Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-04 / 182. szám

PÉNTEK. 1972. AUGUSZTUS 4. 3 Magyar „libegő" az Alpokban Augusztus első napjaiban indítja útnak a NIKEX az első 60 síkabint, amelyek a Gross Glocknertől a Kitzbühelig, az Osztrák-Alpok legnépszerűbb télisport-üdülőhelyein teljesítenek majd szolgálatot. A NIKEX első ízben szerzett ilyen megrendelést a berendezések kivitelezőjének, a Hajtómű- és Felvonógyárnak. Az idén augusztustól novemberig 100 négyszemélyes síkabint szállítanak az osztrák megrendelőknek, a Girak-cégnek, mintegy 2 millió schilling értékben. A síkabinok mellett számos egyéb felszerelést is exportálnak, amelyeket a Hafe nyíregyházi üzemében gyártanak. Az idei szállítások összértéke meghaladja a 4 millió schillinget. (MTI) Több ezer hektárnyi állani föld tulajdonjogát vehetik át a téeszek Ujabb lépés a nagy, összefüggő mezőgazdasági földek kialakítására Természetes zsörtüdés Július végén, augusztus elején számos tsz és állami gazdaság közvetlenül rendez egy régi problémát: dönt arról, hogy mi lese azokkal az állami földekkel, amelyek beékelődtek a termelőszövetkezeti parcellák közé, és ily módon mindkét fél számára lehetetlenné tették a nagy, összefüggő gazdálkodási területek kialakítását. Dr. Békési Ferenc MÉM osztályvezető elmondotta: országosan mintegy 12 000 hektárnyi területről van szó. Ezeket a földeket nem egyszerre, hanem fokozatosan adják át a termelőszövetkezetek tulajdonába — a nemrégen megjelent rendelet alapján. Az új lehetőség iránt nagy az érdeklődés: annál is inkább, mert a tsz-ek állami gazdaságoktól eddig közvetlenül nem szerezhették meg az állami föld tulajdonjoÖtletbehozatal, módszerimport Tapasztalatokat importálni — ez a jelszó ma különösen időszerű. Az ismeretek, szellemi kincsek importjára a népgazdaság minden területén szükség van. Napjainkban, a szervezési tapasztalatok megtanulása, átvétele követeli a legtöbb figyelmet: vajon másutt hogyan csinálják? Nemrégiben hallottam egy megállapítást: néha a drága importberendezéseket megvesszük, hazahozzuk és munkára fogjuk anélkül, hogy az ottani termelésiszervezési körülményeket is tanulmányoznánk egyidejű leg. Ezt egyébként az árusító cégek lehetővé is tennék. Csak élni kell vele, mint lehetőséggel, s esetleg későbbi problémákat, gondokat lehet megelőzni. A kiszolgálás, ellátás, termelésszervezés megismert adataiból bizonyára jól profitál hatnának a szakemberek, s általuk az üzemi közösségek, ha többet törődnének a szervezési „behozatallal" is. Azokkal az ismeretekkel, amelyek speciálisak. másként nem hozzáférhetők, így lehet gazdagodni. S ugyanígy a külföldi folyóiratok, a szakirodalom fordítása-olvasása is a tapasztalatok importálását jelenti — ezt Is bővebben kell kiaknázni a munka- és üzemszervezés hasznára. Az itt elmondottakat természetesen nem az olyan vállalatoknak adresszáljuk, mint a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat, amely éppen a közelmúltban Is több jelét adta: élni kíván a tapasztalatok importjával. Két vezető szakembere például nemrégiben járt Bulgáriában, ahol a vállalati munkaszervezést tanulmányozták, s bőséges tapasztalatanyaggal tértek haza. A szocialista brigádok is szerepet vállalhatnak ilyen téren — erre is a KSZV egyik brigádja szolgáltat példát. A Kiss Árpád nevét viselő, fiatal műszakiakat tömörítő szocialista brigád egyik vállalása: rendszeresen elemzik a külföldi tanulmányutakról készült útibeszámolókat, értékelik azokat és intézkedési javaslatokat készítenek a felhasználható motívumokból. Így akarják elérni, hogy a tanulmányutak tapasztalataiból minél többet hasznosítson a vállalat. Vannak tehát munkahelyek, ahol fontosságához mérten foglalkoznak a tapasztalatok importjával. De vajon figyelnek-e erre mindenütt? Jó lenne, ha mielőbb igennel válaszolhatnánk a fenti kérdésre. Mert — ellentétben a termékbehozatallal — e téren az a jó, ha minél több ötletet, módszert, eljárást importálunk. S. M. gát. A