Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-10 / 291. szám

PÉNTEK, 1971. DECEMBER 10. 75 Sterilizált istállók Az ország élelmiszer-terme­lő gazdaságainak sok gondot, s megoldhatatlannak látszó problémát okozott eddig az állatszaporulat nagyarányú elhullása. A jelenséget mind­eddig elsősorban az istállók korszerűtlenségének tulajdo­nították, s országszerte új, modern, s természetesen drá­ga állattartó épületekkel igyekeztek megoldani. A Balkányi Állami Gazda­ságban, a Medicor Művek kutató és fejlesztő in­tézetének munkatársaival kö­zösen különleges tulajdonsá­gú lámpákat helyeztek el a régi rendszerű istállókban. Ezek sugarai „megszűrik", sterilizálják a levegőt, el­pusztítják azokat a bakté­riumokat, amelyek csökken­tik az állatok léttevékenysé­gét. A különleges lámpák használata óta csaknem tel­jesen megszűnt a szaporulat­elhullás: 1971-ben mindösz­sze 2 százalékos volt a ko­rábbi 18—25 százalékkal szem­ben. jobb a fiatal állatok súlygyarapodása is. NYÍL ís 1 • DEi '•én incs, ami van Sajnos ma még ott tar­tunk, hogy némelyik cuk­rászdában, vendéglőben rá­csodálkozik a felszolgáló " vendégre, aki gyümölcslét kér, őszibarackot, meggyet, sárgabarackot, vagy birsle­vet Ha egyáltalán kínálnak szeszmentes italt, az csak a cola-félék lehetnek, netán jaffa. Van, aki ezeket az italokat nem szereti és szí­vesebben fogyasztaná a magyar gyártmányú gyü­mölcslevet. Kideríthetetlen, hogy évente mennyi gyümölcsle­vet hozunk, forgalomba. Egy bizonyos: a gyümölcséré" szezonja után sem lehe* kapni mindenütt gyümölcs­levet pedig állítólag sokfé­lét gyártunk. Regőczi Ist­ván, a MÉK Csongrád me­gyei igazgatója elmondotta, hogy Szatymazon 8 millió forintos költséggel hoztak létre olyan üzemet, amely kénes jó minőségű gyü­mölcslevet készíteni almá­ból, eperből, meggyből, őszi­barackból. Sajnos, baj van termékeik értékesítésével, mert nemigen nyilvánul meg iránta kereslet. Pedig a Fini néven forgalomba hozott almaié, a kizáló áruk fórumán is megállta helyét, megsem keresik, nem ér­deklődnek iránta. Ezt a készítményüket hir­dették a tévében is. Egy­perces adásért kifizettek 25 ezer forintot, még sem aj­zották fel a vásárlókat az almaié iránt. Ma még min­dig ott tartunk, hogy egy féldeci töményszeszt érde­mesebb kivinni a vendég­nek szórakozóhelyeken, mint ötször annyi gyü­mölcslevet. Ugyanis a fel­szolgálók nincsenek érdekel­ve abban, hogy vendégeik megismerjék az alkohol­mentes magyar gyártmányú italokat. Egyetlen vendéglő, presszó, vagy más szórako­zóhely felszolgálói keveset nyomnak a latban ahhoz, hogy a gyümölcslevek való­ban kapós cikkekké válja­nak. Regőczi István szerint ebben a dologban legtöbbet tehetne a Belkereskedelmi Minisztérium, amely megta­lálhatná a módját, hogy a gyümölcslevek minősége va­lóban versenyképes legyen más szeszmentes italokéval, sőt mi több, a felszolgálók is ajánlhassák azokat vendé­geiknek. A szatymazi 8 milliós üzem, jobb híján üvegeket mos. bort