Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-27 / 123. szám
SZOMBAT, 1972. MÁJUS ML Helyén a lámpa A sisak Motort vett a barátom, karcsú és lürge motorcsodát. Vette pedig azért, mert a jó táplálkozástól meglehetősen elnehezült és egyre verejtékesebben birkózik a gravitációval. A motorra meg csak ráül, nyomja a gombot, adja a gázt, és a benzin nevetve dacol a nehézkedés törvényeivel. így nem kell villamos meg autóbusz után talpalni, lihegni; nem kell furakodni és fészkelődni a tömegközlekedési eszköznek becézett konzervdobozokban. Menetrendekhez sem kell igazodni: kezdés előtt tizenöt perccel begyújt és kigördül a kiskapun. Így gondolta és így remélte legalábbis az én kedves barátom. Csakhogy amíg a remények megvalósulnak, addig még nagyon sokat kell gyalogolni. Az adminisztráció már egyszerű, akár a bolt előtt fel lehet ülni a benzinlóra. Más kisördög kotyogott itt közbe — nevezetesen: a sisak. A sisak törvény, a KRESZ engesztelhetetlen passzusai között szerepel. Anélkül ember fia föl nem ülhet egy ilyen gyors és veszedelmes jószágra. No, hamar egy sisakot is! Próbálgatta sorra. de valahogy mindegyik csak a feje búbján bijlegett, mert nemcsak testtel, fejjel is jócskán megáldotta őt a természet. Ki is sütötte a kereskedő nyomban, hogy arra a főre csalt hatvanas sisak megy rá — olyan pedig nincsen. Nemcsak ma nincs — tegnap sem volt és holnap sem lesz. Furcsa ezt elhinni, ö sem hitte, hogy öblösebb fejekre ne lehetne találni. Majd felhajtja. Sokat utazik az országban, valahol csak-csak rátalál. De bizony nem talált rá. Az egész vállalat összes utazó embere hajkurászta már a hatvanas sisakot — ám hiába: a motor meg ott kacérkodott a színben, és minden reggel rákacsintott a nikkeljeivel kajánul, mintha azt mondta volna: „Döcögj csak, mackó, döcögj!" És ez a sorozatos kihívás már nagyon fájt. De minthogy a legnagyobb szükségben jön az ember segítségére az esze — kikerekedett a megoldás. Barátom meglátta a nagy tésztaszúrőt a konyhában, játékosan a fejére próbálta és diadalmasan felkiáltott: „Hatvanas! Megvan! Hatvanas!" Ne tessék azt gondolni, hogy a tésztaszűrővel utazott! Nem. De gyorsan csirizt főzött, elővette a kamrából az öreg újságkötetet, és kent, ragasztott, kent, ragasztott.. Innen pedig már minden a fizika törvényei szerint haladt: a szűrőre kent papír és csirizmassza megszáradt; kívül befestette, belül kibélelte; szép csatos műbőr állszíjat szabott rá ... és vígan közlekedik... Csinált aztán egyet a gyereknek is, ugyanolyan ragyogó barkácsremeket. A rendőr mosolyog rá, a többi motoros irigyli, hogy milyen könvnyű sisakra tett szert, és örökösen azon regnálják, hol lehet azt venni. <5 meg csak hamiskodik: „A nagynéni küldte Nyugat-Németországból" ... „Az ilyen sisak fillérekbe kerül". De ha egyszer mégis észreveszi a rendőr, hogy közönséges csiriz meg újságpapír van a fején, akkor mi lesz — faggatom aggodalmasan. Ő azonban teljesen magabiztos: .M'< lenne? A KRESZ nem mondja, hogy miből legyen az a sisak! És különben Népszabadságból van, nézd meg! Itt olvasható éppen a kis kupolában, hogy közlekedjünk szabályosan és fegyelmezetten." Sz. S. I. .íjttr' * : Acs S. Sándor felvétele A József Attila sugárút és a Lenin körút kereszteződésének korszerűsítését néhány hét múlva fejezik be. Korábban már beszámoltunk olvasóinknak arról, hogy a csomópont közepén, a később létesítendő zöld övezetben, úgynevezett. Erzsébet-híd típusú lámpát helyeznek el. A napokban érkeztek el a szerelők ahhoz a pillanathoz — amint azt felvételünk is mutatja —, amikor helyére emelhették a hatalmas világítótestet. DR. CSANÁDI GYÖRGY WASHINGTONBAN Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter csütörtökön Washingtonba érkezett, ahol május 30án aláírja a magyar—amerikai polgári légügyi egyezményt. A lottó nyerőszámai 24, 46, 47, 53, 90 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Oroszlányban megtartott 21. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 24, 46, 47. 53, 90. A május 29-i tárgynyeremény-sorsoláson a 16. játékhét szelvényei vesznek részt. Szállodában Egy római szállodá1 ban a vendég megkérdi, vajon az óriási forgalom nem zavarja-e majd pihenésében? A szálló igazgatója így válaszol: „Éppen ellenkezőleg uram, a forgalom következtében úgy rezeg a szálloda egész épülete, hogy az ember valósággal édesdeden ringó bölcsőben érezheti magát." VENDÉGLŐ KOPASZ SZEMÉLYZETTEL Londonban nemrég vendéglő nyílott, melynek tulajdonosa és egész személyzete — a szakácstól a pincérekig — csupa kopasz ember. A vendéglő a sajtóban a következőképpen reklámozza magát: „Nálunk nem találsz hajszálat a levesben." M AGYAR—ROMAN SZERZŐDÉS RATIFIKÁLÁSA Pénteken Bukarestben, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsa ratifikálta a magyar—román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. OPOLEI KÜLDÖTTSÉG SZÉKESFEHÉRVARON A fennállásának ezredik évfordulóját ünneplő Székesfehérvárra küldöttség érkezett a lengyel testvérvárosból. Opoléből. A delegációt Zygmund Szedlecki, az opolei városi pártbizottság első titkára vezeti. A lengyel vendégek egy hetet töltenek Székesfehérvárott, s ellátogatnak a fővárosba és a Balatonra is. MEGNYÍLT A „VETÉLKEDÖS" ÜVODA Pénteken új óvodával gyarapodott a Józsefváros: a „Fekete-fehér, igen-nem" televíziós vetélkedőn elért második helyezéssel járó jutalom-gyermekintézményt a VIII. kerületi Rákóczi út 15. szám alatt építették fel. Az emeletes, rendkívül korszerű, játékszobákkal berendezett óvoda száz apróságot fogad. PAPAGÁJOK ELVONÓKÚRÁN A sydneyi állatkert néhány papagája olyan illetlenül káromkodott, annyi ordenáré kifejezést használt, hogy külön pavilonban kellett őket elhelyezni. Az állatkert igazgatója azt reméli, hogy elvonókúrával sikerül a papagájokat leszoktatni a csúnya szavak használatáról. Jelenleg 79 papagáj van elvonókúrán. Az állatkert igazgatója arról tájékoztatta a délutáni lap munkatársát, hogy ezek a papagájok ajándékként kerültek az állatkertbe Sydney ún. legjobb házaiból. SZEGEDI HÁRSFÁK SZIROMBONTASA Szeged belvárosát kellemes illatfelhő borítja: több ezer hársfa bontogatja szirmait a parkokban, a sétányokon, a sugárutakon, a körutakon. Az édeskés illatáradat különösen az esti, szélcsendes órákban érződik. A legerősebb illatúak és egyben a legértékesebbek a Széchenyi téri ezüst hársak, amelyeknek magját összegyűjtik továbbszaporításra. MEGBÍZÓLEVÉLÁTADÁS Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke pénteken fogadta dr. Oscar Himenez Pinochet rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Chilei Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. ORSZÁGJÁRÓ DIAKOK TALÁLKOZÓJA A KISZ Csongrád megyei Bizottsága május 27-én és 28-án, tehát szombaton és vasárnap rendezi meg az országjáró diákok megyei találkozóját az ásotthalmi erdőben. A programban többek között szerepel például elméleti vetélkedő, túrák, akadály- és tájékozódási verseny is. A találkozó célja mindenekelőtt a természetjárás és a táborozás népszerűsítése. HANGYÁK. MINT VASÚTI AKADÁLYOK Különös vasúti akadály tartott fel a minap Japánban egy expresszvonatot. Le kellett állnia a nyílt pályán, mert az automatikusan működő jelző nem váltott át pirosról zöldre. A helyszínre kiszállt vizsgáló csoport megállapította, hogy óriáshangyák hatoltak be a jelzőberendezésbe, és szabályszerűen leblokkolták a készüléket. A „hangyaakció" miatt az expresszvonat