Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-11 / 161. szám

8 KEDD, 1972. JÚLIUS 11. Hiánycikk a meggy Egész Európában hiány­cikk a meggy; az ízletes, de rendkívül „hálátlan" gyü­mölcs évek óta elmarad a telepitett fajták listáján. Gondot okoz ugyanis, hogy az érzékeny gyümölcs nehe­zen termékenyül meg. Az idei kedvezőtlen idő­járás a megszokottnál is ki­sebb termést eredményezett, így a piacokon kevés és drá­ga a meggy. A telepítés üteme nálunk ls elmaradt a népszerű csonthéjasoké és bogyósoké mögött. A körülbelül 9 mil­lió meggyfából az utóbbi 10 évben alig egymilliót tele­pítettek. A termelők és a kutatók véleménye szerint a meggy­termés fejlődése messze el­maradt a többi gyümölcsfé­létől, s így két-három év­vel ezelőttig nem is tudtak a nagyüzemi gazdálkodás igényeinek megfelelő fajtát adni a termelőknek. A nők szeretik jobban a muzsikát Szociológiai vizsgálat a hangverseny-látogatók körében Muzikálisabb a „gyengébb lektisztító" hatását, a művé- Hungaricusa közvetlenül a nem", a nők jobban szeretik szek és a közönség között Concertót követi. A Bartók a zenét, mint "a férfiak — ez kialakult kontaktust, a meg- és Kodály utáni magyar Ánmíl Ír- i Irnvöff oKKÁI íomátnlhntűtlQn vroróvcii Ál r\ c/or7Álr Irnríil 1í>ífR7.ÍVPSPhhf»n na hol? MIKOR ? A hangversenytermek lá­barátokkal, ismerősökkel, házastársával látogatja a koncerteket. Az A Kincskereső új száma Megjelent a Kincskereső című ifjúsági irodalmi folyó­irat második száma. A iap közli Mocsár Gábor Miért nem lettem költő? című írá­sát és a fiatal olvasókhoz írott sorait. Olvashatjuk töb­bek között Ozsvald Árpád verseit és Takáts Gyula ta­nulságos írását. A lap foly­tatja Lengyel Dénes Dózsa­sorozatát. derül ki többek között abból ismételhetetlen varázsú élő szerzők közül legszívesebben a szociológiai vizsgálatból, zene közösségi élményét Szokolay Sándor, Durkó amelyet a Magyar Tudomá- emelik ki. A válaszadók a Zsolt, Farkas Ferenc, Weiner nyos Akadémia Zenetudo- kérdőíveken felsorolt mű- Leó. Ránki György és Pet­mányi Intézete az Országos vekből két tetszés szerinti rovics Emil műveit hallgat­Filharmónia közreműködésé- hangversenyt állíthattak ősz- nák a koncerteken, vei végzett. A koncertlátoga- sze, amelyből következtetni tők több ezres törzsközönsége lehet az uralkodó zenei ízlés- togatása döntően társaséi­köréből visszaérkezett, kitől- re. A választható zeneda- ményt jelent, a megkérde­tött kérdőívek választ adnak rabok tartományának össze- zettek többsége azokra a kérdésekre, milyen állítása célzatos volt, egy­zenét szeretünk, és miért já- részt lehetőleg minden stí­runk koncertekre. luskorszakot a leginkább jel- első hangversenyre legtöb­Bár a végső eredményekre lemző egy-egy zeneszerző ben a szülők hatására men­— az adatok teljes feldolgo- fémjelzi, másrészt egyaránt tek el, viszonylag sokan em­zására — még várni kell, szerepelnek népszerű és ke- lítik a barátokat, illetve, máris kiderül, hogy viszony- véssé ismert művek. A közön- hogy belső igényként jelent­lag kevés a fiatal — a 25 év ség kívánságlistájából kide- kezett náluk a hangverseny­alattiak aránya, mindössze 