést tartottak az üzem kultúrtermében. Az elnökségben helyet foglalt a VDK budapesti nagykövete, Hoang Cuong és a DIFK budapesti nagykövetségének ügyvivője. Huynh Van Than. Részt vett a gyűlésen Papp Gyula, a városi tanács elnökhelyettese. Molnár Sándor, a Hazafias Népfront megyei és Salamon István, a népfront városi titkára, valamint a gyár párt-, gazdasági, társadalmi és tömegszervezeteinek számos képviselője. A nagygyűlést a gyár pártszervezetének titkára. Bereng József nyitotta meg, utalva azokra a szolidaritást kifejező kezdeményezésekre, mozgalmakra, amelyekben a ruhagyár közössége is részt vett, bizonyítva a vietnami nép iránti barátságát. Ennek jelképeként a KISZszervezet fiataljai vörös szeg. fű csokrot adtak át a vendégeknek. Vass Istvánná, az Országos Bóketanács alelnöke volt a nagygyűlés szónoka. Beszédében korunk egyik legcsodálatosabb antiimperialista harcának zászlóvivőit, a DNFF legendás hőseit köszöntötte, ismertetve a felszabadítási front történetét, attól a tizenkét évvel ezelőtti időtől, amikor még nyíllal s lándzsával szálltak szembe az agresszorokkal, egészen a mai napokig. Ennek a nagy bátorsággal folytatott harcnak az útjai a háború hihetetlen szörnyűségeivel vannak kikövezve. A koppenhágai értekezlet megÜlésezett a megyei tanács Vásárhelyhez csatolják a mártélyi üdülőtelepet Egységes levéltári és könyvtári szervezetet hoznak létre A magyar nép szolidaritását Huynh Van Than köszönte meg a felszabadítási front és a VDK nevében állapításai szerint hatmillió polgári és katonai személy halt meg, sebesült meg, vagy vált hajléktalanná az indokínai háborúban, azaz minden nyolcadik indokínai. Indokína földjére percenként két tonna bomba hullt, s Dél-Vietnamban minden lakosra jut egy bombatölcsér. Most, amikor ismét felcsillant a béke lehetősége, az USA halogató taktikája azt a célt szolgálja, hogy még a fegyvernyugvás előtt felfegyverezze a saigoni rezsimet, mérhetetlen mennyiségű hadianyagot küldvén Vietnamba, a légierő minden eddigit meghaladó támadásaival változtassa pusztasággá a demilitarizált övezetet, s lehetőséget adjon Thieunak, hogy megszabaduljon politikai ellenfeleitől. Ahogy a miniaknákat lerakták az amerikaiak — amelyek még évek múlva is levághatják a földmíves lábát —, úgy igyekeznek a polgárháború időzített aknáit lerakni. A magyar békemozgalom, mely a maga szerény eszközeivel kezdettől támogatta a DNFF igazságos harcát, a DIFK erőfeszítéseit, mindent megtesz azért, hogy a jövő évi római nemzetközi indo-1 kínai konferencián, az 1973as moszkvai béke-világkongresszuson már a sokat szenvedett ország békés újjáépítéséről, annak megsegítéséről tárgyaljanak az összegyűltek. Huynh Van Than, a DélVietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány budapesti nagykövetségének ügyvivője a magyar nép — egyben Szeged lakóinak — támogatásáért köszönetet mondva, hangsúlyozta, hogy ha az Amerikai Egyesült Államok nem hajlandó aláírni a megegyezést, tántoríthatatlan eltökéltséggel folytatják a harcot az ország teljes felszabadításáig. Ipacs Eva, a Radnóti Miklós szocialista brigád tagja, KISZ-alapszervezeti titkár vezetésével a fiatalok ezután a meghívott vietnami diákoknak jelképesen átadták azoknak a takaróknak néhányát, amelyeket az országos mozgalomhoz csatlakozva készítettek. A nagygyűlés résztvevői táviratot intéztek a Magyar Szolidaritási Bizottsághoz, kinyilvánítva a vietnami nép iránti barátságukat. A távirat szövege: „Mi. a Szegedi Ruhagyár dolgozói, munkásfiataljai, felháborodással vesszük tudomásul, hogy az Amerikai Az Országos Béketanács alelnöke, Vass Islvánné a DNFF történetét ismerteti a nagygyűlés résztvevőivel Egyesült Államok vezetői a vietnami nép, a világ haladó emberiségének akarata ellenére tovább folytatják szégyenteljes agressziójukat Vietnamban. A szolidaritási nagygyűlés résztvevőiként, a Szegedi Ruhagyár több mint kétezer dolgozója nevében követeljük, hogy az Egyesült Államok vessen véget gyilkos hadjáratának, szüntesse be a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását, ismerje el a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormányt, tartsa tiszteletben a VDK szuverenitását. Biztosítjuk Vietnam népét további támogatásunkról a betolakodók ellen vívott harcában. Meggyőződésünk, hogy ez a hősies küzdelem nem marad eredmény nélkül, és meghátrálásra kényszeríti az agresszorokat. Veled vagyunk Vietnam!" A nagygyűlést végeztével a ruhagyár vezetői fogadást adtak a vendégek tiszteletére, akik az esti órákban tértek vissza a fővárosba. Tegnap évzáró ülését tartotta Szegeden Csongrád megye tanácsa. Az ülésen részt vett Rózsa István, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára és Pusztai Ferenc, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának Csongrád megyei referense is. Az egyes napirendeket dr. Komócsin Mihály, a tariács elnöke terjesztette elő. A tanácsülés elsőként a tanács és a végrehajtó bizottság 1973. évi munkatervét tárgyalta és fogadta el, ezután a Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság jövő évi munkatervét hagyta jóvá. Vásárhelyi érdekeltség A munkatervek jóváhagyását követően a tanács számos előterjesztést fogadott el. Határozatot hozott, mely szerint 1973. január eredményesebb felhasználásá1-tól Mártély államigazgatá- ra> a í°bb gazdálkodás bizsí területéből 1194 hektárt, tosítására hozta meg rendevagyis• az üdülőtelep terüle- letét a tanács, illetve alakul tét Hódmezővásárhely ál- meg január 1-től a gazdasálamigazgatási területéhez' hivatal, kell csatolni. A határozat meghozatalának okai és előzményei 1964-ig nyúlnak vissza, amikor is az Egészségügyi Minisztérium a Mártély ártéri részén kialakult üdülőtelepet üdülőterületté nyilvánította. A rendezési terv szerinti fejlesztést 1971ig még biztosítani tudta a községi tanács, de attól is inkább, mivel e területnek nincs állandó lakossága. Azt is jól tudjuk, hogy az üdülőterület számtalan kiváló adottsággal rendelkezik, ám mindeddig közel sem nyújtotta azt, amit adottságai alapján elvárhattunk a mártélyi üdülőterülettől. Az, hogy a megyei tanács január 1-től Hódmezővásárhelyhez csatolta, lehetőséget teremtett a valóban intenzív fejlesztésre, ami meglehetősen drága, jócskán meghaladja egy község pénztárcájának lehetőségeit. Tegnapi ülésén egy rendeletet is hozott a tanács, mely szerint 1973. január 1-től létre kell hozni a tanács vb gazdasági hivatalát. Mivel a tanácsnak és a tanácsszerveknek egyre több gazdasági feladatnak kell eleget tenniök, ezért a szervezési osztály munkájának segítésére, a hatékonyság fokozására, valamint a tanácsi költségvetés egyes előirányzatainak Szegedi központtal Két, a megyei művelődéspolitikát érintő határozatot hozott tegnap a tanács. Az egyik szerint január 1-től megalakítják a megye egyálló levéltári igazgatóság jött létre. Ezt a megosztottságot ma már nem indokolja semmi. Ráadásul az 1950-ben létrehozott megyei levéltári hálózat ma már nem felel meg a követelményeknek. A hatékonyabb irányítás biztosítása, az egészséges koncentráció megteremtése céljából kell létrehozni az egységes szervezetet január 1-től, s ezzel egyúttal előkészítik a Szegeden felépítendő könyvtári és levéltári kombinát által a későbbiekben megteremtendő centralizációt is. Á határozat szerint január 1-től a Csongrád megyei Levéltár székhelye Szegeden lesz, hatásköre kiterjed majd az egész megyére. Kinevezések, felmentés Három személyi változást is jóváhagyott a tanács. Deák Ferencet, a kereskedelmi osztály eddigi vezetőjét — érdemei elismerése mellett — felmentette eddigi tisztségéből, és 1973. január 1-i hatállyal a Délmagyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalathoz igazgatói munkakörbe áthelyezte. Helyére Farsang Lászlóné dr.