Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-12 / 162. szám
2 SZERDA, 1972. JÜLIUS lí. 41 Északi hang H úsz esztendővel ezelőtt az akkor mindössze háromesztendős Német Demokratikus Köztársaság összesen egyetlen kereskedelmi tengeri hajóval rendelkezett. Két évtized telt el és ma 120 NDK felségjelű hajó szeli öt világrész óceánjait. A Német Demokratikus Köztársaság — egyebek között — tengeri hataloim is. Ezekben a napokban a köztársaság e tengert jellegének különösen sok külföldi tanúja akad: Rostockban, az NDK legnagyobb kikötővárosában, megkezdődött a hagyományos Keleti-tengeri hét Ezúttal is, mint a korábbi években, nyolc észak-európai országból érkeztek delegációk Rostockba. Parlamenti képviselők, Jogászok, pedagógusok, stb. A Keleti-tengeri hetet Erlch Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Az NSZEP és az NDK kormányának több más vezetője is jelen volt a Keleti-tengerl hét megnyitásakor. A Német Demokratikus Köztársaság ezzel Is tiszteletét fejezte ki szomszédai, más nemzetek iránt. És ez kölcsönös. Azok n parlamenti képviselők. Jogászok, pedagógusok és más foglalkozású külföldi vendéRek, akik most eltátogattak Rostockba, aligha táplálják a legcsekélyebb kétséget is aziránt, hogy egy valóságos, liftező államba érkeztek. Még akkor is, ha az NDK államisága de facto elismerése elé igyekszik újabb, meg újabb akadályokat gördíteni a Viemzetközi reakció. Mind kevesebb eredménynvel. Szinte egyidejűleg a Keleti-tengeri hét megnyitásával hngzott el Kalevl Sorsa, Finnország külügyminiszterének nyilatkozata. Leszögezte: Finnország a legrövidebb Időn belül fel akarja venni a diplomáciai kapcsolatot mindkét német állammal. Amikor ezután újságírók nzt kérdezték tőle, ml történik abban az esetben. ha a Német Szövetségi Köztársaság visszautasítja a javaslatot, Kalevl Sorsa így válaszolt: „Egyik német államnak sincs meg a joga, hogy előírja a finn kormánynak, miként cselekedjék." Sorsa válasza, s az abból elképzelhető következtetés félreérthetetlen. Finnország — amely semlegességével, valamint az európai biztonsági konferencia előkészítésével s egyéb működésével Wentős szerepet játszik a béke és biztonság fenntartásában — ezúttal ls olyan lépésre kötelezte el magát, méghozzá a közeli jövőben, amely a békét erősíti. Schumann hazautazott 0 Peking (AFP. Reuter, ITPI) ötnapos látogatásának befejeztével kedden hazautazott Pekingből MHurlce Schumann francia külügyminiszter, Schumann kínai turtózkodása idején megbeszéléseket folytatott Csi Peng-fej Kína külügyminiszterével a két ország kapcsolatairól. Mao Ce-tung, a KKP elnöke is fogadta a francia vendéget. McGovern a győzelem küszöbén Humphrey ós Muskie visszalépett Siklós János: 0 Miami Bcach (MTI) George McGovern szenátor és vezérkara már az elnökjelöltséget elfogadó beszéd vázlatán dolgozott kedden, miután a dél-dakotai kaliforniai küldöttség tehát teljes egészében McGovernre szavazhat. A liberális szárny győzelmével ilymódon máris biztosítottnak látszik, hogy a szerdán sorra kerülő első szenátor hívei döntő jelentő- fordulóban McGovern megségű győzelmet arattak a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának helyi idő szerint kedden hajnali 5 óráig tartó mandátumcsatájában. A konvenció végső kimenetelét minden valószínűség szerint eldöntő erőpróbára a 271 tagú kaliforniai pártküldöttség mandátumának megóvása kérdésében került sor. A mcgovernisták legvérmesebb reményeit is meghaladó arányban — 1818 szavazattal 1238 ellenében — a konvenció érvénytelenítette a mandátumvizsgáló bizottság McGovern-ellenes többségének azt a döntését, amely a kaliforniai próbáválasztás szabályainak utólagos