Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 256. szám

8 " — BROOK FOGÉKONYSÁGA SO VASÁRNAP, 1972. OKTÖBER 29. CSAK PRÉDIKÁCIÓ? Lázas érdeklődes kísérte a Royal Shakespeare Company budapesti vendégjátékát. Elővételben 30 ezer jegyigény futott be a Vígszínházhoz, ennyien természetesen három estére sem férhettek el. s aki kapcsolatai révén jegy híján is a főkapukon belülre kerülhetett — szerencsés ember —. a lépcsőkre kuporodva sem nyúj. tózott kényelmesen: majd annyian pipiskedték végig a Szentiván. éji alom előadásait, mint amenynyien ülőhelyet váltottak. A Vígszínház irodája, nem túl eredeti hasonlattal, annak a bizonyos végvárnak képét öltötte, ahol a védelem "képességeit messze meghaladó, idegeit felborzoló ostromló tömeg igyekszik befelé. Budapest — és természetesen a reprezentatív szakma — megrohanta az angol királyi társulatot, melyről hírek keltek szárnyra: az utóbbi években a királyok színházának Angliájában a színházak királyává lépett elő. Még az ötvenes években jóformán ismeretlen fiatal írók szerveződtek csoporttá a londoni English Stage Society körül, s a7 új hullám, a „dühöngő ifjúság" szele nemcsak a drámarepertoáron söpört végig, de alaposan megcsipkedte, fölfrissítette, izgalmasabbá tette a színjátszást, a színpadot is. John Osborne, Ann Jellicoe, Arden, Wesker és társai egy erőteljes realizmus injekciókúráját kínálták föl az angol színházművészetnek, hatásuk különféle áttételekben máig tart, s aligha téved, aki a stratfordiak budapesti vendégszereplésében is ennek nyomait ismerte föl. Tehát Osborne-ék kemény lépésű realizmusa, hozzá a rokon beatnemzedék vagánysága, blazírt mosolya, hűvös és peckes tartása, frivol és harsány magamutogatása — ami a Szentivánéji álom rendezőjének, Peter Brooknak feltétlenül a tarsolyában kellett lennie. Az új Shakespeare, ha tetszik a korszerű, a modern Shakespeare-színház „fölépítésében" elvitathatatlanok a zseniális rendező érdemei, aki Brecht keménységét, Beckett groteszk fintorát éppúgy ismeri, mint Artaud kegyetlen színházát, és a lengyel Grotowski abszurd kísérleteit: a hatások szüntelen befogadásának, feldolgozásának, felülvizsgálatának és túlhaladásának dialektikájában valami egészen természetes 'és magától értetődő, nagyon mai, stílust teremt magának. Talán ennek tudható be, hogy sokan a jövő színházát fedezik föl produkcióiban, jóllehet, nem tesz egyebet, mint tágra nyitott szemmel és fogékonyan jár a világban, a hindu színház történelmi rekvizitumaitól az amerikai kontinensig. (A nálunk is vetített Wetss: Marat-Sade filmjében például az Artaud-féle kegyetlen, exhibicionista stílus hatását mutatta föl. de nem „restellte" .brechti szemlélettel rendezni a Lear királyt sem!) Sót, produkált Brook politikai jelentőségű dokumentum-előadást is, ahol fiatal színészek rögtönzésszerűen vallottak a szennyes vietnami háborúról. Az a sokfajta hatás, ami a „szent színház" eszméjétől a modern formanyelv kialakításáig végigkíséri Brook tevékenységét, érdekes és csodálatos módon éppen Shakespeare időszerűségének, korszerűségének fölfedezésében nyer igazán teret magának. Az Erzsébet-kori dráma mai reneszánsza általános konzekvenciákat, a mi anyanyelvünkre is lefordítható tanulságokat hordoz. Persze fölös igyekezetnek tűnne egyszerűen leutánozni. Már többek között azért is, mivel színészképzésünk egyelőre nem tart lépést azokkal az elvárásokkal, melyeket Brook tá- * maszt munkatársaival szemben, akik egyformán jó artisták és bohócok, szavalók és táncosok, akik univerzálisan szinte mindent tudnak ahhoz, hogy Shakespeare „világot jelentő deszkáin" díszletek, kellékek nélkül is láttassák a színház méreteire transzponált teljes világot. De a fogékonyságot érdemes eltanulni Brooktól, a klasszikusok iránti fogékonyságot is. Mert nekünk is vannak klasszikusaink ... NIKOLÉNYI ISTVÁN Egyik pártalapszervezetünk tagjai azon meditálnak, figyelmeztessék-e elvtársukat, beszéljenek-e a fejével. A fejével — mert hogy úgy tűnik, mintha megszédült volna egy kicsit. Először csak a külsőségek irritálták az embereket, kollegákat. „Édesanyja az asztal körül kergette volna, ha nem amerikai cigarettát szívott volna, meg skót whiskit ivott volna!" — dohogtak eleinte, s közben a vita más irányt is vett, mert néhányan azon töprengtek, hogv is kell írni az elegáns ital nevét... Aztán a lezser viselkedés döbbentett meg másokat, ahogy nyiltan mutatkozott hol egy szőke, hol egy vörös szépséggel, mialatt az állítólag tőle elmaradt felesége bizonyára a három gyerekkel bajlódott, mert Feri — úgy tudta — sokat túlórázik mostanában. Hogy kibillent az egyensúly, csak érezte az asszony, legfeljebb az okát nem lelte. Hogy a fontosabb beosztás, a nagyobb megbecsülés, a vastagabb fizetési boríték okozta volna? Mint a hirtelen légnyomásváltozáskor, úgy szédül némelyik ember mostanában. Mintha minden átmenet nélkül magasba jutottunk volna, keszonbetegséget kap némelyikőnk. Persze, sok mindent megért mar ez a mostani 40—50-es generáció. A „nagy egyenlőséget" is, amikor tudta az ember, hogy egyik pénztárcájába sem jut illetéktelenül se, és megérdemelten se több, mint a másikéba. Nem okozott az embernek stresszt, hogyan vélekednek a kultúrpolitikáról, nem kellett senkinek tépelődnie a különböző életformák kínálta lehetőségekről, nem okozott gondot az embereknek egzisztenciális jövőjük. Nem tartottak igényt arra, hogy töprengjünk várospolitikai, esetleg iskolapolitikai kérdéseken, nem terhelték az embert a személyes állásfoglalás igényével. Ez a pórázkorszak elszürkített bennünket, kicsit cinikusan már-már úpi éreztük: nélkülünk is „csinálódik" ez a szocializmus, ha nem, hát legfeljebb majd szólnak, utasítanak, határozatot hoznak, mit tegyünk érte. Bizony, sok embert úgy kellett felrázni: itt az ideje, gondolkodjon mindenki, mit kezdjünk, hogy előbbre mozdítsuk közös dolgainkat. Megnőttek a feladatok, dc a lehetőségek kapuja is szélesebbre tárult és akadt nem egy ember, aki azonnal megszaporázta lépteit: előbb akart egy-egy kapun belépni, mint ahogy mi, valamennyien odaértünk volna. A lépcsők felfelé vezetnek, s van, akinek a felfelé lépés „túlnyomást" okozott — nevetve néz vissza. „Tolongtok a buszon? Én autóban száguldók. Vesződtök a gyerekekkel? Én csak egyet akartam, s lám: gondtalanabb vagyok." És sorolhatnánk még a hasonló kérdéseket. Irritál a gőgjük? Okkal. Nem a kocsija, a nyaralója, a hűtőgépe bosszant — az neked, meg nekem is lesz —, a viselkedése, az az önmaga, akivé lett. Megmorogjuk, elítéljük, de teszünk-e valamit — nem, nem ellene, hanem érte. Mit csúfol meg bennünket? Hát nem azt akarjuk-e, hogy legyen meg mindenkinek mindene, hogy jusson bőséggel, a szűkösségből kapaszkodjunk végre ki? Ez rendben is volna — igazságérzetünket nem is bántja, ha olyan lép elénk, aki megteszi, amit várnak tőle, aki megfelel a mai napok munkakövetelményeinek, a képességeink tartalékait is kívánó, teljes eröbedobást váró feladatoknak. Nem eg.venlősdit akarunk játszani: aki többet ad, többet is kapjon. De csak a vak nem látja, hogy vannak, akik a lehetőségekkel nemcsak élnek, de visszaélnek is — és mindennek a tetejébe még szemünkbe is nevelnek. Okunk van a haragra, ne meditáljunk csak. hogy a jobb életmódtól megszédiilőkkel, a mellékutakat és kiskapukat keresgélőkkel, a maguk kis szocializmusát építőkkel beszélnünk, vitáznunk kell. Soha ennyire nem volt okunk etikai kérdéseket feszegetni, mert az erkölcsös magatartás kialakulásának, a mi arcunkhoz illő magatartás megszületésének soha nem volt olyan lehetősége, mint most, ma. Hát módunkban állt választani ideálok és erkölcsi magatartások között? Ma lehetünk tiszta kezű, emelt fejű emberek — és lehetünk rosszul választók, a bukások kockázatával kacérkodók. Igen, a választás kockázattal jár — s közöttünk vannak, akik rosszul választottak, akik a mának élnek, ellenünkre harácsolnak, s akik talán hetykén vágják oda tétova kérdésünkre: „Miért, vétettünk valamilyen szabályzat ellen? Na? És akkor meg mit prédikáltok?" Nem, nem prédikálunk, ok nélkül nem citálunk embereket vésztörvényre. „Tűzoltóéri" sem kiáltunk. De nem mehetünk el szó nélkül, figyelmeztetés nélkül azok mellett, akik íratlan bár, de magasabb erkölcsi normáink ellen vétenek. Embereket és emberi gyengeségeket is megértve, segítő szándékkal szólunk: „stop!"-táblát a szocializmushoz nem illő magatartás elé, időben álljon meg, akinele tettei megkérdőjelezhetők, aki nem velünk — s így közvetve nélkülünk — akar előbbre jutni! Értük is szólunk, akik úgy érzik, hogy számukra itt van már a Kánaán, mert az, és csakis az vezethet bennünket a még jobb, még emberibb világba. ha tehetségét mindenki a közösségért, mindannyiónkért kamatoztatja. SZŐKE MARIA 1 MINI-ENCIKLOPEDIA F szokatlan Enciklopédiát a „Krokodil" c. szovjet szatirikus hetilap pályázatára — az olvasók állították össze. Ebből közlünk rövid vá-v logatást. ALTATÁS — az egyetlen mód, mellyel az orvos megszabadulhat a beteg „utasításaitól" a műtét alatt. ARANY — olyan affinitású fém, amely könnyen kapcsolatot teremt az emberekkel, hogy aztán szétbomlassza őket. ASZKÉTA — aki azzal szerez magának élvezetet, hogy megtagadja az élvezeteket. ÁLLATKERT — vadállatok menedéke a buzgó természetbarátok elöl. DIÉTA — Moletteknek írják fel, akik étkezés előtt fogyasztják. ÉLET — az egyetlen olyan iskola, amit magántanulóként nem lehet elvégezni. EPIZÓD — a születés és halál közötti eseménysorozat. FILOZÓFUS — olyan dolgozó, akinek munkaidőben is gondolkodnia kell. GÖG — az ember meggyőződése, hogy az a majom, akitől ő származott, minden más majomnál különb volt. GYEREKKOR — olyan állapot, amelyhez nem térhetünk vissza, de idős korunkra másodszor is beleeshetünk. HOBBY — a józan ész határain belül maradó csendes őrültség. KUTYA — többek szerint az ember barátja. Hogy a kutya mit gondol erről, azt nem tudni. KÖTÉLTÁNCOS — olyan ember, akiért bárki kezeskedhet, hogy nem tér le az egyenes útról. KIÜTÉS — (sportban) vízszintes helyzetben tartott számtanóra. LÁNYGYEREK — miniszoknya + maxi-kiadás. MEMOÁR — életregény, ahogy a szerző szerette volna átélni. NEKROLÓG — munkahelyi jellemzés a paradicsomba való felvételhez. NÉZŐ — saját kíváncsiságának áldozata. OLVASÖ — javítás miatt készülék nélkül maradt tvnézö. ORVOSTUDOMÁNY — pótalkatrész-hiányban szenvedő javítószolgálat. PLÁGIUM — a lopás egyedüli olyan esete, amikor a tolvaj a helyszínen hagyja névjegyét. RAGADOZÓ — olyan állat, mely az ember által még ki nem irtott állatfajtákat pusztítja. SEPRŰ — „boszorkányerős" (BE) repülőszerkezet. SZAKÁLL — a csokornyakkendőt és a sálat helyettesítő holmi. SZÉLKAKAS — az a készülék, mely jelzi a szélnek, merre fújjon. SZOMSZÉDOK — olyan emberek, akik nálunk is többet tudnak rólunk. TABU — a büntető-törvénykönyv dédapja. VALLOMÁS — elbeszélés arról, mit nem ülik tenni annak a megtörténte után, amiről nem illik beszélni. VÖ — az az ember, aki házassága előtt nem sejtette, hogy mennyi hibája van. VÉGRENDELET — pénzátutalási kísérlet a túlvilágról. ZSŰRI — olyan emberek csoportja, akiket a bírálandó jelenséggel kapcsolatos, szögesen ellentétes véleményük fűz össze. Fordította: Kádas Gézáné Falusi házsor Láda és szék