Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-18 / 246. szám
4 SZERDA, 1972. OKTOBER 18. Udvariassági leckék Ezen a héten több olva- vandélság hatórait súrolja, sónk is tollat ragadott, hogy amit gépkocsivezetők egyeimondja, milyen bántóan mással az utakon művelnek udvariatlanok, figyelmetle- „Az ember azt hinné, hogy nek tudunk lenni egymáshoz, csupa idegbeteg ül az autókMár csak azért is szívesen ban, szó sincs a legkisebb elíoglalkozunk e témával, mert nézésről sem s az már csak az az érzésünk, újból és új- a legenyhébb kifejezés valahol meg kell „beszélnünk" kire, aki hibát vét. vagy fiolvasóinkkal. mennyivel gyelmetlen, hogy .mazsola'. könnyebb lenne az életünk, ° " ' . ha törődnénk egymással. Hamarosan odáig jutunk, Nem véletlen talán, hogy az hogy a legkisebb bajnál, udvariatlanság miatt íőleg esetleges koccanásnál az az idősebb korosztály pa- utasok ugyan megmenekülnaszkodik, akiket, ha bántó- nek, de a sofőrök agyoncsap. dós ér, még jobban kínoz a ják egymást?" — kérdezi, országon nem olcsó az autó, kellemetlen emlék. Szatyma- Bizony, nem minden tanulás ráadásul több az igénylő, zi olvasónk, dr. Cs. Zoltán, sóg nélkül való sorok ezek. mint amennyi eladó gépko- anrlak szen,telt levele sorait. Az már pedig viccnek is jó r\<si van TM^m rv tmncra r o J > hogy az üzletekben, etter- amit éppen tegnap tapaszmekben milyen kedvetlenül, taltunk az egyik szegedi vilsőt nem egyszer gorombán lamosmegállóban. Néhány tárgyalnak a vevőkkel, ven- fiatal előre tessékelte az dégekkel. Mint elmondja, idősebb utasokat a felszálgyakran jár külföldre, és lásnál. s mikor rájuk került CUR az ügyfeleket — mint neki fáj, hogy ezt kell leír- volna a sor, hogy fellépjenek ezt Sz. József panaszosunk nia: másutt udvariassabbak a villamosra, a kalauz rójuk tapasztalta. „Amikor elutaz- . . „„ „„, . , .... , , egymással az emberek. Egy ripakodott: „Na, mt lesz, vállalati sofőr írja, hogy fiatalok, az öregek már mind lassacskán a bal kezében föl tudtak szállni, csak makell tartania egy villóskul- guk nem?!" Ja, hovatovább, csot, hogy alkalmasint ő Is fel sem tételezzük egymás,.hatásosan" fenyegetőzhes- ról, hogy udvariasak is tusén, hiszen az már szinte a dunk lenni. DÉLMAGYARORSZÁG POSTALADAJfl Színválasztás? Köztudott, hogy Magyarosi van. Nem egy típusra másfél-két évig is várnak az emberek, s mindennek a tetejébe még annyit sem köthetnek ki, hogy milyen színű legyen a kocsi. Az utóbbi időben már a színválasztáshoz sem hivja a MERtam a kocsit átvenni, közölték velem, hogy csak sötétzöld van. Elsősorban azért nem szeretnék sötét szinű kocsit, mert több teszt által bizonyított tény, hogy szürkületkor nagyobb a balesetveszély a sötét színű kocsikkal, mint a világos, vagy élénk színűekkel. Kérdezem én, ha több mint 80 ezer forintot kifizetek, talán csak jogom van ahhoz a minimális kikötéshez, hogy milyen színű kocsiba üljek?" Evek óta visszatérő panasz, néhány hónapja az Halló, rádió! Tanácsunkat kéri Lakatos osztályának kereskedelmi Ferenc (Kacsa u. 8.), még- felügyelőségéhez, pedig nem kisebb ügyben, Több tarjáni olvasónk mint hogy 1250 forintért vett kérte már tőlünk, segítsük „Autó-motor" szerkesztősége táskarádiója lassan kifut a megoldani azt a gondjukat, is kötólte^ciklret. Abban garanciális időből, de állán- hogy képtelenek rádiót halivolt ^"éppen^ezért VnLz- dóan rossz- Utóbb például, gatni az alatt az idő alatt, leteztük az iménti, nyilván két hónap alatt hatszor janem mindenki problémáját vították a Gelkában. Úgy jelentő írást —, mégpedig véljük) jogos panaszosunk az: a kocsitípus megrendelésével egyidejűleg miért nem veszi fel a MERCUR azt az adatot is, hogy milyen színt kíván a vevő? Ha ezt tenné, feltehetőleg a gyáraktól is a közkedveltebb színeket kérhetné. Így pedig csak — nem minden keserűség nélkül — azt állapíthatják meg a MERCUR ügyfelei: aki monopolhelyzetben van. úgy játszhat a vevőkkel, ahogy neki tetszik. kérdése: ennyi pénzért lehet-e bóvlit eladni? Ha pedig tiszta véletlen, hogy egy ilyen hibás készülék is kikerül a gyárból, akkor csak azzal köszörülhetik ki a csorbát, ha olvasónkat kártalanítják, vagy kicseréamíg az épülő házakban működő gépekkel dolgoznak. Feltehetőleg ntncs rajtuk szűrőberendezés, s emiatt recsegnek a rádiók. Egyik panaszosunk leírja, hogy kétségbeesve szaladt drága készülékével a Gelkához, ahol — csodák-csodája — hibátlanul működött a rádió. A posta-műszakiak segítségét lik a készüléket. Ez ügyben kérik ez ügyben a tarjániak! forduljon panaszával a megyei tanács vb kereskedelmi Válasz két levélre — a tápai búcsú ürügyén Riportot írtunk nemrégiben a tápai búcsúról: a hagyományos falusi ünnepről, az egyházi szertartásról, a mézeskalácsos, céllövöldés délutáni szórakozásról. Hangulatokat idé- tésben, és zett az írós, életképet adott kiismereti dulatú. magyarázó, felvilágosító szóval terjesszük korunk tudományos világnézetét. Más a világképünk, de együtt munkálkodunk a szocialista építiszteljük a leiszabadságot, a sajátos falusi esemény- kommunista pártunkon kiről. Aztán másnap kap- vül emberi magánügyként tunk egy levelet, és teg- kezeljük a vallásosságot, napelőtt még egyet. Arról Az élet száz és száz más panaszkodott bennük két dolgában értünk szót a idős olvasónk, hogy a szer- vallásos emberekkel, ző megsértette vallásos ér- Nem kellene most erről zésében; egy-két, nem oda- beszélni, ha két-három szeillő jelzővel kicsúfolta rencsétlen szó nem jön ki meggyőződését. cikkírónk tolla alól. De Nem ilyen leveleket ha már így történt, meg szokott kapni a szerkesz- kell mondani: távol állt tőség, hiszen vallásos és tőlünk a csúfolódás szánnem vallásos emberek déka — jóllehet, azt szeügyében százszor és ezer- retnénk, ha az emberek szer járnak el munkatár- túlnyomó többsége már saink, megelégedésre. korszerűen, materialista De időzzünk keveset a módon gondolkodna. Ezért szemrehányásnál. Köny- a magunk eszközeivel eznyen rátaláltunk a riport- ulan is dolgozni fogunk, ban a kifogásolt jelzőkre de élénkebb figyelemmel, — és nem esett nehezünk- hogy véletlenül se bántsuk re a belátás: a munkában meg azokat az embereket, Szerkesztői üzenetek Török Imréné (Gyík utca 16.): Kérjük, forduljon panaszával a fűszerüzletet vezető vállalathoz. Bójái Mihály (Róna utca 8.) és több felsővárosi olvasónknak: Takács Máté városi főépítésznek a Felsőváros jövőjéről, fejlesztési terveiről tartott előadására valóban a hallgatóság nagy része nem jutott be. Ezért lapunk külön cikkben fog az ott elhangzott kérdésekkel foglalkozni. Tóth József és több levélíró (Algyő): Kérdésükkel szíveskedjenek a DÉGÁZhoz fordulni. Lakatos István (Bokor utca 9.): Panaszlevelét továbbítottuk a városi tanács vb építési, közlekedési osztályához. Intézkedést és választ tőlük kap. Perl nyerlek a lakók r Uj szellőzőberendezést szerel a Megyeszer Egy dologban mindenképpen: tizenkét tarjáni magasházban ezekben a napokban kicserélik vagy kicserélték azt a hasznavehetetlen szerkezetet, amely be- és kikapcsolja, „vezérli" a szellőztető berendezések tetőn elhelyezett motorjait, s ezáltal a lakásokból a ventillátorok elszívják a rossz levegőt, a kellemetlen illatokat. Egyszóval ami nélkül nagyon jól megvagyunk. Persze nem kényelmi szempont ez, hiszen a panelházakban létfontosságú a mesterséges szellőztetés, a konyhai gázégéstermékek elvezetése, a robbanásveszély miatt is. Nyolc emelet „káposzta" De miért kell ennek külön örvendeni? Hisz az építőknek kötelességük olyan lakásokat, házakat készíteni, amely véd a természet viszontagságaitól, s amelyekben jól érzi magát az ember. És nincs veszélyben. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: eredetileg meglehetősen bizonytalan szerkezetek — most már kimondhatjuk: alkalmatlan szerkezetek — kerültek a házakba. Sok száz család csak azt érezte, hogy valami nincs rendben: ha az első emeleten kelkáposztát főzött a háziasszony, azt még a nyolcadik emeleten is kénytelenek voltak tudomásul venni. Nem beszélve másról. Na de fátylat a múltra, mert ennek a helyzetnek vége. A Pécsi Megyeszer Vállalat — amely eredetileg a sikertelen szerkentyűket készítette és felszerelte, mint mondtam, új, korszerű automatikával helyettesíti a régieket. Háromezer embernek Az igazsághoz azonban valami még hozzátartozik, s ezért érdekes az ügy. Az említett vállalat nem azért szánta magát erre a munkára, hiert a házak nem szellőztek, és a lakók panaszkodtak, á, dehogy. Több mint fél évig hiába volt a kérés, könyörgés, rábeszélés, veszekedés, a pécsi válasz a rideg elutasítás volt. Mígnem az egyik tarjáni lakásszövetkezetnek, illetve a Szegedi Beruházási Vállalatnak eszébe nem jutott: döntőbíróság előtt, perrel prógálja elérni azt. amit nem sikerült szép szóval. Nos, a per befejeződött, s a Pécsi Megyeszer — szereli Pert nyertek a lakók. Tizenkét lakóházban, tizenkétszer nyolcvan család — legkevesebb háromezer ember. Van lehetőség S amiért ezt itt leírom — az a bizakodás miatt van. Talán ezen az úton-módon elérhetnénk a többi, sajnos nem kevésbé kellemetlen hiba kijavítását: a fűtésrendszer, a tetőszigetelés megjavításét. Azt, hogy a tarjáni, korszerűnek mondott házak valóban védjenek az időjárás viszontagságaitól, mert a tarjáni épületekre is jellemzőek a hazai építőipar szokványos hibái; az ablakok, ajtók nem zárnak elég pontosan, a házak szélső lakásaiban, és a tizedik emeleteken akkor is hideg van, amikor a belső lakásokban ablakot kell nyitni. A vízvezetéket nem lehet javítani, egyes házakban csak úgy, ha egy egész részrendszerből leeresztik a vizet... Hát ezért mondtam el a szellőzés-ügyet, azért, mert van mód és lehetőség a rimánkodáson kívül is, mint ahogy a Szegedi Beruházási Vállalat sok ezer ember érdekében dicséretes leleménynyel célhoz ért. Matkó István Magyar hét Bordeaux-ban A gazdasági és kereskedelmi programnak megfelelően Bordeaux két nagy üzletházában, a Nouvelles Galeries és a Nouvelles Halles áruházban 11 magyar külkereskedelmi vallalat mintegy 500 négyzetméternyi területen kiállítást rendez legkorszerűbb termékeiből. Többek között különféle kerámia, apakka, kovácsotvas dísztárgyakat, markazit ékszereket, iparművészeti cikkeket, hanglemezeket, írószereket, hímzett ruhanemüket, kézimunkát, sokféle konfekcióárut, játékot, hangszert és magyar élelmiszer-különlegességeket vonultatnak fel. A bemutató egyik sarkát matyó-szobának rendezik be. Csaknem két héten át magyar étterem lesz a bordeauxi Hotel Aquítania étterme. A bordeauxi kereskedelmi és iparkamara, valamint több műszaki-tudományos intézet közreműködésével október 24-től 27-ig magyar műszaki napokat rendeznek. A bordeauxi tőzsde-palotában 150 négyzetméternyi területen fotókiállításon mutatják be Magyarország legszebb és legérdekesebb Idegenforgalmi nevezetességeit. megfáradt öregekről szebben szoktunk beszélni, nagyobb szeretettel és elismeréssel. A vallásos embereken sem szoktunk gúnyolódni, hiszen az emberakik még vallásosak ugyan, de ez nem gátolja őket abban. hogy tisztességgel végezzék dolgukat, és őszinte érdekeltséggel és meggyőződéssel vegyenek részt a ség is. és elveink is. azt szocialista társadalom épíparancsolják, hogy jóin- tésében. Szegediek a dunántúli miívésztelepeken Az idei. az ötödik Siklós- kat, a siklósi kerámiatelep színház fiatal díszletfestője villányi Művésztelep zárása- munkahelyeit, és az ez évben töltött pár hetet Balatonnak alkalmából — május 15- elkészült alkotásokat. Ezek parton. Az egervári művésztől október 15-ig dolgoznak között látható a Tömör- telep pedig alapító tagjai az elhagyott kőbánya terű- kény István Gimnázium és között tartja számon a már létén hazai és külföldi szob- Művészeti Szakközépiskola évek óta a nyár felét ott rászművészek — a Baranya volt tanulójának, Bükk Bé- töltő Pataki Ferenc festőmegyei tanács kétnapos ta- la keramikusművésznek élet- művészt. nácskozásra hívta meg a nagyságú kerámiaszobra és A villányi szobrásztelepen művészeket, a bányák igaz- az iskola tanárának. Vég- ez £vben részt vettek a gatóit a szlovák és lengyel vári Gyula Munkácsy-díjas Tömörkény István szakköképzőművészek szövetségé- keramikusművésznek fali- népiskola III évfolyamos nek küldötteit és a hazai al- képei. szobrásztanulói, akik a műkotó lel epek vezetőit. A, siklósi vár tanácstér- vészeknek segédkeztek a faA tanácskozas résztvevői ZX^Töec^S™ belező nyári megtekinltették a villányi gedről Nóvák András festő- gyakorlatként, bányát, az elkészült szobro- művész és Albert László, a T. Q. Az évad első operabemutatója előtt Beszélgetés a színház zenei Mezőjével Pénteken este kerül sor ben a műben ma érdekes? az új színházi évad első Azt hiszem, mindenekelőtt operapremierjére, ,Verdi a kivülrekesztettség állapoegyik legnépszerűbb, ' leg- ta. Az a szituáció, ami az szebb művének, a Traviata- egész dráma alapja: arról az nak bemutatójára. Az elő- emberről, arról a nőről, akit adás érdekessége, hogy a a társadalom nem tart maszegedi közönség ekkor ta- gához méltónak, kiderül, lálkozik először a színház igazabb, nemesebb, mint új főrendezőjével, Horváth akik nem fogadják be. KéZoltánnal. Milyen elvek ve- zenfekvő lenne — ma ez dizették a főrendezőt első sze- vat — aktualizálni a művet, gedi munkájában, milyen hogy közelebb hozzuk a előadási- és játékstílust kí- mához. Ha például egy ván megteremteni vagy amerikai rendezés — mondfolytatni a gazdag zenei ha- juk — néger énekesnövel gyományú szegedi színház- mutatná be Violetta szereban? — erről beszélgettünk pét, magát a kirekesztettség Horváth Zoltánnal a késő állapotát a mai néző számádélutánba hajló próbák ra nyilván szemléletesebben egyik szünetében. érzékeltetné, mint az eredeti — A Traviatával nem dráma. Az ilyenfajta aktuáelőször találkoztam. Ren- lizálás azonban magától érdeztem már Debrecen ben és tetődően ellentétes lenne az Pécsett is. Mégis izgalommal operával, Verdi érzelmekre készülök a premierre, hi- ható nemes egyszerűségű szen számomra új a közön- muzsikájával. ség. Kollégáimat, munka- — A Traviata esetében ez társaimat, az; operistákat az út járhatatlan. Mi sem persze már jól ismerem, követjük. Mit gondolunk mi Egyrészüket még a főisko- fontosnak? Szerintünk a kóláról, másokkal különféle zönséget a kívülrekesztettszínpadokon dolgoztam seggel kapcsolatban az az emegyütt. Jó érzés újra talál- beri magatartás érdekli, kőzni — dolgozni velük, amely a legtöbbre, még éleKonvencionális kijelentés- tének feláldozására is képes nek tűnhet, de nagyon azért, akit szeret. Ez a fajta őszintén gondolom: a sze- emberi nemeslelkűség az. gedi opera remek együttes, amivel ez az opera képes a — A Traviata több, mint legnagyobb drámai hatást, a száz éve született: azóta katarzist elérni felidézni. megváltozott a világ. A — Persze egyáltalán nem rendezés hoavan akarja kö- arra törekszünk, hogy a közelhozni a mához, a mai né- zönség megsirassa Violettát.. zőhöz az operát? Az előadás hatása akkor — Vagyis mi az, ami eb- alakul szándékai szerint, ha a nézők nem könnyeznek. hanem rádöbbennek annak az emberi r.emeslelkűségnek a nagyságára, amellyel egyébként a mai hétköznapokon is van alkalmuk találkozni. — Milyen lesz a szereposztás? — Violetta szerepét a bemutatón Horváth Eszter énekli. Alfréd Réti Csaba, Germont György Gyimesl Kálmán. A kisebb szerepekben Turján Vilmát, Halmi Lászlót, Gregor Józsefet. Halmágyi Mihályt és Gortva Irént láthatja a közönség. As előadást Szalatsy István vezényli. O. U t