palackoz, nyilván­valóan bérmunkában, eset­leg citromlevet készít kon­zervgyárnak. A tetemes be­ruházás nem hozta meg azt az eredményt, amely ke­csegtetőnek látszott. Munka nélkül persze így sincs ez az üzem, csak nem azt gyártja, aminek készült. Le­hetséges, hogy únos untalan hirdetni, propagálni kell a magyar gyártmányú szesz­mentes italokat addig, amíg a hírük a fülbe nem má­szik? Mondogatni kell na­ponta, hogy mennyire egészséges, mennyire kifize­tődő, olcsóbb, mint az al­kohol stb. Talán kereskedel­münknek is mondogatn' kell a figyelmet felkeltő szöveget, s akkor majd hi­hető lesz a való. Az tudni­illik, hogy általában tiszta alapanyagból készülnek a gyümölcslevek, például a Fini almalét kiválónak mi­nősítették. Lehetséges, hogy e cikkek kapósabbá válásá­hoz jelenlegi árukon is mó­dosítani kellene. Lehet. A miérteknek és az okoknak ebben a vonatkozásban sok ága-boga van, s egyáltalán nem lehetetlen az egyszerű­sítés, csak egyszer hozzá kellene már kezdeni. A fe­lemás megoldással ugyanis nem megyünk semmire. Gyártunk gyümölcslevet, s mévsincs, jóminőségűnek kiáltjuk ki és mégsem az ellenben a Cola-féléknek nem kell akkora propagan­da, mégis vásároják, mégis isszák. L. F. Ml? Halászai a kőkorszakban A halászat egyes modern módszereit már a kőkorszak­ban ismerték. Erre a követ­keztetésre jutottak azok a tudósok, akik a Balti-tenger vidékének régészeti emléke­it tanulmányozták. A Lettországban talált tör­ténelemelőtti halászeszközök között csontból készült hor­gok, szilfából és fenyőgyö­kérből készült úszók akad­nak. Tízezer évvel ezelőtt különösen elterjedt volt a szigony és a hajítódárda. A tavakon és folyókon va­ló halászat idővel mind je­lentősebbé vált. A halászat eszközei tökéletesedtek. A neolit korszakban — 4—5000 évvel ezelőtt — gyakran ve­tettek ki fenyőforgácsból ké­szült varsákat. Széles kör­ben alkalmazták akkor már a növényi rostokból előál­lított hálót is. Sztrájk idején 1971. DECEMBER 10., PÉNTEK — NÉVNAP: JUDIT HIDEG IDÖ Várható idójérás péntek estig: NövekvS felhőzet, többfelé kisebb havazás. Mcé'énkülő északnyugati szél. Hideg ido. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 0 minusz 3 fok kö­zött. A Nap kel 7 óra 20 perekor, és nyugszik 15 óra 53 perekor. A Hold kel 0 óra 00 perckor, és nyugszik 12 óra 02 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 5» cm (áradó). HETVENÖT EVE halt meg Alfréd Nubel (1833— 1896). a világhírű svéd kémikus, a róla elnevezett nemzetközi dlj alapitája. SZEGEDI NEMZETI SZlNIIAZ Este 7 órakor: Az álar­costá!. Bartók-bérlet. Fűszerek a disznóölésekhez MOZIK Szabadság: Olivér I—II. rész. (Színes, 71) mm-es angol—ame­rikai, dupla helyárral, fél 4 és 7 órakor). Vörös Csillag: A be­ts árkapitány. (Színes m b. ro­mán, negyed ti és fél 8 órakor.) Fáklya: A halál erőd)e. (Csak 16 éven felülieknek, színes Ja­pán, háromnegyed 6 és 8 órakór) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. =? (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a bei-sete' szenvedett sze­mélyeket Szegeden. a Közkór­ház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére 1971. december 11-ig este 6 órá tói reggel 6 óráig (vasárnap nappal :s) elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Ko­máromi János állatorvos. Laká­sa: Szeged. Torontál tér 3. Te­lefon : 14 064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni RÁDIÖ felvételei. II. resz. 19.00 Esti kró­nika. 19.30 Tanácskozik a KISZ kongresszusa. 19.50 Sporthíradó. 19.59 Pódiumon — Japán. 22.00 Hírek, időjárás. 22.20 Meditáció. 22.30 A Bécsi FilhnrmonikusoK hangversenye 8z 1971. evi Bécsi Ünnepi Heteken. 24.00 Hirek, időjárás, ü.lü—0.25 Részletek Gyöngy Pál operettjeiből. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. Közben: 4.30, 5.00, 5.30 . 6.00. 6.30 . 7.00 . 7.30 Hí­rek, idöjárasjelentés. 6.17 Rek­lám. 6.20 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe! 8.00 Hírek. Időjárás­jelentés. 8.05 Indulók. 8.15 AZ Izraelita felekezet negyedóraja. 8.30 Dallal, tánccal a világ kö­rül. 8.50 Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 10.5J lottó. 11.00 Híreit, időtárás. 11.45 A nagv nap ld*­zése. 12.00 Híres decsi hegy alatt. 12.15 Szvtatoszlav Klchter zon"oi-ózlk. 1S.00 Hfrek. Időjárás 13.03 Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Mindenki kedvére — kettőtől ha­tig — a Petőfi rádió zenedél­utánja. 18.00 Ilirek, Időjárás. 18.10 A szabadító tanító. 19.00 Könnyűzene Berlinből. 19.22 Üj könyvek. 19.25 Jó estét, gyere­kek! 19.3G Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. Kodály: Magyar népzene. III. rész. Közben: Kb 20.00— 20.20 Esti krónika. Kb. 20 50 He­roin. Kb 21.05 A Rádió dalszín­háza. A mosoly országa. Kb. 23.00 Hírek, időjárás. Kb. 23.13 Nóták. 24.00—0.15 Hírek, Időjá­rás. Rövidesen mindenütt kap­ható lesz a Compack Vál­lalat újfajta kávéja, a Ka­raván. A jó minőségű, afri­kai kávékból összeállított ke­verék a jelenleg hazai for­galomban levő legolcsóbb fajta, húsz deka ára huszon­egy forint A Compack felkeszült a decemberi csúcsforgalom za­vartalan lebonyolítására és arra, hogy a téli időszakban, a disznóölésekhez legyen elegendő só és fűszer. Sóból az ország különböző részei­ben bérelt raktárakban hó­napokig elegendő készlelet tartalékolnak, a folyamatos ellátást később is biztosí­tani tudják, s nem jönnek zavarba akkor sem. ha a kedvezőtlen időjárás miatt esetleg késnek az import szállítmányok. A disznóölési idényre gondoskodtak ele­gendő borsról és egyéb fű­szerről, amelyekből egyhó­napi szükséglet van a FÜ­SZÉRT-eknél, és az igények szerint kapják az utánpót­lást az üzletek. Kossuth 4.25—3.00 Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli zenés műsora. Közben: 4.30, 5.30, 6.30 Hirek, tdőjárásleleniés. 5.00, 6.80, 7.00 Reggeli krónika. 4.45. 6.45 Szót kérek! 5.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20, 6.50, 7.20 Reklám. 7.17 Körzeti Idóiárásle­lentés. 7.30 ÜJ könyvek 8.00 Hi­tek, időjárásje'entés. 8.05 Műsor­ismertetés. 8.15 Színházak és mozik műsora. 8.18 Versenymű­vek. 9.00 A nagy temető. 9.20 Népdalcsokor. 10.00 Hirek. Idő­járás. 10.05 Iskolarádió. 10.47 Édes apanyelvünk. 10.45 A Ma­gyar Háuió és Televízió éneiek- ­ra Brahms-műveket énekel. 10.50 Lottóeredmények. 11.00 Hangos levél. 11.10 Olasz operafinálék. 12.00 Déli krónika. Lottó. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Reklám. 12.39 Tánczenei koktól. 13.20 Régi ma­gyar dalok és táncok. 15.45 Ar­cok. Réoek — munka közben. 14.00 Róka Móka bábszínháza. 14.25 ..Nyitnikék". 15.03 Hírek, időiáWis. 15.09 Kn"gr°s'-.zu«i Hiú­sági Művészei Hét. 15.41 Adám .Tenő* Abet sledása — szimfoni­kus freskó, is 69 H»u»s'61nk 11­1« "Ó A ,'1*4 —-7O-S M-m. 16 04 F-'n-l Kit. 1*86 1*61*-'ss 1* ns vél-,->1-|U.1 yyn­A köz«n«*" ké-ö— — a m"z«l i-n, 17 sí v—v—szov v—Ttici'' h-u-i*'iV . . . 13.20 Az év le»lebb tán-zencl TÉVÉ Budapest 8.05 Iskola-tv. Matematika. (Alt Isk. 8. oszt.) 8.30 Orosz nyelv. (Középisk. IV. oszt.) 9.05 Föld­rajz. (Alt. isk. 6. oszt) 11.55 Francia nyelv. (Középisk. III— IV. oszt.) 13.10 Matematika, (ism.) 14 05 Földrajz. (Ism.) 17.23 Hírek. 17.35 Külföld! művészek hángversenye. 17.55 A huszonhe­tedik év. Riportfilm. 18.23 A rajzfilmek kedvelőinek. 18.45 A KISZ VIII. Kongresszusáról je­lentjük . . . 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-Jtlradó. 20.00 Mocsár Gábor: Vidám elefántkor. Tv-játék. 21.20 Kicsoda — mlcsoda7 22.05 TV­lilrado — 2. kiadás. Belgrád 16.40 Magyar nyelvű tv-krom­ka. 17.35 Gyere, nőjünk. Qyer­mekadás. 18.:io Visszatérés a dzsebszhez. — New Port dzsessz­fesztlvál. n. 19.00 valogatus mas tv-állomások műsoraiból. 20.35 Kvlzudá*. 21.35 Fontosabb az élet­nél. Lengyel filmsorozat. 23.00 Szabadegyetem. Bukarest 17.40 Népi muzsika. 17.55 Be­szélgetés Vida Géza szobrászmű­vésszel. 16 20 a legkisebbeknek. 10.10 Halhatatlan melód'Ak. 20.15 Tudományos adás. 2100 Zenés műsor. apró­hirdetések ADASVÉTEL 170 kg-os fehér hízott sertés eladó. Pálfl u. 38. sz. Két db 160 kg-os hízott sertés eladó. Boszor­kánysziget u. 3. Orion tv (AT. 602.) el­adó. Tápéi u 22. Trabant 601 -es garázs­hiány végett eládó. Rr. ueklódnl szombaton ós vasárnap. Clm: Marx tér 1—3. I. «. Garázs Igényesnek eladó. Szétszedhető. Tarján 208. C. lépes IV. em. 13. x Tiabant 601-es kifogás­talan állapotban eladó. Pusztaszeri u, 18. x Err háromajtós szekrény sürgésen eladó. Szeged. Rókusi ff. 176. (Kátai közL X íze kg körüli hízók el. adók Szeged, Vazűt u 21. * Jó állapotban levő 407­es Moszkvics, műszaki vizsga elótt 12 000 Ft­ért eladó. Szeged, Dél­ceg u. 10. Érd.: szom­baton, vasárnap. Bútorok, ágynemük, etie­nyek, lakásíelszámolás miatt eladók. Megtekint, hetők: 12-én. vasárnap 8—13 óráig. Lengyel u. 14. felső csengő. Városi gázra egófej (Ép. lak.l rendszerű és 50 literes villanybojler eladó. Kölcsey u. 8. sz. Dr. Magyarkané, Városi bunda középter­metre eladó. Fecske u. 16. az. Égy üj vasutasbunda, dunyha, párna eladó. Ka­szás u. 3. G méteres szép kárál csonyfa eladó. Katona u. 70. sz. Peregett keményíafcútor. egyedenként ls eladó. Zákány u. 8. Antal Gárra'aokot vennék. — „Nagyon sürgős" 983. jeligére a Sajtóházba. Kékes tv eladó." Srdek­I lödnl szombaton egész nap. Alsó Kikötő sor 7. Fróss. n.ponermagno , mím trá-ya el­tartozékokkal eladó. Te- adé p4„y u 4/B lefon: 12-029. : ' - ' -- ­Dunyha eladó. Kossuth L. sgt. 63.. udvarban. Hízott sertések eladók. Szél u. 13/B. Kolozsvári tér. 1 db 1*0 kg-os fiatal eertés eladó. Újszeged. Kállai fasor 68. x Eleklhermax villanytűz­hely. konyhakredenc e6 bontott crerépká'.yba el­adó. Ságvárltelep, Mun­kásőr u. 11. x 3 db 130—152 kg-os fe­hér hízó eladó. Lomnlczi u. 63. x Egy 200 és egy 140 kg. os fehér hízó. ugyanott fokhagyma ós naprafor. eőmag eladó, újszeged. Rőzra F. sgt. 122. Csó- ! tiek. Zefír kályha, nöl kerék­I>ar eladó. Molnár u. 28. Kisfiat teher. eladó. Sjndorfalva, Dózsa Oy" u. 26. I 4 db 120—160 kg-os prí­ma sertések eladók. Ré­pás u. lg, X Mlnikalor olajkályha el. adó. Magas u. 9. Petőfi­teep. ,z«—l*u kg os hús-serté sek e'ádók. Móra u. 35. Egy db hásrertés eladó. Széesl u. 8. Eladó olajoshordó. 2 méter 40 cm-es ingaóra, kaptárnak való deszka. Rigó u. 13., udvarban. Tóthék. Egy db fehér sertés, 170 kg-os. eladó. Röszlcel u. 29 Alsóváros. 178 kg körüli hússertés eladó Sziliért sgt. 15. £rd.: délután 2 óra után. Vennek Skoda Octávla Supert vagy 1000 MB-st Jó állapotban. Ajánlato­kat clm és ármegjelölés­sel a Sajtóházba „KéSiZ­pénz'' 2009. Jeligéra. Teljesen üj fehér fürdő­kád eladó. Tarján 309. B. Csepregl. Négy szép kárpitozott szék, lemezjátszóé rá. dió. magnó. vtUanyradl­á'.or. vzobaajtó eladó. Móra u 36. Etadók: Jó cserépkályha izétszedve, fürd.kád. 32 basszuzos harmonika, ír a: rácok. Outenberg u. 32. Cá-ya'vk tüzhel'ye] el. adó. Pulcz u. 13. sz Cr'kós. ,11 ga-, mé'y gyermekko csi eladó. Csaba u. 4 Bontásból nagyméretű mezei tégla, bóncsezép, ajtók, ablakok, faanyag eládó, Tarján u 11 Cseh krümer női kabát eladó. Sajka u. 5. Egy 4 személyes reka­mié és hálószobabütor eladó. Pásztor u. 11. Tornádó IV. olasz or­gona eladó. Érd.. 6—7 óra között. SUlyl. Re­pülőtér főép. n. 2 db hízott fehér sertés, 140 és 170 kg-os sű'y­ban e.adó. Veresács u, 38/A. Hordozható Japán mag­nó és ugyanilyen lemez­Játszóé rádió eladó. Ér­deklődni: 12-én du. Csu­ka u. 8., udvarban. 4 hízott sertés eladó. Harmat u. 10. 170—200 kg-os fehér hf­xott sertések eladók. Sárkány u. 9, t'j parketta eladó. Ró­zsa U. 15. 407-ee Moszkvics sze­mélygépkocsi eladó mü. szakilag Jó állapotban. Érd.: péntektől minden­nap 16—20 óráig. Oae z. sza 19. ép. F. lh. IV. em. 18. ajtó. Nagyméretű zománcozott fürdőkád kllüuó álla­potban eladó. Földműves u. 41. Egy db 200 kg-os hízott sertés a:adó. Alsóváros, Füzes u. 5. 1C0 kg-os fehér húsdlsz­nó e'.aüó. Petőílteiep, Bánk bán u. 42. liúók e.adók. 180 kg. osak. Cserepes sor 7/2. S.monnénál. rrfma hízott sertések el­adók. Paprika u. 28. Fehér hízott sertések el. adók. PU3kas u. 19. 