Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-08 / 82. szám
SZOMBAT, 1972. ÁPRILIS & Karantén A hannoveri egészségügyi hatóságok szerdán bejelentették, sajátos körülmények között „himlögyanús személyt" találtak a férfiak számára létesített karantén egyik ruhásszekrényében. A hatóságok szerint egy fiatal nö cppcn akkor látogatta meg barátját a kórházban, amikor a himlöveszély miatt elrendelték az egészségügyi zárlatot. A lány egy hetet töltött a férfibetegek között, és jelenlétét csak szerdán fedezték fel, amikor megszüntették a zárlatot. Az önkéntes fogoly az orvosok és az ápolónők megjelenésekor a szekrényben rejtőzött el. Élelmezeseről a kórterem többi lakója gondoskodott. A hatóságok közölték, ,,behunyjak szemüket", és nem indítanak eljárást az ügyben. \A/é0y fűzfa A négy mohos fűzfa a víz szélén állott, szabálytalan négyszögben. Fönt összeért a koronájuk. Akármilyen égetőn sütett a nap, alattuk enyhet lehetett találni. Mindig mindenki alájuk állt. aki lejött a Tiszára a faluból, hogy megnézze a vizet. Ide támasztották a kerékpárjukat az emberek, s itthagyták egesz napra, akár strandolni, akár kapálni mentek. Itt rakta): tüzet is a szalonnasütéshez. Akik meg messzebbről jöttek, sátrat feszítettek közéjük. A négy öreg fűzfa emberemlékezet óta állt ott vigyázzban. Még pántos nadrágban jártam, amikor először megpillantottam ezt a képet. Akkor is nagyon vének voltak máiezek a fák: üreges volt a törzsük, és el lehetett bennük dugni a lopott almát. Ez a négy fa száz meg száz embernek jelentette ugyanazt: megszokott, beidegzett vízparti képet; hozzánk tartozó, közvetlenül hasznunkra szolgáló alkalmatosságot-, gondolatban sohasem részletezett gyönyörűséget. Nem is tudtuk, hogy mit — csak amikor nem leltük őket. Mintha fölborult volna a világ Kopasz lett egyszerre minden. A kövek, melyeket a fák alá hordtunk ülőalkalmatosságnak, alkalmi tűzhelynek, ridegek,- szürkék, élettelenek lettek. Ha fentről nézzük, ha a vízről, ugyanolyan szomorú a part A szürke, rossz kis kövesül, amelynek a faluból jövet ez a négy kövér lombú fa volt a vége, most belehullik a semmibe. Ha csónakkal jöttünk valamerről a vízen, már meszsziről is. meg éjszaka is láttuk: itthon vagyunk, itt kell kikötni. Ezt a négy vén, görcsös fűzfát bizonyosan fölrajzolták volna a térképre, ha híresebb lett volna a táj — s lám, most csak kiütötték őket. Útban voltak a partot erősítő gépmonstrumoknak? Heccből sodorták el őket a lánctalpas masinák? Nagyon öregnek találták már őket? Bármi legyen az oka, egy bizonyos: nem idevalósi ember cselekménye. A faluban mindenki tudott erről a négy fáról, öregje, fiatalja. S mindenki, aki kinőtt a pelenkából, egyszer alájuk került. Először az apja, vagy az anyja hozta le ide, nagy vizet nézni, azután magától szokott le. Hová megyünk most a négy öreg fa nélkül? Hol sütünk szalonnát, hová támasztjuk a kerékpárt, hol ülünk le a naptól szikrázó nyári parton? Megcsaltak, megloptak bennünket, örömünket nyírták rövidebbre. Mit keseregsz? — kérdezi, aki sohasem ült e négy fa alatt. Majd ültetnek másikat, s majd azon is kihajt a lomb. Majd kerestek egy új szögletet, itt a széles ártéren. Hisz annyi itt a fa, mint halon a pikkely. De hát vigasztalja valami az embert azért, ami csak eddig volt, pedig lehetett volna egész életében? Nekünk ez a négy fa nem a puszta anyagi világ volt, hanem a szülőföld; annak egy örök emlékű képe, gyönyörűsége, hű menedéke. Persze, ültethetnek, rakhatnak a helyükre új csemetéket. De azok nekünk már sohasem lesznek görcsös, mohos, szakállas, üreges testű, gombafejű nagy öreg fűzfák Sz. Simon István ÖRKÉNY ISTVÁN KITÜNTETÉSE A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Örkény István írónak 60. születésnapja alkalmából írói munkássága elismeréséült a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést pénteken dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes adta át. ELUTAZOTT A BENGÁLI DELEGÁCIÓ Péntek reggel elutazott hazánkból a bengáli delegáció, amely M. R. Sziddiki kereskedelmi miniszter vezetésével a két ország árucsereforgalmáról tárgyalt, és írt alá megállapodást Budapesten. MAGYAR KÖNYVKIÁLLÍTÁS VARSÓBAN A lengyel művelődés- és müvészetügyi és a magyar művelődésügyi minisztérium közös szervezésében nagyszabású magyar könyvkiállítás nyílt Varsóban. L 1972. ÁPRILIS 8.. SZOMBAT — NÉVNAP: UÉNES FÉLHÖATV ONULASOK Várható időjárás szombat estig: felhőatvouulások, clsusorb:an az északnyugati, északi megyékben szórványos rulo esőkkel. Többleié élénk, időnként erős délnyugati, nyugati szél. várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. A Nap kel 5 óra 9 perckor, és nyugszik IS ora 24 perckor. A Hold kel 2 óra 27 perckor, és nyugszik 11 óra 43 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken mínusz 21 cm (áradni. rek, időjárás. 17.30 Kabarékeverék. 18.02 Pécsi Kiss Ágnes népdalokat énekel. Béres János furulyázik, Tarjánl Tóth Ida cimbalmozik. 13.10 Beethoven: Hegedűverseny. 13.58 Hallgatóink figyelmébe, 19.00 Esti krónika. 19.25 öt perc sport. 19.30 133-660 — Debrecenből. 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.20 Szimfonikus melódia. 24.00 HiSZEGEDl NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Macska,játék. Egressy-bérlet. MOZIK Szabadság: Vidékiek New Yorkban (színes amerikai, fél i, háromnegyed 6 es 8 órakor.) Vörös Csillag: Holt vidék (színes magyar, negyed 6 és fél 8 rek, időjárás. 0.10—1.58 Mclodiuórakor.) Fáklya: A csendőr koktél. Közben: 0.55—1.00 Hírei; nyugdíjba megy (francia, há- időjárás. Egy hónappal hamarabb Az idén majdnem egy hónappal hamarabb várják a MÉK központi telephelyein a friss zöldségféléket, amelyek a napos időben gyorsabban fejlő dtek a fóliaalagutakban a szokottnál. így a karalábé is. Az üzletek ellátásáról most már folyamatosan tud gondoskodni a központi telep. Szentesen például már egy he te szállítják a karalábét, és három hét alatt elérik az egymillió darabot. romnegyed G és 8 órakor.). Nyugdíjas mozi: Pygmalion XII. (szincs NDK bűnügyi. 5 és 7 órakor.) Postás mozi: Madárkák (5 és 7 órakor.). VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZER TAR Petőfi 4.25—7.59 Jó reggelt 1 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora: Közben: 4.30, 5.00, 5.30, 6.00. 0.30, 7.00 Hírek, időjárásjelentés. 6.17 Beklám. 6,20 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmobc. Kb. 7.15 Üj könyvek. Kb. 7.35 Körzeti időTévedés KIS MATEMATIKUSOK A TIT keretén belül működő kis matematikusok baráti körének tagjai országos versenyen vesznek részt, melynek során tegnap 19 A lottó nyerőszámai: BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Április 15-ig. szombat 13 órától hétfő 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély A Sportfogadási és Lottó és nehéz ellés esetére ügyeletes megyében "összesen 400-an Igazgatóság közlése szerint a mérték össze tudásukat a kö- Tapolcan megtartott 14. heti Telefon: 14-064. zépdöntőben. A szegedi ve- lottósorsoláson a következő AZ állatorvos kiszállításáról télkedő a Kárász utcai TIT számokat húzták ki klubban zajlott le, szegedi és makói általános iskolások részvételével. Hogy ki jut a döntőbe, a jövő héten Budapesten központi zsűri állapítja meg. Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este járásjelentés. 8.00 Hírek, időjá10 órától reggel 7 óráig. Csak i'ás. 8-05 Szivárványvölgy. 8.20 „ . , ^ TUTí bwrtlvi w-iIn4 eohAfíánmiii* surgos esetben. hívó köteles gondoskodni. 7, 8, 17, 50, 65 RÁDIÓ MARCO POLO ÚTJÁN Marco Polo 13. századbeli híres útját (Velence—Peking) akarja végigjárni Carlo A 14. játékhét szelvényeinek értékelése közben pénteken délután öttalálatos lottószelvényre akadtak. A szelvény száma 1 656 919-es. MEGKÁROSÍTOTTA A VÁSÁRLÓKAT — De nővérke, nekem nem kislányom, hanem epekövem van!... BU KAREST—PEKING LÉGIJÁRAT Bukarestben aláírták Románia és a Kínai Népköztársaság légiközlekedési megál Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! Közben: 4.30. 5.30. 6.30 Hírek, időjárásjelentés. 5.00. 6.00, 7.00 Reggelt krónika. 4.45. 6.45 Szól kérek. 5.20. 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20. 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti ídőjórásjelentés. 7.30 Üj könyvek , 7 45 Tanácsadó szolgálat. 8.00 m Laczko János, az Uilesi Hírek időjárás. 8.05 MüsorisMauiri olasz futató" A ~val- Afész öttömösi vendéglőjének mertetés. 8.15 Budapest és viíviaun oiasz KUUUO. A vai ,, _ °dék kulturális programjából. 3.20 lalkozó szellemű férfi egy év vezetője enen a vásárink Lányok. asszonyok. 8.42 A hét alatt kíván ia megtenni előbb megkárosítása miatt indult műsorából. 10.00 Hírek, időjárás, tengeren Törökorezágig, majd eljárás. Szilveszterkor maga- "'vének.'^Ln^ H?ydnS-művekS az ősi karavánutat követve sabb áron adta el ugyanis a 12-°° Déb krónika. 12.20 zenei az Eufráteszig Innen kenun anyanyelvünk. 12.30 Magyarán ft , m im .^i karneváli árukat. Egyes ven- szólva. 12.45 Melódiákoktól, ti.no a -e., „„„ , , - utazik majd a Perzsa-obolbe, Ml lesz a vasúttal? 14.10 Loránd A szocialista országok ur- teVeháton érkezik Iránba, degeknek többet számolt, istván: Hej. te Duna! Kantáta, kutatasi együttműködési ahonnan Kína felé veszi út- mint amennyit rendeltek. !4-16 Az LDL-tnó játszik 14.25 Mikrobi. mint robotidomár. 9.00 Hírek, időjárás. 9.03 RimszkijKorszakov: Seherezádc — szvit. 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.50 Jelképek erdején át. 12.00 Fercncz Éva és Sebő Ferenc énekel, Sára Ferenc furulyázik. 12.20 Schubert, Schumann és Brahms műveiből. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00 Bajnok kerestetik. 15.00 Orvosok a mikrofon előtt. 15.05 Debussy: A tenger — három szimíonikus vázlat. 15.29 Tavaszi gondok. 15.59 Hallgatóink figyelmebe! 16.00 Hírek, időjárás. 16.05 Denali, a Nap háza. 16.20 Az élő népdal. 16.30 Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 17.50 Lemezmúzeum. 17.50 Fúvószene táncritmusban. 18.00 Hírek, időjárás. 13.10 Leveleskönyv. Urak, szolgák, hölgyek, harcosok. 19.00 Népdalcsokor. 19.47 Uj könyvek. 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika H. 20.25 öt pere sport. 20.30 Bizet: A gyöngyhalászok. Közben: 21.19—21.34 A horoszkópfejtö közelről. 22.37 Lajtha László: X. vonósnégyes. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 Zenekan muzsika. 24.00—0.10 Hírek, idöjárásjelentés. TÉVÉ INTÉRKOZMOSZ—6 programjának megfelelően jat pénteken a Szovjetunióban lapodását, amelynek értelmé- felbocsátották az Interkoz- SHAKÉSPÉARE-DÍJ Üj zenei újság. 15.00 Hírek, idöIly módon 2600 forintot tett járás. 15.05 Kis magyar néprajz. , 15.10 Csak fiataloknak. 15.55 zsebre. Reklám. 16.00 163 óra. 17.00 Iliben nemzetközi légijurat mosz—6 mesterséges holdat, nyílik Bukarest és Peking ENSZ-SEG1TSÉG A SZÁMÍTÁSTECHNIKAI OKTATÁSHOZ között. A TÉMA: SZEXUAÉETIKA Az újpesti tanács és a IV. kerületi egészségügyi, oktatási intézmények, a különböző társadalmi szervezetek fontos feladatnak tekintik, a diákok körében végzett Statisztikai Hivatalban és A hamburgi Shakespearealapítvány Paul Scofield neves angol színésznek ítélte az idei Shakespeare-díjat. Az 50 éves előadóművész HamEriing Dessaunak, az ENSZ bm-gban átvette a díjat, és a . 1-f.lí, inn, '):i OÍ Í1 nviiűntnpmpt fejlesztési program igazgatóhelyettesének vezetéséve! küldöttség érkezett hazánkba. A delegáció a Központi vele járó 25 000 nyugatnémet márkát. BARÁTJÁT AKARTA MEGÖLNI A 24 éves Kucska Józsefet Gyászközlemények azzal (Pusztamérges, I. ker. 13.) szexuális felvilágosító mun- mas intézményekben resíük^a' tudato^csalS'terve- kapcsolatban tárgya!, hogy emberölés kísérlete miatt zéssel, a családvédelemmel az ENSZ szakmai segítségé- tartóztatta le a rendőrség. Egy kapcsolatos előadásokat, vei és hozzájárulásával nem- barátjával Szegedre indultak amelyek a szexuális élet zetközi oktatóközponttá fej- vásárolni, közben iszogattak. a magyar számítás- Este Zákányszéken tovább technikai oktató központot, ittak. Amikor barátja nem Ezzel meggyorsítják a ma- volt hajlandó tovább inni, gyarországi számítástechnikai Kucska egy nála levő kétképzést, később pedig más élű tőrrel hasba szúrta. Baonszágok számítástechnikai rátja életét csak a gyors orszakembereinek képzését is vosi beavatkozás mentette megszervezik hazánkban. meg. felelősség kérdésével is. krt. közelében személygépkocsi A Bécsi vállainti részérc GAR l:/. T KERESÜNK. Csongrád megyei Tanácsi Tervező Vállalat. Szeged. Kossuth L. sgt. 10. Köszönetet, monilok mindazoknak. akik édesanyám, özv. CSELtK JANOSNE Csonki Ilonn elhunyta alkalmával részvétükké! fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Kántor György. T. 349 Köszönetet mondunk mindazon , rokonoknak, ismerősöknek, munj k.Hársaknak, kik szereteti halottunk, KOVÁCS LASZLO temetésen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló esalád. T. 503 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama. dédmama, testvér és rokon, SJltOCZKI MIHALYN'É Füredi Erzsébet, életének 83. évében elhunyt. Temetést április 10-éu 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Kereszt u. 10,B. T. 506 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatarsaknak. kik s/eretett halottunk. SZABÓ ANDRAS JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad. Domaszék. T. 565 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya és testvér, PAPP ERNŐNK Balogh Rozália, életének 71. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április ll-én 15 úrakur lesz t Dugonics-temető ravatalozójából. Gyászoló leánya, dr. Balogh Gabriella. Tündér u. 8. T. 508 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, élettárs és testvér, LEHOTAI JÓZSEF, életének 53. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 10-én 11 órakor lesz az Üjszcgedi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szőrcg, Kolozsvári u. 14. T. 511) Budapest 9.00 Szünidei matiné. 10.U0 Érdekházasságok. II. rész. (Ism.) 13.48 Parittyás Thlerry. Francia rövidjiítékfilm-sorozat. 1. 14.15 Ki miben tudós? 15.55 VasasRába ETO. Bajnoki labdarúgómérkőzés. 17.50 Antenna. 18.30 Szülők, nevelők, egymásközt. ]9.15 Cicavízió. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A perceim meg vannak számlálva... 20.05 Szép .Ernő. Két egyfelvonásosa. 21.05 Slúgerstúdió '72. Az Intervizió műsora. 21.35 Tv-híradó — 2. kiadás. 21.45 Éjszakai előadás. Tájkép csata után. Lengyel filrti. (16 éven felülieknek!) Belgrád 14.45 Lug falu polgárát. Humoros adás. 15.30 Falu, parasztok nélkül. 16.00 Dallal mondjam meg neked. Népi muzsika. 10.30 Jugoszláv kosárlabda-bajnokság. 18.15 Európa öröme: Lengyelország gyermekei. 19.15 Fogok, fogsz, fog ... 20.30 River Street 99. Amerikai bünűgyf film. 22.57 A C-stúdló. Zenei szórakoztató adás. 11. műsor: 20.30 Zenei szórakoztató adás. 21.30 Huszonnégy óra. 21.40 Emberek — a harmadik ember. 22.10 Zene. A Magyar szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — illegi uealk telfó kivételével mir.deuuap. hétköznap 8 vasárnap 12 oldalon — Főszerkesztő: F Nagy István - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10 Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca t*. — Index: 29 953 — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint.