Délmagyarország, 1972. április (62. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-19 / 91. szám

RFHTDA, IFFI, APRILTS 19. 5 Tanácskozás a politikai oktatásról Tegnap, kedden délelőtt Szegeden, a megyei pártbi­zottság székházában ülést tartott az MSZMP Csongrád megyei bizottsága propagan­da- és művelődésügyi osztá­lya mellett működő oktatá­st bizottság. Megvitatták az 1971/72-es párt- és tömeg­szervezeti politikai oktatás tapasztalatait, és a követke­ző oktatási év tennivalóit. A vita témáiául szolgáló írásos anyaghoz dr. Tamasi Mihály, a megyei pártbizott­ság munkatársa fűzött szó­beli kiegészítést, majd össze­foglalta a vita tanulságait. A politikai oktatás eddigi eredményeit dr. Koncz Já­nos, a megyei pártbizottság osztályvezetője értékelte, és röviden szólott a tennivalók­ról is. Majd ezt követően Lenin-emlékplaketteket nyújtott át az eddig végzett jó propagandamunkája elis­meréséül Kispál Antalnak, dr. Sebe Jánosnak, Sipos Lászlónak, Szetei Józsefnek és Szigeti Jánosnak. tizép versek estje A Minerva Színpad vállal­kozásai között az utóbbi idő­ben örömmel üdvözölhetünk versekből összeállított műso­rokat Nemrégiben a költé­szet napi események nyitá­nyaként fiatal szegedi költők bemutatását kísérelték meg. Tegnapi estjük főszereplőit már nem kell bemutatni Szeged közönségének. Petri Ferenc, Simái Mihály és Ve­ress Miklós verseit sokan is­merik és szeretik. Mégis, va­lamiképpen bemutatás volt ez a rendhagyó, ötlettel megtűzdelt irodalmi est. A Bartók Béla művelődési köz­pontban összegyűlt közönség soraiból bizonyára mindenki talált valami olyan új ér­zést, értelmet az így „tálalt" versekben, ami eddig, olvas­va, nem jutott eszébe. Az előtérbe belépőt elő­ször falra ragasztott „felira­tok", versidézetek állították meg. A beljebb kerülőt ízlés­sel elrendezett asztalokon kis „terítékek" invitálták. Csodálkozva foglalt helyet és hallgatta a bevezető ze­nét. Aztán Molnár Juditot, a „műsorvezetőt", majd el­hangzottak az első versek, és a hallgatók máris otthon érezték magukat. Vojta Margit, Németh Katalin és Peczka Mihály verselt, Csala Benedek előre el nem ter­vezett, de mindig megfelelő helyen és időben zongorá­zott. Zenében, zenével kitel­jesítve a szavak varázsát. Fiatalok hagyományt rom­boló estje volt a tegnapi. Üjszerű, érdekes, de hagyo­mányosan komoly is. Leg­alább ők nagyon komolyan vették. Az összeállítás és a rendezés Pálfy Katalin érde­me. WjVlk/MíW/M POSTAIM Kidőlt tejszín Telefonon kérte szerkesz­tőségünket szombaton Mé­száros Tiborné, a Szent Ist­ván téri 24-es számú Áfész bolt vezetője, hogy nézzük meg a helyszínen: az aznap kapott 48 darab műanyagpo­hárba csomagolt habtejszín­ből 11-et nem tudott eladni, mert felszakadt tetejükön a záró fólia és már két vevő­nek is a ruhájára borult a tejszín. Kérésünkre telefo­non kérte a Tejipari Válla­lat ellenőrjét is, hogy fárad­jon el az üzletbe. Az ellenőr a másodszori telefonra sem érkezett meg. Ez azonban nem változtatott a tényen: valóban helytelen a felveret­len tejszínt ilyen bizonyta­lan csomagolású műanyag­dobozba tenni. Ezt már az üzletvezető több alkalommal elmondta az ellenőrnek, a helyzet még sem változott. Jogos az üzletvezető aggo­dalma: ki fizeti majd a Pa­tyolat-számlát, ha valame­lyik károsult vevő ezt köve­teli? Mert a helyszínen nem tudtuk megtenni, most kér­dezzük hát a tejipari válla­lattól, szándékozik-e változ­tatni a tejszín csomagolá­sán? Az utóbbi időben megszaporodtak azok a levelek, amelyekben olvasóink jogi tanácsokat kérnek, a különös csak az, hogy nevüket a legegyszerűbb ügyben sem írják levélükben. Számtalanszor kértük már, hogy névtelen le­velekkel ne ostromoljanak bennünket, hiszen amennyiben kéri tőlünk valaki nevének elhallgatását, mi ezt minden esetben méltányoljuk. De engedtessék meg: nekünk is szükségünk van arra, hogy kényesebb témákban az in­tézkedéskor pontosan tudjuk, ki is az, aki véleményével a nyilvánosság elé akar állni, vagy segítségünket kéri. Vagyis, névtelen levelekre jogi tanácsokat sem intézünk. Útlevél Rendet! Rendet kellene Belváros közepén Iánkon — írja Aladár (Palánk Elkészült végre az tenni a levő Pa­Klárafalvi 5. szám), utolsó négyemeletes ház is a Somo­gyi utcán, de a felvonulási épület, egy düledező garázs, továbbá egy düledező, félte­tős ház akadályozza, hogy öt év után végre ismét parko­sítsák a környéket. Másik olvasónk Szabó Sándor (Attila utca 22.) fény­képet is mellékel — amit itt közlük — panaszához, mi­szerint a szőrmegyár re­konstrukciója óta, ami más­fél hónappal ezelőtt befeje­ződött, szanaszét hevernek megmaradt anyagok az Attila utca 24. számú ház előtti parkban. Ügy látszik, van még vállalat, ahol a megma­radó anyaggal nem kell el­számolni, vagy tán olyan gazdagok vagyunk, hogy mit sem számít ilyen sok tégla? Két levél — két válasz Arról panaszkodik S. Imre béketelepi olvasónk, hogy a műszaki- és KRESZ-vizsga után nem sikerült a gyakor­lati motorkerékpár vizsgája, így kellő gyakorlat megszer­zésére egy szintén vizsgázni szándékozó társával együtt egy elhagyott helyre, a Do­rozsma melletti kanális part­ra mentek gyakorolni. Az arra haladó rendőrjárőr azonban megállította őket és mindkettőjüket felírta. Ezt olvasónk sérelmezi, hiszen véleménye szerint ez külte­rület. A városi-járási rendőrka­pitányságon azt a választ kaptuk, hogy olvasónk a KRESZ-vizsga után bizonyá­ra tudja, hogy semmiféle közúton nem szabad jogosít­vány nélkül közlekedni, már pedig nemcsak az a terület közút, de olvasónknak a Béketelepről oda a nemzet­közi E 5-ösön kellett eljut­nia. A szabálytalanság tehát vitathatatlan. Ettől függetle­nül érthető olvasónknak az a problémája, hogy valahol mégis csak gyakorolnia kell a járművizsgára készülőknek is. Elmondották, hogy a bé­ketelepiek a Csorda-kút kör­nyékén, vagy például a régi vásártéren zavartalanul gya­korolhatnak. azonban a vá­rosban nem lehet kijelölni olyan területet, ahol a ta­nulójárművek közlekedhet­nének, hiszen Szeged tele van országos főútvonalakkal és mégis csak az első szem­pont a közlekedés bizton­sága. A nagyotthallók nevében kéri segítségünket Sz. Tibor (Kálmány utca 12.). Leírja, hogy Szeged három mozijá­ban beszerelték a nagyot­hallók számára rendkívül fontos indukciós tekercset, azonban az a közelmúltban már egyáltalán nem használ­ható. A készülék működése miatt beírt a panaszkönyvbe a Fáklya, majd pedig a Sza­badság filmszínházban is ol­vasónk. Választ nem kapott az intézkedésekről, noha fel­ajánlotta, hogy a készülék beállításához bármilyen idő­pontban segítséget ad, hiszen idejéből kitelik, nyugdíjas. Mint leírja, nemcsak az ő panaszáról van szó, hiszen Szegeden többen szeretnének moziba járni, de hallókészü­lékeikkel nem követhetik az előadást mindaddig, amíg a mozi berendezését nem javítják. Panaszosunknak a Szabad­ság filmszínház igazgatónője válaszolt, miszerint első pa­nasza után megjavították a moziban az indukciós teker­cset, azonban nem volt ké­szülék, amivel ellenőrizhet­ték volna. Kéri olvasónkat, szíveskedjék befáradni a moziba, hogy segítségét kér­hessék a vetítés alatti mű­szer-ellenőrzéshez. Hivatalos ügyekhez meg­lehetősen nehéz hozzászól­nia a laikusnak. Többnyire ugyanis egészen egyszerű­en nem ismerheti annyira a hivatali gépezet öntör­vényű sajátosságait, hogy véleménye valamelyest is igaz legyen. Mindettől ele­ve elbátortalanodva, csu­pán kérdést mer föltenni az ember: jól van-e ez így? Útlevélről volna szó, egy egyszerű piros könyvecské­ről, amely január 1. óta — a kérés szerint — öt vagy hat szocialista országba jo­gosít ötszöri kiutazásra öt éven belül. Mindenképpen nagyra értékelendő, hogy a Belügyminisztérium ilyen módon csökkentette az adminisztrációt, egyszerű­sítette a szocialista orszá­gokba történő utazások fel­tételeit, egy valamit azon­ban nehéz józan ésszel megérteni — éppen a könnyített utazási feltéte­lek kapcsán. Jugoszláviában még mindig tart a himlőjár­vány, ezt jól tudjuk. Sen­ki nem ütközött meg azon, hogy a magyar egészség­ügyi hatóságok a belügyi szervekkel együttműködve, korlátozták a jugoszláviai utazások feltételeit. Na­gyon helyes lépés volt. hi­szen — biztos, ami biztos — minden lehetséges mó­don meg kell akadályozni, hogy — akárcsak véletle­nül is — bejusson valaho­gyan a himlő Magyaror­j szágra. Ezért azután alig­> hanem mindenki megér­téssel fogadta a hírt: akár van érvényes útlevele, akár nincs, egyelőre nem utazhat Jugoszláviába. Csakhogy akad itt egy bökkenő. Mégpedig az, hogy a határ lezárása óta nem ütnek be útlevélbe jugoszláviai utazásra érvé­nyes pecsétet. Vajon mi szükség van erre a korlátozásra? Hi­szen öt évre érvényes ez az útlevél. No, meg sokan vannak, akik nem is Jugo­szláviába akarnak utazni ezzel a pecséttel először, hanem például Csehszlová­kiába. De ha olyan útleve­let kértek — gondolva ké­sőbbi, nyári programjuk­ra — amely Jugoszláviába is érvényes, akkor várhat­nak útlevelükre egészen az utazási tilalom feloldásáig. Vajon mi szükség volt erre az intézkedésre, amely — a mostani szabályok mellett — bátran nevezhe­tő anakronisztikusnak. Nyugodtan be lehetne ütni az útlevelekbe a jugoszlá­viai utazásra érvényes ab­lakot is, hiszen a határt — a zárlat feloldásáig — úgy­sem lépheti át senki turis­ta- vagy látogatóúton. Vi­szont így nem akadályoz­nák abban, hogy más szocialista országokba nyu­godtan utazhasson. A tanulság: kár vala­mely rendeletet megket­tőzni, ha egy is elég belő­le. Az utazás lehetősége ebben az esetben ugyanis nem az útlevél kiadásakor — hiszen már sokaknak van érvényes útlevele Ju­goszláviába —, hanem a határon dől el. Egyszerűbb lenne talán erre hagyat­kozni. A határra. És ki­adni az útleveleket, melyek nemcsak Jugoszláviára, ha­nem általában a szocialista országokra érvényesek. Magyar állampolgár úgyis csak akkor lépheti át a ju­goszláv határt — útlevél ide, vagy oda —, ha a ha­tárzárlatot feloldották. No meg hogy az IBUSZ jelen­leg nem fogadhat el Jugo­szláviába szóló útlevélké­relmet, a belügyi szervek­nek okoz ez a