megváltoztatásával az állam 151 küldöttét megfosztotta mandátumától. A 151 mandátum helyreállításával a 271 tagú kapja az elnökjelöltség elnyeréséhez szükséges legalább 1509 szavazatos többséget. Hubert Humphrey volt alelnök sajtóértekezleten bejelentette, hogy visszalép a demokratapárti elnökjelöltségéért folyó versenyből, és felszabadítja a neki elkötelezett mintegy 400 delegátust: a szavazásnál tetszés szerint támogassák bármelyik pályázót Ezzel a fejleménnyel tovább nőttek McGovern szenátor esélyei. Henry Jackson szenátor versenyben marad, Edmund Muskie szenátor McGovern javára kiszáll a versenyből — egymást követő sajtóértekezleteken hangzott el kedden délután a győzelemhez immár kartávolságnyira álló dél-dakotai szenátor két riválisának bejelentése. Nézelődés a világban A Hamlet-kastély körül 8. Ijesztő helyzet ez. Koppenhágában és Stockholmban ls eljutottak valamiféle kezdetleges felismerésig a felelős vezetők, s a szakszervezetek. Hiszen, ha egy-egy ilyen több nemzetre kiterjedő vállalatnak a működő üzemében béremelést követelnek, a vállalat amerikai központjából visszaüzennek: ne ugráljanak, mert a tőkét kivisszük! S valóban kiviszik, ha több a kettőnél, l olyan gyarmati sorból szabadult népekhez, ahol olcsó a munkaerő, s ahol kapva kapnak az iparon. Na, de ahonnan elvinnék, otthagynák a figyelő turista látja az ottu- az Infarktus is kevesebb, ni utcasarkokról nézve. De mint nálunk. A világon tán az még nem volna baj. hogy sehol sincs annyi 70—75 éves nem lát semmit a megvehető férfi és nő, aki annyit kecuccon kívül, de az már rékpározna, mint ott. A keigencsak rossz, hogy itthon rékpár is a nemzeti közlemeg lelkendezve mondja: ja kedési eszközök kategóriájákérem, ott aztán élnek az ba tartozik, akárcsak Hollanemberek! Valóban jobban élnek, mint mi. De nem annyival Jobban, ahogyan a ml laikusaink gondolják. Azt én nem firtatom, hogy miért nagyobb ott az életszínvonal. A valutáris forint-korona összevetések nem mondanak semmit. Az árak és a bérek is csak egészen bizonytalan következtetésekre alkalmasak. Ha azt mondom, hogy egy Jó közepes szakmunkás kétezer svéd (nem dán, a svéd jobb) koronát keres, akkor mindjárt hozzátehetem, hogy enmunkaerőt, s azzal aztán mi nek 30 százaléka adó, tehát nem is látja. Ha azt mondom. hogy az új háromszolesz? Nem is olyan egyszerű az élet Észak-Európában, mint ahogyan azt a kirakatokat Az USA a VDK tengerparti gátjatt bombázza Tegnap hat amerikai gépet lőttek le # Hanoi (VNA) A VDK légiereje és tüzérsége kedden hat amerikai támadó repülőgépet lőtt le az ország légterében, és több amerikai pilótát foglyul ejtett. A VDK felett megsemmisített amerikai repülőgépek száma ezzel 3742-re emelkedett — Jelentette a VNA hírügynökség. A VDK partvédő tüzérsége június végén és július elején hat amerikai hadihajót borított lángba. Az amerikai légierő július 10-én a Haiphong közelében húzódó Co Tien-i tengerparti gátakat bombázta. A VNA hírügynökség beszámol arról, hogy nyolc méter és 10 méter átmérőjű bombakráterek keletkeztek a gátak felszínén és több száz hektárnyi megművelt földet a viharos évszak beköszöntésével tengerár veszélye fenyeget. Az amerikai repülőgépek kedden Hal Hung tartomány folyami gátrendszerét bombázták —, közölte a VDK külügyminisztériumának szóvivője. Az amerikai légierő három hónapja jóformán az összes észak-vietnami gátrendszereket bombázza, azzal a céllal, hogy árvizet okozzon — hangsúlyozta a szóvivő, és hozzáfűzte, hogy a gátak bombázásának következményei kiszámíthatatlanok. • Saigon (DPI) Quang Tri közelében folytatódtak a heves harcok. Mint a UPI Jelentette, az amerikai 7. flotta helikopterei újabb ezer saigoni tengerészgyalogost szállítottak a Quang Tri tói északkeletre fekvő térségbe. — közölte a saigoni amerikai szóvivő. — A felszabadító erők három amerikai helikoptert lelőttek. Párizsba érkezett — lapunkban is közöltük —, s a repülőtéren azonnal nyilatkozatot is adott Xuan Thuy. a VDK küldöttségének vezetője, a párizsi Vietnam-tárgyalásokon, amelyek e hét csütörtökjén folytatódnak. Xuan Thuy mellett Binl] asszony, a DIFK külügyminisztere. Egyébként Hanoiból kedden visszaindult Párizsba Le Duc Tho. a párizsi Vietnam-értekezleten részvevő VDK-küldöttség különleges tanácsadója Riksakulik sztrájkja 0 Dacca (AP) Daccában kedden sztrájkba léptek a rlksakulik, mivel a riksákat bérbeadó tulajdonosok túlságosan magas bérleti díjat követelnek tőlük. Építtetők, ffígyelem! Most vásároljanak a Szőregi ÁFÉSZ szőregi és deszki tüzelő- és építőanyag-telepén: E- és C-jelű vasbeton gerendákat. 40x40 szabvány tetőpalát, melegágy! ublukkeretet, nyílászáró szerkezeteket. Raktaron nagy választékbun egyeb építőanyag. Közületeket is kiszolgálunk. DK. 1085 Belfast Keddre virradóan Belfastban és több más városban tűzpárbajra került sor az Ír Köztársaság Hadsereg (IRA) és az angol katonai járőrök között. Belfastban egy 45 kilós bomba robbanása sok üzletet romba döntött. Coal Islandban ismeretlen fegyveresek 120 lövést adtak le egy rendőr őrszobára. Az összeütközéseknek mindkét oldalon számos sebesültje van. Párizs A CGT végrehajtó bizottsága örömmel üdvözölte a baloldal közös kormányprogramját, az FKP és a Szocialista Párt országos pártérteker.leteln történt ratifikálását. A CGT végrehajtó bizottsága rendkívüli ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel. Vatikánváros Az Olaszországban tartózkodó William Rogers amerikai külügyminiszter kedden másfél órás magánkihallgatáson találkozott VI Pál pápával. Az eszmecserén a vietnami és a közél-keleti kérdésről volt szó. Az SZKP Központi Bizottsága fájdalommal tudatja, hogy 1972. július 10-én szívroham következtében váratlanul elhunyt Bhovani Szen. az Indiai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, aki július 8. óta átutazóban Moszkvában tartózkodott. Damaszkusz Abdullah Ahmar, a Szíriai Arab Újjászületés Szocialista Pártja (Baath) főtitkár-helvettese kedden fogadta Vasll Bilakot. a CSKP KB titkárát. az elnökség tagiát, aki hétfőn érkezett küldöttség élén hivatulos látogatásra Szíriába. A nap folyamán megkezdődtek a tárgyalások a Baath-párt és a CSKP küldöttségei között. New York Szíria és Libanon felkérte Kurt Waldheím ENSZ-főtitkárt, járjon közbe az izraeli fogságban levő öt magas rangú szíriai katonatiszt kiszabadítása érdekében. A tisztek június 26-án estek fogságba, amikor izraeli egységek támadást intéztek déllibanoni területek ellen. bás lakás — kilencven négyzetméter alapterülettel — havi lakbére ötszázötven korona, azzal még semmit sem mondtam. Igaz, hogy ehhez a stockholmi, vagy koppenhágai lakáshoz viszonyítva a mi összkomfortunk a legenyhébben szólva is igen szegényes! A technikai, műszaki cikkek olcsóbbak, mint itthon, az autó részletre kapható és olcsóbb, mint nálunk. De az élelem nagyon drága, és a skandináv népek étkezési kultúráját semmiben sem lehet a mleinkhez hasonlítarti. Ha ők úgy étkeznének, mint rni — akkor az egész rendszerük fölborulna. ennek megelőzésére legalább 80 százalékos béremelést kellene végrehajtani. A ml pénzünkre számítva: egy vegyen az üzem vezetésében diában. Mégegyszer leírom: az életszínvonal ott magasabb, az életvitel Igen egyszerű; kevesebb a flanc, a reprezentálás jóformán ismeretlen; a nagyvonalú vendéglátás is. Viszont a munka sokkal termelékenyebb, a műszakitechnikai színvonal magasabb és a munkafegyelem igen jó, sőt, igen feszes. Munka közben nem feketéznek, a tisztviselő és az értelmiségi a tőkés cég telefonjait magánügyben nem használhatja. Igazi jó hangulatú beszélgetés alakult ki a koppenhágai Fritz Handsen székgyár látogatása után. A főmérnök és a főbizalmi végigkalauzolt az üzemen. Ismerős helyre kerültem; a fenyődeszka illata, a szalagfűrészek, drkulák, gépgyaluk és ragasztógépek enyvgőzös levegőjében minden olyan otthonos lett. mint az újszegedi ládagyárban. Beszélgettünk mindenféléről, bérekről, a magas adókról, munkaidőről, szociális ellátásról. Nemcsak magamban nyugtáztam, elmondtam az üzemben és máshol ls: nálunk jobbak a munkáséi látási viszonyok és ami ennél is fontosabb; a mi hazánkban a munkásnak alkotmányos joga, hogy beleszóljon a vállalati ügyekbe, részt Jó ebéd, egy közepes étteremben, 500 forint fejenként! (Tapasztalatból írom le.) Persze az ottaniak nem mennek étterembe, azt nem bírják el, de nem is igénylik. De a legszörnyűbb a létbiztonság hiánya. Ha a kereső hosszú időre beteg lesz, a család kialakult életstandardja 50—55 százalékkal visszaesik. Éppen ezért a pénz. a takarékosan élés rendithetetlen életelv. De még ez sem minden. Nagyon rossz a klima. Még Dániában is, de főleg Svédország közepétől fölfelé, északnak. Alig van nyár, sok az eső, legtöbbször borult az időjárás; szótlanok, borús emberek a svédek. Nehéz ezt megszokni a magunkfajta közép-európainak. Az viszont igaz, hogy ott ritkán megy föl a vérnyomás a méregtől: Érthető, hogy Dániában és Svédországban a tőkés cégeknél és az állami vállalatokban a munkások szakszervezeteik útján sem szólhatnak bele a gazdálkodás, termelés, tervezés, általában a vezetés kérdéseibe. Ehhez nincsen joguk. Stockholmban, a szakszervezeti központban (ott is LO a rövidítése) Urs Hauser, a külügyekkel foglalkozó titkár jelezte, hogy most készítenek egy törvényjavaslatot a parlament elé, amely arról Intézkedik majd, hogy a vállalatok, üzemek igazgatótanácsába egy munkást beküldhessenek a dolgozók, őket ez a kérdés rendkívüli módon érdekelte, tehát nálunk a munkások részvétele a közügyekben, a vállalatok igazgatásában. Magyaráztam, hogy ez hazánkban egészen természetes. (Folytatjuk.) Leleplezett kémek Egyiptomban 0 Kairó (MENA. TASZSZ) Ahmed Iszmall vezérőrnagy, az egyiptomi biztonsági szolgálat igazgatója bejelentette, hogy a biztonsági szervek az elmúlt időszakban számos kém hálózatot lepleztek le az országban, és rövidesen nyilvánosságra hozzák a felgöngyölt ügyek jellegét és szereplőinek nevét. A tábornok a MENA hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondotta, hogy némelyik ügyben már folyik a bírósági tárgyalás, míg mások a vizsgálat szakaszában tartanak. Ahmed Iszmail rámutatott, hogy az izraeli hírszerző szolgálat eszeveszett offenzívét indított az arab érdekek aláaknázására, de az egyiptomi kémelháritás sikeresen hiúsítja meg kísérleteit. Végül fokozott éberségre szólította fel az állam polgárokat. Megdorgált űrhajósok... 0 Washington (Ul'l) A NASA (Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal) kedden dorgálásban részesítette az Apollo—15 amerikai űrhajó három asztronautáját — Duvid Scottot, Alfréd Wordent és James Irwint —, mert júliusban engedély nélkül 400 levélborítékot vittek magukicai a Holdra, azokat az égitesten különleges bélyegzővel látták el, majd visszatérve a Földre, a borítékok közöl 100-at Nyugat-Németországban egy ismerősnél értékesítettek. A nyugatnémet ismerős ezután bélyeggyűjtőknek adta el a Holdon lebélyegzett, ritkaság számba menő borítékokat — egyenként potom 1500 dolláros áron.