Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-21 / 249. szám
SZOMBAT, 1972. OKTÓBER 21. 3 Kezdeményeznek a brigádok a vasút őszi csúcsforgalmában Nagy terület vasútvonalait, állomásait foglalja magába a MÁV Szegedi Igazgatósága. Ilyenkor ősszel a csúcsforgalom, az őszi szállítási feladatok végrehajtása különösen sok dolgot ad a vasutasoknak. S mint annyi más munkahelyen, itt is a szocialista munkaverseny erejére, a brigádok buzgalmára-szorsalmára támaszkodva igyekeznek jobb eredményeket elérni. A vasút gazdasági vezetői a szakszervezettel közösen jelölték meg azokat a célokat, melyekért különös igyekezettel kell munkálkodni a mostani időszakban. Jelentős anyagi elismerést is kilátásba helyeztek azok számára, akik a forgalom szervezésében, irányításában, a tennivalók elvégzésében élen járnak. A szegedi vasútigazgatóságnál ez az ösztönző összeg mintegy 2 millió forint. A célkitűzések közt szerepel a kocsitartózkodási idő csökkentése, a ki- és berakások gyorsítása, a vasúti járművek minél gazdaságosabb kihasználása. S még sok fontos feladatnak tesznek eleget a vasutasok, a szocialista brigádok tagjai. A szeptemberi eredmények fejében már mintegy félmillió forint jutalmat osztottak szét a legkiválóbbak között. A szegedi vasúti gazgatóságnál jelenleg 748 szocialista brigád közel 8 ezer 500 tagja munkálkodik; s nemcsak a vállalások megtételében, de valóra váltásukban is serények ezek a kollektívák. Közülük öt már a MÁV Kiváló brigádja kitüntetés birtokosa; 25 munkacsapat 320 tagja az arany, 80 munkacsapat csaknem 900 tagja pedig az ezüst brigádéremmel büszkélkedhet. A fiatalok, KISZ-isták is eredményesen vesznek részt a versenymozgalomban. 11 külön ifjúsági brigád, öszszesen pedig nem kevesebb, mint 1852 30 éven aluli fiatal munkálkodik a feladatok valóra váltásán. A KISZ által kezdeményezett munkaakciók is jó segítséget adnak. Így az idén két ízben is megszervezett „Egy nap a kulturált utazásért" akcióban közel 9 ezer társadalmi munkaórával vettek részt a KISZ-fiatalok. Az ifjúsági versenymozgalmak is eredményesek, hisz számosan nyerték el a Szakma Ifjú Mestere, a Kiváló Ifjú Technikus, a Kiváló Ifjú Mérnök, s a többi hasonlóan megtisztelő címet. Bár az összlétszámhoz mérve, még így is kevésnek tűnik a tavaly kitüntetettek száma, jó lenne, ha többen érdemelnék ki a mesterfokú elismerést. Idén 394 fiatal versenyez a címekért a kiválóak mozgalmában, remélhetőleg több lesz a kitüntetettek száma is. örvendetes, hogy a szocialista munkaverseny részeként az újítómozgalom is fellendült a szegedi vasútigazgatóság területén. A múlt év azonos időszakához mérten 20 százalékkal emelkedett a benyújtott újítási javaslatok száma az idei év első kilenc hónapjában. Nem kevesebb, mint 2 millió 700 ezer forint gazdasági eredményt hozott az újítókedv. Mint a fentiek is mutatják; a csúcsforgalmi feladatok megoldásában komoly lendítő erőt képviselnek a vasutas szocialista brigádok. S. M. 75 éves a Tömörkény Gimnázium Emléktáblát avattak áá G. Szabó László ünnepi beszédét mondjr „Új levelet terem, az idők az újonnan felavatott emfája / S behullatja velük a léktáblánál. régi avart" Tömörkény Ist- Délután a szegedi belvávdn. Az iskola fennállásának rosi temetőben megkoszo75. évfordulójának emlékére, rázták az iskola névadójáA külföldi népművészeti kiállításoknak, a magyar hetek rendezvényeinek állandó vendégei a kalocsai „,., .... - pingálóasszonyok. Néhány melyet tegnap delben avat- zett. Ugyancsak tegnap dél- napja érkezett haza kéthefalr fpl = TnmnAan,, Trt- utón adt£k át aZ iskola 75 " " 1972. Ezt az idézetet és nak, Tömörkény Istvánnak szöveget vésték az iskola síremlékét. A nagy íróra dr. szobrász tagozatos hallgatói Pollák Lászlóné tanár, az abba a márványtáblába, iskola volt tanulója emlékeÚj „Haldex üzemek A felső-sziléziai kőszénbányák meddőinek hasznosítására csaknem másfél évtizede működik a „Haldex" magyar—lengyel közös vállalat, amelynek most újabb üzeme építését kezdték meg a Katowice közelében levő Michalkowiceben. A „Haldex"-nak jelenleg 5 üzeme működik. Ezekben a tatabányai szénbányák szakembereinek találmányával évenként 3,5 millió tonna meddőből 400 000 tonna kitűnő minőségű szenet nyernek. A következő években az eddigi 5 meddőfeldolgozó mellé további kettőt építenek. (MTI) Világjáró pingálóasszonyok tak fel a Tömörkény István gimnázium és művésze- éves fennállásának évforduti szakközépiskola előcsarno- lója alkalmából kiírt pályázatok díjait. Este az iskola zeneművészeti tagozatának hangver kában. Dr. Diós József igazgató üdvözlő szavai után G. Szabó László, az MSZMP váró- senytermében a szabadkai sí bizottsaganak osztály veze- zeneiskola és a szegedi Tömje mondott ünnepi besze- mörkény István zeneművédet. Emlékeztetett az iskola szeti szakközépiskola közös, haladó hagyományaira, arra nagy sikerű növendékhanga feladatra, melyet e nemes versenyt rendezett. A színes szép hagyomany ró az is- vonalas műsorban a két isk°la mai vezetoire es tanú- kola legtehetségesebb hallloira. Szolt a Tömörkény Ist- gatói adtak műsort. van gimnázium es muveszeti szakközépiskola felépítéséből adódó speciális szerepére, és az ebből adódó feladatokról. Figyelmeztetett arra, hogy az iskolának jól kell sáfárkodnia azzal az örökséggel, melyet a névadó, Tömörkény István adományozott az iskolára. Elmondta, hogy e sokoldalú intézmény eredményei messze túllépték a várost, a szűkebb pátria határait. Az ünnepi beszéd után az iskola énekkara szerepelt dr. Mihálka György vezetésével. Az ünnepség végén az iskola vezetői, a párt- és KISZszervezet, valamint a szülői munkaközösség képviseletében koszorúkat helyeztek el tes finnországi útjáról Egri Károlyné, a bordeaux-i magyar heteken Szvétek Antalné mutatja be a kalocsaiak páratlan népművészetét, a jellegzetes virágmotívumok festését. A következő utazó, Vén Lajosné, a Kanári-szigetekre viszi el a magyar népművészet hírét. A világjáró asszonyok útjáról összeállítást készít a kalocsai népművészeti háziipari szövetkezet. (MTI) Egyetemi és főiskolai hallgatók konferenciája Az ország valamennyi fel- se terén különösen sok érsőoktatási intézményének tékes és a további munkálaképviseletében 110 fiatal tok során jól hasznosítható vett részt az egyetemi és fő- tapasztalatokról szóló inforiskolai hallgatók országos mációt kaptak az egyetemi konferenciáján, Budapesten, és főiskolai ifjúságtól. Az Az egész napos tanácskozó- elmúlt évek tapasztalatai azt son dr. Polinszky Károly bizonyítják, hogy a hallgaművelődésügyi miniszterhe- tök részvétele az egyetemi, lyettes tartott főreferátumot. főiskolai vezetésben a szoElmondotta — egyebek cialista demokrácia kiszéleközött —, hogy az iskolai sítésével egyre jelentékeélet demokráciájának kérdé- nyebb tényezővé válik. Négyévi munka mérlege Korszerűsödött a tudományos ismeretterjesztés i ZeLman Ferenc felvétele Tanácskozik a TIT megyei küldöttértekezlete Négyévi munka mérlegét vonta meg a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Csongrád megyei szervezetének tegnap tartott VI. megyei küldöttértekezlete. A Tisza Szálló hangversenytermében rendezett tanácskozáson részt vett dr. Vonsik Gyula, a TIT főtitkára, dr. Koncz János, a Csongrád megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Ozvald Imre, a városi pártbizottság titkára, dr. Kovács József, a szegedi járási pártbizottság első titkára, Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács elnökhelyettese és Papp Gyula, a városi tanács elnökhelyettese is. A küldötteket Rócz Lajos, a megyei szervezet alelnöke, a Csongrád megyei Hírlap főszerkesztője köszöntötte, majd dr. Kiszely György, a megyei szervezet elnöke, egyetemi tanár, szóbeli kiegészítést fűzött a résztvevőknek előzetesen eljuttatott Írásbeli jelentéshez. A társulat 1968—1971 között végzett tevékenységét ismertető-elemző beszámoló a tudományos ismeretterjesztés társadalmi feltételeivel foglalkozva egyebek közt rámutatott, hogy az utóbbi években kialakult helyzet szerint folytatódott az erőteljes városba áramlás, és 1970. óta az országban Csongrád megyében a legmagasabb a városlakók aránya. Ugyanakkor igen sokan laknak még tanyán, Szegedet nem számítva a megye lakosságának több mint 27 százaléka. Ennek a helyzetnek következménye, hogy az ismeretterjesztés központjai a megye városai. A négy év alatt megtartott előadások 70 százaléka a megye öt városában hangzott el. Ezzel együtt nőtt az ipari üzemekben tartott előadások száma is, a korábbi évekhez képest mintegy 12 százalékkal. Az arányszámakitt jobbak az országos átlagnál. Emelkedett az ismeretterjesztő előadások száma a mezőgazdasági körzetekben is. 1968—1971 között közel a kétszeresére nőtt az új formákban elhangzott előadások száma. A hallgatóság száma viszont — tekintve, hogy előtérbe kerültek a kisebb létszámú hallgatóság számára szervezett foglalkozások — nem emelkedett ilyen mértékben. Ez nem visszafejlődés, ebben az ismeretterjesztés korszerű, modern formáinak térhódítását kell látnunk. A legtöbb előadás Szegeden hangzott el. Itt 64 az ezer lakosra jutó előadásszám. Legkevesebb viszont a tanyavilágban, s a társulat nem is képes ezen javítani. Az ismeretterjesztő tevékenység tartalmát a tudományos-technikai forradalom, a gazdaságirányítás mostani rendszere, a szocialista demokratizmus fejlesztése határozta meg elsősorban. Javult a szocialista építés aktuális feladataihoz, a termelő munkához kapcsolódó és az általános műveltség fejlesztését szolgáló Ismeretterjesztő tevékenység. A TIT megyei szervezete az ipari és mezőgazdasági körzeteket tekintette munkája fő területének — mind az általános, mind a szakműveltség kiépítését segítve —, s igen sokat foglalkozott a .fiatalok között végzett munkával is. Sikerült bevonnia az ismeretterjesztési tevékenységbe a fiatal értelmiségieket, akik nagy lelkesedéssel dolgoztaik és jó eredményeket értek el. A beszámolási időszakban tovább korszerűsödtek az ismeretterjesztő munka formái. Az úgynevezett egyedi előadások száma csökkent — részaránya körülbelül 10 százalék —, s növekedett a szabadegyetemek és az akadémiai rendszerű előadássorozatok száma. A beszámolási időszakban született egész sor baráti kör, szakkör, filmklub, s tovább fejlődött a tanfolyami rendszer is, amelyek között különösen nagy népszerűségnek örvendenek az idegen nyelvi kurzusok. A tagság számával, összetételével foglalkozva a beszámoló megállapította, hogy a megye értelmiségének 7,8 százaléka vesz részt az ismeretterjesztésben. Ez az arányszám alacsony, s a beszámoló rámutatott, hogy az értelmiség aktivitásának fokozását az MSZMP megyei pártértekezlete is sürgette. Ezzel a beszámoló már a feladatokat érintette, amelyek közt különösen fontos a munkások, mezőgazdasági dolgozók, fiatalok és a nők művelődési igényeinek fokozottabb kielégítése. Az elnökség beszámolója után dr. Forgó István, az Ellenőrző Bizottság elnöke, a makói városi tanács elnöke beterjesztette a bizottság jelentését, majd dr. Martonyi János, a megyei szervezet alelnöke, egyetemi tanár ismertette az alapszabály módosításával kapcsolatos elnökségi állásfoglalást. Az új alapszabály — egyebek közt — öt évre növeli a vezető szervek megbízatását. Ezután vita következett, amelyben a tudományos ismeretterjesztés legidőszerűbb kérdései kerültek szóba, többek között az MSZMP KB határozata az oktatásról, a fiatalok közötti munka, az anyanyelvi kultúra művelése. s bizonyos nehézségek, mint a gépkocsiellátásban újabban jelentkező problémák. A hozzászólások egyöntetű elismeréssel beszéltek a megyei szervezet jó munkájáról. az ismeretterjesztés nagyarányú fejlődéséről. Felszólalt az értekezleten dr. Koncz János is. A Csongrád megyei és a városi pártbizottság nevében köszöntötte a tanácskozást, majd egyebek közt rámutatott, hogy a tudományos-technikai forradalom csak a társadalmi forradalommal együtt szolgálhat az emberiség javára. A kapitalizmusban, ahol hiányzik a társadalmi forradalom, ez a fejlődés feszültségeket, öszszeütközéseiket okoz. A továbbiakban hangoztatta, hogy a jövő feladatainak megoldásában mind nagyobb szerep hárul az értelmiségre, többek között azért is, mert abban a folyamatban, amelyben a tudomány termelőerővé válik, az ismeretterjesztésnek igen nagy feladatai vannak. A megyei szervezet munkáját elemezve rámutatott, hogy a társulat munkájának egyik nagy értéke, hogy gyorsan és jól alkalmazkodott az élet új követelményeihez, s idézve a megyei pártbizottság agitációs és propaganda bizottságának október 4-i állásfoglalását az ismeretterjesztő munkáról, egyebek közt kiemelte a megyei szervezet új iránti fogékonyságát, kezdeményező készségét. Befejezésül hangoztatta, hogy a társulat a jövőben is számíthat a megyei pártbizottság támogatására. Hantos Mihály — méltatva a megyei szervezet nagyjelentőségű munkáját az új formák elterjesztésében a Csongrád megyei és a városi tanács nevében köszön^ tötte a tanácskozást. Dr. Vonsik Gyula felszólalásában rámutatott arra, hogy nem lett igazuk azoknak, akik néhány éve még a szóbeli ismeretterjesztés válságáról beszéltek. Bebizonyosodott, hogy a tévé nem pótolhatja a szóbeli ismeretterjesztést. Az elmúlt években nyugodt, határozott munka folyt a TIT-szervezetekben. amelyek ennek következtében is jelentősen erősödtek. Korszerűsödött a munka, a TIT tevékenysége a társadalom előtt állónagy feladatokra összpontosult, megtalálták az ismeretterjesztés új formáit, és sok új tag lépett a társulat tagjainak sorába. Az új koncepció megvalósításában a Csongrád megyei szervezet élen járt, az országos átlag fölött teljesítette feladatait. Ezen az úton keli továbbhaladni. A küldöttértekezleten kitüntetéseket, emlékplaketteket. okleveleket nyújtottak át az ismeretterjesztésben végzett kiemelkedő tevékenységért. TIT aranykoszorűs jelvényt kapott dr. Abraham Antal, a Szegedi Járási Hivatal elnöke, dr. Forgó István és dr. Németh István főiskolai tanár. \ TIT Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült dr. Ágoston György egyetemi tanár, a nyári egyetem igazgatója és Muncz Károly, a TIT Szeged városi titkára. 13an emlékplakettet és oklevelet kaptak. A küldöttértekezlet megválasztotta a megyei elnökség és az ellenőrző bizottság tagjait, és a küldötteket AZ országos küldöttgyűlésre és a választmányba. A megyei szervezet elnöke dr. Kiszely György egyetemi tanár, alelnökök dr. Martonyi János és Rácz Lajos. titkár Molnár Zoltán.