Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
62. évfolyam, 43. szám 1972. február 20., vasárnap Ara: 1 forint VILÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! Grecsko találkozó Szombaton délelőtt Anvar Szadat, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke fogadta a Kairóban pénteken hivatalos látogatásra érkezett Andrej Grecsko marsallt, a Szovjetunió nemzetvédelmi miniszterét. A megbeszélésen jelen volt Szadek egyiptomi hadügyminiszter is. Itt említjük meg, hogy pénteken, a késő esti órákban befejeződött az Arab Szocialista Unió, Egyiptom kormánypártjának rendkívüli kongresszusa. Anvar Szadat elnök záróbeszédében egyebek között rámutatott: arabközi viszonylatban fontos lépéseket tettek abban az irányban, hogy az agresszió elleni harc valamennyi ország közös ügye legyen, s ez kiemelkedő fordulópontot jelent az arab történelemben. TAVASZODIK A FÖLDEKEN A korai tavaszt ígérő februári napok már munkára hívogatják a szántóföldek dolgozóit. A forráslcúti határban, a Haladás Tsz-ben teljes erővel készítik elő a talajt az újburgonya ültetéséhez. A most következő héten megbontják a prizmákat és az üvegházba viszik hajtatni, csíráztatni a szaporítóanyagot, a vetőgumókat. A zöldborsó vetését is még ebben a hónapban megkezdik. Száz hold korai borsó termesztésére kötöttek szerződést a Szegedi Konzervgyárral. A forráskúti kertészetben már teljes a primőridény. Valóban tavaszi képet nyújtanak az üvegházak és a fóliasátrak. Eddig 30 ezer csomó pirosretket szállítottak el és szépen fejesednek a saláták. Két hét múlva megindul a „zöldárudömping": 200 ezer darab salátát szednek majd fel folyamatosan és visznek piacra. Megélénkült a határ hazánk híres fűszernövénytermesztő tájkörzetében, Makó környékén is. A termelőszövetkezetek több helyen megkezdték a fokhagyma ültetését. A gerezdekre bontott hagymát tűzdelik a porhanyós ' magágyba. Csongrád megyében Makó térségében hullott februárban a legtöbb csapadék: több mint harminc milliméter. Ezzel az időjárás már eleve megalapozta a kedvezően indult új idény jó termését. Az elmúlt esztendőt is eredményesen zárták az itteni hagymás gazdaságok: a holdankénti átlaghozam meghaladta a száz mázsát. Gondolnak a jövőre A DÉLÉP szerződései ipari tanulókkal Aligha van olyan vállalat, ösztöndíjak, szerződések minamely — több-kevesebb jog- den lehetőségét kihasználni, gal — ne panaszkodhatna a hogy a fiatal szakmunkások munkaerőhiányra. Márpedig, megmaradjanak a vállalatha kevés a munkáskéz, azt nál. nemcsak a vállalat, hanem Azok a tanulók, akik válpartnerei is megérzik. Ha pe- lalják a szerződés feltétedig az építőiparban nincs leit, havonta 250 forint öszelegendő munkaerő, annak töndíjat kapnak tanulmányi kárát látja a lakásépítkezés, idejük alatt, ennek ellenékárát mindenki. Márpedig az ben pedig kötelezik maguépítőipar országszerte nél- kat, hogy annyi időre, amenyT külözi a munkásokat. nyíre az ösztöndíjat kapták, A DÉLÉP is ugyanebben a szakmunkásként is a vállacipőben jár. Kevés a dolgo- latnál maradnak. Havonta 70 zójuk, szakmunkásokat alig ezer forintot fordítanak erre leijet kapni. A vállalat tisz- a DÉLÉP-nél, és minden retában van ezzel, nem is kap- ménv megvan arra, hogyerőni akar szakmunkásokat, ha- feszítéseik sikeresek lesznek, nem nevelni. Most 540 ipari Hiszen népszerű az ösztöndíj tanulójuk van. Ha szakmun- az ipari tanulók között, szíkás korukban is a vállalat- vesen megkötik a szerződést: nál maradnak, az sokat len- a havi 250 forint jól kiegédithetne a DÉLÉP helyzetén, szíti más juttatásaikat. Még Éppen ezért igyekeznek az némi konfliktus is keletkefllgyö ís gázprogramot készít elő Tegnap, szombaton dél- folytatnak tárgyalásokat emeeleit ülést tartott az algyői letes társasházak építéséről, nagyközségi tanács. A ta- megvalósul idén az öregek nácsülés Oláh Sándor ta- napközi otthona, s két ÁBCnácselnök-helyettes elnökle- áruház létrejötte is a küszötével munkálkodott: meg- bőn áll. S bár sok viszontárgyalta és elfogadta Tápai tagság után — tavaszra felNáncior rendőr őrnagy elő- épül az egészségügyi kombiterjesztésében a nagyközség nát, egyben azt is eredméközrendjének elműt évi álla- nyezve, hogy a régi egészpotát tükröző beszámolót, ségház felújításával bővíteni Ennek élénk vitájában fel- tudják az óvodát Ami az szólalt ár. Bereczki János, a egészségház befejezését késszegedi járási hivatal elnök- lelteti, az a nagyközség helyettese is. Ezután dr. egész lakosságát izgalomban Szögi Zoltán vb-titkár ter- tartó gázprogram. A tervek jeszlett elő beszámolót az szerint — erre az alapos előelmúlt év költségvetésének készítés a biztosíték — ebalakulásáról, fejlesztési alap- ben az évben nemcsak hogy jának felhasználásáról, illet- megkezdődött a program ve az idei költségvetési fel- megvalósítása, de o nagyközadatokról. A hozzászólások ség egyharmad részében be után a tanács a beszámolót is fejeződik. elfogadta. A tavalyl és idei bevéteEgyre nagyobb érdeklődést lek egyaránt 4 millió 700 tanúsít a nagyközség lakos- ezer forint körül vannak, sága a tanács munkája, ter- Ahhoz, hogy ebből ismét telvei iránt: az elmúlt heti fa- jen járdaépítésre, a vízhálólugyűlésen sokan be sem ju- zat terjesztésére, a közvilátottak a kultúrház termébe, gítás korszerűsítésére — a amikor az algyőieket a lakosság is jelentősen hozzáközségi vezetők kommunális járul bizonyára, hiszen a és gazdasági kérdésekről tá- múu éyben is több mint jékoztattak. Nem csoda: az , . . _ elmúlt fél évben 10 utcányi félmillió forint erteku torjárdát raktak le Algyőn, most sadalmi munkát végzett. A Mars—2 és a Mars—3 tudományos vizsgálatai Epiii a fűlőkozpont Somogyi Károlyné felvétel® Távolról, mint a regénybeli halóriás csontváza, közelről emberi teremtéssé egyszerűsül: készül a szeged-tarjánl építkezés 5-ös számú fűtöközpontja. A víztorony mögötti nlííl.naiiAMl területen egymás után alapozzák az új házakat, melyek közül egynek — a szegedi házgyár elemeiből — hetek alatt készítették el a DÉI.ÉP dolgozói a kétharmadát. Ezen a területen — mint ismeretes — 830 lakás épül fel GYERMEKVÉDELEM Fekete és piros karikák Tavaly januárban új intézmény kezdte meg működését a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézeten belül: a hivatásos pártfogói intézmény. Vezetője Szénási László, a gyermekvédő Intézet igazgatója: — Mint minden új intézménynek, ennek is az határozta meg elsődleges működését, hogyan sikerül kijelölni, meghatározni, elvekben körülhatárolni azokat a feladatokat, amelyeknek ellátására életre hívták. Ha ez jó, adottak a feltételek. Szerencsénk volt, a megyei tanács művelődésügyi osztálya igazán értőn, kifogástalanul oldotta meg feladatát. Az intézmény nem lett rendőr, sem bíró, sem hivatal, hanem padagógus. Feladata, hogy olyan nevelési tevékenységet tervezzen, szervezzen és folytasson, amelynek a gyermek látja hasznát. Célja: a bűnözés megelőzése, illetve lokalizálása — már gyermekkorban. — Ismert, egyszerű dolog, hogy a felnőttkori bűnözés a fiatalkoriból, a fiatalkori a gyermekkoriból táplálkozik. Az intézmény tehát egyrészt arra vállalkozott, hogy pedagógiai eszközökkel csökkentse, illetve megakadályozza, hogy a bűnöző gyermekek végigjárják a sort. zett a vállalat és a fiatalok között abból, hogy a DÉLÉP csak a második év második félévétől hajlandó ilyen szerződést kötni tanulóival. Ezt részben humánus szempontok diktálják, hiszen az első évben még nagy a lemorzsolódás. Sokan otthagyják a szakmát, mert mást vártak tőle. A vállalatnál azt szeretnék, hogy az ösztöndíj ellenében csak azok kötelezzék el magukat a pálya, a vállalat mellett, akik már tudják, mivel jár a szakma és vállalják ezt a munkát. Az ösztöndíjnak természetesen nevelő szerepet is szántak. Másodéves ipari tanulókkal kötnek szerződést a második félévtől, ha kérik, de csak akkor, ha az első:, félévben megfelelő tanulmányi eredményt értek eL Azt várja a DÉLÉP, hogy az ösztöndíj révén csökkenni fog a krónikus munkaerőhiány. Főként azokban a szakmákban, ahova a legnehezebb tanulókat találni. Hiszen a szükségesnél sokkal kevesebb vasbetonszerelőjük, ácsuk, hegesztőjük van. Az ösztöndíjat természetesen megkapják a kőművesek is, és minden más szakma tanulói, ha tanulmányi eredményük megfelelő. Gondolnak tehát a jövőre is a vállalatnál. És mindanynyiunk számára fontos, hogy erőfeszítéseik meghozzák a remélt eredményeket. A Mars szovjet automata szputnyikjai folytatják munkájukat. A Mars—2 február 18-ig 111, a Mars—3 pedig hat fordulatot tett a bolygó körül. Annak ellenére, hogy a Föld és a Mars közötti távolság eddig az időpontig 244 millió kilométerre növekedett, az automataállomásokkal a kapcsolat állandó. A rádiókapcsolatok során pályaméréseket végeznek, telemetrikus és tudományos adatokat vesznek. Január 22. és február 18. között a Mars—2 és a Mars—3 kozmikus készülékei folytatták a bolygó felületi es talaj-homersekletenek mérését, vizsgálták a bolygó domborzatát, meghatározták a Mars és a Marskörüli kozmikus térség légkörének jellemzőit. A kapott adatok szerint a porvihar befejeződött. A felületi hőmérséklet elérte a légkör nagymértékű átláthatóságakor várt szintet. Megállapították, hogy néhányszor tíz centiméterrel a talaj szintje alatt a hőmérséklet gyakorlatilag nem függ a napszakok váltakozásától. Az évszakonkénti hőmérsékletváltozás is csekélyebb ebben a melysegben, mint a bolygó talajának felszínén. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a Mars talaja vagy kőzete rossz hővezető. Kiderült, hogy a bolygó felületén, azokban a térségekben, amelyekben a méréseket végezték, a légnyomás 4—8 millibar között ingadozik. Meghatározták a Mars ionoszférájának határait. Az alsó határ 80—110 kilométer magasságban fekszik. A magasság növekedésével egvideig jelentősen emelkedik, majd folyamatosan csökken az elektronkoncentráció. Másrészt, hogy kellő időben és módon való beavatkozással elérje: ne legyen, vagy egyre kevesebb a bűnöző gyermek. Ennek érdekében körültekintően, tudományos alapossággal vizsgálják a gyermekek mikro- és makrokörnyezetét, magát a gyermeket. A pontos helyzetfeltárás alapján úgy jelölhetik ki a tennivalókat, eljárásmódokat, hogy az feltehetően eredményre vezessen. — A munka olyan sokrétű, hogy nem nélkülözhetjük a különböző intézmények segítségét, az állandó kapcsolattartást. Természetesen elsőrendűen fontos az iskolákkal való kapcsolat, hiszen ez az intézmény látja meg legjobban, fedezi fel leghamarabb: a gyermek hátrányos helyzetű, veszélyeztetett. Az intézmény fennállása óta eltelt időszakban sikerült kialakítani azt a metódust, amellyel ma is dolgozunk. A gyerekekkel való beszélgetések eredményeit, a nevelőmunka vizsgálatával foglalkozó anyagokat bekérjük a megye és a város valamenynyi iskolájából. Vannak fekete karikás és piros karikás gyerekek. Az előbbiek dolgát még rendezni tudja az iskola, a piros karikásokét már nepi. ök kerülnek a mi pártfogóinkhoz. Ha az iskola az így szervezett eljáráson kívül számára is váratlanul segítségre szorul: negyvennyolc órán belül megjelenünk. Az intézmény egy év alatt polgárjogot szerzett. Bebizonyította: jó pedagógus. S. E. r