Délmagyarország, 1972. február (62. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-19 / 42. szám

4 SZOMBAT, 1972. EEBRUÁR 19. 3 Szegedi emlékek Mély vízben Vadas Kis Lászlót bemu­tatni hálás, de nehéz fel­adat. Mint tenoristát jól is­meri a szegedi közönség, sokféle szerepét felsorolni, elemezni egy újságoldal is kevés volna. Azokat a fel­emelő színpadi pillanatokat, elmélyült szép alakításokat, amelyek művészi pályáját jellemzik közönsége a szivé­ben hordja, szavakkal fel­idézni alig lehet. A riporter az olvasókkal együtt inkább arra kíváncsi, mit jelentett Vadas Kis László számára a Szegeden töltött nem keve­sebb mint tíz esztendő. — 1958 tavaszán találkoz­tam Pesten Vaszy Viktor ral. Meghallgatott, s ősszel már a Szegedi Nemzeti Szín ­ház társulatának tagjaként kezdtem az évadot. A ta­nács nagy szeretettel, a szín­ház főszerepekkel fogadott, pedig nem egy vezető színé­sze volt Szabó Miklós. Var­ga Róbert, Medgyesi Pál ját­szott már ott. A kitűnő fo­gadtatás után azonnal mély vízbe dobtak, A Trubadur volt az első szerepem, ame­lyik a tenor szerepelt között az egyik legkényesebb, leg­igényesebb. — Emlékezetes szegedi sze­repei? — Szegeden én csak nagy szerepeket énekeltem, a vi­lágirodalom gyöngyszemeit, amilyenekre sok kiváló te­norista évtizedeken át csalt vágyik ... Énekeltem úgy­szólván az összes Puccini operát, a Verdi szerepek közül is a legszebbeket, a Don Carlost, az Allarcosbál­ból Richárd grófot, az Aidá­ból Radameszt, Otellót, nincs olyan énekes, akine'.t ne volna vágya legalább egyszer elénekelni ezeket. Az Otelló különlegesen nagy próbának vetett alá. Az 1980—81-es évadban mutatta be a színház ezt az operát, Medgyesivel, aki röviddel a bemutató után el kellett hagyja a társulatot. Szep­tember 23-án behívott ma­gához Vaszy, s azt kérdez­te, mennyire tudom a sze­repet. Két áriát tudtam be­lőle. Ennek ellenére rám osztotta Otelló alakítását. Pontosan egy hónapra rá — élesen emlékszem! — októ­ber 23-án este 7 órakor én már mint Otelló mentem ki a színpadra. Még ma is rémület fog el, ha erre gon­dolok. Nem tudom, hogy mertem vállalkozni erre a feladatra. Rendesen 10—15 éves színházi és énekesi ru­tin és emberi tapasztalat kell Otelló megformálásá­hoz. Én csupán harmadik éve voltam a színháznál. De szép sikert arattam, s ez kárpótolt szenved csőimért... — Mély vízből tehát bő­ven kijutott önnek Szege­den. — Szeged nem is mély víz, hanem veszedelmes, fe­neketlen tó volt. Vaszy ra­gyogó színházat csinált, de roppant sokat követelt a színészektől, holott a lehető­ségek elég szűkösek voltai: az elmélyült munkához. Sa­ját aszkéta életünkre vol­tunk utalva. Nem voltak például olyan korrepetito­rok. akikre rábízhatta volna az ember magát és a hang­ját. Emellett tíz év alatt so­ha nem volt emberhez mél­tó lakásom, albérletekről al­bérletekre vándoroltam, fa­gyoskodtam. Volt idő, ami­kor nagy kabátban jártam mosakodni. Emiatt sokszor voltam beteg, de hiába for­dultam a tanácshoz, csak Ígéreteket kaptam. „Merre menjek, én Otelló!" — áll­tam az utcasarkon nemegy­szer, amikor nem volt hol aludjak. — Hogyan fizetnek egy szegedi színészt? — Látja, ezt még soha senki nem kérdezte meg tő­lem. Volt olyan hónap, ami­kor 56 előadásért kaptam 2000 forintot. Nem jött ki annyi órabér, mint egy rosz­szul fizetett kubikosnak. De ez nem szegedi specialitás, másutt is így van. s más mesterségeknél is előfordul. 3-4 forintos órabérért dol­goztunk. — Mi a véleménye a sze­gedi színikritikáról és az ottani közönségről? — Bár a szegedi kritika engem mindig megbecsült, én fenntartásokkal fogad­tam. Véleményem szerint általában a magyar zenekri­tika magasabb fokon is áll­hatna. Tervem, hogy ha fel­hagyok az énekléssel, vala­milyen formában a zenekri­tika minőségének javításán munkálkodom majd. A sze­gedi közönség? Nagyon ked­ves a szívemnek! Sok sze­retetet kaptam közönsé­gemtől, ennek köszönhetem, hogy a válságos időket is átvészeltem, s hogy végül is megtanultam énekelni. Az ő ragaszkodásuk, tapsuk adott erőt a munkához, az örökös megújuláshoz. Ezenfelül nagyszerű partnerekkel ját­szottam együtt, Karikó Te­rézzel, Harmath Évával, Turján Vilmával, Littay Gyulával, Sinkó Györggyel, Gyimesi Kálmánnal s má­sokkal, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Szívesen gondolok vissza Versényl Idára is, aki oly meleg szív­vel rendezte előadásainkat. A Vaszy Viktor keze alatt felhangzó operák örök szép emlékeim Szegedről, ahová bármikor boldogan megyek énekelni. Vadas Kis László, a Ma­gyar Állami Operaház ma­gánénekese bízik benne, hogy a kapcsolat közte és Szeged között a jövőben is fennmarad, s közönségével is találkozik még a Szegedi Nemzeti Színházban. Gulay István Vezeték­fektető gép A Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája szibériai reszlegének Bányászati In­tézetében az Odesszai Épí­tőgép Gyárral karöltve ötle­tes pneumatikus árok nél­küli vezetékfektető gépet szerkesztettek. Az önjáró pneumatikus gépet széles körben alkalmazzák ország­utak, autópályák, vasúti- és villamosvonalak, repülőtéri leszállóhelyek alatt áthala­dó vezetékek építésénél. A gépet sikeresen használják gyárak és bányák belső re­konstrukciójánál is. Az új szovjet pneumatikus vezetékfektető gép nagyobb teljesítményű és tartósabb az eddigi típusoknál, felépí­tése egyszerűbb, működése hibamentes. Külsejét tekint­ve rakétára emlékeztet. Tör­zse sima, elöl hegyben vég­ződő henger. A gép farokré­szén levő csőcsatlakozón sű­rített levegő áramlik. A pneumatikus vezeték­fektető gerendához hasonló­an mozog a földben, maga előtt és oldalt tömöríti a ta­lajt, sima falú egyenes fura­tot alakítva ki. A szerkezet 40 méter hosz­szú, 135 milliméter átmérőjű furatot tud kiképezni, de az útmérő egy szélesítő feltét­tel megkétszerezhető. Laza talajban óránként 70—80 méter az előrehaladás, szi­lárd rétegben 12—15 méter. Hol született Poiitzer György? Kissé késve, de mégis le­törlesztette adósságát könyv­kiadásunk a magyar szár­mazású, világhírű francia fi­lozófus, az antifasiszta elllenállás mártírja, Poiit­zer György iránt. A filo­zófia és a mítoszok cím­mel a Kossuth Kiadó meg­jelentette válogatott tanul­mányainak 1969-ben Párizs­ban kiadott kötetét magya­rul, egy-két írás kihagyásá­val és pótlásával változtatva kissé a francia eredetin, Kiegészítették a francia ki­adást Louis Aragonnak a harcostársára való visszaem­lékekésével is. Ennek a bevezetőjében, lapalji jegyzetben olvasha­tunk csupán Poiitzer ma­gyar származásáról. „1903­ban' született Szegeden" — mondja ez a jegyzet. De bármennyire is hízelegne ez városunknak, nem így van. Az utóbbi időkben taián túl sokat is bizonygattuk, hogy Poiitzer György a szegedi főgimnázium tanulója, s a Tanácsköztársaság idején a szegedi forradalmi diákmoz­galmak vezető alakja volt, nyilván innen a tévedés. A valóságban az Árva megyei Trsztenán született, a Heves megyei Selypen, a mai Lő­rincin nevelkedett, és váro­sunkba csak 1917-ben ke­rült. De bizonyos, hogy ezek mz új kutyaszláv Kétszer annyi Moszkvics A kilencedik ötéves terv­ben a Szovjetunióban az új ipari objektumok építésével egyidőben több vállalat re­konstrukciójára is sor kerül. A Lenini Komszomolról el­nevezett Moszkvai Autógyár rekonstrukciójára az elmúlt évben került sor. Az újjá­épült üzemben nemrég kezd­ték meg újra a termelést. Ritmikusan mozog a fu­tószalag. Frissen festett új Moszkvics személygépkocsik gördülnek le róla. A fő­épület, ahol a szerelőszalag húzódik, egyike a Szovjet­unió legnagyobb autóipari létesítményeinek. Termelő területe 228 ezer négyzet­méter. A különböző üze­meket 35 kilométer hosszú futószalag köti össze. A régi autógyár naponta 400 gépkocsit készített. Az új üzem lehetőségei e szám kétszeresének elérését biz­tosítják. (APN—KS) Sikerrel mutatta be a te­levízió Mikszáth Kálmán: A fekete város című regényé­ből forgatott filmsorozatát. A televíziós adoptáció egyik jelenetéről, amelyet két al­kalommal is láthattunk — az első rész utolsó és a máso­dik rész első perceiben — , azóta is sok szó esett. A vetítést követően töb­ben keresték meg személye­sen és telefonon a film ren­dezőjét, Zsurzs Évát a kér­déssel : valóban megölte-e Egri István a szép magyar vizslát? Voltak bizakodób­bak, akik afelől érdeklődtek, hogy klgyógyul-e sebeiből Fityke? Mert Fityke néven vonult be a köztudatba s egycsapásra sztár lett E gyors karrier nem Is meglepetés: Fityke „kamera közelben" nőtt fel, apja szép sikereket ért el a művész pályán. Fityke apja legutób­bi szerepét Lengyel József „Igéző" című írásából ké­szült televíziójátékban ala­kította, nagy közönségsiker­rel. Valóságos főszerep volt. Egyébként Fityke testvérei is „A fekete városban" mu­tatkoztak be a közönségnek, Vöröskőy Dános: »4 SQMGI ESKMBI visszalél' 22. — Egy tanítványa, Medgyes Kati aznap Mag­dánál aludt, hogy reggel a rossz lábával ne kelljen külön beutaznia Násfáról, s egyenesen innen indulhasson. — No, persze. Ez érthető. — A kislány a szomszéd szobában tartózko­dott, s már kényelembe is helyezte magát. A járógépe mindenesetre ott volt az előszobában. Épp csak beköszönt, bebukdácsolt a mankóival, s amíg ott voltam, nem mutatkozott többé. Azt hiszem, fürdött. Igen, a víz csobogását is hal­lottam. — ön meddig maradt? — 0, egyáúalán nem soká! Magda kért, hogy siessek vissza az iskolába, s vegyem ma­gamhoz a jegyeket, a szállásnyugtákat, meg az útitervet. Fél nyolckor már ott is voltam a ta­náriban. Kinyitottam a fiókot, s az asztalra tet­tem az iratokat, hogy átfussam őket. Tudja, hogy van ez: az ember ott is felejthet valamit. — Természetesen. Más nem történt? — Más? Nem. Illetve... — Nos? — Egy apróság. Egy ablakot közben bezár­tam. Valaki nyitva felejtette, s féltem, hogy éj­szaka szél kerekedik. — Értem — bólintott Beke. — Hát, akkor mennék... A tanárnő elvörösödött — Valamit, hogy egészen őszinte legyek, még kötelességem elmondani magának, ön előtt nem kívánom eltitkolni. Igaz, hogy szégyenkeznem kell miatta, de megérdemlem. — ígérem, diszrkét leszek! — Magdának van valakije ... — Ugyan! — De, sajnos. Beleolvastam az asztalon ha­gyott levelébe. Az őrnagy vállat vont — Elvégre ön is asszony ... — Gondolja? —- Már miért ne? Az asszonyok kíváncsiak... — A levél sajnos, egy férfinek szólt. Magda kétségbeesetten közölte benne, hogy nem tud­nak találkozni. Megbetegedett, nem mehet el a kirándulásra, bár „oly szép és romantikus lett volna..." Ha már így van, ha a sors megta­gadta tőlük a viszontlátást, legalább a levél­ben őszinte lesz: igenis, emlékszik a tátrai tu­rbtaházban eltöltött szép napokra. „Ifjúságom legszebb emléke!" — írta. Hát nem borzasztó? Hiszen férje és gyereke van! Amellett oly meg­fontolt asszonynak látszik! Egy pedagógus, egy matematika tanárnő! Nem képtelenság ez, fő­hadnagy elvtárs? — Remélem, nem ... Beke melegen kezet fogott Csalogány kis­asszonnyal, megköszönte a meggyes pitét, és sietve elhagyta a szobát Az utcán frissen, felszabadultan föllélegzett. A rendőrségen már várta a veszprémi orvos­ról beszerzett anyag, közte egy fénykép is. Be­ke szemügyre vette, és elmosolyodott A képen felismerte az öregurat, akit a Vadgalamb tera­szán látott Igen, ő meg a két, tömött hátizsákkal felsze­relt fiú ült ott a lövedékek becsapódásának pillanatában. Azok hárman éppúgy meghalhat­tak volna, mint a kislány, aki a kávét hozta, vagy az I/B növendékei... Az öregúr azóta biztosan hírt kapott Sárkány tanárnőtől, de ak­kor, azon a reggelen nem ért el hozzá a levél, amit a tanárnő nyilván Medgyes Katival akart átadatni neki. Tanítványával, akinél jobb ba­rátnőt nem is kívánna magának... Nos, ha a tanárnő tudja, hogy a Vadgalam­bot szét fogják lőni, s ezért betegséget színlel és otthon marad, szerelmét aligha ültette volna oda a teraszra, hogy a diáklányokkal együtt meghaljon. Mi haszna lehetett volna az öregúr halálából? Érzéseit titokban tartotta, s így utó­lag se mondhatta volna: alibim van, hiszen azt, aki drága volt számomra, odarendeltem, épp úgy, mint a tanítványaimat. A kapcsolat oly ir­reális é3 elvont volt, hogy gyakorlatilag képte­lenség lett volna hivatkozni rá. Nem. az orvos halála aligha szolgált volna mentségül Sárkány tanárnő számára. De az, hogy odarendelte, va­lóban alibinek számíthat. Éop úgy, mint Csalo­gány kisasszony makacssága, amellyel megtil­totta, hogy a lányok átszá! ljanak a turistabuszra. A két tanárnő eszerint ártatlan. S ha így van, akkor egyetlen megoldás marad: az úti­tervet meghamisították! A cselhez ismerni kel­lett a két tanárnő jellemét, az egyik precízsé­gét, pedantíriiját, a másik rendíthetetlen enge­delmességét, tudni, hogy Csalogány kisasszony s-igorúan tartani fogja magát az utasításhoz, a Sárkány tanárnő által papírra vetett útitervhez. (Folytatjuk.) voltak számára a legdöntőbb évek: a forradalmi szerep­lés, első publicisztikai írásai Szegedhez fűződnek. Egy másik apró pontat­lanság is a kötetbe került. Franciául, miért miért nem, ő nem Georges, hanem csak George alakban használta nevét, így szerepel a francia szakirodalomban is, s így jelent meg itthon 1946-ban A filozófia alapelemei című könyve is. Végül: nem ártott volna Aragon szép bevezetőjén kí­vül Poiitzer hazai pályakez­déséről, indításáról többet írni, s idézni Illyés Gyula Hunok Párizsban című írá­sából is a róla szóló jellem­ző szövegrészeket. Hiszen Poiitzer és Illyés ifjúi sor-a olyannyira párhuzamos voltl P. L. ők kísérték a lőcseieket a tragikusan végződő újévi vadászatra. A vizsla család Szigethy Kálmán idomár tu­lajdona s a filmgyár gödöl­lői telepén él. Rendkívül fe­gyelmezett kutyák s mint Zsurzs Éva elmondta, egyes­egyedül csak gazdájuknak hajlandók e ngedelmeskedni. Az ő parancsszavára azon­ban mindig mindent meg­tesznek, annál a bizonyos vadászati jelenetnél a ren­dező úgy tervezte, hogy a kutyát elaltatják. Fityke egészséges szervezete azon­ban semmiféle altatóra nem reagált, a gazda parancsára azonban elvágódott a hóban. A vágóasztalon pedig olyan élethűen sikerült összeállíta­ni a jelenetet, hogy valóban úgy érezte a néző, hogy a lőcsei főbíró halálra sebez­te a vizslát. A felvételek során filmbeli gazdájának a Görgey Pált alakító Besse­nyei Ferencnek nem enge­delmeskedett Fityke így ka­merán kívül, a nézők szá­mára láthatatlanul mindig ott járt Bessenyei előtt a vizsla gazdája, idomára. NflPl KISLEXIKON a közmű­fejlesztési hozzá­járulásról Azt hinné az ember, hogy csak öröm, ha egy-egy utcába beveze­tik a gázt, csatornát, járdát, utat építenek. Vannak azonban tulaj­donosok, akik kifogá­solják, hogy nemcsak azért kell fizetni, ha házukba bekötik a gázt, hanem abból a költség­ből is részt kell vállal­niuk, amelyet hosszú ideig a tanács fizetett a közműfejlesztésért. A Rendelet? A közműfejlesztési hozzájárulásról a 8/1970. (IV. 16.) ÉVM—PM ren­delet közli a pontos tudnivalókat, illetve azt, hogy az út, járda, víz­vezeték, gázvezeték, csatorna stb. létesítése­kor minimálisan, illetve maximálisan mennyivel kell hozzájárulniuk a te­lek' és háztulajdono­soknak a költségekhez. Mivel a különböző hely­ségekben mások és má­sok a kommunális és anyagi feltételek, a ren­delet értelmében az il­letékes tanácsoknak kellett megállapítaniuk az adott kereteken be­lül, hogy mennyi hoz­zájárulást kérnek. A Felújítás? A rendelet csak ak­kor érinti a tulajdono­sokat, ha új közmű lé­tesítéséről van szó. Ha a tanács nem újat épít­tet, csupán a régit újít­tatja fel, nem terheli vele a lakosságot. A közműfejlesztési hozzá­járulásból befolyó pénz egyébként a tanács fej­lesztési alapját növeli, amelyből így többet tud közművesíteni. A Porta? A helyi adottságoktól függően határoztak a tanácsok saját rendele­tük megfogalmazásáról: ahol például a lakók két telek nagyságú bir­tokkal rendelkeznek — nem egy nagyközségben van így —, portánként határozták meg a hoz­zájárulás összegét. Gya­kori vád volt az is, hogy így a háztulajdo­nosok hátrányba kerül­nek azokkal szemben, akik mint bérlők min­denhez ingyen jutnak hozzá, de egyre többen látják be, hogy a köz­művesített telek vagy ház értékének növeke­dése megéri ezt a mél­tányos hozzájárulást, amely csak töredéke a költségeknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom