Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-29 / 75. szám

SZERDA, 1972. MÁRCIUS 29. 3 Jt népfront nvce^^eí (küldöttértekezlete (Folytatás az 1. oldalról.) szegedi küldött az elnökséghez: a küldöttértekezlet résztvevői táviratban bélyegezzék meg az amerikai szervek törvénytelen eljárását, amellyel a szabadságért harcoló Angéla Davist bíróság elé állították, és a várható szigorú ítélettel esetleg életét is veszélyeztetik. A jelenlevők egyhangú lelkesedéssel fogadták a javaslatot, s határozatot hoztak a tiltakozótávirat megszövegezésére. Ezután a megyei népfrontbizottság tanácskozásra vonult vissza, és dr. Zsebők Zoltán elnökletével megválasztotta a megyei elnökséget, és annak tisztségviselőit. A küldöttértekezlet előtt a választás eredményét ugyanő ismertette. Az ülés Nagy István zárszavával ért véget. A népfront megyei elnökségének tagjai és tisztségviselői Elnök: Nagy István. A 1elnökök: Szabó Gáborné, dr. Márton Sándor, dr. Remzső József, Hegedűs András, dr. Szőkefalvi-Nagy Béla, Moravszki Ferenc. Titkár: Molnár Sándor. Elnökségi tagok: dr. Mester János, Hantos Mihály, dr. Németh Lajos, Oláh Miklós, Turai Zoltán, dr. Gyányi Lajos, Hofgescng Péter, dr. Szániel Imre, Kertész Sándorné, Gyukin Vazul, Vári Eszter. A népfront V. kongresszusának Csongrád megyei küldöttei Apró Antal (a Politikai Bizottság tagja, az országgűlés elnöke, Budapest), dr. Zsebők Zoltán (egyetemi tanár, klinikai igazgató, Budapest), Szatmári Nagy Imre (állattenyésztési kutatóintézeti tudományos munkatárs, Budapest), dr. Szalai László (egyetemi tanár, Szeged), ifj. Kovács Bertalan, dr. Kcdvessy György (egyetemi tanár, gyógyszerészeti kari dékán, Szeged), Hojgesang Péter, Nagy István, Árvái Erzsébet (munkás, Szeged), Rózsa István, Hajdú Sándor (munkás. Szeged), Hantos Mihály, Molnár Sándor, dr. Ozvaid Imre (városi pártbizottsági titkár, Szeged), Papp Gyula (városi tanácsi elnökhelyettes, Szeged), Szabó Gáborné, Szabó Győrgyné (kereskedelmi eladó, Szeged), Vörös Mihály (megyei könyvtári igazgatóhelyettes, Vásárhely), Vári Eszter, dr. Kovács Péter Pál, Lovas István, dr. Mester János, Szabó Erzsébet, dr. Márton Sándor, Moravszki Ferenc, Kovács Józsefné, Rusz Milosné (községi tanácsi vbtitkár, Deszk), Tombácz Gézáné (szakszövetkezeti tag, Domaszék), Forgó András (általános iskolai igazgatóhelyettes, Kiskundorozsma), dr. Bereczki János, dr. Remzső József, Hadobás Katalin (tsz-tag, Mindszent), Hegyi Jánosné (tsz-üzemgazdász, Székkutas), Varga D. János (tsz-mezőgazdász, Fábiánsebestyén), dr. Szentpéteri Imre, Flórián Tiborné (általános iskolai tanár, Csanádpalota), Forgó Lajos (kendergyári gépészmérnök, Nagylak). Ülésezett a Népfront Országos Tanácsa Tegnap a Parlement vadásztermében tartotta utolsó ülését a Hazafias Népfront IV. kongresszusán megválasztott Országos Tanács. Megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Erdei Lászlóné és Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökei. Az ülést, amelynek napirendjén az Országos Tanács kongresszusi beszámolójának vitája szerepelt, Kállai Gyula, a HNF OT elnöke nyitotta meg. Az áprilisi V. népfrontkongresszus előkészületei közben eddig -1000 választási gyűlés volt, amelyeken félmillió ember vett részt. Kállai Gyula megnyitójában elmondotta: az Országos Tanács jól mérte fel a feladatokat, és kedvezően befolyásolta a kongresszusi felkészülés menetét. * A megnyitó után megkezdődött a négyéves munkát összegező beszámoló feletti vita. (MTI) Anya- és gyermekvédelem Az anya-, csecsemő- és gyermekvédelemről adtak tájékoztatót az Egészségügyi Minisztériumban. A IV. ötéves tervben az újszülött-, koraszülöttrészlegek és a tanácsadók személyi, tárgyi, anyagi feltételeinek további javítására mintegy 20 millió forint az előirányzat. Azoknak a csecsemőknek, akiket egészségügyi vagy szociális ok miatt a koraszülöttosztályokról nem engedhetnek haza, koraszülött-utógondozó részleget nyitnak a csecsemőotthonokban. (MTI) Egyirányú forgalom Tarjánban Cseréihetö KRESZ-táblák Alaposan megváltozott a tarjáni 100-as épületek körülötti forgalmi rend. A műszaki átadással tegnap vizsgáztak a kihelyezett táblák, amelyekről azt olvashatják le az autóvezetők, hogy egyirányúsították a 116-os épület előtti utat, így biztosítva a buszok zavartalanabb közlekedését. Tarján egészének forgalmi rendje természetesen akkor alakul majd ki, ha befejeződik a városrész építése. Addig is szükségessé vált azonban, hogy időről időre meghatározzák egy-egy terület rendjét. Így került sor arra. hogy a 100-as épületek körül rendet teremtsenek a hatóságok. Mostantól az általános iskolátoi egyirányú a forgalom, a 105-ös épülettől az i-es számú gyűjtőútra terelik a járműveket. Az autóbuszközlekedést az is zavartalanabbá teszi, hogy megtiltották a baloldalon való várakozást az említett útszakaszon, egyes helyeken a megállást is. Hasonló megoldást találtak egy kevésbé forgalmas, de szűk belső út rendjének kialakítására: a 203-astól a 206-os épületig az ott vezető útvonalon mindkét irányban megtiltják a várakozást. Hamarosan oda is kikerülnek az új táblák, jelenleg a terveket készítik. A főváros után Szegeden alkalmazzák a — városi tanács építési és közlekedési, valamint az I. kerületi tanácsi hivatal műszaki osztályai által jónak talált — Székesfehérvári Könnyűfémmű gyártotta cserélhető táblákat. Eddig, ha cserélni akarták az elavult vagy megrongálódott táblát, a tuskót is ki kellett emelni a földből, az új típusból viszont csak az oszloprudat kell kiemelni, s helyére egyszerű módszerrel, percek alatt be lehet állítani az újat. Ezekből most 22 darabot helyeztek el Tarjánban, 4-et pedig a Bocskai utcában, ahol szintén egyirányú forgalmi rendet alakítottak ki a Szent István tér végéig, a Kossuth Lajos sugárúttól. Hamarosan sort kerít a műszaki osztály a régi „stoplámpák'' kicserélésére is: helyükre kerülnek az új nyolcszögletűek. A járművezetők máshol is felfigyelhettek forgalmi változásokra: a Bécsi körúton párhuzamos közlekedést alakítottak ki a hatóságok, ott is megtiltva a várakozást, A gyalogosok érdekében pedig február 18óta folyamatosan végzi a városgazdálkodási vállalat a burkolati jelek újrafestését Sokan emeltek kifogást az ellen, hogy az ú.i forgalomirányító lámpák éjjel-nappal égnek, még akkor is, ha vajmi csekély a forgalom. ' Ennek az az oka, hogy a hathónapi garanciaidő alatt j állandóan működtetni kell a ! lámpákat: az esetleges hibák i így még ebben az időben j elárulják magukat. Becsüljük többre magunkat • i rdős férfi álldogál a Tisza kőfalánál, és derűs nyugalommal szemleli a túlsó oldalt. Nyugdíjas kommunista. Tudom rola, hogy nem gyűjtött vagyont, nincs semmije a tisztességén, forradalmas emlékein, s persze tízezernyi ismerős és harcostárs nagyrabecsülésén kívül. Hangos jó napottal köszönök neki, ő szívélyes szerbusszal viszonozza. Kisse meghatódom a tudattól, hogy ezt a sokat küzdött, szenvedett embert méltán övezi általános tisztelet ebben a városban. De vajon hozzá hasonlóan megkapja-e mindenki. aki érdemes rá? Azok, akik a tizenkilencesek harcát folytatják a ma hétköznapjain, legyenek piroskönyves, vagy párton kívüli elvtársak? E hasábokon legutóbb azt tettem szóvá, hogy az „élet anyját" jelentő, értéket létrehozó fizikai munkától ne sajnáljuk az ékesítő glóriát. Ezúttal a szocialista társadalomért kifejtett tevékenységet szeretném piedesztálra emelni, helyesebben, segíteni abban, hogy milliók tartsák magától értetődőnek a „kinek-kinek érdeme szerint" elv gyakorlati megvalósulását. Vagyis többre kellene becsülnünk magunkat. A politikai helytállást, a meghosszabbított munkanapokat, osztályunk tisztességét, nagy öregeinket, szép múltunkat. Mindent és mindenkit, ha segített az emberek tudatában rendet teremteni, hajlott gerinceket kiegyenesíteni, építésre lelkesíteni, jövőnket megszervezni. Szeretném, ha a közvélemény magasabbra értékelné a lankadatlan forradalmi hitet, az alkotó tehetséget, az átlagon fölüli munkabírást, az önzetlenséget. Kívánom, ne legyen szűkmarkú soha egyetlen emberi csoport vagy közösség sem, ha a kommunista emberség, példaadás és puritánság jutalmazása kerüli napirendre. Csak a tiszta, tehát erkölcsileg feddhetetlen magyar állampolgárok megértésére számítok elsősorban, a betegesen önző, maguknak élő egoisták tiltakozása nem érdekel. Szijárd meggyőződésem, ha mi nem adunk többet saját magunkra, akkor általános közmegbecsülésre se számíthatunk teljes bizonyossággal. Szerintem a népellenes rendszerek igen ügyesen csinálták a maguk szempontjából: önmagukat erősítették, amikor saját kádereiket pénzzel tömték, címeket aggattak rájuk, tehát „úri" megélhetést és kivételes nyugdíjat biztosítottak számukra. A Horthyrendszer például egyfelől elérte, hogy egy szűk kiszolgáló réteg föltétlenül kitartott reakciós politikája mellett, másfelől a nincstelenségben tartott tömegeknek a kevésbé öntudatos része bizonyos fajta tisztelettel nézett föl a mindig jól táplált, elegáns mamelukokra. Abban a velejéig romlott világban — tudjuk — kizárólag a pénz jelentett tekintélyt és hatalmat, s ne tagadjuk, az úgynevezett felső tízezer elég sok szegény embert megfertőzött a maga — „minden szabad, ami hasznos" — erkölcsi nézetével. Mit akarok én? Talán a gátlástalan reakció gyakorlatát óhajtom meghonosítani a mi szocialista viszonyaink között? Remélem, nem értenek ennyire félre. Csupán azt próbálom érzékeltetni, hogy a kommunisták, népünk igazságának és magas rendű erkölcsiségének kifejezői ezerszer jobban megérdemlik a közbecsülést, mint azok, akik csak félelem-tiszteletet teremtettek maguk körül, s lenézni tudták a munkából élőket. Ha nekem valaki esetleg azzal jönne, hogy nem érdemel különösebb elismerést például egy tizenkilences vöröskatona, aki fél évszázadon át nyűtte magát társadalmunk szabadságáért — nos, az ilyen emberre azt mondom: még mindig a múltnak él, még ma sem ébredt rá önnön méltóságára, hiszen saját testvérétől tagadja meg a kézszorítást. Szegedi üzemekben szerzett tapasztalatok alapján állítom azonban, hogy aki ad valamit saját tisztességére, az messzemenően egyetért a társadalmi tevékenység fokozottabb megbecsülésével. Mi nem haza" árulásért, véres ellenforradalmi tettekért, mindenféle piszkos munkáért akarunk becstelen alakokat lepénzelni, hanem nyilvános népszerűsítéssel, több kitüntetéssel, nyugodtabb öregkorral is honorálni igyekszünk a szocialista hazafiságot, a példás forradalmi magatartást, az eredményes közösségi fáradozást. Hadd hangsúlyozzam, nem azok érdekében szólok, akik ilyen vagy olyan vezető tisztséget viselnek Lehet valaki igazgató, vagy főkönyvelő a vállalatnál, ez önmagában korántsem jelent tiszteletre méltó áldozatvállalást. Látják ezt nagyon jól az „ezerszemű ellenőrök", a munkások is. Az egyik textilgyárban azt kifogásolták, hogy „a mechanizmus óta romlott a vezetőség viszonya a műhelybeliekhez". Másutt úgy látják, „fönt az irodában maholnap annyira belefeledkeznek a gazdasági ügyekbe, hogy az embereket észre sem veszik". Figyelmet érdemel az a vélemény is, mely szerint „a fejesek némelyikét úgy elkapta a szerzési láz, hogy örökké a saját ügyeibén szaladozik". Mondom: az átlagosnál többet vállaló igazgatónak és munkásnak, tisztségviselőnek és beosztottnak adnék én tiszta szívvel bővebb adagot mind a társadalmi elismerésből, mind a megtermelt javakból, mert így érzem igazságosnak. Aki pusztán abból próbál magának kiváltságot szerezni, hogy korát tekintve már veteránnak számít, vagy aranyjelvényes törzsgárdatag lett belőle, az legalábbis félreérti szándékomat. A forradalomban nincs örökre megváltott előkelő hely. az elismerést napról napra kell kivívni, átlagon felüli teljesítménnyel. N

álunk, igaz, nincsenek még kidolgozva a plusz munkáért járó elismerés formái, több helyen anyagi fedezetről sem gondoskodnak, s értéket megítélni egyébként is igen nehéz teljes tárgyilagosággal. Mégis el kellene érnünk, hogy világos legyen mindenki előtt, ki miért kerül egyik beosztásból a másikba, illetve milyen okok miatt szűnik meg a funkciója. Vannak, akik több mint húsz éven át kifogástalanul helytálltak, tekintélyt vívtak ki maguknak, de végül elfáradtak, nem bírják az új követelményekkel járó hajtósabb tempót. Bölcs és belátó intézkedéssel többnyire kényelmesebb munkakört kapnak, vagy nyugdíjazzák az ilyen érdemes embereket. És akiknek ezért kellett távozniuk, mert időközben megszédültek a hatalomtól, vagy besározták a becsületüket? Ilyenek is akadnak kétségtelenül. A mostani szokások szerint azonban a közvélemény nem tudja, hogy például melyik volt tsz-elnököt vagy gyárigazgatót érdemes megsüvegelni, s melyik vált méltatlanná a tiszteletre. Legtöbbször csak azt látják, hogy tegnap még a helyén volt az illető, ma pedig ráérősen sétál az utcán, vagy kisebb beosztást kapott. Azt hiszem, éppen a jobban helytállók nagyobb megbecsülése érdekében kellene nyilvánvalóbbá tenni, ki az aki elbukott, illetve kik azok, akik miatt ez az újságcikk is elkészült. Minden jószándék ellenére megeshet, hogy a sok-sok igaz ember közül valaki visszatetsző és felesleges védőbeszédnek találja ezt az írást, mondván, ,,mi soha nem számításból, hanem elvi meggyőződésből vállaltuk a harc nehezét". Ez kétségtelenül igaz. Csakhogy ez nem a kommunisták ügye csupán. Valamennyi nű és férfi nevében beszélek, akik nemcsak a mának és maguknak élnek, hanem áldozatot is készek vállalni azért a szocialista Magyarországért, amelyben boldogulni akarnak. F. NAGY ISTVÁN Költözés elölt a iádagyár Acs S. Sándor frlvéiuUi Fél év múlva, szeptember végén elcsendesedik az újszegedi ládagvár. Mint raanifaktúra. a kiegyezés évében, 1867-ben kezdett termelni, s azóta 105 éven át dolgozott. Ládái eljutottak még a tengeren túlra is. Most utolso hónapjait éli az itteni gyár. Az év utolso három hónapjában már nem termel, hanem • költözik az u' sokkal kisebb helyre, a lemezgyár melle. Felvételeink az üzemben készültek. Göcsörtös fatörzsből készülnek a deszkák (első képünk). — Szalagfűrészen szabják méretre a ládák oldalait.