Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-07 / 56. szám

KEDD, 1972. MÁRCIUS X Értékes győzelem Pasaréten: Mezei idénynyitó: SPORT SZEOL-Pénzügyőr SE 2:1 (0:0) Helytálltak atlétáink Kevés gól az NB l-ben A labdarúgó NB I első ta­A SZEOL idei első bajno- csúszva szerelt. Két perc hibával játszott. A SZEOL ki ménkőzését mintegy két- múlva aztán csak a szeren- játékosai azonban 2:1 után ezer néző előtt, a Pénzügyőr cse mentette meg a szege- már többször próbálták SE Pasaréti úti keskeny, föl- diek kapuját a góltól. A ha- ügyes adogatásokkal megkö­des pályáján játszotta le. A zai csatárok a 16-oson be- zelíteni Dómján kapuját. A mérkőzés színvonala ugyan lül tologatták a labdát, vé- 80. percben "szabályos gólt sok kívánnivalót hagyott, gül Süle óriási helyzetből értek el a szegediek, Hévízi mégis csapatunk sikere — a kapura lőtt, labdája azonban játékvezető azonban tévesen riválisok eredményeinek tu- Benczét érintve centiméte- lest ítélt. Magyar ugyanis datában — értékes győze- rekkel a jobb alsó sarok egészen az alapvonaltól ad­lemnek számit. Hévízi já- mellett hagyta el a játék- ta vissza a labdát, amit a tékvezető sípjelére az alábbi teret. A nézőtéren többen jókor érkező Berkes az 5­összeállításban futottak pá- megjegyezték: „Idény eleji ősről a hálóba fejelt. Két lyára a csapatok: játék, gyenge mérkőzés!" A perccel a befejezés előtt c7cvoT . ,e, 30. percben megszerezhette Straub elhúzott a jobb oldaV ri laoaarugu INO x exse ut- SZEOL. Bencze(5) — volna a SZEOL a vezetést. Ion, veszélyes beadását két vaszi fordulóján csak 14 Varhelyi III. (5) Ernődi (6), y kereSztlabdája Murár hazai csatár fejéről merész gól eset nyolc mérkőzésén. Magyar (7) V ragh (7) - f . fölöu át attant vörös előrevetődéssel Bencze a A forduló meglepe ese, hogy Y^a(5), Damd (6) Ban- jóJütemben érPkezett/és tisz_ mezőnybe öklözte. A 89. a Salgótarján Komlon nyert, falvi (8) - Voros (5), Vass ^ hel tb61 mintegy 10 percben futott a pályán a Eredmények: Csepel-Bp. (7), Berkes (5). - méterról Apásból az égbe legszebb támadás. Berkes Honvedl 3:1 (2:1). Lsepel. pénzügyőr: Dómján — lőtt. Jellemző volt a találko- Vass elé játszott, aki tovább MTK—Tatabanya 0:0. Buda- Mózes, Murár, Fonyódi, zó színvonalára, hogy az el- pördítette a labdát a tisztán pest. Ferencváros—Eger 1:0 OWh _ Risliázi, Sashegyi ső kapura tartó lövést Jaskó álló Patakyhoz, de a szegedi í I Ul?ssy°r—— Straub, Süle, Kuhajda, jóvoltából csak a 39. perc- csatár nagy helyzetből a ka­1:0 (1:0). Diósgyőr Szombat" Jasfcó. ben láthattuk. pu fölé lőtt hely—Egyetértés 1:0 (1:0). Szombathely. Salgótarján— Az első negyedórában ke- Szünetben a véleményeket Értékes két pontot szerzett Komló 2:0 (1:0). Komló. Vasas vés említésre méltó esemény hallgatva nem dicsekedhe- csapatunk, a játékkal még­Videoton 1:0 (0:0). Buda- történt a pályán. Mindkét tett egyik csapat sem. Vol- sem lehetünk elégedettek. A pest. Szombaton az Üjpesti csapat sokat kapkodott, ren- tak olyanok is, akik megje- védelemben Magyar, Virágh Dózsa Győrött 3:l-re nyert, geteg volt a pontatlan át- gyezték: „Ezt a találkozót és Emődi jól játszott. Kö­adás. A 15. percben Oláh a csak zárt kapuk mellett il- zéppályások közül pedig A bajnokság állása: 16-os vonala előtt buktatta lett volna megrendezni." Bánfalvi a mezőny legjobb­1. ü, DÓZS* is 11 * i 41-15 26 Vasst. A megítélt szabadni- A r.n ja volt. Elöl egyedül 2. Ferencváros 16 9 4 :i 38-16 Acs S. Sándor felvétele Férfi felnőttek első és második helyezettjei: Homoki és Hal mai Nyolc város, 15 egyesüle- baiak kitűnő futónője, ha a tének, 338 versenyzője in- rendezők koordináltak volna dult vasárnap délelőtt Sze- az azonos időben Debrecen­geden, a körtöltés Tölgyes ben megrendezett, szintén 2S Vasst. A megítélt szabadni- A második féHd6 g,, p^. ja volt. Elol egyedül a so- utcai szakaszánál megrende- országos mezei futóverseny 22 gást Magyar végezte el, la- ^^ Vasst Murár kat mozgó Vasst lehet ma- zett délmagyarországi me- szervezőivel. lv»s«Óf.Ur,án 1* s 4 4 27-15 20 pos lövése azonban a sorfal- bálytalanuí" tudta szerelni. A 5. Bp. Honvéd 11 1 S j 22-15 19 ról kipattant Ügy nézett ki, megítélt szabadrúgás után t. Tatabánya 16 Sí 5 25-23 17 ; Rár.fnlni on mZloc­radéktalanul dicsérni. Bagaméry László zei idénynyitón. A SZEOL Eredmények: felnőtt férfi­SC rendezte versenyen gyer- ak 6 ezer méter: 1. Homoki 7. Csepel is 11 íITÍSm mintha a Pénzügyőr túlzót- Bánfalvi mintegy 20 méter- mek, serdülő, ifjúságiés fel- (Komló) 2. Halmai (SZE­». Komlói B. 16 s 7 417-2717 " ™ " ' . .. ről kapásból kapura bom- _„„,„. , nott korcsoport atlétái es OL), 3. Kocsis (Baja). Csa­H ton t.sztelné az NB I B él- bú labd azonban a " kajakosai álltak rajthoz, patversenyben: 1. HÖDI­n BeyTtórSsy is ín s u-5 13 lovasát A 22. percben Ku- fels6 léc élér61 kapu ^ g"}- xfi ^oj rosrED-sSiii- Nem tévedés, amikor kaja- KÖT, 2. SZVSE, 3. SZEOL; 12. Pécsi Dózsa 16 3 7 s 7-11 ÍJ haida remek labdát kapott gé vágódott Egv perc múl- ">k-i>unaújváros i:i (0:0), Bp kosokat említettünk, mert a felnőtt nők 1600 méter: 1. 13.Videoton 16 5 3 8 15-23 13 "aJ°a xa a pov ^ * gy p,rcux Sp.rtacus-Szolnokl MTE 4:0 SZEOL SC benevezett né- Greksa (SZEOL), 2. Dobos 16. Diósgyőr 16 4 3 8 19-29 11 Kisházitól, Emődl azonban va viszont a x-enzugyor meg (o:o), Békéscsaba-Pécsi Bá- .. vi_p_„ WT„„nv7-t ís /ovc-nT: i h^vm íRaiai is. F.Rri Dózsa 16 :t4 919-3610 . , , ... . szerezte a vezetést. Sashegyi nv4s- 11 n:i, Doroe-vároa- "any »vizes veisenyzot is. (t>zbUL), j. Hegyes (Baja). 16. MTK 16 1 5 1. 9-28 7 az utolsó pillanatban be- ZT o» DeLn^anlvA- A legnagyobb érdeklődés Csapatban: 1. SZEOL I., 2. oson álló Jaskó elé - Ben- .' a ma^dac-vo- természetesen a felnőtt fér- Sz. Tanárképző, 3 SZEOL cze érthetetlenül kifutott ka- ,4n sc 1-1 (í-i) Kecskemét- f'.ak küzdelmét kiserte. Nem II Ifjúsági férfiak 4 ezer pújából —, és a hazai csatár 0zd 3:0 <i:o). kisebb nevű versenyző, mint méter: 1. Gyovai (Csong­könnyedén a hálóba emelt: 0:1. A gól után Vörös be­Szeged! lyett Pataky (6) lépett pá­a BKV tyára. A szegediek csatár­Nagyszerű rajt Vasárnap megkezdődött a már megírtuk, a női tekézők NB l-es küzde- Építők szombaton A bajnoksác állása : szép győzelemmel idehaza: Szegedi AK—BKV lem sorozata. Az 1972-es baj- Klórétól idehaza 6.2-re ki- ^^Y^^^jT nokságot a SZAK csapata kapott. Ugyanilyen arányban ta ansagok áran tudta sze­b - " kezdte, szenvedett vereséget vasár- Murar. Az 55. percben nap az SZVSE is Pápán: « a szegedi középcsatár Dá­„.„ vid labdájával kiugrott, a - „„„ r . pPápai Vasas—Szegedi VSE i6-os előtt azonban Murár 62, 2577:2355. Legjobb dobo ,j.2 5505:5305. Legjobb do- felvágta. A- megítélt szabad­Tompáne (462), Suliné 461 , bú: Tekán (94o). illetve: rúgásnak Magyar futott neki, dr. Szamosszegme (445), Kratochwil (946). Martusz és hatalmas lövése a felső »•• Oroszlány Naschltz (435), illetve: Hajcz- (940) Kellemes meglepetés, ^^ éléröl vágódott há­né (4,31>- A szegedi Játékosok hogy a szegedi Kratochwil luha. 1:1 Az egyenlítő gól remek egyéni teljesítmenyei józsef bizonyult a mezőny után feljött a SZEOL át­legjobbjának. Ifjúsági NB I.: vette a játók irányítását P. Vasas—SZVSE 3:1. Leg- Ebben a játékrészben már biztatóak a további jó ered­mények szempontjából. A férfi teke NB I-ben most már a harmadik fordu- jobb dobó: Horváth^ (450), "f^-néhaJelvJllant a sze­lóra került sor. Mint azt illetve: Tóth Géza (449). a komlói Homoki is indult, rád), 2. Bélák (Kecskemét), s csupán az volt a kérdéá, 3. Simsi (Kecskemét). Csa­hogy a SZEOL kitűnő futó- patban: 1. Kecskemét, 2. » FOT .« ii s i x» -i 2« Ja> Balmai. meg tudja-e szo- SZVSE, 3. SZEOL. Ifjúsági ilZ! . « 2 3s«'s rítani a többszörös váloga- nők 1200 méter: 1. Laska! 3 Debr vsc 18 10 6 2 19- 7 26 tott atlétát? Ebben a szám- (SZVSE), 2. S. Tóth (Kecs­4! Dunaújváros 18 9 7 2 23-io 25 ban még éremre esélyesnek kémét), 3. Reisch (Baja). 5. MÁV DAC is 7 9 2 28-17 23 tartották a bajai Kocsist is. Csapatban: 1. SZVSE, 2. Ba­e. Bp. spart. ii ii i 22-:o ;i A női felnőtt mezőnyben ja, 3. Szegedi Statisztika. 7. Dorogi AC is 6 8 4 19-13 20 SZEOL-siker született. Az Serdülő fiúk 3 ezer méter: 8. Békéscsaba is 6 7 5 25-23 19 első két helyen szegedi lány 1. Perlaki (Baja), 2. Csonka 9! Kecskemét 18 6 6 6 34-24 18 végzett. A női ifjúságiak (Kecskemét), 3. Nagy 18 6 6 6 29-25 18 küzdelmét kell még kiemel- (SZVSE). Csapatban: 1. 1E FÖSPED SZ. 18 5 5 8 21-29 15 ni, ahol nagyszerű verseny- SZVSE, 2. Kecskemét, 3. 12. Várpalota 18 5 5 8 is-24 is zéssel győzött az elmúlt hé- SZEOL. Serdülő leány ezer 13. sz. MTE 18 4 6 8 18-26 H ten Csepelen negyedik he- méter: 1. Pápai (Baja), 2. 14. volán sc 18 4 5 9 22-33 13 lyezett Laskai, az SZVSE Bakos'(Szegedi Sportiskola), 15. G.-MAVAG 18 3 6 914-2612 futónője. 3. Balogh (Baja). Csapatban: is. Pénzügyőr 18 2 8 8 14-28 12 Több jóképességű atléta is 1. Baja, 2. SZSI, 3. Kecs­17. özdi Kohász is 3 5 10 15-30 ii rajthoz állhatott volna, így keméti SI. , 18, Pécsi B. is 2 4 12 15.38 8 például Zsilák, a békéscsa- A. S. Hat első hely súlyemelésben Ismét vereség kosárlabdában: gediek nagyobb tudása. A 65. percben Dávid a felező­vonal tájékán a felfutó Vi­rágh elé játszott, aki egé­szen az alapvonalig vezette a labdát, majd amikor Dóm­ján, a hazaiak kapuvédöje kifutott eléje, az üresen ha­gyott kapu bal oldalába he­. . . lyezett: 2:1. (A szegediek Az MTS Csongrád megyei Gulyás Ferenc (Oroshaza) kmushiha el óz „ T ' "'""ST" « uuvay x., v»,iu, Tanácsa vasárnap délelőtt 350 kg, 2. Gucsi István soijat nagy itapusniDa eioz Kaposvaron játszották. Űj- SZEOL múlt vasárnap a Valaczkai II. 8. Szegeden a Radnóti Miklós (Kecskemét) 285 kg. Nehéz- te meg!) A 68. percben cse- vári és Berendi játékvezető- Honvéd ellen ellőtte puska­Gimnázium tornatermében súly: 1. Tóth Olivér (Sze- rélt a Pénzügyőr. Kuhajda s^1 a következő összeállí- porát. Most már éppen ideje rendezte meg a területi ged) 330 kg, 2. Leisz Sán- helyé Romlási állt Mózest ^pett . pályára a lenne- ha a hazai széP já­súlyemelő egyéni bajnoksá- dor (Kecskemét) 322,5 kg. <™ozef SZDOL: Faragó (6), Kecske- lékok győzelemmel is páro­got Részt vettek a küzde- Ólomsúly: 1. Hajnal László pálfl váltotta fel. A meti (3). Hézső (6), Láng sulnának, mert különben lemben a Békéscsabai Spar- (Szeged) 280 k* két csapat továbbra is sok (lp), Zöllei (29). Csere: Wirth egyre kevesebb remény ma­tacus, az Orosházi . Sparta­cus, a Kecskeméti Sparta­cus és a Szegedi Spartacus Röplabda NB lí súlyemelő-szakosztályainak a r Táncsics SE-SZEOL 72:67 (38:48) Az NB l-es féríimérkőzést söbbiekre! Ogy látszik, a dovay 17, Wirth 12, Reisz 10, A bajnokság állása 1. Csepel •2. Bp. Honvéd 3. Baja 4. G.-MAVAG 5. MAFC 6. Sopron 7. BSE 8. Kecskemét 9. V. Ixxó versenyzői. (Pest megye csa­pata nem jelent meg.) A versenyen a Szegedi Spar­tacus 6 első helyet szer­zett. Beregszászi első osztá­lyú, Gajdos. Kapitány, Ocs­kó. Tóth Tibor, Ördögh és Tóth Olivér másod osztályú szintet ért el. Kielégítő Sz. Spartacus— Almásfüzitő 3:0 (11,1, 3) Vezette: Zsillé Papp. labdákat és az ejtéseket nem A Szegedi Spartacus női tudták védeni a vendégcsa­(3), Kertész (3). Reisz (2). rad a benntmaradásra. Már a mérkőzés elején a junior mérkőzés ered­fölénybe került a szegedi ménye: SZEOI^-Táncsics SE őros™ny csapat, 10 pontos előnyt 69:49 (40:14). Kaposvár, ve- 11 • Csőszerelő » ' ~ 19 Táneo'er szerzett. Játékuk ennek elle- zette: Ujván es Berendi A nére sem volt meggyőző. A ^gjobb szegedi dobók: Mol­SZEOL játékosai — főleg a centerek — a táblák alatt képtelenek voltak érvényre juttatni magassági fölényü­ket, az alacsonyabb hazaiak 12. Táncsics 13. Videói.in 14 Szeged 8 8 - 657:466 M 7 7 - 594:474 14 7 5 2 541=477 12 7 5 2 454:446 ]I 7 4 3 476:443 11 7 4 3 553:507 1] 7 4 3 481:458 11 7 3 4 445:466 10 7 3 4 431:444 10 7 3 4 491:556 16 8 2 6 530:642 10 7 2 5 434:559 9 7 - 7 421:491 7 7 - 7 496:577 7 Szegedi birkózósikerek Baján rendezték meg a 624. sz. ITSK), 2. Sóki lemezte a bajnokságot. Ered mények: Lepkesúly: 1. Gajda Fe­renc (Szeged) 240 kg (új te­rületi csúcs). Légsúly: 1. Kasza György (Kecskemét) színvonal, és jó rendezés jel- ^ j_es röplabda-csapatónak pat játékosai. A harmadik ellen. centerek eredmény- déli területi ifjúsági birkó- (SZVSE), 3. Sárfí (624. sz. lemezte a bainoksacot. Ered- rajtjára vasárnap délelőtt szettben ugyancsak nem volt telensége — ketten mind- zóbajnokságot, 82 résztvevő- ITSK). 87 kg: 3. Márki. Ne­került sor a Rókusi Torna- ellenszere a szegedi lányok össze kilenc - pontot dobtak! vei. Csongrád megyét a hézsúly: 2. Molnár (mind­csarnokban. jó leütéseinek, s így a mér- _ nagvban befolyásolta a S7-0*^' VSE> a Szegedi 624. kettá SZVSE). A mérkőzést nagy érdek- kőzés 40 perc alatt végetért. , sz. ITSK és a Makói 601. sz. Szabadfogás 48 ke- 1 Bor­lődéssel várta a közönség, A rajt tehát a vártnál is végeredmény alakulásat. ITSK képviselte. A legtöbb bo^ X^ i Szunyi.' 52 kg: mert kíváncsi volt, hogy a jobban sikerült, Szeged dön- Szünet után kapkodás, ide- első helyet —• szám szerint j Horváth József. 2 Pocsai 250 kg. Pehelysúly: 1. Labá- személyi változások után tő fölénnyel gy&ött a lelke- gesség lett úrri , tízenegyet — az SZVSE gár- 58 kg: L Makovics József di Imre (Szeged) 287,5 kg, mennyire állja kl a próbát a sen küzdő almásfúzttől lá- kék.fehéreken Nem tertot, dája szerezte de kitettek (mlnd SZVSE), 3. Kuczik 2. Kapitány Antal (Szeged) szegedi együttes. Nos, a Sze- nyok ellen. A harmadik mnereiren iNem tanoi magukért a bajnokságon a (Makó). 60 kg: 1. Lippai 250 kg 3. Török József Redi Spartacus csapata most szettben a cseresor is szohoz ták be a taktikai utasitaso- szegedi ipari tanulók is,akik György 65 kg- 2 Csúri (Szeged) 180 kg. Könnyű- sem keltett csalódást Már jutott s jó játékukkal kat, felelőtlenül eldobálták két bajnokságot nyertek. (mindkettő SZVSE) 3 Ta­súly: 1. Beregszászi Pál (Bé- elsö szettben is biztosan ugyancsak meglepetést kel- a labdálcat. Ráadásul sok késcsaba) 320 kg 0 Ocskó kezdett kitűnően kihasznál- tettek. Mihály (Szeged) 282,5 kg, 3. fn^diSS ^ 'SSEféSZ *»lei « Láng eredményes- .Kötöttfogás: 48 kg: 2. f ^la\£on^hézsúly: (mindkettő SZVSE), 3. Ta­A szegediek és a makóiak mási (Makó). 70 kg: 1. Szél­volt a rossz átadás is. Sajnos eredményei a következők. pál István. 81 kg: 2. Erdélyi. Benkö Antal (Orosháza) 270 egyéni birkó­kiírású, -én Debre­vidéki _ Ni folytatódik. nyedén nyerte a szettet. A kitűnt Boda ós Berta játéka. - ... , - p SZVSE) 75 kg- 1 Kovács Azon a területi első három „ , ... .második játszmában nagy Zsillé jó szemű játókveze- ne™ valt val°5a; Pe al w , helyezettek indulhatnak, kg, 3. Túri János (Szeged) fölénnyel győzött a szegedi tő volt, kifogástalanul ve- dig ennek a mérkozesnek József, 2. Molnár. 81 kg: 1. 315 kg. Félnehézsúly: 1. gárda, a középről leütött zette a mérkőzést eredménye döntő lehet a ké- Nagy Tivadar (mindhárom HL K, (Szeged) 385 kg, 2. V. Nagy szerzett a Spartacus, ^köny- Karánsebessy^ A cseresorból A szegediek győzelmi re- László. 2. Dobó (mind bajnoksággal Menyhért (Kecskemét) » 325 i 1 v

Next

/
Oldalképek
Tartalom