Délmagyarország, 1972. július (62. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-20 / 169. szám

2 CSÜTÖRTÖK, 1972. JÚLIUS 29. Mi van a dobozban ? Hárommillió méter archiv film A televíziónak nemcsak egy-egy tv-játék, produkció elkészítése okoz gondot, ha­nem a már felvett műsor megőrzése is. Ugyanis bármi­lyen jó minőségű szalagra is veszik fel a programokat, a 6ajtó és kon troli vetítések gyengítik az adásba kerülő kópiák minőségét. A nézők elé kerülő film — szaknyel­ven szólva — már csak amo­lyan 95 százalékos. Későb­biek folyamán a film aztán tovább romlik fokozatosan, még akkor is, ha dobozban marad. A levéltárak védel­méről szóló 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelet a fil­mek és magnószalagok meg­óvásáról is rendelkezik. E rendelet szellemében dolgoz­nak a Magyar Televízió Köz­ponti Archívumában is, s igyekeznek a rájuk bízott több mint 3 millió méter fil­met úgy védeni, hogy a te­levízió műsor-munkáját se­gítse, s a tartalékok minden­kor adásra kész állapotban legyenek. Természetesen a hatalmas évi termésből nem minden kerül dobozokba. A műsort készítő osztályok javasolják, melyik filmet őrizzék meg, egy vagy több esztendőre, s melyiket selejtezzék ki. A döntésben közrejátszanak művészi-technikai kérdések is. Minden filmet gondosan megvizsgálnak, a perforáciÓ6 hibákat kijavítják és csak ez­után tárolják őket. A helye­sen őrzött film 8—10 eszten­deig „eláll", csak ezután kell nagyobb munkálatokba kez­deni. Á televízió Csokonai utcai raktárában 12—16 fo­kos hőmérsékleten, 5*0—60 százalékos relatív páratarta­lom mellett megfelelő kö­rülmények adódtak a hosz­szútávú tároláshoz. De a té­vé „őskorában" készült al­kotások minden dédelgetés ellenére elfáradnak. Éppen ezért mintegy négy éve hoz­záfogtak a gyengülő filmek regeneráltatásához. Ez azt jelenti, hogy minden eszten­dőben 5o ezer méter filmet ultrahangos tisztításnak vet­nek alá, az emulziót fella­zítják, majd átvasaltatják a kópiát. Ekkor a durva kar­cok eltűnnek a filmről. A következő szakaszban a fil­mek szilikon bevonatot kap­nak, ez védettséget ad a karcolás ellen. Gábor Andor: Vacsora Hotel Germániában című tv-játéka 1958. áprilisá­ban készült képernyőre. A kópiát a többszöri ismétlés után most meg kellett fiata­lítani. A portrék, interjúk közül elsősorban azok a be­csesek, amelyek egy-egy ki­váló művészünk produkcióit, gondolatait órzi az utókor számára. Így van Latabár­est 1961-ből. Gózon Gyula portré szintén ebből az év­ből. Bajor Gizi halálának 10. évfordulójára emlékműsor készült, ez is igen értékes, mert betekintést ad a mű­vésznő életébe, s őrzi a teme­tés szomorú pillanatait, Som­lay Artúr búcsúztató beszé­dét. A felvevőgép lencséjébe mosolyog 1960-ban a 85 esz­tendős Huszka Jenő. A legré­gibb riportfilm 1958-ból való, Katkics Ilona készítette, cí­me: Tisztelt Országgyűlés. Nemzetközi Kodály­szeminárium Július 24-én megkezdődik a második nemzetközi Ko­dály-szeminárium nagysza­bású rendezvénysorozata Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában. A szeminá­rium mintegy száztíz külföl­di hallgatója öt csoportban, a harminc magyar szakem­ber pedig külön csoport­ban vesz majd részt július 24-től, hétfőtől kezdve a kü­lönböző foglalkozásokon. Az elméleti foglalkozásokat, s a gyakorlati bemutatókat a kecskeméti Kodály-iskolá­ban tartják. A városi úttörőház ad he­lyet a koncerteknek és a kerekasztal-beszélgetések­nek, a nagyzenekari hang­versenyeket pedig a szín­házban rendezik. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és munkatársaknak, akik szeretett halottunk, HAJDC DEZSŐ te­metésén részvétükkel és virá­gaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön mondunk köszönetet a II. kór­ház belgyógyászati osztálya orvosainak és ápolóinak fára­dozásaikért A gyászoló család. Dk. 11 603 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa és dédapa, BÁLINT ILLÉS váratlanul, csendesen elhunyt. Temetését hamvasztás után késóbbl Időpontban kö­zöljük. A gyászoló család, Vik­tor Hugö U. 5. S. 39 589 Köszönetet mondok rokondít­nak, jó szomszédoknak, bará­toknak. Ismerősöknek, akik szeretett férjem, CSANYI SÁN­DOR temetésén megjelenésük­kel, virágaikkal mérhetetlen bánatomat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondok továbbá a körzeti orvosának, aki fájdal­mát enyhíteni igyekezett. Gyá­szoló felesége. T. 1302 apró­hirdetések \O 4SVETEL Kiadók: seslon, hármas, szekrények. rek&mlék, asztalok, fotelok, székek. heverők, kályha, sryer­mekkocsl, ruhaszekrény, gáztűzhely. Konyhabútor, v-szekrény. Teleki u. 6 x tVmrssawa Combi sze­mélygépkocsi eladó, /.zclthalom, Partizán u. 6 x Kiadó kombinált szek­rény. hármaeezekrény, konyhakredenc, rekamié*, ágvak, fotelok, székek, asztalok, szobafal, te, hálószoba, sezlon. Hu­nyadi tér 5. x Egy kukorlc&daráló, egy villanymotoros körfűrész eladó. Klskundorozsma, Tolbuhln u. 37. Eladó modern heverő, hangfalak, transzformá­torok, kvarclámpa. Ér­deklődni: Tarján, 315. B n. 2. x Farkas mikrobusz és egy ki-teherkocsi eladó ma­ga noenak ls. Wartburgot beszámítok. Vargs, Kls­U.szállás. Vásár u. 9/2. S éves, 901-os, műszak! vizsgázott Trabant prí­ma állapotban eladó, Bagvári telep, Szabadka1 át 21. X Német mély gyermekko­csi olcsón eladó. Kovács, Szóregi út 6 B. x Eladó hálószobabútor, m„ kamlé, tűzhely, kétkere­kű kézikocsi, gyalu. Lomnlcl u. 47. x Egy 900x300x280-as gtt^ rázs faanyag eladó. Éra. Szeged, B&Jcsy-Zs. u. 18. I. 6. x Zsiguli, fehér, 7000 ki­lométerrel készpénzért eladó. Arany János u. 13., test. 1. x Kb. ÍM mássá trágya eladó. Szeged, Barát u. 15. sz. Érdeklődni: dél. után « órátóL Garázs kiadó, páreve­zös csónak eaerért el­adó. Párizsi krt. 19/A. NDK kombinált gyermek­kocsi eladó. Hunyadi J. sgt. 11. 1. emelet 5. x Bárból felállítható elől régyártott vasbetonga­rázs eladó. „Vasbeton 12 448" lellgére a Sajtó­házba. x 600-ae Trabant eladó. Érd.: 5 órától Zeit u. 3. Ifjú Gárdától jobb­T 5-öe Pannónia motor­kerékpár eladó. Gázgyár­nál, Lehel u. 14. Eürdössobaheeger csapte­leppel eladó. Arvlz u. 8. ez. Fllodendroa, 18 levelű és Terta rádió eladó. Tün­dér u, 27.. emelet. 