Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

VASASNAP, IW£. OKTÓBER 22. 3 Hazaérkezett kormányküldöttségünk Szombaton hazaérkezett Budapestre a magyar—szovjet gazdasági és műszakitudományos együttműködési kormányközi bizottság XII. ülésszakán részt vett kormányküldöttség tagjai. Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, a küldöttség vezetője továbbra is Moszkvában tartózkodik, hogy részt vegyen a KGST végrehajtó bizottságának jövő héten sorra kerülő 60. ülésén. Koszorúzás Schönherz Zoltán emlékére Schönherz Zoltán, az anti- küdő párt Központi Bizottfasiszta ellenállási mozgalom ságának — méltatta emlékegyik kiemelkedő vezetője beszédében a harcostárs, a kivégzésének 30. évfordulója bátor példamutató kommualkalmábói szombaton koszo- nista életét, munkásságát, rúzasi ünnepség volt Buda- Ezután az MSZMP Közpesten, az egykori Margit ponti Bizottsága, a Központi körúti fogház épületénél, a Ellenőrző Bizottság, az Mártírok útja 85. szám alatt. MSZMP KB Párttörténeti A kegyeletes aktus beveze- Intézet, a Magyar Partizán tőjeként Skolnyik József — Szövetség, a II. kerületi pártaki Schönherz Zoltánnal bizottság képviselői koszoegyütt annak idején tagja rúzták meg az emléktáblát, volt az illegálisan mű- (MTI) w Árellenőrzés a zöldségboltokban Jogosak a vásárlók panaszai Az Országos Anyag- és szeptember óta Budapest és Árhivatal árellenőrzési fő- nyolc vidéki város 55 árusíosztálya szeptember óta — tóhelyén ellenőrizték a zöldegyéb vizsgálatokon kívül — ség- és gyümölcsárakat, az mind több revizorral ellen- áruk minőségét. E vizsgálaőrizteti a zöldség- és gyü- tok sajnálatos módon azt mölcsboltok árait, továbbá igazolták, hogy a vásárlók azt, hogy az áru minősége és gyakori panaszai indokoltak, az ár összhangban van-e. Az eddigi 55 vizsgálat alkalAz árhivatal ellenőrei mával 50 szabálytalanságot — tapasztaltak, nagyrészt ártúllépéseket. Sokhelyütt másodosztályú. sőt romlott árut kevertek az első osztályú gyümölcsök, zöldségfélék közé. Az árhivatal ellenőrei a fővárosban és az egész ország más vidékein egyaránt folytatják a zöldség- és gyümölcsárak ellenőrzését. Ezt egyébként a Minisztertanács szeptember 21-i határozata is feladatává teszi valamennyi űrhatóságnak. Az árhivatalban rámutattak: az eddigi vizsgálatok során feltárt nagy számú szabálytalanság arra is utal, hogy az érintett vállalatok belső ellenőrzése nem eléggé hatékony. Szükséges tehát, hogy a belső ellenőrzés fokozásával is vegyék elejét az ártúllépéseknek, fokozottan védjék a vásárlók érdekeit. Járda a gyárhoz Jó időben porban, rossz időben sárban tudták csak megközelíteni a konzervgyár munkásai a Rókusi-pályaudvar felől munkahelyüket. Ezért vállalták, hogy a maguk erejéből, társadalmi munkában megépítik a járdát. Délutánonként, a műszak végeztével 20—30 konzervgyári dolgozó fog lapátot, csákányt: eddig több mint 400 óra munkát végeztek a járda megteremtéséért. Amikor megtudtam, hogy Algyőnél a régi mellé új hidat építenek, kimentem, hogy körülnézzek. A fonynyadt kukoricásban két emberrel találkoztam, az egyik ban benne van a kezem munkája, kiálltam a víz veszélyeit, és ismerem a szeszélyeit. — Az összes hídban? Talán azért ez egy kiföldmérő volt, a másikról csit túlzás, de nem sok lecsak sejtettem, hogy hídépí- het benne a tévedés. Valatő. Piros képű, mosolygós, mikor, 1936-ban a kecses energikus mozgású; olyan, Margit-híd bővítésénél lépakiről az első pillanatban tem a hídépítők közé, Szécsi látszik, hogy életét a szabad Endre okleveles mérnök ég alatt töltötte. vállalkozó cégéhez. Ceglé— Itt lesz a híd? den tanultam az ácsmester— Igen. Valahol itt. Egy- séget, de mint annyi sok előre a műhelyeknek meg mást, a sors máshová vezéa barakkoknak nézünk he- nyelt a kenyérért És akkor lyet — válaszolt a mosolygós arcú munkás. Ennek három már azért mentem a Tiszához, hogy megcsodáljam a hatalmas, szilárd pilléreket, amelyek majd a betonkoszorút tartják a folyó fölött. Lent, közvetlenül a víz és a pillér találkozásánál újra megláttam őt, amint egy lógó deszkát illesztett viszsza az állványra — egyensúlyozva a víz és az ég között. — Nem fél? — Nem. Már egyszer beleestem a folyóba, s látja, kijöttem. Nekem már barátom a Tisza, a Duna. a Marcal, a Rába, szóval az összes folyó, ebben az országban. Barátom onnan, hogy a rajtuk átszelő hidakgieknek 15, az alkalmazottaknak pedig 7 százaléka állítja, illetve tapasztalja ennek ellenkezőjét. A szocialista közfelfogás értékelésénél nem a néhány százalékos eltérést kell méricskélnünk. Az adatokból különben is csak hozzávetőlegesen lehet következtetni az általános helyzetre, azonban a válaszok megoszlása alapjában hűen tükrözi a felszíni jelenségek mögött megbúvó tendenciákat. A kérdőívnek ez a kérdése azt igyekezett feltárni, hogy a megkérdezettek felfogásában, életszemléletében, gondolkodásában mennyire erősek a szocialista vonások. Az adatok szerint minden foglalkozási kategóriából a túlnyomó többség a tisztességes életet, a munka által szerzett megbecsülést és a közösséggel együtt elérendő jólétet, boldogulást tartja legfőbb életcéljának. Az anyagi érvényesülést csak a munkások egy százaléka, a parasztok 2 százaléka, a mindenkitől függetlenül elérendő egyéni boldogulást a munkások, a parasztok és alkalmazottak egy-egy százaléka tartja legfőbb életcéljának. Az értelmiségieknél ez az életcél — a válaszok szerint — nem szerepel. Az adatok arra utalnak: a megkérdezettek jól tudják, hogy e kérdésnél mi tekinthető pozitív, szocialista állásfoglalásnak, és az ilyen válaszokat jelölték meg akkor is, ha nem egészen egyezett törekvéseikkel. A válaszok egy részének őszinteségében tehát kételkednünk kell, hiszen mindennapi tapasztalataink cáfolják, hogy az emberek életcélja, törekvései ma már ennyire pozitívak, szocialista jellegűek lennének. Az előző kérdésre adott értelmiségi és alkalmazotti válaszok is bizonyítják, hogy elég sokan úgy tapasztalják közülük: egyes emberek még nem a munkával szerzett megbecsülést, hanem kizárólag a pénzt, a jövedelmet tekintik életcéljuknak. A szocialista közgondolkodás fejlődésében nem kis szerepet játszik, hogy az emberek milyen mértékben tapasztalják: társadalmunk igazságos, a munkára épülő, a szocialista elveket megvalósító társadalom, vagy esetleg negatív tapasztalataik vannak ezen a téren. Ismeretes, hogy a szocialista elveinket, a közérdeket sértő, társadalomellenes jelenségek milyen felháborodást okoznak közvéleményünkben, s ezek zavarólag hatnak a közgondolkodás alakulására is. Ezért arra a kérdésre adott válaszok, hogy „érvényesül-e nálunk a társadalmi igazságosság?'*, a közgondolkodás állapotáról is tájékoztatnak. A munkásoknak 45, a mezőgazdasági dolgozóknak 51 százaléka, viszont az alkalmazottaknak csak 33, az értelmiségieknek pedig mindössze 23 százaléka nyilatkozott úgy. hogy érvényesül a társadalmi igazságosság. Elgondolkodtató, hogy jelentős részüknek — legnagyobb arányban, 67 százalékban az értelmiségieknek — az a véleménye, hogy csak részbeni érvényesülésről lehet beszélni. A teljes tagadás álláspontján levők azonos arányban (10—11 százalék) találhatók minden foglalkozási rétegnél. A bíráló és negatív véleményt képviselők magas aránya arra figyelmeztet, hogy a szocialista elveket sértő, társadalomellenes jelenségek erőteljesen befolyásolják a közvéleményt, és negatív hatást gyakorolnak a társadalmi közgondolkodásra. Arra a kérdésre, hogy a „szocialista életfelfogás mennyire él az emberekben?", a válaszok, amelyeket a vizsgálatba bevontak, önállóan fogalmaztak meg, eléggé megoszlanak. Ennek ellenére bizonyos következtetéseket le lehet vonni: a munkások és mezőgazdasági dolgozók többsége szerint az emberek jelentős részében él nem a . szocialista életfelfogás, bár azonos mértékben. Az önállóan megfogalmazott válaszok összefüggnek az előző kérdésekkel, alapjában igazolják az azokra adott válaszokat, s elsősorban a szocialista életfelfogás fejlődő tendenciáját tanúsítják. A legjellemzőbb önálló válaszok: „A szocialista fejlődés minden örömét tapasztaljuk, érezzük." „Ma az emberek zöme már csak a szocializmusban kíván élni." „A kisebbségben él a szocialista felfogás, a többség szükségét érzi, de nem úgy él az egyéni érdek és az anyagiasság miatt." „Inkább a kis keresetű emberekben él, azokban, akik becsületesen dolgoznak" Nem kevesen a társadalmi közgondolkodásban tapasztalható ellentmondásokra mutattak rá: „Sokan hirdetik az erkölcsöt, de nem aszerint dolgoznak." „Az aktívak mellett sok a közömbös." „Másoktól elvárják, de magukkal szemben elnézők." „Előbb az egyéni érdek, azután a közösségi." „Ki mint él, úgy ítél." „Többet várnak a szocializmustól, mint amennyit áldoznak érte." „Sokan hangoztatják, de kevesen gyakorolják." „Az egyéni boldogulás, a pénz utáni hajsza a fő cél, mindent a pénz. diktál." „A közömbös azt vallja, hogy nélküle is elboldogul a szocializmus." „Talán az utódainknál menni fog." Végeredményben a felmérés adatai is igazolják azt a tapasztalatot, hogy a kispolgári felfogás és életmód csak a társadalom egyes szúk csoportjainál tud erőteljesebben tért hódítani. A dolgozók nagy tömegeiben — ha visszaesésekkel és ellentmondásosan is —, de él és erősödik a munka megbecsülésén és a közérdeken alapuló szocialista életfelfogás. Tamasi Mihály nem a szépségre, a kedvre ment az ember, hanem arra, hol fizetnek a legtöbbet. Sokan voltunk testvérek. A hidasoknál meg nagy volt a éve. Leg- fizetés. Aztán a Margit-híd utóbb után jött az Árpád-híd, a fölszabadulás után pedig szinte valamennyi, hisz a németek mindet a folyó fenekére küldték. Csak érdekességként mondom: én már 1945 májusában, amikor még talán hallatszott az ágyúszó, Budapesten gázvezetéket építettem ki a Duna fölött. A roncsok fölött. Júniusban lettünk kész, aztán következett az albertfalvi felüljáró és Algyő, ahol a vasúti híd derékbatörten süllyedt a Tiszába. 