Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-23 / 119. szám
4 KEDD, 1972. MÁJUS 30. IBBDBBffl Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesítette dr. Udvardy Lászlót, a szentesi megyei kórház oszlályvezeKÉZBESlTÉS BEL- ÉS KÜLFÖLDÖN A bel- és külföldi kézbesítési módszerekről rendeznek előadást ma, kedden a XII. műszaki hónap keretében. A Postás Művelődési Otthonban délelőtt 11 órakor Szili tő-főorvosát eddigi munkás- József ismerteti a kézbesítés sága elismeréseként, 70. különféle módszereit, születésnapja alkalmából. Hétfőn délelőtt Szegeden, a megyei tanácsházán rendezett ünnepségen dr. Komócsin Mihály, a Csongrád megyei Tanács elnöke méltatta dr. Udvardy László több évtizedes munkásságát; és sok sikert kívánt a további munkához. Majd az Elnöki Tanács elnöke megbízásából átadta a kitüntetést. A kitüntetés átadásán jelen volt. dr. Ágoston József, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának titkára, a megyei tanács tisztségviselői, dr. Rózsa József megyei főorvos, dr. Bacskay Jenő, a megyei kórház igazgatófóorvosa. FÜRJAK A DUNÁT A Balatonfüredi Hajógyárban speciális fúróhajót készítenek a Fővárosi Vízművek szómára. amellyel a Duna medre alatti vízkészleteket igyekeznek majd feltárni. FIATAL IIIDROGEOLÖGUSOK TANÁCSKOZÁSA Hétfőn, Miskolcon, az MTESZ székházában megkezdődött a fiatal hidrogeológusok 2 napos országos taÉrettség Karcsi közepes tanuló volt az általánosban. Ha az átlagát nézzük, az néha ugyan felmászott a 3,fi, 3,7 felé is, de ez csak az úgynevezett készségi tárgyak jeles jegyeinek volt köszönhető. A gyakorlati ismeretekből ugyanis mindig jelest kapott. Ebből látnivaló, hogy Karcsi ügyeskezű gyerek volt, az alkotó fantáziának azokkal az elemeivel megáldva, amelyek a kézügyességgel párosulva jó szakembert, ötletes mesterembert sejtettek a serdülő nebuló felnőtti alakjaként. E jó adottságai mellett, Karcsi iránt még fokozta a rokonszenvet alkalmazkodókészsége, segítőkészsége és szorgalma. Karcsit mindenki szerette az iskolában. A továbbtanulásra ugyan nem akarták rábeszélni, mert a szellemi tevékenység korántsem tartozott erős oldalai közé. Akkor jött a szakközépiskola. Mintha Karcsinak találták volna fel. Szakmát is tanul, műveltséget is szerez. Karcsi igazi művelt szakmunkásnak való fiú volt. Mindenki elégedetten vette tudomásul, mikor valamelyik környékbeli kisváros szakközépiskolájába felvették. Karcsi lakatos lesz. Érettségizett lakatos. Nem is tűnt volna fel, hogy közben négy esztendő szaladt el, ha nem találkozom össze Karcsival az egyik nagyvállalat irodaházának folyosóján, éppen a személyzeti osztály ajtaja előtt. Elegánsan, dús oldalszakállal, aranygombos kézelővel, magabiztosan. Megismert, s némi leereszkedő öntudattal nyújtott kezet, örültem Karcsi megemberesedésének. — Itt dolgozol? Már végeztél? — Még nem, de ide jövök. Éppen arra várok — s a személyzetis ajtajára mutatott. — Már beszéltem velük, de most véglegesen. . Karcsi túlzott magabiztosságát elfelejtették a róla megőrzött emlékeim. Szorgalma, alkalmazkodása, ügyessége jutott eszembe, s örültem, hogy ehhez a vállalathoz kerül. Ismerem a vállalat tevékenységét, önálló lakatosüzeme van, programszervezéssel dolgoznak. Hatalmas. világos üzemcsarnokok, gépesített munka, gépesített anyagmozgatás. Modern üzem, sok fiatallal, alapos szakirányítással, jó kereseti lehetőségekkel. Karcsi kezdőként megkeresi az ezernyolcszáz-kétezret. Ennél jobb helyre talán nem is kerülhetett volna. Sokoldalú munka vár rá, szakmai fejlődés, dolgos, szép távlat. — Jó dolgod lesz itt. Jó üzem, sokféle munka. Ut hat-nyolc év alatt príma szakmunkássá leszel. Karcsi megmerevedett. A két oldalszakáll között gőg öntötte el az arcát. Sértetten oktatott ki: — Nem a műhelybe megyek én! — Nem? Hót hova? — Bérelszámolónak. Bérelszámolónak? Dehát te szakmát tanultál, nem? Lakatos vagy, ha jól emlékszem. A számolás nem is volt erős oldalad... És a szakmunkát jobban is fizetik. Mennyit kapsz így? — Ezerötszázat — Mint lakatos kezdőként is többet kapnál. Pár év múlva meg már nem is lehet összehasonlítani. Nem mondták ezt a személyzetin? Nem akarták, hogy inkább lakatosnak menj? — De mondták. — Hát akkor? — reménykedtem. — Mit gondol? Csak nem megyek érettségivel reszelni? Nem azért tanultam négy évig! Azóta csak úgy gondolok rá: Szegény Karcsi! Ugyan, ki nevelte így? Ki ültette el benne ennek az idejétmúlt nézetnek a magvát. Hogy a termelőmunka alacsonyabbrendű, mint az adminisztráció. Hogy meglevő adottságainak fejlesztése helyett, tőle idegen tevékenységgel küszködjék, csak azért, hogy piszkos ne legyen a keze. Szegény Karcsi! Ugyan, idejében felébred-e. Szigeti József I'ETÖFISZOBA Petőfi-emlékszobát rendeznek be a Vas megyei Ostffyasszonyfán, ahol a költő 1839-ben nyári szünidejét töltötte. SZAZ CSALÁDRA 32 HŰTŐGÉP A háztartási hűtőgépek forgalmának alakulásáról most közzétett tájékoztató szerint 1960-ban a lakosság tulajdonában kereken 40 ezer hűtőszekrény volt, s 1971 -fg az állomány egymillióra nőtt, s ez is csak 30 százalékos ellátottságot jelent. 1972-re a tavalyi értéOIMITROV- JOGI ÉVFORDULÓ TANACSADÁS Dimitrov születésének 90. lálkozója. Az első napon töb- évfordulója alkalmából hét- A városi nőtanács szervebek között a Bányászati- és a főn magyar—bolgár barátsá- zésében május 25-én, csütörVízgazdálkodási Tudományos gi hét kezdődött Vas megyé- tökön délután 3-tól 5 óráig Kutató Intézet, az Országos ben. Szombathelyen emlék- jogi tanácsadást tart dr. VáFöldtani Kutató Fúró Válla- táblát állítanak a bolgár for- radi Zoltánné jogász és PapFiatalok honvédelmi napja lat és a Vízügyi Tervező radalmórnak. Vállalat fiatal szakemberei SZOBORtartottak előadást, majd szakmai bemutatón vettek részt. Kedden a Hernád és a Sajó völgyében tanulmányúton vesznek részt a fiabal szakemberek. SZIGETKÖZI NAPOK Az idén, immár negyedik alkalommal rendezik meg a szigetközi napokat minden eddiginél gazdagabb programmal. A cél a hazai és külföldi vendégekkel megismertetni e természeti szépségekben gazdag tájegységet SÉTÁNY A sárospataki iskolakertben vasárnap délelőtt avatták a szoborsétány tizenkettedik szobrát. Az iskola hajdani nagy patrónusainak és híres diákjainak emlékművei sorában most leplezték le Tóth Ede népszínműíró mellszobrát. Divatirányzat kesítés mintegy 8 százalékos Az idei szigetközi napokat növekedésével számolnak, ami kereken 240 ezer hűtőgép eladását jelenti. Jelenleg 100 családra 32 hűtőgép jut. ' Vacsoránál Vacsoránál ül a család. Az apa evés közben rádiót hallgat, az anya újságot olvas. A csendesen majszoló gyermek egyszer csak megszólal: „Mégiscsak igaz. hogy nincs szebb a családi életnél!'" BUSZSZERENCSÉTLENSÉG Az indiai Uttar Pradesh állam Bhira nevű helységének közelében szakadékba zuhant és kigyulladt egy autóbusz. A halálos áldozatok számát 40—45-re becsülik. LOPÁSBÓL ÉLT Abel Vincét (ösz u. 12.) utoljára öt évre ítélték, 1970-ben szabadult a börtönből. Több munkahelyen dolgozott, végül önkényesen kilépett és lopásból tartotta fent magát. Május 1-én éjjel egy kisiparos műhelyének ajtaját feszitette fel, bőrt és félkész árukat lopott 1040 forint értékben. Később egy víkendházba tört be, rádiót és ruhaneműt lopott. Azután egy kerékpárra is sort kerített. Ábelt a rendőrség letartóztatta. május 26-án Mosonmagyaróvórott, a várkapunál színes, zenés felvonulással nyitják meg. A június 12-ig tartó eseménysorozat programjában több tudományos tanácskozás is szerepel. SZÖVETKEZETI KÜLDÖTTSÉGÜNK RÓMÁBAN Szabó Istvánnak, az Országos Szövetkezeti Tanács és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének vezetésével magyar szövetkezeti küldöttség utazott Rómába. A delegáció részt vesz azon a világkonferencián, amely a mezőgazdasági szövetkezeteknek a társadalmi és gazdasági fejlődésben betöltött szerepével kapcsolatos kérdéseket vitatja meg. SIKKASZTOTT A VITELDÍJBÓL Kókai Mátyás (Szatymaz, I. ker. 24.) 31 éves autóbuszvezető ellen sikkasztás miatt indított eljárást a rendőrség. A busz perselyét ötször felbontotta, és több mint. 3900 forintot elsikkasztott. Az öszszeget silát kocsija javíttatására és szórakozásra fordította. di Ferencné, a Nőtanács Vörösmarty utca 3. szám alatti helyiségében. ELŐADÁS A MŰSZAKI VEZETÉS SZEREPÉRŐL A Volán 10. sz. Vállalatának központjában ma, kedden délelőtt 10 óra 30 perckor Juhász J. Béla tart előadást „A műszaki vezetés változott szerepéről, a IV. ötéves terv végrehajtásában a Volán vállalatoknál" címmel. KOVÁCS ZSUZSA ZONGORAESTJE Török toirc felvétele A határőrség tábori konyhája finom a fiataloknak ebéddel szolgái < szemléjét az ásotthalmi er- dik helyen az öttömösiek, a dőben. Az eseményen a já- harmadikon a kistelekiek rás közéletének és a határ- szakasza végzett. Igen jó A DELTA májusi száma Most máj- hagyományos módon, a BNV alkalmából díszkiadásban jelent meg a Delta Magazin. Nemcsak a vásár technikai újdonságaival gazdagabb, hanem a szokásosnál terjedelmesebb tudománynépszerűsítő anyaga is. Legérdekesebb témája a komputertechnikai kutatások újdonsága: számítógép egyetlen kristályban. Látványos fotókkal illusztrált cikkek számolnak be a jövő vasútjárói és a fokozott biztonságot nyújtó autókról. Ismerteti a lap a könnyűszerkezetes építés korszerű kérdéseit, a csillagászat újdonságait, és beszámol a diRagyogó napsütésben va- adatot hajtottak végre az íf. . sárnap tartotta a Horváth júgárdisták. A 14 versenyző A romorkeny gimnázium pá, úttörő-határőrzászlóalj alegység között a mórahalés művészeti szakközépiskola és a szegedi járási Ifjú Gár- mi gimnázium ifjúgárdista művésztanárának, Kovács da határőregység közös szakasza lett az első. MásoZsuzsának koncertjét rendezi meg a Bartók Béla művelődési központ holnap, szer- őrségnek több vezetője is küzdőszellem és nagy lelkeda este fél 8 órai kezdettel Énegjelent, közöttük Grúber sedés jellemezte a vetélke,...,. . „ , ' János, a szegedi járási párt- dőt. A nemzetköz, lipcsei Bach- bizottság titkára. Szögi Bé- A határőrség országos paversenyre készülő szegedi la, a KISZ KB tagja, a rancsnoksága, a KISZ és az művésznő versenyanyagából Csongrád megyei KISZ-bi- Úttörő Szövetség járási vezottsag első titkara és Dudás zetősége kitüntette az elIstván, a kiskunhalasi ha- múlt oktatási évben legjobb tárőrkerület parancsnoka. alegységeket csapatvezetőNyolcszáz fiatal sorakozott ket- határőröket. A ..Kiváló fel a szemlére. Ekkor az örs" címet az ásotthalmi útegésznapos program kezdete- törők kapták meg. „Kiváló ként a kerületi határőrparancsnokság képviselője köszöntötte a lányokat. fiúkat, majd Krasznai Mihály. mutat be részleteket. Mosv nősült harmmcegyedszer vatos színes lakások esztétikai és hangulati hatásairól. „Repülő drágakövek' címmel a világ legkisebb, s talán legszebb madarairól, az egzotikus kolibrikről sok színes képet közöl és fontos biológiai kísérletekről ad beszámolót • a virágporból felnevelt teljes növényekről. Az orvostudomány egyik alapvető kérdésének, az immunológiának az új felfedezései mellett biológiai téma a téli „kiszáradva" alvó állatok élettana és érdekes a térhatású röntgennel folytatott új kísérletek ismertetése. VADVÉDELEM határőr", jelvénnyel tüntették ki Karsai Árpádnét. Krasznai Mihályt és Szabó Vilmost, az úttörőzászlóalj járási úttörőelnök értékelte parancsnokhelyettesét. az elmúlt oktatási évben végzett munkát. Ezt követően az úttörő határőr századok a határörökkel együtt razziagyakorlaton, az ifjúgárdisták alegységei pedig KISZ KB „Ifjúság Vezetői" kitüntetését Temesvári József hadnagy, Pintér Zoltán hadnagy. Berkecz József tizedes, Bosnyák József tizedes és Horváth Endre hajárőrversenyen mérték össze tárőrök kapták. Bakacsi Gézáné (Röszke), Zárliveca Kálmán (Ásotthalom) és Tóth Klára (Tiszasziget) csapatvezetők jutalomban részesültek. Több csapatvezető dicsérő oklevelet kapott. Az egész évi munkában, valamint a gyakorlaton jeleskedő tudásukat. A razziagyakorlaton „szökevényt" kellett elfogni és ebben elsők lettek az ásotthalmi, gátsori és halasteleki iskola úttörőit tömörítő második század tagNÖI HOLTTEST A TISZÁBÓL jai. Az ugyan ehhez a száA földeáki Dózsa Vadász- zadhoz tartozó kübekházi, Az éiüakes riportalanyt hogy valaki utánozni legyen társaság intéző bizottsaga ki- újszentiváni, szőregi, tisza- úttörő éc Tfíú ftárrtá határ beszédes számok jellemzik, képes ót: Belső béke és bövített mést tartott a hat_ ^ a és domaszéki úttörö_ ör aíecv^aek sziS iutT kilencvenéves, de külsőre nyugalom, korlátlan szexua- . , , ,, , . ., „ ... . ... , , or-aiegysegeK szinten jutaötvennek fest, most nősült lis élet, optimizmus és na- hónapos vadvedelem meg- határőrök a második helyre iomban és dicséretben réharmincegyedszer, és ezidő- gyon sok konyak. „Emellett: szervezése érdekében. Az érszerinti felesége 25 éves. helyes, ha cukor helyett mé- tekezletre azoknak a termeAWrvő alatt vasárnan fiatal Nemrég azt mondta, hogy zet fogyasztunk, sültek heAlgyő alatt vasai nap fiatal öngyükos lesz ha nem lesz lyett nyers húst> üdítőnek képes „annyira helytállni, pedig az Articsóka-lé a legmint egy harmincéves". jobb. Szenyor Olhagaray egyébként még ötször kíván nősülni. Nem tudni, mit szól kerültek. Elméleti és gyakorlati felszesültek. Gazsó Béla nő holttestét vetette fel sza Május 15-én eltűnt lakásáról a fiatalkorú P. I. algyői lakos. A vizsgálat sze- Alfonso Olhagaray. mexirint a női holttest azonos az kői lakos — akiről szó van eltűnt leánnyal, aki búcsúié- _ a m,nap „kibeszélte" a velet hagyott hátra, majd lőszövetkezeteknek vezető szakembereit hívták meg, amelyeknek területén vadgazdálkodás folyik. Adok János, a vadásztársaság új elDÉLMAGYARORSZÁG ....... . . ..... . „ * Magyar szocialista Munkáspárt Szeged városi Blrottsa-ánu ehhez az tfju feleseg, mint noke tajekoztatta a megje- napilapja. - Meg, nénik téttő kivételével mindennap hí tköman ... tt DÜeÚMItin 19 nMs1o.n . n a. _ . V velet hagyott hatra, majd a jjUnes de Excelsior című he- ahogyan az is nagy kérdés, i„nf„w órtokozlet »• vasárnap vi oldalon. - Főszerkesztő: P. Nagy utván. - szerfolyóba vetette magát. Tette tilap tudósítójának a hosszú nem Münchausen báró egy ' J kcsztőség é„ kiadóhivatal: szeged. Magyar Tanácsköztársaság ötokának kiderítésére a vias- élet titkát. Szerinte az aláb- késői utódja szédíti-e a Lu- r®1' a vadvedelem fontossá- » » Telefon; U-sss, u-o«s. - telelő, kiadó Kovács László. — gálát, folyik. biak szükségeltetnek ahhoz, nes de Excelsior olvasóit? gáról. A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca S. — index: 29 953. - Előfizetési 01) egy hónapra 20 tortái-