húsz percet, egy másik szerelvény pedig tíz percet késett. ÓVÓNŐK AKADÉMIÁJA Az óvónők első nyári akadémiáját július 10—15. között Kecskeméten rendezik meg. A hatnapos akadémia résztvevői az ország minden részéből érkező óvónők, megvitatják az óvodai oktatás-nevelés új módszereit. MOZAIK LAPGYÁRTAS Nagy teljesítményű olasz mozaiklapgyártó gépsort helyeztek üzembe pénteken a Pécsváradi Építő Ktsz telepén. A berendezéssel évente 140 000 négyzetméter, jó minőségű, tetszetős kivitelű, egy- vagy többszínű burkolóanyagot állítanak elő. EH HOL? BB 1972. MÁJUS 27., SZOMBAT — NÉVNAP: HELLA FELHOATVONULÁS, ZÁPOROK Várható időjárás szombat estig: Felhőátvonulások, többfelé záporral, zivatarral. Elénk, időnként erős déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 fok. A Nap kel 3 óra 5$ perckor, és nyugszik in óra 28 perckor. A Hold kei IS óra 28 perekor, és nyugszik 2 óra 54 perckorVÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken +199 cm (apadó). SZÁZHETVENÖT ÉVE halt meg Francois Noel Babettf (1780—1797) francia forradalmár, utópista szocialista. SZEGEDI NEMZ El'I SZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: \ vágy villamosa. Egressy-bérlet. Van benne valami .'"YWit" — Ügy hallottam, hogy ezen a vidéken igen ravasz oroszlánok tanyáznak!... Mozik Szabadság: Rabszolgák. (Színes m. b. amerikai, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) vörös Csillag: Tanár úrnak szeretettel. (M. b. színes angol, ne? yed 6 és fél 8 órakor.) Fáklya: ánj'Ok pórázon. {Színes francia —olasz, háromnegyed « és 8 órakor.) Postás Mozi: A betyárkapltány. (5 és 7 órakor.) Dugonics Mozi, Kossuth Lajos sgt. 53.: A hölgy nem iszik, nem dohányzik... (5 és 7 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket az I. sz. Sebészeti Kii nlka (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Június S-ig, szombat 13 óráiéi hétfő 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz cllés esetére ügyeletes dr. Szűts László állami állatorvos Lakása: szeged, Juhász Gyula u. 13/B, !I emelet 2, Telefon: 15-756. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. RÁDIÓ A Magyar Előadóművészét Honapja. 19.00 Ssti krónika. 20.00 Kovács Apollónia népdalokat énekel. 20.10 Színházi esték Veszorémben. A helység kalapácsa. 22.00 Hirek. időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.20 Ritmus és melódia. 21.00 Hírek. Időjárás. 0.10— 1.58 Melódiakoktél Közben: 0.33 —1.00 Hirek, Időjárásjelentés. Petőfi 4.25—7.39 A Petőfi rádió reggeli zenés műsorai Közben: 4.30, 5.00, 5.30, 6.00, 6.3U, 7.00, 7.30 Hírek, idöjárásjelentés. S.17 Reklám. 8.20 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe! Kb. 7.15 Üj könyvek. Kb. 7.35 Körzeti időjárásjelentés. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Régi olasz muzsika. 8.40 Magnóval a világ körül. 9.00 Hírek. 9.03 Verbunkosok. népdalok. 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.30 Útikalauz üdülőknek. 11.09 Hírek, idöjárásjelentés. 11.30 Térzene. 12.00 Tellcépek erdején át. 12. :0 Kamarazene. 13.00 Hirek, időjárás. 13.03 Kitágult törzsasztalnál. 13.30 Verdi: Az álarcosbál. 13.4C Orvosi tanácsok. 13.43 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Napraforgó. 15.00 Magyar szőlész Kaliforniában 15.15 A Dellcr Conscrt felvételeiből. 15.29 Több víz. több termés? 15.5!) Hallgatóink figyelmébe. 16.00 Hirek, időjárás. 16.05 A Magyar Előadóművészei Hónaoja. Muzeális felvételek. 16.48 A Rádiószínház múzeuma. A Senki karácsonyfája. 17.44 Cicáznak a szép csendőrtollak. 18.00 Hírek, időjárás. 18.10 öt perc sport. 18.15 Senki többet? Harmadszor. 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20 25 Üi könyvek. 20.33 Nótacsokor. 21.12 A Kaposvári Csiky Gergely Színházban. 21.27 A Berlini Filharmonikusok zenekarának hangversenye. 22.59 Hírek, idöjárásjelentés. 23.14 A Magyar Előadóművészet Hónapja. Századunk vokális zenéjéből. 24.00—0.10 Hirek, idöjárásjelentés. Gépkocsinyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár május 25-én és 26-án Pécsett, a Nemzeti Színház kamaraszínházában rendezte a gépkocsi nyereménybetétkönyvek 44. sorsolását. A sorsoláson az 1972. január 31-ig váltott és április 30-án még forgalomban levő 5000 és 10 000 Ft-os betétkönyvek vettek részt. 10 000 Ft összegű betétkönyvek: sorozat szám kisorsolt gépkocsi 5 009 079 Skoda S—100 5 009 479 Zsiguli 2101 5 016 137 Zsiguli 2101 5 020 882 Trabant Lim. 601 S. 5 028 809 Moszkvics 412 5 030 019 Wartburg de Luxe 353 TT 5000 Ft összegű betétkönyvek sorozat szám kisorsolt gépkocsi 5 505 075 Skoda S—l00 5 524103 Zsiguli 2101 5 545 244 Moszkvics 412 5 546 672 Moszkvics 412 5 558 454 Zsiguli 2101 5 560 095 Zsiguli 2101 5 567 060 Skoda S—100 5 567 629 Wartburg de Luxe 353 TT 5 574 863 Moszkvics 412 5 575 998 Zsiguli 2101 5 577 768 Skoda S—100 5 586 355 Moszkvics 412 A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákéri nem vállalunk felelősséget. A nyertes betétkönyvekkel június 26-ig kell jelentkezni a területileg illetékes takarék szövetkezeteknél. Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt 1 A Kossuth rádió reggeli zenés műsorai Közben: 4.30, 5.30. 6.30 Hirek, idöjárásjelentés. 500, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.43. 6.45 Szót kérek. 5.20 , 7.53 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.26. 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti idöjátásjelentés. 7.S5 Üj könyvek 7.45 Tanácsadó szolgálat. 8.00 Hírek, Időlárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8 13 Budapest és vidé^ kulturális életéből 3.18 i.ányok, asszonyok. 8.41 A Magyar Előadóművészét Hónapja. Brahmsművek. 10.00 Hírek, Időjárás. 10 05 Tolvajok iskolája. 10.55 BNV-eseménynaptár. 11.05 Csajkovszkij és Bizet operáiból. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyelvünk. 12.35 Magyarán szólva. 12.50 Melódlakoktél. 14.00 Altamirától a kibernetikáig. 14.10 A dzsessz kedvelőinek. 14.25 Üj •zenei újság. 15.00 Hirek, idöjárásjelentés. 15.05 Kis magyar néprajz. 15.10 Csak fiataloknak. 15.55 Reklám 16.00 1C3 óra. 17.30 TÉVÉ:I Budapest 9.30 Pillantás a sportvilágba. (Ism.) 9.50 Dél-Amerika Indiánjai. I—II—III. rész. (Ism.) 11.15 Téka. (Ism.) 14.18 Paritytyás Thierry. 8. rész: Pierre öröksége. 14.55 NDK—Uruguay válogatott labdarúgó-mérkőzés. 17.05 A színész. A Román Tv portréfilmje Kovács Györgyről. I. rész. 18.10 Hírek. 18.13 Könynyűzene az Intervízió műsorából. 18.40 Tudósítás a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásáról. 19.15 Cicavízió. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Egy sanzon Gyermeknapra. 20.05 Éduardo de Fillppo: Filuména házassága Tragikomédia három felvonásban. 21.45 Csillagos 5-ös. 22.55 Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád 16.30 Négy páncélos meg a kutya. Lengyel filmsorozat. 17.30 Énekes darabok: Kostana. 18.15 Zenei ifjúság. 19.15 Fogok, fogsz, fog... 20.30 Szabadka: Ifjúság '72. 22.00 Fenntartott idő. A Magyat szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságán** naptlapta. — Megtuenik t eifö kivételével mindennap, hétköznap t. vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F Nagy István — Szerkesztőség és klaÜőhtva'al: Szeged. Magyur Tanácsköztársaság útja te Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: Kovárs László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca a 053 - Előfizetési díj egy hónapra » torlat.