Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

VASÁRNAP, 1972. ÁPRILIS 2. I IN III Illll 1 a MEGRAJZOLT VALÓSÁG \ BBEl szeptember 23-án Brju­hov százados és Mak­• szimov főhadnagy veze­tésével Battonya térségében ma­gyar földre gördültek az első szovjet páncélosok. A 18. önálló harckocsi-hadtesthez tartoztak. Az egyetlen olvan szovjet egy­séghez. amelynek katonái az el­ső naptól az utolsóig részt vet­tek a magyarországi harcokban. Három nappal később felszaba­dult Makó, elsőként a magyar városok közül. Az azt követő néhány napról így írt Malinov­szkij marsall, a 2. Ukrán Front parancsnoka Budapest, Bécs, Prága cimű könyvében: „Az élet Makón gyorsan visz­szazökkent a kerékvágásba és ehhez nagy mértékben hozzájá­rultak a szovjet csapatok. Kato­náink kijavították a hitleristák által felrobbantott Maros-hidat, amely összekötötte a várost a környező falvakkal. Lényeges segítséget nyújtottak a három konzervgyár helyreállításához is. A gyárak igazgatását a munkás­gyűléseken megválasztott bízott­ságok intézték ... A város körül elterülő földeken újra megin­dultak a félbehagyott öszi mező­gazdasági munkák .. . Íme egy kis város. Makó. ahonnan lénye­gében elkezdődött Magyarország felszabadítása, már a hátunk mögött maradt. A lakosság me­leg szeretettel búcsúzott el a szovjet harcosoktól, akik kivív­ták a tiszteletet önzetlen maga­tartásukkal, segítségükkel. Min­denféle jóval kínálták őket. ter­mészetesen hagymával is. A la­kosság hálás volt a harcosoknak azért is. mert megmentették a pusztulástól a város közelében levő Árpád-kori ősi templomot." De ez még mindig csak a kez­det volt. 1944. október 6-án in­dult meg a debreceni hadműve­let és nem egészen egyhónapos kemény" harc után a Tiszántúl szabad volt. Megkezdődhetett a harc Budapest elfoglalásáért. Sztyemenko tábornok memoár­jában részletesen tárgyalja, mi­lyen nehézségekkel kellett szem­benézniük a szovjet harcosok­nak. „A debreceni hadművelet után csapataink támadása már köz­vetlenül a Budapest körzetében védelemre berendezkedett német és magyar csapatok ellen irá­nyullak .. . Ügy tűnhetne, hogy nagy erőfölényünk volt. De az ellenség ide dobta át tartalékait Németországból. Olaszországból, a Balkánról, sőt még a nyugati frontról is. Felkészültünk rá, hogy a német fasiszta csapatok száma növekedni fog és Magyar­ország kegyetlen harcok szín­helyévé válik. A vezérkarban alaposan tanul­mányoztuk a budapesti ostrom­ban résztvevő szovjet katonák tevékenységének várható jelle­gét és ennek sajátosságait. El­gondolásunk lényege igy foglal­ható össze: megkerülni a varost északról és délről, míg a fron­tális támadásra csak minimális erőket koncentrálni. A hadmü­velet komoly, hosszú előkészítést igényelt annál is inkább, mert beköszönfött a borongós öszi idő, szakadatlanul esett. Repü­lőgépeink csak ritkán tudtak felszállni, az ágyúkat gyakran kellett kézzel tolni. A felázott utakon megrekedt fnindenféle szállítmány ... A harcok rend­Új tarján i iskola Tarjáni orvosi renáefő r Boches János BATTONYÁTÓL EGÉSZ ORSZÁGIG Hyitrai József Erő-vadító konok hidegben Budát figyelte szálkereszten Horgas kezében lapuit a puska Hogyan tovább már megtanulta Alom-napokat hozni jöHek Virág-levegőt meggyötörtnek Szabadulást a szolgalétre Örök idők becsületérc Hogy gyönyörködünk e rajzok­ban, érthető, hiszen szépek, na­gyon szépek. És ahogy épül, gazdagodik Szeged, egyre több ólt közülük testet. Betonban, üvegben . és féjnben, egyszóval úgy, ahogyan megálmodta a ter-' vező, és ahogyan álmodjuk mi is. vele együtt, a palotákat. E rajzok másainak némelyike is már épül. másikuk pedig csak a gyakorta emlegetett varázsige, az építőipari kapacitas miatt vá­rat magára. Tarjánban is mint­ha utolérnénk végre — ha las­sacskán is — önmagunkat. A harmadik ütemben már épül az orvosi rendelő és a gyógyszertár. Talán az ugyanitt építendő 16 .tantermes általános iskola és a bevásárlóközpont sem áll mesz­sze a megvalósulástól. Épül már a Tolbuhin sugárút 84. alatt a 14 tantermes iparitanuló-iskola is. Valószínűleg arra sem kell 1 — hatalmas robbanás kábított el minket. A gépkocsi a levegőbe repült. Az utcát fekete füstgo­molyagok töltötték meg és égés­szag terjengett. A gépkocsit az emberekkel együtt egy gépágyú lövedéke rombolta szét. A műút ,ezen a szakaszon lángba'borult. Azonnal Lipszkijre kiáltottam: Petya! Mentsd a századost! Lipsz­kij a kocsihoz futott és ott el­esett. Ügy tűnt, megsebesült. Odafutottam hozzá és megláttam a halántékán vékony csíkban le­futó vért. Már halott volt!... Tüzet nyitottak ránk. Ezalatt a gépkocsi felől csendesen nyöszö­rögve kúszott felém a súlyosan sebesült Kuznyecov hadnagy. Megragadtam'és az első útbaeső sarokház ablakmélyedéséig vit­tem. .. Majd kézzel jelt adtam egységeinknek, nyissanak tüzet. A hitleristák észrevették, hogy a földön kúszunk és utánunk ered­tek ... Céppisztolyosaink futot­tak segítségünkre. Tüzet nyitot­tak és gránátokat dobtak az utá­nunk lopakodó németekre. Kúsz­va érkeztünk csapatainkhoz . .. A sebesült Kuznyecovot kór­házba küldtük. Okvetlenül visz­sza kellett hoznunk megölt baj­társainkat is. A százados holt­teste 20 méterre feküdt az el­lenség peremvonalától, a gépko­csivezetőé még közelebb. A fel­adat végrehajtását, Nazarkov felderítő csoportjára bíztam. A sötétség beálltával a felderítők állandóan tűzben, életüket koc­káztatva közelítettek az utcán és csak december 30-án reggel 4 órakor sikerült kihozniuk a szá­zados holttestét. A megölt gép­kocsivezetőt a fasiszták átvitték magukhoz. — Átkutatták a századost? — kérdeztem. — Igen. A csomag, amelyet a felső zsebéből vettünk ki. Semmi más nem volt nála. A borítékot vastagon lepte be a vér. Benne volt a bekerített csapatoknak és parancsnokság­nak szóló ultimátum." A válasz nem késett. A szovjet harcosok rettenetes dühvel és el­szántsággal indították meg az ostromot, amely másfél hónapig tartott. Budapest felszabadítása után már az sem segíthetett a németeken, hogy megmaradt páncélos elit alakulataik egy ré­szét Magyarországra vezényelték, így Varsó alól a 4. SS páncélos­hadosztályt, a nyugati frontról pedig az ardenneki tártiadást . végrehajtó „Hitler Adolf testőr­sége" elnevezésű 6. SS páncélos­hadsereget. Huszonhét évvel ezelőtt 1945. április 4-én a Szovjet Tájékozta­tási Iroda szűkszavú jelentésben adta hírül a világnak: „A március 16.—április 4. kö­zötti időben végrehajtott előretö­réssel a 2. és 1. Ukrán Front csa­patai befejezték Magyarország egész területének felszabadítá­sát a német megszálloktol." ZALAI ISTVÁN András MÁR MEGTANULTA.;: sokáig várni, hogy hozzálássa­nak Újszegeden a régebbi és az új kollégium között — a JATE hatezer adagos konyhájának és ezerszemélyes éttermének alapo­zásához. Ugyancsak közelinek tűnik a tanárképző főiskola 450 személyes lánykollégiuma épít­kezésének megkezdése az Ápri­lis 4. útja és a Liliom utca kör­nyékén. A rajzokat a Szegedi Tervező Vállalat munkatársai készitet­.ték. kívül súlyosak voltak, az ered­mények pedig jelentéktelenek. A parancsnokok idegeskedtek. A mindig rendíthetetlen nyugal­mú Rogyion Jakovlevics Mali­novszkijt is néha cserbenhagyta a lelki egyensúlya. Emléskszem egy ilyen esetre. I. M. Managa­rov tábornok, az 53. hadsereg parancsnoka azzal a kéréssel fordult Malinovszkijhoz, hogy segítse ki a hadsereget pótlóla­gos vontató eszközökkel, mivel az állandó esőzés következtében felázott utakon gyakran elakad­tak a szállítmányok, A frontpa­rancsnok röviden és mérgesen válaszolt: „Szerezzen vontatókat az ellenségnél." De sem a német fasiszták és magyar, csatlósaik ellenállása, sem pedig a természeti körülmé­nyek nem akadályozhatták meg, hogy decemberben bezáruljon Budapest körül a 2. és a 3. Uk­rán Front ostromgyűrűje. És ek­kor a II. világháborús náci gaz­tettek bünlajstroma egy újabb fejezettel bővült. A tények is­mertek. 1944. december 29-én Malinovszkij és Jolbuhin mar­sall közös ultimátumban szólí­totta fel a fővárosban levő német es magyar csapatok parancsno­kát, tegye le a fegyvert, kímélje meg csapatait és a várost a fe­lesleges, értelmetlen pusztulás­tól. A válasz: Steinmdtz és Osz­tyapenko kapitányok, a parla­menterek legyilkolása. N. A. Nyecseporuk, a 66. gárda-lövész­hadosztály helyettes törzsfőnöke, aki Steinmetz útjának megszer­vezeséért felelt, a szemtanú hite­lességével számol b® a hallatlan bűncselekményről. „En már tudtam, hogy had­osztályunk térségében a Vecsés —Pestszentlörincz—Kispest mű­úton fognak haladni a parlamen­terek. Megismételtem a paran­csot. Kuznyecov ezredes átnyúj­totta Steinmetznek a lepecsételt borítékot, amelyben az ultimá­tum volt. Sok sikert kívánt. Steinmetz a gépkocsi mellett állt, én pedig felderítőimmel jól meg­erősítettem a két nagy fehér zászlót, az egyiket hátul, a mási­kat elöl — a kocsi porvédö üve­génél. A-tón L ipszkij felderítő­vel együtt beültem az első — is­mertetőjel nélküli — gépkocsiba. Elindultunk a peremvonal men­tén. 200 méternyire mögöttünk haladt a két fehér zászlóval fel­szerelt gépkocsi. Benne a parla­menterek. Miután áthaladtunk csapataink hadrendjén, Lipszkij­jel együtt kiugro{tunk és a gép­kocsit visszaküldtük. Nagy. ritka pelyhekben esett a hó. Hátrafordultam és meglát­tam a parlamenterek gépkocsi­ját, amely valami miatt lassí­tott és egy kicsit lemaradt. 25— 30 méternyire az ellenség perem­vonalától kimentem a műút bal oldalán levő útpadkára, a németek felé néztem es megmu­tattam Steinmetznek az utat. — Előre! — mondtam. Steinmetz felemelte a kezét és bólintott. A óba fi a pillanatban

Next

/
Oldalképek
Tartalom