Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-04 / 234. szám

SZERDA, 1072. OKTÓBER I. Hely a villamoson Már a déli órákban is, nemcsak csúcsforgalom idején, kevés az ülőhely a legtöbb villamosjáraton. Ilyenkor aztán szóbakerül, miszerint a mai fiatalok nem tisztelik az öregeket, mert elterpeszkednek az ülésen, viszont úgy tanulmányozzák a városképet, nehogy észre vegyék a mellettük álldogáló idős embereket. Egy ilyen esetet ír le K. L. Londoni körúti olvasónk, azaz hogy „még ilyenebbet". A villamoson ugyanis, amelyen utazott, egy nagymama dorgáló megjegyzéseket tett a mai kócosokra, mert hogy éppen egy kócos-szakállas mellett állt és hiába ecsetelte mennyire fáj a lába, a fiatalember csak nem akarta meghallani. Elkövetkezett viszont az a megálló, amikor az ifjú leszállt és nem hiszik el, mi történt! A fájós lábú nagymama, aki az imént egyoldalú beszélgetésre ragadtatta magát — leültette 12—14 év körüli fiú unokáját! Olvasónk humoros mondatokban kérdezi: ugyan mit változott a helyzet? Talán csak annyit, hogy ekkora fiúcskának még nincs szakálla. De a nagymama lába ugyanúgy fájt. Hát ilyenek ezek a mai fiatalok — és ilyennek is neveljük, úgy látszik, a most cseperedőket is. Hogy mennyi gondja van a többgyermekes anyáknak, azt nem kell mondani azoknak, akik tapasztalatból tudják. Mások meg mintha képtelenek lennének megérteni. Szerkesztőségünket elárasztják azok a levelek, amelyekben anyukák panaszkodnak, hogy gyermekeiket nem vették fel bölcsődébe, óvodába helyhiány miatt. Nehéz szívvel foglalkozunk ezekkel a levelekkel, mert a végeredmény mindig ugyanaz: nem tudunk segíteni. Mert egyetlen segítség volna, ha tudnánk óvodát, bölcsódét építeni. De nincs és ami nincs, azt nem lehet elosztani. A városi óvodákban kevés a férőhely. az üzemiekben úgyszintén. tgy fordul aztán elő, hogy még néha az se okoz örömet, ha felveszik a gyermeket a gyermekintézménybe, hiszen jó néhányan a város egyik végéről a másik végére hordják a gyerekeket. Ez azt is jelenti, nogy a szülök már a reggeli kéAzt mondják, hogy hibát csak az követhet el, aki dolgozik. Aki az utcán dolgozik, mint például a gázvezeték készítők, vagy a csatornázók, azok bizony szem előtt vannak. Méghozzá milyen hosszú ideig. Az ördög tudja, más városban ez hogy van, de Szegeden igen lassan haladnak ezek a munkák. Elsősorban ilyen szempontból néztük mi is a Madách utcai lakók nevében író dr. Grüner István (Madách utca 6.) olvasónk panaszát. Leírja, hogy az utcát teljesen felbontották és egyszerre mindkét oldalon a járdákat is feltúrták, teljes tehát a zűrzavar. A házak megközelítése teljesen reménytelen, ki tudja, milyen végzetes lehetne, ha valahol tűz ütne ki vagy egy súlyos beteghez mentőautót kellene hívni. Mindemellett még alkonyat után rendszerint koromsötét van, semmiféle lámpa nem jelzi „a hadszinteret", csoda, hogy még eddig nem esett emiatt komoly baleset. Olvasónk sürgős intézkedést kér, ezt mi persze nem tudjuk megtenni, csak annyit, hogy a nagy nyilvánosság előtt igazat adunk neki abban: így utcát átépíteni felelőtlenség. Es hangsúlyozzuk ismét: a határidők úgy szoktak „nyúlni", mint a hajdan közismert guttmannnadrág, mert gondoljunk csak arra, hogy lassacskán csak az idősebbek tudnák megmondani, mióta van feltúrva a Tolbuhin sugárútnak a II-es kórház környéki szakasza, mióta járnak ott a mentőautók is úttalan utakon a betegekkel...! Szegeden él? Bizony nem kis fejtörést okozott egy Hódmezővásárhelyről érkezett levél. Egy kislány édesapját keresi — ebben summázható a levél tartalma. Mint írja, több mint ötéves gyötródés, úttalan útjárás után határozta el magát, hogy segítségünket kéri, mert édesapjáról csak annyit tud, hogy Szegeden él, és hátha olvassa a Délmagyarországot. Csak annyit tud, hogy az ő születése előtt már két gyermeke volt, s csak azt érzi, hogy szeretné őt látni, megismerni és gyermeki szeretettel közeledni hozzá. Nem tudjuk, milyen emberi sorsokat takar a pár soros megható levélke, nem tudjuk, kiben milyen vihart fog kavarni, de mert valaki reményt fűz ahhoz, hogy eredménye lesz, leközöljük kérésére a pár sort: „Keresem azt a szegedi lakos, kétgyermekes apát, aki az én apám is. 1953. szeptember 26-án, Szegeden születtem. Nevem: Szilágyi Judit. Címem: Hódmezővásárhely, Malom utca 55." Még egyszer... Gond a gyerekekkel szülődés és utazás után idegesen, fáradtan érkeznek munkahelyükre. És milyen sok ilyen anyuka van Tarjánban is! Csík Károlyné (Tarján 323.) szerencsés volt abban, hogy négyéves iker gyermekeit a gyári óvodába felvették, ami nagy segítség, de bizony reggelei roszszul kezdődnek, mert az ikreken kívül még 7 éves elsős kislányát is hoznia kell Tarjánból a városba. Hogy mit jelent a zsúfolt buszon három apró gyerekkel utazni, talán nem is kell ecsetelni. Ráadásul megértést és segítséget ritkán kapnak azok az anyukák, akik erre kényszerülnek. Megjegyzést viszont gyakorta, miszerint milyen anya az, aki ezzel kínozza gyerekeit. Ugyan mit tehetne mást, s mit tehetnének azok az anyák, akik a textilművekben, a konzervgyárban, vagy — mint panaszosunk — a kenderfonó és szövőipari vállalatnál dolgozik? ök csak ezt tehetik, de gondolkodjunk inkább azon, mit teSzeptember 14-i számunkban foglalkoztunk Kiskert — nagy gond címmel az építési engedélyekkel. Mivel több kérdés érkezett ezzel kapcsolatban, a városi tanács vb II. kerületi hivatala műszaki osztályától Mészáros Antal osztályvezető levelében kiegészítésként annyit fűz a cikkhez — s ez egyben válasz olvasóinknak — hogy az építési engedélyezési eljárást részletesen szabályozza a 10/1969. (VI. 8.) ÉVM. sz. rendelet. A kiskertekként kiosztott mezőgazdasági földterület beépítési lehetőségét pedig részletesen tartalmazza a 3957—3/1969. Ép. sz. államigazgatási határozat. Mit lukunk Dózsa Györgyről? Egyértelműen jelkép, szimbólum ma Dózsa György alakja. De ma is meg kell harcolni érte, mindazért, amit e szimbólum hordoz. Mit tudunk róla mi? Miért idézzük alakját? Ezek a kérdések kerültek középpontba tegnap, kedden a Bartók Béla Művelődési Központban megtartott Dózsa emlékesten. Veress Miklósnak, az irodalmi anyag összeállítójának érdeme a gondolkodtató kérdések éles felvillanása, az alkotóké a feleletek megrázó erejű, művészi megfogalmazása. A legjobbak mindig megénekelték a maguk Dózsáját. A maguk korának olyan ügyetben, amelyekhez megidézésre méltó — mutatta fel a megcáfolhatatlan tényt az irodalmi est első részében Ady, Juhász Gyula műveivel, majd Kiss Benedek. Kiss Anna, Csoóri Sándor. Juhász Ferenc és mások versei, tanulmányrészletek, folyóirat-szemelvények vezettek a mához. Veress Miklós és Ratkó József szép. mélyértelmű, gondolkodtató, tettre késztető versei, Melis Gábor, illetve Acs János kitűnő, élményt adó előadásában jelentették az est leginkább maradandó perceit. Bogdány Anikó, a Minerva kínpad, Kovács János és Tolnai Miklós, a Szegedi Nemzeti Színház tagiai értőn tolmácsolták a többi versel. A Pálfy Katalin rendezte emlékűn nenségen közreműködött a Bartók Béla Kamarakórus Rozgonyi Éva vezetésével és Vági László fuvolán. Schöpflin Aladár centenáriuma Száz éve, 1872. október 1-én született Schöpflin Aladár, a XX. század egyik legjelentősebb magyar kritikusa. Neve jól ismert, szerepe köztudott az irodalomkedvelők, a modern magyar líra és próza híveinek körében. Az idő távlatában megnőtt életmüvének hitele, munkássága kiállta a korszakváltás próbáit: ítéletei — mértéktartó józanságukkal — az irodalomtörténet értékrendjébe épültek. Csaknem ötven éven át hétről hétre, hónapról hónapra véleményezte fáradhatatlanul az új köteteket, a színházi bemutatókat. Túlzás nélkül leírhatjuk: ez idő alatt nem volt jelentősebb magyar regény, dráma, versés elbeszéléskötet, amelyről — és Szerzőjéről — Schöpflin Aladár ki ne fejtette volna álláspontját. Jót és roszszat, jövőbe mutatót és konzervatívat összemérve mindig a mű belső tulajdonságait mérlegelve, ám a társadalmi és művészeti fejlődés polgári igényeitől soha el nem szakadva írta recenzióit, cikkeit, tanulmányait. A Vasárnapi Üjság munkatársaként, 1898-ban kezdte pályáját. Egy évtizeden át végezte kitartó — egyszerre tapintatos és következetes — munkával a korábbinál reálisabb képet adott a hetilap közönségének az új irodaIqjn törekvéseiről. Azokról a költőkről és elbeszélőkről, akikben talán elsőnek ismerte fel a XIX. századi irodalmi és erkölcsi hagyomány folytatóit Ma már középiskolai tananyag, amit Schöpflin a századelőn kifejtett Ady és Vajda János, Babits és Arany János szellemi rokonságáról, a fejlődési folyamatok szervességéről, a látszatellentéteknél nagyobb és erősebb összetartozásról. Kritikai munkássága közben maga is fejlődött: távolodott a konzervatív szemlélettől, s mind közelebb került — nemcsak az irodalomban, hanem a politikában is — a városias, a polgárosodó, a megújulni vágyó Magyarország szószólóihoz. A forradalmak leverése utáni negyedszázad — akárcsak a nevével összeforrott folyóirat, a Nyugat életében — Schöpflin pályáján is újat hoz. Az ellenforradalommal, a reakció társadalmi és művészi konzervativizmusával szemben védekezni kényszerül, ám — ha nem is engedmények, elbátortalanító korrekciók nélkül — fölénye a szellemi világban csakhamar ellentámadásba viszi. Ekkor írja azokat a tanulmányokat és kritikákat, amelyek a napi irodalmi küzdelmek követelményeinek is eleget téve, de lehúzó közegük fölé emelkedve készítették elő nagy kortársainak átvonulását a szerkesztőségek és kávéházak zajlásából az irodalomtörténet aranybetűs fejezetcímei alá. hetnénk ml, őértük. Hiszen szavaink szerint gyermekszeretők vagyunk, s mégis nem egyszer „cserbenhagyjuk" a gondokkal küszködő édesanyákat. Azt kérdezi olvasónk is, miért nem lehet reggelente meghatározott időközönként olyan autóbuszokat indítani, amire elsősorban kisgyermekeseket vesznek fel. Tegyük hozzá, nem elégszünk meg hivatalos válasszal, miszerint úgyis kevés az autóbusz, úgyis nehéz megszervezni a város buszközlekedését. Erre a kérdésre csak szívvel lehet felelni: indítani kell ilyen buszjáratokat. Irtunk már lapunkban arról, hogy az NDK egyik nagyvárosában, Lipcsében villamos is, busz is van, amelyre csak anyukákat gyermekeikkel vesznek fel, sőt uram bocsa': babakocsit is fel lehet virfni. Nagy segítség lenne ez Szegeden is! Séía a TU—144 körül A főépület közelében dupla kötélkordont vontak, széles sávon, tömött sorokban ballagnak a kíváncsiak, körülsétálhatják díjmentesen az óriás gépet. A kordont nem őrzi senki, az emberek fegyelmezettek, csak egy szál rendőr sétálgat a kötélen belül, ő is inkább dísznek, mint a biztonság őrizetére. A városból dugig tömött buszok hozzák kifelé a népet, szinte egymásba érnek a forgalmas úton. de van bőven személygépkocsi is, megtelt a repülőtér parkolótere. az út mellett kilométer hosszúságban kocsik állnuk. Tízezreket vonz ide a gépmonstrum, jönnek a repülés hívei, és jönnek, akiket a puszta kíváncsiság vonz, lehet, hogy már látták képén, filmen a repülő gépóriást, most itt van, 1Pszálit a Ferihegyi repülőtéren, itt tölt három napot, boldog-boldogtalan megnézHal a macska Olvasónk azt kérte, ne közöljük nevét. Attól tart ugyanis, hogy boldog-boldogtalan rajta fog nevetni, pedig hát... Talán döntsék el az olvasók, kinek a roARAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1972. október 6-án 7 óra 30 perctói 16 óráig a Szabadsajtó u.. Barát u.. Mátyás tér nyugaU, Mátyás tér keleti' oldala, Hámán Kató u.. Oltványi u., Kisfaludy u.. Szabadsajtó u. által határolt területen, valamint a Szt. Antal és Homok u.-ban, továbbá a Tisza L. u.-ban, a Szent Antal u.-tól a Rákóczi u.-lg áramszünet lesz, bekötési munkák miatt. Fogyasztói szíves elnézését kéri a DÉMASZ Szeged városi kirendeltsége. Dk. 15 662 vására nevessünk. Csak annyit: egy Párizsi körúti lakos a következő levelet kapta, a szegedi IKV hivatalos, iktatott és osztályvezető által aláírt levelét: „Bejelentések és ellenőrzésünk során megállapítottuk, hogy ön macskát tart és az a lépcsőházban is piszkol. Közöljük, hogy amennyiben macskát tart és ez szobán kívül történik, a piszkítást ön köteles feltakarítani. Kérjük a fentiek tudomásulvételét." Nem stilisztikailag akarjuk elemezni a levelet, már mi tagadás, ilyen „érthetően" írott levelet úgyszólván nehéz tudomásul venni. De mindennek a csattanója: akinek címezték, nincs macskája. És soha nem is volt. (Ezennel megígéri, hogy nem is lesz!) Még ha be is jelentették. De jó lenne legközelebb valóban ellenőrizni,^, Szegedre jön a moszkvai rádiózenekar Mint korábban beszámoltunk róla, október 8-án, vasárnap délelőtt rendkívüli zenei eseménnyel indul az idei szegedi filharmóniai évad. A Budapesti Zenei Hetek rendezvényein hazánkban vendégszereplő szovjet együttes, a Gennagyij Rozsgyesztvenszkij vezette Moszkvai Rádió Szimfonikus Zenekara ad koncertet a szegedi közönségnek a Nemzeti Színházban. A Moszkvai rádiózenekar 42 esztendővel ezelőtt alakult Alekszandr Orlounak, a kiváló karmesternek vezetésével, akitői az együttes irányítását előbb Nyikolaj Go lovanov, később 1953-tól Aleszandr Gauk vette át. Ebben az időszakban járt hazánkban 1959 májusában az együttes, s Aleszandr Gaukkal az élen föllépett emlékezetes sikerű hangversenyen Szegeden is. Kilenc esztendeje áll a zenekar élén Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, aki a moszkvai konzervatóriumban 1954-ben kitüntetéssel fejezte be tanulmányait, a bukaresti VIT-en első díjat nvert, majd az Orosz Föderatív Szovjet Köztársaság kiváló művésze címmel tüntették ki. Rozsgyesztvenszkij a moszkvai szimfonikusokkal bejárta a világot. Finnországtól Kanadáig, Japántól Angliáig, s koncertjeiken olyan kiváló előadóművészekkel léptek fel, mint Szvjatoszlav Richter. Dávid Ojsztrah, Emi! Gilelsz, a vendégkarnagyok közül Leopold Stokowski. A moszkvai rádiózenekar szegedi koncertjén Erkel Hunyadi László című operájának nyitányát, Csajkovszkij VI. szimfóniáját, Sztravinszkij A csalogány dala című műyeket játssza. A közreműködő Viktória Jagling Prokofjev Gordonkaszimfónjajának szólóját mutatja be. heti. fotózhatja elölről, hátulról, oldalról, ahogy a kedve tartja. Nagy tömeg tarkáilik a főépület teraszán is, egyesek távcsővel nézik a ritka látványt, mások csak szabad szemmel szemlélődnek, és egyre újabb tömegek érkeznek, a meleg nagycsarnokban több a látogató, mint indulásra készülő, vagy tranzitutas a rendes forgalomban. A gépet persze mind a zsúfolt teraszon, mind a kötélkordonban nyüzsgő tömeg dicséri, bírálja, véleményezi, egy középkorú apa fölényeskedő aerodinamikai előadást tart tíz év körüli fiának, felhívja figyelmét a vaskos, szép ívű, de szokatlanul kis méretű szárny szépségeire, egy idősebb férfi azt magyarázza érdeklődő feleségének. hogy az ablaksor belülről egészen nagynak látszik. s hátul, a nagy kerületű hűtőtorkokból olyan magas hőmérsékletű levegő áramlik ki, hogy az ember pillanatok alatt elégne benne. Jön mellettem egy fiatal pár, szorosan összekarolva, az asszonyka azt mondja, a gép hegyes, szép ívű orra alatt, hogy cuki, a férfi arról beszél közben, hogy Moszkvától Budapestig anynyi volt a gép menetideje, amennyi alatt a negyvennégyes villamosé a Rákospataktól a Déli pályaudvarig. És megint újabb tömegek jönnek. tizienöt óira négy perckor leszáll az TU—134es, a kordonban sétálók ötven százaléka hátat fordít a gépóriásnak, és a landolásban gyönyörködik. Nem sokan lehetnek itt gyakorló repülők, naiv szaknyelven igyekeznek magyarázni a leszálló gép szabályszerű manővereit. A csarnokban megszólítok egy nagyon barátságos, középkorú férfit, MALÉV-alkalmazott. ebben a pillanatban nincs más dolga, a tömeget nézegeti. — Nem. még sohase láttam itt ennyi embert — mondja érdeklődéseimre. — Hat évvel ezelőtt véletlenül Párizsban voltam, nyáron történt, akkor mutatták be a párizsiaknak az első Caravellt, ott láttam ennyi érdeklődőt Amint ellépek tőle, idős férfi szavaira figyelek föl. Azt mondja fiatal kísérőjének: — A rákosi mezőn, az első magyar repülőgépek bemutatkozásakor nem volt kint ennyi ember. Mielőtt bejöttem ide nyilatkozót keresni, egy nyolcéves forma kisfiú azt mondta az apjának, aki a vállára vette, hogy jobban láthassa a gépet: — Ez az egész, Apu? Azt hittem, bele lehet menni, így nem ér semmit.. Akik most itt nyüzsögnek, fotóznak, véleményt mondanak, holnap biztosan színesen mesélik el élményeiket ismerőseiknek, barátaiknak. S talán évek múlva is emlékeznek majd arra, hogy 1972. október elsején látták az első TU—144-es szuperszonikus gépóriást magyar földön. Ormos Gerő Jubileum Ferihegyen A felszabadulás utáni magyar polgári repülés negyedszázados jubileuma alkalmából kedden ünnepséget tartottak a Ferihegyi repülőtér kultúrtermében. A jubiláló vállalat dolgozóit, a szovjet és a magyaralapító tagokat Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes üdvözölte, majd Lénárt György, a MALÉV vezérigazgatója emlékezett meg a légitársaság eddigi tevékenységéről, eredményeiről, és szólt jövőjéről. Az ünnepségen dr. Csanádi György közlekedésés postaügyi miniszter kitüntetéseket adott át