11 rül, hogy a külföldi szerzők látogatás, százalék —, a koncertre járó közül legkedveltebbek Han­közönség mintegy fele a 45 del, Beethoven, Back, Mo­éven felüliek közül kerül ki, zart, a magyar zenét Bartók, bői, hogy többségükben rend­30 százalékos az 55 éven fe- Kodály, Durkó és Szabó kép- szeresen olvasnak zenekriti­lüliek aránya. A föltett viseli. Érdekes tapasztalat és kákát, közel 70 százalékuk mintegy 30 kérdés közül ta- a vélemények egészéből ki- rendelkezik lemezen Ián legérdekesebb az, hogy tetszik, hogy az egyes szer- magnetofonszalagon vajon az emberek általában zők iránti vonzódáson, illet­miért, milyen indítékoktól ve elutasításon túl, milyen zsikatárak legnagyobb há­vezérelve vesznek hangver- nagy szerepe van az egyes nyadát a komolyzene teszi senybérletet, mi az a „plusz", művek ismertségének. Bar- ki. Ebben az elképzelt „ze­amit a koncert tud nyújtani tők Concertója az előkelő neműparlamentben" legtöbb a közönségnek, a lemezről, ötödik helyet foglalja el, rit- mandátuma a XIX. és a rádióból, magnóról történő kában hallható n zongora_ XVIII századi komolyzené­zenehallgatással szemben. & nek lenne, a könnyűzenei A „megismerni akarás be- versenye a tizedik helyre műfajok között a dzsessz és lülről jövő igénye" mellett szorult. Kodály Psalmus a beat vezet, jelentős gyakorisággal szere­A zenéhez kötődés mérté­kére lehet következtetni ab HARMINCÖT SVE halt meg George Gershwin (1698 —1937), a modern zene kiváló mestere. F5 müve a Porgy and Eess című, néger tárgyú operá­ja (1935). amelynek komponálá­sát komoly folklórkutatás előzte meg az USA déli államaiban. vagy zenei házi mu­1973. JÜLÍUS 11„ KEDD — NÉVNAP: LILI ZAPOKOK, ZIVATAROK Várható időjárás kedd estig: Nyugat felöl megnövekvő feliiö­zet. többfelé záporeső, zivatar, egy-két helyen jégeső. Megéler­külő délkeleti, déli. majd Időnként megerösödö és nyugati, északnyugatira forduld szél. meleg mérséklődik. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 32—27 fok között. A Nap kel 3 óra 58 perekor, és nyugszik IS óra 40 perckor. A Hold kel 41 óra 25 perckor, és nyugszik 20 óra 10 perckor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 28 cm (apadó). Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00 Hírek. 8.05 A csudálatos Mary. Folyta­tásos regény. XIII. rész. 8.28 A Neoton együttes felvételeiből 9.00 Hírek. 0.03 Zenekari mu­zsika. 9.53 Könyvek, tájak, em­berek. 10.00 Hírek. 10.05 Zenés műsor üdülőknek. 12.03 Éneklő nyár. 12.17 Két zongoraszonáta. 13.00 Hírek. 13.03 Törvénykönyv. 13.20 A Magyar Rádió és Televí­zió szimfonikus zenekarának felvételeiből. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig.. . 18.00 Hírek. 18.10 Könyvek és századok. 18.35 Hangverseny a stúdióban. 19.20 Színes népi muzsika. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti kró­nika II. 20.25 Üj könyvek. 20.28 „£n szőke városom". Fejezetek egy nyíregyházi antológiából. 21.05 Paganini: h-moll hegedű­verseny. 21.36 Muzsikáról — fia­taloknak. 22.09 Hónapról — hó­napra. 22.24 Fehér Sándor népi zenekara játszik. 23.00 Hirek. 23.15 A fegyverkovács. Opera­részletek. 