Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-16 / 113. szám
SJ3DD, 1978. MÁJUS !«. 7 Röplabda: A Spartacus a vidék legjobbja A Rókusi Tornacsarnokban került sor az NB l-es röplabdabajnokság tavaszi fordulójának utolsó mérkőzésére, melyen a két szövetkezeti csapat vívott nagy küzdelmet a vidék legjobbja cím megszerzéséért. Szegedi Spartacus—Nyíregyházi Spartacus 3:1 (8, 11. -12. 7.) Sz. Spartacus összeállítása: Molnár, Berta. Szőllősi, Tóth Margit. Patik, Tóth Júlia. Csere: Eszes, Tóth Katalin, Nyári, Paragi, Halmainé, Árvái. Több mint száz néző lelkes biztatásával kezdődött a mérkőzés. Az első játszmában a szegedi csapat bátor és kemény ütéseivel több pontelőnyt szerzett. A nyíregyháziak a mezőnyben eleinte bizonytalanul mozogtak. A játszma végére ugyan feljöttek, de a szegedi lányok ütéseit ekkor sem tudták megjátszani. A második szettben kiegyensúlyozott játék folyt a pályán. Az izgalmas szettet végül is nyugodtabb játékával a hazai csapat nyerte. A harmadik játszmában a nyíregyházi együttes feljött, és szoros küzdelemben sikerült szettet nyernie. A negyedik játszmában kitűnően kezdett a Szegedi Spartacus, s 10:0-ra elhúzott, majd biztos leütéseikkel megnyerték a végső játszmát. Jók: Tóth Margit, Eszes, Patik, illetve Ilyés. Lederer Róbert személyében kitűnő játékvezető vezette a mérkőzést. Az NB l-es női röplabdabajnokság tavaszi végeredménye az alábbi: 1. NIM 15 15 - 45: 1 30 2. tJ. Dózsa 15 14 1 42: 5 29 3. BKV Előre 15 13 2 39: S 28 4. V. Izzó 15 12 3 38:11 27 5. Közg. Egyet. 15 11 4 33:18 28 8. Bp. Spart. 15 10 5 38:18 25 7. VM Egyetértés 15 9 8 30:23 24 8. TFSE 15 T 8 23:30 22 9. Szegedi Sp. 15 8 9 21:31 21 10. BVSC 15 5 10 23:33 20 11. Ny. Spar. 15 5 10 19:33 20 12. BSI3 15 4 11 15:33 19 13. Pécsi EAC 15 3 12 12:40 18 Szf.-várI Volán 15 3 12 12:40 18 15. MVSC 15 2 12 11:1117 18. Almásfüzitő 15 1 14 10:44 18 Nehéz helyzetben a SZAK: Tiszaföldvár—SZAK 2:1 (1:0) Az NB ITI-as labdarúgómérkőzést vasárnap Tiszaföldváron Horváth Sándor vezetésével, kevés számú közönség előtt játszották. A szegedi csapat összeállítása a következő volt: Űjszászi — Putyora, Zadori. Sándor, dr. Szamosvölgyi, Dinnyés, V>. jcsányi, Dézsi, Nagy Zs., dr Hegyes. Balogh. •Cüzdelmes mérkőzésen m ídkét kapu előtt sok helyzet maradt kihasználatlanul. A SZAK többet tani idott, mégis a Tiszaföldvr.r már 2:0-ra vezetett, amikor a hajrában Balogh s/ oített az eredményen. A SZAK ezzel nehéz helyzetbe került. Főleg azért, rr irt másik, kiesés ellen küzdő csapatnak adott le pontokat. A piros-feketék a hét végén, szombaton Újszegeden a Szentesi Vízműt fogadják, és ott javíthatnak helyezésükön. A labdarúgó NB ni további eredményei: Makó—Sarkad 0:1 (0:1). Szentes—Bes. VTSK 1:0 (1:0). Bcs. MAV—Csongrád 1:1 (1:0). HODG ÉP—Mezőfi SE 1:5 (0:1). Szalvai SE—Kiskunfélegyháza 4:3 (4:1). Mezökovácsháza —Bcs. Agyagipar 2:3 (1:1). Gyoma—Kecskeméti TE 3:2 (1:2). A bainoksag állása: 1. Bcs. VTSK 24 14 6 4 51-14 34 2. K.-tláza 24 11 5 8 29-27 27 3. Gvoma 24 9 9 6 23-23 27 1. KTE 23 11 4 8 40-18 26 5. Mezőfi SE 24 11 3 10 34-27 25 6. Sarkad 24 11 3 10 35-32 25 7. Szentesi V. 24 7 11 8 29-29 25 8. B. Agyag. 24 9 6 9 38-33 24 9. Bcs. MAV 24 8 8 8 25-24 24 10. Csongrád 24 9 5 10 30-30 23 tl. Makói Sp. 24 8 7 9 17-27 23 12. SZAK 24 8 10 8 29-28 22 13. HÖDGEP 23 8 6 9 24-30 22 14. TlszaföldT. 24 II - 13 29-37 22 15. Mk.-lláza 24 8 5 13 27-12 17 tS. Szalvai SE 24 8 4 14 22-49 16 SOROKBÁN NB l-es tekeeredmenyek: SZAK—Kecskeméti MAV 5:3, 2428:2394. Kecskemét. A szegediek közül dr. Szamosszeginé 444-gyel a mezőny legjobbja volt, de kiváló eredményt ért el a másik két pontszerző: Süliné 435tel és Sajtosné 416-tal. A hazaiak közül Megyesi Istvánné 428 fával tűnt ki. SZVSE—BKV Előre 5:3. 5388:5282. Szeged. Legjobb dobó: ifj. Révész János 977 (nagyszerű egyéni teljesítmény!) Deák 913, Martusz 883, illetve: Rákos 949. NB II férfiak: Nyíregyháza—Sz. Postás 6:2. Nyíregyháza. Ormosbánya—SZAK 6:2. Ormosbánya. Az úttörő-olimpia megyei döntőjén modellezésben az alábbi eredmények születtek: Vitorlázó kategória: 1. Napkori György (Hódmezővásárhely), 2. Balogh János (Mindszent), 3. Domonkos József (Csongrád). Motorosmodellek: 1. Napkori György, 2. Szemenyei Bertalan, 3. Karácsonyi István így kellett volna tippelni! 1. Románia—Magyarorsz. x 2:2 2. ZTF.—Dunaújváros 1 2:0 3. DVSC—Várpalota X 0:0 4. SZVSU—KISTEXT x 0:0 5. Izzó—Nyíregyháza 1 3:2 ' 6. Gyöngyös—Ikarus x 2:2 7. Sátoralaújh.—I.enmv. 1 1:0 8. Almásfüzitő—Füzfö x 1:1 9. Arezzo—Brescla x 0:0 10. Genoa—Bari x 0:0 11. Modena—Livorno 2 0:1 12. Monza—1Ternana x 0:0 13. Palermo—Como x 2 a +1 34. Foggia—AS Reggina 1 1:0 SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: Tacskó. BérletszUnct. Ml? HOL? Mozik Szabadság: Jöjjön el kávéra hozzánk. (Színes olasz, fél 4, háromnegyed « és 3 órakor.) Vörös Csillag: A lovakat lelövik ugye? (Színes amerikai, negyed 6 és fél 8 órakor, 14 evén felülieknek!) Fáklya: Irma, te édes. I—n. rész. (Színes amerikai, háromnegyed 6 órakor, dupla hely árral.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. 1972. MÁJUS 18., KEDD — NÉVNAP: MÓZES AZ ÉVSZAKNAK MEGFELELŐ HŐMÉRSÉKLET 'Várható Időjárás kedd estig: Időnként felszakadozó felhőzet, szórványosan kialakuló esőkkel, zivatarokkal. Mérsékelt, helyenként élénkülő szél. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 fok körül, a Tiszántúlon 25 fok közelében. A Nap kel 4 óra 06 perckor, és nyugszik 19 óra 16 perckor. A Hold kel 6 óra 42 perckor, és nyugszik 23 óra 13 perckor. VIZA LLAS A Tisza vizállása Szegednél hétfőn plusz 119 cm (áradó). f RÁD1Ö Kossuth 4.23—7.59 Jó reggelt 1 A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! Közben: 4.30. 5.30, 6.30 Hírek. Időjárásjelentés. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45, 6.45 Szót kérek. 5.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20. 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti Időjárásjelentés. Kb. 7.35 DJ könyvek. 7.45 Tanácsadószolgálat. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturaits életéből. 8.18 A Magyar Előadóművészet Hónapja. Operarészletek. 9.03 Harsan a kürtszó! 9.38 Nóták. 10.00 Hírek, Időjárás. 10.05 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melódiakoktél. 13.59 A két Lotti. 14.49 Éneklő Ifjúság. 15.Ö0 Hírek, időjárás. 15.10 Rádióiskola. ÜJ ismeretek a régi Földről. 15.59 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Mascagnl: Iris — kettős a II. felvonásból. 16.20 Kerületről — kerületre. Ferencváros. 16.40 Cigánydalok, csárdások. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 A Magyar Előadóművészét Hónapja. 17.38 Emberek és automaták. 18.00 Könnyűzenei híradó. 18.30 A Szabó család. 19.00 Esti krónika. 19.25 Félóra sanzon. 19.55 Holnap közvetítjük. 20.15 Kilátó, a Rádió kulturális világhlradojn. 21.11 Hírek. 21.14 A Magyar Előadóművészét Hónapja. Felvételeiből válogat Házy Erzsébet, Zempléni Kornél. Közben: 22.00 Hírek, időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.2(1 Tiz perc külpolitika. 23.16 Nótacsokor. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—0.25 Ellsabeth Schumann és Helnrich schlusnus Wolf-dalokat énekel. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggelt zenés műsora: Közben: 4.30, 5.00, 5.30. 6.00. 6.30, 7.00. 7.30 Hírek. Időjárásjelentés. 0.17 Reklám. 7.20 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe! Kb. 7.15 UJ könyvek. Kb. 7.35 Körzeti időjárása Jelentés. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Magyar fúvószene. 8.30 Presser Gábor és Adamls Anna szerzeményeiből. 9.00 Hírek. 9.03 Pol-beat. 9.12 Rahmanlnov: n. zongoraverseny. 9.45 Babeuf: 175 év távolából. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.30 Útikalauz üdülőknek. 11.00 Hírek, időJárásjelentés. 11.53 Könyvek, tájak, emberek. 12.00 Mezők, falvak éneke. 12.20 Bach és Beethoven műveiből. 13.00 Hirek, időjárás. 13.03 Törvénykönyv. Államigazgatási alapismeretek a középiskolában. 13.20 A Bayreuthl Ünnepi Játékok énekkara Wagner operáiból énekel. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig. .. A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek, időjárás. 18.10 Rádióegyetem. Van-e marxizmusnak személyiség-elmélete? 18.35 Három nyitány. 19.05 Kozák Gábor József népi zenekara Játszik. Kovács Józsefné népdalokat énekel. 19.38 „Cicáznak a szép csendőrtollak ..." 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika. IT. 20.23 ÜJ könyvek. 20.28 A Radló dalszínháza. A madarász. 22.29 Vlzsgaláz. 22.44 Verbunkos muzsika. 23.00 Hírek, időjárás. 23.1(1 A Magyar Előadóművészet Hónapja. Vokális művek Balassi Balint verseire. 23.48 Radtcs Gábor dzsesszegyüttese játszik. 24.00—0.10 Hírek, időjárásjelentés. r~& TÉVÉ I Budapest 8.05 Iskola-tv: Számtan-mér* tan. (Alt. Isk. 5. oszt.) 9.00 Környezetismeret. (Alt. Isk. l. oszt.) 9.55 Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) II.55 Filmesztétika. (Középisk. III. oszt.) 13.10 Számtan-mértnn. (lsm.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 14.53 Fizika. (Ism.) 17.08 Hfrek. 17.15 Mesterségünk címere ... Pályaválasztási vetélkedő. 18.25 Sakk-matt. . . 18.35 Ki él ma falun? Riportfilm. I. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kétszer kettő ... Vetélkedő műsor. 21.00 Amerika, 1971 őszén. Dokumentumfilm. 21.45 Zenei Figyelő. 22.30 Tv-hlrado — 2. kiadás. apróhirdetések ADÁSVETEL Eladó! Sezlon. rekamiék, fotelok, székek, konyhakredenc, ágybetétek, ágyak. hálószobabátor, tv-szekrény, hármnsazekrény, asztalok, szekrénysor. heverők. Teleki u. 6. X Műszerén marógép ÜJ osztófejjel, tartozékokkal eladó. Megtekinthető Dorozsma, Kárt u. 6., hétköznap délután 3-tól, vasárnap délelőtt. X Sertéstrágya 2ÖÖ mázsa eladó. Szeged, Baktó, Alkotmány u. 71. x Keltöeködós miatt törzs, könyvetttt boxer eladó. Itrd. Szent Mihály J u. 5 Mártáiknál. Épülettaanyag olcsón el- ( adó. Érd.: Szeged, Dugonlcs ti, 18. alatt, délután 5-től. z Rávld páncéltőkés zougora eladó. József A. sgt. 4., I. emelet. NDK kétrészes gyermekkocsl eladó. Bíró, Bolyal J. u. 1. Fényeaett étkezőasztal, heverő és gyarmeklálékok (babakocsi és olasz labda) sladó. Tarján, 716. A. n. 1., víztoronynál resrépléc nyárfából, márkás ptanínó eladó. Töltéshez föld elhordható. Barát u. 1. Alsóváros, x tljraerű összecsukható sport gyermekkocsi eladó. Lenin krt. 18—20. D. lep. íszt. 2. Benkéék. Ktads Trabantra való NDK-ponyva (takaró) és 8 100-as 8kodához hátsó azOIvédőUveg (csehszlovák). Érdeklődni 5 után. Moszkvai krt. 9. Hartaner. x ÜJ deszka garázsajtó eladó. Klapka tér 8/A. Strmndkabin eladó. Érd Feiszés. Kossuth Lajos sgt. «. 140 kg-os búsmalac eladó. ösz u. 27 Modern mély babakocsi igényesnek eladó. Újszeged. Jobb fasor 8. x 1300-as Volkswagen gépkocsit vennék, négyévesnél nem Idősebbet. — ..Szlnmegjelöléssel — 426 505" jeligére a Hirdetőbe. x 220 388 voltos hegesztőtrafó, oszlopos fúrógép sladó. Pulcz u. 30 /A. Eladó 14 négyzetméter faragott gránitkő lábazatnak, három színváltozat. Érd.: Haladás tér 50. x Trágya eladó. Tisza La. Jos u. 83. Bóvld Bösendorfer versenyzongora reális áron eladó. Érd.: Tölgyós u. 17. sz. 45-ie Singer karos varrógép eladó, bór-, ponyva-, zsákvarTásra. Zrínyi u, 10. Lantosné. 50 literes villanybojler, kifogástalan állapotban eladó. Kandó Kálmán u. 54. Érd.: 5—7-lg. Gázpalackot veszek re? zsóval, vagy tűzhellyel. ..Sürgősen 428 381" Jeligére a Hirdetőbe. x Eladó rézágy. Jégszekrény, Uveglapos dohányzó asztal Faragó u. 33. Tökéletesen mukódó Tavasz tv olcsón eladó. József A. sgt. 47. Érdeklődni délután 3-lg. 17 000 kalóriás Vinylsztó kazánt vennék. Tóth. László, Haladás tér 59. Volkswagen 1300-as Igénylésnek eladó. Érdeklődni: Vásárhely, Arany J. u 10. 18 órától. Komár kismotor olcsón eladó. Érd.: délután. Textlltéchnlkum, Molnár. Iker babakocsit vennék. „Igényes 426 480" Jeligére a Hirdetőbe. Bontásból nagy ablakok, lemezjátszós rádió, barna hangulatlámpa, 2 így. 3 ágybetét. 2 szekrény. 4 szék. sötétbarna szlnü, eladó. Szeged, Bakay Nándor u. 8. 1700-as CO rendszámú Ford Táunus de Luxe, 1971. szeptemberi müsza. kl vizsgával eadó, vagy MB Skodára cserélem. Szeged. Tőrök u. 7., I. emelet. 1. ajtó. Trágya eladó. Csongrádi sgt. 69. P—20-as motorkerékpár eladó. Tápé, Táncsics M. U. 13. Eladó gáztűzhely, Íróasztal, konyhakredonc, fotel, asztal, székek, kombinált szekrény, vitrin, hármasszekrény, könyvszekrény, fállpolc, tolóüveggél. kétszemélyes rézágy, sezlon. rekamié, tv-szekrény. Kossuth L. sgt. 33. (FA Fxamo csukott, most vizsgázott, magánkézből eladó. Vásárhely Ságvári Endre u. 2. sz. Károlyi kárpitos. x Zománcos tűzhely ei? adó. Szóreg, Móra F. u. 13. Eladó 1 db betonkeverő 175 1. Megtekinthető: Csólyospáloe, Kossuth u. 14. sz. x HÁZASSÁG 26 éves érettségizett lány hazafiság céljából megismerkedne hozzáillő férfival 30—35 évesig. „Korrekt 420 601" Jeligére a Hirdetőbe. Pozícióval 40 éves, 165 cm magas, káros szenvedélytől mentes értelmiségi férfi házasság céljából megismerkedne házias, kedves nővel. Fényképes leveleket kérek. ,,Nem dohányzó" 8924. jeligére a Sajtóházba. EG YEB Kitűnő német nyelvismerettel, érettségizett, elekromos szakmában jártas fiatal nő állást vállal. „Fél állás ls" 8968. Jeligére a Sajtóházba. GÉFKOC8I és szállítási előadói vizsgával állást változtatna. „Többéves gyakorlattal 8948" jeligére a SajtóházAngol, német tanítást, fordítást vállalok. Petőfi S. sgt. 8. X Telefonügy eletet keresek belváros: lakóéban. Jelentkezés pf. 383, Mosást, vasalást, ruhajavítáat vállalok. — „Géppel" 8818. Jeligére a Sajtóházba. Molett hölgyek, figyelem I Ritmikus testgyakorlás. biztos fogyás. Oroszlán u. 1. Szabóné tánctanámö. Vállalom: lakatos, zár, kulcs, védőrács, kerítés készítését, Javítását, he. gesztését. Megrendelésre készítek: lakberendezési tárgyakat, könyvespolcot, előszobafalat. virágállványt, dísztárgyakat. GaJda lakatosmester, Táncsics n. 8. Batthyány u. sarok, délután 15 órától. Takarítást vállalok a délelőtti órákban 3—4 órás alkalommal. Lehetőleg a Belvárosban. — „Megbízható" 8933. Jeligére a Sajtóházba. Garáishiz és víkendház elkészítését, szétszedhstőt ls vállalunk, anyagbeszerzést és szállítást ls. „Kspacitás 426 442" Jeligére a Hirdetőbe. Kérem ezt sz Idős róni: aki e hó 3-án, szerdán a délelőtti órákban Gutenberg u. 83. számü ház kapubej áratanál megtalálta a gépkocsim sl UAZ- és sjtókulcsalt, — rajta volt még a karlkán egy kis autók: rék, közepén nagy Z betűvel — kellő Jutalom elleuében hozza vissza. Szeged. Gutenberg u. 32. Törökék, Május 13-án 13 őrs körűi elveszett sötétebb barna színű. Vitéz névre hallgató tacsl (nőstény) mindkét füle tövén ós sz orrán lekopott szőrzet. Megtalálója 1800 Ft Jutalom ellenében Saeged, Borban u. 19. sz. alatt értesítsen. Nyomravezetőjét ls Jutalmazom. Bási varrónőt „Újszeged" 9079. J«llgére a Sajtóházba. Garámt bérelnék sz Alföldi u. közelében. — „Sülgös" 9090. jeligére a Sajtóházba. ÉpUlet-gépésztechnlkus elhelyezkedne. „Lakásváltozás" 3899., Jeligére a Sajtóházba. Gyermekgondozást lakásomon vállalok. Tarján 110. C. I. emelet 7. aj tő. Heti két alkalommal pár órai házimunkát vállalok. „Megbízható" — 8919. Jeligére a Sajtóházba. (mindhárom Vásárhely). A legjobb szegedi versenyző ötödik lett. Magyarország vízilabdacsapata a pescarai tornán vasárnap, a döntő mérkőzésen 8:6-ra legyőzte Olaszországot és így jobb gólkülönbségével a Szovjetunió előtt megnyerte a tornát. Harmadik Olaszország, negyedik pedig az NSZK válogatottja lett. A kétnapos országos felnőtt vidéki vívóbajnokságon, Özdon a kardvívásban Apró (Szeged) második, Ferenc (Szeged) negyedik és Apró dr. (Szeged) hetedik helyezést ért el. A győzelmet az egri Fekete szerezte meg. Konstancában a. XXXI. súlyemelő Európa-bajnokságon légsúlyban a szovjet Belenkov győzött 360 kg-os összteljesítménnyel, a bolgár Todorov és a lengyel Korcz elótt. A magyar Kristóf a szakításban kiesett Gyászközlemények Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya és leány, KOVÁCS EERENCNÉ Kotogány Mária, életének 42. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 16-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Dózsa u. 52. T. "44 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér, LUDVIG KAROLY, életének 83. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 16-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Búzavirág u. 22. T. 742 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapa, após, testvér és nagyapa, VARGA ANTAL, életének 70. évében hosszú betegség után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. Petőfitelep, Csap u. 88. T. 741 Mely fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett férj, édesapa és nagyapa, FÖHSZ MIKI.OS. életének 74. évében hosszú szen védés után elhunyt. Temetése május 16-án 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család, Magas u. 5. T. 740 NAGY SÁNDOR, a Pannónia Szőrmekikészítő vállalat nyugdíjasának hamvasztás utáni búcsúztatása május- 18-án, csütörtökön délután 3 órakor lesz a Református temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 738 Köszönetet mondunk szomszédoknak, ismerősöknek, kik özv. GÉMES ISTVANNÉ temetésén megjelentek és gyászunkban osztoztak. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti kezelő orvosának áldozatos munkájáért. A gyászoló család, Vadas M. u. 44. T. 731 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya. nagymama és dédmama, TURI PÉTERNE Kovács Erzsébet, életének 68. évében hosszúfájdalmas szenvedés után el* hunyt. Temetése május 17-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Rigó u. 16. T. 745 Munkaalkalmak l'lakátragasztói munkakörbe térfi munkaerőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: Magyar Hirdető, Szeged, Kígyó u. 2. A deszki Maros Mgtsz, univerzális mezőgazdasági gépszerelőket és motorszerelőket felvesz. Jelentkezés: a gépműhelynél. xDK. 813. Szakképzett vendéglátóipart eladókat, szakképzett szakácsokat szegedi foglalkoztatással felveszünk. Jelentkezni lehet: a MÉK szegedi kirendeltségén. Szeged, Deák Ferenc u. 22., május 17-én (szerdán) 10—12-lg és 15—16 óráig. DK. 811. Kereskedelmi vállalat felvesz két kocsikísérő-rakodó munkást. Fizetés megegyezés szerint. Levélcím Pf. 170. xDK. 9706. Napi 4 órai munkaidőre adminisztratív munkára munkaerőt keresünk. „Intézmény" DK. 814. jeligére a Sajtóházba x A Szegedi Konzervgyár felvételre keres hütógépkezelot (lehet nyugdíjas is), esztergályosokéit, gőzszerelőket, hegesztőt, lakatoA 20. heti totónyeremények az Jlefél' levonása utár. a kővetkezők: 13 találatos szelvény 1 darab, a nyereménye 379 420 forint. 13 plusz 1 találatos szintén 1 darab a nyeremény és a .utalom együttesen 915 778 forint. 12 találatos 123 darab, nyereményük 4113 forint. 11 találatos :665 darab, nyereményük 304 forint. 10 találatos 12153 darab, nyereményük 02 forint. A közoR adatok tájékoztató jellegűek. AUTÓS KEMPINGEZŐK,FIGYELEM! ITT A SZEZON! MEGRENDELHETŐ! A MINDEN GÉPKOCSITÍPUSHOZ MEGFELELŐ qépkocsi-ketnpinquiánlutó ZÁRHATÓ TETŐVEL. ÖNSÚLY 100 kg HASZNOS TEHER 150 kg ARA: 13 500 Ft. Megrendeleseket vesz fel és igénylés szerinti sorrendben teljesít: Szegedi 330. sz. Jármű-műszaki szaküzletünk Szeged, Kiss Mihály u. 3. sz. Telefon: 13-571 Nyitva : hétfőtől pentekig 8—17 óráig, szombaton 8—15 óráig, (| KERESKEDELMI V/AI I Al AT sokat, női és férfi segédmunkásukat 12 órás elfoglaltsággal fér* fiakat portásnak, valamim gépírókat. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában, reggel fél 8-tól délután 15 óráig. Szeged, Rókusi ff. 6. xDK. 805. A Pincegazdaság villanyszerelő, lakatos, gépszerelő és fűtő szakmunkásokat, építőipari segédmunkást és gep- és gyorsírót vesz fel. Jelentkezés: Tábor u. 3. sz. Munkaügyi osztály. DK. 803. SZEGED-álIomásfőnőkség felvesz jegyvizsgáló! munkakőrba női dolgozókat, v-matfékezöl és kocsirendezői munkakörbe férfi dolgozókat 18—45 éves korig, nyolc általános iskolai végzettséggel — érettségizettek előnyben! Jelentkezés: a Szeged-állomás személyzeti csoportjánál. H. K. 281 Termelőszövetkezeti főkönyvelő-helyettesi munkakörbe legutóbb 5 éves azonos tsz-gyaknrlatlal rendelkező személyt ke reo a sándorfalvt Uj Elet Tsz Fizetés megegyezcs szerint. Jelentkezni lehet: a tsz főkönvvelőjénél. xS. 4*0 31.: Fővárost Szerelőipari Vállalat keres szegedi és vásárhelyi munkáihoz szakképzett és betanított villanyszerelőket. Elsősorban széleskörűen képzett nagy gyakorlattal rendelkező, megbízható munkások Jelentkezzenek. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés hétköznap: 18—19 óráig. szombaton: 14—76 óráig, dalos Pál. Szeged, Lenin krt. 19. „A" lépcsőház H 2. Közlemény (x) ÉRTESÍTJÜK az. érdekelteket, hogv a Nagykőrös Törteti üt mentén levő 3/1 esatornaőrbázhoz kiépített 20 kV-os leágazás vezetéket feszültség alá helyeztük. A vezeték érintése életveszélyes. DAV Nagykőrösi üzemigazgatósága. x DK 787 ÁGYTOLLFELVÁSÁRLÁS TISZTÍTÁS GÓZÜLÉS Brüsszeli krt. 39. Telefon: 16-429.