Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-03 / 181. szám

CSÜTÖRTÖK, 1978. AUGUSZTUS 3. 5 Majd rájön! Boldog ember lennék, ha kimondanám: csak kezembe veszem az írást, elolvasom, és tudom, mi van benne. Akad olyan papiros, amit forgathatok reggeltől estig, vakarhatom a fejem búbját, amíg csabai szeres kezelésre nem szorul, és még mindig nem értem, körülbelül se. Ha rosszul jön ki a lépés, néha több ilyen irás is ösz­szefutott. Sokat tapasztalt öreg is­merősöm mondta ki a nehéz esetekre szóló igazságot. El ne felejtsd, fiam! Csúnyán ír az orvos, de a patikus meg­érti. Amit a jogász ír, azt viszont csak másik jogász érti meg. Vagy az se. Kovács Ferenc szegedi ol­vasónk kért meg, mondjam meg neki, van-e földje, vagy nincsen. Egyik oldalról ő úgy tudja, hogy van — ezek a leveleik azt mondják —, a másik oldalról meg úgy tud­ja, hogy nincsen. Jó pár le­vele erre is van. Elolvas­tam ezt is, azt is, mon­danám is, amit kihámoztam belőle, de megakad a tor­komon. Be kell látnom, nem tanultam ezt a nyelvet, fele­lősséggel kontárként se buk­dácsolhatok szavai között. Gyanítom, ott van a kutya elásva, ahol azt írja az egyik, hogy 1 hold 1376 négyszögöl, 50 aranykoronás föld tulajdonjogát visszaíté­li Kovács Ferencnek és fele­ségének. Gondalom, más le­het a tulajdonjog és más a földhasználati jog, hiszen nem azért szervezték a té­eszeket annak idején, hogy most csak úgy visszaítélges­sék a földet. Biztos, ami biz­tos, elmegyek tanácsot kérni ismerősömhöz, a jeles jo­gászhoz. Azzal a boldog tu­dattal távozom, hogy min­dent értek. Talán a sírig el­tartana ez a boldogság, ha egy másik jogász a másik oldalt erősítve kételyeket nem ébresztene bennem. : Beszéltem harmadik jogta­nácsossal is, negyedikkel is. Bonyolult az élet, sok olyat mondanak, amire eddig nem gondoltam. NÉGY JOGASZ Sietek tisztázni: ennyi üresjáratú bevezetőt nem azért írtam én, mintha ki akarnám játszani ezt a ri­portot a jogásznyelvek ellen. Jó lenne ugyan a napi élet­hez hozzáreformálni egyszer, mert sokan tévedyegnek ösz­szegubancolódó útjain, de szürke ember ne avatkozzon ilyesmibe. Azt a szónoki kérdést akarom csak fölten­ni ilyen hosszú nekifutás után, megeshet-e, hogy Ko­vács Ferenc, a jogászi nyelv­ben nálam is palléroeatlan 65 éves ember egymagában nem tudja megfejteni a nagy rejtvényt. És ha megeshet, joga van-e a maga módján tisztázni. Hozzáértő emberrel leve­let írat a domaszéki Szőlős­kert Szakszövetkezetnek, hogy vitás ügyeiket hozzák egyenesbe. Jogos a szándék akkor is, ha utólag se tudom eldönteni, jó úton jár-e egyáltalán. Húsz forintért ír­ják a levelet, de talán töb­bet is megérne, ha válasz is jönne rá. Ódivatú hivatalos fordulatokkal szerkesztették a levelet, az is benne van, elvtársi üdvözlettel kérik, hogy a jelen felszólítólevél kézhezvételétől számított 15 napon belül a földet haszná­latba visszaadni szíveskedje­nek. Másik 20 forintért má­sik levél íródik. Több válasz arra se jön, mint az első­re. Időközben egyesült két szakszövetkezet Domaszéken, az így létrejött újba is el­megy a maga igazáért — vagy vélt igazáért — Kovács bácsi. Tisztázatlan problémái maradnak itt is, mert má­sok tanácsára keresett egy újabb embert, neki is elő-, adja a panaszát. Hogy az el­nök ezt mondta, meg azt mondta. Hallgatja az il'lető a sok panaszt, és azzal zárja le, hogy ezzel így nem sokra megy. Mondta az elnök? Nem mondta? KI bizonyítja be? Írjunk egy tisztességes levelet, kérjük meg a szö­vetkezet vezetőségét, írásban válaszoljon az eddigi leve­lekre. Meg is írják, 20 fo­rint nélkül, géppel, két pél­dányban. NINCS BÁRSONYSZÉK tam. Se szó, se beszéd, csak visszaküldik a levelet. Ohó, megvan! Kézzel nincs alá­írva. Ejnye, ejnye. — Gondolja, hogy azért? Tíz év alatt ki nem talál­tam volna Kezemben a nálam ma­radt hivatalos aktával, azon meditálok, ki lehet, aki így küldi vissza egy öregember sokadik panaszát. Visszadob­ja! Tévedés lenne? Szándé­kosság? Pökhendiség? Az el­nök maga is paraszt volt, akár csak mostani ügyfele. Fejébe szállt volna a dicső­ség? Tudván tudom, nincs bársonyszéke. Közönséges fa­székből is mostanában jutott külön ülőke a nagy átalakí­tások után. Egyik ember nem érdemel meg a másiktól annyit, hogy tisztességesen figyelmeztessék: legyen szí­ves kézzel is aláírni? Fogtam magam, alkalmi fuvarral elmentem az elnök­höz. Persze, hogy segíteném Kovács bácsi ügyét is, de az is érdekel, hogyan intézhet­nek el így egyáltalán egy ügyet. Kertelés nélkül mondja az elnök, Németh József, hogy azt a levelet ő küldte vissza. — Miért? — Mert nem volt aláírva. — De legalább két sort mellé! — Én nem írtam semmit. Azt mondta valaki, tegyem csak bele egy borítékba, majd rájön a koma, mi a baja. Spekuláljon rajta! Rá is jött. Meg tudom mutatni, hogy rájött magától is. Itt ko­pogott be hozzám Kovács Ferenc. Lehet-e az, hogy az ő szavát már egyszerűen fi­gyelembe se veszik? Vissza­kapta a saját levelét! De egy kumma szó nincs odaírva, miért. Nézem én is. A há­tára ráütöttek egy nagy ik­tatóbélyegzőt, és tintával fö­lé Irta valaki: Elnöknek. Több semmi. Hosszú évekig raktam egy­másra aktákat, de ilyen esettel még nem találkozi­Kedves ISPANI Németh VIRTUS elvtárs' Ha én erre azt mondanám, túlságo­san „őrmesteri" ez az eljá­rás, minden mai őrmester tiltakozna ellene. Tisztáz­nunk kell: Aki asztal mellé ül, éppen úgy embernek kell maradnia, ahogy az volt a barázdában, az eke szarvá­nál. Sőt. Több emberségre van szüksége, mert sok em­ber ügyét intézi. Ispáni vir­tushoz hasonló ez így. De csak az egyik oldalról virtus. Mert elment végül Kovács bácsi a járási hiva­talhoz is. Jegyzőkönyvbefog­lalták panaszát, és hivatalo­san elküldték Németh József elnöknek. Csoda történt. Na­pokon belül megszületett a válasz. Kovács bácsi hosszú évek óta húzódó gondjaira nem kaphatott feleletet, de a hivatalnak címzett indoklás­ból egy másodpéldányt ke­gyelemből 6 is kaphatott. Csak annyi megbecsülést kérünk a buktatók tengeré­ben tébláboló embereknek, amennyit a hivatalok kap­nak. Horváth Dezső Hungaropán tízem A minap végleg üzembe felelő méretben és válto­helyezték az orosházi üveg- zatban fémkeretes ajtókat, gyár Hungaropán üzemét, ablakokat készítenek. Az A 23 millió forintos költ- üzem nemcsak a hazai igó­séggel épült új üzemben a nyeket elégíti ki, exportra vevők kívánságának meg- is termel. Strausst csak igényesen szabad játszani" Szalatsy István a Cigánybáróról A Szegedi Ünnepi Hetek mai programja XIII. Szegedi Nyári Tárlat a Horváth Mihály ut­cai képtárban. Samu Katalin szabadtéri szoborkiállítása a Ta­nácsköztársaság úti sétányon. ötvös- és ékszerbemutató a Képcsarnok Kárász utcai bemutalótermében. Károlyi Lajos-emlékkiállítás a Sajtóház művész­klubjában. Lcchner Lajos-cmlókklállítás a Móra Ferenc Mú­zeum kupolacsarnokában. Kcpzőrfkfivészet a színpadon cimü kiállítás az új­szegedi November 7. Művelődési Központban. Szeged környéki népélet című kiállítás a tápéi művelődési házban. A szegedi könyv a nemzetközi könyvévben cím­mel a Somogyi-könyvtár könyvritkaságainak bemu­tatója az olvasóteremben. Élő szegedi képzőművészet címmel a Móra Fe­renc Múzeum kiállítása a Szegedi Galéria termében. Textilipari rekonstrukció Jó ütemben halad a textil­rekonstrukciós beruházások kivitelezése, a vállalatok többsége jól oldotta meg ezzel kapcsolatos feladatait — állapították meg a Kony­nyűipari Minisztériumban. A rekonstrukció eddigi eredményei nyomón a tex­til- és textilruházati ipar további hitelkérelmeit bí­rálták el, s hagyták jóvá a közelmúltban. E döntésekkel csaknem 900 millió forint értékű újabb — zömében 1973-ban kezdődő — beru­házásra adtak engedélyt. Ezen belül elsősorban a gyapjú- és a kötszövőiparban láthatnak hozzá hatékony­nak ígérkező rekonstrukciós célok megvalósításához. Mindez várhatóan évente több ezer tonnával több fo­nalat, kötött és hurkolt kel­mét jelent. A szlovákiai Fátrából, he­gyi nyaralásból visszatérve váratlan hír fogadta: vezé­nyelnie kell a Cigánybárót. Hazudna, ha eltitkolná, a hír kellemes, igaz, csak másfél hét áll rendelkezésé­re az előkészületekhez, de hát elég régen dirigált utol­jára a szabadtéri játékokon: a megbízatás megtiszteltetés. Ha azonban az érem másik oldalát nézzük, Szalatsy István, az ismert szegedi művész, őszinte sajnálko­zással vette tudomásul a történteket... Willy Boskovskyhoz, a bécsi filharmonikusok kon­certmesteréhez, a néhai csá­szárváros világhíres szil­veszteri matinéhangverse­nyeinek dirigenséhez, a Strauss-muzsika kiváló in­terpretátorához baráti szá­lak fűzik. — A közelmúltban két le­velet is kaptam tőle, amely­ben nagy várakozással te­kintett második szegedi fel­lépése elé, leplezetlen öröm­mel készült hozzánk, a sze­mélyes találkozás időpontját is tisztáztuk. Most hallom a hírt, kórházba került, nem tudom mi történhetett. Nagy kár, Boskovsky remek mu­zsikus, nagyszerű ember. — Először vezényli a Ci­gánybárót, a felkészülési idő meglehetősen rövid. — Valóban. Bór meg kell jegyeznem, a Szegeden el­töltött évek, szerénytelenség nélkül mondhatom, nagy színházi, színpadi rutinja biztatott fel, elvállalhatom. — Ha szóba jön Johann Strauss művészete, ismét előkerülnek az úgynevezett hagyományos kategóriák: komolyzene — könnyűzene. Strauss lenne az a bizonyos átmenet, ami az operai­szimfonikus muzsika felől könnyebbnek, az operettek világában veretesebb, súlyo­sabb világnak látszik. Mégis azt hiszem, éppen a kerin­gőkirály életműve a legal­kalmasabb bizonyíték a fen­ti kategóriák avultságára: komoly- és könnyű- helyett inkább jó és rossz zenéről érdemes beszélni. — Egyetértek, számomra csak egyetlen megkülönböz­tetés létezik: igényesen játsszunk valamit vagy igénytelenül. Strauss ponto­san azok közé tartozik, aki­ket vagy igényesen szólal­tassunk meg vagy sehogy. A Cigánybáró zenei tolmá­csolásában magas fokú ope­rai, szimfonikus megfogal­mazásra törekszünk, a köz­reműködő kiváló énekesek, Operaházunk vezető művé­szeinek szereplése eleve ga­ranciát nyújt erre. Strauss keringőkultúrója rendkívül differenciált ritmikájában, melodikójában, hangulatá­ban. Éppen abban különbö­zik, annyiban volt több Strauss a valcereket kom­ponáló kortársaknál, hogy polkái, keringői, indulói, csárdásai, verbunkosai igen széles színskólájúak, más­más hangulatot idéznek föl. Magának a Cigánybárónak zenei anyaga a straussi vá­laszték bőséges terítékét Kí­nálja — ezt akarjuk sokré­tűen, differenciált ritmikai árnyalatokkal és dinamiká­val bemutatni. — A Cigánybáró harmad­szor szerepel a szabadtéri műsorban, korábbi előadása­in is rendszerint népszerű Strauss-kompozíciókkal egé­szítették ki a darabot, hogy szólistáknak, táncosoknak alkalmat adjanak egy-egy önálló számra, jelenetre. — Az eddigiektől eltérően, Mirabella szerepére Szilvás­sy Margitot szerződtetve, el­hangzik egy kupié és duett, melyek eredetileg ugyan Ci­gánybáró-számok, ám ko­rábban kimaradtak a darab­ból. A másik újdonságot a harmadik felvonós ígéri, ahol a Mesél a bécsi erdő helyett a Déli rózsák kerin­gőre táncol majd Kun Zsu­zsa és Sipeki Levente. — Mit ígér még a nyár, és mivel várja az őszi szín­házi évad Szalatsy Istvánt? — A Cigánybáró két elő­adása között, augusztus 14­én izgalmas kontrasztnak látszik egy Bach—Handel koncertem a dómban, a sze­gedi szimfonikusokkal, Le­hotka Gábor orgonaművész­szel, Berdál Valériával, Ro­mán Zoltánnal, Kovács Kál­mánnal, Várady Zoltánnal. Aztán a jövő színiévad első operabemutatóját vezénylem októberben, a Traviatát, ahol először dolgozom együtt Horváth Zoltánnal, új ope­rarendezőnkkel. Nikolényi István Szegeden a Rómeó és Júlia stábja A szabadtéri nagyszínpa­don a Cigánybáró együttese dolgozik, de a színházban már megkezdődtek az au­gusztus 11-én bemutalásra kerülő Shakespeare-tragédia, a Rómeó és Júlia próbái. A Vámos László rendezte pro­dukcióban sok kiváló fővá­rosi és vidéki színész mű­ködik közre, közöttük ter­mészetesen szegediek. A kripta jelenet próbáján: Darvas Ivón (Escalus), Ká­tay Endere (Montague), Mik­lós Klóra (Capuletné) és a címszereplők: Kútvölgyi Er­zsébet és Kalocsai Miklós. Siflis József felvétele «

Next

/
Oldalképek
Tartalom