Délmagyarország, 1972. május (62. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-21 / 118. szám

6 VASÁBAAI\ 1972. MAJDS 2L mlaig a z Köd. A gumizott ajtó csapódását hallotta, alattuk a villamossín csikorgását. Jobbról, balról nyomták. lökték, taposták. a hideg alumínium rúdba kapaszkodót, s az üvegen át éppen egy ]>ékség kirakata tűnt fel. Kenyerek. .. A szagát érezte. Élesztő... ébresztő!... Vallott Lajos havi 4 forint 40 'fillérért anyagkönyvelt a Főirodán. Az evoluttábla már kagvlónyira kikopott hüvelykujjától. Azzal nyomta le az indigókat. Most az IBUSZ plakátjait bámulta. A villamos közben megállt. 435-en szálltak le, 436-an szálltak fe. Utazások... Capri: 12 400 forint. Balmazújváros autóbusszal, .szalonnasütéssel, odavissza: 230 forint... Álmok!... Vallott Lajos akkor vette észre az idős hölgyet, mert testük összeért. Az öregsszony vékony keretű szemüveget hordott, a keretet spárgával erősítette piszkos, szürke haja mögé. Kopott, fekete télikabátját felül nercgallér övezte. barna . muszlin sállal. Vallott Lajosnak eszébe jutott: Párizsban a Bois padján megfagyott öregasszonyt találtak, otthon a szalmazsákjában 4 millió frank volt... „Ez is Ilyen lehet!"... Az öregasszony fonyadt ajka mögöt hibátlan műfogsor vicsorított — néha kattintott vele —, s ez kissé elenszenvessé tette arcát, egésZ lényét. Vallott Lajos az öregasszony kezére nézett, megrémült, karvaly ujjaival egy idősebb úr zsebéből a saját karján lógó, félig nyitott retiküljében rámolt 3 a ranyker esztett, CG. 1918 monogrammal, fél méter cukorspárgát, aztán egy köteg bankjegyet, némi aprópénzt ... Vallott fülére húzta sipkáját, behunyta szemét, aztán odanyúlt; tenyerében fémes ízt érzett, zsebébe csúsztatta a kereszteket, a spárgát aztán a 10 ezer forintot, s némi aprópénzt. Forró öröm gurgulázott a torkán: „Na ez sikerült!"... Kotorászott még a táskában, de már csak egy körömollót, s egy Állami Biztosító-naptárat emelhetett magához. „Mi van, öreganyám, nem dolgozunk?" — kérdezte dühösen, de az asszony legyintet, fáradság, unalom, s egyben kedves malícia volt mozdulatában. — A keresztek hamisak. CG. 1918-ban eladta az eredetit és dubléból csináltatott másikat — mondta az öregasszony, és megsimogatta a férfi arcát — a köteg pénz, nem forint, hanem pengő, a spárga ér egyedül valamit fiam — kacsintott. Vallott Lajos bement a Főirodába. a mellékhelyiségben felakasztotta magát, de a spárga leszakadt alatta, mint kiderült az is hamis volt, papírból készítették a második világháborúban, a vasutasok ezzel kötözték össze a szeretetcsomagokat, hogy később szétessenek és el lehessen emelni egy-két üveg rumot, bélelt kesztyűt SZÜTS DÉNES Ne I em az Eiffel-torony, csak egy elektromos távvezeték tartóoszlopa, nem egy távoli bolygó sosemvolt városának hatalmas felhőkarcolói, hanem csupán egy épitkezés felfelé meredő betonvaskótegei. Vas-, acélszerkezetek Ács S. Sándor képein. Némi kegyes csalással nőnek az égig a betonvasak, tűnik Párizs jelképiének a távvezeték oszlopa, írnak kettős ixet a levegőbe, a fehér és üres térbe az acéltraverzek. Elveszítik e képeken eredeti, köznapi funkciójukat. Új tárgyakká válnak a kép síkján. Eredeti valójuk megszűnik, mert a környezetüktől, arányaiktól megszabadította őket a kamera. Mássá válnak. Immár nem traverzek, csövek és hetonvasak, hanem képi elemek, melyek nem a mechanika szabályai szerint léteznek többé, hanem önmagukért. És mint ilyenekben, bennük van az Eiffel-torony, az idegen bolygó sosemvolt városának felhőkarcolója, a kettős ix érdekes kompozíciója. Nem önmagukra vonatkoznak többé, hanem az emberi fantáziára. E

zúttal nem közhely: adósságot törleszt e könyvvel a magyar könyvkiadás, a Corvina. Móraváros fia, a Veresács utca 19. számú ház szülötte Párizsból hódította meg a világot; szerzett magának, szülővárosának, hazájának világhírt, mint a modern szobrászat úttörője, a kubista téralkotás első képviselője, a plasztika Picassója. Szeged időről időre szemmel tartotta fiát, ha az ellenforradalmi korszak megtagadta is ót, amint ő is megtagadta Horthyék Magyarországát. 1911-től három évig a Város ösztöndijából folytatta a szobrászat megújítására sikeres kísérleteit. A húszas években Juhász Gyula idézte, emlegette, nem utolsósorban azért, hogy szemébe vágja az ellenforradalmi kurzusnak: Csáky nem akar többé az ellenforradalom szülővárosának kikiáltott Szegedre jönni! „Nem tudom, írta Juhász, a hivatalos város számon tartja-e, és egyáltalán tudomásul veszi-e valóban nagy és híres fiát, de ahogy innen látszik, Csáky József egyáltalán nem reflektál semmiféle ingyen jogú temetésre és elismerésre." Szeged, amely derék festő fiát, Károlyi Lajost, „szegény jogú temetéssel" akarta eltemettetni, az ellenforradalom idején mostohája volt legjobb fiainak, Juhász Gyulának és Csáky Józsefnek is. Azóta, 1959-ben. Csáky József is hazalátogatott már. A fővárosban megrendezték kiállítását, s lejött Szegedre is. Akkor szerezte meg a város Táncoslány című, bájos kis szobrát, a Klauzál tér intim ékességét. Az utolsó évtizedben számos szegedi megfordult párizsi műtermében, s ő is levelezésben állott szülővárosa művészetbarátaival, A terv, hogy még egyszer hazalátogasson, és Szeged számára elkészítse József Attiláról megálmodott szobrát, sajnos, már nem válhatott valóra. Most egy éve, 1971. május 4-én, hosszas betegeskedés, műtét után elhunyt. Utolsó évtizedében megírta franciául visszaemlékezéseit Belőlük saját fordításában és kivonatolásában megjelent néhány részlet a Tiszatáj 1964. évi számaiban. A most kiadott könyv sajnos ezeket nem tartalmazza. Emlékek a modern művészet nagy évtizedéből 1904—1914) címmel főként budapesti tanulmányait és párizsi pályakezdését megörökítő részletek teszik ki e könyv nagyobb részét. A zord családi körülmények közt hányódó kisgyermek a szegedi Közművelődési Palotában kezdi figyelni a művészeti alkotásokat, s lát maga is, baráti segítséggel, rajzolgatáshoz. 1905-ben kerül a pesti Iparművészeti Iskolára. Tanáráról, Mátrai Lajosról igen kedvezőtlen képet rajzol, csakúgy, mint két földijéről, akiknek példájára Párizsba indult, s akiknél az első napokban meghúzódott: a szobrászként kezdő, utóbb millimos műkereskedővé lett Brummer Józsefről és a Szeged ösztöndíját ugyancsak élvező, de semmit sem produkáló, tehetségtelen Cs. Joachim Ferencről. A nagy idegenségben ifjú, szép szeretője, Jeanette segített rajta, tőle tanult meg hamarosan és jól Péter László CSÁKY JÓZSEF EMLÉKEZÉSEI franciául. Eleinte 6 maga is modellként kereste kenyerét, miközben tanult és próbálkozott. Szeged ösztöndíja tagadhatatlanul sokat segített rajta: lehetővé tette a gondtalan kísérletezést. Így érkezett el az első világháboi ú. Csákyt a kint rekedt magyarok sorsa, a Fekete Kolostor, az internálás úgy kerülte el, hogy leleségül vette születendő gyermeke anyját, és belépett a francia hadseregbe. Nem hazája ellen, hanem az Osztrák—Magyar Monarchia ellen fogott fegyvert. Ezt nem bocsátotta meg neki a király nélküli királyi Magyarország. Visszaemlékezésében hemzsegnek a világhírű nevek, baráti körének, a Montparnasse-negyed neves Rotonde-kávéháza művészvendégeinek nevei: Picasso. Foujita, Fernand Légér, Apollinaire, Cendrars, Sztravinszkij, a vámos Rousseau. Riciotto Canudóval együtt szerkesztették a modernizmus folyóiratát, a Monijoie-1. Cendrars verset is irt Csákyhoz. Csáky 1913-ban Adyt franciára fordította. Kint találkozott földijével, Balázs Bélával, s más magyar művészekkel: Czóbellal, Pórral, Berénynyel, Tihanyival, Márffyval. Lesznai Annával és Bartókkal is. A világ művészetében betöltött úttörő szerepére büszke, de pályájának e szakaszát önkritikusan nézi. Absztrakt műveit bírálja, s főként a két világháború közti korszakát vállalja, melyben a formai öncélúságot az emberi mondanivaló elsőbbsége váltotta föl. „A forma nem más, vallja most, mint a természet formája, vagyis pontosabban az. ahogy a művész látja és felfogja a természetet, valamint az a mód, ahogy azt interpretálja." A természeti világ rehabilitálása az ő művészetében soha nem jelentett naturalizmust; erős művészi egyénisége és kubista meg absztrakt korszak alatt kialakult sajátos formanyelve később is jelegzetesen egyedivé tette alkotásait. Művei ma ott láthatók a világ legnagyobb gyűjteményeiben: a párizsi Modern Művészeti Múzeumban, Amszterdam, Rotterdam, Hága, Budapest múzeumaiban. Sajnos, szülővárosáéban nem. Csákyról 1926-ban Bor Pál könyvet írt. Fél évszázados szünet után jelent meg tehát ez a mostani kiadvány, Csáky 23 alkotásának fényképével. (Külön öröm, hogy a kiadványban szegedi munka is testet öltött: Szelest Zoltán bevezető tanulmánya és Hernádi Oszkár fényképanyaga.) Mégsem hallgathatjuk el, hogy keveselljük mindezt. Csáky e százlapos könyvecskénél, s két tucatot sem kitevő képnél többet érdemelt volna: nagy alakú albumot, több terjedelmet, több illusztrációt, gondosabb szerkesztést. (A névmagyarázatok a lap alján az illetők születési és halálozási évén kívül alig mondaP.Vter Lászli frlvetete Csáky József párizsi műtermében, 1966-ban nak többet, mint amit Csáky szövegéből már tudunk. Jobb lett volna a könyv végére magyarázattal bővített névmutatót adni. A jegyzetek megtévesztik az olvasót, azt a látszatot keltve, hogy némelyek élnek, holott Brummer 1945-ben, Nyizsinszkij 1950-ben, Cendrars 1961-ben, Foujita pedig 1968-ban meghalt!) Néhol tárgyi magyarázatra lett volna szükség, másutt ellentmondásokat kellett volna föloldani. (Gyalog ment-e Csáky Párizsba, mint Szelesi mondja a 8. lapon, vagy vonattal, mint Szabó Gabriella a 110. lapon? Ez o Párizsba gyaloglás mar-már folklór: Homonnai Albertről és Oláh Gáborról is ezt mondják, írják a kortársak.) Nem szerencsés — a bevezetőn kívül —, más, Csákyról szóló írásokat egy kötetben adni Csáky saját írásával. Bór kétségtelenül értékes Bor Pál 1926-i tanulmányának részlete, amely a művész akkori oeuvre-jét kitűnően jellemzi, s érdekes Szabó Gabriella emlékezése, melyből Csáky életének utolsó évtizedére vetül fény, de legalább ennyire érdekes lett volna Hevesy Iván (1926), Tamás István (1927), Gyomai Imre (1929), Elek Artúr (1930) és utoljára, de nem utolsósorban Bölöni György írásainak (ez utóbbi az 1959-i pesti kiállítás katalógusában jelent meg) közkinccsé tétele is. El kellett volna döntenie a kiadónak: Csáky önéletrajzát adja-e ki, vagy emlékkönyvet Csákyról. A legjobb az lett volna, ha mind a kettőt, mégha éves különbséggel is. így e vékonyka kötél mindkettőt csonkán adja, és mindkettő méltó megvalósítását odázza el évekre, örömünket, hogy mégis megjelent, ez csappantja meg kissé. € l\l