Délmagyarország, 1972. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-23 / 19. szám

Szávay ^ István FÖLDANYANK EMLŐJE KIMERÜL? TASAKNAP. 1972. JANUÁR tx Horváth Dezső A SALAMONI PÉLDA Emberiseg, emberek — gyermekei a földanyának, amely jóságosán, kimeríthetetlen emlőin táplál bennünket. Ez az ósi mondák hitvilág alapja. A Föld, minden jónak a forrása. A Föld, ahol kristálytiszta vizek csobognak, bennük kimeríthetetlen gazdagságban a halak. Erdők és rétek, teli allatokkal. A Föld. amely fölött hatalmasan kéklik az eg, tiszta levegő áramlik tüdőnkbe. A földanya, melyből minden élet fakad. Mert a legendák korában, az őstörténet évezredeiben a Föld még nem a termőföldet, a birtokot jelentette — azt csak később, az ókor és a feudalizmus szazadaiban. Az őskor embereinek a Föld még egyseges volt, a vizek, földek, erdők és rétek mindensege, amely táplált mindenkit Még a tulajdonviszonyok előtti korban, határok Délkül, kimeríthctetlenüL Riasztóak a jelek. A városok fölött a smog mérgező felhői úsznak. Már Magyarországon is alkalmunk van megismerkedni a füstgázokkal az iparosodott városokban. A tengerek, óceánok felszínét százkilométeres részeken olajréteg borítja, megölve alant minden életet A RÁ II. utasai — Thor Heyerdahl beszámolója szerint — napokig olajjal borított vízfelszínt láttak papiruszcsónakjukról az Atlantióceánon. Egy-egy tartályhajó katasztrófája sokszáz kilométeres körzetben pusztíthatja ki a tenger élővilágát. A tengerekbe ömlő folyok az ipar szennyét, mérgeit hozzák magukkal, és még besegítenek a pusztításba. Földjeinket a növényvédő szerek megvédik a rovarok kártevesei tőL De ugyanezek a szerek pusztítják a vizek élővilágát is. Pedig a gyorsan szaporodó emberiségnek egyre több eleiemre van szüksége. Ehhez át kell alakítani a környezett. Az emberhez kell formálni. Húsz esztendeje meg ezt tartottuk az emberiség legnagyobb sikerének. Szervezettsége, technikája, esze és gépei révén képes a földgolyó átalakítására. Hozzáláttunk. A nagy méreteknél tapasztaltunk először igazán szembetűnő változásokat Megépült az Asszuán i gát, amely elindíthatja az igazi fejlődés útján Egyiptomot. Nemcsak energiát szolgáltat, hanem a Nílust ls megzabolázza, környékét sokkal jobban alkalmassá teszi az ember számára, mint eddig bármikor volt. Hatalmas területek öntözését teszi lehetőve. Csakhogy az áradások megszűntek, már nincs a tengerbe ömlő hordalékban annyi táplálék, amely óriási haltömeget élelmezett Egyiptom partjainál. Szinte teljesen megszűnt itt a halászat. amely pedig az ország egyik legfontosabb élelemforrása volt. Vagy egy híres eset az Egyesült Államokból. A nagy tavak vidéke talán a legjobban iparosodott körzete a világnak. Egy új erőművet kellett epíteni az egyik tó partján. A tervezők gyorsan kiszámolták, a hagyományos erőmű füstgázai elkeveredve a már amúgy is erősen szenynyezett levegővel, életveszélyesse tennék a környéket Tehát csak atomerőműről lehet szó. Ahhoz azonban rengeteg hűtővíz kell. Igaz, azt a Michigan tóból bőségesen lehetne szerezni, ám néhány év alatt a tó vizének átlaghőmérséklete néhány tized fokkal emelkedne. A kis hőemelkedés elegendő lenne ahhoz, hogy elviselhetetlenül párássá tegye a környéket, hogy a napsütéses órák száma évente néhányra csökkenjen, es a tó élővilága is jóvátehetetlenül károsodjék. Íme néhány példa nagy-nagy büszkeségünk, környezet-átalakító tevékenységünk eredményeiről. Pedig szükség van a környezet formálására. Hiszen a földanya reg nem kimeríthetetlen többé. Csak az volt valamikor, vagy csak annak látszott. Nézzünk körül egy kicsit a múltban! Egymillió évvel ezelőtt még nem élt ember a Földön. Félmillió esztendővel ezelőtt, a vértesszőlősi előember korában öszszésen ha 10—15 ezer emberi lény lakhatta bolygónkat. A bolygó élővilágában ez a néhány ezer ember még nem játszott szerepet, nem többet, mint bármely más állat, élőlény. A Föld benépesedése a civilizációk megjelenésekor, a növénytermesztés, a földművelő módszerek alkalmazásakor kezdődött A történelmi korok elején még mintegy 10 millió (mint most Magyarországnak) lehetett a Föld lakossága, 1500 táján érte el a félmilliárdot 1930-ban pedig már kétmilliárd volt az emberiség lélekszáma Most 3,5 milliárdnál tartunk, 2000-re pedig már 7 milliárdot (!) jósolnak. Elképesztő a gyorsulás, hiszen 500 ezer esztendő kellett ahhoz, hogy félmilliárdra szaporodjon az emberiseg. Azután 400 év a másfélmilliardos szaporulathoz. Utána ugyanennyihez már csak 40 (!) esztendőre volt szükség, tehát tizedannyi időre. A következó harminc evben pedig varhatóan annyival növekszik az emberiség száma, amenynyihez félmillió, 500 ezer év kellett, hogy a mai létszámot elérjük! Ennyi ember élelmezéséhez már nélkülözhetetlenül szükséges a Föld, a környezet átalakítása. Be kell vetnünk a technikát, hogy ne éhezzenek, ne haljanak éhen az emberek. Hatalmas halászflottak szántják a tengerek vizét. Előfordul, hogy hadihajók, néha tűzpárbajok kíséretében. Hiszen egyes országok védeni igyekeznének partvidéküket, a szokásos többszörösére terjesztve kl felségvizeik határát. Más országok pedig jogtalannak tartják ezt és legföljebb fegyveres kíséretet adnak halászaik mellé. Beszélnek arról is: korszerűtlenek a halászat módszerei. Mert a hatalmas, kilométeres kerítőhálók is csak hálók. Üj, gyorsabb és hatékonyabb módszereket kellene kidolgozni, hogy még több halat lehessen fogni. Csak az a kérdés, lesz-e még több hal? Az óceánok, tengerek egyes részein szaz esztendeje százávalezrével úsztak a bálnák. Hatalmas, eleven olaj és zsírforrasok. Ma már e területek jó része teljesen néptelen. Pedig azokat a bálnákat még nem nagy üzemi módon, csak csónakból, kézzel dobott szigonnyal irtották kl. Vajon mire vezet mindez? Ki győz a természet és az ember harcában? Az ember, aki még többet tud majd elhódítani a termeszettol, vagy a természet, amely nem ad többet a még oly találékony készülékeknek, hatalmas berendezéseknek sem? Ki győz tehát? Meghódítja-e, igájába hajtja-e még jobban a természetet az ember? És itt meg kell állnunk! Ugyanis hódításról többé aligha lehet szó. Mert ha lehetne még hódítani, aligha kellene az ebben oly találékony embert félteni. A hódításban mindig győztes volt az emberiség, mindig több kincsét csikarta ki a természetnek. Most azonban változnia kell a módszernek. A természet további kizsákmányolása pirrhuszi győzelem lenne. De egy lényeges különbséggel. A királynak, aki a győztes csatában szinte egész seregét elvesztette, csak arra kellett gondolnia: még egy ilyen győzelem és nem marad katonám, elveszítem a háborút. Ám ha az emberiség nem változtat módszerein és folytatja, növeli a természet kizsákmányolását, nem kell a bekövetkező újabb csatán gondolkodnia. Mert újabb csata nem lesz. Még egy erőszakolt győzelem a természet fölött és megszűnnek gondjaink, mert abba ml is belepusztulunk. Mint ahogyan az űrhajóban sem lehet több vizet, élelmet, levegőt kifacsarni az ellátó rendszerekből, csak annyit, amennyi van, amennyit előállítanak és megtisztítanak, regenerálnak az utasok és a gepek. így lesz ez hamarosan itt, a Földön is. Nem hozhat megoldást a felségvizek kiterjesztése, vagy ágyúnaszádok küldése. Sem a még nagyobb teljesítményű halászati módszerek bevezetése, önmagaban a környezet megváltoztatása. Nem. A környezet védelmére van szükség. Vedeni kell a vizet és a levegőt az ipar mérgeitől, a halászat fokozása helyett tenyeszteni a halakat, nemcsak halastavakban, hanem folyókban és tengerekben is. örülnünk kell, hogy kutatják ezt is, hogy a tengerekben haltenyésztő területeket akarnak létrehozni- Izgulnunk kell azon, hogy a környezetvédelem egész emberiség sorsát érintő svédországi konferenciája ne hiúsuljon meg politikai diszkrimináció miatt. Mert a politikusok küldhetnek ugyan ágyúnaszadokat a halászhajók védelmére, hozhatnak ilyen vagy olyan intézkedéseket egy-egy ország élelembázisának biztosítására, ám az emberiség, a kétezredik esztendő emberiségének élelmezése a tudományon múlik. Azt nemzeti politikával már nem lehet megoldani, ahhoz világméretű, nemzetközi összefogás szükseges. Vége a természet meghódításának. Hódítás és olykor rombolással fölérő környezet-átalakítás helyett a környezet védelmére van szükség. Megváltoztak a méretek. Az emberiség nem természeti tényező többé, hanem minőségileg más. Ezer éve még megengedhettük magunknak a Földközi-tenger partján az erdők kiirtását a velencei gályák számára. Azóta is csupaszok és azok is maradnak az Adria partjai, vagy a hajdanán csodálatosan termékeny Szicília hegyei-völgyei. De a pusztítás most mar az egész Földet érintené. Az űrhajón sem rombolhat büntetlenül utasa, az ember! Célzatosság hozott Salamonba. Nagyobb kolhozt találhattam volna nem egyet — találtam is —, jobban gazdálkodót is, olyat sokat, amelyik rövidebb idő alatt talán többre vitte, sőt, itteni kollégáim biztatására mehettem volna oda is, ahol a salamoni példa már nagyobb lombot hajtott, de a forrás sokszor izgalmasabb, mint a belőle növő folyó. Ezerháromszáz hektáros kis kolhoz a salamoni, ezerhétszáz lelkes falu gazdasága. A Tisza mellett húzódó földjein gyümölcs is, zöldség is, dohány is terem, juhászatuk, 800 „szarvasjószáguk" és disznóhizlaldájuk is van. Ez a kolhoz olyasmit kezdett, amit jó lenne eltanulni tőle. Szalmafödeles falu volt azelőtt ez az apró kis község. Tíz éve lódult neki annyira, hogy a régiekből csak a nagyobb házak maradtak meg benne, és azok számítanak most kicsinek. Volt olyan esztendő, hogy száz házat húztak föl, be is vakolták, bele is költöztek. Az építési kedv nálunk se hiánycikk, akinek pénze van, az építhet. Itt maga a kolhoz ad cá hosszú időre szóló kölcsönt: építsenek abból, minél hamarabb. Hazai példákból kiindulva az az első kérdésem, hogyan gazdagodnak meg ebből a kőművesek. Hogyan válogatnak? Ahol ennyien építenek, ott legtöbbször tégla sincs, cement sincs, padló sincs, mész sincs, amikor éppen kellene, vagy legtöbbször közönséges pénzért nincsen. A kolhoz így beszél tagjaival: Ha építeni akarsz, menj csak nyugodtan dolgozni a hatarba. Szedd a gyümölcsöt, törd le a dohányt, fejd meg a tehenet, hizlald a disznót. Téglát is, meszet is, tetőnek való gerendákat is szerzünk mi neked. Itt a beszerzőnk, az a dolga, hogy minden legyem Kenés nélkül! Itt az autónk, haza is hozza. Es ne futkározz kőműves után! Megmondod, milyen házat akarsz, itt a brigádunk, fölepítí neked. Itt megint előre kéredzkedik egy hazai kérdés. Ha van építőbrigádja a szövetkezetnek, az miért nem megy melléküzemági hasznot kergetve máshová építeni? Nem megy. Ks falunak kis iskolája volt azelőtt. Kezdtek Csapra járni a felsősök, hogy rangosabb iskolából mehessenek majd tovább. De aki kicsi korában kezdi az eljárást, marad-e otthon, mire megnő? Fogta magát a kolhoz, fölépített egy nyolcosztályos iskolát Nem is akarmilyet, hanem szakrendszerűt Most az a gondjuk az iskolával, hogy sok baj van a tüzelővel. Mindig rakni kell a kályhákat, ha leég. Megígérte a kolhoz, hogy központi fűtést szerel, és egyúttal megtoldja az eddigi tantermeket egy tornateremmel is. Ha már ilyen szép iskolájuk kerekedett, szerveztek bele dolgozók iskoláját ls. összesen 264 ember szerzett benne napi munkája mellett középiskolai bizonyítványt. (Ne feledjük, a falu lélekszáma csak ezerhétszáz.) Ezért a számért külön érdemes volt építeni. Régóta tartó hazai sirámok jutnak eszembe. Hány szövetkezetben emlegettük már: miért nincs itt egy zuhanyozó legalább? Aki tisztán jön dolgozni, haza is hadd menjen tisztán, mint a gyáriak. Tudom, hogy történtek kezdeményező lépések, néhol megoldás is született, de leírom azért: 50 ezer rubelért kádas és zuhanyos fürdőt épített a kolhoz. Nemcsak magának, a falunak. Pontosabban: egyremegy. Funkciója szerint művelődési ház itt a klub. Ukrán és magyar terme van külön, mozi, olvasóterem, könyvtár benne. Szép nagy park közepén, a hajdani libaúsztató helyén. A kolhoz építette, be is rendezte, és a hír szerint miniszter is járta már benne a magyar csárdást. Azt már csak függelékként írom le, hogy a hivatásos és tiszteletdíjas népművelők egy részét is a szövetkezet fizeti. Nem sokat mutat az űj falu, ha sáros. Házi törvény, hogy minden évben nőjön legalább egy kilométert benne a műút Pedig itt is drága ám az aszfalt! Kilométerét hivatalosan 37 ezer rubelért mérik, de építem olcsóbban is lehet Az út ágyát a falu emberei, a kolhoz tagjai vetik meg, természetesen a gazdaság gépeivel. Az úthengert és az aszfaltöntő gépet hozzák csak idegen vállalattól. A hajdani sárfészekből indulva a szövetkezet jóvoltából az egész falut be lehet járni műúton. Tanácsházát is, szép házasságkötő termet is a Határőr kolhoz épített Salamonban. Nagyon könnyű mindezt leírni, csak az elnököt megtalálni volt nehéz. Kergettük egy fél napig, mindenütt mondták, hogy látták, do sehol nem értük utoL Pedig mi Volgával jártunk. Mi az ismertetőjele, kérdeztük — Zöld kalap és bicikli. Biztosan megismerikAmikor Balogh Gyula ráhangolta szövetkezetét az ilyesfajta külön munkákra, még nem volt párja. Érdemes tehát kérdezni, miért „különcködött". Olyán természetes választ kapok, akár a biciklinjárás. (Van pedig kocsijuk, nem is egy, ilyen is, olyan is, de az messzibb utakra való.) — Mit tehettem volna? Ez az én falum. Apám, anyám itt éL Gyerekkori pajtások mind nekem szólnak, ha kell valami. Ezeknek én nem mondhatom, hogy kolhozt szerveztünk ugyan, de ti várjatok a házépítéssel, az iskolával, a kultúrházzal, utakkal, járdákkal. A hazai embernek mindig egyenesebbnek kell lennie, mint annak, aki messziről jött Más újítása is van. Van olyan üzemága a gazdaságnak — az 5 szavait írom! —, ahol asszonyok „rázzák a kolompot". Mi az eredmény? Aszályos évben több termett, mint azelőtt, esőben. Furfang helyett itt is egyszerű a magyarázat: — Ha ivott a férfifőnök, leváltottuk. Asszonyt állítottunk helyette, hadd legyen nagyobb a szégyene. Nem dőlt össze a viig, csak eppen jobban élünk. iáMmlMi Rakpart Tanácsháza