Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-11 / 266. szám

SZOMBAT, 1872. NOVEMBER ö. Le Duc Tbo visszalérl Párizsba Haig tábornok Saigonban tárgyai Az USA fokozza /égitorrorját Indokínában a Párizs (MTI) és a VDK között létrejött madó akcióinak felélénkülé­Xuan Thuy, a VDK Pá- békerendezési megállapodás sérői érkeztek jelentések. A rizsban tárgyaló küldöttsé- véglegesítéséhez. Reuter arról tudósított, hogy gének vezetője pénteken Amint a New York-i lap amerikai repülőgépek Phnom Cholsy-Le-Roi-ban, Párizs által idézett amerikai kor- penh_j szövetségeseik támo­egyik elovarosaban, a kül- mányforrások sugalcnazásá- utasára a főváros közvet­dötteég székhelyén interjút bői kitűnik, Washington to- ,en környékét bombázták. A adott az AFP francia hír- vabbra is azt a benyomást hazafiak több szakaszon el­ugynokség munkatársanak. kelti, hogy Thieu „vonako- vágták a Phon Penhbe ve­Kérdésekre válaszolva dúsa" miatt húzódik el a zetd közutakat Xuan Thuy közölte, hogy Le Nixon elnök által október Losonczi Pál üdvözölte Nixont újraválasztása alkalmából o Budapest (MTI) Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Richárd M. Ni­xont, az Egyesült Államok elnökévé történt újraválasz­tása alkalmából. a áiovjETumö 50 ÉVES Duc Tho. a VDK küldöttsé- 20-án személyesen jóváha­gének különleges tanácsadó- gyott megállapodás aláírása, ja vissza fog térni Párizsba. A Washington Post ugyan­Érkezésének időpontját nem csak mértékadó amerikai közölte, de jelezte, hogy ar- kormányforrásokra hivatkoz­ról előre tájékoztatni fogják va azt az értesülését közölte, a sajtót. hogy az amerikai kormány­# Saigon (AFP, UPI, AP) nak eleve nem volt szándé­Alexander Haig tábornok, kában betartani az aláírásra Kissinger amerikai nemzet- közösen megállapított októ­biztonsági főtanácsadó he- ber 31-i határidőt, hanem új lyettese közép-európai idő kérdések felvetésével szán­szerint pénteken hajnalban dékosan kihúzta a megélla­érkezett Saigonba. A tábor- podás „újratárgyalását" az nok kíséretében van John amerikai elnökválasztások Negroponte, aki szintén tag- lezajlása utáni időszakra, ja az Egyesült Államok nem- hogy így a belpolitikai nyo­zetbiztonsági tanácsának. mástól mentesülve időtnyer­Haig tábornok pénteken jen a Thieu-rendszer továb­esaknem kétórás megbeszé- bi katonai megerősítésére, lést tartott Thieu saigoni el- Amerikai sajtóforrások sze­nökkel. rint a legutóbbi két hét fo­Az eszmecseréről eddig hi- lyamán csaknem 200 vadász­vatalosan semmit sem kö- bombázót, taktikai vadász­zöltek, viszont a New York gépet és felderítő repülőgé­Times egy „magas rangú pet, 32 darab C—130-as Her­washingtoni személyiségre" cules csapatszállító gépet és hivatkozva azt az értesülést több mint 200 helikoptert szellőztette, hogy Nlxon el- szállítottak soron kívül Dél­nöfc — Haig tábornok útján Vietnamnak, továbbá úton — személyes levelet küldött van több száz harckocsi és Thieunak, s ebben arra sür- más nehézfegyverzet Saigon gettc a saigoni elnököt, hogy felé. „a lehető leghamarabb" fo- Ugyanakkor az Egyesült gadja el a tűzszünetet. Államok fokozza légiterror­A New York Times ugyan- ját Indokínában. Amerikai erre a forrásra hivatkozva harcászati és hadászati re­hozzáfűzte: ha Haig tábor- pülőgépek — saigoni forrá­nok megbízatását siker ko- sok szerint — az elmúlt 24 ronázza, akkor Henry Klssin- órában több mint hétszáz ger nemzetbiztonsági főta- bevetésben bombázták a nácsadó jövő hét vége felé négy indokínai országot, a Párizsban megkezdheti a VDK-t, Dél-Vietnamot, La­VDK képviselőivel az utolsó oszt és Kambodzsát, tárgyalássorozatot a tűzszü- A B—52-es repülőerődök nelről. több mint száz légitámadást Haig tábornokot a hét vé- hajtottak végre a négy in­gére várják vissza Washlng- dokinál ország ellen, tonba. Thieuval folytatott Egy saigoni szóvivő pén­megbeszéléselről a CBS sal- tek reggeli tájékoztatóiéból goni tudósítója pénteken kitűnt, hogy a forradalmi dél-vietnami kormányforrá- erők az elmúlt 24 órában sokra hivatkozva azt jelen- összesen 84 gyalogsági és tü­tette, hogy a saigoni rend- zérségi támadást intéztek a szer elnöke ragaszkodik „fel- Thieu-rezsim katonaságának tételeihez" és csak az általa különböző állásai ellen, „északinak" nevezett erők # Phnom Penh (Reuter) „teljes kivonása után" haj- A kambodzsai hadszintér­landó hozzájárulni az USA ről ls a khmer hazafiak tó­Egy bomba és egy nyilatkozat A Nemzetközi ifjúsági találkozó Moszkvában O Moszkva (TASZSZ) SZKP Központi Bizottsága Moszkvában, a szakszer- főtitkárának a találkozóhoz vezetek hazánk osziopcsar- intézett üdvözlete, nokában pénteken megnyílt __^^__ a dolgozó fiatalok nemzet­közt értekezlete. A konfe­rencia témája „a dolgozó fiatalok a modern társada­lomban és harcuk jogaiért, a szociális haladásért és a békéért". Az értekezleten száztizenhárom ország kül­döttei es 15 nemzetközi szervezet vezetői vesznek részt. \ — Ez a találkozó kétség­telenül új tapasztalatokkal, új eszmékkel gazdagít ben­neteket, hatékony ösztön­zést ad a haladó ifjúság nemzetközi együttműködé­sének további fejlődéséhez és erősítéséhez — mondja Leonyid Brezsnyevnek, az nagy nyugati polgári lapok az utóbbi napokban ha­tározottan kevesebbet foglalkoznak Chilével, mint az elmúlt hetek során tették. Ez önmagában is azt mutatja, hogy az új útra lépett latin-amerikai országban javult, megszilárdulóban van a helyzet. Ha ugyanis a chi­lei reakció valamilyen látványos akciót produkált — és erre az elmúlt időszakban a szokásosnál is több példa akadt —. nem egy nyugati főváros nagy újságjában azon­nal megjelentek a hatalmas címbetük. A legutóbbi órákban is érkezett hír jobboldali akció­ról, ez azonban eltörpül a kereskedők és szállítási vállal­kozók emlékezetes szabotázsaihoz képest. A hír így hang­zik: ismeretlen tettesek egy száguldó gépkocsiból bombát dobtak a Chilei Szocialista Párt főtitkára, Carlos Alta­miran szenátor házára. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de ez nem a merénylőkön múlott A nyomozás megindult A tettesek személye ismeret­len, de politikai hátterük aligha. A chilei reakció egysze­rűen képtelen belenyugodni abba. hogy kicsúsznak a ke­zéből a hagvomanvos kulcspozíciók. Egy több dühödt hang hallatszik részükről a katonák ellen. A hadsereg minden nehéz belpolitikai helyzetben levő ország számára kulcs­kérdés, és Latin-Amerikában ez az általános érvényű szabvánv sokszorosan igaz. Ezért fordul a reakció dühe a hadsereg ellen, amely­nek tagjai, sőt vezetői hűségesen teljesítik kötelességüket az alkotmányos rend védelmében. Nyilvánvalóan ezt a konstruktív szellemet honorálta dr Ailende elnök néhány ns.Dja, amikor a fegyveres erők egyik markáns személyi­ségét, Carlos Prats tábornokot bízta meg a belügyminisz­teri tisztséggel. A tábornok most nyilatkozott áz említett kereskedő- és szállítási sztrájk sikeres leszereléséről és kijelentette: a hadsereg álláspontja az, hogy az alkotmá­nyos úton hatalomra került kormánynak joga van meg­valósítani a választóknak tett ígéretét. Ehhez legfeljebb annyit tehetnénk hozzá, hogy nem­csak joga, hanem kötelessége is, amelyet minden akna­munkával szemben híven teljesít. És ahhoz, hogy to­vábbra is teljesíthesse, fontos feltétel a fegyveres erőknek a Prats-nvilatkozatban most újra megnyilvánult konstruk­tív magatartása. Hollandia is elismeri az NDK-t # Hága (UPI) ségéről. Tokiói külügymi­Barend Biesheuvel, hol- nisztériumi források úgy tud­land miniszterelnök a pén- ják, hogy Japán a jövő év­teki kabinetülés után újság- ben kívánja felvenni a dip­íróknak adott nyilatkozata- lomáciai kapcsolatot az NDK­ban kijelentette, hogy Hol- val landia hamarosan dlplomá- A kapcsolatok normalizá­ciat kapcsolatot létesít az ,. , . . ,, ., ,. . NDK-val. s ezután a két or- lasóra irányuló targyaiasok szag haladéktalanul nagykő- még november folyamán vetet cserél. megkezdődnek Tokió és Ber­A holland kormány nyilat- lin között. kozatban fejezte ki megelé­A moszkvai metró jövője A moszkvai metró egyik új állomásának mozgólépcsője A moszkvai metró főmér- Csökkentjük a zajokat er nöke, Arkagyij Bakulin ki- önmagában is a kényelmet teritette előttünk a szovjet szolgálja. Az állomások épí­tészeti anyagait a hangel­főváros színes vonalakkal behálózott térképét. — Erre fognak haladni a metró vonalai az elkövetke­ző 15—20 évben — magya­rázta. — Hosszuk eléri a 320 kilométert. Jelenleg a met­róvonalak teljes hossza 141 kilométer. — A statisztikai adatok szerint a varos lakóinak egyharmada utazik naponta a metrón. Becslésük szerint 1985-ben hányan veszik igénybe ezt a rendkívül gyors közlekedési eszközt? — A századforduló előtt tizenöt évvel a metró meg­előzi az összes egyéb közle­kedési eszközt a városokban, és kétszer annyi utast fog szállítani, mint napjainkban. — Milyen újdonságok vár­hatók az állomások kikép­zése terén? — Ügy gondolom a Jelen­nyelés szempontjai szerint válogatjuk össze. A szerel, vények belül is csöndeseb­bek lesznek. Kettős ablak­üvegek, hangszigetelő falbe­tétek, az ülések alá rejtett szellőztető berendezések megakadályozzák az alagút­ban keletkező zajok behato­lását a kocsikba. Természetesen növekszik a sebesség ls. A szerelvé­nyeket automaták vezérlik. Munkájukat a vezetőfülké­ben tartózkodó irányító el­lenőrzi. — Milyenek lesznek a szerelvények a jövőben? — Nagyon megváltoznak: Eltűnnek a megszokott vilá­goskék expresszek. Helyet-: tük ezüstszürke alumínium-: borítású vonatok jönnek. A kocsik kőzött létesített csuk­lós átjárók az egész szerel­legi hagyományaink folyta- vényt egyetlen szalonná tása mellett maradunk, az változtatják. A kocsik for­egyszerű és ízléses építészeti megoldásokat részesítjük előnyben. A falak burkola­taként a gránit és a már­vány mellet dúralumínium, rozsdamentes acél, valamint egyéb, a nemes kövek szi­lárdságával vetekedő gokat alkalmazunk. — Az utasok milyen to­rnája is megváltozik, hordó-: alakot öltenek, ezzel aa alagutak nyújtotta összes le-j hetőséget kihasználjuk, nö­velhetjük a férőhelyek szá-i mát I — Megváltozik az állomé anya- sokon a jegyellenőrzés? í — Ez is korszerűbb és megbízhatóbb lesz. Az e&> vábbt, kényelmüket biztosi- lenőrző berendezések nem-: tó megoldásokra számíthat- csak átengedik, hanem szó­nak? molják is az utasokat Az — Mindenek előtt Igyek- összes adatokat automatikus szünk megszabadítani őket a san továbbítják a központi felesleges gyaloglástól. A diszpécserszolgálathoz. Ha legkisebb szintkülönbség egyik, vagy másik állomáson esetén is mozgólépcsőket ál- szokatlanul sok utas érkézé-: lítunk be. A hosszabb átjá- sét észleljük, kisegítő szerel-: rókban, aluljárókban moz- vény küldésével csökkentjük gójárdákat szerelünk fel. a zsúfoltságot Dragon kitüntetése a Párizs (AFP) A Szovjetunió párizsi nagykövetségén ünnepélyes keretek között átadták az Októberi Forradalom-Ér­demrendet Louis Aragon komunista írónak, akit 75. születésnapja alkalmából tüntetett ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége a német fasizmus ellen vívott közös harcban a francia—szovjet barátság erősítésében szerzett érde­melért gedését a két Németország között létrejött alapszerző­déssel kapcsolatban. Ez a fejlemény újabb biztosítéka az európai béke és bizton­ság megszilárdulásának — hangzik a közlemény. A hol­land álláspontot rövidesen ismerteti a nyugatnémet kor­mánnyal és Hollandia NATO­szövetségeseivel. a Tokió (UPI) A két Németország meg­állapodása kedvező hatást gyakorolt japán kormánykö­rökre is. Ezúttal első ízben beszélnek nyíltan a Japán és a Német Demokratikus Köztársaság közötti diplomá­ciai kapcsolatfelvétel lehető­ENSZ-határozat a műholdakról nálják fel a televíziós közve­títéseket. A közgyűlés által elfoga­dott határozat tükrözi az ENSZ-tagországok többségé­nek véleményét, s megálla­pítja, hogy a műholdak se­gítségével folytatott televíziós a New York (TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés hatá­rozatot fogadott el a műhol­dak közvetlen televízió köz­vetítésre való felhasználásá­nak elveit leszögező nemzet­közi konvenció kidolgozásá­ról. A kérdést a Szovjetunió közvetítéseknek kizárólag a T.'V" tű^k a o l.x-x»« u„ 15-én kezdődő kuwaiti érte­Arab miniszteri értekezlet előkészítése • Kairó (MTI) Befejező szakaszába lépett az arab külügy- és honvé­delmi miniszterek november BUNDA! BUNDA! BUNDA! NEMES SZŐRMÉBŐL KÉSZÜLT ftői bundák és irhakabátok nagy választékban! NÖI MODELLBOLT Szeged, Kárász u. 3b xS 187 ó48 kezdeményezésére tűzték a közgyűlés idei ülésszakának rátság céljait" kell napirendjére. A szovjet kor- niuk. mány azért terjesztette elő javaslatát, hogy lehetővé vál­jék a műholdak felhasználá­sának a béke és a néoek kö­zötti barátság megszilárdítá­sának céljaival való össze­kapcsolása. Több küldött a vita során hangoztatta, hogy a szovjet kezdeményezés teljes mérték' béke és a népek közötti ba­szolgál­Az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakán folytatódott a vi­ta az erőszak alkalmazásáról való lemondás és az atom­fegyverek alkalmazásónak végleges betiltása ügyében. A szíriai, mongol, román és chilei küldött beszédében az a közös gondolat jutott kife­ben összhangban van azok- iezésre, hogy a Szovjetunió a legmegfelelőbb pillanatban kezdeményezte a kérdés na­nak az államoknak érdekei­vel, amelyek nem engedhe­pirendre tűzését. A szíriai tik meg, hogy bizonyos ellen- küldött egyebek között han séges erők a háború, a mili- goztatta, hogy a szovjet ja­tarizmus a nácizmus a na- vaslat fontos lepés a lesze' tanzmus, a nácizmus, a na relé(. és a nemzetközi fe_ cionalista és faji gyűlölet, az szültség enyhülése felé ve­erőszak propagálására haszr zetö úton. kezletének előkészítése. Az A1 Akhbar jelentése szerint a tanácskozás napirendjén több fontos politikai és ka­tonai kérdés szerepel. A kö­zel-keleti válság politikai fejleményeiről Mahmud Riad, az Arab Liga főtitká­ra, a katonai helyzetről pe­dig a katonai kérdésekért felelős főtitkárhelyettes tesz jelentést. Szíria az előzetes hírek szerint javasolni fogja az értekezlet résztvevőinek, hogy létesítsenek közös arab pénzügyi alapot az izraeli agresszió ellen vívott here finanszírozásán*

Next

/
Oldalképek
Tartalom