Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-09 / 33. szám

/ 8 SZERDA, 1972. FEBRUÁR 9. Móra Ferenc emlékezete Ünnepségek Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyháza városá­nak és Móra Ferenc tiszte­iéinek kegyeletes érzésén, az ebből várható elhatározáso­kon, áldozatkészségen mú­lik, hogy Móra Ferenc fel­kutatott. poraiból feltámasz­tott szülőháza méltó meg­becsülésben részesüljön — írta a Tiszatál egyik, 1933­ben megjelent számában telök, érdeklődők és kutatók élményei, a gyerekkor vi­a Móra-emlékünnepságek déke Móra írói maga tartó­keretében felavatták Móra sóra, Írói látására. A hűség és az emberség hamuba sült pogácsáit vitte ebből a vá­rosból Utóra Ferenc. A fel­avatott emléktáblán, mely­nek leleplezésénél Jelen volt i Vészits Endréné Móra Pun ka a nagy író leánya, ez áll; Ferenc helyreállított szülő­házét. A nádfedeles kiesi parasztház híven őrzi a szá­zadforduló kétkezi emberci­nek világát. Idézi a búbos­kemence. a friss meszelés tiszta szaga, n karnyújtás­nyira levő gerendák, Idézik »E házban született 1879. Mezősi Károly Móra Ferenc n s?ü!6ket az egykori szűcs- július 19-én Móra Ferenc szülőháza című íráséban. mestcn a hajdani Félegy- >ró." háza kenyérsütő asszonyát Az Ünnepségsorozat követ­A tárlókban Móra-emlé- aktusa a Móra Ferenc kek sorakoznak, amelyeket gimnázium megtekintése Fazekas István Móra-kutató volt- Ezután koszorúzás! mutatott be az érdeklődők- ünnep»éjre került sor a kts­Ebben az írásban nemcsak azt bizonyította a neves Móra-kutató, hogy a nagy író nem a Daru utcában született, hanem minden kétséget kizáróan azt ls hogy a Szarvas utca 19-os számú, akkor romokban álló ház Móra szülőháza. Ennek tizenhét éve. És 1972, február 8-án, Móra Ferenc halálá­nak 38. évfordulóján Kis­kunfélegyháza városa, tisz­nek. Tiszteleg a város a Mórát elrőeítő otthon sze­repének ezzel a nemes gesz­tusával. Móra emlékházát He­gedűs András, a Szegedi Tanárképző Főiskola főigaz­gatója avatta fel megnyitó beszédével. Arról szólt, ho­gyan hatottak a szülői ház A Móra- emlékház kunfélegyházi Móra-szobor­nál. A megemlékezést Fe­kete János kutató tartotta és közreműködött az ifjúság! Vegveskar. Délután a mű­velődési központban tartot­ták a Móra Ferenc emlékére kiírt verseny értékelését és díjkiosztását. Mintegy 2000 általános és középiskolás tanuló munkája fekszik azokban a dolgozatokban és kutatásokban, melyeket He­gedűs András főiskolai fő­igazgató, a Móra Ferenc­emlékverseny zsűrijének el­nöke értékelt. Külön díjaz­ták az iskolák kollektív műnkéit és az egyéni pályá­zatokat. Első díjat nyert az ének-zenei általános iskola alsós tagozata, a felsősök közül az Aranyhegyi általá­nos Iskola, középiskolák kö­zül pedig a Varga Jenő köz­gazdasági szakközépiskola Ezek az Intézmények meg­kapták Ligeti Erika Mórát ábrázoló plakettjét és 2 ezer forintos könyvtárfejlesztési összeget, AZ egyéni díjazot­tak közül Farkas Ilonát. Karsai Győzőt, Hevér Aran­kát és Kuruez Mártát emel­ték ki az általános Iskolás pályázók közül, középisko­lások versenyében pedig Fe­kete Emília, östváth Péter, Marton Zoltán és Koncz Erzsébet küldték be a leg­sikerültebb munkákat. A díjakat Korponl Zoltán, a városi tanács vb titkára ad­ta át. A díjkiosztás után irodalmi műsort adtak a vá­ros általános és középisko­láinak tanulói. Móra Ferenc kiskunfél­egyházi szülőházának fel­avatása és a tiszteletére rendezett emléknap a közös cél. közös feladat és közös tisztelgés jegvében született városunkkal. Szegeddel, Nem a rivalizálás jegyében, ha­nem annak az összefogásnak és akaratnak szellemében mely arra készteti a két várost, hogy megismerje a népnemzeti írók e°vik leg­nagyobbikát. Móra Ferencet, s ápolja, őrizze emlékét. T. L. VALASZOK A TANACSTAGOK RFQ7AMHI HIW ELHANGZOTT KÉRDÉSEKRE * A gáz nagy téma volt a városi tanács tagjainak be­számolóin, sok kérdést fe­szegettek az emberek vele kapcsolatban. A közvilágí­tásról „csupán" 71 kérdés, megjegyzés hangzott el. Ezekre válaszol most Hö­hogy az őszi hónapokban, éppen a tanácstagi heszá­kocsiVal két műszakban, te» hát reggel ó-tól este 10-ig mólók idején, a szokásosnál dnigozo hibaelhárító stere­sokkal több közvilágítási lám­pa nem égett a városban. A lök dolgosnak. Ezek felada­ta szinte kizárólag a laká­DEMASZ azért kényszerült a sok villanyhálózati hibáinak karbantartás elhanyagolttá- és a közvilágítás hibáinak a ra, mert nincs elegendő rőmpó József, a Dél-ma- szakembere: a szegedi kar­gyarorszógí Áramszolgáltató bnntnrtási és üzemetlátási Vállalat főmérnöke, Tölgye- feladatokhoz hatvan villany­si Béla, a városi tanács vb szerelőre lenne szükség, s építési osztályának Vezetője van negyven. és Korek Józsefné dr., az 1. kerületi tanácsi hivatal el­nöke. javítása. Akár 50—60 égőt is képesek egy nap alatt ki­cserélni. A Jó közvilágítás közér­dek, Ezért ae áramszolgál­tató vállalat köszönettel ve­A létszámhiányon külön- szí, Ha a lakosság bejelenti Rendbe hozták a közvilágítást a lapasztalt hibákat, híd­nt/ossápokat. A telefonon vett bejelentéseket (telefon­szdmufct 14-295, egészen 14-39T-ig, ennek hivása után M M kapcsolják a kirendeltséget) » ae év utolsó napjai- naplóban jegyzik fel és gonr doskodnak arról, hogy a Hi­bát ket-Hdrom napon belül, soron kívül kijavítsák. böző szervezeti Intézkedé­sekkel Igyekezett enyhíteni az áramszolgáltató, A múlt év végén a közvilágítási cso­portot összevonták az egyéb feladatokat ellátó csoport­tal, ban minden erőt a közvilá­Igen sok panasz volt as pítds rendbehozására fordí­utóbbi hónapokban grra. tottak. A tanácsi vezetőkkel hogy az utcai lámpák egy Jő tartott ellenőrzésen ennek része nem világít, a kiégett, eredményeképpen mintegy 3 tönkrement — vagy tönkre- ezer'lámpa közül (az összes tett — égőket, fénycsöveket szegedi közvilágítási lámpa sokáig senki sem cserélte ki. 40 százaléka) már mindössze Nem véletlenül került ez a 52 olyat találtak, amelyik is 'va^T közvilágítás' meé­kérdés a decemberi tanács- nem világított. Ezek után a tp^tjuf « t koeuitti if ülés elé, s a tanácstagok be- most mdr aránylag tűrhe- í^.l^lj* L O^KT. számololn ls igen sok észre- tőén rendbehozott közvilági­vétel hangzott el részben a tást igyekeznek as elért szín­tanácsot, i-észben az áram- vonalon tartani, szolgáltatót bírálva. A 2. számú választókerületből . ,(l , , , Farkas Imre, a 25-ösből Öo- HlbűbeíelenteS goly József, a 88-asból Haj- J nal István, a 91-esből Heiler . i r István tette szóvá többek ÍCle/OnOn között a közvilágítás hibáit, s a választókerületek számá- Néhány hónap óta kéthe­ból az is kitűnik, hogy a vá- tenként rendszeresen hoznak Közös ellenőrzés A naplónak mös érteima nácsi hivatal és üzemben­tartója, a DEMÁSE ugyaií­ls olyan megállapodást kö­tött erre az évre, hogy e naplóba a tanács megbízot­tal is betekinthetnek, ellen­őrizhetik, Sőt; a megrende­lő és a szolgáltató kétha­vonként rendszeresen t» együttesen ellenőrzik a köz­világítást, s ha olyan lám­pát találnak, medy nem vilá­gít, azért kéthavi ftramdí­ros minden részére állt a be Szegedre szerelőcsoporto- fj aze" Kel!ldvl ara,,£ÍT panasz, egy-egy utcát nem is kat Mórahalomról. A mára- iaA Aem szamiaznaa a dív érdemes példaként felhoz- halmi szakemberek mód szé­ni. resen járják a várost és ese­A decemberi tanácsülésen rélik a tönkrement égőket, adott tájékoztatójában a Egy másik ÚJ szolgálata MÁSZ-nak. Tehát csak azért a közvi­lágításért fizet ezen túl a ta­nács, amely valóban vllá­DÉMÁSZ már elismerte, DÉMÁSZ-nak: két rádiós- gított a köznek, Somogy- Károlyné felvétele Móra Panka, az író leú nya elvágja a szalagot Balesetet okozott a gondatlanság A bo lertöl felrobbant a benzingőz A gondatlanság okozott balesetet Szegeden, a Lon­doni körút 1. számú ház második emeletén. Balázs József fürdőszobájában ben­zinben mosott le autóalkat­részeket, majd meleg vízzel is le akarta öblíteni a tisz­tított tárgyakat. A gázbojler lángjától azonban a benzin­gőz felrobbant. A fürdőszo­ba és a szomszéd lakás be­rendezésében is kár keletke­zett, a válaszfal kidűlt. A balesetnél Balázs Jó­zsef első- és másodfokú égé­si sérüléseket szenvedett, s a Szegedi Orvostudományi Egyetem bőrgyógyászati klinikáján ápolják. A szomszéd lakásban megsé­rült házaspár szintén a kli­nikán részesült elsősegély­ben. Cukrászali lermékbpmutatá 1972. FEBRUÁR 10—Il-én a MÉK tarjántelepi ABC-áruházában MEK AGROKONZUM, SZEGED A 60 éves Darvas József írói terveiről Darvas József csütörtökön gű írónak vallottam, vallom „hivatalosan" ls belép a ma- magam — de azt is vallom, gyar irodalom nagy öregei hogy az irodalom az eszmei közé: február 10-én ünnepli elkötelezettség igazi érvé­60. születésnapját. Életműve nyét, értékét is csak az esz­— 1932 óta megjelent regé- tétlkai minőség, a színvonal nyel, szociográfiái, színda- döntheti el. rabjai — indokolta Is a jel- Az író tervek nélkül már zőt; írói, irodalomközéleti nem író. Sok tervem van tervel azonban fiatalos, tö- még _ de nem szívesen be­retlen alkotókedvről, ifjul szélek róluk, mert ki tud­akt vitásról vallanak. A ha- Ja, mlt ludok még belőlük todlk X küszöbén ars poe- megvalósítani? Mindeneset­ticájáról, s e tervekről nyi- re; ezekben a napokban latkozott Egyebek között kezdtem hozzá önéletrajzi megállapította; kötetem — vagy köteleim? — írói Indulásomkor, — megírásához, Talán nem is jó ez a megjelölés, hogy önéletrajz. A magam embe­ri fejlődésrajzán, a megélt negyven évvel ezelőtt, a magyar irodalomnak azt az örökségét vállaltam, amelyet a társadalmi kérdések, a „„ ,„__ .... , nemzeti sorskérdések iránti dolg°kon keresztul korraJ" érzékenyBég Jellemzett. Az­óta, mindmáig ezt igyekez­tem tehetségem, képességem szerint folytatni. A valóság megmutatása, az ellentmon­dások feltárása, s egyben a haladás irányába Való felol­dásának a segítése: ez volt mindig az írói programom. Kommunista elkötelezetné­Magas szovjet elismerés egy magyar tudósnak Az Antarktiszt kutató egyetem földrajztudományi szovjet bizottság a hatodik tanszékének vezetőjót. földrész fölfedezésének 160. * évfordulóján alapított em- Kitüntetése alkalmából dr. lékplakettel tüntette ki dr. K^^lőí?/ 1970. Láng Sándor professzort, az januárjában ünnepelte a Eötvös Loránd Tudomány- tudományos világ a Szovjet­unió Tudományos Akadé­miája leningrádi emlikün­nepségén a Bellingshausen­expedlció naryszerű eredmé­nyének, az Antarktisz föl­fedezésének 150. évforduló­ját. A Vosztok és a Mlrntj hajók történelmi útjának évfordulóján alapították az emlékplakettet, amellyel részint kiváló Antarktlsz­kutatókat, részint olyan kül­földi szakembereket tüntet­nek ki, akik szovjet vonat­kozású földrajztudományi kutató- és szakirodalmi munkásságot fejtettek ki. — Magam ez utóbbiak so­rába tartozom. Két évvel azelőtt Magyarország képvi­seletében részt vettem az említett ünnepségen, majd utána egy évet töltöttem vendégprofesszorként a le­ningrádi Zsdanov, a moszk­vai Lomonoszov, valamint a kazányl és az irkuckl egye­emen. Tudományos mun­kásságom jelentős részét szenteltem Grúzia és Ör­ményország, valamint az Antarktisz földrajzónak. — Bár a kitüntetés sze­mélyemben engem ért, az egész magyar geográfiának szól. Ez egyébként a szovjet Antarktisz-blzottsóg elnök­helyettesének, az emlékpla­ketthez csatolt meleg hangú kísérőleveléből ls kitűnik, amelyben többek között azt a reményét fejezi ki, hogy a magyar és a szovjet tudósok együttműködése az Antark­tiszon is egyre szorosabbá válik. zot szeretnék adni az elmúlt öt-hat évtizedről. A világról, az eseményekről, a mozgal­makról, amelyekhez kőzöm volt, az emberekről, akik­kel találkoztam. Eddigi éle­tem során voltam „lent" ls, „fent" ls- sqkféle nézőpont adatott a látásra, a tapasz­talásra. Mész­kereskedelem A járási pártbizottság kez­deményezésére tegnap, ked­den délelőtt tanácskozásra ültek össze Szegeden a já­rás fogyasztási szövetkeze­teinek elnökei, A tanácsko­zást dr. Kovács József, a járást pártbizottság első tit­kára vezette. Egyértelműen megállapították, hogy tavaly tovább fejlődött a szövetke­zetek kereskedelmi hálózata, az üzletek forgalma általá­ban 8 százalékkal növeke­dett. Lényeges előrelépés történt a tanyán élők Jobb ellátásának megszervezésé­ben. Gyarapodott a tanyai háztboltok száma, és tovább bővült az Itt található áruk választéka. Egyre több, napi használatban nélkülözhetet­len iparcikk került le a kis üzletek hiánycikklistájáról. Néhány községbén azonban Változatlanul akadozik — állapította meg a tanácsko­zás — a kenyér és péksüte­mény, valamint a Hús és húskészítményei« állandó árusítása. Dorozsma és Sán­dorfalva példájára hivatkoz­va sürgették a húsellátás társulisok útján történő megoldását. A szövetkezetek elnökei felvetették, hogy a kenyér, a palackos gáz, a tüzelőolaj is az építőanyagok árusltá­rinál a szállító vállalatok monopolhelyzete nehezíti el­sősorban a rendszeres ellá­tást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom