Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
r VASÁRNAP, 1978. JANUAR Sfl. Külpolitikai REFLEKTOR A* elmúlt héten a nemzetközi élet figyelme a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testülete Prágában megtartott értekezletének eredményeire összpontosult. A prágai találkozó új, fontos lépés a jelenlegi nemzetközi helyzet megérett kérdései megoldásának útján. Az 1966-os bukaresti deklaráció javasolta először az európai biztonsági és együttműködési konferencia összehívását, az 1969. márciusi budapesti ülés felhívással fordult a kontinens országaihoz, hogy konkrét lépésekkel törekedjenek az enyhülésre és a leszerelésre, a biztonsági értekezlet előkészítésére. A prágai dokumentumok A Varsói Szerződés tagállamai ismét igazolták, hogv változatlanul kezükben tartják az európai problémák megoldására Irányuló kezdeményezést. A prágai tanácskozásról kiadott nyilatkozattal 7 szocialista ország új szakaszt nyitott az európai kapcsolatokban, és valamennyi eddigi pozitív kezdeményezésnek mintegy szintézisét adta. Mélyrehatóan elemezte kontinensünk helyzetét, az érdekelt kormányok, s az egész nemzetközi közvélemény elé tárta a biztonság és az együttműködés konkrét elveit. Választ adott az európai népeknek az őket oly annyira foglalkoztató kérdésekre: hogyan lehet biztosítani kontinensünk tartós békéjét és biztonságát, hogyan lehet tovább fokozni a különböző társadalmi rendszerű országainak együttműködését? Az európai fegyveres erök csökkentésére tett javaslatban a Varsói Szerződés országai ezúttal a korábbiaknál is sokkal világosabban és egyértelműbben foglaltak állást, amikor meghatározták, hogy a fegyveres erők csökkentése az európai nemzeti haderőket és a két európai katonai tömb országainak területén állomásozó idegen haderőket egyaránt érintené, valamint azt, hogy a haderőcsökkentések kérdése nem lehet kizárólag az európai politikai-katonai tömbök közötti tárgyalások témája. Az európai biztonsági értekezlet összehívásával kapcsolatban hangsúlyozták; a Varsói Szerződés országai szükségesnek tartják, hogy még az idén megtörténjék az értekezlet összehívása, és az előkészítő tárgyalások megkezdése Helsinkiben. A kétnapos prágai találkozó kifejezésre Juttatta a szocialista közösség békés törekvéseit, azt a szándékát, hogy az európai béke és együttműködés érdekében mielőbb áttérjenek a szavakról a konkrét tettekre. A nemzetközi élet közkézen forgó dokumentuma, a prágai ülésen elfogadott közvélemény, az európai békével és biztonsággal foglalkozó nyilatkozat, valamint az Egyesült Államok folytatódó indokínai agressziója ellen állást foglaló nyilatkozat. Nixon! kortesb&jelontéa Nixon amerikai elnök bizonyára számított erre az elítélő nyilatkozatra, mert a prágai tanácskozás kezdetének idején váratlanul a televízió képernyője elé állt, és nyolcpontos vietnami „béketervet" terjesztett elő. Annál ls inkább furcsa időzítés volt a bejelentés, mert alig néhány nappal azelőtt hangzott el a hagyományos év elejei kongresszusi üzenet, amelyben Nixon ismét semmi újat nem mondott Vietnamról, inkább amolyan választási kortesbeszédre vallott Ennek a múlt heti dramatizált bejelentésnek ls erősen ilyen íze volt, és minden bizonnyal kettős célja: „megelőzni" a Varsói Szerződés tagállamának állásfoglalását, és csökkenteni a választások évében az amerikai nép megosztottságát a vietnami háború kérdésében. A nyolcpontos nixoni terv egyáltalán nem szól arról, hogy az Egyesült Államok miként kívánja dél-vietnami politikai kötelezettségeit felszámolni. Ehelyett csupán a katonai kötelezettségvállalások korlátozását helyezi kilátásba, ezt is homályosan és különböző feltételekhez kötve. Ráadásul ez az aktus egy bizalmas tárgyalásokon már tavaly elhangzott — és visszautasított —, titkosnak minősített terv nyilvánosságra hozása volt, ami egyértelműen elítélendő. Lényegében a titkosságból előrántott nyolcpontos „elgondolás" célja nemcsak a belső ellenzék megnyugtatása, hanem az amerikai elnök kínai látogatása sikerének biztosítása volt. Am a VDK fővárosában hangsúlyozzák, bár a nixoni javaslatoknak vannak pontjai, amelyek vita alapját alkothatják, a teljes rendezés csak a DIFK hétpontos javaslata alapján valósulhat meg. Hanoiban egyöntetű a vélemény, Nixon Javaslatai új, tetszetősebb köntösben, Washington régi politikáját tartalmazzák. Aktív szovjet diplomácia Az elmúlt héten ismét jelentős szovjet diplomáciai tevékenység hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét. Egy politikai tény Jogi megerősítésének tekintik a Bangla Desh Népi Köztársaság bejelentett moszkvai elismerését Az a következetes erkölcsi, anyagi és politikai segítség, amelyet a Szovjetunió nyújtott kezdettől fogva a függetlenné vált köztársaságnak, előrevetítette a kapcsolatok fejlődésének lehetőségét. A másik esemény Gromiko szovjet külügyminiszter tokiói látogatásának a vártnál látványosabb eredményei megerősítik, hogy Japánban jelenleg igen befolyásos politikai, és különösen gazdasági körök törekednek a kapcsolatok javításából származó nyilvánvaló előnyök kiaknázására. Politikailag kiemelkedő a szovjet—japán tárgyalánokról szóló közlemény, amely ismerteti, hogy még az idén elfogadásra beterjesztik a két ország hivatalos békeszerződését. Az egyiptomi diákmegmozdulásokból — Szadat elnök került ki győztesen. És most Moszkva várja az EAK elnökét. A magas szintű szovjet—egyiptomi tárgyalások bizonyára kedvező hatással lesznek a holtponton levő közelkeleti válság egyébként veszélyesen mozdulatlan állapotára. Markovits Tibor A Luna-19 folytatja tudományos tevékenységét # Moszkva (TASZSZ) A Luna—19 szovjet automatikus űrállomás folytatja tudományos tevékenységét a Hold-körüli pályán. Négy hónap alatt az űrállomás 1358 fordulatot tett meg a Hold körül. A Luna—19 pályája paramétereinek rádiótechnikai mérése segítségével és az űrállomás pályája rendszeres, hosszan tartó megfigyelésélnek módszerével folyik a Hold gravitációs mezőjének kutatása. Az űrállomás állandóan méri a bolygóközi mágneses mező jellemzőit a Hold-körüli térségben. Mindkét kísérletet azzal a céllal végzik, hogy pontosabban ellenőrizhessék a Hold belső felépítésére vonatkozó tudományos feltételezéseket. A Hold-körüli térségben folytatódik a kozmikus sugárzás jellemzőinek tanulmányozása. A Holdtól 200 millió kilométerre levő Mars—2 és Mars—3 űrállomások berendezései hasonló méréseket végeznek. Márciusban választások Lengyelországban 0 Varsó (MTI) Szombaton plenáris ülést tartott a Lengyel Népi Egységfront országos bizottsága. Az ország belpolitikai élete jelentős eseményének számító tanácskozás elfogadta a front programját, felhívását a március 19-i nemzetgyűlési választásokra. Az ülésen Janusz Groszkowskl professzor, az országos bizottság elnöke elnökölt. Jelen voltak a párt és állami élet vezetői, élükön Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Piotr Jaroszewlcz miniszterelnök, Józef Cyrankiewicz, az államtanács és Dyzma GalaJ, a szejm elnöke. BT-határozattervezet Rhodesiáról # Ad disz Abeba (AP) Tíz afrikai ország képviselői a rhodesiai helyzettel foglalkozó határozattervezetet dolgoztak ki, amelyet hétfőn terjesztenek a Biztonsági Tanács Addisz Abebai ülésszaka elé. A határozattervezet felkéri Nagy-Britanniát, hogy hívja vissza Rhodesiából a Pearce-bizottságot, tegyen intézkedéseket a rhodesiai afrikai többség érdekeinek védelmében, ítélje el a törvénytelen Salisbury-i rezsim által az afrikai lakosság ellen hozott brutális- elnyomó intézkedéseket. Királyi kormányülés Kambodzsában Laoszi fegyvertény 0 Hanoi (VNA) A kambodzsai nemzeti egységfront királyi kormányának miniszterei, a nemzeti egységfront vezetői és a népi felszabadító fegyveres erők irányitói Kambodzsa felszabadított területén rendkívüli ülést tartottak. Az ülésről kiadott közlemény élesen elítéli „Nixon új politikai és diplomáciai szédelgéseit". A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Phnom Penh-i bábcsapatok és saigoni csatlósaiknak a 6-os és a 7-es számú országúton tavaly elszenvedett vereségei katonailag, politikailag, gazdaságilag és pénzügyileg válságos helyzetbe sodorták a Phnom Penh-i rezsimet. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy fokozott katonai, politikai, gazdasági és pénzügyi segítséget nyújtson a Phnom Penh-1 árulóknak uralmuk meghosszabbítása érdekében — állapítja meg a közlemény, hozzáfűzve, hogy mindez hiábavaló, s 1972-ben a kormánycsapatok még súlyosabb vereségeket fognak szenvedni, mint 1971-ben. A közlemény szerint a kormány és a nemzeti egységfront kül- és belföldi erői egységesen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy megalkuvás és meghátrálás nélkül kell harcolni a végső győzelemig. J ) Vlcntiane (Reuter) jabb nagyszerű fegyvertényt hajtottak végre a laoszi hazafiak. Szombatra virradó éjjel támadást indítottak Luang Prabang királyi székhely repülőtere ellen. Huszonöt aknalövedékük csapódott be a repülőtér térségében. 0 Saigon (AP, UPI) B—52-es típusú amerikai sugárhajtású légierők szombaton is folytatták támadásaikat a Laosszal és KamRatifikációs vita az NSZK-ban B onnban megkezdődött az a hosszú, és nehéz küzdelem, amely elvezethet a moszkvai és a varsói szerződések ratifikálásáig. Európa politikusai és az európai országok közvéleménye fokozott érdeklődéssel figyeli a bonni csatározásokat. Hiszen gyakorlatilag most dől el Brandték keleti politikájának sorsa. Jó néhány szerződés, megállapodás született már eddig, de ezek egyike sem rendelkezik még parlamenti jóváhagyással. Lényegesen többről van tehát szó, mint egyszerű jogi csetepatéról: az NSZK és a szocialista országok viszonyáról, az európai enyhülésről. A ratifikációs eljárás első két akadályát sikerrel vette a kormánykoalíció. A Buddesrat, a szövetségi tanács (amely lényegében a felsőháznak felel meg) jogi bizottsága hét szavazattal, négy ellenében úgy döntött, hogy a szovjet—nyugatnémet, valamint a lengyel— nyugatnémet szerződés összhangban áll az alkotmánnyal. A szövetségi tanács bizottságaiban a nyugatnémet tartományok egyegy miniszteri rangú képviselője foglal helyet. A szavazási eredmények megmutatták, hogy a szociáldemokraták és a szabaddemokraták egységesen a szerződések mellett, a kereszténydemokraták és a keresztényszocialisták pedig azok ellen szavaztak. A másik kérdésben — szükség van-e a Bundesrat ióváhagyására a ratifikációhoz — még jelentősebb eredményt könyvelhetett el a bonni kormány. Az történt ugyanis, hogy a szövetségi tanács nyolc szavazattal elvetette a javaslatot, s kimondta: nincs szükség a Bundesrat hozzájárulására, mert nincs szükség alkotmánymódosításra. A nyolc szavazat azt mutatja, hogy a CDU—CSU ellenzék egyik képviselője (a titkos szavazás ellenére úgy tudják, hogy egy schleswigholsteini miniszter volt az ellenzék „rendbontója"), a kormány álláspontja mellett szavazott. Az, hogy a javaslat nem kerül a szövetségi tanács plenáris ülése elé azért is lényeges, mert a Bundesratban az ellenzék egy szavazattöbbséggel rendelkezik. Ez pedig meghiúsíthatta volna a ratifikációt. A Bundesrat külügyi bizottsága is úgy döntött, nem él ellenvetéssel a szerződésekkel szemben. Az első akadályok vétele után most tovább halad a politikai vita a szövetségi köztársaságban. Még hosszú és nehéz időszak várható májusig. Barzel máris bejelentette. hogy szükség esetén alkotmánybíróság elé viszi a szocialista országokkal kötött szerződéseket, de addig is mindent elkövet a ratifikáció parlamenti jóváhagyásának megakadályozására. A CDU—CSU — miként azt képviselői több ízben kifejtették —, a tőle is jobbra álló, nyíltan neofaiszta kisebbségek támogatását igénybe véve, négy hónapon át valóságos rágalomhadjáratot indít majd a Brandt—Scheel-kormány, a szocialista országok, az NSZK minden baloldali ereje ellen. A jobboldal helyzete azonban nehéz. Elsősorban azért, mert a szerződésekkel, az európai realitások elismerésével, az európai biztoapági rendszerért folytatott •küzdelemmel szembe mit sem tud állítani. Gyakorlatilag nem rendelkezik politikai alternatívával. A nyugatnémet közvélemény-kutatások (s hozzátehetjük: az európai közvélemény ítélete, például a Brandtnak nyújtott Nobel-díj is) bebizonyították, hogy a jelentős többség tárgyalásokat akar, enyhülést kíván. A helyzetet reálisan elemezve úgy tűnik, hogy — ha csak valami különösebb politikai földcsuszamlás nem történik — lehetetlen megakadályozni a ratifikálást. Megfigyelhető, hogy az 1969es választások óta az ellenzék miként vonul újabb és újabb sáncok mögé, miképpen szab új feltételeket, miképpen jelentkezik újabb kifogásokkal. A szerződések megkötése után kijelentették: álláspontjukat akkor módosítják, ha létrejön egy Nyugat-Berlin jövőjéről intézkedő, minden érdekelt fél által elfogadható megállapodás. A négy hatalom Nyugat-Berlin egyezménye megszületett. Ezután elhangzott a következő kifogás: mit sem ér a keleti politika, ha nem történik változás a két német állam viszonyában, ha nem mutatkoznak a javulás jelei. Azóta megszületett az NDK és az NSZK egyezménye Nyugat-Berlin közlekedéséről. Készül a második lépés, az NDK és az NSZK általános közlekedési szerződése is. Közben pedig Berlinben és Bonnban folynak az előkészületei annak a tárgyalássorozatnak, amely elvezethet a két független ország viszonyának a nemzetközi jogon alapuló általános rendezéséhez. A CDU—CSU kifogásai, feltételei fokozatosan válnak tarthatatlanná, érveikből kifogytak és számukra már csak az időhúzás maradt. Az idő viszont a realitásnak — a ratifikálásnak kedvez. K. A. bodzsával szomszédos délvietnami határ mentén. A saigoni amerikai hadvezetés szóvivője beismerte, hogy az amerikai légierő naponként mintegy 250 alkalommal indul „bevetésre" Laosz területe ellen. Saigoni térségben a délvietnami népi felszabadít* fegyveres erők fokozták támadásaik ütemét, s emiatt, a saigoni parancsnokság a kormánycsapatok ott állomásozó 200 ezer katonáját riadókészültségbe rendelte. Jarring afrikai kőrúton 0 Kairó (TASZSZ, Reuter) Leopold Sédar Senghor, Szenegál elnöke fogadta Gunnar Jarringot, az ENSZfőtitkár közel-keleti különmegbízottját, aki — mint már jelentettük — nyugatafrikai konzultációs körutat bonyolít le. Gunnar Jarring a szenegáli fővárosból jövet szombaton délelőtt Mauritániába érekezett. Az A1 Ahram értesülése szerint Waldheim, az ENSZfőtitkára február 5-én és 6-án, Rómában találkozik JarringgaL Colombo próbálkozásai 0 Róma (MTI) 1 Emilio Colombo, a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott olasz ministzerelnök, miután beszámolt a köztársasági elnöknek tárgyalásai eddigi eredményeiről, úgy döntött, hogy foljstatja a négypárti középbalkormány helyreállítására irányuló próbálkozásait Ennek megfelelően Colombo szombaton új tárgyalássorozatot kezdett, most már csak a középbal pártok vezetőivel. A szocialisták a megbeszélésen ismételten hangoztatták a válásellenes népszavazás elkerülésének fontosságát. Kairó A legfrissebb jelentések szerint Szadat elnököt csupán néhány közeli munkatársa, így Hafez Izmail nemzetbiztonsági tanácsadó és dr. Murád Ghaleb külügyminiszter kíséri el küszöbön álló moszkvai útjára. A látogatásra Szadat személyes kezdeményezésére kerül sor, s ennek megfelelően a szovjet vezetőkkel folytatandó tárgyalások nem kötődnek előzetesen rögzített programhoz, témakörhöz. Róma Dom Mintoff máltai miniszterelnök és Lord Carrington brit hadügyminiszter szombati megbeszélései mintegy két és félórás tárgyalás után váratlanul félbeszakadtak, miután Mintoff úgy döntött, hogy konzultációs tárgyalásokra hazatér Vallettába. A máltai miniszterelnök újságíróknak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a megbeszéléseken bizonyos kérdésekben születtek ugyan megegyezések, a brit tárgyaló fél azonban olyan új elemet vitt a tárgyalásba, amely módosíthatja az esetleges megállapodás jellegét.