Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-06 / 263. szám

HÉTFŐ. 1972. NOVEMBER 8. BARÁTSÁGBÓL ÉS SZÁMVETÉSBŐL A CSALÁDBAN MARAD A tervezettnél két hónappal hamarabb értek az építők a ha­tártól Százhalombattára, a Ba­rátság II. kőolajvezeték magyar leágazásával. Ennek a második csőrendszernek a megépítése volt az egyik előfeltétel a Dunai Kőolajipari Vállalat kapacitásá­nak megkétszerezéséhez. Az épí­tők lelkiismeretes, gyors munká­jáért dicséret jár. Kijár — nem kevésbé — a szovjet építőknek is, hiszen nekik nem éppen cse­kély a szerepük abban, hogy a Barátság folyójának második medre elérkezhetett az Uraitól a Dunáig. A „Barátság folyói" — így ne­vezik (találó hasonlat!) a szov­jet kőolaj bányászok a Druzsba I. és II, vezetéket. Az első „fo­lyó", a Barátság I. lassan 10 esztendeje szállítja az olajat a KGST-országok olajfinomítóihoz. Évente 45 millió tonnát. A Ba­rátság II. évente 70 millió tonna olajat továbbíthat majd. Ebből mi — a teljes kapacitás kiépülé­se után — évente 10 millió ton­nát ereszthetünk be a százha­lombattai finomító lepárlórend­szereibe. A forrás A második csővezeték másik vége a Dunától több, mint 3000 kilométerre esik. A „forrásvidék'^ az Ural előhegyeinek koszorújá­ban, a Melekevszkaja-fennsí­kon, a Tatárköztársaság délke­leti sarkában terül el. Fantaszti­kus méretek: 10 ezer kút. Éven­ként 100 millió tonnán felüli termelés. Csaknem egy órát re­pül az ember a köztársaság fő­városából, Kazányból Bugulmá­ba, szüntelenül olajkutak felett. Innen azután még egy óra autó­busszal az olajmező fővárosáig, Almetyevszkig, végig kút- és fú­rótoronyerdőn át Joggal fogadja tábla az utast a repülőtéren; Üdvözöljük az olajköztársaság­ban. Ez a Tatarnaft kőolajkiter­meló vállalat birodalma. Almetyevszk pedig kifejezetten olajváros. Egyszerűen az olajra épült. 1943-ban, nyolcévi kutatás után találták meg az első for­rást — azóta épül a város. Meg­nyitnak 300—400 új kutat, addig­ra azután a város is nagyobb lesz egy-két új házsorral. Ma már százezren élnek itt emele­tes, távfűtéses, korszerű házak­ban. Innen indul, a város környé­kéről, a 30 olajelőkészítő állo­másról (mielőtt a csőbe kerül a szállítmány, nagy gonddal ke­zelik, hogy kifogástalan és fő­képp állandó minőségű legyen az olaj) a Druzsba-csőrendszer Kuj­biseven át a végállomások Plock (Lengyelország), Schwett (NDK), Pozsony és Százhalombatta felé. 15—20 atmoszféra nyomással tol­ják, szívják a kisebb-nagyobb át­emelő állomások, szivattyútele­pek a szállítmányt fél Euró­pán át, átlagosan napi 100 kilo­méteres sebességgel. (Egy fürge turista tempójával halad az olaj a csőben, 4—5 kilométert tesz meg óránként.) Ha vonattal szál­lítanák az olajat, nyolcszorta lenne nagyobb a szállítási költ­ség. A különbözetből így nagyon gyorsan megtérül a vezeték és a szivattyútelepek beruházása. Az univerzális alapanyag Tavaly a Moszkvában összeült VIII. olaj-világkongresszus fel­hívta a figyelmet a kőolaj komp­lex felhasználására. Vagyis, hogy a kőolaj nemcsak energiahordo­zó, nemcsak vegyi alapanyag, hanem mindkettő együtt. Min­dent ki kell venni belőle, ne pazaroljunk ed semmit. A KGST­országok lassan már egy évti­zede így: univerzális alapanyag­ként kalkulálnak a kőolajjal, mind a vegyipar legkorsze­rűbb, szénhidrogénekre épülő ágát, mind az energiaszerkezet átalakítását nem kis részben ép­pen erre alapozzák. Ezt az „ala­pozást" pedig a szovjet kőolaj teszi lehetővé a KGST-országok­nak. A magyar olaj- és földgáz­kincs nem elégséges a szükség­letek fedezésére, sőt: az igé­nyek nagyobb részét mi is szov­jet importból elégítjük ki. Különben, hogy miért fokozó­dik a világ olajéhsége, s a ma­|gyar gazdaságé is, annak ma­gyarázatául álljon itt két tény. Az első: egy tonna kőolajból, annak lepárlásával, annyi külön­böző vegyianyagot és fűtőanyagot kapunk, amennyit csak 20 ton­na igen jó minőségű szén fel­ddlgozásával érhetnénk el. A második: ha szénből kellene ki­elégíteni azt az energia- és ve­gyianyag-szükségletet, amelyet ma már olajból fedez a világ, akkor éppen mégegyszer annyi szénbányára lenne szükség, mint amennyit jelenleg ismer az em­beriség. A kimerülteket is ide­számolva. A kooperáció láncreakciója A magyar szénvagyon már eleve nem volt elégséges egy korszerű gazdaság alapanyag- és energiabázisaként. A magyar gazdaságnak tehát már eleve ezzel az univerzális alapanyaggal kellett számolnia — a 60-as évek elejétől — a vegyipar és az rtnerglaszerkeztít korszerűsítésé­ben. Az ország energiaszerkeze­tének átalakítása az MSZMP IX. és X. kongresszusának határoza­tai alapján megy végbe, folya­matosan, megfelelő ütemben. 1960-ban pL az ország energia­hordozó-mérlegében még csak 18 százalékot tett ki a szénhid­rogének aránya; 1970-ben már 41 százalékot. 'A negyedik ötéves terv végére pedig eléri majd az 53—55 százalékos arányt. Ehhez is kell a Tatarnaft szállítmánya. Már ma 1,5 millió háztartási kályhát keli ellátni fűtőolajjal. Sokasodnak az ipari és erőművi olajtüzelésű kazánok is — a földgáztüzelésűek mellett. így kapcsolódik az energiastruktúra korszerűsítéséhez is ez az új ve­zeték. A vegyiparban pedig egy egész nemzetközi kooperációs láncreak­ciót indított meg az olaj. Az olajra, a szénhidrogénekre épül pl. a korszerű vegyipar első, önálló, nagy bázisa Leninvárosban, a negyedik ötéves terv kiemelt programjaként: az olefinmü. Er­re pedig — mint ismeretes — a legkorszerűbb mintájú nemzet­közi termelési kooperáció szer­veződhetett: a leninvárosi ole­finműben etilént és propilént ál­állítanak elő az Almetyevszkből Százhalombattára érkező nyers­olajból nyert és csővezetéken a Tisza partjára szállított benzin­ből. Az etilént és a propilént csövön és tartálykocsikban a Szovjetunióba szállítják, ahol egy polimerizáló üzem épül. Itt polietilént és polipropilént készí­tenek abból, a korszerű műszál­és csomagolóipar nélkülözhetetlen alapanyagait, s ennek egy részét visszaszállítják Magyarországra, a műszál- és csomagolóanyag-ipar­nak. A leninvárosi etilén kisebb ré­sze pedig — szintén csövön — Ka­zincbarcikára jut, ahol az új PVC-üzemben feldolgozzák. És most ezzel még csak néhány százezer, vagy 1 millió tonna olaj útját néztük meg nagyon röviden, abból a 10 millióból, amely évente érkezik majd a Ba­rátság H-n. Az olaj- és olaj­származékipar azonban a végte­lenül fontos alaptermékek majd­nem végtelen sorát produkálja. Motorhaj tóanyágoKat, kenőola­jokat, bitument paraffint, ben­zolt, ítoluolt (a gyógyszeripar­nak) stb. A sor végén pedig meg­jelenik a jobb és több műszálas textília, kötöttáru, csomagoló­anyag, a jobb hatásfokú gyógy­szerek, a melegebb tisztább, ké­nyelmesebb fűtés, a több ben­zinkút, a jobb festékek, lakkok... Együtt jelentősen járulnak hozzá a 70-es éveikben az élet- és mun­kakörülmenyek további javításá­hoz, az életszínvonal emelkedé­séhez. Vagyis: nem csak egysze­rűen és pusztán egy olajfinomító munkájához jön az a nyersanyag 3000 kilométerről, a Barátság I. és II. vezetéken. A Barátság kő­olajvezeték-rendszerek vagy az összekapcsolt villamosenergia-há­lózat a szocialista országok gaz­dasági együttműködésének jelen­legi legjelentősebb eredményei. Barátságból és pontos számvetés után. teremtettük meg azokat: az energia és a nyersanyag a gaz­daságok fundamentuma. Tehát e rendszerek megteremtésével nem kis részben adtunk egymásnak biztos alapot az együttes és tö­retlen fejlődéshez. GERENCSÉR FERENC Az intézmény, ahol dolgozom, nem nagy. A munkában sem sza­kadunk meg. A fizetés megfelelő. Egyik osztályunkon azonban nemrég kijelentették, hogy lét­számcsökkentés vált szükségessé. Azt mondták: amit eddig emberi munkaerővel képtelenek voltak megoldani, megoldják a tudo­mánnyal. Más szóval: a felesle­gessé vált embert elektromos szá­mítógéppel helyettesítik. A gép a termelékenység növelésére hiva­tott. Ki is nevezték a berende­zéskezelőt, akinek — első fel­adatként — a fenti elképzelés hasznosságáról mindenkit meg kellett győznie. Ám ebédszünetben így szólt hozzá Tucskin, az egyik munka­társ: — Ide figyelj, öregem: engem nem lehet kiszuperálni. Nekem ehhez elegendő szolgálati időm van! A főnökség most is örökké azért rágja a fülemet, hogy to­vábbképzési tanfolyamra men­jek ... Az intézetben már sokan sut­togták, hogy Vaszkov, a laboráns, válik a feleségétől. Ez a tény még önmagában nem lenne meglepő. Az az izgalmas a dologban, hogy Vaszkov felesége nem más, mint az intézet igazgatójának a lánya, így aztán, amikor Vaszkovot ez ügyben magához kérette az igaz­gató, valamennyien felcsigázott érdeklődéssel várták: most aztán mi lesz? Borisz Pavlovics megvetően nézett hűtlen vejére, s így kezd­te: — A dolgok logikája szerint nekem most a lehető leglátvá­nyosabban ki kellene tennem a szűrödet az intézetből. De ez nem így lesz. Emelkedhetsz egyet a ranglétrán. Holnaptól te leszel a laboratórium vezetője. Eltelt hat hónap. Vaszkov fé­lénk udvariassággal ismét kopo­gott az intézet igazgatójának aj­taján: — Hivatni méltóztatott? — Ah, megjöttél, te, gazember — mormolta fogai között Borisz Pavlovics. A vérig sértett Vaszkov kidül­lesztett mellel kezdte: — Kérem önt, igazgató elv­társ .., — Elhallgass!... Te, te... Tő­led sokkal okosabb embert pasz­szolok most is ki az intézetből. Holnaptól te vagy az osztályve­zető helyettese. — Borisz Pavlovics, én csak nehezen birkóznék meg azzal a feladattal... — Vagy még úgysem! Tudom. De lesz, ahogy lesz. Holnap már ott állsz munkába. ÖSSZETETT PROBLÉMA Aztán telefonált Nagolkin: — Te, én szóba sem jöhetek! A helyi szakszervezeti bizottság tag­ja vagyok! A technikus is félrehúzta: — Próbálj meg meneszteni... Csak próbálj!... Legalább ki­lenc kitüntetésem van! Kétszer prémiumot is kaptam, az szent! Hogy néha bepiálok? No és? Csak ünnepélyes alkalmakkor! Litkina is szaladt, és titokzato­san kijelentette: — Ha engem elbocsátanak, a bíróság úgyis visszahelyeztet, mert rövidesen szülési szabad­ságra megyek. Aztán Nagolkin újra telefonált: — Jegyezd meg, a helyi szak­szervezeti bizottság tagja vagyok! Nitikov, kezében egy sárga pa­pírral hadonászva egészen hazáig kísérte: — Nem. Én nem vagyok vala­mi kiegyensúlyozott állapotban. Ott én csak szétrobbantanám a kollektívát. — Annyi baj legyen. Legalább friss erőket is tudunk felvenni. Két hónap múlva az igazgató titkárnője ismét Borisz Pavlo­vicshoz kérte Vaszkovot. — Tudod mit, te semmirekellő? — ment át azonnal támadásba az exapós —, kinevezlek osztályve­zetőnek! — Hát még mit nem! — ki­abált ijedtében Vaszkov. — Nem érdekel a véleményed. Döntöttem, és kész! Értetted? — Fel fogok mondani. — Nem fogadom el! — ordítot­ta az igazgató, majd hirtelen hangnemet váltott. — Galambom, galambocskám, aranyos Vaszko­vom, fogadd el a vezetői kineve­zést. Így kétszeres lesz a fizeté­sed, hozzá még a prémium, no meg reprezentáció! Kérlek, ha­bozás nélkül fogadd el! — Milyen főnök lenne énbelö­lem?... — Megleszel valahogy. Adok melléd két helyettest. Csökken­tem a tervet is. No?... Este, amikor Borisz Pavlovics leült vacsorázni, a felesége idege­sen csavargatva a szalvéta csücs­két, halkan, suttogva megkérdez­te a férjétől: — Boriszom, a volt vöd bele­egyezett? — Rábírtam — ragyogott az örömtől az igazgató. — Nagyszerű! És így most már mennyi gyerektartási díjat fog kapni a mi Nyinocskánk? M. DIMOV — Ide süss! Itt van, láthatod, rajta van a papíron, én raktam le az első alapköveket... Hát pótolhat engem egy rohadt gép?! Otthon névtelen levél várta, és Nagolkin újra telefonált. — El ne felejtsd, a szakszerve­zeti bizottság tagja vagyokl... Másnap a berendezéskezelő né­hány hivatalos beszámolót ka­pott, egyenesen az elektromos számítógépnek címezve, ezenkí­vül két minősítést, orvosi igazo­lást, lakhatási engedélyt... Egy hét múlva aztán, az intéz­mény összes dolgozói előtt el­hangzó létszámcsökkentéssel fog­lalkozó beszámolóját a kompu­terkezelő ezzel fejezte be: — Tapasztalatom szerint, a tu­domány még nem képes a sür­gető létszámcsökkentést érintő I probléma megoldására. De vala­kit csak el kell bocsátani. És elbocsátották a komputer­kezelőt. SZ. KOMISSZARENKO

Next

/
Oldalképek
Tartalom