Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-20 / 248. szám

PÉNTEK, 1972. OKTOBER 20. 3 Az őszi munkák sikere a jő üzem szervezésen múlik Ülésezett a megyei operatív bizottság Tegnap, csütörtökön délelőtt Szegeden ülésezett a megyei mezőgazdasági operatív bizottság dr. Paczuk István, megyei tanácselnökhelyettes elnökletével. A tanácskozásnak és a hozott határozatoknak rendkívüli jelentősége lehet, hiszen október 20-át mutatja a naptár és az őszi mezőgazdasági munkákkal a legtöbb szövetkezetben elmaradtak, Dr. Kovács Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője elmondotta, hogy a honvédségi egységek jíarancsnokai engedélyt kaplak, igény esetén katonák segíthetnek a betakarításban, ünnepnapokon, vasárnapokon és szombat délutánokon. A termelőszövetkezeti KISZszervezetek vegyék fel a kapcsolatot a honvédségi KISZszervezetekkel és a helyi fanácsnál is jelentsék be igényüket, ha társadalmi segítségre van szükség. A tanács szerepe, hogy több közös gazdaság esetén, döntsön arról, melyikben van nagyobb szükség a gyors segítségre. Azokban a gazdaságokban, ahol társadalmi segítséget vettek igénybe, jobban szervezzék meg a munkát és készüljenek fel a fiatalok fogadására, munkaeszközöket, szállítóeszközöket bocsássanak rendelkezésükre és legyen felelős személy, aki irányítja a betakarítást. Sándorfalván történt meg, hogy amíg vasárnap a társadalmi munkások segítkeztek az őszi munkákban, a téesztagok „nem szakították meg magukat" a közösben. Inkább a háztájiban tevékenykedtek. Kakuszi László, a megyei pártbizottság munkatársa ismertette, hogy minden megyei középiskola további négy napot vesz részt a betakarításban, ha van igény. A szegedi egyetemek és főiskolák is szívesen rendelkezésre állnak szombaton és vasárnapokon, sőt azok az évfolyamok, amelyeknek valamelyik munkanapon nincs foglalkozása, a KlSZ-szervezet irányítása mellett segít a betakarításban. A termelőszövetkezetek vezetőinek kezét senki sem fogja meg, és nem intézkedik helyettük. Az idei ősz sikere az üzemi intézkedéseken múlik. Király Ferenc, a Középmagyarországi Pincegazdaság Csongrád—Szolnok vidéki üzemének igazgatója a szüretről számolt be, ami 76 százalékra áll. A kisebb gazdaságok befejezték a szőlő szedését, némely szövetkezetben viszont nagyobb területeken maradt még kint szőlő. A pincegazdaság szombaton és vasárnap is átveszi a szállítmányokat, de kérése, hogy a termelőszövetkezetek előre jelezzék, melyik pincészethez szállítanak és szervezzék meg jól, mert az elmúlt vasárnapon is várták az átvevők a szőlőt, de a szállítás elmaradt. A kukorica betakarítása gondot okoz. Történt előrelépés az adapteres kukoricakombájnok alkalmazásával, de az új termés szárítása lassú. Az új szárítóknál fokozni kell a teljesítményeket és más megyékből hozni szárítókat, ha ez szükséges. Eddig tíz téesz élt a 30 százalékos dotáció felhasználásával, és épít tárolóhelyet, ami egyben azt jelenti, hogy megyénkben 1350 vagonnal bővült a kukorica tárolására alkalmas hely. A deszki Maros Tsz is ezek között található. A megyei Operatív bizottság korábbi intézkedéseit, határozatait is felülvizsgálva, örvendetes változás tapasztalható például az üzemanyag-ellátásban. Javasolja, hogy több vállalatot; vízügy, vízgazdálkodási társulatot stb. keressenek meg, és a nehéz lánctalpas erőgépeket kérjék el, ezekkel mind a szántást, mind a betakarítást meggyorsíthatják. A TESZÖV-ök sokkal több segítséget adhatnának a téeszeknek, különösen a gépi kapacitás felmérésében, az átcsoportosításban. A megyében működő felvásárló- és feldolgozóvállalatok fogadják a termést, az őszi betakarítás, az őszi munkák sikere a jó üzemszervezésen múlik. Sz. L. I. Országos DH-konferencia Újabb vállalatok a DH-munkarendszerben Üj, jelentős állomásához érkezett a Dolgozz Hibátlanul-munkarendszer magyarországi elterjedése, fejlődése. Újabb huszonegy vállalat határozta el, hogy 1973. január 1.-vel bevezeti. Vannak köztük olyan gyár óriások, • mint a Dunai Vasmű, a Lenin Kohászati Művek, a GanzMávag, a Magyar Kábelművek és a Csepel Autógyár. A Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Szabványügyi Hivatallal együttműködve csütörtökön Salgótarjánban országos tanácskozást és tapasztalatcserét rendezett a DHmunkarendszert bevezető vállalatok igazgatóinak, párt-, szakszervezeti- és ifjúsági vezetőinek részvételével. A Dolgozz Hibátlanul-munkarendszert hazánkban először 1970-ben vezette be tizenegy vállalat. Még abban az évben további tizenkettő, 1971-ben pedig huszonegy csatlakozott. A jövő év januárjától felsorakozó újabb huszonegy vállalattal a DHmunkarendszert alkalmazó de is KGM-vállalatok száma ötvennégyre emelkedik. A Szovjetunióban, egyes tőkésállamokban már korábban bevezetett munkarendszer gyors magyarországi fejlődése voltaképpen nagyon meggyőző vállalati eredmények hatására bontakozott ki. A hazánkban „úttörő" Villamosszigefcelő és Műanyaggyárban például két év alatt több mint tizennyolcmillió forint megtakarítás származott a veszteségforrások megszüntetéséből, a minőség javításából, ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a vállalati nyereség is. Az sem véletlen, hogy az országos tapasztalatcsere színhelyéül Salgótarjánt választották. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek — ahol az első tizenegy vállalat között vezették be a DH-munkarendszert — kitűnt az előkészítés példás megszervezésével. Az egész napos salgótarjáni DH-tanácskozás konzultációval és Koltai Endrének, a Vasas Szakszervezet titkárának zárszavával ért véget. (MTI) Topogás a „hálapénz" körül N

em vagyunk elég kitartók némely küzdelmeinkben. Egyszer-egyszer égig csap a haragunk bizonyos torz társadalmi tünetek ellen, de miután jól kiátkozódtuk magunkat, újra belerázódunk a hibákkal való együttélésbe. Néha még az is megesik, hogy egyszersmind keresztet vetünk az ügyre, feladjuk a harcot. Valami ilyesmit érzek például abban a „szemléletfejlődésben" is, ami nálunk az utóbbi években az orvosi „hálapénz" körül kialakult. Ha már nem sikerült olyan változást elérni, hogy kiiktassuk az életünkből ezt a fogalmat — majdnem legalizáltuk. Legfőbb félreértéseink alapja ebben a magatartásunkban az Orvosi Rendtartás, amely nem állít tilalomfát; nem tiltja meg az orvosoknak, hogy betegeiktől a kezelés után ajándékot vagy „hálapénzt" elfogadjanak. Egy szűkszavú rendtartástól nem lehet feltétlenül elvárni, hogy mindenben rendelkezzék, jóllehet ilyen sarkalatos kérdést megkerülni sem illendő. De mégis csak innen kell elindulni a témával, ha azt olvassuk egy hivatalos kórházi vizsgálat jegyzőkönyvében — amelynek summája a városi tanács végrehajtó bizottsága elé került —, hogy: „A szegedi közvéleményben meglehetősen elterjedt és egyre gyakrabban elhangzó vélemény, hogy a kórház egyes osztályain szinte kötelező a hála és a köszönet anyagiakban történő kifejezése az osztály főorvosánál, ennek ellenére nem lehetett bizonyítani, hogy bárki is a beteg kezeléséért vagy előnyök biztosításáért fogadott volna el anyagi juttatást. Nem tartjuk helyesnek, hogy bizonyos körökben szinte propagandaszerűen hangoztatják az ajándék- vagy „hálapénz" elfogadásának megengedettségét, és sokkal kevésbé az Egészségügyi törvénynek az etikai helyzet javítását célzó tendenciáját." Ne tessék most mindjárt valami drasztikus dologra gondolni! Semmi goromba, etikailag durva esetről nem győződött meg senki, pedig alaposan körüljárták ezt a témát. A vizsgálat végső összegezésében ez áll: „A kórházban ezen a területen kirívó esetek nincsenek, a közismerten magasabb jövedelemmel rendelkező orvosok (elsősorban főorvosok) nem lépik túl, bár teljes mértékben kihasználják a Rendtartás adta lehetőségeket." A „hálapénz" körüli rövid topogás (messzire úgy se jutunk vele!) tehát elsősorban spekulatív pályán történik, szinte teljesen önkényes kérdésekkel. Kérdezhetjük mindjárt azt: miért nem bizonyítható? Én szívem szerint úgy válaszolnék: azért, mert senki sem akarja bizonyítani. Ha egyszer nem tiltja a Rendtartás... — az etikai bizottság a köznapi, egyszerű és szolid esetekkel nem foglalkozik. A beteg? Ha valóban olyan az anyagi helyzete, hogy nem viseli meg a pénztárcáját, de amúgy is, őszintén is hálás — vajon miért foglalkozna tovább a dologgal? Ezzel