Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-10 / 214. szám

VASÁRNAP, 1972. SZERTE" ILOt 10. Aranyéimes borok, aranyérmes borivók S

enki nem csodálkozott azon, hogy az első borvilágversenyt kis hazánkban tartották. Végre valamiben nagyhatalom vagyunk! — örvendezhettünk. A világversenyen a legrangosabb bortermelő országok képviseltették magukat, nyugtáztuk örömmel, arról nem is szólva, hogy az első borvilágversenyen elbírált 1382 bor közül a kóstoló szakemberek 87 nagyarany. 134 arany- és 279 ezüstérmet osztottak ki. Fogalmam sincs, mi a különbség a nagyarany, meg a szerényen csak aranynak nevezett érem között, azt viszont nagy magyar sikerként könyvelte el a sajtó, hogy az éremhalomból 16 nagyarany, 20 arany- és 18 ezüstérmet a magyar borok kaptak, a legtöbb aranyérem Magyarorszagnak jutott Dagadozhatna keblünk a büszkeségtől, ha a trófeákat megcsodálnánk a kirakatokban, vagy a bort jó pénzért eladnánk, annak viszont valójában nem nagyon kell örülni, hogy a borok többségét egyáltalán nem exportra szánjuk. Szíves-örömest eltüntetjük mi magunk. Csendes szemérmetességgel úgy fogalmazzuk ezt: kicsit sokat iszunk. Ha megkínálnak nálunk valakit itallal, nem túl meggyőzően tiltakozik, arról nem is szólva, hogy kizárólag udvariassági mondatoknak értékelik ezt, hiszen az Italt előbbutóbb elfogadjuk. Egy évtized alatt borból 29,9 literről 37,7 literre, égetett szeszes italokból pedig 2,8 literről 5,4 literre emelkedett az évi egy főre jutó átlagfogyasztás hazánkban. Ugyanakkor meglehetősen szerény mértékben emelkedett az alkoholmentes üdítő italok fogyasztása, pedig most már évek óta gyümölcslevektől a Coca-Colákig sokféle szeszmentes ital közül válogathatunk. Gondolom, fel kellene sorolni, hogy évről évre micsoda hatalmas összegeket költünk az alkoholellenes propagandára, miképpen igyekszünk meggátolni, hogy egyre többet és többen igyanak alkoholt. Nem arról van szó, hogy túl nehéz lenne a számadatokat „összehozni", inkább arról, hogy az emelkedő alkoholfogyasztás amúgy is megkérdőjelezi ezeket a kampányainkat Mert valljuk be, azért afféle kancsal szent módjára csináljuk mi ezt. Az utcákat, a villamosokat, autóbuszokat telerakjuk plakátokkal, ugyanakkor nincs az az élelmiszerüzlet, amelyik ne italokkal díszítené kirakatát A mi csomagolástechnikánk közismerten nem a legvonzóbb, de ugyanakkor élelmiszerüzleteinkben — megnézheti bárki — a legszebben csomagolt, a legszebb tervezésű vignettákkal, csomagolópapírral éppen az italok büszkélkedhetnek. Jól van, ettől még nem vennék meg őket, hogy ilyen szemérmetlenül hivalkodnak, de ha az egyik szavunkkal ellenük szólunk, s a szemnek mégis vonzóvá tesszük őket...? Elcsepelt téma, és soha nem azokat tudjuk vele meghatni, akiket a legközvetlenebbül érint, hogy mennyi bajt okoz az alkohol. Munkavédelmi előírások szerint például az üzemekben nem állhatnak gép mellé italosan munkások, de ha valaki ezt ellenőrizni szeretné, legtöbb gyárban az igazgatóság állná útját, tiltakozna az ötlet ellen. ök tudják, nem járnának-e úgy, mint az az állami gazdaság, amelyben váratlanul ellenőrizték a reggel munkába induló embereket, s kiderült, hogy több mint háromnegyed részük útja először a kocsmába vezetett. Félnek az emberek zaklatasától, amikor nem tolong a gyárkapuk előtt a szabad munkaerő. Aztán tudják azt maguk a munkatársak, ki az, aki néhanapján — vagy mindennap — felönt a garatra, mégis valami rosszul értelmezett betyárbecsület védi, és ezzel persze egyáltalán nem segíti azokat az embereket, akik úgy vélik, az alkohol adja meg a lendületet munkájukhoz. És hovatovább ebben az egyben vajmi kevés a különbség a szellemi dolgozók és a nehéz testi munkát végzők között Egy-egy súlyos üzemi baleset, amelynek többnyire az alkohol az oka, felrázza a kollektívákat, s talán hatásos is egy ideig, mert azon csak elgondolkozik néha az iszogató ember is, hogy ha ma nem, holnap esetleg engem is érhet miatta baj. Az ilyen esetek kapcsán gondolkoznia kell a munkahelyek vezetőinek ls, esetleg arról is, hogy miként is van az a bizonyos munkaerőhiány. Nem jobb-e, ha reggel hazaküldenek 15—20 embert, akiknél bizony elszíneződik az alkoholszonda, minthogy jó néhányan a munkapad mellett ittasan bóbiskolnak, avagy selejtet gyártanak, viszont a létszám megvan. Ki merné állítani, hogy ez olcsóbb, mint a valóban nem olcsó ellenőrző eszközök beszerzése, hiszen az embereket mégis csak szoktatni lehetne előbb-utóbb a magasabb követelményekhez. L

ehetne persze még folytatni. miért nem örül az ember annak, hogy kis hazánk bornagyhatalom. Csak hovatovább pesszimista lesz, aki ebben az ügyben hadakozik. Mert nemcsak a cinikus válaszok vannak kéznél — mint amit sokan mondanak: miért is döntene minket nyomorba az alkohol, amikor az évről évre emelkedő alkoholfogyasztás ellenére is évről évre emelkedik például a takarékbetét-állomány is? Azt kellene egyszer kiszámítani, mennyivel többre tellene nekünk, ha nem válna „folyékonnyá" oly sok forintunk. De aki komolyan kérdez és jószándékúan, annak se tudnánk megfelelni, miért páváskodnak az italos palackok az élelmiszerboltok kirakataiban, vagy a gyárak környékén miért engedélyezzük az italmérést. Szőke Mária Baráti találkozó a népfrontban Tegnap, szombaton délelőtt Szegeden tanuló vietnami diákokat látott vendégül a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöksége. A lezajlott szolidaritási hét eseményeit Lacsán Mihályné, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnökhelyettese foglalta öszsze. Elmondta, hogy Szeged gyárai, üzemei, szövetkezetei, kisiparosok, kiskereskedők, oktatási intézmények dolgozói és a diákok egy emberként emelték fel szavukat az indokínai népeket sújtó amerikai agreszszió ellen. Kommunista műszakot szerveztek több gyárban, kimagasló munkafelajánlást tettek többek között a konzervgyár és a textilművek dolgozói. Lacsán Mihályné végül takarókat adott át a megjelent vietnami diákoknak, hogy juttassák el hazájukba a rászorulóknak. Takács Imréné országgyűlési képviselő a legutóbbi ülésszakon a vietnami nép harcával kapcsolatban elhangzottakról számolt be. Elmondta, hogy mi. magyarok is bízunk az igazságos küzdelmet vívó nép tényleges győzelmében. A diákok meleg szavakkal köszönték meg a segíteni akarás számtalan bizonyítékát. A baráti légkörben lezajlott találkozón a fiatalok vietnami és magyar népdalokat énekeltek. Délután a Fáklya filmszínházban tartotta meg tiltakozó gyűlését a KISZ Szeged városi bizottsága, melyen Baló Ilona KlSZ-titkár beszélt a fiatalok által mélységesen elítélt amerikai agresszióról. „Elcserélném lakásomat" Egy-egv debreceni kótelepen Felújítják a 8-as utat Fokozatosan felújítják a 8-as számú országos főközlekedési utat. Ezekben a napokban fejezik be öskütöl a fűzfői elágazóig terjedő szakasz korszerűsítését, és ezzel a Fejér—Veszprém megyei határtól Veszprémig már új burkolatú úton haladhatnak a gépjárművek. Veszprémben a 8-as út átmenő szakaszának egy részét már korábban új nyomvonalra helyezték, s ezzel lényegesen gyorsult a forgalom. Rövidesen megkezdik a városon átvezető második szakasz felújítását is. Folyamatosan haladnak Herend közelében is a szőnyegburkolat terítésével. A 8-as útról a városlődi viadukt előtt új, egy kilométeres elágazót építettek Pápa felé. Rövidesen befejezik a városlődi völgyhíd átépítését is. A megerősített, bővített nyomsávú viadukton októberre tervezik a teherpróbákat. pécsi, szegedi, és budapesti la1966—1967-ben szociológiai felmérést készített az MTA szociológiai kutatócsoportja és a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet. Szegeden természetesen akkor még csak Odessza jöhetett számításba. Tarján megismerésére is nagy szükség lenne szociológiai felmérésre és az ezen alapuló elemzésekre, de a már említett vizsgálatoknak arra a megállapítására hagyatkozva, hogy a megfigyelt hasonlóságok miatt a főbb következtetések minden bizonnyal érvényesek a többi lakótelepre is, talán nem felesleges Tarjánnal kapcsolatban is idézni belőlük. (Konrád György—Szelényi István: Üj lakótelepek szociológiai vizsgálata.) Ezek szerint például a lakótelepi népesség túlnyomó többsége fiatal, egy-két gyermekes, idősebb szülő vagy rokon nélkül élő családokból áll (Tarjánban ez egyszerű megfigyeléssel is bizonyítható). A gyermektelen házaspárok, a nyugdíjaskorúak és a serdülők, illetőleg nagykorú gyerekek aránya lényegesen alatta marad a városi átlagnak. A lakótelepi népesség több mint egyharmadát teszik ki azok a családok, melyekben a családfő értelmiségi, illetőleg vezetőállású. Biztosra vehető, hogy a vidéki nagyvárosok féligmeddig falusias, elöregedett övezeteinek lakói, a szerényebb jövedelmű munkások, kisiparosok, nyugdíjasok nem szívesen élnek új lakótelepen. (Ilyen városrész Szegeden éppen Tarján szomszédságában Felsőváros.) Idegenkedésükhöz hozzájárul a családi házhoz tartozó kisebb kert nyújtotta jövedelemkiegészítési lehetőség, s a bérház jellegű környezettől való viszolygás. A lakótelepi életforma taszító hatása más értelemben jelentkezik bizonyos, főként egyetemi végzettségű, értelmiségi, családok körében. Szerintük az új lakótelepek túlságosan uniformizáltak, jellegtelenek. Nem tartják a lakótelepet sem eléggé városiasnak, sem eléggé városon kívülinek, s ha hajlandók is lemondani a városközpont kedvezőbb intézményellátottságáról, csak azon az áron, ha cserébe valóságos zöldövezetbe kerülnének. (Magam is ismerek olyan orvosházaspárt, akik nem sokkal azután, hogy lakáshoz jutottak Tarjánban, máris beszálltak egy újszegedi társasház-építésbe. Autójuk van, ha már nem a Belvárosban laknak, igazán kint akarnak lakni.) A lakótelepre költözéssel a családok többségének lakáshelyzete lényegesen javul. A megnövekedett lakásterhek ellenére — talán éppen ezek következtében — a lakótelepiek takarékoskodók. Beköltözés után 3—4 év alatt átlagosan 20 ezer forintot is meghaladó öszszeget fordítanak lakásuk berendezésére, felszerelésére. Többségüknek van televíziója, mosógépe, hűtőszekrénye. Az új lakásba költözés után erősen hat a régi, roszszabb lakás emléke, mintegy 2—3 év múlva azonban az elégedettség némileg csökken. A hazai lakótelep-vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az új bérlakásban élők jó része nincs különösebben elragadtatva helyzetétől. Feltételezhető, hogy ennek az az oka, hogy mig a lakásokat az átlagos szükségletekre tervezik, végül az átlagosnál többet kereső és iskolázottabb emberek jutnak hozzá, akiknek az igényei is átlagfelettiek. Ha belátható időn belül lakáshoz lehetne juttatni minden lakásigénylőt, akkor elvileg valóban majd a szükségletek alapján lehet a lakásokat elosztani. „Elcserélnem kétszobás, összkomfortos tarjáni lakásomat ..." Eltekintve most azoktól, akik a lakásukat még beköltözés előtt gátlástalanul aruba bocsátják (nagy szükség lenne olyan rendeletre, mely megakadályozná, hogy a tanácsi értékesítésű, szövetkezeti lakasokat kiutalásuk után néhány éven belül el lehessen adni — erről már írtunk lapunkban) az elmondottak tulajdonképpen választ adnak arra is, hogy általában kik azok. akik elköltöznek Tarjánból. Szociológiai