-t, a szegedi városi tanács kereskedelmi osztályának eddigi vezetőjét nevezték ki, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetőjéül, szintén január 1-i hatállyaL Döntött a tanács az ipari osztály hosszú ideje betöltetlen osztályvezetői tisztségéről is. Az osztályvezetői znléka vásárhelyi érdekelt ség, s így elsősorban Hódmezővásárhely lakóinak pihenését és üdülését szolgálja a terület. Mindez megfelelően indokolja, hogy a területet a városhoz kell csatolni. Annál Tanácskozott a SZOT A Szakszervezetek Országos Tanácsa tegnap a SZOT székházában megtartott ülésén a népgazdaság idei helyzetéről, a jövő évi népgazdasági terv irányelveiről és a szakszervezeti tennivalókról, feladatokról tárgyalt. A tanácsülésen megjelent Fock íyeknek korszerű ipari báJenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. A tanácsülés első napirendi pontjaként Nemeslaki Tivadar, a SZOT titkára tartott referátumot a tennivalókról, amelyek az MSZMP Központi Bizottságának novemberi határozata alapján, s ezen belül is, elsősorban az 1973. évi terv megvalósításából a szakszervezeti mozgalomra hárulnak. A vita után a tanácsülés határozatot hozott a soron levő feladatokról. Felhívta a szakszervezetek figyelmét: sajátos eszközeikkel szorgalmazzák, segítsék, hogy világosan és egyértelműen fogalmazzák meg mindenütt a jövő évi ágazati, területi, vállalati, gyári, üzemi és műhelyi feladatokat. A szakszervezetek a gazdasági fejlődés meghatározott ütemének és a hatékonyság fokozásának megfelelően segítkezdve már nem volt képes séges tanácsikönyvtár-szer tovább fejleszteni a terüle- vezetet, a másik szerint petet, elegendő pénz hiányá- ciig az egységes megyei leban. Ráadásul az üdülőterü- véltári szervezetet leten If™ é" A me8yei könyvtárhálózat _ .„. _ Sa vásárhelW érdekelti irányítására egységes megyei posztra Vaszócsik Győzőnél, zaleka vasarneivi eraeiteit — u —a tanács vb tervosztályának dolgozóját nevezte ki, január 1-től. Interpellációk A megyei tanács tegnapi ülésén több tanácstag interpellált. Dr. Bacskay Jenő (Szentes) még a tanács legutóbbi ülésén interpellált a' 45-ös űt állapota miatt. A megyei Közúti Igazgatóság ígérete szerint jövőre gondoskodni fognak az út karbantartásáról. Dr. Meleg András (Földeák) a propánbután gáz ügyében, a jobb ellátásért interpellált Ifj. Tóth Antal (Szeged), a tarjáni 204-es épület hibái miatt, Nagyistók Sándor (Felgyő) pedig a mezőgazdasági üzemek rossz gázolajellátása miatt interpellált. sék. hogy az ipari termelés jelentős részét nyújtó nagyüzemek munkája eredményesebbé váljon. Az állami szervekkel együtt vegyenek részt azoknak a vállalatoknak a kijelölésében, amezissá fejlesztését kell tűzni. célul szervezetet hoznak majd létre, melybe bekapcsolják a szegedi Somogyi könyvtárat is. Az egységes megyei könyvtárszervezet szakmai irányítását a Somogyi könyvtár látja eL Az átszervezést követően a Somogyi könyvtár megmarad városi intézményként, de bővül feladatköre, ellátja a megye tanácsi, közművelődési könyvtárhálózatának ellenőrzését, módszertani segítését és irányítását. Az új, központi szervezet közvetlen irányítását a szegedi városi tanács vb művelődésügyi osztálya látja majd el. Szükség volt az egységes levéltári szervezet létrehozására is. A megye közigazgatási rendszerének alakulása, a megyeszékhely többszöri változása következtében Csongrád megyében két önÖtvenéves a Szovjetunió Ünnepi iiles az ükadémíán A Magyar—Szovjet Baráti Társaság, az MSZMP KB politikai főiskolája és a Magyar Tudományos Akadémia pénteken ünnepi tudományos ülést rendezett a Szovjetunió megalakulásának fél évszázados évfordulója tiszteletére. . Az Akadémia nagytermében Nemes Dezső akadémikus, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a politikai főiskola rektora tartott elnöki megnyitót, majd előadások hangzottak ,el. Erdey-Grúz Tibor akadémikus, az MTA elnöke a Szovjetunió tudományos fejlődéséről tartott előadást. J. V. Bromlej, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, a Szovjet—Magyar Történész Bizottság elnökhelyettese, a hazánkban tartózkodó Szovjet —Magyar Baráti Társaság delegációjának vezetője „Jelenkori nemzeti folyamatok a Szovjetunióban" címmel tartott referátumot. Szabó József kandidátus, az MSZMP KB politikai főiskolájának rektorhelyettese a Szovjetunió gazdasági fejlődésének nemzetközi jelentőségét méltatta, majd Bereez János kandidátus, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője tartott előadást a magyar és a szovjet nép kapcsolatainak fejlődéséről. A szocialista munkaversenyt állítsák az 1973. évi tervek megvalósításának szolgálatába. i