Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-30 / 101. szám
a VASÁRNAP. 1972. ÁPRILIS 39. w^zmmmmmmm^—m—m^mmmmmmm Várostörténeti KB MIT TUD? Olvasóink válaszait és ÚJ kérdésen. csütörtökig kérjük 1 Hadd adjunk számot bevezetőül örömünkről, hogy mire is jó még sorozatunk azon kívül, hogy sok olvasónk érdeklődését kielégítő, városszeretetét tápláló ismeretterjesztést végez. A nyomdászattörténeti kérdéseink föltevése után fölkereste a Somogyi könyvtárat Fazakas Andrásné (Gogol u. 9.), és elhozta a szegedi nyomdák történetéről — kortársi megemlékezések és írásos források alapján évekkel ezelőtt készített — kéziratos munkáját. Ennek létéről a szakkutatók sem tudtak. Ez a kézirat, noha a kérdés végleges földolgozásának semmiképpen sem tekinthető, hozzájárult az Akadémia Kiadónál megjelenő könyvhöz beküldött válasz adatainak kiegészítéséhez és megkönnyíti a további kutatósokat Is. A másik érdekesség, hogy a Vékes Józsefről való közlés nyomán kereste föl Pusztai József Szegvári Sándort. s derült ki találkozásukból, hogy nem kevesebb, mint 52 esztendeje együtt dolgoztak a Munkásotthonban a Szocialista Ifjúmunkások helyi csoportjában. Pusztai József örömmel számolt be rovatunk szerkesztőjének erről a számára nagy jelentőségű találkozásról. lyét a mai püspöki palota helyére, kibővítette könyv-, papír- és írószerkere&kedéssel. Juhász Gyula is rendszeres látogatója, vevője volt, hiszen a szomszédos Ipar utcában lakott József Attila első versesfüzetét, a Szépség koldusát (1922) az ő üzletében próbálta forgalomba hozni. A ház lebontása után, 1928-ban. üzletét a Kass (mai Hungária) szállóval szembe helyezte át, s itt már Alth Testvérek néven ment tovább az üzlet. Szeredai Jenő (Kálmány Lajos u. 13.) szintén édesapjának és nagyapjának nyomdájára vonatkozóan közölt fontos adalékot. A nyomdát Pallas sokszorosító ipar cégbejegyzéssel a Madách u. 3. alatt 1932-ben alapították. A A 43. kérdésre: Vékes lm- őrsön halt meg 1962. márci- harmincas évek közepén a re az ötvenes években Ba- us 20-án. Losonci Zoltán Cserzy Mihály u. 3. alá köllástyán Répás András bank- (Feltámadás u. 22.) közölte, töztek. Árjegyzékeket, cégigazgato villajaban. egy pin- hogy nyomdája, akkori ne- DaDÍrokat nlakatokat készíceszerü lakásban lakolt, vyn iritz-nyomda alapítási pp' plaKdl0Kat Keszl nagy szegénységben, elha- ideJe 19:t5 november 19., tettek. A fölszabadulast kópyatottságban. Naponta egy megszűnésének napja pedig vetően az MKP és a liter tejel ivott, a többi ét- 1949. december 31 kezése zöldség meg gyümölcs Válaszok abban a josnak (1871—1945) adatait Tóth Károly, továbbá Vörös ' közölte: könyvkötőmester- Balogh István és Komócsin Kérdések MADÍSZ részére nyomott küvolt.0 Méheket '"szerzett" né- Alth Károly (Honvéd tér lőnféle fölhívásokat. Ezeket hány kaptárral, azokkal 7/A) édesapjának, Alth La- a nyomda akkori vezetője, csípdestette testét reményben, hogy meggyógyul. Emlékezetem szerint 1952- . , , ... ben vitték be nagy betegen ként 1900-ban kezdte pálya- Antal szövegeztek. Szegedre. Így tehát nem jat az Iskola u. 28. alatt, pár A válaszok közlését még halhatott meg 1948-ban, ev miilva áthelyezte műhe- folytatjuk. mint ahogy a korábbi valaszoló közölte, (özv. Veszelka Andrásné, Balástya, Űszeszék 70.) A rovatvezető megjegyzé- 61. kérdés: Kinek az alko- vésztelep. Ki tud bővebbet se: Levélírónk még több ér- tása a református temetőben a megalakulásról, a tagokról, dekes apró élményét is föl- az ismeretlen katona ember sorsukról? (Dettrc Béláné, idézte Vekes Imréről, s ezek nagyságú szobra? Mindig Kossuth Lajos sugárút 3.) az emlékek mind értékesen megcsodálom, ha kint járok, egészítik ki a különös em- művészi és természetes volber jellemrajzát. Kár, hogy tát, amint kiemelkedtk elesett itt nincs helyünk közlésére, bajtársai sírja közül. (Bodó Magam is emlékszem Vé- Ernő, Csaba u. 64.) kes Imre daliás alakjára, ke- „ .... , , mény arcvonásaira, pompás 62- kérdés: Mikor alakult hajzatára. Sosem váltottam me« Szegeden a Szocialdeszót vele, de mint ifjúmun- niokrata Par . hol, mely hekás. ha találkoztam vele, föl- lyeken voltak a munkásottnéztem rá, nagvra becsültem, honok, mettől meddig? tiszteltem. A Fekete Könyv- (Pusztai József.) ben így szerepel: Vékes lm- 63. kérdés: Kik váltak a re. volt MAV ellenőr. Sze- fasizmus áldozataivá az gcd. 1881. március 31. E/.ek 1935 és 1945 közötti idöszakszerint nem 1879-ben szüle- ban a szegedi munkásmoztett. hanem két évvel ké- galmi harcosok közül? (Puszsobb (Pusztai József. Lenin tai József.) körút 38.) • J A 64- kérdés: Budapesten a Az 51. és 52. kérdésre: A napokban, a magyar müemválaszokat össze kell von- lékvédelem centenáriuma alnunk. mert a két csoportban rimából leleplezték Henszlfölsorolt nyomdák között ér- mann Imrének, a hazai műdekes összefüggések derültek emlékvédelem úttörőjének ki. Sajgó József (Honvéd szobrat. Ügy emlékszem, a tér ;;.) fölhívta figyelműnket, hegedi Nemzeti Emlékcsarhogy a külön említett Szege- nokban megvolt Henszldi Hírlapkiadó és Nvomda- ,, . vállalat Rt„ meg a Kultúra mann mellszobra. Hova lett? Hírlapkiadó és Nyomdavál- (Feter Laszlo.) lalat. azonos, sőt mind a ket- 6S kérdés: 1926-ban TarÍz Endréimre « ™ nak, melyet özvegyétől 1922- erkölcsi támogatásával Szeben ő vásárolt meg, és szer- geden megalakult egy művezett át részvénytársasággá. Megvette ugyanakkor az Engel-cégtól kevéssel előbb Endrényi Imre tulajdonába került Szegedi Napló kiadói jogát is, és három év szünet tdán 1925-ben, új évfolyamíelmttel, ismét megindította. Ez a Szegedi Napló 1944-ig, a német megszállás utáni betiltásáig működött. Érménj/i Lajos (Szegedi Nyomda) közölte, hogy írásos dokumentumok szerint a Várnaynvomdát 1873-ban alapítót- i ták; a Szegedi Nyomda, mely elődjének tartja, ezért jövőre készül megünnepelni (önváP"snnak centenáriumát. Bába Károly (Tanárkénrö Főiskola) rendelkezésünkre bocsátotta nagyapjának. a neves nvomdászfamilia legjelentősebb tagjának, Bóbo Sándornak arcképét, és megadta születési meg halálozási adatait: Baba Sándor 18-<0. május 4-én született. és 1914-ben hait meg. Mintán nyomdáját 1896-ban elad la Engel Lajosnak, megvette a Fekete Ház híres gazdájának. Mayer Ferdinándnak (Endre Béla festőművész nagyaolának) vaskercskedését, majd utóbb ezen is túladva Szatymazi blrtoVór, „---isiVn-intt. Hunyadi •'•<•»4 "őzsof A; tho sun"-*i)t 3?.) közölte Wenner Sándor életrajzi adatait: Keveváron született 1890. október 1-én, és TiszaLesz intenzív osztály Építkezés a két belklinika között Az ismert Korányi rak- ápolási és kezelési igény ráadásul alkalmazkodnia parti klinikasort újabb lánc- szerinti csoportosításban: kell a speciális feladatokszem köti össze hamarosan, intenzív ellátás, a súlyos be- hoz. Az orvostudományi egyetem teg és az ápolás szempont négy éve előterjesztett ter- jából önálló betegellátás. ve hamarosan megvalósul- Az intenzív ellátásra szo_ két, hasonló szerkezetű, henla,t: ég,yasuin,tlnZ'V osz" ruló betegek a napnak min- *er alakú, lábakon álló épütaly létesül a ket belgyogya- dcn órájában fokozott gon- letegyüttes lesz. A háromszati klinikai épület kőzött doskodésJt igénveinek, súly06 szintes épületeket a klimLetrejottet a betegellátó in- állapotukban olyan speciális kákhoz egy-egy folyosó kapAz Intenzív osztály — mint rajzunkon is látható — tézmények szerkezetében az eljárásra van sokszor szíik- csolja az első emelet magasutóbbi években bekövetke- gé ameivet a régi oeztá- igában. A Tisza-part felőli zett változások sürgetik az lv°kon nem tud^k már tömbben a kórterem helyeza Jel'8rTrés- h®«y lJ??te- biztosítani. Megmentésükre kedik el, a klinikaudvar fegek kórházi tartózkodásuk sokka, több lehetőséget tud pedig a kiszolgálást szolalatt nem igényelnek egyen- nyújtani< de a betegség más 8«ó létesítményeket alakít16 szintű ápolást és kezelést. stádiumában ievő betegek Ják ki. A 12 ágyas kórte?LS,ZT?°ntu * ,OSZ* szempontjából is korszerűbb - tevén, hogy köralaptottak fel a betegellátást, az megoldáflt hoz a SZOTE I- raizú — nemcsak azt teszi es és 11-es belgyógyászati lehetővé, hogy a súlyos beHatezer hízott sertés Tápéról A tapei Tiszatáj Termelő- amely annak a helynek a szövetkezet új sertéskombi- közelében épült, ahol annaknatja az idén már ezer és az idején, 1965-ben termálvíz év folyamán még további öt- feltárás közben olaj tört felezer hízót ad piacra, illetve színre. Mint ismeretes azdolgoznak fel a szövetkezeti után kezdődtek meg a nagygazdaság szabású szénhidrogén-kutasaját vágóhidján tások, illetve feltárások a és feldolgozó üzemében. Az tápé—algyői medencében, építkezést saját kivitelezésben végezték, kivéve a speciális munkákat, mint például a négy, egyenként harminc vagonos betonsiló készítését. Rövidesen sor kerül az egész komplexum műszaki átadására és az utolja- Az 50 millió forint beruhára maradt technológiai be- zással emelt új létesítményrendezés, az etető lánc üzem- ^ jövőre tovább növekszik ^cSrW'megye első föld- a hústermeié* A tervek szegázfűtéses „sertésgyára" a rint 1973-ban hétezer sertápéi, klinikái között létesülő épület Az Egészségügyi Minisztétegeket a legkedvezőbben figyelhetik az orvosok, s ápolók, hanem a legjobb A korszerű szakosított telephez ebédlővel, női és férfi öltözővel ellátott szociális épület, valamint nyolcvan vagonos magtár is tartozik. rium T^ha^áTávaT rofo: térkihasználást is biztosítja, szeptemberében készült el az A DÉLEP — mely jelenépület beruházási program- leg ts a közelben építkeja, majdnem 9 millió forint- zik az orvosegyetem részébán jelölve meg a szükséges re — valószínűleg az évmáösszeget Az esztétikailag ls sodik felében kezdi meg az rendkívül megnyerő, modern intenzív osztály építését. A épületet a Szegedi Tervező tervek ismeretében remélheVállalat építésze, Tarnal ti az ember, hogy az új épüLászló tervezte. Nehéz fel- lettel nemcsak a betegelláadatot kellett megoldania, tás lesz gazdagabb, de — hiszen az újnak két régi építészeti szempontból — a épületet kellett összekötnie, város is. tést hizlalnak. lfillanymozdoiiy felsöuezeték nélkül A Tallini Elektrotechni- közvetlen érintkezés nélkül kai Gyárban félvezetős frek- az induktortekercs veszi át venciaátalakitót gyártanak, az energiát és juttatja a amely forradalmasítja a bá- hajtómotorba. A rendkívül nyákban a szállítást. A felső korszerű műszaki megoldást vezeték helyett a sínek közé hamarosan bevezetik a do— a pályatest alá — fekte- nyeci bányákban, tik le a kábelt, amelyből (APN — KS) Szamos Rudolf : Káin szigete 34. Hajnal felé az ablak közelébe húzott fotelba roskadt, és elnyomta a fáradtság. Kábultan aludt. Nyomasztó álmok kínozták. Vissza-viszszatért egy álomkép. Kopott irodát látott, es az asztal mögött egy karvaly ült. A karvaly a rendőrség egyenruháját viselte. Hangja bántó, csőre éles volt, s valahányszor Berti hazudott, kicsípett egy darabot a testéből. Szemébe végül is fájdalmasan hasogató fény szúrt, mert az asztalon álló hatalmas reflektort a karvaly bekapcsolta. és a rávetitett izzólámpából parányi égő nyilak zúdultak lezárt szemhéjaira. „Megölted a gazdát?" — rikácsolta ritmikusan az egyenruhás madár, és feje időnként Charley-re, Luciano testőrére hasonlított. És ő hiába kapta szeme elé kezét, a fénynyilak áttörték bőrét is, csontját is, és tűhegyes végük agysejtjeiben akadtak el. Nyögött, tiltakozott, míg csak fel nem riadt. Akkor is percekbe tellett, mire értelme felfogta, hogy a reflektor a nap volt, amely már meglehetősen magasra hágott a déli égen .. . Bambán hunyorgott, és nem látott. A fürdőszobáig vánszorgott. Nehézkesen hajolt a csap alá. A tarkójára zubogó hideg víz lassan magához téritette. Megborzongott, és a borzongás kirázta belőle a félelem szülte álom szorongását. „Furcsa" — emlékezett vissza kicsivel később. Mi az ördögnek kínlódhatott álmában a főnök testőrével? Mint minden szicíliai, Berti is babonás volt. Gyermekkorában annyiszor hallotta, hogy az álom nem oktalan játék, hanem a lélek jövöt megsejtő mélységeiből a tudatig feltörő figyelmeztetés. Még mindig szentül hitt ebben. S mert ritkán álmodott, különös jelentőséget tulajdonított minden álomképnek. Az éjszaka, amíg éberen leste, mikor settenkednek a szálloda felé a megölésére, vagy elfogására érkező árnyak, sok minden eszébe ötlött, elmúlt életéből. Három utcával odébb magasodtak az. Ucciardone komor falai... És tíznapos szicíliai tartózkodása után csak most figyelt fel erre. — Az Ucciardone — mormogta maga elé. A palermói börtön a biztos halál. És Berti nem tudhatta, hogy Don Russo milyen viszonyban van a jelenlegi palermói rendőrfőnökkel. Lima, a polgármester, a maffia embere. Erről személyesen győződhetett meg az ájtatos Manzella házában tartott Donok tanácskozásán, hiszen a polgármester Manzella mellett ült, és állítólag személyesen is jó barátok voltak. És Manzellának mégis meg kellett halnia. Lehet, hogy Russo valamelyik pisciottója már őkörülötte settenkedik napok óta, s csak az alkalmas pillanatot várja, hogy rásüsse a luparát, mert szembefordult Russóval, meg is sértette elég oktalanul Mussomelliben, és szembefordult a Madre Nobilevel, amikor Lucianóhoz, az amerikáshoz szegődött. „Nem, ez képtelenség" rázta tagadóan a fejét. Ha el akarták volna némítani, már az éjszaka érte jöttek volna. ...Amint Maria megérkezik, ahogy táviratozta, nyomban elviszi innen északra. „Humm! Nem jó" — tűnődött. Luciano elől nem bújhat eL Szembe kell néznie a nagyfőnökkel. „Talán jószántából is beleegyezik, megengedi, hogy magával vigye Mariát, és kilépjen az üzletből." Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Ha nem! Lelövi. „Rossz! Nagyon rossz!" Charley védi Lucianót. Túl nagy a kockázat. De akkor hogyan végezzen vele? Órákig töprengett, míg eldöntöte: meg fogja mérgezni. Lucky az utóbbi időben elég sokat panaszkodott fúnek-fának a szivére. „Ez az! Egy hatásos szivgörcs" — és viheti Mariat. Az üzletet felszámolja, vagy ha nagyon szorongatják, átadja valamelyik vállalkozó kedvű fiatalnak, s ő végre szabadon, Máriává! az oldalán visszavonulhat a Comó-tó partján épült villába. Esetleg Svájcba, vagy bárhová, ahova a lány csak akarja. „Megszabadítom ettől a homoszexuális, impotens disznótól", s ahogy erre gondolt, szorongása is feloldódott. Délelőtt tíz óra volt. Megéhezett. Mindenesetre óvatosan nyitotta ki szobája ajtaját. Aggodalma felesleges volt, a folyosón egy lélek se járt. Lent a hallban pedig, a portás, barátságosan üdvözölte: — Szép napunk van, uram — mondta. — Senki se keresett? — kérdezte Berti. A portás a 107-es számú kulcsrekeszre pillantott. Üres volt. — Nem, uram és üzenet, levél sincs... óhajt reggelizni? Bertinek már száján volt az Igen, ám az utolsó pillanatban eszébe ötlött, okosabb lesz, ha valamelyik dóm mögötti tavernában étkezik majd. (Folytatjuk.)