1946-ot írtunk, ennek 26 éve, akkor fiatal voltam, készültem az igazi életre, akkor nősültem itt, Algyőn, s most megint itt vagyok. Furcsa, az én életem, mert itt fordul: Innen búcsúzom, a hidasoktól, a munkától, mert betöltöm a 60. évet, vár a nyugdíj. Ha megérem. — Hát miért ne érné? HIDAK SZÜLETESE — A bányászok, meg mi nem nagyon érünk meg hosszú kort Ök a mélység, mi meg a keszonmunka miatt Mert a hidak mindig lent, a víz alatt kezdenek születni, oda kell lemenni az embernek. Onnan épül a pillér, ami az egész szerkezetet tartja. S ennek az országnak sok hídra volt szüksége, nekünk gyakran le kellett menni a keszonba, ácsolni, betonozni. Amíg fiatal az ember, azt hiszi, mindent kibír. Még azt is, ha a zsilipelésnél — amit a túlnyomás kiegyenlítése miatt kell csinálni — megspórol néhány percet... A szívünk ilyenkor közel a hatvanhoz, rakoncátlankodik. Engem, s a többi szakit minden kétévenként „generáloznak" a szanatóriumban, Füreden, vagy másutt. A Nitromin a biztonság kedvéért azért a zsebemben van. És a többieknek is. Ja, azt kérdezte, nem félek-e. Mondtam, nem. 1946-ban éppen a roncsokat emeltük ki, olyan segédpillért kellett építeni a Tisza közepére, amely 1600 tonnát képes elviselni. Megvolt a pillér, hozzáláttak az emeléshez. A búvár ráigazította a köteleket a roncsokra, elhangzott a vezényszó, de a munkások valahogy nem tudták gyorsan eloldozni a rögzítőket. Én is segítettem, talán nem engedtem el idejében a kötelet, berántott a roncsok közé. A vízből háromszor tudtam följönni, harmadszor már csak a kezemet sikerült kinyújtani. Éjszaka volt, korom sötétség, a társaim mégis megláttak, és kihúztak. Azt mondják, már kevés élet volt bennem. De ne higgye, hogy a dolog megijesztett volna. Mint látja, most is hídépítő vagyok. — Itt lakik Szegeden? — Nem. Tatán építettem házat, amikor a közelben az erőműnek csináltuk a víztározókat. Azt is mérgemben. A magunkfajtának ugyanis minden városban megmagyarázták, hogy úgysem maradunk sokáig, csak egy vagy két évig, aztán továbbadunk. Mindig tovább, hát minek adjanak éppen ők lakást. Na, de ezt ne írja bele, nem akarok én panaszkodni, végtére magam vállaltam a vándoréletet. Meg aztán, ha nehezen is. de a család mindig együtt volt, felneveltem a fiamat, fölépítettem a házamat. S ha megkérdezik, hova utazok A hét végén, azt mondom: Tatára, nem haza. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ugyanolyan jó szívvel vagyok budapesti, szegedi pápai, győri, mint tatai. S ebben ki versenyezhet velem? Kár, hogy ezt nem értik meg az utánunk jövők. — Kevés a hídépítő? — Kevés-e vagy sok, tulajdonképpen egyre megy. ha azt nézzük, mindenkit föl kell venni, aki a munkavezetőnél jelentkezik. Algyőnél százan dolgozunk, s ebből talán kilencen vannak a környékről. A többi olyan megrögzött hidas, mint én, s az ország szinte minden városából, falujából valók. Igaz, a fizetés sem annyi, mint régen, azért a pénzért, amit mi adunk, most már bármelyik gyárban is elhelyezkedhetnek. Ahol sokkal könnyebb a munka, ahol nem kell állandóan a vízzel, a viharral, a széllel viaskodni ... Amiért olyan szép ez az egész. Vége az ebédszünetnek, Lázár József elindul az imbolygó létrán, társaival a pillérhez. Ugyanolyan ruhát hord, mint a többiek, ugyanolyan az arca színe, ugyanolyan kérges a tenyere. Csak később tudom meg, hogy ő nemcsak a rangidős, hanem hivatalból is az ácsok irányítója, ö a főművezető. Matko István