gazdálkodási érdekek azonban azt kívánták, hogy az állami gazdaságok törvényes lehetőséget kapjanak a számukra egyáltalán nem vagy csak igen nehezen hasznosítható felszabdalj tagolt területek értékesítésére. Eddig többszáz hektár átadásáról kezdtek tárgyalásokat országosan az érdekelt felek. A jogszabály alapján csak olyan külterületi, mezőgazdasági rendeltetésű állami föld, vagy erdő állami tulajdonjogát lehet átruházni, amely nincs tanácsi kezelésben, illetve nem szolgál különleges célokat. (Ezért nem terjed ki a rendelet hatálya a belterületekre.) Az állami szervek közvetlenül a termelőszövetkezetekre ruházhatják át a kezelésükben levő nagyüzemileg hasznosítható, mezőgazdasági rendeltetésű állami föld és erdő tulajdonjogát. Nem terjed ki a rendélet hatálya a termelőszövetkezet érdekképviseleti szerveire. A tulajdonjog átadására írásbeli szerződést kötnek az érdekelt felek. Az írásbeli szerződés megkötéséhez szükséges igazolások és a jóváhagyás megszerzése az átruházó állami szerv feladata. Az igazolással és az engedéllyel ellátott szerződést a föld fekvése szerint illetékes járási (városi) földhivatalnak kell megküldeni, amely megvizsgálja, hogy a szerződés megfelel-e a rendeletben meghatározott követelményeknek. Az illetékesek a rendelettől azt várják, hogy mind az állami gazdaságok, mind a termelőszövetkezetek gazdálkodási érdeküknek megfelelő földterületeket alakítanak majd ki. (MTI) Nagy részvéttel temették el Tóth Antal rendőr zászlóst Tegnap, csütörtökön az algyői temetőben nagy részvéttel temették el Tóth Antal rendőr zászlóst, aki hétfőn, hivatása teljesítése közben halt meg az algyői úton történt tragikus baleset következtében. Tóth Antalt — aki 1964 óta rendőr, és 1968 óta dolgozott Algyőn körzeti megbízottként — szerették és becsülték. Hivatásának érezte munkáját, melyet mindig a legnagyobb odaadással végzett. Az árvízvédelem befejeztével megkapta az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Szolgálatának kiváló ellátásáért a Közbiztonsági Érem bronz fokozatát vette át. Tóth Antal rendőr őrmestert halála után soron kívül zászlóssá léptették elő. A Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság saját halottjának tekintette. Tegnap délután az algyői temető ravatalozójánál Bódi János Acs S. Sándor felvétele rendőr alezredes búcsúztatta a megyei főkapitányság és a városi kapitányság pártés szakmai vezetése, valamint személyi állománya nevében. Bajtársai vitték vállukon a koporsót, a sírhoz, parancsnokai, bajtársai és az algyőiek százai kísérték. A sírnál — a múlt hét szombatján eltemetett édesanyja friss sírja mellett — dr. Flóri Lajos, a község pártcsúcsvezetőségének tagja búcsúztatta a község vezető testületei nevében. A rendőrörs személyi állománya nevében Tápai Nándor őrnagy, örsparancsnok vett búcsút a halottól. Katonai díszsortüzek hangja mellett eresztették a koporsót a sírba. Katonai zenekar játszotta a Himnuszt, hangjai mellett takarta be a föld a koporsót. A sírt elborították a gyász és a kegyelet koszorúi. Végül rendőr díszszakasz vonult el díszlépésben. a sír előtt. K

i az, aki ideges, ha erkölcstelenségek láttán zsörtölődik a lakosság? Ugyan mire való a jogos tömegharag miatti kicsinyes aggodalom?! Nem más, hanem mi, kommunisták — pártmunkások, propagandisták, újságírók — élesztgettük állhatatos türelemmel a mármár teljesen eltompított emberi öntudatot. Mi magyaráztuk lelkesebb pártonkívüli barátainkkal együtt az alázatba görnyesztett ínségeseiknek, hogy egyenesítsék ki a gerincet, óvják-becsüljék a szabaddá tett életet, és figyeljenek oda. mi történik körülöttük. Mi oktattuk vitathatatlan jószándékkai a hazához és lehetőséghez jutott kizsákmányoltakat, hogy tanulják meg és műveljék a politikát, s mindig vegyék észre, vajon össznépi szándékok, vagy kiváltságos szempontok érvényesülnek-e benne. Hát akkor miért ne lenne természetes, hogy ez a milliószemű ,éber közösség ma már nyíltan föllép mindenfajta immorális jelenség ellen, oltalmazva ezzel önön érdékeit, a társadalom tisztaságát, a szocialista államrendet! Aki ilyen esetekben csillapítani szeretné a józan ítéletű közvéleményt, hogy „jaj, mire való ez a nagy demokratizmus", az aligha akarja teljes határozottsággal útját állni azoknak a kispolgári törekvéseknek, amelyek súlyos károkat okozhatnak a nemzeti egységben, szocialista gondolkodásban, munkafegyelemben egyaránt. Határozatlanul, fél akarattal nagyon keservesen tudjuk elérni célunkat. Vagy komolyain vesszük, hogy ebben az országban a munkásosztály igazságának kell érvényesülnie, vagy szedjük a cókmókot és álljunk félre a társadalmi mozgásokból leninista módon következtetni tudó elvtársak útjából. Nyugodtan elfogadható az olyan általános vélemény, miszerint tisztességtelen dolog naponta két és fél—háromezer forintot bezsebelni. Mert Csongrád megyében is akad ilyen konjunktúralovag, bármilyen hihetetlenül is hangzik ez annak, aki havi kétezerért izzad, küszködik valamelyik gyár műhelyében. Itt, a mi szűkebb pátriánkban, a havi átlagos keresetek alig hajazzák ma még a 2200 forintot, hogyne háborodna tehát föl minden „nemzetfönntartó elem", amikor az említett horribilis jövedelmeikről hall szállongó híreket. Mert, ugye, nem zörög a haraszt... S ha valaki sokszorosát keresi annak, amit egy korszerű gondolkodású, társadalmilag megbecsült szakmunkás kap elsején a borítékban, ez nemcsak a munkamorált ássa alá, hanem a legigazibb kommunista szó hitelét is rontja: „Hát maguk csak prédikálják a kinekkinek munkája szerinti elvet, de nem érvényesítik!?" M

ég szerencse, hogy a kirívó esetek igen ritkák, és csak kevesen vonnak le ezekből olyan helytélen következtetést, hogy „meg kell szüntetni a maszekokat". Erről ugyanis szó sem lehet, hiszen tevékenységük szinte nélkülözhetetlen, olyan igényeket elégitenek ki. amelyek iránt az állami vállalatok személytelenségük, nehézkességük, költségesebb termelésük miatt majdhogynem érzéketlenek. A tanács azért is ad ki iparengedélyeket, hogy a kevésbé ellátott kerületek lakossága is könnyebben juthasson különféle szolgáltatáshoz. Ezek a kisiparosok — nem győzzük hangsúlyozni — túlnyomórészt jó szándékú, becsületes emberek, akik azért fognak bele vállalkozásaikba, hogy családjuk érdekében többet keressenek, mint a szakmabeliek a gyárban. S ez a több jövedelemre törekvés, — amíg nem haladja meg a józan erkölcsi értékelés szerinti mértéket —természetes, hiszen ennek reménye, lehetősége nélkül a szocializmus viszonyai között ugyan ki reszkírozná a jövőjét! De vajon mi köze van ehhez a reálpolitikához annak, aki több kiselejetezett traktort vásárol össze a gépállomásoktól, s ezekkel valóságos nagyvállalkozóként százezreket kerestet másokkal — a maga számára. Vagy miféle szükségletek indokolják az olyan divatcikk-kiskereskedők működését, akik néha külterületre szóló engedéllyel a belvárosi boltok közelében telepszenek le, s ugyancsak több tízezres forgalmat bonyolítanak le. Azt mondják erre némelyek, hogy igen, mert az állami boltban gyakran hiányzik a keresett ruhadarab, a maszek viszont a legdivatosabb holmikat is időben beszerzi vevőközönsége részére. Így van ez? Többnyire. Azt azonban kevesen teszik hozzá, hogy a sokpénzű kiskereskedő flegma könnyedséggel le tudja fizetni az állami áruelosztás illetékesei közül az ingatag haszonlesőket, s így a mai körülmények között majdnem magától értetődő, hogy állandóan hozzá jut a súlyos pénzeket hozó, keresett cikkekhez. Bizony, a spekulációs törekvéseket, az egyéni gátlástalanságot, a könnyű meggazdagodás vágyát, mások elemi érdekeinek semmibe vevését, a közvagyon tékozlása iránti közönyt kellene megszüntetni ahhoz, hogy az élet mindenki számára jól alakuljon. S aki most az immorális jelenségeket a föllendülést hozó gazdasági reform rovására szeretné írni, az ahhoz a vágyhoz keresgéli az okot, hogy „keményen oda vághassunk" (hová?), jóllehet változatlanul fő kötelességünk a múlt sok rossz tudati maradványának kiűzése az emberek fejéből. Csupán a politikai neveléstől természetesen nem várható, hogy a társadalom rovására ügyeskedők rendes dolgozókká lényegüljenek. A makacs konvenciók, a régifajta gondolkodás megváltoztatása rendkívül hosszadalmas folyamat, a nem tetsző dolgokat pedig mi sürgősen szeretnénk megszüntetni. Nem könnyű ez bizony. A szocializmus elvei szerint élő tömegek általában szerényebbek kevésbé hallatják a szavukat, mint azok, akiknek sok a takargatni valójuk. Ez utóbbiaknak kétségtelenül megnőtt a szarvuk, s egyre harsányabbak. Egyesek közülük valósággal hencegnek azzal, mi mindent szereztek már a lehetőségeket és a törvények hézagait maximálisan kihasználva, talán azért, mert félreértik a hivatalos szervek magatartását és türelmét. Nemrég „Egy olvasó" így oktatta ki levelében a szerkesztőt: „Nekem ne dumáljon az olyan, aki még egy kéglit sem tudott magának ragasztani a Balatonon." Lám, ha a szerkesztőnek lenne néhány úgynevezett státuszszimbólum a birtokában, mindjárt másként nézne rá az a jóember! Mit kell tennünk tehát, hogy szándékunkat az értetlenje is értse? Nincs más lehetőség mint adóztatni a maszek vállalkozókat, a nagy jövedelmeket. Nem meggondolatlanul — mert ezzel esetleg több fontos kisiparost engedélye visszaadására kényszerítenénk —, hanem a tényleges bevételek arányában kellene adóztatni. Az erre vonatkozó rendelet megjelenése óta Szegeden is többszörösére ugrott a jövedelemadó-bevétel. De ha az illetékes tanácsi tisztviselők a megyében mindenütt, lelkiismeretesen és felelősséggel végeznék a dolgukat, ha a szocialista állam tisztakezű és határozott képviselőiként lépnének föl minden esetben, bizonyosan megcsappannának az erkölcstelen egyéni jövedelmek Azt mondják, valahol Szentes környékén egy merész vállalkozó méregdrágán fúrta egyéni megrendelőknek a Norton-kutakat. Állítólag naponta egyet komótosan megcsinált, mégis hónapokra előre volt munkája. Nos, emiatt kár egy pillanatig is háborogni, hiszen az illető nyilvánvaló igényeket elégített ki, olyan embereknek épített öntözésre alkalmas kutat, kik a magas ár mellett is alighanem megtalálták számításaikat. Az lett volna a baj, ha a kis zöldségtermesztők hiába folyamodnak bárhová a háztáji kútfúrás ügyében. Hanem nyilván amiatt „nyílt ki a bicska" az arra valósiak zsebében, hogy a szájtáti hivatal sokáig nem adóztatta azt a kútfúró mestert. Az illetékesek csak a megyei pártbizottság jelzései után kezdtek intézkedni, noha alapvető kötelességük lett volna tudni az esetről, és a leg- • első naptól kezdve igazságosan adóztatni. A

vállalkozás, a kockáztatással járó többre-jobbra törekvés dicséretes dolog. A párt és a kormány az utóbbi években ezt a készségét igyekszik fejleszteni az állami vállalatok vezetőiben is. Manapság az olyan igazgatóé a jövő, aki nemcsak a szabályok kínos-pontos betartására, a problémák gondos elhárítására ügyel, hanem a jövedelmezőség érdekében hatékonyan képes gazdálkodni. kelendő árut gyárt, piac után kutat-keresgél, megrendelőkkel tárgyal-vitatkozik, okosan szervez, koordinál. A legmerészebb vállalkozás sem fajulhat azonban kalandorsággá, mert akkor az „állami személynek" is megálljt parancsol a társadalom. Amikor egy téeszelnök a szövetkezet ügyeinek intézése ürügyén gátlástalanul egyéni gazdagodásának útját egyengetni, akkor is épp olyan kártékony kispolgárrá válik, mint a törvényeket kijátszani igyekvő maszek bazáros. Elemi kötelességünk föllépni ellenük. Nem fékezni kell tehát a visszataszító jelenségek ellen tiltakozó egészséges közhangulatot, hanem inkább apellálni, támaszkodni érdemes rá. A dolgozó emberek jelzései nélkülözhetetlenek. Vegyék csak észre ami erkölcstelen a gazdálkodásban, a közéletben/ és kiáltsanak! A párt az ő segítségükkel sikeresebben szervezheti a szocializmus erőit mindenfajta ingyenélő és „leleményes eszű" spekuláns ellen. V. NAGY ISTVÁN