felmérés nélkül sajnos nem '.ehet választ adni olyan fontos kérdésekre, hogy például hány albérlő lakik Tarjánban; a főbérlők, lakástulajdonosok közül szám szerint menynyi az értelmiségi, az alkalmazott, s a fizikai dolgozó. A családokban hány háztartásbeli van, hány nyugdíjas, mennyi gyerek, s milyen korúak, egyáltalán: pontosan mennyi lakója van jelenleg a lakótelepnek. Jó volna tudni azt is, hogy a lakók honnan költöztek ide, mennyi közülük a korábbi tarjáni „őslakos", mennyien költözködtek ide az építkezések miatt lerombolt, szanált házakból. Sok lakást építünk Tarjánban. de nem látjuk egészen világosan, hogy kiknek építjük. Jó tudni, hogy az északi varosrész tervezését most megelőzi egy olyan szociológiai vizsgálat, mely azt igyekszik kipuhatolni, hogy az ott lakók milyen környezetben élnének legszívesebben: városközpontban, lakótelepen vagy zöldövezetben. Sok-sok egyszerű, hétköznapi problémát megoldana a lakótelepen, ha mind kevesebb olyan ember kerülne ide, akinek nem ez az ideális környezet: akár „különb" helyre vágyna, akár életvitelükhöz képest ez a hely egyelőre túlságosan „előkelő" számukra. Fehér Kálmán Az ötödik és a hatodik ütem egy-egy része, és a hetedik területe, melynek felépítésére csak a következő ötéves tervben kerül sor Vietnami vendég érkezését várta a Kábelgyár egyik brigádja. A zúgó gépek között fel is tűnt a hosszú, fekete hajfonatú diáklány: Truong Thi Kim, akit — a munkát megszakítva — érdeklődve álltak körül a dolgozók. A néhány perces röpgyűlésen egynapi munkájukat ajánlották fel a vietnami népnek, és a brigád felvette Ho Si Minh nevét. Kim anyanyelvén jegyzett be néhány sort a brigádnapló első lapjára: azt, hogy milyen jó érzéssel fogadta a gyár doLgozóinak meghívását és egész népe nevében köszöni ezt a nagy segíteni akarást Lassan jönnek a levelek Azt már szóval mondta el, hogy szerencsés is, meg nem is, hogy Magyarrszágon lehet. Boldog, hiszen ezek az évek számára a békét és a tanulást jelentik. Nehéz szívvel gondol azonban az otthonmaradottakra. Szülei és lánytestvérei egy kis faluban élnek Vietnamban. s a három hónappal ezelőtti utolsó levél szerint a bombázások miatt a föld művelése ezen a területen lehetetlenné vált Bátyjáról rég kapott hírt, ő harcol valahol... A kérdésre; hároméves magyarországi tartózkodása alatt hazalátogatott-e már? — szomorú „nem" volt a válasz. Több társnőjével erre a nyárra tervezte az utazást, csakhát a bombázás meghiúsította elképzelésüket. Kim, azaz „magyarul" Mária, a JATE természettudományi karának hallgatója. Még három év — és csak ezután biztos a hazatérésük: a Szovjetunión, Kínán áX a vietnami kis faluba. Legnagyobb vágya teljesül, ha tanári diplomával tér vissza. Addig még sokat kell tanulnia, hiszen a magyar nyelv tökéletesebb elsajátítása is komoly energiát igényel. Az utóbbi három hónap aggodalmakkal múlt el. Otthoni híreket csak az újságokból olvashatott. Megnyugvást ezek a sorok azonban nem adtak, talán a mama vagy a testvérek kézírása. Kim napiában többször ellenőrzi a kollégiumban a neve alatti kis rekeszt, amely már hónapok óta üres. „Igaz — mondja —, onnan lassan jönnek a levelek." Ch. Á. Magyar könyvek sikere Lipcsében, a vásár keretében nemzetközi könyvkiállítást rendeztek. A Móra Kiadó gondozásában megjelent gyermekkönyv: Arany Lászlónak „A kiskakas gyémánt fél krajcárja" című müve ezüstérmet, az Európa Kiadó mongol népmeséi a „Fiaváró öregapó" című válogatás elismerő oklevelet nyert. A lexikonok és kézikönyvek kategóriájában is két elismerő oklevéllel jutalmazták köteteinket: a Corvina „Budapest-enciklopédiája", s a Kossuth Kiadó gondozta „Közgazdasági kislexikon" vívta ki a nemzetközi zsűri tetszését.