Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-21 / 249. szám

SZOMBAT, 1972. OKTOBER 21. vrm Takarékosságunk kamatai Vezet Csongrád megye — Az OTP szolgáltatásai Oktober végén a világ megyei autónyeremény-betét minden táján megszaporod­nak a takarékosságot hirdető népszerűbb az plakátok; október 31-e a vl- átutalási betét, iágtakarékoesági nap. Ezzel csönzött összeg közel 90 szá­könyv tulajdonosok. Egyre zalékát teszi ki. Ennek se­úgynevezett gítségével például az idén amely OTP egyik szolgáltatása ügyfelek által az 1281 lakás építése kezdődött az meg, ami egyben azt is bi­rendszeresen zonyítja, hogy a megyei OTP igazgatóság a lakásépítés tá­kapcsolatban tartott tegnap, pénteken sajtótájékoztatót az befizetett összegből az OTP Csongrád megyei Igaz­gatósága. Azzal büszkélkedhet Csong­rád megye, hogy az ország­ban a legtakarékosabbak la- várakozástól: annak ellené- gyasztási cikkeket, az kói: az egy főre jutó átlag re, hogy az ifjúsági betéttu­lajdonosok igen kedvező fel­egyenlíti ki a havonta Kifi- mogatását kiemelt fontossá­zetésre kerülő számlákat, gú' politikai kédésnek tekin­Egyedül az ifjúsági takarék- ti. Sokan vásárolnak részlet­betét az, amely elmaradt a re megyénkben is tartós fo­takarékbetét 5 ezer 341 fo- _ _ __v rint, s ez' éppen 480 forint- tételek mellett takarékoskod- OTP. A lakosság számára idén például 18 ezer 600 vásár­láshoz nyújtott hitelt az tal több, mint a tavalyi, pe- hatnak dig akkor is a megye volt a mat, s ezenkívül kedvező la kásvásárlási kölcsön —, a 6 százalékos ka- nyújtható hitelek között igen fontos és nagy jelentőségű a mezőgazdasági termelés nö­„listavezető". Az elmúlt egy év alatt a lakosság takarék­betétje 160 millió forinttal lett több, ma már megkö- tott összeget. Pedig már eb­zelíti a 2 milliárd 300 millió ben az évben megteremtet­fortntot. A kamatozó betétek te az OTP megyei Igazgató­száma a legtöbb, a december sága annak lehetőségét, 31-én esedékes kamat ebben hogy az Ifjúsági betétesek büszkeséggel számolhatunk az évben már hatalmas ősz- számára — akik a már szük- be tehát arról, hogy megyénk szeg, közel 90 millió forint séges pénzösszeggel rendel- lakossága — hiszen ezt pél­Emellett a legnépsze- keznek — lakást biztosítson, dázzák a takarékbetétben el­vártnál több fiatal vette ki velésére kért hitel, amelyet betétkönyvéből a megtakarí- minden esetben kedvezően bírál el a megyei OTP-igaz­gatóság. A közelgő világtakarékos­sági nap alkalmából nem kis lesz. rűbb a gépkocsinyeremény­betétkönyv, s nemeseik az ebbe fektetett összeg magas mintegy másfél — már közel 220 millió fo­rint —, de az idei augusz- gye lakosságának. Ezek A magas betétállomány le- helyezett hatalmas összegek hetővé tette, hogy az OTP — okosan, takarékosan gaz­milltád fo- dálkodva él. A takarékos rint hitelt nyújtson a me- ember pedig bátran tervez­kö- het — és éppen ez takaré­tusi sorsolás után már több zött legfontosabb a lakásépí- kosságunk igazi kamata. mint 500 kocsit nyertek a tési kölcsön, amely a köl­Sz. M. Magyar-lengyel szimpozion A magyar és a lengyel köz­gazdasági társaság Varsóban október 23-tól 30-ig közös szimpoziont rendez. A szim­pozion tárgya a minőség, a minőségvédelmi rendszerek kölcsönös tanulmányozása. (MTI) i4 kis hal, jó ha! Felelősségtudat, erkölcsi tisztaság Országos orvosetikai értekezlet Az új egészségügyi tör- orvosetikai tanács elnöke kai bizottságoknak változat vénnyel összefüggésben az tartott vitaindítót „Az or- lanul feladatuk, hogy orvosetikai bizottságok fel- vosetikai bizottságok jövő adatairól tárgyaltak pénte- feladatai az egészségügyi ken az Orvos-Egészségügyi törvény tükrében" címmel. Dolgozók Szakszervezetének Utalt arra, hogy az etikai székházában rendezett bizottságok törekvései, hatá­országos értekezleten. rozatai, állásfoglalásai leg­A tanácskozáson részt vett több esetben helyesek, és felszólalt dr. Schultheisz iránymutatók, még akkor is, Emil egészségügyi miniszter- ha működésük a megelőzés Határozottan foglaljanak ál­helyettes, és ott volt Du- és nevelés terén a kívánatos lást minden, a szocialista schek Lajosné, a SZOT tit- eredményt eddig nem érte etikával összeegyeztethetet kára is. Dr. Darabos Pál- el. Igen lényeges, hogy az len orvoserkölcsi magatartás nak, a szakszervezet főtitká- etikai bizottságok a jövőben ellen. Ugyanakkor nyújtsa­rának megnyitója után dr. bátran éljenek a törvényben nak hatékony védelmet — Noszkay Aurél, az országos biztosított jogaikkal. Az etl- ha szükséges — az egészség­hatékonyan képviseljék az egészségUgyi dolgozók kö­rében a szocialista erkölcsi tisztaság, a lelkiismeretes­ség, a felelősségtudat és a közösségi, a társadalmi ér­dek elsőbbségének elveit. Ülést tartott a népfront járási bizottsága Tegnap, péntek délelőtt a szftik elő a pedagógiai vo­járási hivatal szegedi szék- natkozású ismeretterjesztő házában tartotta ülését a sorozatokat. Hazafias Népfront járási bi- ^^^^^^^^^^^^^^^^ zottsága. Dr. Vltos Zolténné , népművelési csoportvezető előterjesztése alapján a meg­lehetősen vegyes adottságú járás népművelési ered­ményeiről és gondjairól ta­nácskozott a bizottság, rész­letesen tárgyalva az őszi-té­li évadban a népfront helyi bizottságaira háruló felada­tokat. Megállapította a ta­nácskozás, hogy az iskolai képzés mellett továbbra is fontos szerep hárul az isko­lán kívüli népművelésre, je­lentősége a gépi-kommuni­káció — a rádió és televízió — térhódításával sem csök­kent. A hagyományos nép­művelési formákat sem nél­külözhetjük. bár e formák állandó bővítésére és az al­kalmazott módszerek vonzó változatosságára szükség van. Sokat tehetnek a népművelés feltételeinek — ezzel ered­ményességének — javítása érdekében a munkahelyi vezetők, megnyerésüket a népfront járási bizottsága fontos feladatnak tartja. Második napirendi pont­ként a téli politikai oktatás előkészítését elemezték. Kál­ló Antal járási titkár beszá­molója szerint a termelőszö­vetkezeti akadémiák és más előadássorozatok segítése mellett különös gonddal ké­ügyt dolgozóknak az esetle ges igazságtalan vádakkai szembén. Az értekezleten megvitatták az etikai bizottságok műkö­dési alapelveinek módosí­tására, valamint a jelenlegi ügyviteli utasítás módosítá­sára vonatkozó tervezetet. (MTI) Tiszatáj-est Tokajitan A tokaji ősz rendezvény- nyat. A szép számú közön­sorozat idei vendégszereplői ség tetszéssel fogadta a mű­szegedi képzőművészek, fotó- sort, majd kérdéseket inté­VinMer László kiállítása E hónap első napján töl­tötte be 60. életévét Vinkler László festőművész, a kor­társ szegedi piktúra egyik megújítója, intellektuális vo­nulatának megteremtője s máig egyik legrangosabb képviselője. Nemcsak festé­szete, de pedagógiai tevé­kenysége is igen jelentős. Huszonöt éve dolgozik a magyar rajztanárképzés egyik legjelentősebb műhe­lyében, a Szegedi Tanárkép­ző Főiskola rajztanszékén. A Szeged városi tanács ebben a hónapban tüntette ki a hatvanéves festőművészt a város alkotódíjával. Gyűjte­ményes kiállítását holnap, vasárnap déli 12 órakor nyitja meg dr. László Gyula egyetemi tanár a Móra Fe­renc Múzeum Horváth Mi­hály utcai képtárában. Vinkler László három szinten mutatja be életmű­vének legjelentősebb alkotá­salt. A kiállítást Szelesl Zol­tán művészettörténész ren­dezte, a megnyitóünnepsé­gen közreműködik a szegedi vonósnégyes, melynek tagjai Gajódi Sándor, Kedves Ta­más, Tamás Sándor és Vár­nagy Lajos. A történelmi magyarok, messze a középkorban, kaptak egy napot az évből, hogy a király személyes húzásokat előz meg régóta — értelmi megfontolások­kal ha mentséget tán ke­vesebbet, jogos indoklást Jelenlétében hozakodjanak eleget mondhatunk. Ki érti elő sérelmeikkel. Bizarr viszont, hogy az egyetlen ötlet lenne a néhai pa nasznapokat felújítani, mondjuk a szeged-tarjánl újságosbódé mellett, a vil­lamos-végállomás tövében veszteglő egyetlen törpe töltésen, ahol az épülő vá- könyvsátor szinte üres, rosnegyed friss honfog- hogy a házak csendes öb­lalóiban ugyancsak buzog- lében a gyerekektől hem­na az Indulat. Panaszna- zsegő, hangulatos kis ját­pok azonban — miként szótereken még mindig Kálmán királyunk állítót- szabadon kószálhatnak a ta a boszorkányokról — borjú méretű kutyák, hogy nem lévén, maradnak az az új buszmenetrend sze­alkalmi tere-ferék zsúfolt élelmiszerboltokban, a hiá­ba várt buszok megálló­tábláinál ácsorgók, dél­utánonként az iskola táján, rint este 11-kor már hiába várunk a financiánál, hogy a Postás művelődési ház elől igényelt taxiban, Tar­jánba érve, tíz forint ke­vagy éppen a szomszédos vés, a húszból pedig soha piacon ráérősen nézgelő­dők-sétálók között Mióta magam ls ott la­kom, a tarjánlak két típu­sát ismertem meg: az elé­gedettekét és az elégedet­lenkedőkét. Kérdőívek, tesztek, lakosság-pszicholó­giai vizsgálatok vagy más efféle tudományos és fél­tudományos felmérések kesztőségi postájából nélkül ls gyorsan kiigazo- ven kiegészíthető. sincs aprója a sofőrnek visszaadni, hogy a három élelmiszerbolt közül Csak a temető felőliben fogad­ható el az a választék, amit valamennyi belvárosi bolt adni tud, de a József Attila sugárúti egyetlen gyógyszertárról már ez sem állítható. A leltár hiá­nyos, néhány nap szer­bő­dik az ember; az előző tí­pusba tartozók mostaná­ban, az utóbbiak korábban költöztek ide, s a kategó­riák folyamatosan mosód­nak el. Ahogyan „termé­szetes szaporulattal" bővül az elégedettek tábora, úgy szorulnak ét onnan a má­sikba, hiába, az igények együtt emelkednek az élet­színvonallal, s jóllehet az életszínvonal emelkedésé­Kleine Fische, gute Fi­sche, a kis hal, jó hal — tartja a német, s mi is tudjuk, kis dolgokon sok minden múlik. Elébb a kis dolgokon kellene segí­tenünk Tarjánban, mind­járt több kedvünk, bizal­munk lenne a fontosab­bak, a reálisak felmérésé­hez, megértéséhez. Mind­járt nyugodtabban sétálná­nak a tarjáni emberek, ke­nek regisztrálására nincs vesebb ingerült szócsata mindig alkalma és türelme zajlana a buszokban, Vil az embernek fölmérni az körülnézni, események lamosokon, s talán az is nyilvánvalóbb, kézenfek­alakulásét — az igények vőbb lenne, ami — pana­megfogalmazására, a pa­naszra, mindig kaphatóak vagyunk. Sajnos, a pa­naszoknak többsége azért szok ide, panaszok oda, tessék körülnézni — leta­gadhatatlan tény; Tarján a város legnagyobb és leg­bosszantó Igazén, mert ne- szebb vállalkozása. Akkor héz magyarázatot találni. Hogy a lakásépítés fontos­sága egyébként szükséges és méltányos egyéb beru­is, ha időnként nem bírjuk szusszal, és jövőjéről elbi­zonytalanodunk. N. I. Január 1-től Levélirányítás - számokkal Sajtótájékoztató a postaigazgatóságon Magyarország településének sok, filmesek; jártak már a hegyaljai községben, hogy hírt vigyenek városunkról. Itthonról ismert tájképek. Szeged-környéki arcok, jel képek fogadták a pártház nagytermének falán az iro­dalmi est szereplőit is. Ten­kács Tibor festőművész, a helyi Művészetbarátok Köre elnökségének nevében kö­szöntötte a vendégeket, majd Annus József, a Tiszatáj fő­szerkesztő-helyettese mon­dott bevezetőt. Megemléke­kezett városunk gazdag iro­dalmi örökségéről, szólt a jelen szegedi irodalmáról, a Tiszatáj című folyóirat tö­rekvéseiről, bemutatta az iro­dalmi est szereplőit: Tóth Béla írót. Polner Zoltán köl­tőt, s a vendégként ugyan­csak közreműködő Veress Dániel romániai magyar írót. Tóth Béla Lábujjhegyen cí­mű kisregényéből Űjlaky Károly olvasott részletet Polner Zoltán verseiből Déri Mária és Melis Gábor, zett a vendégekhez, látha­tóan nagy érdeklődést mu­tatva városunk irodalmi és szellemi élete iránt. A napokban adtuk közre millió küldeményt adnak telefonszámok lapunkban a posta közlemé- postára. Ezek irányítását valamennyi nyét. E szerint 1973. január mindeddig a hagyományos postai kódszáma megtalálha­1-től a küldeményeket módszerrel végezték. Vagyis tó. (Algyőé például 6750.) A számrendszer, kódok segítsé- az ezzel foglalkozó dolgozók- vállalatok, intézmények már gével fogják Irányítani. Az nak több mint 3 ezer telepü- megkapták saját kódszámú­irányító számrendszer beve- lés helyét kellett pontosan kat, hogy borítékjaikat, le­zetéséről tegnap, pénteken, a megtanulniuk. Erre a nehéz vélpapírjukat már így nyo­Szegedi Postaigazgatóságon munkára ma már utánpótlás mathas6ák. Fodor István igazgató tar- sem nagyon van, és az irá- Minden helységnek, ahol tott tájékoztatót. nyitás sem elég gyors a mai postahivatal működik,' lesz Elmondotta, hogy a Mi- forgalomhoz. Az Irányító tehát egy kódszáma, öt vé­ri isztertanács döntése alap- számrendszer bevezetése ré- rosban — köztük Szegeden is ján vezetik be az új rend- vén részint könnyebbé válik az egyes kézbesítőkörze­szert január 1-től. Ettől az a postai dolgozók munkája, teknek is külön számuk lesz. időponttól tehát a címzésnél részint pedig — és talán ez és a feladónál egyaránt fel a fontosabb — gyorsabbá, kell tüntetni a négyjegyű pontosabbá válik a küldemé- — kódszámot a leveleken és a nyek irányítása, továbbítása, nyilvánvalóan szükségessé csomagokon. Es ami legalább ilyen fon- tette a posta módszereinek Az irányító számrendszer tos: ezáltal később a külde­bevezetését néhány adat is mények irányítását teljes kielégítően indokolja. Az or- egészében gépesíteni lehet. A levelek, csomagok gyorsan növekvő forgalma szagban naponta másfél November második Búcsú Rezsnyay Zoltántól Rozsnyay Zoltán, a várat­lanul elhunyt grafikus, a szegedi származású és Bu­dapesten lakó művészek so­rába tartozott. Rozsnyav ne­köznapi életünk névtelen hőseit. Rozsnyay változatos témájú rajzai, illusztrációi a legkülönfélébb lapok és szépirodalmi művekben je­vével a helyi újságokban lentek meg. Személyes és először 1947 nyarán talál- művészi kapcsolata szülővá­kozhattunk, amikor fiatalon rosával sohasem szakadt egy országos plakátpályázat meg. Olyannyira, hogy első, díjnyertese lett. A Pestre került művész előbb a Kép­önálló kiállítását — tíz év vei ezelőtt — 1962 őszen a zőművészeti Főiskolán, majd szegedi múzeumban rendez­a Műszaki Egyetemen rajz- te meg. Most búcsút kell tanárként dolgozott. Gazdag vennünk az ötvenhárom grafikai munkassúga világ- évesen eltávozott Rozsnyay hírű békeharcosokat, éneke- Zoltántól seket, írókat és művészeket, mint E. Cotton, P. Robeson, Szegedi Nemzeti Színház fia- , Laxnes és Cserkaszov épp­tal művészei adtak elő néhá- | úgy megörökített, mint hét­de emlékezetét Szeged újabb művészettör­ténete őrizni fogja. Sz. Z. korszerűsítését. Az új irányí­tó rendszer könnyebbé és gyorsabbá teszi a munkát, ami a lakosság, a megren­fele- delők érdekeit is szolgálja, ben a posta minden szüksé- A posta éppen ezért segítsé­ges tájékoztató anyagot a get kér az új módszer ered­lakosság rendelkezésére bo- ményes bevezetéséhez. Azt csát Többek közt egy kis kéri, hogy január 1-től min­füzetet — az ára 1,50 forint denki tüntesse föl a borité­lesz —, melyben csakúgy kon a címzett és a feladó, mint a telefonkönyvben a azaz a saját kódszámát is. Eieimiszer-gazdasági kutatások Pénteken a MEDOSZ bu- és élelmezésügyi miniszter dapesti székházában mező- elmondotta, hogy az egyre gazdasági, élelmiszeripari és javuló hazai éleim iszer-ellá­erdészeti tudományos kuta- tásban nagy részük van a tók. szakemberek tanácskoz- tudományos kutatóknak, tak az élelmiszer-gazdasági . . .. , kutatás időszerű kérdéseiről. aKm UJ eImeleu 68 gya A tanácskozáson dr. Dl- korlati módszerekkel fejlesz­mény Imre mezőgazdasági tik az ipari technológiákat

Next

/
Oldalképek
Tartalom