Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-02 / 259. szám

CSÜTÖRTÖK, 1972. NOVEMBER 2. 5 Milyen változások lesznek a nyugdijszabályokban ? A Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa — az érdekelt miniszterekkel egyetértésben — módosította, illetőleg kiegészítette a termelőszövetkezeti nyugdíjrendszert, és a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjrendszerének egyes szabályait. A változások az állampolgárok nagy részét érintik, nemcsak azokat, akik 1973. január l-e után mennek nyugdíjba, hanem egyes termelőszövetkezeti rendelkezések azokra is vonatkoznak, akik már nyugellátásban részesülnek. Az új rendelkezések az érintett dolgozók, illetve szövetkezeti tagok nyugellátása tekintetében kedvező szabályokat tartalmaznak; egyben újabb előrelépést jelentenek a szövetkezeti tagok és a munkaviszonyban álló dolgozók nyugdíjszabályainak egységesítése terén. A továbbiakban ismertetni fogjuk a mezőgazdasági termelőszövetkezeti és szakszövetkezeti tagok nyugdíjára, valamint járadékára vonatkozó, továbbá a munkaviszonyban álló dolgozók és az ipari szövetkezeti tagok munkabérátlagának számítására és korkedvezményére vonatkozó új szabályokat. Rámutatunk ennek keretében, hogy milyen volt eddig a szabályozás, és január 1-től mennyiben változik. Cikksorozatunkkal az a célunk, hogy időben tájékoztassuk olvasóinkat, és így kellő tájékozottság birtokában érvényesíthessék jogaikat, illetőleg éljenek a jogszabály biztosította kedvezőbb lehetőségekkel. Termelőszövetkezeti és szakszövetkezeti tagok nyugdl/ára vonatkozó rendelkezések — A nyugdijosztályba sorolás szabályai A jelenlegi szabályok szerint a termelőszövetkezeti és a szakszövetkezeti tagokat minden naptári év elején a megelőző naptári évben elért személyi jövedelmük alapján 21 nyugdíjosztályba sorolják. A nyugdíjosztály szerint figyelembe vehető átlagjövedelem havi 900 forintnál kevesebb és 5000 forintnál több nem lehet. Az új rendelkezések szerint a figyelembe vehető havi jövedelem felső határa 5 ezerről 10 ezer forintra változik, és ennek megfelelően a nyugdíjosztályok száma 7, új nyugdíjosztállyal bővül. A rendelkezésnek megfelelően a 21. nyugdíjosztálytól kezdődően a besorolási öszszeghatárok és a figyelembe vehető havi jövedelem a következő : Nyugdíjosztély Besorolási összeghatárok Figyelembe vehető havi jövedelem Nyugdíjosztély forint forint 21. 4801—5200 5000 22. 5201—5800 5500 23. 5801—6600 6200 24. 6601—7400 7000 25. 7401—8200 7800 26. 8201—9000 86U0 27. 9001—9800 9400 28. 9800-nál több 10000 Továbbra sem sorolják nyugdíjosztályba az öregségi és rokkantsági nyugdíjban, valamint az öregségi és a munkaképtelenségi járadékban részesülő szövetkezeti tagokat. Nyugdíjosztályba kell viszont 1973-tól sorolni az öregségi vagy a munkaképtelenségi járadékos házastársát akkor is, ha az öregségi járadékra jogosító korhatárt (férfi 70., nő a 65. életévét) betöltötte. A jövőben tehát az ilyen házastárs is szerezhet nyugdíjéveket, é,s így jogosulttá válhat öregségi nyugdíjra. Változtak a szakszövetkezeti tagok besorolási szabályai. A nyugdíjban, járadékban nem részesülő szakszövetkezeti tagok közül is csak azokat kell nyugdíjosztályba sorolni, akik a megelőző naptári évben közös munkával legalább 39 — nők 24 — munkanapot teljesítettek, de ezeket is csak akkor, ha kötelezettséget vállalnak arra, hogy a besorolás naptári évében is legalább ennyi munkanapot teljesítenek. Erről a kötelezettségvállalásról a szakszövetkezeti tag a besorolás évének január 15. napjáig írásban köteles nyilatkozni. Termelőszövetkezetből évközben szakszövetkezetbe átlépő tag nyugdíjosztálya az átlépés évében már nem változik, ha az előző naptári évben 39 — nő 24 — munkanapot teljesített, és az átlépés évében az átlépésig is teljesített ennyi munkanapot, vagy kötelezettséget vállal, hogy a hiányzó munkanapokat a szakszövetkezetben teljesíti. Lényegében ugyanezek a szabályok vonatkoznak arra a szakszövetkezeti tagra, aki évközben egyik szakszövetkezetből a másik szakszövetkezetbe lép út. Szakszövetkezetből évközben termelőszövetkezetbe átlépő tagot akkor ls be kell sorolni a nyugdijosztályba, ha a szakszövetkezetben a közös munkában egyáltalán nem vett részt. (Folytatjuk.) Felszabadítás Színes szélesvásznú szovjet film. Irta Jurij Bondarev, Oszkár Kurganov és Jurij Ozerov. Kép Igor Szlabnyevics. Zene Jurij Levityin. Rendezte Jurij Ozerov. Főszereplők Mihail Uljanov, Nyikolaj Oljalln, Larlssza Golubkina. A ímonumentális vállalkozás utolsó ket részét, a második világháború befejező harcait, csatált, akcióit láthatjuk ezen a filmen, Harc Berlinért és Az utolsó roham címmel. Mint a vállalkozás eddig látott alkotásaiban, a két utolsó filmen is — mint megidézett történelem — megjelennek a nagy és kis szereplők, hadvezérek es tábornokok, államférfiak és diplomaták, katonak és civilek, győztesek és legyőzöttek, hadseregek és csutak. öröm. gyász, szenvedés; minden tehát, amit a második világháború okozott és jelentett az emberiségnek. Be kell azonban vallanunk, nem egészen úgy jelenik meg, ahogyan a háborúnak ez a szakasza bennünk él, Berlin ostromát hajlamos az ember úgy képzelni, mint egy diadalmenetet, mint egy olyan csatát, amelyben egy teljesen összetört hadsereg erőtlenül védekezik a feltartóztathatatlanul előrerohanó szovjet katonák csapásai ellen. A film nagy és meglepő újdonsága: megtudjuk, amit persze a tájékozottabbak nyilván eddig is tudtak, hogy Berlin ostroma nem diadalmenet volt. Véres és kegyetlen csata dúlt Berlin alatt Berlinért. A szovjet hadsereg tényleg tempósan, meglepetésszerű gyorsasággal érkezett Berlin falai ulá. Hatvan kilométerre a német fővárostól azonban az előrerohanas hirtelen megtorpant; a katonák elfáradtak, a kiszolgáló egységek elmaradtak, a tankokból, járművekből kifogyott az üzemanyag, ráadásul a németek nagy erőkkel ellentámadásra készülődtek. Zsukov és vezérkara eredetileg gyors rohamot tervezett, de az akciót el kellett halasztani. Várni kellett. Hosszú hetek teltek el így Berlin közelében, s amikor az új támadás terve megszületett, a vezérkarban nézeteltérések támadtak. Zsukov azt tervezte, hogy a hadsereg éjszaka indul harcba, méghozzá — hatalmas fényszórók világításában. A tábornokok tiltakoztak. Éjszaka az egész háborúban nem indítottak támadást, kivilágított csatateret pedig el sem tudnak képzelni; csak az ellenség helyzetét könnyítenénk vele, a katonák jó célpontot nyújtanának a hatalmas fényben. Az Idő sürget, nincs idő vitára. Zsukov, miután meghallgatta az ellenvetéseket, egy szót sem szól, hanem a gyakorlótéren bemutatja a tábornokoknak, hogyan is képzelte, ö győz: a támadás „kivilágított' csatatéren kezdődik. Ez természetesen csak egy epizód az izgalmas és mozgalmas cselekményű filmben, amelyben ismét jelentős szerepet kapnak az államférfiak. Látjuk például a teheráni konferencia eseményeit — többek között Sztálin egyik vitáját Roosevelttel és Churchillel — Hitler összeomlását, házasságát és öngyilkosságát barátnőjével, Éva Braunnal, s a berlini csata olyan „mellékes" eseményeit, mint a földalatti elárasztása vízzel; civil németek is áldozatul estek ennek az értelmetlen akciónak. És megjelenik a nemet jövő is, azoknak az antifasiszta németeknek a bemutatásával, akik a szovjet hadsereggel együtt keményen harcoltak a hitleristák ellen. Szép és megrendítő film a Felszabadítás. Igaz és hű képe az emberiség legnagyobb háborújának, s még a Reichstag elfoglalásának, a győzelemnek, a háború befejezésének diadalmas képsoraival sem feledteti, milyen szenvedést okozott ez a hatesztendős küzdelem a népeknek, mennyi halálos áldozatot követelt. A Felszabadítás után nincs nyugtalan hiányérzetünk. Ilyen volt ez a háború. ö. L. Illyés Gyula 70 éves A puszták népének fia Illyés Gyula és felesége 1967. április 13-án a Délmagyarország szerkesztőségében Az idő szubjektív voltát mi sem jelzi jobban, mint a személyiségre gyakorolt hatás: van, akin nem fog; akit fiatalságától nem foszt meg, csupán érlelő, gazdagító ajándékait hozza elébe. Illyés Gyula a szerencsések sorába tartozik. Teremtőereje teljében, 70. születésnapján ő ad nekünk — az új Dózsa-drámát, a Testvéreket —, személye kortalan, független az esztendők járásától és sokasodásától. Évszázadunkkal csaknem egyidős: állta viharalt. Gondolat és szó fegyverével vértezettem „Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek ellenemre." Ezzel a minden megpróbáltatást álló erővel néz szembe az idővel is Kháron ladikján című, az öregségről szóló esszéjében: „Nem iga/., hogy Kháron ladikjának egy-egy utazócsoportja némaságba fagyva siklik át az árnyak hónába. Ha Csuk egy kicsit is összehangolt ez a csoport hangos adomázna, térdcsapkodó jókedv közepette ringatódznak a biztos vég felé." Pályaképét nem kell fölvázolnunk, ismert nemzeti klasszikus, aki itt jár közöttünk, kinek minden sora közügy, s aki bármiről szól is, fontosat mond mlndanynylunkról, mindannyiunkért. Juhász-számadói gond készteti az értünk perlő aggodalomra, még borúlátása, keserű szaval mögött is a remény munkál. Több mint közéleti költő: azoknak az ősöknek mai utóda, kik ostorozó, jövőbe mutató igékkel jártak népük előtt, és akik felelős, olykor kemény szavaikat nemzedékről nemzedékre továbbadták, s megteremtették azt a sajátos magyar lírát, mely több mint versek gyűjteménye, több mint egyéni érzelmek és gondolatok tárháza: maga a nyelvében élő nemzet szellemi otthona. A puszták népének fia bevette az európai műveltség várát is, szerte vitte költészetünk hírét a világba, miközben anyanyelvére fordította a legrangosabb Idegen költők seregét. Valóban „rendkívüli követ", s/ellem és kultúru megbízottja, aki nagy elődeihez hasonlóan kitárja szívünket minden előtt, ami egyetemes és emberi. Hatalmas örökséget hordoz. Az örökséget teremtő erővel gyarapította: a versek gazdag áradása közben ő alkotta meg az irodalmi szociológia klasszikus mintapéldáit (Puszták népe, Lélek és kenyér, Magyarok, Ebéd a kastélyban), szintúgy az Irodalmi értékű életrajzét ia (Petőfi); önéletírásának kötetei (Kora tavasz, Hunok Párizsban) méltán sorakoznak a világirodalom nagy memoárjai mellé, mint korunk tanújának vallomásai; drámái (Fáklyaláng, Dózsa, A kegyenc, Másokért egyedül, Tiszták, Testvérek) megmutatták, hogy a modern színpadi nyelv is lehet fenséges, időkön áthangzó nagy gondolatokat hordozó. Még nyitott életművének méltatására nem hivatott e rövid köszöntés. De a három Kossuth-díjjal — és a Herder-díjjal — érdemelten koszorúzott életmű külön érdeme, hogy mindenkor az elnyomottakért emel szót; parasztok panasza, eretnekek hite. hősök helytállása szól belőle hozzánk; s mindez a szépségbe öltözött Igazság erejével, mert Illyésnél a •szenvedély fölött mindig ott örkftdlk a ráció, a mértékek és formáks harmóniáját őrző fényes és tiszta értelem. Bozóky Éva A születésnap alkalmából alább Illyés Gyula két versét közöljük a felszabadulás utáni esztendők terméséből. Elmúltam harminc ... Elmúltam harminc? Sőt elmúltam [negyven? Nem igaz. , Ezerkilencszázkettöbcn születtem? Nem igaz. S holnap kilencszázötven.. mit is írnak? Nem igaz! Elég már, meddig higyjek még zagyvaságaidnak eleget hazudtál. világi Fh, világ! Nem élnék örökké? Nem igaz, En leszek holnap a kukacos földé? Nem igaz. Nekem paancsol ex a csillagrendszer? Nem igaz! Hiába ok, indok, érv, jog, — jobb, ha rá se kezdel a „példák" sokára, hogy nyárra ősz jő s őszre tél s tavaszra... Nem igaz. Nem vert le engem soha más kudarca. Nem igaz. hogy mi jó, mi szép volt. csak mert sokáig tartott, vagyis keilett, egyszerre rosszá, iszonyúvá válik érdemeiért szenved! Állok és mondom konokan, míg élek: nem igaz, nem rend és nem jog, nem igaz Ítélet, nem igaz, hogy semmivé vál szívünkben e minden, Betömheti számat Itt fenn az ész és a maradék rög ott lenn, az se magyarázet. Állok és küzdök,.. S valahányszor meglep, mindannyiszor ismét küzdeni, tenni, teremteni kerget az elmúlás: nincs vég! Az vagy, a munkád! S az sose veszendő, az soha meg nem hal. Fogadj be, örök jobb világ: jövendő, bár egy gondolatai! A magánszorgalmú kutyák Faluzási emlék Legtöbbet mégis ők gyötörtek A magánszorgalmú kutyák! Ámuldozva utáltuk őket. Ez volt mégis a legcsúnyább. Sem a házat és sem urát nem védték. Miért is dühöngtek? Ügy hörögtek, felhömp'llyóitek. hangjukba fúltak, a buták. Aki csak utcájukba ért. szaggaták volna cafatokra, csontját mindet megropogtatva, külön-külön leszopogatva egy köhejért, egy zörejért. A magánszorgalmu ebek. Ahogy végigfutva a láncot, két lábra állva azt a táncot járták: vért, vért, vagy megveszek Ahogy az éji falun át morsc-mőd híreket csaholtak: messze beadva élőt — holtat s mert nem téphettek le a holdat zokogtak, szörny kanik s szukák' Ez volt mégis a legcsúnyább A magánszorgalmú dögök, a nyívók — sívók, hogy a gazda rúgta végül is őket hasba: coki pokolba, ördögök! L • J