Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-17 / 65. szám

PÉNTEK, 1972. MÁRCIUS 17. Készülünk az olimpiára SPORT Totózólcnak 1. Videoton (13.)— Bp. Honvéd (5.) X 1 O Rába ETO (9.)— Szombathely (12.) 1 3. DVTK (15.)— VM Egyetértés (10.) 1 X 4. Vasas (4.)— Tatabánya (6.) X 1 5. Csepel (7.)— Salgótarján (3.) X 1 6. Dorog (6).— Dunaújváros (3.) X 1 7. Várpalota (12.)— SZEOI. (1.) X 2 8. Kecskemét (10.)— Oroszlány (9.) 1 9. Szarvas (16.)— BKV Előre (2.) 2 x 10. BVSC (8.)— Miskolc (1.) X 1 n. Bologna (11.)— Cagliari (2.) X 12. Napoli (8.)— Juventus (1.) X 13. Milán (4.)— Inter (6.) X 1 Pótmérkőzéeek: 1, X, 1. Pályán a V (Kiküldött munkatársunk telefon jelentése). Sajtótájé­koztató-sorozat kezdődött tegnap, csütörtökön Buda­pesten, az MTS tanácstermé­ben. A sorozat témája — ez talán az idén természetes is — a müncheni olimpia, illet­ve versenyzőink felkészülése. Ezúttal dr. Dániel Ernő, az Újpesti Dózsa elnöke tájé­koztatta a sajtó képviselőit a lila-fehér sportolók olimpiai felkészüléséről. Bevezetőjében az elnök né­hány mondatban visszatekin­tett a Dózsa-sportolók mexi­kói eredményére. Elmondta többek között: — A mexikói olimpia zász­lóbontását követő néhány hét után gyakorlatilag elkezdő­dött versenyzőink felkészülé­se Münchenre. Mexikóban 28 sportoló 9 sportágban képvi­selte a Dózsát, Magyarország 198 pontjából 27,5-et szerzett. Megemlítem még, hogy 17 versenyzőnk gyűjtötte a pon­tokat, s 15-en úgy, hogy do­bogón álltak. A négy év előtti újpesti sportolók átlagéletkora 26.8 év volt. Ekkor elhatározták, hogy fiatalítani kell küldött­ségüket. Elsősorban azokra számítottak, akik már szere­peltek olimpián, vagy olim­piákon, de négy év rnúlva tehát az idén újra esélyesek lehetnek a döntőbe kerülés­re. Természetesen fiatal te­hetségeket is kerestek, akik­től szintén elvárható a pont­szerzés. Ezek szerint Münchenben 41 versenyzőt indítanak, 14 sportágban. Átlag életkoruk 26,5 év. Az idei olimpián — a 41 fővel — 29-en először sze­repelnek majd, 12-en pedig már jártak ötkarikás verse­nyen. Befejezésül az elnök sport­áganként ismertette verseny­zőik névsorát. A labdarúgókat még nem jelölték ki. A sajtótájékoztató máso­dik napirendi pontja: A tu­dományos munka az olim­piai felkészülés volt. Erről Antal József, a TTT főtitká­ra beszélt. Hangsúlyozta a tudomány szerepét, fontossá­gát, az edzéstervek összeál­lításában, a versenyzők fizi­kai és pszichológiai felkészí­tésénél. Sajnálattal jegyezte meg, hogy a vidéki edzők — de több fővárosi is — kevés gondot fordítanak a tudo­mány szerepére a sportban. Ács S. Sándor Válogatott szinten Tegnap előkészületi mér­kőzéseket játszottak a ma­gyar labdarúgó-válogatottak: A válogatott—Ganz MÁVAG 1:1 (1:1) Népstadion, Góllövő: Du­nai II., illetve Végh. Kétszer 30 perces előké­születi mérkőzést játszott a válogatott, a gyakorlásról hiányzott Kovács, a Videoton középhátvédje, aki értesítést küldött, hogy útközben el­romlott a gépkocsija, és ezért nem jelent meg az edzésen. Az A-keret az első félidő­ben a következő összeállítás­ban játszott: Géczi — Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász P. — Juhász I., Szűcs — Fazekas, Bene, Dunai II., Tóth A. Az első gólt Dunai II. lőt­te: Bene 18 méteres lövése kipattant a kapusról, és az újpesti csatár közelről a há­lóba talált. (1:0). Két perc­cel a befejezés előtt Végh előrevetődve fejelt Géczi ka­pujába. (1:1). A második félidőre Géczi, Juhász I., Bene és Dunai II. lejött a pályáról, helyükre Bicskei, Szalai, Branikovits és Albert állt be. Ebben a 30 percben nem esett gól. A mérkőzés után Illovszky Rudolf szövetségi kapitány így foglalta össze vélemé­nyét: — A játékosok többségén látszott, hogy szerdán MNK­mérkőzést játszottak. Pán­csics. Juhász P.. Fazekas, Szalai és Dunai II. mozgott a legfrissebben. Március 24-én folytatódik a közös előkészület, s a ke­retben még lehet változás. B válogatott—MTK vegyes 4:2 (2:1) Hungária körút. Góllövök: Kozma (2), Takács és Tóth K„ illetve Borsó és Bakos Az első félórában eléggé döcögött a B válogatott já­téka. A második 30 percben már több jó elgondolás alakult ki, Takács lendületet vitt a támadósor játékába. Tóth K. nehéz szögből sarokba lőtt bombagólja tetszést aratott. — Alihoz képest, hogy majd mindegyik játékos mö­gött nehéz 90 percek vannak, eléggé frissen mozogtak — mondta a 2x30 perces játék után dr. Lakat Károly edző. Azoknak, akik rendszere­sen olvassák sportrovatun­kat, bizonyára feltűnt, hogy az egyik kevésbé népszerű sportággal, a tekézéssel töb­bet foglalkozunk, mint más lapok. De bizonyára észre­vehették azt is, hogy ennek a sportágnak a bajnokságai­ban a szegedi csapatok jó eredményeket érnek el. A férfi, vagy a női NB I­ben, esetleg az NB II-ben hétről hétre szerepel szegedi tekéző a legjobbak között. A sportág országos szövetsége fordalóként és osztályonként összeállítja a legjobb csa­patokat, és ezek élén majd­nem mindig szegedi ver­senyző áll. A héten például dr. Szamosszegi Béláné, a SZAK játékosa 455-ös ered­ményt ért el Tatabányán, s ezzel a női NB I legjobbjá­nak bizonyult. Szereplése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a SZAK csapata a győzelmet megszerezze. Pe­dig közismert, hogy a hazai pálya a tekézésben nagy előnyt jelent, idegenből mindkét pontot elvinni, szinte ritkaságszámba megy. Szamosszeginé évekkel ez­előtt többször helyet kapott a válogatottban, mostanában azonban nem kerül szóba a neve ilyen tekintetben. Pe­dig tavaly az év legeredmé­nyesebb női versenyzője volt, és az idei eredményei is biztatóak. W. K. Dózsa György­emléktűra SOROKBAN Szombaton délután fél 5 órakor Szegeden játszik a MIM női röplabdaegyüttese. A röplabdasport kedvelői­nek különösen élmény lesz ez a találkozó, mert a NIM csapatának szinte minden tagja a magyar válogatott csapat játékosa. Szalayné Sebők Évát az európai klub­csapatok között, mint a leg­jobb leütőt tartják számon. A NIM-ben játszik még dr. Bánhegyiné, Buzekné, Ger­hardtné, Halászné és Énekes Ernő. A játékosok nemrég jöttek vissza a válogatottak alapozó edzőtáborából, s várhatóan jó teljesítményt nyújtanak Szegeden. A NIM —Szegedt Spartacus mérkő­zésre a Rókusi Tornacsar­nokban kerül sor. A szegedi Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépis­kola felszabadulásunk tisz­teletére az idén is meghir­dette a középfokú iskolák számára a lövészeti ver­senyt. Az iskolák válogatott csapatai vehetnek részt a versenyen. Leány-, fiú-, vagy vegyescsapat indulhat. A nevezéseket március 20­ig kell a Rózsa Ferenc Gim­názium és Szakközépisko­la címére megküldeni. A verseny március 30-án, dél­után 13 órakor kezdődik az MHSZ Etelka-sori lőterén. * Hatodik helyen végzett a Szegedi Spartacus női ifjú­sági röplabdacsapata a fővá­rosban rendezett Röplabda Téli Kupa Bajnokságban. A kupaküzdelemben 16 csapat vett részt. A női ifjúsági Április 4. Röplabda Kupa első fordu­lójának eredményei. Ságvári —Kender ifi 35:25. Ságvári —Vasútforgalmi Szakközép­iskola 48:22. Radnóti I.— Radnóti 11. 70:28. Radnóti I.—Vasútforgalmi Sx. 49:10. Statisztikai Szakközépiskola —Vasútforgalmi Sz. 53:11. Ságtúri—Radnóti II. 58:28. Radnóti I.—Ságvári 29:29. Statisztikai Sz.—Kender ifi 46:17. Kender ifi—Radnóti II. 62:18. Dózsa György születésé­nek 500. évfordulója alkal­mából országosan sok ün­nepséget rendeznek. Az egyik érdekes megmozdulás lesz a budapesti Dózsa György Gimnázium rendezé­sében tartandó középiskolás diákok Dózsa György-em­léktúrája, melyen 11 iskola, 120 diákja vesz részt Az emléktúra április 6-án indul el Budapestről. Az északi útvonal csoportja Cegléd, Jászapáti, Török­szentmiklós és Mezőtúr út­vonalon haladva április 8-án érkezik Szegedre a délelőtti órákban. A déli útvonal Ka­locsán, Kiskunmajsán át jön városunkba, kora dél­után. Az emléktúra résztvevőit a Széchenyi téren szegedi középiskolás KISZ-fiatalok fogadják. Délután városnéző sétát tesznek, majd este a Radnóti Miklós Gimnázium és a Tömörkény Gimnázium tanulói rendeznek ünnepi műsort számukra. A csopor­tok az éjszakát Szegeden töltik, s csak másnap reggel indulnak tovább Apátfalvá­ra, Magyarcsanádra és Nagylakra. Nagylakon lesz a búcsúünnepség, gazdag és változatos műsorral, melyen a Tömörkény Gimnázium zenei tagozatának tanulói is fellépnek. Az emléktúra szegedi fo­gadásával, szervezésével a Radnóti Miklós Gimnáziu­mot bízták meg. A csopor­tok étkeztetésében és el­szállásolásában Szeged Me­gypi Város Tanácsa V. B. Művelődésügyi Osztálya nyújtott nagy segítséget. B-közép Kisteleken i Kölcsönözzön varrógépet Csepel 30-as, Lucnik (len­gyel). Neuman (táska). KÖLCSÖNZŐBŐL Szeged, Mikszáth K. u. 15. Nyitva: 7—18-ig. S. 425 062 Huszonnégy lila melegítős fiú rója szorgalmasan a kö­röket a Kisteleki TE labda­rúgópályáján. Február ele­jén kezdték meg a felké­szülést a megyei II. osztály­ban szereplő labdarúgók, Budavári Lászlónak, a Sze­gedi VSE hajdani kapusá­nak vezetésével. — Nincs baj a szorgalom­mal — újságolja Budavári edző. — Nagy Ferenc, legré­gibb játékosunk ugyanolyan szorgalommal végzi az edzé­seket, mint a nemrég még az ificsapatban játszó Mol­nár Sándor. A fegyelem ed­dig példás, a szellem kitű­nő — és nagy a fogadkozás. Mindenképpen a bajnokság élmezőnyében szeretnénk végezni, jövőre azután majd „megcélozzuk" a megyei I. osztályt... Öröm a KITE házatáján, hogy a kapuba ismét az SZVSE-t megjárt Gyimesi A magyar skanzen kalandos múltja Csaknem százesztendős huzavona után megkezdő­dött Szentendrén a szabad­téri néprajzi múzeum építé­se. De mi is az a skanzen tulajdonképpen, s van-e múltja hazánkban? Dr. Haselius Artúr svéd néprajzkutató 1885-ben vá­sároltata meg az első pa­rasztházat, hogy aztán pon­tos mérések és helyszínraj­zok elkészítése után szét­szedve újra felépíttesse a stockholmi állatkert mellett. Az első faházból alakult ki és nyitotta meg kapuit hat esztendővel később, 1891-ben a srvéd Nemzeti Park, a skanzen, amely szó szerint azt jelenti: falköz. S ahogy ez már lenni szokott — a helységnév fogalommá vált. Haselius Artúr 1891-ben hat építménnyel nyitotta meg a Svéd Nemzeti Parkot. Nincs mit szégyellnünk, mert ter­mészettudósunk, dr. Her­mán Ottó ebben is megelőz­te a világot: 1868-ban ugyancsak hat, majd az 1885-ös országos kiállításra tizenöt élethű parasztszobát rendezett be. Ilyen előzmények után megszületett az 1896-os mil­lenniumi kiállítás Néprajzi Faluja 24 házzal és egy fci­gánysátorral. Ezek a házain az akkori Magyarország va­lamennyi jellegzetes tájegy­ségéneit parasztházát, portá­ját „reprezentálták" — ter­mészetesen minden tartozé­kával, berendezésével együtt. A néprajzi falut a Városli­getben, közel a mesterséges tóhoz építették fel. Mind­össze egy évig tartott az építkezés, s a hat hónapig látogatott házakat később lebontották: belső berende­zésüket a Nemzeti Múzeum­nak adományozták — ebből alakult meg később napjaink Néprajzi Múzeuma. A végleges elgondolások szerint a magyar skanzen a szentendrei Paprét 78 hold­ján valósul meg. Méretét te­kintve sem lesz tehát jelen­téktelen. A baráti országok közül például a Szovjetunió legnagyobb falumúzeuma Kolomenszkajában van, 120 hektáron. A lengyeleknek 8 különböző helyen épült skanzenjük, a csehek pedig Roznovban létesítettek egy kis néprajzi múzeumot a szabadban. Jelentős a ko­lozsvári 78 hektáros és a törcsvári 8 hektáros szabad­téri néprajzi múzeum, to­vábbá a bukaresti skanzen a Román Népköztársaságban. A Delta új száma A szertefoszlott Mars-le­genda címmel számol be az űrkutatás legújabb eredmé­nyeiről, látványos fénykép­felvételekkel a Delta már­ciusi száma. Nemcsak az au­tósokat érdekli az új kocsi­divat, a biztonságot is szol­gáló színes, tarka karosszé­ria. Technikai szenzáció a fény terjedésének megörökí­tése fényképfelvételen, az atomfizika új eredményeibe enged' bepillantani a parto­nok utáni „nyomozás", a biológia területére vezet az élő hormongyárakról és az idegek és izmok titkairól szóló cikk. A fizika és az orvostudomány összefogásá­val a lézert új területeken, fogászatban és sebgyógyítás­ra is felhasználják. Korunk lakáskultúrájában új szere­pet kap a reneszánszát élő konyha. A régészeti témák iránt érdeklődők Pergamon tit­kaiba nyernek bepillantást, a környezetvédelem fontos eredménye a folyók, tavak olajszennyeződése ellen si­kerrel felvett küzdelem. Ezek a lap főbb témái, de még sok-sok hír. információ, technikai és tudományos új­donság, mintegy száz fotó — javarészük színes — egészíti ki a Delta új számát. Munkaalkalmak Gépkocsivezetőt (elveszünk Skoda-furgont áruszállító gép­kocsinkra. Müveit Nép Könyves­bolt. Kiss Ernő u. 3. sz. xDK. 451 Géplakatos, marós, villany he­gesztő, kovács szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat ke­res (elvételre a MAV Gépjavító Üzem, Szeged Tisza pu. xDk. 7061 A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat szegedt munkahellyel felvesz kőműves, ács, gépkezelő, (ütő, kövező, parkettázó, gáz­szerelő , bádogos, villanyszerelő, szivattyügép-kezelő, műköves, kőfaragó szakmunkásokat, csi­szoló betanított munkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat telephelyén: Pacsirta u. 1. sz. xDK. 441 A Szegedi Ruhagyár varrodai részlegébe felveszünk női és férfi munkavállalókat. Varrni nem tudókat betanítunk. Felve­szünk még takarítónőket, férfi segédmunkásokat és vagyonőrt. Jelentkezés a vállalat munkaerő­gazdálkodásán. XS. 369 963 építőipari gyakorlattal rendel: kező számviteli csoportvezetőt, valamint számviteli gyakorlattal rendelkező jogvégzett belső el­lenőrt felveszünk. A Jelentke­zéseket „Számviteli 425 034" jel­igére a Hirdetőbe. xS. 42S 034 Szegedt Patyolat Vállalat (Fo­nógyári út 4.) gyors-gépírót v esz fel. xS. 423 013 lUezögép Vállalat, Deszk, fel­vesz: esztergályos, hegesztő, lakatos, szerelő szakmunkasokat, személygépkocsi-vezetőt. Jelent­kezés az egységvezetőnél szom­bat kivételével 8-tól 11 óráig. xS. 425 057 László kerül. A csapat hát­só alakzata, valamint a csatársor is megerősödött Czeigersmidt Sándor, Czom­bos Lajos, Majoros Tibor és Kisteleki Pál leszerelt lab­darúgókkal. Üjság még Kisteleken: a legutóbbi tanácsülés elhatá­rozta, hogy az FMSZ-sport­kört, községivé nyilvánítják. Ez biztató jel, mert eddig a községi tanács nemigen tö­rődött a sport ügyeivel. Ott József új tanácselnök sze­mélye — aki eredeti foglal­kozását tekintve testnevelő tanár — biztosíték arra, hogy a sport Kisteleken is elfoglalja méltó helyét az ifjúság nevelésében. Egyéb­ként szervezik a baráti kört, az ifjúság soraiból alakul a B-közép. Ügy tűnik: a baj­noki mérkőzéseken nem lesz hiány a sportszerű biztatás­ban. Bálán Miklós FI C VE LEM/ Most vásároljon akkumulátort 1972. ÁPRILIS 15-IG MEGRENDELÉSRE AZ AKKUMULATOROKAT SAVVAL ÉS ARAMMAL TÉRÍTÉSMENTESEN FELTÖLTJÜK. Szaktanácsadás. 6 hónapi garancia. Cím: MEZŐGÉP VÁLLALAT, DESZK. Telefon: Deszk 2. Ügyintéző: Dudás. xS 425 040

Next

/
Oldalképek
Tartalom