Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-05 / 104. szám
PÉNTEK, 1972. MAJUfe 5, • » Otvöshagyomány felújítása Kritika Smöcli Jenő, az ünnepelt filmkritikus izgatottan ült be a moziba. „Művészi film, nagyszerű szereplők a világhírű filmrendező legújabb alkotásában. Nagy emberi problémák, sorsok" — olvashatta a hirdetéseken, hallhatta a rádióban. Ceruzaját szorongatva a kezében elhatározta, hogy úgy fog figyelni, mint eddig még soha, és most megírja élete nagy kritikáját. Tudta, hogy rajta az ország szeme, és a főnöke már a múltkor kissé indignálódott hangon kérdezte tőle: — Magának tényleg nem tetszett Z filmje? Szerintem pregnánsan hordozta a mai problémák negatív aktualizálódását. Lehet, hogy pontosan nem ezeket a szavakat használta, de Smöcli csak erre emlékezett, é§ néhány meghatódott felszisszenésre a főnöke részéről, amikor eszébe jutott a film egy-egy jelenete. — Most majd meglátjuk, Smöclikém, mit tud produkálni. mondta a Főnök, és elvonult. Elsötétült a nézőtér, s Smöcli izmai, mint egy jó versenylóé, megfeszültek. Most. gondolta meghatódottan, és meredten nézte a vásznat. Sorban megjelentek a szereplők, az elaggott, de még vonzó anya, a sorsba belefásult ifjú költő, és ronda, de érző szeretője; az alkoholista apa, és a méhen belül született gyermek. Megkezdték szenvedésüket, problémáik kínzó volta aggodalommal töltötte be a nézőteret. Fel-felcsukló hangon könyörgött az anya kegyelemért (de kitől, töprengett Smöcli), az iszákos apa azonban nem ismert kegyelmet, és elhalálozott két döglődő ló teteme mellett. Smöcli előtt kezdtek összefolyni a jelenetek. Az anyát ebben a percben leütötte egy uborkaültetvényes, az események összegubancolódtak, Smöcli már csak színfoltokat látott maga előtt. Nem értem, döbbent belé a felismerés, egyszerűen nem értem. Miért hagyták, hogy a méhen belül született gyermek a skandináv államokba menjen zongoraművésznek, nem fogja bírni a klímát, nyöszörögte elhaión. Pedig ez még csak a kezdet volt. Kiderült, hogy az apa egy lopott macskába volt szerelmes, ezért egész vagyonát ráhagyta. Az ifjú költő minden energiával próbálta fenntartani a hűlő kapcsolatait, hiszen kábítószer hiányában már fürdeni sem tudott, azonban egy rossz mozdulat, és máris belezuhant az úszómedencébe, amit aznap kivételesen sósavval töltöttek meg. De emberi problémáik gyűrűztek tovább. A humanizmus azonban nem győzedelmeskedhetett. meri. megjelent a vásznon a felirat: Vége. Smöcli letörölte izzadságcseppjeit, amit az egyik néző — távoli imádója — könnynek hitt, és odasúgta a férjének: látod, sírt. milyen szép film volt. Smöcli hazatámolygott, izgatottan kereste a film értelmét, de már arra sem emlékezett pontosan, az apa esett-e bele a sósavba, vagy az ifjú költő, és hogy végül mi történt Elvirával, a méhen belül született tehetséges zongoraművésszel, kibírta-e a skandináv klímát. Nem tudom, szenvedett Smöcli, és észre sem vette a feleségét. Az már tudta, hogy mi történhetett, nem ez volt Smöcli első művészfilm élménye, így hát gyorsan készített neki egy italt, aztán magára hagyta. Smöcli bágyadtan nézte az írógépet, hirtelen gyűlölni kezdte, de az írógép közömbösen bámult vissza. Hát jó, üvöltötte Smöcli, most megmutatom nekik. Befűzte a papírt, és gondolkodás nélkül írni kezdett. „Új filmet láthattunk. Megrázó alkotás, mely hűen mutatja be mai emberek mai problémáit, művészi mértéktartással, meggyőző erővel, Elvira, a film élő, hús-vér figurája még sokáig emlékezetes marad a néző számára...? Bódis Klára A Fővárosi Öra- és Ekszeripari Vállalat a lakosságnak nyújtott szolgáltatások mellett ruházati, cipő- és bőrdíszműipar részére fémkellékeket is készít. Jelentős a vállalat termelésében az ékszerkészítés is. A hagyományos arany és ezüst ékszereken kívül felelevenítik a régi magyar ötvöshagyományokon épülő ezüst ötvös ékszerek gyártását. Képünkön: Nagy kézügyességei: és szakértelmet igényel az ékszerek készítése. KÖZLEKEDÉS JOGI KONFERENCIA Mintegy 200 szakember részvételével nyílt meg csütörtökön Győrött a II. országos közlekedés jogi konferencia. A közúti balesetek megelőzésével összefüggő kérdésekkel foglalkozó kétnapos konferencia alkalmából balesetelhárítási kiállítás is nyílt G.vőrött, a Rába művelődési központban. A kiállításon, a látogatók fényképfelvételeken láthatják, a legjellemzőbb megyei közúti baleseteket, a balesetek megelőzését szolgáló legfontosabb védőberendezéseket. VEGYÉSZNAPOK Csütörtökön, Miskolcon, a szakszervezetek székházában ünnepélyesen megnyitották a VI. borsodi vegyésznapokat A megye legdinamikusabban fejlődő iparának szakemberei kétévenként tartanak ilyen tanácskozás-sorozatot. Az idei rendezvények központjában a vegyipar fejlesztésének és a korszerű technológiák alkalmazásának kérdéseit állították. SZEGEDI EGYÜTTESEK SIKERE Hazaérkezett Csehszlovákiából a két szegedi dzsessz együttes, a Molnár-dixieland és a Hulin-trió. A prevovi nemzetközi amatőr dzsesszfesztiválon a két együttes képviselte Magyarországot, szép sikerrel. A Molnárdixieland elnyerte az Európai klasszis címet, és a vele járó ezüstplakettet, a Hulintrió, pedig a bronz fokozatot szerezte meg. Az együtteseknek Albert Nicholas, a világhírű néger klarinétos ítélte oda a díjakat. NAPFÉNYES GÖRÖG SZIGETEK Dr. Trogmayer Ottó, a szegedi Móra Ferenc múzeum igazgatója tart görögországi útibeszámolót ezzel a címmel ma. pénteken délután 6 órai kezdettel a Postás művelődési házban. Beszámolóját, mely az Egzotikus szigeteksorozat befejező programja, színes diafilmvetítéssel illusztrálja. LÁTOGATÁS Csütörtökön a Magyarországon akkreditált szovjet új ságírók látogatást tettek a Vörös Csillag Traktorgyárban. A vendégeket Szántó Sándor vezérigazgató tájékoztatta a gyár munkájáról, feladatairól. A baráti megbeszélést gyárlátogatás követte. Kovács Zsuzsa zongoraestje Nagysikerű koncertet adott szerda este Kovács Zsuzsa, a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépisl: Yla művésztanára, az intézet hangversenytermében, A fiatal, igen . tehetséges zongoraművész komoly zenei-technikai felkészültséget követelő műsorát — J. S. Bach: Francia Szvit. D-dur preludium és fuga, Olasz koncert, Mozart: D-dur szonáta, Beethoven: D-dur szonáta és Chopin: Asz-dur illetve Esz-dur etűdök — a tőle megszokott magas művészi szinten játszotta végig. Mint már az előző, szintén nagy sikert aratott bemutató-koncertjén, most is kitűnően • érvényesítette virtuóz technikai tudását: az elhangzott művek sokszor nagy tempójú és nagyon nehéz részleteit is olyan könnyed, magától értetődő módon oldotta meg, mint a iegkönynyebbeket. És mindezeket egy teljesen sajátos, mégis mindig elhihető felfogásban, ami igencsak ritka erénynek számít az előadóművészetben. A szűnni nem akaró tapsokra a művész Chopin Hárfa-etüdjét és Scarlatti C-dur szonátáját zongorázta el ráadásként. K. L KODALYÉVFORDU LÓBA A nagy magyar zeneköltő és pedagógus születésének 90. évfordulója alkalmából hirdet énekversenyt a televízió, melynek anyaga a dal-, az opera- és az oratóriumirodalom. A versenyen a& 1940. január elseje után született nők és az 1937. január elseje után született férfiak jelentkezhetnek írásban, a Budapesti Zenei Versenyek Irodájánál (V. Vörösmarty tér 1.), május 15-ig. A selejtezőket augusztus 21. és szeptember 16. között rendezik meg nyilvánosan Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Győrött, Miskolcon és Pécsett KÜLDÖTTSÉGÜNK AZ NSZK-BAN Csütörtökön, az NSZK-ba utazott a Nácizmus Üldözöttéi Bizottságának küldöttsége, amely — Gáti ödön elnök vezetésével — részt vesz a dachaui nemzetközi bizottság ülésén, majd azon az emlékünnepségen, amelyet a volt náci koncentrációs tábor felszabadulásának 27. évfordulója alkalmából rendeznek. ÚJBURGONYA Csongrád megye híres újburgonya-termelő falvaiban: Apátfalván, Magyarcsanádon és már a Maros menti községekben virágoznak az ültetvények. A dúslombozatú bokrok alatt már fejlődik a termés. Szakemberek szerint május vége helyett május közepén, vagyis tíz nap múlva — amire a tájkörzet történetében még nem volt példa — megjelenik a primőr a piacon. Óvatos bécslések szerint Csongrádból mintegy 20 százalékkal több újburgonyát szállítanak el az idén. mint más esztendőkben. NUMIZMATIKAI ÁRVEREZÉS Érmék, pénzek nyilvános árverezését rendezi meg a szegedi gyűjtők klubja, a Juhász Gyula művelődési otthonban vasárnap, május 7én, reggel 9-től 12 óráig. ÉNEKES NÖVENDÉKEK A Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola nagytermében ismét bemutatót tart az ének tanszak holnap, szombaton este 7 órai kezdettel. A koncert érdekessége, hogy Berdál Valéria és Gyimesi Kálmán, kitűnő operaművészeink növendékei Mozart Don Jüan című operájának keresztmetszetét mutatják be. Műsorban elhangzik még Delibes: Lakmé című operájának csengettyűáriája is. Zongorán dr. Simon Ferencné kísér. SZEGEDI DlAK ELSŐ HELYEZÉSE A csepeli technikumban bonyolították le annak az országos tanulmányi versenynek döntőjét, melyre 81 műszaki jellegű iskola nevezte be diákjait. Az országos döntőben Sója László, a szegedi Gépipari Technikum és Szakközépiskola harmadikos diákja nyerte el az első helyet, méghozzá nem is akárhogyan: valamennyi műszaki ágazaton győztes volt. Vaddisznószemmel — Már megint abba a nudista bandába vágyódsz?! Kóruskoncert Régészet és pénz — A régésznek száz év igen rövid idő. — Űristen! Éppen tegnap adtam kölcsön egy ismert régésznek kétezer forintot. A Szegedi Tanárképző Főiskola I. számú gyakorló általános iskolájának gyermekkórusai adnak koncertet Kodály Zoltán születésének 90. évfordulója alkalmából ma, pénteken este 6 órai kezdettel a Tisza Szálló nagytermében. Bevezetőt mond Hegedűs András főigazgató, vezényelnek: dr. Bárányi Albertné. Erdős János, Kardos Pál, Sinkó Györgyné. Közreműködik a főiskola női kara, zongorán Bozóki Andrásné kísér. KOTA-lap „Forognak" a járművezetők Köztudott dolog — lapunkban is hírül adtuk —, hogy rendezik a József Attila sugárút és a Lenin körút kereszteződésének forgalmi rendjét azzal a munkával együtt amelyet a DÉGÁZ is végez a Lenin körútnak ezen a szakaszán. Átmeneti időszakra megfelelő helyeken táblával jelölték meg az ideiglenes forgalom útját, de nem mindenütt, vagy legalábbis nem eléggé feltűnően. A Szegedi Nemzeti Színház felől jövet a Magyar Tanácsköztársaság útján gépjárművek jelenleg nem haladhatnak át. Erről viszont a gépjárművezetők csak akkor értesülnek, amikor a Kazinczy utcához érnek, ahonnét vissza kell fordulniuk. Az illetékeseknek talán nem ártana bejárniuk ismételten a szóban forgó útkereszteződés felé vivő útvonalakat, hogy ahol szükséges, ott szemmel látható ideiglenes táblákat állíthassanak fel, mert ha nem muszáj, akkor ne kavarogianak-forogjanak feleslegesen a gépjárművezetők. Az ideiglenes állapot ugyanis — az átrendezés körülményeit tekintve — hosszú hetekig eltart s a zavartalan közlekedés biztonságát addig is meg kell teremteni. L. F. MILYEN A SZÉP BOXER KÜLLEME? Klubnap keretében nyilvános előadást rendez az ebtenyésztők egyesületének szegedi csoportja az ebtartóknak hétfőn, május 8-án, este 6 órai kezdettel, a Bartók Béla művelődési otthonban. Dr. Maksay Ferenc, a boxer standardja, külleme címmel tart előadást, amelyen minden érdeklődőt szívesen látnak. KÉMÉNY ÜVEGSZÁLAS MŰANYAGBÓL Háromévi üzemelés után szakértők vizsgáltak meg egy 35 méteres, üvegszálas műanyagból készült, olasz vegyiüzemben felállított füstgáz-eltávolító kéményt. Kitűnt, hogy az üvegbetétes műanyag támadó / gázokkal szemben ellenállóbb, mint a vasbeton, vagy akár az ötvözött acél is. Az ilyen anyagból készült kémények olcsóbbak és üzemeltetésük is kényelmesebb. Közlemény (x) A napfényes görög szigetek címmel dr. Trogmayer Ottó múzeumigazgató tart színes diafilmekkel kisért előadást ma du. 6 órakor a Postás Művelődési Házban. OK. 740 Folyóiratot indított, évente ötször megjelenőt, a hazai kórusmozgalom szervezésére, koordinálására 1970 júniusában megalakult KÓTA, a Kórusok Országos Tanácsa. A magyar kórusmozgalom két évtizede nélkülözte folyóiratát, jóllehet 1950 előtt már volt önálló lapja, olykor egyidőben több is, nyolcvan esztendőn át. Az új lap beköszöntőjében azt a reményét fejezi ki, hogy a folyóirat állandósulását tükrözi majd. „Kísérleti időnek tekintjük — írja az ügyviteli vezetőség — mindazt az időt, ami mostanáig eltelt, sőt bizonyos vonatkozásban az ezután következőt is. Tudjuk, nem lehet kórusszervezetet csinálni kórustagok nélkül. A KÖTÁ-nak egyharmada kórustag, s énekkaraik révén több mint 3 ezer dalost képviselnek. Olyan lapra van szükség, melyből a tagok széles körű ismereteket szerezhetnek, segít tájékozódni a mozgalom ideológiai kérdéseiben, a kórusok saját életükről olvashatnak, és megtudhatják belőle, melyek a legcélravezetőbb módszerek a jobb éneklés, a kifejezőbb művészet, a leghaladóbb műsorpolitika kialakításában." A folyóirat első száma közli a KÖTA elnökségének névsorát, riportere Vásárhelyi Zoltánnál tett látogatásáról számol be, és érdekes hazai, külföldi körképet adnak a kórusmozgalom legfrissebb eseményeiről. A lap előfizethető a KÓTA budapesti titkárságán (V., Vörösmarty tér 1.) és bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Felelős szerkesztője Juhász Frigyes. Visszajáró betörők Rostás Vilmos 22 éves, bejelentett lakással nem rendelkező, büntetett előéletű, két fiatalkorú társával egymást követően háromszor betört Szegeden az Expressz bisztróba. Több ezer forintot. italt, cigarettát, csokoládét vittek el. A szegedi járásbíróság Rostás Vilmost 2 év fegyházra ítélte és két évre eltiltottá a közügyek gyakorlásától. Két fiatalkorú társa 5—5 hónap szabadságvesztést kapott. amelynek letöltését próbaidőre felfüggesztette a bíróság. Az ítélet jogerősDÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságán* napllupt.i. - Mvgi iienik tetfo kivételével mindennap, bétk'óznap 8. vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F Nagy István. — Szerkesztőség és kla lé'ilva'al: szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja l« Telefon: 13-525. 13-001. - Felelős kladő: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca «• - fodra: tí> 053 - r,löfizetést dl) erv hOnaore SS 'toriak