180 kg-os hízott sertés eladó. Közép u. 12. sz. Alsóváros. 160—200 kg-os fehér ser­tések eladók. Csonka u. 12. Alsóváros. Egy fehér hízott sertés eladó, 170—180 kg-os. Csonka u. 4/C. 206 kg os fehér hízott sertések eladók. Tompa u. 13. lfizotl sertések 150—130 kg-osak eladók. Csendes U. 15/B, i 166—188 kg-os hízott sertések eladók. Róna u 32. sz. Hfzott sertés eladó. Ka­caa u. 6, Ké: db 220 kg-os fehér hízó e'adó. Szőreg, Led vánszkl u 44. I 0- 201 kg os hízott zenések e'&dók .Kisfa ludy u. 29/A, 180 kg-os hízó eladó. Tabán u. 37. Egy hízott sertés eladó. Kacsa u. 5. 140 kg körUU hússertés eladó. Malom u. 14. 110—170 kg közötti hl­aók eladók. Rtdtklódnl lehet: Págvárltelep, Sza. MJ.1t 14. sz, egész Eladó 150 kg-os sertét. 200 kg-os sertés fele részben ls. Pet iíite.ep, C-ábor Aron u. 55. 2 db 130—140 kg-OS hús­reités e'adó. Petőfltelep Delceg U. 26. 120—180 kg-os fehér hl­zók eladók. Petöfítelep, llabér u, 1. ) EJ Gazpalackot vennék. — „Bürgös" 2747. jeligé­re a Sajtóházba. x II írott disznók eladók. Újszeged, Asztalos u. 48. rehér hízók, 10 hóna pos kb. 183 kg os el. adók. Szellő u 6. x Hízott sertés e'adó, 142— 150 kg. újszeged, Bér. kére u. 59. x Kisebb-nagyobb hízott sertés eladó. Csendes u. Rövid fekete zongora samottos kályha eladó. Sefelin, Tolbuhin sgt. 19. Héziist, 90 literes ífede. les), 60 literes nyitott, 100 literes öntött vao­üst é eladó. Szél u. 59. A. 120—130 kg-os fehér hússertesek eladók. Ti­sza Lajos u. 17. 180—200 körüli fehér | hússertés eladó. Róna u. 7. x 170 kg kórüli hízott fe. ' liér hússertés eladó. Fel­ső Tisza-part 32. sz. x Fehér hízók eladók. Bl­harl u. 22. x 10O. 130 kg-oé hízókéi­adók. Alsónyomás sor 20/A, Nagyméretű platinaróka egész kidolgozva, eladó Honvéd tér 5—6., fszt! 3. Fry új porszívó eladó. Tarján, lio. A fszt. 2. 7~~darabból álló kárpito­zott garnitúra, kombi iáit szekrény. konyhabútor ágybetét, darabonként fotelok, 4 személyes re kamlé, székek eladók Horváth Mihály u. 7„ I. em. 1. ajtó. Tiké terer asztal fejsze re ve eladó. Kossuth L. sgt. 75. Rónyl. Eladó 600-as keményfa mázsa, bérbe adó meleg ágy ablakok. Tolbuhin sgt. 21. Tehér hízott sertések 81. adók. Tisza L. u. S3/A. 150—160 kg-os hlzo el­adó. Bossorkányszigét u 60. Töves fenyőfák 120 cm. lg. 5 méteres vágott íe nyő, alacsony nyomású fUrd'jká'yha. ká'yha el. adó. Bérkert u. 43. Jé állapotban levő téddy­bunda e adó, közép ter mrtre. Szeged, Hunyadi sgt. 39—41. Csanádi. 5 méteres lenyö eladó Felsővár06, Erdő u. 6. 6—16 métere* karácsonyt fenyők eladók. Érd.: Ke. lemen u, 3. Körmóczl. Tégla, vályog, cserep, faanyag, cserépkályha és egyéb anyagok eladók. József Attila sgt. 163 Deszkagarázs olcsón el­adó. Korda u, 10/B. x NDK guzsugarzó városi eladó. Táncsics Mihály u. 3'A, I em. x AgTostoly kertltraktor kocsival eladó Doma szék 308. X Ml rkás zongorát, príma állapo'ban, 180—200 cm hosszút angol mechanl kával kere-ünk rcsgvé'ei­re. ..M'e'öbb" I2K, 21'4. jeligére a Sajtóházba. t db 160 kv os hússer. tés e'adó. Tárogató u. 35. sz. x Gá lű helyet, rezsót pa 'ackkal vennék. Oyántl István. Dorozzma, Kos suth u. 17. x 1000-es pr'zmás észtét capad e'adó Ságvárlte 'ép. Vak Bottyán u. 34. x Készpénzért veszek fió­kos szekrényt, kicsit, na. gyot. régi bútorokat, vitrintárgyakat, vasalót, gyertyatartót. mozsarat és egyéb régi dolgokat. Szeged, Mikszáth Kál­mán u. 3. Használtcikk bolt. i nAZ ASSAG Harmincéves, magas be. osztásban, Já anyagiak kai rendé, kező, egyele mét végzett leány e.úton keiesl hasonló körülmé­nyek között «lö m aga­it r: Ismeretségét há­zasság céljából. Levelet: „Hátha egymásra ta­lálunk 367 732" Jeligére a Hirdetőbe. Hazias, 168 cm magas technikus lány megl*. merkedne házasság cél. jóból jó megjelenésű, meleg otthonra vág?, reunes férfival 30 éve­sig. Lakás van. Fény­képes levelek előnyben. „Szilveszterezzünk együtt 2798." Jeligére a Sajtó­házba. Magános, középkorú dol­gozó férfi, megismerked­ne házasság uéljaból ma­tanos dolgozó nővel 45— 55 évesig. Csak pontos címre vé'aszolok. ,.Bol dogság" 2873. Jeligére a Rajtéházba. 40 éves diplomás aszl szony nvíes férfi ls­meretsépét lccresl há. zaslág cf.MábóI. . Decem ber Ő57 836" jeligére a H'rdetóbe. Esztergályost, azonnal len eszek, esetlég má­sodállásba is. Újszeged, Szóregi u. 6/B. _____ Rongysoényegsxö. ésl ho­sott anyagból vállalok. Kunyérhéjat veszek. Ró­na U. 7. Z Iratodéval fócott szap­pant. Jó minőségű Illa­tos mosóport csértlek, hulládé kzslrert. Rákóczi u. 33. x Teíévtziá kepc.sccserek I éves garanciával. Tarján :<15. H. em. 9. x Belvárosban fogorvost rendelő kiadó. „Ciázfü lét." 938. Jellgere a SsJiéhgzba. Villanymotorok és ház­tartási gepeg tekercseld. aél, Javítását 6 napos határidővel, garanciával, közületeknek ls vállalón Pálvólgyl villanyszerelő. Műhely: Gogol u. 1. x ásllveszterre kedvezmél nyes táactanitás diákok­nak, házaspároknak. Oroszlán u. 1. Bzabóné tánclacámőnél. 52 éves dolgozó özve-v a'szony házasság oél­'ábói megismerkedne s c ré"y!gé"yű és nyugod' e'e:re vágyé komo'y fér 'Ível. ..Czveyy 357 798" 'ellgére a Hirdetőbe. p rt T F W Favágást, fahordá.xt, :>énhordá»t vá lalok. De. ák Ferenc u. 28.. I em. Kisgyermek gondozásit S éves kortél tarjaid föld­szintes lakásomon válla­lom. Érd.: Tarján 110. ép. A. lh. IV. em. 20. Általános és közéidaköl 'ások körre e'.á'áoát ne­met. francia, latin ta. nltést vál'a'ok. ..Ta-*r 357 324" Jeligére a Hir­detőbe. Húsfüstölést megkezdtem. Gutenberg u. 32. Gyermekgondozást Vál­Islok lakásomon. „Felső­város" 2901 Jeligére a StjtöMzte. Magas Jutalom! Egy so­tétszürko ba'szá kás utatára u, nagyméretű férfizakó megta'álojárak. Elveszett december 2 áh. Madách. Szentmlhály éá Vidra u. vonalán. Meg­találója a Fogklimka portáján adja le. Gépészmérnök hosszú üzemi gyakorlattal xs. gödi munkahelyet ke­res. „Vezető 367 g33" jeligére a Hirdetőbe,

Next

/
Oldalképek
Tartalom