Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-28 / 99. szám

PÉNTEK, 1972. ÁPRILIS 28. 3 Lemond kiskereskedelmi jogáról a TÜZÉP ? Korszerű irodaház — elhanyagolt telep A TÜZÉP rókusi telepe az ország öt legnagyobb telepe közé tartozik. A vállalat megyei forgalmának húsz százaléka ott bonyolódik le. Azt hinné az ember, hogy ilyen arányban költenek korszerűsítésre, csinosításra is, de nem ez a helyzet. El­lentétben a modern vállala­ti központtal, a korszerű irodaházzal — ahogy a vá­rosi és járási népi ellenőrzé­si bizottság tegnapi ülésén is megállapították — rend­kívül elhanyagolt állapot­ban van. Esőben az utak járhatatlanok, a raktárakat a vásárlók meg sem tudják közelíteni. Sok árut a sza­bad ég alatt tárolnak, az anyagmozgatás elavult, kor­szerű rakodógép alig van. Bár a telep évenként 200 millió forint értékű forgal­mat bonyolít le, az ügyvi­telben csak néhány elavult kézi számológépre számít­hatnak a dolgozók. Ez az elhanyagoltság, korszerűtlenség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a TÜZÉP tulajdonképpen nem tud megfelelni kiske­reskedelmi feladatainak. Adatok hiányában a népi el­lenőröknek kellett például utólagos kimutatást készíte­ni arról, hogy az ár- és bel­vízkárosultak igényét ho­gyan tudta a TÜZÉP ki­elégíteni. Kiderült, hogy a telepen vásárlók tájékozta­tását nem szervezik meg, nem értesitik az igénylőket a szükséges anyagok vár­ható érkezéséről és az el­szállítás lehetőségéről. A vállalat megelégszik annyi­val, hogy csupán a fuvaro­sokat tájékoztatja minderről. Az érkező építési anyag ki­rakását túlnyomórészt néma vállalat dolgozói végzik; az áruknak mintegy 70 száza­lékát a vagonból adják el, s csak mintegy 30 százalékát tárolják a telephelyen. Ha még ehhez hozzátesszük azt a beszédes adatot, mely szerint a vagonokból köz­vetlenül történő áruszállí­tás 70 százalékát magánfu­varosok végzik, csak 20 szá­zalékát a Volán 10. sz. vál­lalat és 10 százalékát a szö­vetkezetek dolgozói, akkor könnyen kimutatható, hogy a vevők nem a TÜZÉP-pel. hanem a magánfuvarosokkal kereskedrek. Az is igaz, hogy — mivel nagy meny­nyiségű áru fogadására, gyors kirakodására, tárolá­sára és szállítására jelenleg nincsenek felkészülve — a magnfuvarosok közreműkö­dése nélkül a telep forgal­ma esetenként meg is bé­nulhat A magáníuvaros előre ösz­szegyűjti a vásárlóktól az utalványokat, s ha áru ér­kezik, több vagon kirakodá­sát vállalja. A fuvaros az árut vagontételben megvá­sárolja a TÜZÉP-től és el­szállítja az épittetőhöz. Né­ha akár hitelben is, mert a telep ugyan három műszak­ban üzemel, dé a pénztár csak egyben. Mindebből meg lehet állapítani — a népi el­lenőrök is erre az álláspont­ra jutottak —, hogy a ma­gánfuvarosok lényegében te­lep nélküli kiskereskedők: a TÜZÉP tevékenysége gya­korlatilag lezárul azzal, hogy átveszik a vagonokat. Ilyen körülmények között kétségtelen, hogy a TÜZÉP vevőinek érdekeit nem tudja kellően szem előtt tartani. Nemcsak felügyeleti hatósá­gának, hanem magának a vállalati vezetésnek is sür­gősen meg kellene vizsgál­nia, hogyan csúszhatott ki a TÜZÉP kezéből az áruérté­kesítés. Már az is megoldás lenne, ha olyan alapon, ahogy a tüzelőelosztást meg tudták oldani, irodát létesí­tenének, ahol maga az igénylő rendeli, veszi meg az árut, s egyben lehetősé­ge van arra, hogy válasszon: magánfuvarost akar-e az el­szállításhoz igénybe venni, vagy éppen a Volán autóját. Szappanfőző üsttől világhírű találmányig Az UNIVERSÁL nagy eredményei Másfél évtizeddel egelőtt viszonylag nehéz körülmé­nyek között alakult meg Szegeden az UNIVERSÁL ipari szövetkezet. A fővárosi vegyiüzemek nem tudták el­látni a vidéki boltokat szap­pannal, ebből az apropóból 1 akadt az elhatározás, hogy a Nívó kátéeszből kiválik egy kis csoport és a városi tanács támogatásával meg­alakítja önálló ipari szövet­kezetét. az UNIVERSÁL-t, és ellátják a várost szappan­nal. Tizenkilenc fő létrehoz­ta a „céget" és a Cserepes soron alágyújtottak egy szap­panfőző üstnek. Mindez 1957 februárjában történt. A kis közösség napról nap­ra, évről évre izmosodott, erősödött. A szappan után gyertyát öntöttek, majd haj­olajat készítettek, sőt a hús­véti ünnepek idejére kölni­vizet kevertek. 1960-ban már 40 vagon szappant gyártott az új szövetkezet, három év­ié rá 103 dolgozó talált meg­élhetést az új szövetkezet kebelében és évvégére 15 millió forint értékű terméket adlak a népgazdaságnak, el­sősorban a szegedi üzletek­nek és a helybeli lakosság­nak, mint szolgáltatást. A lakossági szolgáitatásból olyan dolgokra vállalkoztak, amely k szmte mindennapo­sak: takarítás, költözködés, parketta csiszolása és lakko­zása, falradírozás, gépírás és természetesen a hulladék zsiradékok becserélése szap­panra. illetve mosóporra. A szövetkezet tizedik esztende­ieben már 28 millió forint termelési értékkel dicseked­hetett. amely 6 millió forint nvereséget eredményezett a közösségnek. A legnagyobb siker és elismerés az elmúlt esztendőben végzett munkát kisérte. Az ipari szövetkezet 180 dolgozója közel 50 mil­lió forint értéket termelt, s a szegedi ipari szövetkezetek örténelében elsőként kapták meg ..Az ország kiváló ipari szövetkezete" című kitünte­tési, a vele járó vándorzász­lót és oklevelet. Miért kapták? A másfél évtikedes pályafutás mellett elsősorban a tavalyi ered­mények játszották a főszere­pet, hiszen a kitüntetéseket mindig egy esztendőhöz mé­rik. E magas elismerés a tavalyi eredményeknek szólt. Belőle néhányat: A közel ötvenmilliós ter­melési értékből a lakossági szolgáltatás értéke megha­ladta a 4 milliót, a kultúr­cikkek előállítása hatszoros növekedést jelzett tavaly. A szép termelési produktum­ban a termelékenység javu­lása volt a döntő, hiszen a létszám mindössze 16 fővel emelkedett, így sikerült hoz­závetőlegesen 12 millió fo­rintos nyereséget elérni. A hajdani — szétszórt la­kásokban, apró termekben levó műhelyeket — állapoto­kat felszámolták és meg­kezdtek egy 12,5 milliós be­ruházást, hogy az ipari szö­vetkezet modern telephelyet létesítsen a Bajai úton. Két üzemcsarnokot, irodaházat, raktárakat, öltözőket és für­dőket, illetve egy étkezdét is létrehoznak a dolgozóknak. A beruházás 1969-ben kez­dődött és jövőre befejező­dik. Amire igen büszkék a szö­vetkezet tagjai és vezetői, hogy a valamikori egyetlen szappanfőző üst után olyan találmány gazdáinak mond­hatják magukat, amely vi­lágszerte hírnevet adott a szegedieknek. Feltalálták a szervesfoszforészter alap­anyagú növényvédő szert, il­letve rovarirtót, amely meg­alapozta az UNIVERSÁL ne­vét nemcsak idehaza, de a határokon túl is. Első vásár­lóik a csehszlovákok voltak, de érdeklődik mar újfajta termékük után több francia, j indiai és afrikai cég. A fel- j találók neveit érdemes meg­jegyezni: Mészáros Lajos, dr. Bán Miklós, Mindszenti László, Urcsis Jenő és a szövetkezet főmérnöke, dr. Laczkó István. Gyártási el­járásukat, mint találmányt tartják nyilván. A múlt esztendő jó év volt mindenki számára a szövetkezetben, hiszen a maximális osztalékot, illetve nyereségrészesedést oszthat­ják dolgozóiknak. Sokan is­merik a szövetkezet egyedül­álló termékeit, köztük az is­kolai szemléltetőeszközöket. Az embert ábrázoló biológiai szemléltetőeszközt nyugati országokba exportálják: Olaszország, NSZK s Fran­ciaország mellett Kanadába és Ausztráliába szállítanak ilyen készítményeket. Ugyan­csak híres a gyöngyház kö­römlakk, amely a Leila márkanévvel lett keresett cikk a nagyvilágban, de fő­képpen a közel-keleti és az afrikai országokban. Ebből a lakkból évente 250 ezer da­rabol adnak el külföldön, idehaza pedig 600 ezer darab talál gazdára. A kitüntetett UNIVERSÁL ipari szövetkezet dolgozói a mai napon vehetik át magas elismerésüket és jutalmaikat. Ez alkalommal aranygyűrűt adományoznak a szövetkezet három alapító tagjának is: Fekete László elnöknek, Szi­ráki Ferenc részlegvezetőnek és Szántó Irén csoportveze­tőnek, akik idestova húsz esztendeje vesznek részt az ipari szövetkezetek munká­jában. A Szövetkezeti Ipar kiváló dolgozója kitüntetést ugyancsak ez alkalommal ve­heti majd át Farkas József főkönyvelő és Marosi N. Sándor részlegvezető, s raj­tuk kívül 12 szorgalmas dol­gozó a Szövetkezet kiváló dolgozója kitüntetésben ré­szesül, sokan pedig pénzju­talmat kapnak. Gazdagít István Vízkivétel a folyókból Korszerű munkaszervezéssel: Harmincszázalékos termelékenységemelkedés Nagy visszhangot váltott ki a szenzáció erejével ha­tó hír, hogy a Zalaegerszegi Ruhagyárban korszerű mun­kaszervezéssel 30 százalékos termelékenységemelkedést akarnak elérni. Nem sajtó­hiba, ha hihetetlenül is hangzik, így igaz. A válla­lat vezetői ennyit monda­nak. Érthető, hogy az MSZMP Központi Bizottsá­gának 1971. szeptember 1-i, a munka- és üzemszervezés­ről szóló határozata után nemcsak a konfekcióipari, hanem más tárcák vállala­tai is Zalaegerszegre figyel­nek. Az utóbbi hetek miniszte­ri sajtótájékoztatói közül hármon hangzott el, hogy Zalaegerszegen egy svájci üzem- és munkaszervezéssel foglalkozó intézet vállalta; a termelőfolyamatot úgy ala­kítja át, hogy a termelé­kenység 40 százalékos növe­kedését eredményezi. Negyven százalék? Ez a szám sem sajtóhiba szülöt­te. Ennyi szerepel abban a megállapodásban, amit a Zalaegerszegi Ruhagyár ve­zetősége kötött. Ügy is mondhatnánk: ennyire vál­lalt kötelezettséget a svájci cég. Ezt a vállalkozást több mint egyévi tárgyalás előzte meg. Pontosabban 1970 őszén vették fel a zalaeger­szegiek a kapcsolatot a sváj­ci IPE-céggel. Közölték: cé­lul tűztük ki az egész ter­melési és gazdasági folya­mat rendszerének korszerű megszervezését úgy, hogy a termelés adott tényezői mellett maximális termelé­kenységet, optimális gazda­sági eredményt érhessünk el. Már 1970 végén Ma, amikor a gazdasági, műszaki haladást nem egy­szerűen mennyiségben mér­jük, hanem a korszerűség, a minőség, a termelékenység emelkedése, az önköltség csökkentése útján, legalább oly fontos, nélkülözhetetlen mutatóvá vált: a magasabb fokú üzem- és munkaszer­vezés. Nos, ennek megvaló­sítását rendelték meg a svájci cégtől. Mar 1970 vé­gén megjelentek a svájciak a zalaegerszegi üzemben. Tanulmányozták a nyersáru­raktár, az anyagbevizsgáló részleg, a szabászat, a var­rodák, a befejező üzemré­szek és a készáruraktár esz­közeit, munkamódszereit. Megállapították, hogy sok az öreg, korszerűtlen gép, sőt a meglevő korszerű berende­zések sincsenek felszerelve a munkát elősegítő, gyorsabbá tevő eszközökkel. Észrevéte­lezték a munkahely szerve­zését. megállapítva, hogy a dolgozóknak sok felesleges mozdulatot kell végezniök egy-egy műveletnél. Kevés­nek találták az egy dolgo­zóra jutó munkaterületet. Mindent összevetve, figye­lembe véve a vállalat IV. ötéves tervében rögzített be­ruházási célkitűzéseket, vál­lalták az üzemszervezést az­zal a kötelezettséggel, hogy a termelékenység 35—40 százalékkal emelkedjék. Az üzemben járva láttam a mai termelési körülmé­nyeket, feltételeket. Nem akarok virágos idillt festeni a gyár mai életéről, mun­kájáról, de elmondom, hogy a tavalyi munkájuk alapján 22 napi nyereségrészesedést fizettek átlagosan a dolgo­zóknak. De a jövőről sem merek virágos idillt festeni, .pedig ezt a jövőt, amit a svájci szervezés ígér, sokan máris szépnek látják. Mi az, ami elgondolkoztat? Előre­bocsátom, magam is olyan eredménynek tartom a ter­melékenység növekedését, amely minden figyelmet megérdemel. Csak ami reális Ami elgondolkoztat, az, ami az üzemi szakszervezeti tanács ülésén hangzott el, a termelékenység várható ala­kulásával kapcsolatban: — Mi úgy gondoljuk, hogy ezek a számok a tőkés ipar­ra vonatkoznak. A szociális és politikai szempontok mérlegelése alapján a vár­ható normaóra-megtakarítás 60 százalékát vehetjük fi­gyelembe. Szerintünk ez lát­szik reálisnak. A tőkés üzemszervező vállalat eltúlozta volna a dolgot? Vagy a mai magyar valóság ismeretében hihetet­lennek tartjuk a 40 százalé­kot? Ugyanerről Keserű Já­nosné könnyűipari miniszter sajtótájékoztatóján ezt mondta: — Mi elégedettek leszünk, ha Zalaegerszegen az üzemszervezés megvaló­sítása után 20 százalékkal emelkedik a termelékenység. A svájci cég azt kérte, hogy egy dolgozóra hét négyzetméternyi alapterüle­tet biztosítson a ruhagyár. Aki ismeri, hogy milyen zsúfoltság van ma a ruha­gyári varrodákban, annak épp olyan meglepetés ez a szám, mint amit a termelé­kenység növekedésének szá­ma okozott. A zalaegerszegi­ek alkudtak. Végül meg­egyeztek, hogy 6,2 négyzet­méter területtel biztosítják a szervezés feltételeit. De még így is a vállalat mai lét­számát 194 fővel kell csök­kenteni. Ez is meglepetés, legalábbis Zalaegerszegen. Végigfutott az elégedetlenség hulláma az üzemben, a vá­rosban: Elbocsátanak 194 dolgozót! Valójában a vállalat ve­zetősége egyetértésben az üzemi párt- és szakszerve­zeti bizottsággal, nem admi­nisztratív úton kívánja vég­rehajtani a létszámcsökken­tést. Hát hogyan? Az át­szervezést lényegében 1974. végén fejezik be. Arra szá­Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság legnagyobb úszó vízkivételi műve a Hármas­Körös torkolatában éjjel­nappal üzemel. Másodper­cenként ötezer liter vizet emel át a folyóból a mező­gazdasági öntözőhálózatba Tóth Béla íclvetelc mólnak, hogy a természetes lemorzsolódással alakul ki a kívánt létszám. Csoport­technológia Ez az érem egyik oldala. De, ha kevesebb lesz a lét­szám, vajon jól jár-e a nép­gazdaság? Ügy értem a szer­vezés megmutatkozik-e a több termékben? Még az ilyen létszámcsökkentés mel­lett is a Zalaegerszegi Ru­hagyár a svájci tervek sze­rint közel 72 ezer darab többletterméket állít majd elő évenként. Ezt részben a belkereskedelem, részben a külkereskedelem útján érté­kesítik. A gazdasági számí­tások szerint egy darab ter­mék elkészítésének átlagos idejét a szabászaton 20,2 szá­zalékkal, a varrodákban 26, a központi befejezőben 23,8 százalékkal csökkentik. Az egy főre eső termelékeny­ségnövekedés igen számotte­vő. Különösen, ha figyelem­be vesszük, hogy a több készterméket kétszáz fővel kevesebb közvetlen dolgozó állítja elő. A hogyan utáni érdeklődésre, elmondották, hogy az eddig „kiszivárgott" hírek szerint a svájciak a szalagtechnológia helyett a csoporttechnológiát vezetik be, a csoportbérezés helyett pedig az egyéni bérezést. Az. előbbi a többlettermelés feltételeit teremti meg, az utóbbi pedig azt, hogy aki többet ad, az többet is kap­jon. Többet kapjon? Hogyan, hát a Zalaegerszegi Ruha­gyárban most az új szerve­zés kapcsán az országosnál nagyobb arányban emelked­hetnek a bérek? — Nem — mondják Zala­egerszegen —, itt is érvény­ben van az, hogy kettő és fél, három százalékkal emel­kedik a bérszínvonal. Hát igen. Ez a vállalati terv, de vajon ez az elkép­zelés találkozik-e az üzem­és munkaszervezési intézet tervével. Mibe kerül ez a szervezés a Zalaegerszegi Ruhagyár­ban? Az eszközök beszerzé­sére egymillió forintot ter­veznek a Know-how vásár­lására, vagyis szervezési díj­ra 4 millió 423 ezer forintot költenek. Ezt látva, tudva, úgy tűnik, hogy az összes kiadás nem több, mint 5,4 millió forint. Ebből a Köny­nyűipari Minisztérium 2 millió forint összeget ad a központi műszaki fejlesztési alapból visszafizetési kötele­zettség nélkül. Kétmillió fo­rintot viszont 1974 és 1977 között négy egyenlő részlet­ben kell visszafizetnie a gyárnak. És saját forrásból adja a további egymillió fo­rintot. Az átszervezést tehát kö­zel két év alatt valósítják meg. Ez majd együttjár a szakemberek átképzésével, néhány módszer betanításá­val és az egyéni darabbére­zési rendszer kimunkálásá­val. Csak nekik Hosszú az út, míg egy-egy rajzból sorozatban gyártha­tó ruhadarab lesz valame­lyik ruhagyárban. Minden bizonnyal így lesz ez a sváj­ci szervezési tervvel is. Ennyit tudunk a részletek­ből. A svájciak azt mond­ják: nem is szeretnék, ha idő előtt mások is tudomást szereznének elképzeléseikről, hiszen ók a Know-how-ot a zalaegerszegieknek adták el. Ez természetes. Mi, a kívül­állók, nem is akarunk töb­bet, csak annyit, hogy álta­lánosságban tájékoztassuk olvasóinkat erről a nagy ér­deklődést kiváltó üzemszer­vezési tervről Nagy Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom