Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-27 / 98. szám
2 CSÜTÖRTÖK, 1872. ÁPRILIS 27. Békét, biztonságot Európának, a világnak! (AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK MÁJUS l-l JELSZAVAIBÓL) A felszabadító erők előrenyomulnak 0 Saigon (UPI, Reuter) A dél-vietnami felszabadító erők szerdán Kontum tartományi székhelytől 17 kilométernyire északra elfoglaltak egy fontos ellenséges védelmi állást. A nap folyamán tüzérségi támadást intéztek Kontum és Pleiku repülőterei ellen. Binh Dinh tartományban a hazafiak elfoglalták a partvidék mentén húzódó l-es műút melletti Salem támaszpontot, amely 55 kilométernyire van Qui Nhon tartományi székhelytől északra. A felszabadító erők ezzel elvágták a stratégiai fontosságú l-es műutat is, így most már hatalmukban tartják a központi fennsík összes fontos szárazföldi útvonalait A TASZSZ hírügynökség saigoni megfigyelőkre hivatkozva írja, hogy Dél-Vietnamot voltaképpen kettészelték. Saigoni lapjelentés szerint Thieu elnök szerdán parancsot adott Tan Canh és Dak To visszafoglalására. Ezeknek fontos hadászati jelentőségük van Kontum védelme szempontjából. Ax USA rákényszerült a tárgyalásra L ehet, hogy ma, csütörtökön délután ismét elfoglalják megszokott hadállásaikat a fotóriporterek és a párizsi konferenciák termének épülete elé ismét odagördülnek a Vietnam-értekezlet küldötteit szállító fekete Limuzinok. Ronald Zeigler, a Fehér Ház hivatalos szóvivője ugyanis bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya elfogadta a négyes konferencia két részt vevőjéne, a VDK-nak és a DIFK-nek azt a korábbi közös indítványát, hogy április 27-én folytassák a tanácskozásokat. Ziegler szóvivő természetesen úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok elfogadta a megbeszélések folytatásáról szóló javaslatot. A pontos megfogalmazás azonban uz, hogy az Egyesült Államok kormánya kénytelen volt hozzájárulni a konferencia folytatásához. Erre kényszerítette Richárd Nixont kivetel nélkül minden kül- és belpolitikai szempont, minden katonai és lélektani fejlemény. Ez viszont annyit is jelent, hogy a tárgyalások megszakításával Washington megint egyszer — ki tudja, hányadszor már a vietnami háború hosszú és viharos történetében — óriási baklövést követett el. Talleyrand, a nagy francia diplomata egyik hífés-szelletnös mondásában kijelentette valamiről, hogy „több volt mint bűn — hiba volt". Nos, Nlxon március 23-1 döntése — ekkor jelentették be, hogy az amerikai delegáció nem jelenik meg a párizsi tárgyalóasztalnál, sőt William Portor nagykövet hazautazik -—, egyszerre volt bűn és hiba. Mint emlékezetes, az amerikalak akkor azt állították, hogy a vietnami hazafiak nagy offenziváia miatt hagyják él a konferenciák termét. A valóságban először volt u tárgyalások amerikai szabotálása, és azt követte az offenzíva. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Washington újra megpróbált a diplomáciai és a katonai zsarolás kombinációjával élni, tehát olyan eszközzel, amely még sohasem hozott számára eredményt Vietnamban — és soha nem hoz. Nixonnak rá kellett döbbennie, hogv lépésének nemcsak külpolitikai, hanem belpolitikai következményei ls kiszámíthatatlanok lehetnek a választások esztendejében. Indokína, amelyről az elnök nemrég még azt állította, hogy „nem központi kortestéma", újra fő kérdés lett, és George McGovern szenátort, a háborút leghatározottabban ellenző jelöltet a Fehér Ház számára aggasztó sikerekhez juttatta. Nagy túlzás lenne azt állítani, hogy McGovern elsöprő Massachussetts állambeli győzelme vezetett Nlxon döntéséhez. De az biztos, hogy ez a győzelem lehetett az elnöki döntés egyik eleme — a sok közül. Ilyen előzmények után kerül ser Nixon ma hajnali rádió- és tévébeszédére. Közeledik Waldhelm az Apollo—16 0 Houston (AP, UPI) Egyre gyorsuló sebességgel közeledik a Föld felé az Apollo—16 amerikai űrhajó. A három űrhajós szerdal munkanapját — amely az expedíció viszonylag legeseménytelenebb napjának ígérkezett — közép-európai idő szerint 14 óra 30 perckor kezdte. Közölték, hogy jól aludtak, majd mintegy 20 perces beszélgetést folytattak a földi ellenőrzőközponttal, amely az űrhajó fedélzetén szállított holdkőzetmintákra izgatottan várakozó geológusok kérdéseit közvetítette. Az űrhajósok a beszélgetés befejeztével a programban előírt tudományos megfigyeléseket végezték el. Este félórás sajtóértekezleten válaszoltak a földi ellenőrzőközpontban feltett kérdésekre. York (Reuter. • New AFP) New Yorkban kedden bejelentették, hogy Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár a szovjet kormány meghívására a nyár folyamán a Szovjetunióba utazik. Az időpontot még nem állapították meg, de biztos, hogy a látogatásra az ENSZ-közgyűlés ülésszakának szeptember 19-i megnyitása előtt kerül sor. A világszervezet vezetője ezenkívül május 25-26án kétnapos hivatalos látogatásra Kanadába utazik. Június 4-én Svédországba, június 12-én Marokkóba és június végén Genfbe látogat. A New York-i látogatáson tartózkodó Stanislaw Trepczynski lengyel külügyminiszter-helyettes kormánya nevében varsói latogatásra hívta meg a főtitkárt, aki a meghívást elfogadta. Waldheim látogatására ebben az évben kerül sor. Belpolitikai feszültség az NSZK-ban Vita a Bundestagban - Bz ellenzék rohama - Országos tiltakozó mozgalom Ma szavazás a bizalmatlansági indítvány felett Nőttön nő a belpolitikai feszültség Nyugat-Németországban. A csütörtöki nagy erőpróba közeledtével óráról órára fokozódik az idegesség- a politikai pártok körében, a lakosság hangulata pedig mindinkább a jobboldali csendes puccsisták ellen fordul. A koalíciós pártok vezetői a hajnali órákig tanácskoztak. A tanácskozáson Brandt szövetségi kancelláron és Scheel külügyminiszteren kívül jelen volt a kormányból Genscher, Ertl és Ehmke, a parlamenti frakciókat pedig Wehner (SPD) és Mischnick (FDP) képviselte. Szerdán reggel kilenc órakor a szövetségi gyűlésben megnyílt az idei költségvetés vitája. Alig másfél óra alatt csaknem húsz rövid szenvedélyes felszólalás hangzott el, az üléstermet szüntelen ordítozás töltötte be. fti r a rút) ,,, % pf Az NSZK-ban számos tparl üzemben tOntetfik támogatják a IIrandt-kormányt a csütörtíkl nagy erőpróba előtt. Ez a felvétel Oberhausenben készUlt kellene viszont — mondot- vetkező mondat volt olvasta a koalíció óriási tapsvi- ható: „Eddig labdarúgókat harától kísérve —, hogy „az vásároltak meg — mos már ellenzéki fejekben jelentke- parlamenti képviselőket is." Az egyetien téma: az el- ző válság nem jelenti az ál- Baden-Württemberg tartolam vá'ságat". mányban is villámsztrájkok Barzel, az ellenzék kancel- voltak, sőt Strauss hazájálárjelöltje, mint annyiszor, ban, a bajor fővárosban ezúttal is a szovjet—nyugat- szintén leállt a termelés két „titkos üzemben. A mannheimi követelt Daimler—Benz Vállalatnál betekintést. Nyíltan beje- ezerötszáz munkás vett részt "politikusai lentette személyesen is tiltakozó gyűlésen. Egy máutasitották „trónöröklési" igényét. sik mannheimi gyárban ezer Barzel beszedet ,Scheel dolgozó sztrájkolt,külügyminiszter íelszólalasa lenzék bizalmatlansági in dítványa. A CDU—CSUképviselők tűrhetetlen szidalmakkal árasztották el a kormánykoalíciót. torkuk- német tárgyalások szakadtából gyalázkodtak. jegyzőkönyvébe'J A kormány tagjai és a koalíció vezető határozottan vissza a vádaskodásokat, és higgadt, tárgyilagos vitára szólították fel ellenfeleiket, követte. Szerdán délután — rövid Szadat ma Moszkvába érkezik 0 Moszkva (MTI) Csütörtökön a szovjet fővárosba érkezik az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke, hogy megbeszéléseket folytasson a szovjet vezetőkkel. Az újabb találkozót a szovjet—egyiptomi szerződés értelmében ezúttal is az egyiptomi fél kérte. Szadat előreláthatólag három napot tölt Moszkvában, s több szovjet vezető személyiséggel tárgyal. A megbeszélésekről közleményt adnak ki., Castro a Szovjetunióba látogat 0 Moszkva (TASZSZ) Moszkvában szerdán hivatalosan közölték, hogy Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormány minisztereinölte az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak a meghívására június végén hivatalos, baráti látogatást tesz a Szovjetunióban. A nyugatnémet WvárosA Bundestag szerdal ülé- bail' a késő esti órákban ebédszünet után — Brandt se este 9 óra tájban ért vé- gyülekeztek a tüntetők. kancellár beszédével folyta- í?et A kővetkező ülést ma, a szövetségi gyűlés csüKirtökön dél elő" 10 órára tűzték kl. Az ülés első Smith hazautazott 0 Helsinki (UPI) Gerard C. Smith nagykövet a helsinki SALT-tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője szerdán Washingtonba utaaRtt,'' rtbgy megbeszéléseket folytasson kormányával. tódott „költségvetési" vitája. Csaknem kétórás beszédé- napirendi pontja az ellenzék ben Brandt részletesen meg- bizalmatlansagi indítványa indokolta kormányának po- lesz, amelynek megvitatását litikáját és különösen rész- a szavazás követi, letekbemenően foglalkozott a A jobboldal ellen kibonlegfontosabb belpolitikai takozó tiltakozó mozgalom kérdésekkel. országos méreteket öltött. Az NSZK külpolitikájá- Ellenőrizetlen, de helytállónak célja — húzta ala —, száma, akik sztrájkkal vagy hogy az összhangba kerül- tüntetéssel nyilvánították ki jön „az érvényesülő nem- szolidaritásukat a kormány zetközi tendenciákkal", és a iránt. Frankfurtban tízezres kormány erre tett sikeres ki- nak látszó becslések szerint sérletet. százezerre tehető azoknak a A kancellár újból hitet tömeg tüntetett, Hamburg tett egyrészt a nyugati sző- belvárosában hétezer volt vétség ápolása, másrészt az becslések szerint a felvonuNSZK és a szocialista orszá- lók száma, öt kasseli nagygok kapcsolatainak megja- üzemben összesen harmincvitása mellett, visszautasítva ezer munkás tartott félórás a CDU—CSU képviselői, szolidaritási sztrájkot, NyuBarzel, Strauss és társai ér- gat-Berlinből kapott jelentévelési módszereit, amelyre a sek szerint kétezer fémipari józan tárgyilagosság helyett dolgozó szintén beszünetette a féktelen, túlhajszolt pole- munkáját. Essenben a felvomizálás a jellemző. Tudniok nulók transzparensén a köKohl és Bahr tárgyalásai # Berlin (DPA) Szerdán délelőtt az NDK fővárosában, a minisztertanács épületében újabb megbeszélésre jött össze dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára és Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal államtitkára, hogy tovább folytassa az NDK és az NSZK általános közlekedési egyezményéről megkezdett tárgyalásait. A délelőtti megbeszélés végén Egon Bahr visszarepült Bonnba, de szerda este visszatért az NDK fővárosába. Az NDK minisztertanácsának épülete előtt várakozó újságírókkal közölte, hogy folytatják a tárgyalásokat. Az éjszaka során négyszemközti megbeszélést tart Michael Kohl NDK-államtitkárral, ezután a két küldöttség együttesen folytatja a tárgyalásokat. India és Pakisztán csúcstalálkozójának előkészítése £ Murree (AFP, Reuter) Szerdán reggel a pakisztáni Murreeben megkezdődtek az indiai és a pakisztáni megbízottak megbeszélései, Indira Gandhi indiai mi-. niszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni köztarsasági elnök csúcstalálkozójának előkészítése. Az indiai delegációt D. P. Dhar, a külügyminisztérium politikai tervező bizottságának vezetője, a pakisztáni küldöttséget pedig Aziz Ahmed, a külügyminisztérium főtitkára vezeti. Értesítjük vendégeinket, hogy a GŐZFÜRDŐ GŐZOSZTÁLYA 1912. április 30-tól, a *£ári karbantartási munkálatok miatt, az alábbiak szerint üzemel: Hétfő, szerda, péntek: NÖK RÉSZÉRE, kedd, csütörtök, szombat, vasárnap: FÉFIAK RÉSZÉRE, a kádosztály, gyógykád-osztály, lábápoló szalon, fizikotherápia és az iszaposztályok üzemelése változatlan. A KERTFÜRDŐT május 2-től tartjuk nyitva. Értesítjük továbbá vendégeinket, hogy a PARTFÜRDÖT és az Ű8ZÖHÁZAKAT április 28-én 10 órakor megnyitjuk. Májusban nyitva: hétköznapokon 10 órától 18 óráig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 08—18 óráig. VÁLTSON IDÉNYBÉHLETET! PARTFÜRDÖRE: Idénybérlet felnőtteknek közösöltözőhasználattal 100 Ft Ugyanez nyugdíjasok részére 50 Ft Idénybérlet felnőtteknek közösöltöző-használattal és a Versenyuszodába történő átlépővel 150 Ft Ugyanez nyugdíjasok részére 75 Ft Diák- és gyermekbérlet közösöltöző-használattal 50 Ft Ugyanez Versenyuszodába történő átlépővel 75 Ft VERSENYUSZODÁBA: Idénybérlet felnőtteknek közösöltöző-használattal 100 Ft Ugyanez nyugdijasok részére 50 Ft Idénybérlet felnőtteknek közösöltöző-használattal és Partfürdőre történő átlépővel 150 Ft Ugyanez nyugdíjasok részére 75 Ft Diák- és gyermekbérlet közösöltöző-használattal 50 Ft Ugyanez Partfürdőre történő átlépővel 75 Ft BÉRLETEK VÁLTHATOK: Lenin krt 88. sz.. Illetve a helyszínen, Partfürdőn és Versenyuszodában. Várjuk vendégeinket! SZEGEDI VÍZMŰVEK ÉS FÜRDŐK