Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-25 / 200. szám
ítMbo VILÁG PROLETÍKlAt EGYESÜLJETEK! J-g Hí** ftfrftr DELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIAL lv« "*T A MUNKÁSPÁRT LAPJA 62. évfolyam 200. szám 1972. augusztus 25., péntek Ára: 80 fillér Vietnami pártmunkások Csongrádi megyében (Zelman Ferenc felvétele) A vietnami delegáció a tápéi tsz húsüzemében Kedves látogatókat fogadtak tegnap Szegeden. Négynapos tanulmányútra Csongrád megyébe érkezett az a vietnami pártmunkásküldöttség, amely az MSZMP Központi Bizottságának meghívására tartózkodik hazánkban. A delegációt Hoang Huu Nhan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága iparügyi bizottsáT gának helyettes vezetője vezeti. Tagjai: Nguyen DihrToai, az iparügyi bizottság nehézipari osztályának vezetője; Nguyen Bich, az iparügyi bizottság könnyű- és helyiipari osztályának vezetője; Pharn Dinh Tan, osztályvezető-helyettes, a „Cong Nghiep" ipari folyóirat felelős szerkesztője, és Vo Van Yem, a KB kabinetjének ipari szakértője. Tanulmányozzák a gazdasági munka, Csongrád megyében, főként a nagyüzemi és a szövetkezeti tevékenység pártirányitásának módszereit, tapasztalait. Kíséretükben érkezett megyénkbe K. Nagy Sándor, az MSZMP KB alosztályvezetője. Vendégeinket tegnap délben fogadták az MSZMP Csongrád megyei bizottságának székházában. Megbeszélés zajlott le, ahol a megyei pártbizottság két titkára, Rózsa István és dr. Ágoston József, továbbá Papdi József és dr. Németh Lajos osztályvezetők, valamint a pártbizottság több munkatársa vett. részt. Rózsa István adott tájékoztatást a látogatóknak a megye életéről. gazdasági helyzetéről, külö • nős tekintettel a helyi ipari, a kisipari és a háziipari szövetkezetekre. Délután Tápéra utazott a delegáció. Tanulmányozta, mi a nagyközség dinamikus fejlődésének alapja? .Elsőként a Tiszatáj Tsz-be látogatott, ahol Pa.pdi János párttitkár, Dér Imre főagronómus és Király Imre László, a húsüzem vezetője számoltak be gazdálkodási tapasztalataikról. Bemutatták a vendégeknek az évi 6000 sertés feldolgozására, épített, s részben már működő húsüzemet. Érdeklődtek a vendégek, különösen a gazdálkodás szervezése, irányításának problémái, módszerei, a termelés eredményei és a tagok jövedelme iránt. Ütjük következő állomása a Tápéi Háziipari Szövetkezet volt, amelynek rövid történetét, fejlődését Nagy Pál elnök, valamint helyettese: Ördögh Antal ismertették. Elismeréssel szóltak a látogatók a szövetkezet eredményeiről, amelyre jellemző, hogy a 20 év előtti első esztendőben, amikor a szövetkezet megalakult, összesen 800 ezer forint értékű árut termeltek, idén eddig már 40 milliót érő mennyiséget, és ennek 60—65 százaléka nyu. gati exportáru. A tagok — szám szerint közel 1500-an — jól megélnek, szép házakat építenek. Gratulált mindehhez Hoang Huu Nhan, a küldöttség vezetője, és kijelentette: — Mi, e delegáció tagjai, közel vagyunk már a nyugdíjkorhoz. Gondolom, a következő években már az utazás is könnyebbé válik. Szeretnénk majd a szövetkezetnek tagja lenni. Mi szállítanánk ide az anyagot. Kiderült ugyanis, hogy a tápéi háziiparban már vietnami alapanyagot is használtak, és közölték: bár hozzájuthatnának minél több vietnami szizálsodringhoz. A tápéi találkozások egyben a két testvéri nép barátságát is elmélyítették egy gondolat jegyében, mielőbb legyen béke Vietnam földjén. Vendégeink ma szegedi üzemekkel ismerkednek. mm Ülést tartott a Minisztertanács Az oktatás fejlesztése - A beruházások hatékonysága Rendelet az OTP feladatköréről A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány a művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján az állami oktatás fejlesztésével kapcsolatos feladatokról tárgyalt. Az oktatás továbbfejlesztése hoszszabb távú, és összehangolt munkát kíván, a végrehajtás tervszerűsége érdekében a kormány rögzítette a megoldandó feladatok időrendjét. Kijelölte azokat a feladatokat, melyeknek kimunkálását a népgazdaság erőforrásaival, valamint anyagi lehetőségeinek várható növekedési ütemével számolva, 1972 második fél évétől 1975-ig kell döntésre bocsátani. A Minisztertanács meghallgatta a pénzügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter együttes beszámolóját az állami viszszatéritési rendszer alkalmazásának tapasztalatairól. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Felhívta a minisztereket, hogy a hatékonyabb beruházást, a gazdaságosabb termékszerkezet kialakítását, továbbá a gazdaságtalan termelés visszafejlesztését az állami visszatérítési szabályozó rendszerrel is segítsék elő. A pénzügyminiszter előterjesztésére a Minisztertanács meghatározta, hogy az Országos Takarékpénztár és az Állami Biztosító hatósági, illetve államigazgatási feladatait a jövőben az erre illetékes államigazgatási szervek — mindenekelőtt a Pénzügyminisztérium — látják el. A Minisztertanács egyidejűleg rendeletben újra szabályozta az Országos Takarékpénztár feladatkörét. Az Országos Takarékpénztár továbbra Is a lakosság részére végez bankszolgáltatásokat, ellátja a tanácsok, valamint a tanácsi intézmények költségvetési, fejlesztési pénzeszközeinek kezelésével, hitelezésével járó banki feladatokat, és a pénzügyminiszter által meghatározott egyéb bankszolgáltatásokat. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Á bioszféra védelme A Magyar Higiénikusok Társaságának vándorgyűlése Szegeden Tegnap, csütörtökön reggel Űjszegeden, a November 7. művelődési központban nyitották meg a Magyar Higiénikusok Társaságának XIX., háromnapos vándorgyűlését. Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyet-' tese köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, és méltatta a vándorgyűlés jelentőségét. Dr. Tóth László, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetőjének üdvözlő szavai után dr. Bakács Tibor egyetemi tanár, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgatója, p MaG yártásszakosítás A KGST-országokkal az utóbbi időben 42 gyártásszakosítási és 18 kooperációs egyezményt írtak alá magyar minisztériumok, illetve vállalatok — mondotta csütörtöki sajtótájékoztatóján XJdvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes, aki a termelésfejlesztés és a külkereskedelem kapcsolatait elemezte. Különösen jelentősek a Szovjetunióval kötött megállapodások, amelyeknek alapján szervezéstechnikai eszközök, komplett laboratóriumok és egyéb fontos, korszerű termékek gyártását szakosítjuk, s ennél is nagyobb jelentőségű például a timföld-alumínium-egyezmény és a Zsiguli-kooperáció. Egész sor újabb tárgyalás van folyamatban, amelytől további szakosítási és kooperációs megoldások várhatók. Nem szocialista országokkal is egyre erőteljesebben bővítjük termelési és piaci együttműködésünket, a kooperációt. A kuwaiti külügyminiszter hazánkban gyar Higiénikusok Társaságának elnöke nyitotta meg a vándorgyűlést, összegezve a bioszféra védelmének néhány elvi kérdését. Az ünnepélyes megnyitón részt vett. dr. Ágoston József, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, dr. Biczó György, a városi tanács elnöke, dr. Ozvald Imre, a városi pártbizottság titkára, és dr. Tóth Károly, a SZOTE professzora. A téma jelentősége olvasóink számára is ismert. Köztudomású, hogy — főként a legutóbbi évtizedben — a bioszféra, a Föld életterének szennyeződése egyes helyeken már-már alapjaiban veszélyezteti az életet. Közismertek a szennyeződés látványos formái. Például az, hogy Tokióban már alig lehet levegőt venni, hogy az NSZK-ban egy év alatt annyi szemét elhelyezéséről kell gondoskodni, melyből kitelne az Alpok legmagasabb hegylánca. Ismert a tény, hogy a tengerek élővilágát kipusztulással fenyegeti az olajszennyeződés. Ám a bioszférára nem csupán ezek a könnyen felismerhető, „látványos" szennyeződések a veszélyesek. Dr. Bakács Tibor megnyitójában elmondotta, hogy a légkörben lassanként felhalmozódó széndioxid — ha e folyamatot nem sikerül megállítani — következtében a Föld átlaghőmérséklete egyes becslések szerint 2000-ra egy-két Celsius-fokkal emelkedhet. Az ennek következtében intenzívebbé Péter János külügyminiszter meghívására csütörtökön Budapestre érkezett Szalah Al Ahmed al Dzsaker sejk, Kuwait állam külügyminisztere és kísérete. Képünkön: Péter János külügyminiszter fogadja a vendéget a Ferihegyi repülőtéren. Péter Jánost csütörtökön hivatalában kereste fel a kuwaiti külügyminiszter. A tárgyalásokon magyar részről részt vett Szigeti Károly csoportfőnök, Forró József nagykövet és Nagy S. Lajos főosztályvezető, kuwaiti részről Isa al Hamad főosztályvezető, Ahmad Ghaith Abdullah, Budapesten akkreditált nagykövet és Abdul Aziz al Khuder kabinetfőnök. A szívélyes légkörű megbeszéléseken a külügyminiszterek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. váló sarkvidéki olvadás 60 méterrel is megemelheti a világtengerek szintjét. A különböző bioaktív anyagok felhalmozódása pedig a genetikai változások veszélyét is magában hordhatja. Szerencsére a bajon lehet segíteni. A széndioxid felhalmozódásán például — erdősítéssel. Annak is elejét lehet venni, hogy különböző mérgező anyagok szennyezzék a vizet, a levegőt, a talajt, és ott felhalmozódjanak, csakúgy, mint az ember szervezetében. A megelőzéshez, a jelenlegi állapotok megtartásához, illetve a természetes viszonyok, arányok visszaállításához azonban nem csupán rengeteg pénzre, és a szemlélet megváltoztatására van szükség, hanem sokirányú, alapos tudományos kutatásra. Méghozzá egyre nagyobb szükség van rá. Igaz, az emberiség életfeltételeit csak távlatokban — bár pesszimista jóslatok szerint csupán évtizedekről van szó — fenyegeti a környezet, a bioszféra szennyeződése, viszont e szennyeződés csupán Magyarországon a becslések szerint évente már most 10—20 milliárd forint kárt okoz. Az előadások, korreferátumok a különböző mérgező, illetve bioaktív anyagok felhalmozódásának a környezetre és az élő szervezetre gyakorolt hatásait vizsgálják, illetve beszámolnak a különböző vizsgálati eredményekről. A vándorgyűlés holnap, szombaton ér véget. öl magyar követségi épület Brazíliában Hollai Imre külügyminisz- vete fogadást adott, amelyen ter-helyettes befejezte latin- részt vettek a brazil politikai amerikai látogatását. Körútja és társadalmi élet képviselői, utolsó állomása a Brazíliai valamint a Brazíliában akkEgyesült Államok fővárosa, reditált diplomáciai képviseBrasilia volt, ahol a Magyar letek vezetői. A megjelentek Népköztársaság követsége új előtt Hollai Imre külügymiépületének felavatására ke- niszter-helyettes és a fővárült sor. Ez alkalomból Beck ros kormányzója méltatták János, hazánk brazíliai kö- az esemény jelentőségét. / t #