24.00—0.10 Hirek. pelnek a konceriszituációkra, valamint a zene világának szórakoztató-kikapcsoló funkciójára vonatkozó vála­szok. A koncerthangulat legnagyobb pozitívumaként a közvetlen zenehallgatás „lé­Gy ászközlemények SANTA ISTVANNÉ Szabó Müria, 35 éves, hamvasztás utá­ni búcsúztatása július 2i-éu íí órakor lesz a Belvárosi temető uagyravatalozójábél. Gyászoló f< rje, gyermeke, szülők és nő­iére. Tarján 116. épület. xDk. 11 555 Köszönetemet fejezem ki a Szegedi és a Hódmezővásárhelyi Vízügyi Igazgatóság vezetőinek, pártszervezetének, a szakszerve­zeti bizottság vezetőjének, kar­ter, aknak, munkatársaknak, szülőknek, testvéreknek, roko­noknak. szomszédoknak, jó ba­rátoknak, akik felejthetetlen fé.-jem, édesapa, nagyapa, ifj. L ICZA LAJOS temetésén részt vt ttek és koszorúikkal, virágok­ki.1 fáidalmunkat enyhíteni ic 'ekeztek. A gyászoló család. löszönetet mondunk mind­a on rokonoknak, ismerősük­nek, a MAV Rendelő dolgozói­nak. akik felejthetetlen halot­ti nk, BAKOS ANDRAS teme­té .én megjelentek, fájdalmunk­b. n velünk éreztek. Továbbá a körzeti orvosnak és ápolónővér­r'k odaadó munkájukért. A Bakos család, Algyő, Szegedi út 93. ABRANOVICS LAJOSNE Bara­bás Ilona hamvasztás utáni bú­csúztatása július 12-én, szerdán du. 2 órakor lesz a Belvárosi temető kupolás kolumbáriumá­bol. A gyászoló család. Dk. 12 183 Fájdalomtól megtört szivvel tudatjuk, hogy Imádott fér­jem, édesapánk, dr. TÖRÖK MTKLÖS július 9-án váratlanul elhunyt. Temetése a Belvárosi temetőben 12-én 13 órakor lesz. A gyászoló család. S. 50 842 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymama és anyós, özv. CSl­PAK ANTALNÉ született Sán­ta Anna f. hó 10-én elhunyt. Temetése 1972. július 12-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család. Bálvány u. 8. Dk. 12 197 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama es rokon, BALOG LAJOSNE Kiss Mária életének 64. évében hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése jú­lius 11-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család Hóna u. 11/A Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édes­anya, nagymama, CSARNAI ISTVANNÉ Kovács Erzsébet, volt dohánygyári munkás éle­tének 66. évében, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése július 12-én 14 órakor lesz a Református temető ravatalozó­jából. A gyászoló család Tar­jántelep 321. T. 1281 Mély fájdalommal tudatjuk hogy szeretett feleség, édes­anya. nagymama, KATONA ISTVANNÉ (Dóriné) életének 72. évében csendesen elhunyt. Temetése Július ll-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, NYERGES JÁNOS életének 59. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 12­én 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyá­szoló család. Hangos u. 10. T. 1283 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama. testvér és rokon. özv. HEGEDŐS M1HALYNÉ július 9­én súlyos szenvedés után el­hunyt. Temetése július 12-én, 15 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető ravatalozójából. A gyászo­ló család. MOZIK Szabadság: Ritka látogató. (14 éven felülieknek, színes m. b. lengyel, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: A Zep­pelin. (Színes angol, negyed 6 és fél 8 ómkor.) Fáklya: Vidé­kiek New Yorkban. (Színes ame­rikai, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es> es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 15-lg este 6 órától I reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügye­letes dr. Rosti Ince állami állat­orvos. Lakása: Szeged, Gogol u. 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. Munkaalkalmak Gépjárművezetőt tehergépko­csira egy hónapi időre alkal­maz az Orvostudományi Egye­tem. Jelentkezés: Szeged, Lenin krt. 107. I. em. Rácz. xS. 50 788 Gondnoki állás azonnali betöl­tésérc érettségizett, katonaviselt Hátai agilis férfit keres ipari szakmunkásképző inézet gazda­sági osztály, Szeged, Tolbuhln sgt. 84. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Bérezés megegyezés szerint. DK. 1088. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1972. július 13-án C órától 16 óráig a Móricz Zs. rakpart. Zászló u.. Honvéd tér. Földvári u., Dánl u„ Gogol u., Jósika u„ Török u„ Rákóczi tér. Kossuth L. sgt., Lenin krt., Kálvin tér. Madách u„ Lechner tér, Szappanos u„ Párizsi krt., Brüsszeli krt.. Sziliért sgt.. Tabán u., Felső Tisza part, Móricz Zs. rakpart által határolt területen időszakos áramszünet lesz feszültségi áttérési munkák miatt. Felhívjuk a fogyasz­tóink figyelmét, hogy a Nagy Jenő u„ Lenin krt., Takaréktár u., Széchenyi tér. Kelemen u.. Klauzál tér, Kis Menyhért u. által határolt területen nem lesz áramszünet. Fogyasztói szíves elnézését kért a DÉMASZ Szeged városi kirendeltsége. Dk. 11 039 A Fővárosi Szerelőipari Válla­lat keres szegedi és Szeged kör­nyéki munkahelyeire villanysze­relő mellé segédmunkásokat. Gyakorlattal előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Olajos Pál, Szeged. Lenin krt 18. ,,A" lépcsőház 2. 16—18-lg, DK. 1093. A Hungária felvesz villanysze­relőt, vízvezeték-szerelőt, kony­hai segédmunkást, éjszakai ta­karítót. Jelentkezés a tloyal munkaügyön. xS. 50 8J0. A Szegedi Ruhagyár varrodai részlegébe felvesz női és férfi munkavállalókat. Varrni nem tu­dókat betanítjuk. Felveszünk még raktári munkára férli se­gédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkerögazdálkodásán. xS. 50 829. A domaszéki Kossuth Mg. Szakszövetkezet felvételt hirdet könyvelő és SZTK-ügyinté/ői munkakör betöltésére. Jelentke­zés írásban. S. 50 822. ffc TÉVÉ f RÁDIÓ 150 m­RAKTÁRHELYISÉG 800 négyzetméter betono­zott zárt telek kiadó a Moszkvai körúton, ipari áram. telefon van. Tel.: 16-429. ARAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1972. július 14-én reg­gel 7 órától 16 óráig Zol­tán u.. Rigó u„ Kápolna u.. Bakay N. u., Vásárhelyi Pál u., Leányszállés u„ Kátai köz, Üttörő tér, Kor­da sor, Szél u., Katona u„ Rákóczi u., Móra u., Ne­mestakács u.. Felhő u. által határolt területen, valamint Tisza Lajos u., Faragó u., Alföldi u„ Rákóczi u„ ál­tal határolt területen áramszünet lesz karbantartás miatt. Fo­gyasztói szíves elnézését kéri a DÉMASZ Szeged városi kirendeltsége. Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.15 Budapest és a vidék kul­turális programjából. 8.18 Zene­kari muzsika. 0.00 Harsan a kürtszó! 9.35 Mezők, falvak éne­ke. 10.00 Hírek. 10.05 Bizet: Dzsamile. Egyfelvonásos opera. 11.14 Beethoven-művek. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melódlakok­tél. 13.59 A fekete esernyő. Re­gény, rádióra alkalmazva. 15.00 Hírek. 15.10 Éneklő ifjúság. 15.20 A Mongol Népköztársaság nem­zeti ünnepén. 15.43 László Mar­git énekel. 15.59 Hallgatóink fi­gyelmébe. 16.00 A világgazdasag hírei. 16.05 Nóták. 16.39 Fiatalok stúdiója. 17.00 Hírek. 17.06 Hol­nap közvetítjük . .. 17.32 A gépet a múlt században gyártották. 17.57 Könnyűzenei olimpia. 18.30 A Szabó család. 19.00 Esti kró­nika. 19.23 Lemezmúzeum. 20.13 Bangó Margit és Horváth István cigánydalokat énekel. 20.30 Könnyűzenei híradó. 21.00 Hírek. 21.03 Kilátó. 22.00 Hirek. 22.15 Sporthírek. 22.20 A folyótól dél­re, Útinapló. 22.30 Vendégszer­kesztő: Mátyás Mária. 23.06 Rit­musturmix. 24.00 Hírek. 0.10— 0.25 Suliivan: A mlkádó — rész­letek. Budapest 17.18 Hirek. 17.25 Óvodások filmümsora. 17.45 Jazzpódlun. '72. 18.20 Rólad van szó! 18.59 A Mongol Népköztársaság nem­zeti ünnepén. 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó. 20.00 Színház, este Brüsszelből. 20.05 Mollére­Tartuffe. A Claudia Volter­Társulat előadása belga filmen. 22.25 Bhakti — A szerelem. Belga balettfilm. 23.40 Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád 17.15 Magyar1 nyelvű kulturális panoráma. 17.40 Távcső. 18.30 Tudományos stúdió. 19.15 Tar­talékosok — humoros adás. 20.30 Válogatás más tv-kőzpontok műsoraiból. 21.15 Serlff New Yorkban — filmsorozat. Bukarest 17.20 A holnap muzsikusai, 18.20 A legkisebbeknek. 19.20 Az újságírók (Román színházi est.) 21.10 Képek Irakból. (A tv­glóbusz műsora.) Altalános iskolai tanulókat műsorfüzetek árusítására felvesz a maratoni futóversenv szervező bizottsága. Jelent­kezés mldennap 5 órakor az MTS helyiségében. Szé­chenyi lér, Sóhajók hídja. Dk. 11 350 AGYTOLL­FELVASARLAS TISZTÍTÁS GÖZÖLES Brüsszeli krt. 29. Telefon: 16-429. A Szegedi Építő Ktsz 20%-os engedménnyel érlókosit készpénzfizetés mellett GAZ-, VÍZ-, VILLANYSZERELÉSI ANYAGOKAT Szeged, Fonógyári út 9. sz. alatti telepén minden szev­dán 7—13 óráig. aprö­hírdetesek APASVETBL Hosszú, csipke menyusz­szonyi ruha eladó. Érd.: mindennap 4-tői. Somo­gyi u. 17. fszt. 3. CH Wartburg gépkocsi első kézből, kifogástalan állapotban eladó. Éld.: Patyi szervizben. Nortonkút é» csövek el­adók. Csongrádi sgt. 49. Jó állapotban levő für­Göszobaktalyha és dupla ágyterítő eladó. Kismar­toni u. 15. Pcgkölykók 4 hónapos csíkos, 10 hónapos sár­ga és csíkos hímek részletre is fiadók. Ré­vész, Sóndorfalva, Szent János-major. x Eladó új, dúralumínium testű, elölvezérelt, 5 sze­mélyes, lelhú7hatós te­tejű, utánfutÓ6, nagy túracsónak, motorral együtt, igényesnek. Érd.: Vasas Szent Péter u. 17—19. I. em. 9. Ho­moki. délután 5 után. Vásárolok hárm asszék fé­nyeket. heverőket. ágy­betéteket, rekamiét, se*i­lont, asztalokat, széket, konyhabútorokat, ugyan­ott bútorok nagy vá­lasztékban kaphatók. — Teleki u. 6. x 30 máz ha morzsolt ku­korica eladó. Béketelep, Érsekújvári u. 14. x Modern Csini gyermek­heverő és egy kis szek­rény eladó. Érd.: Jósika u. 41., Dódáéknál, egeoz nap. . x Jó állapotban levő mély gyermekkocsi eladó. Érd. Kossuth L. sgt. 11. sz Rácz x Zsigoli fehér 7000 km­rel eladó „Készpénz — 12 158" jeligére a Sajtó­házba. x Tükörasztal, á<gy, füg­gönytartó, csempés tűz­hely eladók. Holló u. 7/A. bleoda MB 1000 személy­gépkocsi kevés kilométer­rel eladó. Petőfi Sándor sgt. 35., I. emelet ). ajtó. Törzskönyvezett hím tá­rsi pározt&tásra fogad. Pozsonyi Ignác u. 12/A. Alig használt cseh nagykerekü gyermek sportkocsi eladó. Né­meth György, Roosevelt tér 7—9.. II. emelet 4. Skoda Combi személygép­kocsi eladó, vagy elcse­rélném nem Combira. Érd.: Üjszfsed, Liget Étterem, Villanybojler, villanytüz­)*ely, földgázhoz, fali­konvektor eladó Blaha Lujza u. 8., fszt. jobb­ra. Cserépkályha olcsón el­adó, bontott, alig hasz­nált, világot;. Betegtoló­kocsi kifogástalan álla­potban bérbe is. Érdek­lődni délután 5 után. Dugonics tér 3. ül. em. Hálószobabútor eladó. Szeged, Kinizsi Pál u. 1. (II. Kórháznál.) Pb-nyomáscsökkentő és rezsó eladó. „Reduktor 11 549" jeligére a Saj­tóházba. Tútraplán személygépko­csi eladó. Szeged, Fecs­ke U. 11. Olcsóért eladó szép poli­túros, háromajtós szek­rény, négyszemélyes re­kamié. Juhász Gyula u. 38. CR rendszámú Wartburg ae Luxe személygépkocsi megkímélt állapotban Jl. adó. Forráskút, Jókai u. 6. Tandarl. Modern lakószobabútor igényesnek eladó. Ugyan­ott 2 db gázkonvektor Érd.: Odesszai *rt. 18/C, IV. 20. 10 órá­tól. Aranyérmes kuvasz szü­lőktől származó kölykök eladók. Pécs. Jókai u. 51., I. 7. ajtó. Morzsolt kukorica ki­sebb-nagyobb lételekben eludó. Újszeged, Gyergyói u. 19. Batthyány utcában fa­garázs eladó. „Araján­Trabant 601 főtengely és hengerfejek eladók. Kóbiári. basa u. 37 B. Eladó használt mosógép, jó állapotban. Tarján, 313. I. 6. Hordozható cserépkályha olcsón eladó. Bérkert u 14. Cseh sport gyermekkocsi eJadó. Osztrovszky u. 23. III. 22., belső ép. Egy db 50 literes vil­lanyLojler és egyszemé­lyes hevert eladó. Pári­zsi krt. 38 A. Molnárék. Reprezentatív, komoly, diplomás. özvegyasszony keres komoly anyaglak­kal, józanéletü diplomást 52 évesig házasság cél­jából. ,,Sors bona — 11 557" Jeligére a Saj­tóházba. lat 50 757" Hirdetőbe. jeligére Maseraus korai foldieper­palánta — illatos, méz. édes, kemény húsú — előjegyezhető augusztusi, szeptemberi szállításra. tijszeged. Udvarhelyi u. 17., délután 5 órától. Eladó: heverők, rekamié, fotelok, székek, asztal, konyhakredenc, hármas­szekrény, tévészekrény, ruhaszekrény, márvány­lapok, kombinált szek­rény, gáztűzhely. Kos­suth L. sgt. 32. Bontásból ablak, kétful­cos cserép, 6 db új 6 méteres tető fagerendak, 2 db 5 és fél méteres betongerendák. teliajtó tokkal. 5 db 7 méteres gön-.bfenyő eladó. Árvíz u. 57. 30 négyzetméter új ve­vegyes parketta eladó. Rózsa u. 15. 22 db 100/60 Letör, monnyezettálca eladó. Körtöltés u. 64/A. Érd.: 4 óra után. z HAZASSAG MerlsmeStedne^f^^ves, érettségizett lány 30- -35 éves férfival házasság céljából. „Korrekt — 12 130" jeligére a Sajtó­házba. blőke, 31 éves. 160 cm magas nő meglsmerkej­ni. házasság céljából 40 évesig lehetőleg értel­miségi férfival. Szövet­kezeti lakásom van, gép­kocsi megoldható, egy gyermek nem akadály. „Rossz egyedül 12 131" jeligére a Sajtóhásba. Magányos Idős ember 2100 Ft nyugdíjjal há­zasság céljából becsüle­tes. Jólelkű nyugdíjas nővel megismerkedne 62 —66 évesig. „Szereméin ha Jönnél 50 794" jel. Igére a Hirdetőbe. Keresek magamhoz való 50—60 év közötti élet­társat házasság céljából. Biztos megélhetéssel és lakással rendelkezem. Kizárólag személyes meg­keresést kérek az alábbi címre: Sztancsev Angel, Szeged, Algyői út 38. 36 éves, 164 cm tnagas. elvált asszony rendezeti, anyagiakkal, társat ke­res hazassag céjából hasonló adottságú, érté: kes emberi tulaldonsi­gokkal rendelkező férfi személyében. „Opel Re­kord" Jeligére a kiskun­halasi Hirdetőbe. 21 éves lány megismer­kedne komoly férfival Házasság céljából. Fény­képes leveleket kérek. „Szimpátia u 536" Jel­igére a Sajtóházba. EGYÉB Jó helyen levtí zöldség­gyümölcs üzletem beteg­ség miatt átadnám. „Mielőbb 50 763" jeligére a Hirdetőbe. x villalatok figyelmébe: kereskedelemben gyakor­lott vendéglátó üzletveze­tő saját gépkocsival ál­lást változtatna üzlet­szervező, anyagbeszerző állásra, gépkocsi-haszná­lattal. „Rugalmas — 12 114" jeligére a Sajtó­házba. x Matematikából korrepe­tálót keresek. „Közép­Iskolás' 11 561" Jeligére a Sajtóházba. fiatal értelmiségi keres másodállást minden nap. ra. Fizikai ls lehet, ün­nepnapra Is. „Szeptem­ber 1-tól 12 118" jel­igére u Sajtóházba. x Tetötedé.l, Utó javítást szakszerűen vállalok. Bercsényi u, 12. x Fíiszerboltba tanulót fel­veszek. Jelentkezni: 12-647 telefonon. Kőművesmunkát vállulok. „Kőművesmester 12 139" jeligére a Sajtóházba. Kömilvezmnnkat .Olcsón vállalok 12 113" jeligére a Sajtóházba. Ttlológla-itémla szakos ta­nárnó bármilyen szellemi munkát vállalna. „Sür­gős 12-126" jeligére a Sajtóházba. Garázs kiadó Tarjánban. írd.: Tarián, 108. B. lépcsőház, n. emelet 7. Gépjármű technikus 'állást kires. „Minőségi ellen­őr 12 156" Jeligére a Sajtóházba. Virágkertészhez, zőldaég­termelőböz vagy gyll­niólcsszedésre két vagy három hónapra dolgozni mennék. „Nyárt. ovzl munkára 12 153" Jeligére a Sajtóházba. Templomban felejtett re­tikUll a benne levő igazolványokkal, a ben­ne talált címre Juttassa vissza, a pénzt megtart­hatja, jutalmat és titok­tartást kap II Garázs klado, mikro­busznak ls megfelel, — „Bécal kőrútnál 50 626" jeligére a Hirdetőbe. Kanadából visszaérkezve, értesítem kedves meg­rendelőimet, hogy gomb­behúzó tevékenységemet megkezdtem. A munkai meg is lehet várni. Sln­ger Józsefné, Béke u. 4. sz. Matematikából, fizikából, ábrázolóból, múzzakl t&rgvakból pótvizzgára felkészítést vállalok. — „Fizikus 50 796" jeligére a Hirdetőbe. Kisryermek gondozását vállalom, Tarjánhoz kö­zel. „Kertes ház 50 776" Jeligére a Hirdetőbe. Magyart, történőimet, német nyelvet, gépírást, helyesírást tanítok. „Könnyedén 50 809" jel­Igére a Hirdetőbe. Két kisgyermek gondo­zását lakásomon válla, lom. Éld.: Révai u. 5 házfelügyelő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom