Délmagyarország, 1972. március (62. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-16 / 64. szám

CSÜTÖRTÖK, int MÁRCIUS 18, 7 Tűzálló szövetek Melegüzemi védőruházat­nak kiválóan alkalmas új­fajta tűzálló szövetek töme­ges gyártását kezdték meg a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszeged! gyáregy­ségében. Az idén mintegy 40 ezer méter ilyen szövetanya­got gyártanak. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, MuUOK FERENC, eletének 4J. étében tragikus körülmények között elhunyt. Temetése már­cius 20-án 11 érakor lesz a Re­formátus temető ravata.'jzéjá­ból. A gyászoló család, Szörcg. T. 2b I FájA szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa és rokon, GUDLLN MATYAS életé­nek 86. évében elhunyt. Teme­tése március 17-en 14.30 órakor lesz a Református temető rava­talozójából. A gyászoló család. T. 260 Köszönetet mondunk mind • azen rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, kik szeretett halottunk, GÁBOR JÓZSEF te­metésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. A gyászoló család, Alg.vő. T. 253 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, özv. KOROM ANDRASNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat eoyhl.enl Igyekeztek. A gyá­szoló család. T. 255 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, CSON­KA IMRE hamvasztás utáni bú­csúztatásán megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Köszönetet mondunk továbbá az L belklinika orvo­sainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család, NvO 'u. 6. T. 211 Köszönetet mondunk mind­azon rckonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, özv. SZÉLPAL IMRÉNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti ke­zelőorvosának és ápolóinak odaadó munkájukért. A gyá­szoló család. Paprika u. 37. T. 248 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, vvvjinknek, kik szeretett fele­ségem, TABOROSI JÖZSFFNE tt uetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­d lmamat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondok továbbá a 11. körház belgyógyász orvoial­r.ak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló férje, Sziliért sor 1. 0 nagyvárosok gaMgondjai Az évszázadokkal ezelőtt a városokba húzódott, do­mesztikólódott ún. „vadóc" galambok állandó lakói a városoknak, túlszaporodásuk­kal most már a városok éle­tét nehezítik. Az urbanizá­ció során a nagyobb váro­sokban számuk rohamosan nő. Ezek a senki galambjai egyes városoknak még hí­rességet is jelentenek. Ki ne látta volna — legalább is levelezőlapokon — a velen­cei Szt Márk térnek embe­reket ellepő szelíd galambtö­megét vagy a moszkvai Vö­rös térnek sok-sok ezernyi, védelem alatt levő vadóega­lambját. Ezek a városokhoz szegődött galambok egyenes leszármazottjai a szirti ga­lambnak, mely sziklafalak odúiban, üregekben fészkel. Néha meg sem különböztet­hetők a vadon élő ősöktől a városi utódok. Az ősi fajból, a szirti ga­lambból tenyésztették ki az ezerféle, legkülönbözőbb nagyságú és formájú galam­bokat, parányikat és oriáso­kat. (Talán a kitenyésztett fajtákban a kutyák tesznek túl még a galambokon.) A városba került galambok kezdetben a nagyvárosok kedvező fészkelési alkalmait használták ki, táplálkozásu­kat a városon kívül szerez­ték meg, önellátottak voltak. A városlakó galambokat a lakosság lassanként pártfo­gásba vette. Ellátta enniva­lóval, leginkább kenyérmor­zsával; a két súlyos gondtól: élelmezési és fészkelés-hely­keresés gondjaitól mentesült galambok gyorsan szaporod­tak. Bár az utolsó évtized építkezési formái, a padlás­nélküli, dísztelen simafalú házak nem kedveznek a fé­szekrakásnak. ennek ellené­re számuk határtalan mér­tékben nő. Ma már komoly gondot okoz számuk vissza­szorítása a tanácsoknak, biológusoknak. Zavart okoz­nak a közlekedésben, pisz­kítják az utcákat, házakat? ürülékükkel nagyban káro­sítják a faragott köveket, szobrokat Egyes városok te­Munkaalkalmak Konyhai xegedmunkásnőt fal­vészünk. Érd.: Móra Étterem üdét vezetőjénél. xDK. 420. Gépírót, raktári rakodómun­kást, udvari karbantartót, azon­nali felvételre keres a VIDIA Kereskedelmi Vállalat, Bakay Nándor u. 52. Középiskolai érettségivel ren­delkező munkaerőt igazgatási eiöadói munkakörbe és porfekt g--p- és gyorsírót felveszünk a onnali belépéssel. Jelentkezés személyesen vagy Írásban Szö­reg Nagyközségi 'Tanácsnal, Szóreg, Petőfi u. 17. DK. 439 Közgazdasági technikumi vég­zettséggel rendelkező gyakorlott adminisztrátort felveszünk. „Sta­tisztikus DK. 440" Jeligére a Sajtóházba. xDK. 449 A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat szegedi munkahellyel Mvesz kőműves, ács, gépkezelő, futó, kövező, parkettázó, gáz* nzenlj, bádogos, villanyszerelő, /lvattyügép-kezelö. műköves, kőfaragó szakmunkásokat, csi­szoló betanított munkásokat éá segédmunkásokat. Jelentkezés a' vállalat telephelyén a. L ss. Pacsirta XDK. 441 Gyakorlattal rendelkező gép­frór.őt, adminisztrációs munka­körbe 1 éves időtartamra felvesz az MTS Csongrád megyei Ta­nácsa, Szeged, Széchenyi tér 9. szám. xS. 435 059 A Szegedi Ruhagyár varrodai részlegébe felveszünk női és férfi munkavállalókat. varrni nem tudókat betanítunk. Felve­szünk még takarítónőket, férd segédmunkásokat és vagyonőrt. Jeientkezés a vállalat mun'.'f.ero­gazd&lkodásán. xS. 369 963 Építőipari gyakorlattal rendel­kező számviteli csoportvezetőt, valamint számt ítéli gyakorlattal rendelkező jogvégzett belső el­lenőrt felveszünk. A jelentke­zéseket „Számviteli 425 034" jel­igére a Hirdetőbe. xS. 425 034 A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat húsipari szakmunkáso­kat alkalmaz korlátozott lét­számban, hiíscsontozásl mun­kára, Jelentkezni lehet: Szö­vetkezett út X. sz. alatt. XS. 425 033 Szegedi Patyolat Vállalat (Fo­nógyári út 4.) gyors-gépírót resebb helyeit szinte már ki­sajátították maguknak. Az életgondoktól mentesített ga­lambok- bár költésnél csak 2 tojást raknak —, gyorsan nevelnek és szaporodnak. Érdekes az utóbbi évek­nek Budapesten kitört ga­lambháborúja. A harcokból, perekből, mázsaszámra fel­gyűlt iratokból sok minden kitűnik. Történt egyszer, hogy Budapesten hálókkal kezdték összefogdosni a ga­lambokat, majd táblák je­lentek meg, hogy a galam­bok etetése utcákon, tereken tilos. Főképpen a galambok fogdosása ingerelte fel a ga­lambpatrónusokat. Rövidesen kisütötték, hogy a MAVAD kötött szerződést az olaszok­kal sok ezernyi galam szállí­tására, ahol a pesti galam­bokkal lövészversenyeken oktatják az olaszokat a cél­zás tudományára. A közön­ség azzal érvelt, ha az ola­szoknak galamb kell, miért nem fogdossák össze a velen­cei galambokat. Meginduítak a hatósági eljárások a felje­lentések folyamán. Városok­ban a vadászat tilos, márpe­dig a hálózás, csapdázás ki­meríti a vadászat fogalmát. De hát, ha a városi galamb nem vad, erre nem vonatko­zik a vadászat. Jött-ment az irat: vad- vagy nem vad. de nem is házigalamb. Nyilat­koztak a hivatalos madará­szok. Nem vad, de mégsem házigalamb. Hát akkor ki a gazdája a városi illetőségű tubicáknak? Nem is lehet más, mint a város, a tanács! A tanács a hálózásnak sz go­rú határozattal vetett véget. Ezek után nézzünk szét a szegedi galambfronton, ahol a vadóc galamb sohasem volt túl sok, de nem ls tu­dott elszaporodni. Valamikor nagyobb kocsiállásos tere­ken, a búzapiacon (Szent István téren), a kenyérpia­son (a Kossuth-szobor körül) volt rendszeres tömeges ga­lambgyülekezés. Régi ötlet volt a Dóm té­ren a fehér galambok elsza­porítása. Be is népesítették 1 csonka tornyot és akadtak eleségárulók is a Dóm té­ren. Oda szoktak a város vadócai és lassanként eltar­kásodott a templomhoz jól illő fehér ruhás galambnépség, nem respektálva a remélt exkluzivitást Szóval megin­dult a szaporodás és még só­lyom is akadt még akkor néha-néha a torony tetejé­ben, ahonnan kényelmesen kapkodott el naponta egy­egy kiszemelt áldozatot. Akadtak később ritkán kö­nyörületes galambgondozók, de ezek is elmaradtak, a 'sok éhenkórász galamb szá­mát szánalomból csökkenteni kellett és lőfegyverrel szok­tatták el a. térről az alapo­san megritkított, most már tarka-íehér vadócokat, A szabadtéri játékok megindu­lásával, a templomtornyok, padlások beablakozásával fészkelőhelyük száma is le­apadt. De legnagyobb aka­dálya volt az elszaporodás­nak a városban elszaporo­dott fürge csókasereg. Vagy 300 csókapár van a városban, ahol az új híd szerkezete­ben, de a még mindig romos üreges házfalakban megtalál­ják fészkelésüket. Ilyenkor tavasszal tördelik a fák gallyait és hordják azt üre­geikbe. Az odú alatti Járdán néha egész rőzsekötegre való hullott gally van. A csóka fiókanevelésnél kilesi a ga­lambok költési helyét és to­jását, fiókáját lopkodja; ter­mészetesen az ablakba kitett élelmiszereket is. Van azon­ban egy le nem tagadható jele is annak, hogy a város, a hatóság nem kedveli a ga­lambokat Több mint egy éve annak, hogy a városháza oromzatának félköríve alá, ahol a város címere van szobrokkal övezve, vagy 30—40 galamb hurcolkodott be éjjeli szállásra, reggelen­te ott hagyva kivedlett tol­lait és piszkát a járdán, a fő bejárat előtt A fegyveres eltanácsolás — a szobrok vé­delme miatt ls — nem ve­zetett eredményre. Jó ta­nácsra azután a szobor elé alig látszó, vékony hálót eresztettek, mely egyik nap­ról a másikra megoldotta a galambok kiköltöztetését. Nagy ünnepek alkalmával az épület frontját díszítéssel látják el. Egy ilyen alka­lommal — van annak egy éve — a háló egyik sarka felszakadt és a múlt nyáron egy galamb merészkedett be: kijönni nem tudott, a háló­-ba akadva ott pusztult Ugyanígy járt e télen egy másik galamb és most kettő is lóg, amit az esti kivilágí­tás -még feltűnőbbé tesz — mintegy példázva, hogy Sze­ged nem kedveli a galambo­kat. De mégis azért jó volna mo§t már ennyi idő után a két galambhullát onnan el­távolítani, a védőhálót helyé re rögzíteni. Dr.- Beretzk Péter EH HOL ? mii 1*72. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: HENRIETTA X DERÜLT SZARA" IDO Várható Időjárás csütörtök estig: derült, szárai Idő. Nap­közben Időnkánt megélénkülő délkeleti, déli szél. Reugel egy­két helyen kód. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fik körül. A Nap kel I óra M perckor, ét, nyugszik 17 óra 51 perckor. A Hold kel 5 óra 54 perckor, és nyugszik 19 óra 36 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 102 em (SradO). TIZ EVE, 1962-ben e napon bocsátották fel a Szovjetunióban az első mes­terséges holdat, a Kozmosz—I­et. Azóta már az 300. sorszám felé közeledik a szputnyikok e nagyszerú sorozata. vesz feL XS. 425 013 lí)72 március 18-án (szombaton) 20 órai kezdettel Hiúsági bálát rendezünk a HVNGARIABAN A FORTUNA zenekar játszik, JANKA BÉLA énekel, a Móra Versenytánc Klub bemutatót tart. Jegyek elővételben az Ifjúsági Házban kaphatók, Tanácsköztársaság útja 7. Tele­fon: 15-130, 15-137. Minden fiatalt szeretettel várunk. IFJÜSAGI HAZ SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Március 19. este 7 óra­kor: Üriszék. József Attila­bérlet. Március 17. este 7 Óra­kor: Macbeth. Katona J.­bérlet. Március IS. délután 1 órakori Tacskó. U. Diák­bérlet. Március 19. este 7 órá­kor: Gül Bah a. Aüy-bérlet. Március 19. délután 3 órakor: Gül Baba. Bérlet­szünet. Március 19. este 7 óra­kori Maya. BérlelszüneL Március 20. este 7 óra­kor: Üriszék. Déryné-bér­let. Március M. este 7 óra­kor: Tosca. Bérletszünet. Március 22. este 7 óra­kor i Maya. Somlay-bérlet. Március 23. este 7 Óra­kor: Üriszék. Radnóti-bér­let. Márduz 24. délelőtt fél U-kor: Macskajáték. Nyug­dijas-bérlet. Március 24. este 7 óra­kor: Tosca. Bartók-bérlet Március 25. este 7 óra­kor: Macskajáték. Bemu­tatóbérlet. Március 26. délután 2 óra­kor: Macaka Játék. Katona J.-bérlet. Március 2*. este 7 óra­ker: Macskajáték. Ady­bérlec Március 27. este 7 óra­kor: Macskajáték. Uray­bérlet. Március 2*. este 7 óra­kor: Maya. Juhász Gy.­bérlet. Március 29. este 7 óra­kor: Üriszék. Blaha L.­bérleC Március 30. este 7 óra­kor: Üriszék. Petőfi-bérlet. Március 3L délután fél 4 ómkor: Tacskó. L Diák­bérlet. MOZIK Szabadság: sátáni ötlet. (14 éven felülieknek, színes m. b. francia—olasz, fél 4, háromne­S yed 6 és 8 órakor.) Vörös Csil­>g: Psycho. (Csak 18 éven fe­lülieknek, amerikai, negyed 8 és fél 8 órakor.) Fáklya: A ro­varölő. (Csak 18 éven felüllek­nek, Jugoszláv, háromnegyed 6 és 8 órakor.) ÜGYELETES GYOGV-" "TAT modjunk a valóság párnáján. 0.25 Nóták. 10.00 Hírek, döjárás. 10.05 Rádióegyetem, Kosztolá­nyi Dezsó. 10.35 Zenekari muzsi­ka. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melódlakoktél. 13.40 Miért nem olcsóbb a tojás? 14.00 Kóruspocii­um. 14.11 Brahms: TV. szimfó­nia. 15.00 Hirek. időjárás. 15.10 A világgazdaság híre'. 15 15 Fü­vóspolkák. 15.24 Rádiószínház. 17.00 Hírek, időjárás. 17.03 Be­mulatjuk UJ felvételeinket. 17.40 Körmikrofon. 18.08 Népzenei Ma­gazin. 18.48 Miért igen, miért nem? 18.58 Hallgatóink ügyei­mébe! 19.00 Esti krónika. 19.25 Kritikusok fóruma. 19.35 Pucci­ni: Tosca; Közben: 20.23—20.2S Magamtól menekülök. 21.12 Hi­rek. 22.00 Hírek, időjárás. Kb. 22.13 Sporthírek. 22.20 Tíz pere külpolitika. 22.30 A Vasas Köz­ponti Művészegyüttes népi ze­nekara játszik. Banyái: Nándor veztésével. 22.50 A hazai társa­dalomkutatás tapasztalataiból. 23.10 Rlp van Winkle. 21.00 Hi­rek, Időjárás. 0.10—0.3S Éji ze­ne. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. Közben: 4.30. 5.00, 5.30. 6.00, 8.30. 7.00, 7.30 Hirek. időjárásjelentés. 6 17 Reklám. 8.20 Torna. 6.58 Hall­gatóink flgyemébet 7.15 Üj könyvek. Kb. 7.35 Körzeti kló­járásjelentés. 8.00 Hírek, időjá­rás. 8.05 Katona Klári, Máté Pé­ter és az Echo-együttes felvé­teleiből. 9.00. Hírek. Időjárás. 0.03 Hét évszázad kórusmuzslká­ja. 9.30 A 04. 05. 07 Jelenti 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 11.00 Hírek. Időjárás. 11.50 Moszkvai hétköznapok. 12.00 Könnyűzenei híradó. 12.30 Csaj­kovszkij: Anyegin — Tatjána le­véláriája. 12.43 Szolnoki stúdi­ónk jelentkezik. 13.00 Hírek Időjárás. 13.03 Kamarazene. 13.43 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00 Hi­rek. ldőlárás. 18.10 Rádióhang­versenyckről. 18.40 Rádlóngye­tem. Kosztolányi Dezső. 19.10 Verbunkosok, nóták 19.M Jó es­tét, gyerekek! 10.00 Esti króni­ka. IL 20.25 ÜJ könyvek. 20.28 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemu­tatója. 21.26 Miről olvashatunk a Béke és a Szocializmus c. fo­lyóiratban? 21.38 Prágai sláeer­kokt'l. 22.21 A Hilvers'tmi Rá­dió filharmonikus zenekarának stúdtóhsngversenye. Közben: 23.00 Hírek, időjáráa. 24.00-Ü.18 Hírek, időjárás. TEVE 1 Budapest 9.00 Iskola-tv: Környezetisme­Klauzál tér 3. az. (13/57-es) este ret ,AR Uk í.' oTzt.)íl jTröldl !?,7 6rálg' C8a* rajz. (Alt iskl TI*.? Too sürgős esetben. BALESETT ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Március 18-ig este hat órá­tól reggel hat ó:áig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Szűts László állami állator­vos. Lakása: Szeged. Junász Gyula u. 13/B, IH. em. 2. Tele­fon: 15-756. Az állatorvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. RÁPIÖ Környezetismeret. (Ism.) 16.40 Földrajz. (Ism.) 17.30 Tv-Mln­tabolt. 18.45 Lengyel hétközna­pok. Riportfilm. 19.30 Tv-hlr­fidó. 20.00 Coralba. Magvarul be­szélő olasz bűnügyi filmsorozat V. (befejező) része 21.00 Szín­házi Album. 22.05 Tv-híradó — 2. kiadás. 22.15 Szülők Parla­mentje. Riportfilm. Belgrád 18.45 Magyar nyelvű tv-kró­nika. 17.40 Elveszett — megta­lálták (gyermekműsor). ÚLS0 Női beszélgetések. 19.00 A mű­vészetből és a kultúrából. 19.45 Rajzfilm. 20.30 Dositei Obrado­vtc: Danton. Tv-draina. 22.15 Arcképek: Dusán Trnlclc balett szólista. Kossuth 4.25—7.49 Jó reggelt I A Kossuth radló reggeli zenés műsora: Közben: 4.30, 5.30, 6.30 Hírek, időjárás. 5.00, 8.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45, 6.45 Szót kerek. 5.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Fa­lurádió. 6.20, 6.30, 7.20 Reklánt. 7.15 Körzeti Időjárásjelentés 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek, idá|árás. 8.05 Műsorismertetés. 8.15 Buda­pest és vidék kulturális életéből. 8.18 Hunyadi László. 9.00 Ál- _ MIRKÖZ 900 literes hűt5vitrint kisméretű fagylaltpultért elcserélünk, vagy eladunk. Érd.: Móra Étterem üzlet­vezetőjénél. apró­hirdetések \ O Ai S VE T E y 1000 ME gépkocsi jó állapotban eladó. Érd.: lehet CMesez*. XVI. ép. A. IH. em. 9. sz. alatt délutón 4 óra utón. Jé állapotban levő Fel­szabadulás hálószobabú­tor eladó. Érd.: jninden szombaton és vasárnap. Honvéd tér fi. A. óp. X em. 2b. lupán kazettás magne­tofon Igényesnek eladó. Lenin krt. 33. Hamar, «lu. 5-től. x .lo álla Holtan levő aj­tók, ablakok eladók. Tarján, Köztársaság tér 11. sz. x 1ZS motort veszek. ,,Hasznait" 6947 jeligére a Sajtóházba. x Háromajtós szekrész, ágyn-;mtitartó sürgős 3n eladó. Arány János u. t. Kiskapu. x Egyszemélyes heverőt vénnék. ..Ármegjelölés" 7513 Jeligére a Sajtár­házba. Del a telev/zió üzemké­pes állapotban eladó. Jókai u. 11. I. em. 5 Konybaüutot kifogásta­lan állapotban eladó, ílóna Zsigmond, Szeged. Somogyi B. u. 13 x Kétkarú habverő gép, príma állapotban és Zastava fékpofa* eladók. Vásárhely. Ballal Imre U. 12. X Eladó vasvázas, szétszed­hető. bárhol felállítha­tó 400x250 em-ee ví­kendház. Moszkvai krt. 9. Csonka csengő. x DJ villanytűzhely eladó. Németh, Blaha L. u. 11 sz. z Balkezes betegkocsi el­adó. Mihálytelek, Homok köz 13. x Eladó egy 5 éves köny­nvü Járású, sodrott ló. Szeged, Tolbuhin sgt. 48 Ik.r sport gyermekko­csi eladó. Érd.: 17 óra után. Bakay N. u. 3/A I. 5. x Tégla, hajópadló, léc­körítés, deszkák stb. eladók. József A, sgt. 139. sz. x Torinói 125 FIAT Bsrll­na típusú kifogástalan allapotban levő szeméi v­gépkocslmat Igényesnek eladnám. „Közületek előnyben" 6958„ Jeligére a öujtOhazbfe, 7 db-ból álló, új kárpi­tozott gardibúra eladó. Érd.: öu. 4—6-ig. Szűcs u. J/A. B. lépcsőh. fszt. 2. H—2 és tájjellegű pap­rikapalánta tűzdelni va­ló, 40 000 Canina 3 mm feletti eladó. Fürj u. 99. 90 q trágya, négyfak­kos nyulketrec. négy db 11 hetes malac eladók, ősz ú. 27. Volkswagen t200-aa, fel­újított, vizsgáaott, ga­razsirozott. eladó. Érd.: hétköznapokon du. 6 és szombaton 2. órától. Da­ni J. u.-7. Tel.; 13-445 350 cm-* Jawa ÍT5ŐŐ km­rel eladó es 3 kW-os á fázisú 2800 fordulata villanymotor. Szeged, Puskás u. 29. Colibrl táskaírógép el­adó. ,,Príma állapot­ban" 6927 jeligére a Sajtóházba. Lyal. pad 'közepes mére­tű és egyéb asztalos­szerszámok eladók. Sze­ged, Bárka u. 8. Eladó hasas anyakoca, í?hér, nagyfajta, jól fia­ló. Szeged, Árvíz 4. 67/A. K—31 -es Singer szabó varrógép, príma eladó. Párizsi krt. 1. mühely­I Kpy Jő állapotban levó Danúvia motorkerékpár eladó. Utolsó kiadás. Érd.: egész nap. Debre­ceni -B.- 83/F. Kombinált szekrény és cserépkályha eladó. Te­réz u. 24­homár eladó. Nemestft­kács u. 3. I. em. 1. Érd.: délután. Megvételre keresek kerti­traktart és motoros há­ti permetezőt. ..Ár" 6960 Jelivé-e a Saitóházba. i é.ca, ieőetö taösT, nőstény kutya eladó. Dánl J. u. 11. Szegőd, Horváth Imre. Eladó 40-es tangóhar­mónika, 28-as női ke­rékpár, Börzseki, Bcrva kismotor príma állapot­ban. Érd.: 15 óra után. Árva u. 18. Pataki, I. em. Felszabadulás hálószc­Labútor eladó, kivan-ag­ra szekrények nélkül is. Korda u. 21. Volga személygépkocsi el­adó. Rúzsa 92. Fodor István. tJj egytüágyas német kötőgép eladó. Clnv Tolbuhin sgt. 88—90/A. II. em. 8. Bö tejü tehén, bika fi­ával eladó. Érd.: Algyő, Kolozsvári m. 5. újszerű állapotban levő planínót megvételre ke­resek. „Sürgős 369 986" jeligére a Hirdetőbe. 25 ezer 2—3 mm rózsa­csemete és 50 kg esirá­zott rózsamag eladó. Szörcg, Szabadság út 156. nr. u. 6**4*0 40 db szaporitóláda, hantolt, impregnált nád­árnyékolók, Vdgyes ker tl szerszámok, kis mázsa 50 kg os, temetőbe való vaspad, egyszarnyas vasablak garázshoz, vit­rines sarok könyvszek­rény. Üjszegedl templom­nál, Székely sor 3. Pappék, felső csengő. 20 NB méhcsalád íépe"­ken eladó, május 5-ig. Sípos István, Kistelek, Hétvezér u. 29. Fla^ó 2 db modern he­verő, 2 db fotel, do • hányzó&sztal és egy ebédlőasztal 4 székkel. Érd.: egész nap. Károlyi u. 4. V. em. 4. Kevés km rel Slmáon Sztár eladó. Kossuth L. sgt. 101. Tamás. Ftrenzi fcútor, szekrény sor, étkező- és dohány­zóasztallal eladó. Pelsí Tisza part 22. n. 3. ajtó. Rekamié eladó. Topolya sor 1. 2 db kétajtós, szép. fes­tett szekrény olcsón el­adó. Batthyány u. Ifi. Kisék. Skoda Öctávia Super olcsón eladó, 1 éve vizs­gázott. Érd.: JóJáxt Já­nos, Balástya 90. K&­pltánycá.gl állomáshoz közel. Hétköznap 17 órá* tói, szombat, vasárnap egész nap. Világos, politúr oe, ki­nyitható asztal és kis­asztal eladó, ösz u. 33. I'ianínó, póncéltőkes zongora eladó aUrgősen. Lenin krt. 59. 2. ajtó. Sport gyermekkocsi új­szerű állapotban eladó, újszeged, Odesszai krt. 20/B. , III. 15. Itózsa csokrozásához szabadföldi aszparágusz psendoshaber mag el­adó. József A. sgt. 82. Polski FlAT-ot veszek kp.-ért, „Ármegjelölés­sel" 6856 Jeligére a Saj­tóházba. x 15-ös MZ sürgősen el­adó. Vidra u. 3., Hl. emelet. x Mély gyermekkocsi Jó . állapotban eladó. Mik- I czátb K. u. 8., n. em. } 6. Érd.: 16—16 órétg. 1 ZasTava személygépkocsi} eladó. Vasárnap, Móra, «L 43, z 1 Koa* Canina minden mé­retben kapható. újsze­ged, Szövetség u. 3. x Irodai íróasztalok és székek eladók. DÉLTEX V., Kelemen u. 8. x HÁZASSÁG Komoly, józan életű füg­getlen, anyagilag rende­zett, nyugdíjas ember hú­zrt«öág céljából megismer­kedne 60—70 év közöt­ti szolid nyugdíjas uő­vel. „Rohan a* idő" 7048 jeligére a Sajtó­házba. Független, 40 éves, csi­nos, barna asszony megismerkedne házasság céljából kizárólag füg­getlen, Józan életű, 180 ^cra magas férfival 47 évesig, kinek lakása van. „Őszinteség" 6849 Jeligé­re a Sajtóházba. v 36 éves, elvált, lakás­sal rendelkező asszony vagyok Házasság cél­jából megismerkednek korban hozzám 1UŐ fér­fival. Ponto6 .címre vá­laszolok. „Magasa*, előnyben" 6931 jellgéro a Sajtóházba. Megismerkednél házas­ság céljából 180 cm ma­gas, 32 éves független, műszaki értelmiségi, iga­zán csinos, hozzám lliö hölggyel. „ölessünk" t96l jeligére a Sajtó­házba. 31 év«s, 164 cm magas, elvált dolgozó téríl megismerkedne hizao­*ág céljából korban hoz­zá illó, becsületes, csi­nos hölggyel, aki laka­saba jönne. Egy gyermek nem akadály. Kalando­rok kiméi jenek. „Talál­kozunk 369 9*3" jeligére a Hirdetőbe Házasság céljából, lakás­sal rendelkező, komoly, intelligens férfi isme­retségét keresi 48 éves, 160 cm magas értelmi­ségi dolgozó, csinosnak mondott, házias, egye­dülálló asszony. Levele­ket' „Otthonsz^rető" — 369 999 jeligére a Hlr detőbe. E G Y g B Gyermek vagy idős sze mély gondozását válla­lom. „Idős asszony" —. 7037 jeligére a Sajtó­házba. Figyelem! ParkettíeíOji­táshoz béreljen porel­szívóé parlr.ettcslszolú gépet. Szaktudós nél­kül kezelhető. Előjegy­zést elfogadunk. Belke ­reskedelml Kölcsönző Vállalat, özegec. Mik­száth K. u. 13. Tele­fon: 14-068. Nyitva: mindennap 7—18 óráig. Gyakorlattal rendelkezi vegyésztechnikusod ál­lást változtatna. „Ta­vasz" 7061 jeligére a tíajtóhazba. x Bomayor nyomdagépke­zelő elhelyezkedne — "..Szakember" 1030 n Sajtóházba. Két gyermek gondozását napfényes, kertes ha­zamban vállalom. Ság­vári E. u. 9/B. Vályogépület falai hü gyen elhordhatók. Tápé. Széchenyi u. 1- x Parké" arást, csiszolást, lakkozást rövid határ­idővel vállalok. Vér Ist­ván, üjszeged. Szövet­ség u. 19. Nyugat-európai körútra társat keresek. „Gép­kocsi van 369 998" Jel­igére a Hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom