Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-26 / 279. szám

I VASÁRNAP. 1972. NOVEMBER 28. alz ÁLOM A múlt éjjel álmomban magamhoz hívattam a főnökömet. A félelmetes Dobcsányi remegve állt meg előttem. \i — Hivatni tetszett? — rebegte. és zavarában rágcsálni kezdte pettyes nyakkendőjét. — Az utóbbi időben nem vagyok magával megelégedve. Dobcsányi. Pedig maholnap már ötödik ét?e, hogy a beosztottja vagyok. — Igenis — felette tisztelettudóan. — Ön lelkiismeretes, komoly vezető, aki nem tűri a fegyelmezetlenséget. Az előléptetéseknél mindig a jó munkát és a dolgozó emberi magatartását ne szí figyelembe. — fín már csak ilyen vagyok — mondta restelkedve. — Már megbocsásson, de ilyen alapon én soha nem fogok előbbre jutni önnél. Tehát ezt a magatartást a leghatározottabban elitélem. — Mit csináljak? Emberek vagyunk. Velem is előfordulhat, hogy nem tévedek — vallotta be elpirulva. — De ennek mától fogva vége! Lazítani fog, megértette. lazítani! Felületes lesz! Döntéseiben elhamarkodott, érvényesülni hagyja a kevésbé rátermetteket is, a tehetségteleneket. Utóvégre mi ts vagyunk egypáran — mondtam Dobcsányinak szigorúan. — Ahogy óhajtja — felelte hétrét _ görnyedve. — És még valami... Ha a jövőben a legkisebb szabályosságot észlelem, akkor elsején kikérheti a munkakönyvét. Megértette? Ügy megijedt, hogy felébredtem. GALAMBOS SZILVESZTER KOSSUTH ÉS BALCESCU SZEGEDI KÉZFOGÁSA 1849, július 12-én Kossuth Lajos Szegedre érkezett Délben tartotta bevonulását a budai országúton. melyet a Viz (1879) után az ő emlékére neveztek el Kossuth Lajos sugárútnak. Ugyanezen az úton jött a városba először is, 1848. október 4-én, alföldi toborzóútja során. A város népe most, a balszerencse napjaiban is lelkes üdvözléssel fogadta a kormányzó elnököt, aki szálláshelyének, a híres Kárász-háznak ma is ép. immár történelmi nevezetességű vasrácsos erkélyéről ezen a napon utoljára szólott nyilvánosan a magyar nemzethez: a nemzethez, melyet ekkor hatvanezer szegedi képviselt az óriási kiterjedésű, azóta épülettömbökkel kettéosztott Szabadság téren, a mai Klauzál és Széchenyi téren. Ekkor mondotta Kossuth a híres szavakat: „Szegedről fog Európának a szabadság kihirdettetni..." Mire alapozta a nagy népvezér ezt a — fájdalom, be nem vált — jóslatát? Minden bizonnyal a Habsburg-monarchia elnyomott nemzetiségeivel való sikeres tárgyalások ültették el benne a reményt, hogy a hadi-, helyzet kilátásai "megjavulhatnak, a magyarság nem marad egyedül a forradalom és a szabadságharc küzdője, hanem sikerül kitartania addig, amíg a 48-ban föllángolt, majd mindenütt elhamvadt forradalmi tűz újra föllobog, s az európai népek egyetemes forradalma mégis. mégis győzedelmeskedik, „ * A hazai nemzetiségekkel folytatott tárgyalások 1849 tavaszán sikeresen haladtak előre. Különösen a románok mutatkoztak megértőknek, mert belátták, hogy az áldatlan testvérharccal a Habsburgok eszközeivé váltak. Az első magyar népképviseleti országgyűlés három román nemzetiségű tagja, Dragos János, Buda Sándor és Pap Zsigmond még Debrecenben megteremtette Kossuthtal a megegyezés kedvező előfeltételeit. A románok topánfalvi gyűlésén helyeslés fogadta Dragos bejelenlését a béke lehetőségéről. A tragikus közjáték — Hatvani Imre honvéd őrnagy szabadcsapatának meggondolatlan támadása május 5-én az Abrudbányára éppen a békesség megtárgyalására összegyűlt románok ellen, s ennek folyamé nyaként a jóakaratú Dragosnak saját népe által, mint árulónak megölése — visszavetette, de szerencsére nem hiúsította meg a tárgyalásokat. A szultán és a cár által 1848 szeptemberében levert román fejedelemségi forradalom balszárnvának, a Fratienek konstantinápolyi emigrációja május végén Kossuthhoz küldte megbízottját, a kiváló forradalmár írót, Nicolae Balcescut (1819—1852). Balcescu. aki egész életét népe felszabadításának áldozta, börtönt viselt, s élete jó részét hazájától távol, száműzetésben töltötte, világosan felismerte, hogy az európai reakció nemzetközi összefogásával, az osztrák császár és az orosz cár szövetségével szembe kell szögezni az elnyomott és önálló létre vágyó népek szolidaritását. Amint Pancsovára ért. Perczel Mór táborába, többek közt ezeket írta barátjának, egykori iskolatársának, és mindvégig harcostársának, Ion Ghicának: „Meghasad a szívem, ha látom. hogy milyen gyönyörű szerepet játszanak most a magyarok, azt a szerepet, melyet mi. románok akartunk és re.méltüvk. Bárcsak mi is képviselve lehetnénk, bárcsak egyetlen román zászló lobogna a harcmezük felett, ahol a szabadság sorsa dől el." Május 28-án Debrecenben fogadta őt Kossuth. 29-én Batthyány Kázmér külügyminiszter, majd Szemere Bertalan miniszterelnök, s megindultak a tárgyalások. Balcescu kölcsönös engedményeket kívánt Június 25-én azonban Pesten Batthyány átadta a 12 pontból álló javaslatát, amely oly kevés engedményt tartalmazott, hogy tárgyalási alapul sem szolgálhatott. Balcescu kétségbeesett a lassúságtól. „Most már késő van! — írta levelében. — A végzet be fog teljesedni. A két nemzet egymást rántotta a sírba." A Szegedre költöző kormánynyal és parlamenttel együtt július 8-án ő is a városba érkezett. 13-án találkozott Kossuthtal és tárgyalásuk eredményeképpen megszületett a másnap. 14-én hivatalosan aláírt Békülési Tervezet. A Békülési Tervezet, melyet magyar részről Kossuth, román részről Balcescu és társa. Cézár Bolliac írt alá, jelentős autonómiát adott a magyarországi románoknak. Lényegében ugyanezt emelte törvényerőre a nemzetiségi törvény is. melyet a zsidó lakosság egyenjogúságát kimondó törvényjavaslattal együtt, július 28-án nyújtott be Szemere miniszterelnök a Szegeden ülésező', nemzetgyűlésnek. Döntő fontosságú és európai viszonylatban is haladó alapelve: mindenütt a többségi nyelv válik hivatalos nyelvvé. De Balcescu korábbi pesszimizmusa igazolódott: az új.törvény és a románokkal tervezett megbékélés végzetesen megkésett. A szegedi nemzetgyűlésnek utolsó tette voW e két progreszszív Uttvéuy szentesítése, aí pár napra föloszlott, tagjai menekültek, s néhány nap múltán Világos mindennek a végére pontot tett. Balcescu is hiába indult útnak július 16-án Szegedről Kossuth nyílt parancsával, 1590 pengőforintnyt útipénzével, a Bemnek szóló utasítással (melynek egyes mondatait, mint naplójában írja. ő mondotta tollba a kormányzóelnöknek), már késve érkezett a Békülési Tervezettel Topání'alyára, a fegyveres román felkelők vezéréhez, a „havasok királyához", Avram láncúhoz. A román légió, mely a Békülési Tervezet mellékletét jelentő szervezési szabályzat szerint Bem vezénylete alatt harcolt volna a császári és cárf csapatok ellen, már nem alakulhatott meg. Iancu augusztus 3-án Zalatnán tanácskozott a román felkelők vezetőivel, s ennek alapján válaszolt Kossuthnak: a békesség megkésett. a cári seregek már itt vannak, s ő — hogy jóindulatát bizonyítsa — semlegességet ígért a magyaroknak. Iancu levelét • Balcescu vitte Kossuthhoz Aradra, s a kormányzó augusztus 8án utasította még Bemet, hogy ő se támadja meg a románokat. Balcescu maga is Bemhez indult, csatlakozni akar seregéhez, de mire odaér, a sereget szétverte a cári fölény, s Bem, a vezér, Orsóvá felé kénytelen menekülni.. 1 Balcescu hónapokig bújdosik — ekkor kapja végzetes tüdőbaját —, majd álruhában Bécsen. Berlinen keresztül, újból Párizsba, emigrációba megy. Ott nyomorog és betegeskedik, majd később Konstantinápolyra utazik, s onnan, gyógyulást keresve, Itáliába. Palermóban érte — most százhúsz esztendeje — a halál, s ma is ott nyugszik, a szegények közös temetőjében, jeltelenül. Szegeden, 1959. augusztus 23án, a Román Népköztársaság felszabadulásának 15. évfordulója és a szegedi Békülési Tervezet megszületésének 110. évfordulója alkalmából emléktáblát lepleztek le a nágy múltú műemlék, a Zsótér-ház falán. Bár a város történetírója, Reizner János szerint a nemzetgyűlés szegedi működése idején a „széképület" — azaz a városháza — közgyűlési termében ülésezett, a helyi hagyomány alapján Thirring Gusztáv azt írja szegedi útikönyvében. hogy a Zsótér-ház volt e történelmi napok tanúja. Más, korabeli forrásokra még nem találtunk, így a kérdés eldöntetlen, de nem is túlságosan fontos. Az a lényeges, hogy az 1844-ben, klasszicista stílusban épült Zsótér-ház — melynek ablakából 1879-ben Mikszáth a várost elöntő Tisza szennyes és gyilkos hullámait nézte, s melynek földszinti nagytermében 1917-ben Ady Endre áldozott Tömörkény István emlékének — ettől kezdve a szomszédnépek testvériségének beszédes jelképévé is vált. PÉTER LASZLO Sfí vúiv*..: K

ő, fű. fa. ember Meg csönd. Ez kell azokhoz a pillanatokhoz, melyeket latin eredetű szóval intimnek neveznek. Magyarul pedig meghittnek, bensőségesnek. Ahogy Somogyi Károlyné képei bizonyítják: nemcsak a természet képes ilyen hangulatokat teremteni (isi erejével, hanem az ember is azzal, hogy a várost ittott tűnődéseihez, meditációihoz igazítja. Ahhoz az énjéhez, amely kissé mindig elmarad a kortól: nem a rohanóhoz. a hangoshoz, hanem a nyugalmat áhítozóhoz, a csöndeshez S ehhez kapja a segítséget a természettől azután: halk ámulatra, szelíd beszélgetésre, nyugodt üldögelésre alkalmatos őszt. Az ősztől a makacs fű életzöldjét, a búcsúzó levelek aranyát, halálpirosát. Az ősztől a szemerkélő fényt, mely nem választja el. inkább egybemossa a határokat: az égét a földdel, a partét a vízzel, a halálét az élettel.