pedig már be is zárult a kör. Két ember között bizalmasan és diszkréten intézett ügy ez — és nem is feltétlenül befejezett ügy. Hiszen máskor is kiújul a baj; máskor is lesz valami egészségi panasz; milyen jó lesz bizalommal, ismerősen visszamenni. Talán emlékezni fognak ... Sokkal több ága van annak a kérdésnek: miért gondolják az emberek, hogy adni kell? Honnan veszik? Beteg a betegtől?... Hallottam, tapasztaltam kórteremben: még „árjegyzéket" is súgnak egymásnak. „Tudják", kit kell kenni, és mennyivel; mikor és hogyan kell átadni; elhitetik és bebeszélik egymásnak. Aki nem tud adni, hallgat róla, és röstellkedik magában. Pedig nagyon sok beteg van ilyen is. Az egyik elvből, a másik anyagi helyzete miatt nem követi a szokást. Vannak intézmények, ahol a vezető végtelenül szigorú és elvárja kollégáitól, hogy tartózkodjanak a „hálapénz" elfogadásától. Erről is tudnak a betegek. De előfordulhat ráutaló magatartás is. , Mindkettőnek lehet csöndes reklámot csinálni. A beteg logikája mégis érthető, ha hamis is. Ügy gondolja, hogy a „hálapénzzel" különleges bánásmódot, speciális kezelést és gyógyszerezést, hamarabbi és eredményesebb gyógyulást vált meg magának. Hányszor odasúgja az orvosnak: „Nekem mindent megér a gyógyulásom ..." — vagy: „Nem leszek hálátlan ..." Pedig egyszer már' jó lenne tudni mindenkinek, hogy az állami gyógyintézetekben ez nem megy. Egy árva gyerekért, egy állami gondozottért éppen úgy megtesznek a tudomány mai állása szerint mindent, mint egy fizetőképes iparosért. Az ajánlgató beteg erkölcse sem makulátlan tehát. A mi egészségügyi gondoskodásunkban nem a „hálapénz", hanem a beteg valóságos szükségletei határozzák meg a kezelést, a gyógyszerezést, mindent. S ha már a Rendtartástól az erkölcshöz kanyarodtunk, ugyanez az erkölcs érvényes az orvosra is. Ez az erkölcs pedig egyértelműen ellene szól a „hálapénznek". Egészségügyi szakemberek fogalmazásában idézem a már emlegetett jelentést: „A »hálapénz* olyan jövedelem, amely mögött nincs munka. Az orvos közalkalmazott, munkájáért az állam bért fizet. A hivatalos munkaidején belül szerzett extrajövedelem rezsi nélkül biztosíthat aránytalanul magas bevételt, és nem kívánatos jövedelmi aránytalanságokhoz, ezzel társadalmi igazságtalansághoz vezet. Népköztársaságunk Alkotmánya biztosítja polgárainak az ingyenes orvosi ellátást. Tévedés azt hinni, hogy a betegek szívesen, szinte »erőszakkal« adnak nagyobb összegű hálapénzeket. Ha ez így lenne, akkor nem lenne különbség ebből a szempontból egyes osztályok között. Ezzel szemben közismert, hogy a legnagyobb mérvű, illegális jövedelemre a sebészeti típusú osztályok orvosai tesznek szert, melyek között tartósan »előkelő« helyet töltenek be a nőgyógyászati osztályok. Ez csak úgy lehetséges, ha az osztályon olyan légkör van, amelyben a beteg vagy hozzátartozója kiszolgáltatottnak érzi magát; fizet, mert mások is azt teszik, és ő sem akar roszszabb ellátást." N

agyjából ezzel körül is topogtuk a témát. Üjat nemigen sikerült föltalálni — ám régi igazságokat sem fölösleges és hiábavaló mondogatni, hátha mind többen rájönnek a nyitjukra; s hátha e felismerés mind több embert ráébreszt: valóban nem vagyunk elég kitartók bizonyos küzdelmeinkben. Hogy mégis markánsabb legyen ez a küzdelmünk, a városi tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén úgy határozott: az egészségügyi osztály vezetője „dolgozzon ki intézkedési tervet az etikai helyzet javítására, és azt évi munkaterve összeállításánál vegye figyelembe". Szívesen látjuk, és szívesen propagáljuk majd ezt a tervet, mert sok és sokoldalú segítség kell a megvalósításához. Sz. Simon István Oszi halászat Horváth Dezső felvétele! Két brigád halássza napról napra Fehértót. Akik a sán- Ponty, növényevő amur, pettyes busa, fehér busa nyü- Osztályozzák a halakat. Egy részük külföldre indul, a dorfalvi oldalon húzzák a hálót, kétszáztiz mázsát fognak zsög a hálóban, de mindig akad halászcsárdák kedvelt többi hazai halcsarnokok áruja lesz, vagy azonnal, vagy naponta csemegéjéből, a harcsából is később. Az ivadékok és az egynyáriak telelőbe kerülnek