8 család méh, viasz, gyermekágv matraccal, férfikerékpár eladó. Sza­badkai u. 3/B. Csónakmotor, Moszkva, távirányítóval, ÚJ, eladó. Érd., délután 3 után. Sárkány u. 23. Elade egy összecsukható Járóka. Vedres u. 8. B. tezt. 2. Bécsi zongora, rövid, fekete, olcsón eladó vagy bérbe kiadó. József At­tila sgt. 37. Kombinált garnitúra és hálószobabútor eladó. Szeged, Tarján 209. C. II. 8. Danuvla motorkerékpár, 125-ös olcsón eladó. Jó­zsef Attila sgt. 37. P. 10 motorkerékpár el­adó. Érd.: délután és vasárnap délelőtt. Brűsz­szell krt. 27. 407-ee Moezkvlca gépko­csi Jé állapotban olcsón eladó. Szeged, Dárda u. 34. 350-Sz Jawa motorkerék­Cár eladó. Szekeres u. 13. Érd.: mindennap, 3. tói. Keresse jel „Javorina" alpesi nyaraló faház és DEXI0N-SALGÓ szerkezeti elem kiállításunkat a SZEGEDI IPARI VÁSÁR területén. A kiállított termékekre megrendelést a helyszínen és a Szegedi TÜZÉP Vállalat telepein: Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Szentes, Csongrád és Kiskundorozsma, valamint a Szegedi Bankácsboltban, Csongrádi sgt. 12. sz., felveszünk. KétosárnyM vaskapu be­tétekkel, kétszárnyas dupla ajtó, Simson-ma­ped eladó. Acél utca, Barna. Orvosi rendelő mellett. Eladó 600-as Trabant Combi pépkocsi. Érdek, lődnl Málik Miklós, Arany János U. 8. Mé­héssbolt. Garanciális Verhovlna­moped eladó. Petőfi S. sgt. .93., délután 3-tól. Kifogástalan állapotban levő NDK mély babako­csi igényesnek eladó. Érd.: Petőfi 8. sgt. 1/B, I. emelet 5., dél­után 5 után. Fehér törpe uszkár hím fedezésre rendelkezésre áll. Érdeklődni: Kiskun­halas, Szövetség tér 8. Gyermekkocsi, NDK mély és sport eladó. Érdeklőd­ni lehet: Tarján, 116. ép. J. lh. IV. emelet 19^ X Gyermekrekamié eladó. Érd.: 18 órától, Üjszc­ged, Alsó Kikötő sor II. épület, A lh. IV. emelet 16. 70-es buzsmegállónál. Trágya, 60 múzsa el­adó. Szabadsajtó u. 67. Hintaszék eladó, újsze­rű, 1500 Ft. Révész, Sándorfalva, Szentjános­major. Dog 4 hónapos szuka és 10 hónapos sárga és csíkos hímek részletre is eladók. Révész, Sándor­íalva. Szentjános-major. 10 loe-M és 12/100-aa alacsony-magas síkkötö­gép újszerű állapotban eladó. „Speclál 50 982" jeligére a Hirdetőbe. Világos színű Zsiguli el­adó. „Második szerviz 50 987" Jeligére a Hir­detőbe. Eladó 50 literes villany­bojler és heverő. Molná­réle, Párizsi krt. 38/A. Eladó új állapotban levő sisak nélküli Simson-mo­ped motor. Török u. 11 /A. Sezlon, kombinált szek­rény, sublót. antik asz­tal eladó. Felhő u. 1. Világos színű tv-asztal, új állapotban és 200 db kétfalcos cserép eladó. Tisza L. u. 38., asztalos­mühebl Kifogástalan Favorit tv eladó. Tarján 115. ép. D. H. 12 Érdeklődni: 5 után. Postagalambok és háló­szobabútor eladó. Tisza Lajos u. 97. Eladó zománcos kályha, varrógép, rézágy, na­gyobb méretű kalitka, satupad, evezők, bőrön­dök, nehéz vassúlyok, állványok, kerekek, üres Ingaóra tokok, gáztűz­hely, stelázsik. Attila u. 13. Fiadók: heverők, reka­mié, sezlon, fotelok, szé­kek, asztal, hirmasszek­rény, konyhabútor, kom­binált szekrény vitrin, ruhaszekrény, konyha­kredenc, gáztűzhely, tü­kör, íüggönytartók, író­asztal. Kossuth Lajos sgt. 32. HÁZASSÁG 72 éves tsz-nyugúíjas megismerkedne korban hozzáülő özvegyasszonv­nyal 60—66 évesig há­zasság céljából. „Há­zam van 11551" jel­igére á Sajtóházba. x Vidékén élő. salát hál. zal, gazdasággal rendel­kező férfi megismerked­ne hozzáillő nővel 50 éves korig, házasság cél­jából. Válaszokat: „Bé­kés—Csongrád msgvsiek előnyben" Jeligére a Saj­tóházba kérek. X Megismerkedne lehetőleg vidám természetű lány­nyal vagy elvált asszony­nyal házasság céljábó) 35 éves. 170 cm magas, elvált, káros szenvedély­től mentes férfi. ..Kar­csúság előnvben 11 597" Jeligére a Sajtóházba. 31 évee, 163 cm magas dolgozó férfi, egy gyer­mekkel, ezúton keresi csinos, hozzáillő hölgy Ismeretségiét házasaiig céljából „Lakás van 60 954" lellgére a nir­detőbe. Háeaeeág cél Iából meg­ismerkednék 38—45 éves, magas. Józan életű fér­fival. „Házasság 13 414" Jeligére a Sajtóházba. EGYEB Fúriönytlsztitást rámára feszítve Dugászné vegy­tlsztltónál. Tápét útca 7 Telefon: 13-635. x Parkctlszegeiy lécet minő­ségi kivitelben parkett­készifonéi. Bal fasor 47. önálló kötöttáru össze­állítót keresek, akt szabni ls tud. „Pre­cíz 50 976" Jeligére a Hirdetőbe. önkiszolgáló élelmiszer ­bolt-vezetö és helyettes elhelyezkedne a környé­ken, nagyobb forgalmú üzletbe, „Élelmiszerüzlet 12 437" Jeligére a Saj­tóházba. x Zenekar sokoldalú dobost keres. „Augusztust kez­dés 12 423" Jeligére a Sajtóházba. x Házaspár elvállalná élei. ntlszer vagy zöldséges üz­let vezetését. Lehet büfé ls, „Házaspár 12 391" Jeligére a Sajtóházba. Gyümölcsösbe gyakorlott segítséget keresek. Csor. ja Gyula, Kálmány La­Joe u. 31. Garázs kiadó. Szeged, Bolyai J, u. 1/B. Csen­garl Gépkocsival vidéki útjal­ra elviszem. „Trabant 12 195" jeligére a SaJ. tóhnzba.. Nyolcéves ipari gyakor­lattal rendelkező mező­gazdasági gépészmérnök elhelyezkedne szegedi üzemnél vagy oktatási Intézménynél. Ajánlatok­nál kérem a munkakör is a kereseti lehetőség közlését. „ÍIJ perspektí­va 60 066" Jeligére a békéscsabai Hirdetőbe, x Kóssaszemzést garanciá­val vállalok, kla éa nagy tételben la. Teahibrid, futó- parkrózsaszemet ls tudok szállítani. „Klaus 50 979" jeligére a Hir­detőbe. -a-a \Z OGV VÁLLALJA ORSZÁGOS GUMIIPARI ^nrcTprjj VALLALAT padlóburkolatok készítését és fektetését Budapesten és vidéken egyaránt. PALMATEP FALTÓL FALIG SZŐNYEGPADLÓ modern lakásokba, reprezentatív helyiségekbe, Irodákba. MÁRVÁNYOS VAGY CSÚSZÁSGÁTLÓ GUMIPADLÓ konyhába, fürdőszobába, lépcsőkre. BANOL M GUMIALÁTÉTES MOZAIKPARKETTA Érdeklődésére ajánlatot küldünk. OGV BUDAPESTI PALMA GUMIGYÁR Szolgáltató és Továbbfeldol­gozo Üzem. Budapest IX.. Drégely u. 11. Telefon: 134-356. EU HOL ? EMUI 1972. JÜLIUS 20., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: ILLÉS MELEG IDÖ Várható időjárás csütörtök estig: Változóan felhős idö, délután helyi záporok, zlvataro k. Mérsékelt, napközben meg­élénkülő, zivatar Idején átmenetileg erős északkeleti. keleti szél. Enyhe éjszaka, meleg nappal. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 27—32 foK között. A Nap kel 4 óra 07 perckor, és nyugszik 19 óra 33 perckor. A Hold kel 14 óra 57 perckor, és nyugszik 23 éra 28 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednel szerdán mínusz 2 cm (apadó). pillanat. 18.04 Zenés színpadok, népszerű előadói. 18.48 Miért HARMINCÖT ÉVE halt meg Gugllelmo Marconi (1874—1937), a világhírű olasz feltaláló, a drót nélküli hírköz­lés megvalósítója, Nobel-díjas (1909) tudós. Az orosz A. Sz. Popov korábbi talalmányalra (antenna, vevőkészülék) támasz­kodva, 1899-ben megteremtette Anglia és Franciaország között a drót nélküli összeköttetést. MOZIK Szabadság: Jefíerson utolsó menete. (14 éven felülieknek, színes amerikai, fél 4, három­negyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: Az ördög fogadója. (14 éven felülleknek, japán, negyed 6 és fél 8 órakor. Fáklya: For­rófej. (Színes m. b. jugoszláv, fél 3, háromnegyed 5 és 7 óra­kor.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a H. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 22-ig este hat órá­tól reggel hat óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Krajcsovlcs László állatorvos. Lakása: Szeged, Tarján 110. ép. D lépcsőház, IL em. 11. Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. RADIO Kossuth 4.25--7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora I Közben: 4.30. 5.30, 6.30 Hirek, Időjárásjelentés. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45. 6.45 Szót kérek. 5.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 5.20, 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti Időjá­rásjelentés. 7.35 ÜJ könyvek. 7.45 Tanácsadó szolgálat. 8.00 Hírek, ldőjárásjelentés. 8.05 Műsoris­mertetés. 8.13 Budapest és vi­dék kulturális életéből. 8.18 Bee­thoven: B-dúr trió. Op 97. 9.00 A könyv előtti és a könyv utá­ni kultúra. 9.25 Színes népi mu­zsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melodlakoktél. 13 59 Klassziku­sok magnószalagon. Életem. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Koruspó­cüum. 15.18 Boross Lajos népi zenekara látszik 15.39 A kiad­mány hiteléül 15.59 Hallgatóink figyelmébe. 16.30 A világgazda­ság hírei. 16.05 A szoba. 17.09 Hírek. idő)árás)elentés. 17.05 Jó­zsa Ibolya és Győri Szabó Jó­zsef nótákat énekel. 17.29 Elíc­gadjuk-e a választ? 17.54 Római igen, miért nem 7 18.58 Hallga­tóink figyelmébe! 19.00 Esti kró­nika. 19.30 Kritikusok fóruma. 19 40 A főszerepben: Beniumlno Gigli. 21.01 A lengyel kultúra hete. 22.00 Hírek, Jdőjárásjetcn­tés. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 A folyótól délre. 22.30 Neményl Béla táncdalaiból. 22.47 KUlíölcü kulturális kapcsolatok. 23.07 A lengyel kultúra hete. 24.00 Hí­rek, Időjárásjelentés. 0.10—0.23 Vámos Ágnes énekel. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió rég­gel! zenés műsorai Közben: 4.30, 5.00. 5.30. 6.00, 6.30, 7.00, 7.30 Hirek, ldőjárásjelentés. Kb. 6.17 Reklám. 6.20 Torna. 6.58 Hallga­tóink figyelmébe I Kb. 7.15 ÜJ könyvek. 7.35 Körzeti Időjárás­jelentés. 8.00 Hírek, ldőjárásje­lentés. 8.05 Mlkrobl és a Holnap­látók. 8.35 A swlnging Marchers Fúvósegyüttes játszik. 8.50 Falu — padlás nélkül. 9.00 Hirek. 9.03 Vonószenekari muzsika. 9.30 Gaz­daságról mindenkinek. 10.00 Hi­rek. időjárás 10.05 Zenés műsor üdülőknek. 12.0'J Könnyűzenei híradó. 12.33 A Debreceni Ko­dály Kórus énekel. 12.43 Nyíregy­házi stúdiónk jelentkezik. 13.00 • Hírek, időjárásjelentés. 13.03 Ys királya. 13.45 Időjárás- és víz­állás] elenté. 14.no Kettőtől ha­tig.. . A Petőfi rádió zenén délutánja. 18.00 Hirek. időjárás­jelentés. 18.10 Rádlóhangverse­nyekről. 18.40 Arturo Toscanlnl lemezeiből. 10.20 A Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem kamar;­zenekara játszik. Kovács Ár­pád vezetésével. 19.44 Krónika Dózsa György tettetről. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti kró­nika II. 20.25 ÜJ könyvek. 20.23 Fiatalok hullámhosszán. 22.03 Schumann-művek. 23.00 Hirek. ldőjárástelentés. 23 15 Nóták. 24.31 -0.10 Hírek, ldőjárásjelentés. L f\ TEVE 1 Vállalatok, szövetkezetek, intézmények, figyelem! Eladjuk vállalati üdülőnek alkalmas Bükkszentkereszt—Sport, Sátoraljaújhely—Várhegy, sárospataki, eger—várkutl turistahazalnkat — telekkel együtt. Érdeklődni ,lehet: Turistaellátó Vállalat, Budapest VI., Lenin krt. 55. Üzemeltetés. Telex: 022-5766. Budapest 17.28 Hfrek. 17.35 Óvodások műsora. 18.10 Üj arcok, új han­gok. Bemutatjuk az idei tánc­dalíesztlválon először szereplő új énekeseket és együtteseket. 18.40 Téka. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradő. 20.00 A négy páncélos és a kutya. Magyarul beszélő lengyel tv-fllmsorozat. 5. rész: A tét: a halál. 21.00 Tv-bérlet. Dvorzsák: Gordonkaverseny. 21.40 Jogi esetek. 22.20 Tv-hir­adó — 2. kiadás. Belgrád 16.45 Tv-krönika magyar nyel­ven. 17.00 Albán nyelvű kul­túrműsor. 17.30 Műsorismerte­tés. 17.35 Hírek. 17.40 Gyermek­műsor. 18.15 Hirek. 18.30 Nép­zenei adás. 19.00 A kultúra ma. 19.45 Rajzfilm. 19.50 Hirdető­műsor. 20.00 Tv-híradő. 20.29 Hirdetőműsor. 20.30 Márvány és hpngok. Közvetítés Anuidjelo­vacról. 22.02 Zola: Nana. Tv­játék. IH. rész. 22.37 Tv-hlradó. Munkaalkalmak Gépkocsivezetői jogosítvánnyal tendclkező gépkocsi előadót ke­res iparvállalat. „Gyakorlott" DK. -131. jeligére a Sajtóházba Kezdő villanyszerelő szakmun­kást és segéd-munkást felvesz a Neon kirendeltség. Oskola u. 14. Közlemény (x) Galambászok figyelem! Az Uj-Élet Tsz Szt. István téri pavilonjában vegyes galamb­eleséget mér pénteken reggel 6-tól délután 5 óráig. Iskolák, közintézmények, magánosok, figyelem l ABLAKTISZTITAST VALLALOK kisiparilag. ÜJvári, Béke u. L, fszt. 4. Eladó l db Seeberger-tipusú 80—100 hl/óra teljesítmé­nyű SZIVATTYÚ. 1 db 2,5 t/óra teljesilményű UBORKASZURKÁLO GÉP, 1 db kézi működte­tésű, 10 töltőhelyes, 0,5—1 dl-es üvegek töltésé­re alkalmas, 6—700 db/óra teljesítményű, körle­mezből készült PÁLINKAPALACKOZO GÉP, valamint 400—900 literig Gönczi- (Transzport) típusú HORDÓK, 400—800 literig SZESZESHOR­DOK és 3000 db 100 literes új BARELHORDO. Érdeklődni: MÉH, Műszaki Osztály, Szeged Bocskai u. 8/B. Telefon: 13-307,41-es metlék. Ügyintéző: Novak. xS 50 914 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom