Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-01 / 153. szám

SZOMBAT, 1972. JÚLIUS 1­Százhúszezer dolgozatot javítanak Pénteken országszerte be­le jezödött az egyetemi, főis­kolai felvételi vizsgák első szakasza: a nappali, esti és levelező tagozatokra pályázó több mint 60 000 jelölt írta meg június 26. és 30. között felvételi dolgozatát, illetve válaszolt a tesztkérdésekre — jórészt központi tételek alapján. Általában két tárgyból — ritkábban há­romból — írásbeliztek, s az így elkészült több mint- 120 ezer dolgozatot máris folya­matosan értékelik — szöve­gesen is, érdemjeggyel is. Azokat a pályázókat, akik két tárgyból is elégtelen dolgozatot írtak — vagyis az írásbelin 0 pontot értek el —, nem bocsátják szóbeli vizsgára. Akik kivételes in­dok — betegség, hivatalos külföldi tartózkodás, és ha­sonlók — miatt nem tudtak a kijelölt időpontban meg­jelenni az írásbeli felvételi vizsgán, s ezt igazolni tud­ják, még a felvételi bizott­ságok ülése előtt kérhetik az intézmény vezetőjétől .a vizsgának a pótvizsga idő­pontjára való elhalasztását. Ennek időpontja az orvostu­dományi egyetemeken júni­us 30-a volt, a többi felső­oktatási intézményben azon­ban egységesen július 6-a lesz. / A sikeres írósbelizők né­hány napon belül megkezd­hetik a „második fordulót" a szóbeliztető felvételi bi­zottságok előtt. A felvételi vizsgákat valamennyi tago­zaton várhatóan július köze­péig, de legkésőbb 31-ig be­fejezik. A pályázók szóbeli felvé­teli vizsgáját követően vala­mennyi felsőoktatási intéz-' ménynél összeülnek a kari felvételi bizottságok, és vég­leges határozatot hoznak a felvételről, illetve az eluta­sításról. Az érvényben levő rendelkezések értelmében ezt követően néhány napon belül írásban kapják meg a pályázók a felvételi bizott­ságok döntéseit. A felvételi bizottságok július végén, augusztus elején értesítik határozatukról a jelentkező­ket. (MTI) A Nemzetközi Szövetkezeti Nap jubileuma A világ szövetkezeti mozgalmának régi Igen sokrétű a fogyasztási típusú szö­hagyománya a Nemzetközi Szövetkezeti vetkezetek tevékenysége, amelyekből 98 Nap megünneplése minden év júliusának van megyénkben. Közlük 29 az ÁFÉSZ, első vasárnapján. Először 1922-ben került. 23 a takarékszövetkezet, 28 a lakásfenn­sor e nevezetes eseményre, az idén tehát tartó, 11 a lakásépítő és 7 a garázsszövet­50. alkalommal üli meg nyolcvan ország kezet. Az össztagság meghaladja a 112 több mint 600 ezer szövetkezetének 220 ezer főt. millió tagja e napot. Az általános fogyasztási szövetkezetek A különböző országokban sokfélék és tavaly 1,8 milliárd forint forgalmat bo­eltérőek a szövetkezetek tevékenységé- nyolítottak le a 658 kiskereskedelmi egy­nek feltételei. Egyes helyeken meg az a ségükben és 344 milliós forgalmat a ven­feladat áll a szövetkezetek előtt; hogy ki- dégüátó ágazatban. A felvásárlási forga­használva az összefogást és az ebből fa- lom 228 miliió forint, az ipari és szolgál­kadó erőforrásokat gazdasági védelmet tatási üzemág termelési értéke és árbevé­tele 117 millió forint volt. A takarékszö­vetkezetek több mint 327 millió forint be­tétállományt kezelnek. Az elmúlt évben biztosítsanak tagjainak a tőkés társada lom kíméletlen versenyében. A szocialista viszonyok között már kii lönösen kedvezően és gyorsan fejlődhetett csaknem 100 millió forintot kitevő köl a szövetkezeti mozgalom. A kormány csönt folyósítottak. messzemenően támogatja a közös gazdái- Csongrád megyében jelenleg 2771 szö­kodást, az új szövetkezeti ágazatok kibon- vetkezeti lakás van. A megye lakosságá­takozását, míg a párt X. kongresszusa nak jelentős része igen intenzíven érdek­pontosan megjelölte a szövetkezeti mozga- lődik a szövetkezés új formáját jelentő lom helyét, szerepét társadalomunkban. lakásépítő szövetkezetek iránt. Sorra ala­Tisztázódott, hogy a szövetkezetek nem kulnak a garázsszövetkezetek és egyes he­átmeneti alakulatok, hanchi hosszú távon, lyeken az üdülőszövetkezetek is. a szocializmus teljes felépítésének folya­matában igen széles körű feladatokat töl­Csongrád megye szövetkezetei nemcsak a gazdálkodás terén, hanem társadalmi, tenek be gazdasági, társadalmi és politi- politikai téren is jelentős szerepet játsza­kai téren. nak. A gazdaságirányítás reformjának be­Megyénkben az országos átlag felett vezetésével egyidőben kidolgozott szövet­van a szocialista szektor részaránya a kezetpolitikai elvek megnyitották az utal termelésben és így a mozgalom politikai, megyénk szövetkezeteinek további fejlő­társadalmi jelentősége is nagyobb az át- dése előtt. Egyre inkább szélesedik a szö­lagosnál.. A 103 termelőszövetkezet és 17 vetkezeti demokrácia, amely a tagság és a szakszövetkezet a megye mezőgazdasági szövetkezet közötti kapcsolatban, a vá­területének 76,4 százalékán gazdálkodik, lasztott szervek munkájában, valamint a A tsz-tagok száma megközelíti az 59 ezer köz- és küldöttgyűlések megtartásában ie­főt és munkát talál a közös gazdaságok- lentkezik. Fejlődött a szövetkezetek ón­ban 6 ezer 650 alkalmazott is. Az előál- kormányzata, amely a szövetkezeti de­lított évi halmozott termelési érték csak- mokrácia kibontakozásának szerves részét nem 3,5 milliárd forint, ami megyénk alkotja. A tagok tényleges tulajdonosaivá mezőgazdasági produktumának több mint váltak a szövetkezeteknek és önállóan 80 százaléka. dönthetnek legfontosabb\ ügyekben. Egyre Az 55 ipari és 10 háziipari szövetkezet nagyobb előrehaladást érnek el megyénk tevékenysége mintegy 40 telephelyen, szövetkezetei a társadalmi, csoport- és üzemrészen keresztül szinte az egész me­gyére kiterjed. Tavaly több mint 1 mii­egyéni érdekek összehangolásában is. A magyar szövetkezeti mozgalom meg­liárd forint volt a szövetkezetek termelési becsült résztvevője a nemzetközi szövet­értéke, amely a megye ipari' össztermelé- kezeti mozgalomnak. Mindhárom országos sének csaknem 8 százaléka. A szövetkezeti tanács, valamint az Országos Szövetkezeti építőipar részaránya a megyei kapacitás- Tanács is tagja és cselekvő résztvevője a ban 13,7 százalék. Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének. Dobogón a KEPERNYÓ Napokkal ezelőtt, a Ki mit lezajlott, s noha az eredmé- helyezést tudta megszerezni. tud? kamaramüíajok kate- nyek látszólag ellene is Esetük viszont feltétlenül ta­góriájának középdöntői nyo- mondanak, a látotíak-hallot- nulságos — elsősorban a mán már méltattuk annak a tak alapján elfogultság nél- maguk számára. Durván fo­galmazva ugyanis azzal ütöt­ték el saját magukat a dó­két szegedi együttesnek sze- kül ideírhatjuk: mind az replését, melyek az utolsó Egyetemi Színpad, mind a fordulóig, a csütörtök esti Vági dzsessz-kvintett „súly- bogó legfelső fokától, hogy döntőig jutottak el. A döntő csoportjának" iegizgalma- azt hitték, a Ki mit tud? sabb produkcióját nyújtotta, műsortípusainak A lottó 15 éve Az OTP Sportfogadási és nyek kitöltésekor, mert so­Lottó Igazgatóságának kép- kan ráfizettek már a pon­viselői tegnap, pénteken tatlanságra. Szegeden sajtótájékoztatót Az elmúlt tizenöt év alatt tartottak abból az alkalom- 4 milliárd darab szelvényt ból, hogy a lottót ezelőtt ti- vásároltak a szerencsét ker­zenöt esztendővel vezették gető emberek, a nyeremé­be Magyarországon. Elmond- nyekre 6 milliárdot fizetett ták többekj között, hogy a a lottóigazgatóság. A tárgy­szegedi körzetben (Csongrád, nyeremények értéke 1 mil­Bács és Békés megyék terű- iiard forint: ebből többek lete) tavaly már több mint között 500 öröklakás, 124 40 millió darab lottószel- családi ház és nyaraló, 400 vényt vásároltak az embe- darab személygépkocsi, 12 rek. S az itteni lottózók nem ezer darab tévékészülék és is álltak hadilábon a szeren- 25 ezer darab rádió volt a csévél, hiszen minder negye- nyeremény tárgya, dik szelvény nyert valami- A másfél évtized foiyamén yen összeget. Tavaly 1 mjl- 94 esetben talólták el m£nd hó nyertes szelveny akadt a az t kihúzott számot A szegedi körzetben, s közülük ]egnagyobb nyereményt, 2 450 negytalalatos volt. mimó 39, ezer forintot az Sok érdekes történetet el- idei 14. játékhéten elért öt­mondtak a másfél évtizedes találatosre fizették, a iegke­múltra visszatekintő szeren- vesebbet 1960-ban, a 15. hé­csejátékról. Egyébként érde- ten kapta az öttalálatos, 423 mes odafigyelni a szelvé- ezer forintot. teherbírá­Vágiék második helyezése sa többé-kevésbé azonos le­viszonylag egyértelműbb kö- het egy főiskolai-egyetemi rülmények között született: színjátszó fesztiváléval. Hol­az a típusú, úgynevezett ott jóval kevesebb, egészen „szabad-dzsessz", amit ját- pontosan: más. Ismerve a szanak, s amihez az utóbbi zsűri, de egyáltalán az egész években fellendült klubszerű vetélkedősorozat valóságos szegedi dzsesszélet logikus vagy éppen kimondatlan előzményeket teremtett már szempontjait, itt és most egy — itt, az amatör zenészek Peter Handke-darabbal nem országos (és a műfajt in- lehetett csatát nyerni. Még kább népszerűsíteni szándé- akkor sem, ha egyébként kozó) fórumán túl merész mindaz, amit csináltak, a hi­vóilalkozásnak tűnt. Az In- vatásosaknak is becsületére ter Brass budapesti együttes válnék. hagyományos stílusa — és A csütörtök esti Ki mit persze kitűnő teljesítménye tud?-on a szegediek körül­— alkalmasabbnak látszott belül azt az irányzatot kép­arra, hogy ebben a mezőny­ben győztesnek hirdessék ki. Ugyancsak szemléletbeli viselték, amit ma általában mondernnek tartunk (tarta­okokkal magyarázható, hogy nak?). Helyezésük láthatóan a szegedi . Egyetemi Színpad, már akkor eldőIt> mielőtt mely szakmailag ezúttal vi- kamprák plé álltak amikor tathatatlanul értékesebb, KameraK eie alltak, amikor színvonalasabb teljesítményt programot választottak. Mi mutatott négy partneregyüt- mégis gratulálunk! tesénél — csak a harmadik N. I. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1972. Július 6-án 6— 15 óráig Domaszek község kül- és belterületén áram­szünet lesz. Fogyasztói szíves elnézését kért a DtMASZ mórahataíi ki­rendeltsége. ARAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1972. Július 3-án 6—15 óráig Rőszke község Petőfi u.-töl északra ésö részén áramszünet lesz. Fogyasztói szíves elnézését kéri a DEMASZ mórahalml kiren­deltsége. Az Egyesült Államok visszakéeiyszerül a tárgyalóasztalhoz Nixon sajtóértekezlete Amerikai iógitámaúások % Washington (APf Nixon elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egye­sült Államok két hét múlva, július 13-án visszatér a pá­rizsi tárgyalóasztalhoz, nem jelölte meg azonban az Észak­Vietnam elleni harci cselek­mények befejezésének idő­pontját, vagy feltételét, és ugyancsak teljes homályban hagyta az amerikai csapatok teljes kivonásának határide­jét. A tévében is közvetített sajtóértekezlet 44 percig tar­tott és a legtöbb kérdés a vietnami háborúra vonatko­zott. Nixon nem volt haj­landó elkötelezni magát a bombázások és a VDK kikö­tői elaknásításának leállítá­sa mellett. Jelezte, hogy az Egyesült Államok folytatja Észak bombázását és fenn­tartja az aknazárat, mert ez­zel akar nyomást gyakorolni a VDK-ra az „érdemi tár­gyalások" és az amerikai foglyok szabadonbocsátása érdekében. Ugyanakkor kije­lentette, hogy egy perccel sem akarja tovább folytatni a bombázósokat, „mint szük­séges" a megfelelő békefel­tételek kikényszerítéséhez. Megismételte azt a májusi javaslatát is, hogy egy álta­lános indokínai tűzszünet és az amerikai foglyok szaba­donbocsátása fejében négy hónapon belül kivonja az összes amerikai csapatokat Vietnamból. © Párizs (MTI! A párizsi Vietnam-értekez­leten részt vevő VDK- és DIFK-küldöttség szóvivői pénteken rövid nyilatkozat­ban foglalkoztak Nixon be­jelentésével. A VDK küldöttségének szóvivője kijelentette: „A Nixon-kormányzat rákény­szerült arra, hogy elfogadja a párizsi Vietnam-értekezlet 150. ülésének megtartását jú­lius 13-án. Ahhoz azonban, hogy az értekezleten hala­dást érhessünk el, arra van szükség, hogy a Nixon-kor­mányzat feladja agressziós és neokolonialista álláspont­ját, hogy változtasson merev magatartásán és, hogy ko­molyan tárgyaljon. # Saigon (AFP) A saigoni amerikai pa­rancsnokság pénteken beje­lentette. hogy a péntek déli 12 órával befejeződött 24 órás időszakban a légierő vadászbombázói és B—52-es nehézbombázói 222 légitáma­dást hajtottak végre Észak­Vietnam területe ellen. Egy­idejűleg a 7. flotta három hadihajója ágyúzta az ország partmenti területeit. A B—52-esek Dong Hoi vá­ros térségében, a vadászbom­bázók Hanoi közelében Hong Gai-nél, Haiphongnál és Vinh mellett bombáztak. Gromiko a Benelux államokba látogat # Moszkva (TASZSZ) Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter Hollandia, Luxemburg és Belgium kor­mányának meghívására jú­lius 5 és 12 között hivata­los látogatást tesz a három országban — jelentették be pénteken Moszkvában. Decemberre összehívták az FKP XX. kongresszusát # Párizs (MTI) Az FKP Központi Bizott­sága, amely pénteken dél­ben befejezte kétnapos ta­nácskozását, jóváhagyta a Szocialista Párttal együtt ki­dolgozott közös kormány­programot és elhatározta, hogy decemberre összehívja a párt XX. kongresszusát. Szovjet és kubai vezetők találkozója • Moszkva (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, Nyikolaj Pod­gornij, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke és Alekszej Ko­szigin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke pénte­ken a szovjet kormány egyik Moszkva környéki villájában találkozott Fidel Castróval, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, a forradalmi kor­mány elnökével és Carlos Rafael Rodriguezzel, a Ku­bai Kommunista Párt KB titkárságának tagjával, a forradalmi kormány minisz­terével. Baráti és elvtársi légkör­ben folytatták a vélemény­cserét a Szovjetunió Kom­munista Pártja és a Kubai Kommunista Párt közötti testvéri kapcsolatok további elmélyítéséről, és a szovjet— kubai együttműködés sok­oldalú fejlesztéséről. Aratási ügyelet az alkatrésztelepeken A mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei idén eléggé nehéz aratásra számítanak; sokfelé megdőlt a termés, má­sutt pedig a több napja tartó hőség miatt „megszorultak" a gabonaszemek, és emiatt a kombájnok vezetőinek nagyon kell ügyelniük arra, hogy minél kisebb legyen a szem­veszteség. A munka várhatóan a szokásosnál jobban igény­be veszi majd a gépeket, és ezért a következő hetekben sok függ a folyamatos, gyors alkatrészellátástól, csereda­rabpótlástól. Az igények kielégítésére az alkatrészellátó és gépjavító telepeken megkezdődött az aratási ügyelet, amely augusztus 20-ig tart. • Szimla (Reuter. UP1. TASZSZ) Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni államfő pénteken este Szimlában csaknem egyórás, zárt ajtók mögötti megbeszélést tartott. A tanácskozás részletei nem ismeretesek. Hírügynökségi jelentések azonban kieme­lik, hogy mind Gandhi, mind Bhutto elégedettnek látszott a találkozó eredményeivel. A pakisztáni elnök nyilatko­zott az újságíróknak, de csak annyit mondott: hogy a két országot érintő közös problémákat vitattak meg. „Még fogunk találkozni Gandhival" — fűzte hozzá. Szimlai csúcs Francia nukleáris robbantások • London (MTI) A brit külügyminisztérium — saját értesülése alapján — megerősítette azt a hírt, hogy Franciaország június 25-én végrehajtotta első kí­sérleti nukleáris robbantá­sát a Csendes-óceán térségé­ben — közölte pénteken Londonban a külügyminisz­térium szóvivője. Francia­ország a hírt mind ez ideig nem volt hajlandó megerő­síteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom