Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-10 / 59. szám

PÉNTEK, 1972. MÁRCIUS M. 7 A hordozható minigyógyszertártól a világ legkisebb petzsaszenyegéig Valószínű az ország egyik legnagyobb magángyűjtemé­nyét mondhatta magáénak dr. Smidt Lajos nyugalma­zott szombathelyi kórház­igazgató sebészíöorvos. Mint­egy 35 000 darabból álló, felbecsülhetetlen értékű mű­gyűjteményét Vas megyének és Szombathelynek ajánlotta fel az idős tulajdonos. A megyeszékhely belvárosában most Smidt-múzeum létesül az 1773-ban épült egykori gimnázium épületében. A szenvedélyes gyűjtő éppen 60 esztendeje gyűjtötte a régé­szeti és történelmi emléke­ket. Pontosabban azóta tu­datosan. Ugyanis már négy­éves korától ösztönösen ra­kosgatta a talált és kapott apróságokat, „kincseket". Sebészfőorvos korában kora reggel „végigfutotta" a szombathelyi építkezéseket, s megkérte a munkásokat: rakják félre, ha találnak va­lamilyen tárgyat a földmun­kák során. Tudvalevőleg, Szombathely alatt nyugszik földrengés következtében el­pusztult elődje, Savaria, s igen sok értéket rejt magá­ban a föld. Az építők segít­ségével rengeteg római em­léket sikerült összegyűjte­nie. Az anyag az őskortól a legkülönfélébb emlékeket, tárgyakat tartalmazza, ös­kovületek. bronzkori szer­számok, figurák, köztük a híres velemi bronz lelet­any&gból az egyetlen, ezüst­tel díszített darab látható. A nimai anyag különösen gaz­dag: sípok, pofás edények, mécsesek, használati eszkö­zök, mázasedények, az Isis­kultusszal kapcsolatos esz­közök, kultikus edények kü­lönösen érdekesek. Az 1848-as időkre érmék, fegyverek, ruhák, kitünte­tések, az aradi vértanúk bi­tófáiból darabok emlékez­tetnek. Kuriózum a Nemzeti dal első példánya pozsonyi kiadásban. Pénz-, érem-, fegyver-, óra-, sapkajelvény-, kézirat- és különösen felbe­csülhetetlen értékű könyv-, üveg-, parcelán- és ezüst­gyűjteméfty mesél a régi szá­zadokról. Hivatásához hűen, külön egészségügyi kiállítást ren­dezett be Smidt főorvos a római kortól. Vannak ebben római kori orvosi kanalak, edények, könyvek, 1514-ből való patikai mozsár, sebész­felszerelés, az ősi füstöléses gyógyításmód eszközei, hor­dozható minigyógyszertár. Sok híres ember kéziratát, használati tárgyát is megőrzi a múzeum. így egy 1717-ből való, s valószínűleg a vilá­gon egyedül álló Kepler­kéziratot, Rákóczi és Bercsé­nyi levelét, Széchenyi István botját és óráját, Petőfi is­meretlen képét, számos Zi­chy-emléket, Munkácsy pi­páját, Savanyú Jóska do­hánytartóját. Itt látható á világ legksiebb, 6-szor 9 centiméteres perzsaszőnyege, amelyet Pongrácz István, ma is élő szombathelyi ta­nár készített hadifogságában. Gyászközlemények SZAZ ÉVE halt meg Giuseppe Mazzini (1105—187?) olasz forradalmár, a nemzeU felszabadító mozgalom, „a risorgimento" baloldali köz­társasági demokrata szárnyának vezetője.' SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Macbeth. Déryné-bérlet. MOZIK Szabadság: Vesztesek és győz­tesek. (Színes Jugoszláv—olasz, fél 4, háromnegyed 6 es 8 órakor > vörös Csillag: Még ker a nép. (Csak 10 évei felülieknek, szí­nes magyar, negyed 6 és fél 8 órakor.) Fáklya: A nagy zsák­mány. (Színes, m. b. francia­olasz, háromnegyed 6 és 8 óra­kor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/47-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgés esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Közkórhaz (Tolbuhli sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Március 11-lg este 0 órá­tól reggel hat óráig el­sősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Újszeged, Torontál tér 3. Telefon: 14-034. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. EH HOL ? EMU 1972. MÁRCIUS 10., PÉNTEK — NÉVNAP: ILDIKÓ ENYHE HM Várható Időjárás péntek estig: változó felhőzet, Ismétlődő esővel, egy-két, helyen esetleg zivatarral. Mérsékelt, helyen­ként átmenetileg raegélénki.'.ó deli szél. Enyhe Idd. várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között, délkeleten még ketéssel 15 fok felett. A Nap kel 6 óra 07 perckor, és nyugszik 17 óra 42 perckor. A Hold kel 3 óra 22 perckor, és nyugszik 11 óra 38 porckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön +í» rm. (Apadó.) RÁDÍÖ Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli zenés műso­ra! Közben: 4.30, 5.00, 5.30, 6.00, 6.30, 7.00, 7.30 Hirek, időjárás. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45, 8.45 Szót kérek. 5.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20, 6.50, 7.20 Reklám. 715 Kör­zeti időjárásjelentés. 7.30 ÚJ könyvek. 8.00 Hírek, időjárás­jelentés. 8.05 Műsorismertetés. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Jó Daratukuak es ismerősöknek, akik szeretett ha­ló.tunk, VASS MIHÁLY teraetc­s, n megjelentek, és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Dk. 6834. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy K eretett nagynéni, GODA FE­ÍIENCNÉ Márkus Mária, életé­it -k 79. évében rövid szenvedés ti an elhunvt. Temetése március le-én 13 órakor lesz az Alsóvá­r si temető kápolnájából. /V rászóló család, Alföldi u. 8. T. 232. AGYTOLL­FELVÁSARLAS TISZTÍTÁS GŐZÖLÉS Brüsszeli krt 29. Telefon: 16-429. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BA1AK ISTVÁN, életén"! 44. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása későhb tör­ténik. A gyászoló csalad, Sán­dor u. 25. T. 231. > Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, drága jó nagyapa, testvér éz rokon, SOMOGYI JÓZSEF 68. éves korában elhunyt. Temetése 1972. március 10-én 15 órakot lesz a Dugonics-temető ravatalo­zójából. A gyászoló család, Jó­zsef Attila sgt. 126. T. 230. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, mun­katársaknak, akik szeretett ha­lottunk, VETRO JÖZSEFNE teme­tésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család. Debreceni u. 35'A* T. 224 1 db 0.9 tonnáé ZSUK A 13 kistehergépkocsit közületnek eladunk üzemképes állapotban. Érdeklődni lehet naponta 14.30—15.30 óráig a 12-205 te­lefonon, gépkocsl-elóadónál. 8.13 Budapest és vidék kulturá­lis életéből. 8.18 Zenekari mu­zsika. 9.00 Kora tavasz. 9.20 Boross Lajos népi zenekara Játszik, Józsa Ibolya és Sikolya István énekel. 10.00 Hirek, Idő­járás. 10.05 Iskolarádió. 10.40 Édes anyanyelvünk. 10.45 Mo­zart: G-dúr szonáta. 10.59 Lot­tóeredmények. 11.00 Tanzániai levelek. 11.10 Igor herceg. 12.0!) Déli krónika, lottó. 12.20 KI nyer ma — Veszprémben? 12 30 Reklám 12,35 Tánczenei koktél. 13.20 Lakatos Sándor népi zene­kara játszik. 13.45 Mai szovjet költök versei. 14.00 Barangolás Feruban, az Inkák földjén. 14.20 Nyltnikék. 15.00 Hírek, időjá­rás. 15.10 Sándor Judit énekel. 15 26 Könnvűzene. 15.51 Kórus­pódium. 15.59 Hallgatóink figyel­mébe! 16.00 A világgazdaság hí­rei. 16.05 Így élünk — Szerepen. 17.00 Hírek, ldőlárás. 17.05 Kül­politikai figyelő. 17.20 Lemezek közt válogatva. 18.00 Albert Ist­ván népi zenekara játszik, Mo­zsár Imre énekel. 18.30 A vi­lágirodalom humora. A rendjel 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19 00 Esti krónika. 19.30 Sport­híradó. 19.40 Énekelj énekünk, 20.37 Láttuk, hallottuk. .. 20.56 Hírek. 20.59 Házi muzsika. 22.00 Hírek, időjárás. 22.20 Magnó­sok. figyelem! 23.05 Meditáció, a közvélemény Amerika-képe — és a valóságos Amerika. 23.15 Francia szerzők operettlelbft' 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—0.25 A Wiener SSncerknaben Schu­bert-felvételeiből. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­gelt zenés műsora. Közben: 4.30, 5.00 5.30. 6.00, 6.30, 7.00. 7.30 Hirek, időjárásielentés. 6.17 Reklám. 6.20 Torna. 6.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 7.15 Új könyvek. Kb. 7.35 Körzeti időjárásjelentés. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 A Pénzügyőizenekar játszik. 8.1b Az izraelita felekezet negyed­órája. 8.30 ODerakettősök. 9.00 Hírek. 9.03 Ez.eregy délelőtt 10.00 A zene hullámhosszén Köz­ben: 10.30—jo.35 Néhány , szó ze­ne. 10.59 Lottóeredmények. 11 >•" Hírek, időjárás. 11.45 Tavaszi révület. 12.00 Mezők, falvak éneke. 12.25 Operahármasok. 12.40 Az Ígéret kötelez. 13.00 Hi­rek, időjárás. 13.03 Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Mindenki ked­vére — kettőtől hatig. .. 18.00 Hírek, időjárás. 18.05 Külpoli­tikai figyelő. 18.20 Hangverseny a stúdióban. 19.05 Népdalok. 19.40 A Berlini Rádió énekkara madrigálokat énekel. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Fett kró­nika n. 20.25 Uj könyvek. 20.28 Rádiószínház: Mintha vasárnap volna. 21.46 A1 Capone — torz­szülött, vagy példakép? 22.01 Zenekari muzsika. Közben" 23.00 Hírek, Időjárás. 24.00—0.10 Hírek. Időjárás. dlr TEVÉ Munkaalkalmak Esztergályos szakmunkáaokat, targuncavezetót, bakdarukezelot felvesz a SZEGEDI VAS- ES FÉMIPARI SZÖVETKEZET, Sze­ged, Kátai kőz. DK. 396. Közgazdasági érettségivel ren­delkező perfekt gépírót kere­sünk adminisztrációs munkakör­be. Szegedi Tervező Szövetkezel, Lenin krt. 83. xS. 369 195 Iparvillalat gyors- és gépíró­nőt keres. Jelentkezni Írásban, postafiók 92. számon. xS. 369 910 Közlemények Felhívás! Felhívjuk a szülők llgyelmét, hogy sz általános Is­kolák az I. osztályosok beírata­sát 1972. március 13—14-én 8—12 óráig és 14—18 óráig tartják. Minden olyan gyermeket be kell Íratni a körzetileg Illetékes ál­talános Iskolába, aki 1972. szep­tember l-ig betölti a 8. élet­évét. Szeged Megyei Városi Mű­velődésügyi Osztály. XS. 369 871. Hazám, hazám te minde­nem ... Emlékezés Erkel Fe­rencre címmel ma délután 6 órakor: Szécsi József tanár tart előadást a Postás Művelődés) Házban. Közreműködik Gylmesl Kálmán operaénekes. Budapest 8.25 Iskola-tv; Orosz nyelv. (Középlsk. I. oszt.) 11.05 Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) 11.55 Francia nyelv. (Középlsk. III-IV. oszt.) 15.50 Fizika. (Ism.) 17.18 Hírek. 17.25 Játék a könyvtárban. 18.05 Tíz perc meteorológia. 18.15 If­júsági Telemagazin. 18.55 Múze­umi séták. III. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Nem ls olyan nevetséges. Szántó Jenő műsora. 20.55 A pusztai faragó ember. Riportfilm. 21.10 A bű­nös. Tv-fiira. 22.40 Tv-híradó — 2. kiadás. Kísérleti (2.) műsor: 20.00 Róbert Thomas: A má­sodik lövés. Tv-Játélc. (Ism.) (14 éven felülleknek I) 21.45 Tv­hiradó — 1. Jeladás. (Ism.) Belgrád 9.30 Iskolatévé. 16.45 Magyar nyelvű műsor. 17.00 Albán nyel­vű műsor. 17.30 Műsorismertetés. 17.35 Hírek. 11.40 Az évszázad fogadása. Gyermekműsor. 18.15 Hírek, Vajdaságon át. 18.30 A világ, melyben élünk. Népszerű tudományos film. 19.00 Népzenei műsor. 19.30 Rajzfilmek. 10 50 Hirdetömüsor. 20.00 Tv-hírado. 20.25 Hirőetömüsor. 20.30 3—2—1. Vetélkedösorozat. VII. adás. 21.10 Arsene Lupin, a gentlamen he­ti.ró. Francia sorozatfilm. L resz. 22.50 Tv-híradó. Vállalok épületlakatos munkát. Ga­rázsajtó, vaskapu, üvegház, üvegtető, lépcsőkorlát és lemezmunka készítését, RÖVID HATÁRIDŐRE. Ka­tona Géza lakatos. Szeged, Csongrádi sgt. 54. 28 vagon gülbaba- és kis­várdal fajta velomeretu burgonya eladó Fovráskiit, Haladás Mgtsz. Telefon: Forráskút. 13. ÜJSZEGEDIEK, FIGYELEM! Hegnyílt 1 ROZSA FERENC SGT. 100. sz. alatt új húsboltunk Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat. Felhívjuk a tejekkel és hétvég) kerttel rendelkező tu­lajdonosok figyelmét, hogy II. negyedévbe!) történő szállításra Előjegyzést veszünk fel 9,6 m2 alapterületű SZEGEDI HALASZT ANYA 13 m- alapterületű SZEGED 13 és 32 m2 alapterületű SZEGED 32 elnevezésű FAHÁZAKRA Megvásárolható OTP-hitellevélre isi SZEGEDI TÜZÉP VÁLLALAT, Szeged, Csongrádi sgt. 12. HK 143 VDASYÉTEL <>1*9 Rekord 1700-a* eladó. Krd. hétközna­pokon este 6 után, va­sárnap egész nap. Jó­Wef A. sgt. 21. Garanciális Zstrull ki­fogástalan állapotban eladó. „Világos kék" 4971. Jeligére a Saj­tóházba. X Eladó fiatal vemhes te­hén és 4 hónapos üsző­borjú. Újszeged, Oylme­si u. 8. Állomás mel­lett. x 1 Modern. fehér, cseh sportkocsi olcsón eladó. Rajnai u. 49,A. x Fehér hússertés, 100 kg­os, 2 db vemhes tehén 6 érés. fiatal üszóbur­jak, másfél évesek, 3 db, 4 hónapos fehér süldők 6 db eladók. Baktól sor 19. x Zsiguli kifogástalan ál­lapotban eladó. „Kész­pénz" 4909. Jeligére a Sajtóházba. x 24 mázsa vetnlvaló tar­ló, oltott rózsa burgo­nya eladó. Németh An­tal. Domaszék 703,A. Lisztesem mellett. X, Motoros permetező Ra­Ptdos eladó, érd.: szom­bat és vssarnap. Ba­lástya. Táncaira u 10. X Kosa Canina minden méretben és lájjellegú paprikapslánta, H2 pa­lánta kapható. FUrJ U. 99. X Hármasszekrény, kony­haszekrény, rekamlék, fotelok, székek, ágyak', asztalok, szobafal el­adok. Hunyadi tér 5. x Favorit tv eladó. Érd.: rzombat délután éa va­sárnap. Szálkai, Bokor u. 9„ B. IV. em. 13. Rekamlék, szekrények, tokszos kalyha eladók. Kováé*. Lenin krá. 7. Hasas üsző. dotációs 9 hónapos, 600 kg-os sür­gősen vevőt keres. Új­szeged, Lövölde út 1. Magas férfira kifogásta­lan ailapotbán levő fe­kete és világos öltöny eladd. Érd.: vasárnap, valamint hétköznap 16 érától Római krt 18., fszt. 1. szám 'alatt. CS Wartburg megkímélt állapotban eladó. Tol­buhln sgt. 1 Doeermann kutya, sza­bó varrógép és egy konyhaasztal eladó. Ma­lom u. IS A. Biep, világok koniDlnált szekrény Igényesnek el­adó. Érd.: délután 16— 18. Alsó Tisza-part 10. Tlzza-pályaudvar mel­lstt. Lobozir. Ki.flnó szülőktől 8 hó­napos drótszörú íoxter­rler szuka eladó. To­vábbtenvésztésre alkal­maz. Érd.: este 5 után és vasárnap. Hattyú u. 30,A. :o múzsa trágya eladó S/.abadsag ter 11/B. 14 4b eüldó eladó. Lócal tt. 14. 195 cm" MZ motorkerék­pár eladó. József Attliu sgt. 188. Gyermek mélykocgl el­adó Hullám u. 3. 300 kéve szár eladó. Da­ru u. 16. Egy vontatóra való szal­más dlsznótrágya és egy termenydaráló eladó. Puskás u. 10. 130 ezer Ft-ért Volks­wagen eladó „Volkswa­gen" 6799. jeligére a Sajtóházba. 12 db 2 hónapos malac eladó. Retek u. 14. Se­res. .76 állapotban levő mo­dern vonalú két fotel és dohányzóasztal eladó. Érd.; 4 óra után. Ved­res u 6/B, ni. emeírt 8. sz. Opel OIympia™őlcsón~eű adó. Jósat! A. sgt. 97. Padlód, szkát. létraáll­ványt veszek. Szögi, Fürj u. 11 Eladó 10 éves postatisz­ta bélyeggyűjtemény — .,3600" 6781. Jeligére a Sajtóházba. Vetnivalo tarlókrumpli eladó. Olda! u. I C. Eladó MZ 260 motorke­rékpár bejáratott álla­potban Ságvárltelep, Ko­vács-udvar 3. Nagykorai dlsznótrágya eladó. Szeged, Csaba u. 82. ' Kevés km-rel Wartburg de Luxe eladó. „Épít­kezés" 8787. jeligére a Sajtóházba. 100 mázsa trágya eladó. Pálfy u. 4/B. Kendermagos fajka­kesok tenyésztésre el­adók. keltetótojás kap­ható. József A. sut. 106. Bóbin rendszerű B-kla­rlnét, úlszerü és dló­szlnfl kétajtós ruhás­szekrény áladé. Dórom­mal üt 100. Lengyel garnitúra igé­nyesnek eladó, darabon­ként ls. Rómnl krt. 36. Fehér zománcozott spar­helt 200 Ft-ert eladó. Szeged, Rórsa 11 2 Érett trágye, malnató eladó. Tisza Lajos u. Wartburg de Luxe ki­fogástalan állapotban, valamint automata dia­vetítő és varrógép el­edé. Bolyai J. u. 11. Bonalá. Rövid, körpáncélos zon­gora kifogástalan álla­potban eladó Bajcsy­Zsilinszky u. 28., II. 14. Érd.- délután 5—7 óra között. Gázpalack rezsóval el­adó. Szeged, Egressy u. 46. Pataklék. Víkendház rostlemezbtiT, szétszedhető 150x250 cm, 100 mázsa gertéstrágya. 10 db malac eladó. Kis­kundorozsma, Damja­nich n. 39. Kétszemélyes rekamié eladó. Érd.: Odessza 15/B, II. em. 6. ajtó. Gyermekkerékpárt, 5 évesnek vennék. Címet: „Kerékpár 369 813" Jel­igére a Hirdetőbe. Orion televízió, garan­ciáz I olcsón eladó. Érd. lehet: naponként 16—18 óra közúti. Odessza, 13. épület. C. IV. 12. Trágya eladó. Oólya u. 17. -tlba Rrgta. holland képernyős televízió, két­normás eladó. Megtekint­hető: szombat, vasár­nap. Faragó u. 3 2000 db hódfarkú cse­rép eladó. Sándor u. 52,'A. Bontásból származó kl­fogástalan állapotban levő ajtók, ablakok, te­rasz üvegezett része 3 szárnyas ajtóval, kismé­retű fürdőkád eladó. Érd.: szombat délután és vasárnap. Fodortelep, Bártfal u. 36. Eladó szép kétajtós szekrény, syzlon. Népkert sor 10. Magánház. Variálható NDK gyer­mekkocsi eladó. Érd.: szombat, vasárnap. Tol­buhtn sgt. 63—58. A. ép. B. Ih. 7. Planinót vennék. Márka és „Ármegjelölés 369 848'' jeligere a Hir­detőbe. 100 mássá trágya adó. Bálvány u 0. 403-as Moszkvics xze­ménygépkocsi műszakilag vizsgázott. 28 000 Ft­ért eladó. Bécát krt. 18. Cslkóané. Wartburg de Luxe sze­mélygépkocsi, 1000 cm1, fvhér azinü eladó. Pocs­kal Zoltán, Újszeged, Közép taaor 76. Megte­kinthető: péntek délután 6 órától, szombat dél­után 2 érától, vasárnap aelután 13 érától. Gyökeres csemegesző'ö. vessző, magasnyomású pe-me:ezógép, fürdöszoba­ajtó tokkal eladó. Móra a. 12. Farkas. Bösenderfer zongora és kettő db pehelydunyha használtan eladó. Bécsi krt. 8—10. D. ép B. 111. II. em. 8. ajtó. Dupla plüss ágyterítő eladó Tarján, 324. ép. A. Ul. I. em. 2. ajtó. Mázsa" eladó. Alsónyo­más sor 5B. Alsóváros. Eladó új állapotban le­vő háztpjl kis traktor, pótkocsival. tlrdsklódnl lehet: Dorozsma, Marx u. 17. sz. alatt. Háromajtós szekrény, lengyal tteverő eladó. Április 4. útja 22., fszt. 2. Érd. szombaton dél­után es vásárnap egész nap. Eladó 30 mázsa trágya! Szabadsajtó u. 45. Simson-moped Igényes­nek eladó. Szeged, Oém U. 10. I. emelet.. Hiilönlo-esen szép anyag­ból készült, hosszú menyasszonyi ruha, - hosz­szu fátyollal, koszorúval, középmagas, karcsú alak­ra olcsón eladó. Érdek­lődni: délután 4 órá­tói. vasárnap délelőtt. Odessza 16/C, Nagy Jó­ncfné. Eladó német varlaszek­rény, felsőruha és fe­hérneműé beosztással, radló beépített Stipra­phon lemezjátszóval. Hunyadi J. sgt. 39. sz„ zöld épület I. emelet. Szabó. Veritas 90/7 dupla tü­ágyas kötőgép új. olcsón eladó. Szeged. Kazinczy u. 2. I. 0. Csikós De­zső. Eladó zongora, bordó háló, darabonként is, fotelágy, rekamié, kony­habútor, fotelok. Sza­bódé. szappanos u. 4. Konyhabútor kllogásta­lan állapotban eladó. Róna Zsigmond, Somo­gyi Béla u. 13. Eladó 408-as Moszkvics személygépkocsi ló álla­potban, ez évben mű­szaki vizsgázott. Szeged. Galamb u. L 1000 Ft-ért bécsi zongo­ra eladó. Algyo, Dózsa ú. 7. Mini olajkályha eladó. Gyöngytyúk u. 4. j Bontásból ajtó, ablak, I gerenda eladó Érdek­lődni: Acél kde 5. sz. I Gyeúes. 001-es Trabant Combi személygépkocsi újszerű állapotban eladó. Érd.: Kónya autószerelőnél. ÚJ állapotban levő Slm ca 2000 tfp., táska sík­kötögépem bérbe adnám vagy eladnám. „Konk­rét" 6761. jeligére a Sajtóházba. Jó állapotban levő tea­túahelyet vennék. Köl­csey ú. 8., I. emelet 7. ajtó. Érd.: délután 4 óráig. Eladó új állapotban pb­gázrezsó palackkal Üze­meltethető állapotban Érd.: vasárnap Btéli I. u. 4. Kazi. Szétszedhető garázs, 2 személyes rekamié el­adó Jobb fasor 24. x Kiadó igényesnek CO bendszámú szögletes ka­rosszériás Wartburg de Luxe, Petőfitelep, FUrst u. 0. Pavilon eladó! Brüsszeli krt. 29. Tollfslvaiárló­nál. x Karambolozott 600-as Trabant, 350-es Junak motorkerékpár eladó. Érd.: Petőfitelep, 7-es utca 363. Este 6 után. x ,or kukoricavető ­gépet keresek megvétel- | re. Potcfltelep, Lőwy S. | u. 10. Variálható gyermekkocsi eladó. Dr. Wayer, Alsó Kikötő sor II. ép. C lépcah Délután. Eladó nagyon szép lég. modernebb kombinált szekrény hozzávaló komplett kárpitozott garnitúrával, kizárólag Igényesnek. Úttörő tér 21., II. em. 8., tár felőli bejárat. x IlAZASSAG ÚJ mozaiklap, 370 db és 3 db 6 méteres vasbe­ton gerenda eladó. Ró­mai krt. 13. Jó erős cslrkeketrec el­adó. Teleki ú. 7/B, II. emelet 11. ÚJ Wartburg Tourist karambolos eladó. Ér­deklődni: délután 6-től. Hődme-ővásárbely, Mó­ricz Zsigmond u 47. x 6 éves, közelellős tehén eladó. Tápal János, Szatymaz. III. ker. 195. Jól szituált barna. ma. gas műszaki főiskolát végzett férfi czlnos. Jó alakú. 170 cm körüli, nem dohányzó érettségi­zett nő fényképes leve­lét várja 23 évesig. La­kás megoldható. „Má­jusi esküvő" 0720. Jel­igére a Sajtóházba. Házasság céljából meg­ismerkednek 30—40 ftvee dolgozó nővel, akinek életcélja rendezett csa­ládi élet, vidéki nem akadály. „Lakás van" 6776. jelgérc a Sajtó­házba. ' ­Hazasssr céljából kara­zek. zzep kis otthonom­ba 40 év körüli, 175 cm-nzl nem alacoonyabb, szellemi dolgozó férfit, aki harmonikus családi Világos lengyel garnitú- életre vágyik. „Életvl­ra zöld huzattal, hár- dem 360 818" Jeligére a masszekrény, rekamié. J „,„,.,*,„, tv-asztul, ebédlőasztal | 'nra'Löbe­székkel eladó. Harmat u. 16. x E O Y e B Rosa Canina minden Bejárónének elmennék. méretben kapható. ÚJ- „Rendes" 6790. jel­Petőfltelep, Füge sor 28. I igére » Eajtíhi.Aa. Himsőnot keresek, ugyanott városi és gaz tüzhsly, asztali rádió eladó. Lenin krt. 22.. I. em. 3/B, folyosón. Kösgaedasági technikus nő 10 éves gyakorlattal állást változtatna. ,-Áp­rilis" 6808. Jeligére a Sajtóházba. Felsőfokú szakképesítés­sel rendelkező gépész­technikus 12 éves vas­ipari gyakorlattal, ál­lást keres „Március 20" Jeligére 0014., a Sajtó- j házba. Garázs kiadó. Dugonics u. 20., fsat. Jobbra. cipő, calzrna Javításét { olcsón vállalom. József Attila sgt. 160. Leinformálható bejáró­nőt keresünk. „aépesU tett háztartás 309 027" Jeligére a Hirdetőbe. Állandó munkára feü veszek egy esztergályost és egy lakatott. „Eszter­gályos" 4092. Jeligére • Sajtóházba. Baktól kiskert bérbe ki­adó. Érd. lehet: Sze­ged, Bécsi krt. 8—16., C/C. III. em. 18/A. Njugdíjms férfit 11—3 óráig süteményszallítós­ra felvesz Vass Márton Kossuth L. sgt. 21, 6 éves kisfiú mellé gondosónénlt keresek. — „Odesszaiak előnyben" 7005. jeligére a Sajtó­házba. Kisgyermek gondozásét mésfél éves kortól vál­lalom egész hétre ls. Torján, 323. ép. A lh. II. em. g. Vkjesdlné Kukoricaföld felesbe ki­adó. „Kukorica 300 820" jeligére a Hirdetőbe. Gyermekek gondozását lakásomon vállalom. Bokor u. 8 , fsat. 14. ajtó. Tóbb évet gyakorlattal rendelkezem, gépkocsive­zetést vállalok szombat, vasárnapra, vagy 11 óra után. Clm: Nagy. Újvidéki 3. 32. 1 Főid 2 kh felszántva, megtrágyázva. bővizű kúttal, kisebb parcellák­ban Íz. haszonbérbe ki­adó. Alsóváros, Bogzor­kánvszlgei u. 5. Egy kan vizsla keresi gazdáját. Érd.: Szeged, Szent M. u. 8. Alapba vagy tőltáanak való törmelék elvihető. Clm: Jakab Lajtw u. 15/B. Bérbe vonnék kertet, előnyben a móravárosl­ak. „Tavasz" 8780. Jel. léra a Sajtóházba. x Tanárjelólt oroszt, fran­otát. magyart tanít, korrepetál. „Nyelvsza­kos" 4982. Jeligére a Sajtóházba x 708 n-Alfá kert felesbe kiadó füvészkert közelé­ben vízzel áa épülettel. Érd.: Noel József, Sze­lőd, Április 4. útja 5. Kizgyerauk gondozásét lakásomon már uaocse­mőkortól vállalom. Vo­rodlné, Kölcsey u. 5., g. 1- x Matematikából korrepe­tálást át előkészítést vállalok, több éves gya­korlattal. „Türelem — 360 680" jeligére u Hlr­dotóbo. g Ztlrtzédával főzött szap­pant, Jó minőségű illa­tos mosóport cserélek húlladékzaizort. Rákóczi a. 33. x

Next

/
Oldalképek
Tartalom