Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-26 / 122. szám

PÉNTEK, 1972. MÁJUS 20. y fim hol? immu Kovács Zsuzsa zongoraestje Szerdán este a Bartók Bé­la Művelődési Központ hang­versenytermének szólistája a már ismert nevű zongora­művész, Kovács Zsuzsa, ' a Tömörkény István zenemű­vészeti szakközépiskola ta­nárnője volt A fiatal, tehet­séges művésznő a IV. Nem­zetközi Lipcsei J. S. Bach Versenyre készül, műsorán is a verseny anyagából muta­tott be műveltet. Zongorázása ezúttal nem nyújtotta azt a várva-várt élményt amelyet eddigi kon­certjein tapasztalhattunk, melynek oka nem a művész felkészültségében, inkább a mostoha hangzási viszonyok­ban rejlett. A megszólalta­tott hangok többnyire szára­zon, szinte felhang nélkül szóltak, és ezért rendkívül nagy problémát jelentettek az előadó számára. Ám ha a fent emiitett akadályok erő­sen csökkentették is az él­ményt, mindezek ellenére tagadhatatlanul megmutat­koztak a művésznő zongo­rajátékának technikai eré­nyei. Hangszerét virtuóz ma­gabiztonsággal kezelte, mű­sorának minden számát technikailag ls pontosan ál­lította be, nem bízva semmit a véletlenre, s a művek rész­leteinek, valamint egészének megformáltsága is egy sajá­tos, de stiláris szempont­ból is hihető, az elképzelést megvalósító tudatosságot mutatott. K. L. Munkaalkalmak AZ ALFÖLDI KÖZMŰ- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VALLAIAT felvé­telre keres ács és vasbetonszere­lő szakmunkásokat azonnali be­lépéssel. Jelentkezni lehet szc­tnelyesen vagy levélben a válla­lat munkaügyi osztályán. Szeged, Kenyérgyári út 3. sz. alatt. xDK. 864. Géplakatos, kovács, vasönlö, kőműves szakmunkásokat, vala­mint segédmunkásokat keres fel­vételre a MAV Gépjavító tízem, Szeged-Tisza pu. \Dk. 9773. Asztalos szakmunkást és férfi segédmunkásokat felveszünk. Je­lentkezés: Szeged, Bárka u. 1. xDK. 861. Kézilányokat, konyhai segéd­munkásokat felveszünk. Jelent­kezés Alföldi VV. 5. sz. üzem­egysége, Szeged, Lenin krt. 103. szánt. xDK. 860 MAKÓ Város Tanácsa V. B. Igazgatási osztálya Dálvázalot hirdet gyámügyi főeiőadől állás betöltésére. Jogtudományi egyc­(emi végzettség szükséges. A pályázatot 1973. június 1. naniá­Ig lehet benyújtani. M 331 735 Ars, kőműves szakmunkásokat, építőipari könnyűgépkezelöket. segédmunkásokat szegedi és Sze­ged környéki munkára alkalmaz a CSOMIÉP. Jelentkezni lehet Szeged. Dorozsmai úti telep, 11. 12. építésvezetőségeknél. xH. 429 0*0. Szeged-Rökus vasútállomás ál­landó munkára felvesz férfidol­gozókat kocsirendezőnek és vál­tókezelőnek. Jelentkezés az. állo­másfőnöknél. xS. 426 <22 Egy szakképzett varrónőt ke­res a Tápéi Háziipari Szóvetke­zet azonnali felvételre. Jelentke­zés Tápéi Háziipari Szövetkezet­nél, Tápé, Móra F. tér 4. Dk. 9771 A Volán 10. sz. Vállalat kala­uzokat vesz fel. Kezdőket beta­nítunk. Jelentkezni a munkaügyi önálló osztályon lehet, Szeged. Bakay N. u. 48. xS. 426 786 A Szegedi Ruhagyár közgazda­sági egyetem ipari szakán vég­zett. könnyűipari gyakorlattal rendelkező közgazdászt keres üzemgazdasági főosztályra cso­pe rtvezetői beosztásba. Jelent­kezni személyesen vagv frásban — részletes önéletrajzzal — a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. xS. 426 801. apró­hirdetések AOASVETEL Flado kitűnő állapotban levő négyszemélyes kis­ipari rekamié és két íotei. Bécsi krt. 6., I. 1. Érdeklődni 6 után. x 4 személyes sátor előtér­rel eladó. Rákóczi u. 32/B. x •408-as Moszkvics eladó. Érd.: szombat délután, vasárnap délelőtt. Ke­reszt u. 4. t j ablakok eladók. PulCS u. 20 A. Nagytermetű boxer hím, többszörös győztes eladó, 1 edeztetést v állál. Cim: Pap Jenő, Szeged, Szap­panos u. 3. I- rancia sötétkék velúr gyermekkocsi Igenyesnek eip.dö. Pusztaszeri u. 3. ó..u cnvl Veiorex és kü­lön huzat eladó. Vajda u 18. Eladó 220 wattos viUany­iiogesztö trafó. 125-ös D. Cijepel motorkerékpár. S. eged, Alkotmány u. 07. Le > éves törzskönyvezett, drótszörü szuka — íoxi t'iudó. Hódmezővásárhely, Samuely u. 14. 'iviicjlödött filodendron eladó. Vállalatnak. In­tézménynek előnyös. Megtekinthető naponta i!7 órától. Hunyadi János Sbt. 41. Sarga épület. Hátai. Jugoszláv kombinált s.fekrény, rekamié, 2 kugylóíotel, asztal el­adó. Ilona u. 7,B, i ;y bőtejelö elsóíias te­hén bika fiával eladó. Szeged, Béketelep, Vas­út u. IJ iveré, antik tálaló sür­gősen eladó. Arany Já­i.om u. 1., kiskapu. Olcsón eladó háttámlás avkamlé, háromajtós s ekrény, sezlon, konyha­it .ekrény, 2 fotel, 2 szék, l mbiná It szekrényrész, n.atracos sima ágyak, r személyes rekamié. Brüsszeli krt. 14., utcai p rázsban. . iraoog rézgálic, gyű­lj ücsfe ládák, vízszlvaty­t> ű, rézhengeres fürdő­kályha eladó. Csongrádi sgt. 54. 2 db 26 bordás radiátor és 1 db négylakkos nyúl­ketrec eladó. Füzes u. 11. Vasvázas kerti padot veszek. Kaszás u. 3. Eladó 15 mázsát bíró gumlskerekü kocsi, Szil­iért sgt. 48. Eladó ÚJ 125x130-os re­r.unyös ablak. Kátal kőz 20., n. Kórház mögött. Áprilisban vizsgázott Trabant 601-e* eladó. Odessza 39. IV. 15. Ér­deklődnl: 17—18 óra. NDK variálható gyer­mekkocsi Igényesnek el­adó. Szent Miklós u. 6 B. Csikós. 22 m rakni való papri­kapalánta eladó. Hold u. 4. Sertés önetetö eladó, 12 férőhelyes. Petőlltelep, Május 1. u. 40. Kézikocsi és 160 kg-tg mérő mázsa eladó. Kecs­keméti u. 20/B. Hidrofortartályok a ké­szítőnél, 80 literes 900, 100 literes 1100 , 200 li­teres 1700 forintos ár­ban az ország bármely vasútállomására. ex­presszként bérmentve fel­adva. Keller lakatosmes­ter, Budapest, XIII. Ró­bert Károly krt. 32. Telefon: 203-219. Holland mély gyermek­kocsi és magyar sportko­csi olcsón eladó. Érd. Bihart István Szeged, Árvíz u. 38. Eladó: elöszobafal, fa­ragott vitrin, gáztűzhely, kétszemélyes rézágy, szé­kek, íróasztal, konyhabú­tor, asztal, rezsó, reka­mié, fotelok, hármasszek­rény, fliggönytartók, könyvszekrény, sezlon, előszobafal, kombinált szekrény, tv-szekrény. Kossuth L. sgt. 32. Műszaki vizsgázott SkcT­da 1102-es gépkocsi 16 000 Ft-ért ég rövid fekete bécsi zongora el­adó. Bajcsy-Zs. u. 27., íszt. 6. x Mély babakocsi eladó. Újszeged, Fflrj q. 120. Kétméteres nagy pálma eladó. Dugonics tér 2., II. emelet 2 x 353-as Wartburg Lltnou­sine személygépkocsi el­adó. Érd.: délután, Eg­ressy B. 16. x Skoda Fellcla eladó. Sze­ged, Dobogó u. 18. x Pianínó bérbe adó, csel­ló, sínvasak eladók. Fel­támadás u. 30.. földszint jobbra. Nagyné. x Zongora (Bösendoríer) eladó. Érd.; ÜJszeged, Vedres u. 6., C. fszt. 2. Egy db angol gyártmá­nyú revolver automata eszterga 0 32-es áteresz­téswl eladó. Klgkunmaj­sa, Zója ti. 14. Kovács. Erős és pritamln papri­kapalánta eladó. Sár­kány u. 3. x 50 wattos Selmer hang­erősítő eladó. Szeged, Hajnóczy u. 9. x Volkswagen H0C-as el­adó. Érd.: délutánon­ként, Vásárhely, Arany Jáno3 1. 10. x 1962-cs Opel Rekord, jó állapotban eladó. Kis­telek, Molnár János u. 23. Tenyésipárok és tovább­tenyésztésre alkalmas hullámos papagájok el­adók. Vass Ballázs. Sze­ged, Attila u. 11., II. 7. Megtekinthető délután 3­tól. x P—20 tfp. motorkerékpár új állapotban eladó. Megtekinthető Mikaráth Kámán u. 12., művirág üzletben. x Kombinált szekreny, hár­masszekrény, konyha­szekrény, rekamlék, fo­telok, székek, asztalok, ágyak, sezlon, Orion tv eladó. Hunyadi tér 5. Sátor eladó, 3 személyes, bővített hálófülkés Ka­dett Lux. Alföldi u. 22. III. C. 5. Érd.: vasár­rap 7—9-lg. 1200-as Volkswagen igé­nyesnek eladó. Szeged, Csongrádi sgt. 78. Bécsi gyártmányú planí­r.ó eladó. Kistisza u. 10. 250-es Msirkva csónak­motor testtel együtt el­adó. Szivárvány u. 1/C. Érdeklődni csak délelőtt. Fehér csipke menyasszo­nyi ruha karcsú, közép­magas alakra eladó. Jó­sika u. 30. Perényi. Agyak, székek, szekrény eladó. Televízlót veszek. Honvéd tér 5—6. I. em. 97. ajtó. Batériás permetező töl­tővel eladó. Oskola u. 25., II. 8. Kettősméretű új tégla. 700 db. 2 köbméter ma­rosi homok eladó. Hege­dűs. Közép fasor 37. R. 10. ezüstszürke sze­mélygépkocsi eladó. Érd. Ásotthalom, Felszabadu­lás U. 29. 71-ben műszaki vizsgá­zott Tátrapiám eladó, oldalkocsis motort be­számítok. Hétvezér u. 36/B. EGYEB Garázs kiadó, Pulcz u. 27. x Marosleién, Dánielben i kh bodorka kiadó. Ér­deklődni : Papos István­nál, Maroslelén. Garázs kiadó. „Tarján 213. épület 10 311" jel­igére a Sajtóhazba. 3 ágy csípmentes papri­kapalánta eladó. Közép U. 5. Alsóváros. Jó állapotban levő len­gyel babakocsi eladó. Széchenyi tér 17. Érd.: egész nap. Fazekas. Sport gyermekkocsi el­adó. Érd.: Tápé, Kos­suth u. 2. Kifogástalan állapotban levő Sztár tv eladó. Ige­nyesnek is megfelelő Érd.: Április 4. útja 42. Házfelügyelőnél. Vartálható babakocsi el­adó. Olasz gyártmányú sportkocsit vennék. Hét­vezér u, 38/A. Egy köbméter oltott mész eladó. Szeged. Béketeiep, Tamóczl u. 3. Flado 750-es M. 72-es oldalkocsis motorkerékpár jó állapotban. Érd.: Kis­kundorozsma, Rákóczi u. 1. Értesítjük vendégeinket, hogy május 27-től a partfürdőt 8—19 óráig tartjuk nyitva A KISHAJÓFORGALOM MÁJUS 27-TÓL INDUL, üzemelési idő: 8 órától 12 óráig, 13 órától 19 óráig. SZEGEDI VÍZMÜVEK ÉS FÜRDŐK Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a III. ker. tanács öregek klubja gondozóinak, ke­zelő orvosának, a Kossuth Szakszövetkezet vezetőségének, akik szeretett halottunk, id. ÜK­DOGH IMRE temetésén megje­lentek, részvétükkel, koszorú­és virágaikkal mély fájdalmun­kon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Kápolna u. 14. S. 12G 771 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya és nagyma­ma, özv. TÖRÖK JANOSNE Kli­vlnyl Rozália, életének 78. évé­ben elhunyt. Temetése május 36-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család. T. 803 Műhelyemet megnyitot­tam. Vállalok épületsze­reléseket, háztartási gé­peket, vlllanymotorteker­cseléet, javítást. Görög András vlilányszereiő­mester. Alföldi u. 31. Ausztriai. olaszországi utazáshoz aulóstursat ke­resek. „Lehetőleg házas­pár 10 312" jeligére á Sajtóházba. Nyitott szín két kocsi részére kiadó. Szeged. Üstökös u. 3/B. Érdek­lődni vasárnap. 22-én elveszett szlánd macskám. A becsületes megtalálót jutalmazom, zuhász Gy. u. fi. 12 éveg műszaki ellen­őri. továbbá 22 éves ki­vitelezői gyakorlattal ren­delkező épületgépész technikus állást változ­tatna. Leinformálható. „Június 30. 10 281" jel­igére a Sajtóházba. üdülés tengerparton BINZ—(BERLIN) 12 nap. VI 22—VII. 3. 3450,— Ft MAMAIA (8 nap). VT. 27-VH. 4. 2700,— Ft. Társasutazás LENINGRÁD—RIGA (7 nap) VI. 17—23. 2950,— Ft. MARIANSKÉ LAZNÉ— KARLOVY VARY— PRÁGA—BKNO 12 nap. vi. 27—vn. 7. 1700,— Ft. Külföldi utazások OTr-hi­telre is! ALBA REG1A Nemzetközi Jnzzfesztlvál, Székesfehérvár 1972. VI. 2—3—4. Utazás autóbusszal, étkezés, szállás. 450,— Ft. Balatoni üdülés diákok, pályakezdő fiatalok részére! 6 nap 35 Ft. Étkezési hozzájárulással, 50 százalékos vasúti ked­vezménnyel! JELENTKEZÉS és FELVILÁGOSÍTÁS: EXPRESS UTAZÁSI IRODA Szeged. Kígyó u. 3. Telefon: 11-792. xS. 426 725 Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. PIGNICZKI PAINE Juhász Ilona, szeretett szülő, nagy­mama, dédmama, hosszú szen­vedés után 82 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 26-án 16 órakor lesz a szörcgl római katolikus temetőben. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama, testvér és rokon, KÉSZ LASZl.ÖNÉ Frank Ilona, életé­nek 63 évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 29-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Tarján 322. ép. T. 807 Köszönetet mondunk mind­azoknak, kik SAVAI LASZLO temetésén megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. T. 808 Közlemény (x) A szív koszorús ereinek megbetegedése — angina pecto­ris — címmel előadás ma du. 0 órakor a Postás Művelődési Házban. Utána filmvetítés. DK. 740 AGYTOLL­FELVÁSARLÁS TISZTÍTÁS GŐZÖLÉS Brüsszeli krt. 29. Telefon: 16-429. Meghívó 1972. május 26-án, a MORA CSÁRDA összes termeiben műsorral egybekötött vadász és disznótoros vacsorát rendezünk. Elő­zékeny kiszolgálás, jó ze­ne, kellemes szórakozás. Jegyelővétel az üzletvezető­nél. SZERETETTEL VÁRJUK. Gyermekszere to néni egészséges gyermek gon­dozását vállalja. „Gypr­mekszeretö 10 217" jel­igére a Sajtóházba, ügyes hazlvarrónöt ke^ resek. „Lelkiismeretes — 10 272" jeligére a Saj­tóházba. Jelenleg vendég látóipari üzemeltetési és általános ellenőrzési területen dol­gozó nö állást változtat­na. „Kétezer 9762' jel­igére a Sajtóházba. Kőműves ipari tevékeny­ségem megkezdtem. Min­denféle kőművesmunkát vállalok, vidéken is. Szeredéi György, Szeged, Jósika u. 45. Zsírszódá vaí főzött szap­pont. illatos mosóport cserélek hulladékzsírert. Rákóczi u. 33. x Gombáthúzást, ruhamo­nogram hímzést vállalok. Udvory Margit, kézimun­kaüzlet, Kí*yó u. 8. x Első siiteménymintabolt ? S 426 799 Németet tanítok olcsón, nyáron át ls. „Szorga­lom 426 746" Jeligére a Hirdetőbe. Terzsasztinyegeket Javít­tatnék. KIstisza u. 10 Épftéstechnlkua 10 éves kivitelezési gyakorlattal, szegcdi munkahelyet ke­res „Július 426 757" jel­Igére a Hirdetőbe. Tekintse meg hétvégi ny&valóhéz­kiállításwfkat SZEGED. CSONGRÁDI SGT. 133. szám alatt. Nyitva: szombaton es vasárnap 10 órától 16 óráig. Részletes felvilágosítás a helyszínen és Szeged, Csongrádi sgt. 12. szám alatt. Szegedi TUZÉP Vállalat S 426 807 SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: Manón. Katona J.-bérlet. 1972. MÁJUS 26., PENTEK — NÉVNAP: FÜLÖP TÖBBI ELE ESÖ, ZIVATAR Varható Időjárás péntek estis: változóan felhős idd, szórvá­nyosan előforduló esővel, zivatarral. Időnként niegélenküld nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 22—27 fok között. A Nap kel 3 óra 55 perckor, és nyugszik 19 óra 27 perckor. A Hold kel 18 óra 14 perckor, és nyugszik 2 óra 26 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön -1-211 cm (apadó). HARMINC ÉVE halt meg Kóbor Tamás (1867—1942) író, újságíró. szocialista brigádvezelők orszá­gos tanácskozásáról jelentjük. 20.00 Sporthírek. 20.03 Daróczi Bárdos Tamás: Palócbál 20.14 Töltsön egy órát kedvencelvei. 21.14 A Magyar Előadóművészei Hónapja. 23.09 Arábia. 23.22 Könnyűzene Behár György mü­veiből. 24.90 Hírek. Időjárás. 0.10 —0.25 Vidám vásár. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora: Közben: 4.30, 5.00, 5.30, 6.00, 6.30, 7.00, 7.30 Hirek, időjárásjelentés. 0.17 Reklám. 6.20 Torna. 6.58 Hallga­tóink figyelmébe 7.15 Üj könyvek. Kb. 7.35 Körzeti l'dő­járásjelentés. 8.00 Hirek, időjá­rásjelentés. 8.05 Részletek Ke­mény Egon operettjelből. 9.00 Hirek. 9.o;i Ezeregy délelőtt. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. Köz­ben: 10.30 Néhány szó zene. 10.59 Lottóeredmenyek. 11.00 Hirek, időjárás. 11.47 Nlcolas Guillen kubai költő verseire. 12.02 Az élő népdal. Í2.12 A Magyar Elő­adóművészét Hónapja. Magyar zongoramuzsika. 13.00 Hírek, Idő­járás. 13.03 Oralia Dominguez és Níkola Gjuzelev énekel. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Mindenki kedvére — kettőtől hatig. 18.00 Hírek, időjárás. 18.05 Külpolitikai figyelő 18.20 Richárd Strauss: Don Jüan — szimfoni­kus költemény. 18.39 A titokza­tos kenslngtonl kő. 18.54 Berki László népi zenekara játszik, a László Kórház énekkara enekel. 19.22 Uj könyvek. 19.25 Jo estét, gyerekek! 19.30 A Magyar Elő­adóművészét Hónapja. Közben: Kb. 20.00-20.20 Esti krónika. Kb. 21.13 Az Ifjúsági Rádiószín­pad bemutatója. Élő lelkek. Kb. £1.52 Nóták. 22.25 A vezetés min­dennapjai. 22.35 Slágerek. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.15 Zenekari muzsika. 24.00—0.10 Hírek, Idő­járás. Mozik Szabadság: Rabszolgák. (Szí­nes m. b. amerikai, íél 4. há­romnegyed 6 és 8 órakor.) Vö­rös Csillag: Tanár úrnak szere­tettel. (M. b. színes angol, ne­gyed 6 és fél 8 órakor) Fáklya: I.ányok pórázon. (Színes francia —olasz, háromnegyed 6 és 8 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Május 27-ig este hat órá­tól reggel hat óráig elsőse­gély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Sze­ged, Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó tél köteles gondoskodni RÁDIÖ Kossuth 4.25—7 59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! Közben: 4.30, 5.30, 6.30 Hirek, ldőjárásjelentes. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45, 6.45 Szót kérek. 5.20, 7.SS Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20. 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti Időjá­rásjelentés. 7.35 Uj könyvek. 7.45 Tanácsadó szolgálat. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Műsoris­mertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális életéből 8.18 Balett­zene 9.00 A zöldköves gyűrű. 9.20 Nóták. 10.00 Hírek, időjárás­jelentés. 10.05 Edes anyanyel­vünk. 10.10 Iskolarádió. 10.26 Magnóval a világ körül. 10.15 Kodály: Kilenc epigramma. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 A gyer­mek a társadalomban. il 10 Szvjatoszlav RIchter zongorázik. 12.00 Kl nyer ma — Sopronban? 12.35 Reklám. 12.40 Tánczenei koktél. 13.25 Kozák Gábor Jó­zsef népi zenekara Játszik. 23.45 Nemzetközi mezőnvben a BNV-n. 14.00 Tudod-e? 14.25 Is­kolarádió. 15.00 Hirek. Időjárás. 15.10 Zenekari muzsika. 15.49 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Proto­koll. reprezentáció. 1972-ben 17.00 Hí.-.-k. időjárás. 17 05 Küi­peütika! figyelő. 17.20 A Magyar Előadóművészét Hónapja. Nép­szerű muzsika 18.02 Gondotat. A Rádió irodalmi lapja. 18.47 Hang­szerszólók. 18.58 Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00 Est) krónika. A TEVE Bu 1-tpest 9.55 Iskola-tv: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt.) 11.05 Élővilág. (Alt. isk. 6. oszt.) 11.55 Francia nyelv. (Középisk. Hl—IV. oszt.) 14.55 Fizika. (Ism.) 15.50 Élővilág. (Ism.) 17.13 Hírek. 17.20 Elő olimpia. Játékos sportvetélkedő az U. Dózsa és a Tatabányai Bányász csapatai között. 18.15 Tudósítás a szocialista brigád­vezetők országos tanácskozásá­ról. 22.15 Tv-hiradó — 2. kiadás. 22.25 Zenés ritmusok. NSZK­összeálllláS. Belgrád 16.45 Magyar nyelvű tv-króni­ka. 17.40 Gyere, nőjünk. 18.30 Létezés. Népszerű tudományos film. 19.00 Népi muzsika. 11.30 Rajzfilm. 20.30 Énekesek kupája. 22.00 Arséne Lupln. Filmsoro­zat. 22.52 München: Nyugatné­metország—Szovjetunió. Labda­rúgó kupagyőztesek döntő mér­kőzése felvételről. A, Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépésre keres KÖZPONTI TELEPHELYÉRE, valamint műszer- és technológiai szerelési munkahelyeire (Algyő, Százhalombatta, Fényeslitke) KÜLSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE: lakatos, vízvezeték-szerelő, bádogos, esz­tergályos, kozwcs, lemezlakatos, ív- és lánghegesztő, motorszerelő, csőszerelő és kazánfűtő szakmunkásokat, öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. Százhalombattán minden szombat szabad, Algyói) és Fényeslitkén dekádmunkarend van. Munkásszállás és üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken Ingyenes. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útikölt­séget visszavonjuk. SEGÉDMUNKASOK RÉSZÉRE HEGESZ­TÖKÉPZÉS VAN. Jelentkezés, a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest XVIII., Gyömrői út 79—83., vagy a vidéki munkahe­lyek vezetőinél. DL 800

Next

/
Oldalképek
Tartalom