Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

VASÁRNAP, 1912. SZEPTEMBER 11. T

alálkozásuk olyan véletlenül történt, amilyen a szerencsés lottójárás. Mégsem lehetett csodálkozni ezen. Kiszámíthatatlan az emberi élet útja, állomásait gyakorta rajtunk kívüli erők jelölik ki — legfeljebb a szabad akarat segítségével választhatunk olykor a lehetőségek között —, s ha lerajzolnánk, magunk is elcsodálkoznánk fura kacskaringóin, pedjg hajlamosak vagyunk arra, hogy nyílegyenesnek higyjük. Miszter George Sabo, azazhogy Szabó Gyurka se gondolta, nem is egy hónapja, • hanem egy hete, hogy a bécsi küldetése három nappal tovább tart, mint a dolga, az osztrák cég négyezer schillinggel hálálja üzletszerzői jóindulatát, s az útiszámlába még egy hazai kirándulás is belefér. Ha már így történt, elhatározta, megszellőzteti a Hamburgban bérelt friss típusú Fordot, meglátogatja Rákosligeten lakó öregjeit, meggyámolítja őket néhány tetszetős nyugati olcsósággal, és good by Hungary, várhatsz megint tizennégy esztendeig. Persze az nem volt benne az útitervben, hogy a mama esengeni fog a beteg húga, meg a nagyszülők sírja után, a fathernak eszébe jut a templomzugi kert, amit visszaadott a tanács, el lehetne adni, s ha már itthon a gyerek evvel a nagy kocsival, miért nem híreskednének véle otthon, Kőrösmarton is egy tkicsikét Nem árt azt finoman a 'falu értésére adni, most már lelhet is, hogy: elvettétek a földeimet, házam, tanyám, most mégis Seaját villában lakom RákosligeHen. a nyugdíjam ezerkettő, nem yháromhatvan öregségi az asszony iszázasával együtt mintha itthon maradok, s a fiam, akit kiajánlottatok az egyetemről, akkora kocsin jár, mint a tanácsháza. Több volt ebben a honvágy, amit leplezett mint a gyűlölet — az talán nem is volt benne —, parancsnak sem hangzott pedig valamikor Szabó Gyuri bácsi ugyan szeretett parancsolni, inkább kérelemszámba ment: Hazaszaladhatnál velünk, fiam! De a bagórágta hangszálak olyan mélyen orgonálták, hogy a bérelt Ford útnak eredt tőle, Mr. Sabo, azazhogy Szabó Gyurka hazaérkezésének másnapján az alföldi szülőfalu felé. Ha George Sabo nem gondolta ezt az otthoni Szabó Gyurka, a Rákóczi téesz gépkocsivezetője — ragadványnevén Béres Szabó —, se gondolta, hogy miután csütörtök-pénteken egész nap szállította a nedves répaszeletet Szolnokról, szombaton reggel majd ezt mondja néki az elnök: Állj be a garázsba, öcsém, és hétfőn reggelig ne is lássalak! Nem gondolta, de szót fogadott. Hazament a Gazda Szabóéktól vett portára épített háromszobás új házába, megfürdött és lefeküdt aludni. Tudta, hogy nem zavarhatja senki. Felesége a postán dolgozik, a kisebb gyerek az óvodában, a nagyobb az iskolában, a szülei pedig a lenti - kisházban, ahová már jövetben beszólt: — Délig Tímár Máté OKÉ AZ EGÉSZ... nem vagyok itthon! — Nem is háborgatták. A harangszóra is idegeinek láthatatlan vekkeré éb-• resztette fel. Ebédelt, és hogy múlassa az időt, bejárta a portát. Letépdeste a hónaljhajtásokat a lugasról, kiseperte a hízók betonos kifutójót, a starkingfákról lenyírt néhány szövőlepkefészket, és azon vette magát észre, hogy unatkozik. Pedig a belsőség szép i valósága ott tükröződött a szemén: Egy szót sem szólhatsz a sorsod ellen Béres Szabó Gyurka! Házad, kerted, két családod, Trabantod van. Áz asszonnyal keresed a négyet, a háztáji a ráadás. Gondoltad volna ezt, amikor Gazda Szabóéknál szolgáltatok? Az apád volt a béres, te meg a kondásgyerek. Ugye nem gondoltad? Nem, bizony nem. Inkább azt, hogy hosszú lesz hétfőig, s hogy megvész egy pohár sörért. Beleült a Trabantba: — Ha keresnek, a nagyvendéglőben vagyok, és gyerünk! Útközben — talán a kanászságról —, Gazda Szabó Gyurka jutott eszébe. Ugyan mi lehet véle? Azóta se volt olyan cimborája, pedig gazda fia volt. Röhögött is a katonaságnál, amikor evvel sámfázták a fejét, hogy: Így a kulák, meg úgy a kulák! Egy percig sem érezte annak őket Meló az volt, istentelen sok meló, olyan vaskalaposság, hogy a Bodri is megvészne tőle, de a gazdáék is vélük húztak. Voltak persze bitang kenyéradók is, de Gazda Szabóék? Tőlük vették a portát is, az apja most a templomzugi kertre alkuszik, levélben, és Gyurka is kihívatta a kaszárnyakapuba, amikor ötvenhat végén nyugatra indult: — Gyere velem! Nem ment, most se menne, de azért haverság volt. Ugyan mit csinálhat most Gyurka? Éppen befordult a falu túlsó végén honvágyas szüleivel, meg a Hamburgban bérelt Forddal, hogy pár órára a véletlenek útjába álljon. Mert az már nem volt véletlen, hogy éppen Béres Szabóéknál tülkölt, a háziak, meg a vendégek körülörvendezték egymást, Béres Szabóné törülte alájuk a széket, Béres Szabó megkotyogtatta a borlopót, és Mr. George Sabo, azazhogy Szabó Gyurka ezt kérdezte elsőnek: — Hát Gyurka? S megtudván, beszállt a lágyan rugózó Fordba, végiggurult a megkisebbedett falun, odafarolt a Trabant mellé, és már bemenet illesztette a száját: — How do you do, Mr. Szabó? C

sakhogy azonnal eltévedt az arcok között... Utoljára katonaruhában látta Gyurkát, ennek is tizenötödik éve, azelőtt se sűrűn, mióta felnőttek, egyetemre járt, bányában dolgozott, s ahogy 6 változott, nyilván változott a cimbora i& Állt az ajtóban, modernvonalú napszemüveg rejtette a szemét, ruhája szinte ordította az idegent, s bár szivével otthon is érezte magát, meg nem is, a centes küzdelmekben köszörült agya ezt zakatolta : Nem vagy te már itthon Mr. Sabo, csak itt születtél! Szőke pincérfiú lépett hozzá, és meghajolt: — Tetszik parancsolni? — Olyan sok van, kedves vendég, a másik nevét is! — Ügy emlékszem, hogy Béres Szabónak hívták. — Béres Szabó? A pincérfiú tizenhét éves volt, értelmét sem vette a szónak. Segélykérőn körülnézett, míg egy silószagú öreg, igen, igen, olyan, mint Csősz Lakatos Jani bácsi, mankót nem adott a hóna alá: — Azokat most Sofőr Szabóéknak hívják! — Sofőr Szabó Gyurka bácsi ott ül a cimbalom mellett — mondta erre a kamaszpincér, és odakísérte. De mire odaért Gazda Szabó Gyurka lehervadt szájáról a how do you do, s ennyi lett belőle: — Jónapot Gyurka. Szervusz. Csak másodsorban szervusz, úgy megfeküdte az idegenség. A vendéglő is más lett, modern, tiszta, az emberek is mások, ismeretlenek, s Gyurka is más. Nyírottbajszos, vállas valaki, testére szabott angolszövet ruhában, svájci órával a karján, de szappantagadó olajfoltokkal a kezefején. És a szeme is idegenül vibrált kevéskét, míg az értelmére mérte, és fogadta a köszönését — Jónapot Gyurka, szerbusz. Hazajöttél? — Hazahoztam a fathert... szóval az öregeket. — Ülj le. Mit kérhetek? Sört? — Viszkit szoktam, de talán ... — Brandy jó lesz? Mert én a sörnél maradok. Ittak, és nézegették egymást, keresvén a mostaniban a régit, a cimborát, és udvarias kérdésekkel várták, hátha elővillan az esztendők mögül. — Remélem, milliomos lettél? — kérdezte a sofőr. — Mert én csak motorkocsis ... — Milliomos? Egy frászt! Agent vagyok a National Companynál.. — Az mi? — Ügynök... — hirtelen kijavította —, képviselő... — és hogy ne kérdezhessen a másik, úgy folytatta, mint valami leckét. — Kasszagépekben utazom, bejártam már a félvilágot... New Yorkban házam van, féleségem... olasz, Ludynak hívják, két fiam, Jim and Joe, egyszóval oké az egész... És te? — Nekem is van egy házam a tietek helyén, két fiam, Gyuri meg Jancsi, feleségem Csősz Lakatos Margó, azt már mondtam, hogy sofőr vagyok —, s huncut mosollyal —, egyszóval nekem is oké az egész. Az amerikás harangozott a poharával : — Hát akkor oké, szervusz! — Szerbusz! Iszunk még egyet? — Azt majd én ... Kérte, itták, a sofőrhöz többen odaköszöntek, elment mellettük a körzeti rendőr is, és az ujjával tréfásan megfenyegette a sörért, de az a régi cimboraság sehogyan sem jött vissza, csak integetett a múltból, mint egy távoli fejfa, amire ez van írva: Miért? Pedig, ha bármelyiküket kérdik, szavával hiteli, hogy rendes ember a másik. — Először nem mondom, nehéz volt — öklözött a fagyos csendbe George —, osztrák láger, kikötőmunka Hamburgban. Sokszor a zsákokon aludtam. De azután kikerültem, és all right lett, hát most oké! Itthon tudod mi volt? Az öree börtönben, én a bánvában... Én nem voltam te, én kulák voltam... M

it mondjak neki? — találgatta Béres Szabó. — Azt nem mondom, mert nem is érzem, hogy amikor te gimnáziumba jártál, én meg a trágyát tapostam, én sem voltam te... — Eljössz hozánk? — kérdezte, csak azért, hogy szóljon. — Apámék ott vannak ... Hangolt a cigány, lassan esteledett, és az éttermet, mint valami leeresztett függöny, úgy fátyolozta a füst. — Te Gyurka — kérdezte George jó idő múlva —, volt a fatheréknál a padláson néhány birkakolomp, meg tehéncsengő, nem találtátok meg? — Dehogynem.;; — Nekem adnád? — Szívesen. De minek? nyujorkban nincsen csordajárás! — A gyerekeknek... hazulról. Sokszor eszembe jut. Olyan szépen szólt, amikor legeltettünk a tarlón. — Elviheted az egészet. — Thank you ... majd küldök érte valamit — Szóra sem érdemes — mondta Sofőr Szabó, és elfeledte, hogy a fia állandóan Lee farmernadrágért nyúzza. Felálltak és fizettek. — Hazaviszlek — mondta George a hamburgi Ford mellett, de Gyurka nevetve a Trabantjára mutatott. — Nekem is van, igazhogy csak mutatja! A kora estben úgy fénylettek a lámpák, mint a búcsújáró szentjánosbogarak. Magasan az oszlopokon sok-sok, lenn a földön kétszer kettő egymás után. Az első kettő mögött Szabó Gyurka mosolygott: Megint murizik majd az asszony, s a másik kettő mögött Mr. George Sabo éppen cigarettára gyújtott. Tulajdonképpen oké az egész — gondolta, csak azt nem tudta, mi az a parányi, motoszkáló fájdalom a szíve alatt... KÉRDÉS ÉJSZAKA Majd megjelensz-e álmon [innen Is, földerengsz-e a vágyalatti [mélyből? Lesz-e erőm, hogy lényeged [kivéssem a mozdulatlan-tömbü [szenvedésből? Lesz-e igém, hogy szólhassak [veled, vagy így maradsz már örökre [bezárva a tiltó meg a tagadószavaknak irgalmatlan-szép halott < [nyelvtanába? Fejem fölül, ha elforog az ég [mór, teremthetek-e arcodból [napot, adsz-e majd törvényt, mint a [barbár földnek a csillagpercre járó évszakok? Ha megidéz az óra, az utolsó, ha bűneimet már nincs hová [rejtsem, leszel-e nkkbr kegyelem. [föloldó, a legutolsó mentség magam [ellen? Simái Mihály EMLÉKEZÉS A KÉK ÉJSZAKÁKRA rőt egek elkomorodnak sötét szemedben koromodvak ágaskodik toporzék csillag két karom közül kinagyítlak megszégyenül az éjszaka s kőből fű, fémlapból moha zöld lángban a hasábnyi fa s már nem gyújtunk villanyt [se LATSZIK hogy kékül át szobánk fala l Í