rendelkezés a zárlat feloldása után fe­lesleges és összetorlódó többletmunkát Sz. L . Üzenetek G. Józsefné kiskundorozs­mai olvasónk panaszolta, hogy községekben a terhes­anyák és csecsemők részére KÖZELEDIK A TÁNÉV VEGE. ESEDÉKES A TANULd-BMESETHZMAS •is" A MEGOJITÁSA. A BIZTOSÍTÁS EGÉSZ ÉVBEN ÉRVENYES. nem biztosítanak jegyes te­jet. Azt a hivatalos választ kaptuk, hogy a Belkereske­delmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium hatá­rozata alapján csak a váro­sokban lakók számára bizto­sítják ezt az ellátást mert az ország pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a községekben is biztosíthas­suk. P. Lajos (Teleki utca 1.): kérjük panaszával for­duljon a városi tanács gyám­ügyi főelőadójához. Dr. J. Antal (Lenin körút 9.) Ügyé­vel akkor tudunk foglalkoz­ni, amikor az IKV válaszát mi is megkapjuk. Országos bemutatóra készülnek a „Röpülj páva " körök A Pest megyei tanács díszudvarán rendezik meg augusztus 20-án a „Röpülj páva"-körök országos bemu­tatóját. A rendezvény célja, hogy a népi hangszeres együttesek, kórusok, szólis­ták ízelítőt adjanak megyé­jük jellegzetes hangszeres és énekkultúrájából. A nagy­szabású bemutatóra ország­szerte megkezdődött a fel­készülés. Csaknem 150 együttes közül az ezekben a napokban rendezett megyei bemutatókon jelölik ki a résztvevőket. Egy-egy me­gye legfeljebb 15 perces mű­sorral szerepelhet a buda­pesti bemutatón. Az ország több megyéjében már be­fejeződött az együttesek ki­jelölése. Tanévvesztö elsősök A művelődésügyi minisz­ter az általános iskolák igazgatóihoz és az első osz­tályok tanítóihoz intézett legutóbbi körlevelében fel­hívta a figyelmet arra, hogy az első osztályos tanulók 11,4 százaiéira tanévet ve­szít. Ehhez a rendkívül sú­lyos helyzethez gyakran a környezetismeret, gyakorlati foglalkozás, ének-zene és testnevelés osztályzatai is hozzájárulnak. Ezért az általános iskolák első osztályából történő to­űz ezredik Zsiguli taxi A Fővárosi Autótaxi Vál­lalat Prielle Kornélia utcai telepén tegnap, kedden dél­előtt ünnepélyesen átadták a forgalomnak az ezredik Zsiguli taxit. Az ünnepségen részt vettek a Zsiguli gyár képviselői is. Ez év második felétől kezdve egyébként többnyire csak Zsigulikon szállítják majd az utasokat. A követ­kező hetekben ugyanis fo­lyamatosan kivonják a for­galomból a lengyel War­s/.awákat, és a gépkocsipar­kot főként Zsigulikkal bőví­tik. Számuk az év végéig megközélíti majd a kétezret. (MTI) vábbhaladást a rendtartás­tól eltérően a miniszter most utasításban módosítot­ta. Az első osztályos tanuló­kat a tanév folyamán és a tanév végén változatlanul a tantervi követelmények és a rendtartásban foglaltak sze­rint a megadott öt érdem­jeggyel kell elbírálni. Ennek megfelelően, ha a tanuló ta­nítói segítséggel sem tudott eleget teneni a követelmé­nyeknek : elégtelen érdem­jegyet kap. A környezetis­meret, a gyakorlati foglalko­zás. az ének-zene és a test­nevelés esetében is mindent el kell követni annak érde­kében, hogy a tanulók meg­felelő felkészítést kapjanak, azonban ezekből az elégte­len osztályzatot a második osztályba lépés szempontjá­ból figyelmen kívül kell hagyni. Az említett tantár­gyakból javítóvizsgát sem kell tenni. Az első osztá­lyokban nem kell tanul­mányátlagot számítani. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom