Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-02 / 258. szám
KTOD, 1T!1. NOVEMBER 2. 7 Nagy küzdelem Alsóvároson és Dorozsmán Megyei I. osztályú labdarúgó-eredmények : Alsóvárosi MAV—Szentesi Kinizsi 2:1 (0:0). Szabadság tér. Vezette: dr. Tóth. Alsóváros: Nagy M. — Horváth, Bolgár, Dorogi, Herold (Kasza), Katona, Gábor, Hajdú, Nagy Z., Zsurek, Gémes (Kovács S.). Változatos, iramos mérkőzésen győzött a hazai csapat. Az első félidőben a kapuk gyakran kerültek veszélybe, de gól nem esett. A vezetést a szentesiek szerezték meg: az 59. percben Szín a védők között kiugrott és 6 méterről a hálóba lőtt. 0:1. Ezután is élénk volt az iram, rákapcsolt az Alsóváros. A 67. percben egy kapu elé ívelt labdát Kasza fordulásból, 10 méterről a léc alá vágott, majd az utolsó előtti percben Gábor a szentesi védőket lefutotta, és nehéz szögből a kifutó kapus mellett a hálóba talált. 2:1 az Alsóváros javára. Seller István Dorozsma—Mindszent 2:1 (1:0). Dorozsma. Vezette: Gallyas.,Dorozsma: Aradi — Kormos,' Ottlik, Vasas, Czékus, Csonka, Deme, Csomor, Pintér, Ábrahám, ökrös. A hazaiak nyomban támadólag léptek fel, egymásután hagyták ki a helyzeteket. Az első gól a 41. percig váratott magára, amikor Kormos jobb oldalról átívelt labdáját ökrös közelről az alsó sarokba továbbította. A második félidőben továbbra is többet kezdeményezett a Dorozsma, a védekező Mindszent ellen. Az 58. percben Csomor egyéni játékkal a kifutó kapus mellett szintén a jobb alsó sarokba talált. Ezután a hazaiak kiengedtek, aminek eredményeképpen a 61. percben Kürtösi fejesgóljával a Mindszent szépített. A végefelé a Dorozsma ismét fölénybe került. A látottak alapján a hazaiak nagyobb arányban is győzhettek volna a végig sportszerű találkozón. Csomor a mezőny legjobbja, Bereczki pedig csapata legjobbja volt. Gyuris János Tápé—Csandápalota 7:1 (2:0). Tápé. Vezette: Kovács III. A hazaiak már a 2. percben megszerezték a vezetést, majd végig nagy fölényben játszottak. A palotaiak 4:0 után széoítettek az eredményen. GóUövő: Ács (3), Miklós János II., Vincze, Gyémánt, Szendrei, illetve: Lakita. Szegedi Spartacus—Apátfalva 4:3 (1:0). Apátfalva. Vezette: Fekete. Meglepetés a gyengén szereplő szegedi csapat győzelme. A Spartacus már 3:0-ra és 4:l-re is vezetett. Góllövő: Martonosi (2), Sóki, Varga (tizenegyesből), illetve: Laczkó, Kardos, Szilágyi. Makói TVSE—Szegedi Kender 2:1 (0:0). Makó. Vezette: Lenkei. Hétközben játszott, elmaradt mérkőzésen, Csongrádon, semleges pályán a Mindszent 2:l-re győzött a Szentesi Kinizsi ellen. 1. METR.IPOND 2. Sz. Építők 3. Dorozsma 4. Alsóváros 5. Sz. Kender 6. Táoé 7. MTVSE 8. Szentes Mó-aváros 10. Apátfalva 1L Sz. Spart. 12. Mindszent 13. Csanádpalota 11 7 11 5 11 6 12 7 11 5 11 4 11 4 11 5 11 3 11 4 11 1 11 2 11 2 3 1 175 1 162 3 16- 5 132 4 234 3 174 3 101 5 185 3 103 4 164 6 1118 8-9 68 17 10 13 10 14 11 14 13 12 12 12 8 12 14 11 6 11 17 11 20 6 18 5 34 4 A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság eredményei: A'gyö—Szesedl Tanárképző 2:1 (1:1). Szeged. Vezette: Gallyas. Az algyőiek lelkesebben, a főiskolások tervszerűbben Játszottak. Tóth János, a vendégek kapusa kitűnően védett. Góllövő: Bakos, Matovics s„ illetve TetlJak. Szegedi Postás—Nagylak 4:0 (2:0). Szeged. Vezette: Molnár J. A Postásnak sok helyzete akadt, a zöld-fehérek minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. A községi csapatnak ezúttal nem ment a játék. Góllövő: Farkas, Karsai, Papp, Köböl. f zegedi Textilművek—Fö'deák (0:0). Szeged. Vezette: Kuhn. Az első félidőben kiegyensúlyozott volt a küzdelem. Szünet u<án hamarosan kétgólos vezetést szerzett a fölénybe került Textilművek. A hazalak 2—3 percenként rúeták a szögleteket. mégis a Földeik a 82 percben széDíett az eredményen, maid az utolsó percben kiegyenlített. GÓUÖVŐ: Lovászi (2), Illetve: Kabai, Szabó. Hétközben látszott elmaradt mérkőzésen Szetteden: Textilművek—Szőregi Rákóczi 0:0. Sándorfalv—Fábiánsebcstyón 6:0 (3:0). Sándorfalva. Vezette: Zsarkó. Harminc perc után még 0:0 volt az eredmény, utána a hazai cs-Dat könnyen győzött. Góllövő: Kávai 12). Kiss S., Mihály, Dobó. Balogh. Deszk—Naavmágocs 1:0 (1:0). Deszk. Vezette: Czlrok. A helyenként élénk Iramú mérkőzésen a hazaiak ez első félidő közeDén lőt* góllal nvertek. A második félilőben Tóth Mihály, a deszkt kaous e«y tizenegyest kivédett. GóUövő: Kovács. Kiste'ekl TE—H. Porce'án 2:1 (1:0). Kistelek. Vezette: Takács n. SzéD küzdelemben. javuló teliesítménnyel nyert a KITE. A gvőztes gól n halrában esett. Oó'lövő: Becsei, Búza, Illetve: Budai. 1. Sándorfalva 2. Földeák 3. H. Porcelán 4. Textiles 5. Sz. Postás 6. Nagvmágocs 7 Kistelek 8. Fábiáns. 9. Nagylak 10. Deszk 11. Algyö 12. Tunárk. 13 Szőreg 10 8 10 6 11 5 12 5 11 4 10 S 11 3 10 3 11 3 11 3 10 2 10 1 5 1 2-31-8 13 3 1 26-17 15 2 4 18-10 12 2 5 27-21 12 3 4 16-13 11 1 4 10- 9 11 5 3 15-17 11 3 4 20-20 9 3 5 13-13 9 3 5 11-26 9 2 6 11-29 6 3 6 11-23 5 2 2 5- 5 4 SOROKBÁN A napokban játszották a November T-e tiszteletére rendezett megyei röplabdakupa döntőjének mérkőzéseit. Az első helyet eldöntő találkozó eredménye: SZÉF— Sz. Építők 37:28. A kétszer húszperces találkozón változatos küzdelemben, megérdemelten győztek a főiskolások. Jók: Endrefi, Győri, illetve Hajdú. A Szegted! Építők NB IIes tekecsapata vereséget szenvedett a rangadón, Budapesten : Bp. Postás—Sz. Építők 6:2. Legjobb dobó: Szanyi (448), illetve: Sötét József (433), Tóth Károly(423). Az NB I-be jutás kérdése még mindig nem dőlt el. Ha az utolsó fordulóban, csütörtökön Szegeden az Építők nyernek a Kecskeméti Petőfi ellen, akkor ók a bajnokok. Az Építők— Kecskemét mérkőzés . délután 5 órakor kezdődik az Építők-pályán. * Szolnok—SZEOL 92:67 (52:31). NB II-es női kosárlabda-mérkőzés. Szolnok. Vezette: Veindinger és Oláh. A SZEOL összeállítása: Remák, Tóth, Révész, Balaton, Szabó. Csere: Halász, Kertész. Körmöczi. Vass, Bartal. A tavaly még NB I-ben játszó, és jelenleg a bajnoki cimre esélyes szolnokiak ellen kevés eséllyel léptek pálvára a szegedi lányok. Távo'ról ugyan jól dobtak a SZEOL játékosai, de a rutinos hazaiak főleg a palánkok alatti küzdelemben, és a mezőnyben is jobbnak bizonyultak. Leg'obb szegedi dobók: Tóth, Révész 16—16. Remák 14, Bartal 11. A fiúk a Karcag eVeni mé-k^ésüket már korábban lejátszották. ígv vasárnap szabadnavosak voltak. Igy kellett volna tippelni! HETVENÖT ÉVE halt meg Degré Alajos (1819— 1896) író és publicista. 184ü-ban Pesten tagja lett a Petőfi körül tömörülő Tízek Társaságának 1848 nyarán pedig beállt honvédnak eay önkéntes zászlóaljba. A világosi fegyverletétel ulán az Alföldön bujdosott; később Aradon internálták. Szabadulását követően Pestre költözött: 1856-ban végiglátogatta a magyar emigránsokat a nyugau orszagokban. Evekig szerkesztette az Ország-Világ című lapot. SZEGEDI NEMZETI SZlNHVZ Délután fél 4 órakor: Az Arbát meséi. Móra if.i.-bérlet. Este 7 órakor: A szevlllal borbély. Katona J.bérlet. EH hol'EMBI 197L NOVEMBER 2., KEDD — NÉVNAP: ACHXLL FELHŐS, PARAS IDO Várható Időjárás kedd estig: Túlnyomóan felhős, párás idő, inkább csak keleten szórványosan előforduló esővel, egy-két helyen havas esővel. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, változó Irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: az erősen felhős helyeken 5, ma ihol 10 fok közelében. A Nap kel 6 óra 23 pgrekor, és nyugszik 16 óra 27 perckor. A Hold kel 15 óra 44 perckor, és nyugszik 5 óra 53 perckor. VÍZAT.LAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn —122 cm (apadó). I könyvek. 20.28 A tárgyak költészete. 21.05 Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Közben: Kb. 22.10 —22.25 Az üvegkisasszony. Kb. 23.35 Operaáriák. 2k00—0.10 Hirek, időjárás. TÉVÉ I RÁDI& MOZIK Szabadság: A csendőr nyugdíjba megy. (Színes francia, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: Szemben az igazsággal. (Lengyel, négyed 6 és fél 8 órakor). Fáklya: Aki dalol, rossz ember nem lehet. (Színes jugoszláv, háromnegyed 6 és 8 órakor.). t'GYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3 sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI 1JGYE1.ET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI CGYELET Szeged város területére Október 30-tol november 6-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is), elsősegély és nehéz elles esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos Lakása: Szeget. Torontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. ' Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, Időjárás. 5.30 Reggeli krónika. I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, Időjárás. 6.30 Hírek, időlárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika. II. 7.15 Körzeti Idölárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek, időjárás. 8.03 Műsorismertetés. 8.14 Színházak és mozik műsora. 8.15 Donizetti operáiból. 0.06 A nagy temető. 9.24 Rádióbőrze. 9.30 A hót zenemüve. 10.00 Hirek, Időjárás. 10.05 A szovjet rádió napja. 10.25 Barokk muzsika. 11.00 Iskolarádió. 11.35 Mozart: Esz-dúr szerenád. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Tánczenei koktél. 13.20 Ifi. Magyari Imre népi zenekara játszik. 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05 Édes anvanvelvünk. 14.10 A szovlet rádió naDia. 14.40 Koltay Valéria és Külkey László énekel. 15.00 Hirek. Időjárás. 15.10 Harsan a kürtszó. 15.45 Frltz Kreisler saját műveiből hegedül. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Debussy: A tenger — három szimfonikus vázlat. 16.28 A szovjet rádió napja. Emberi dolgok. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek időtárás. 17.05 Küloolltikai figyelő. 17.20 Világhírű szovjet néoi együttesek. 17.43 Van Ú1 a Nap alatt. 18.00 Saitókonferencia a SZÖVOS7.nál. 18.58 Hallgatóink ügyeimébe. 19.00 Esti krónika. 19.30 Soorthiradó. 19.40 Dévai Kamilla népdalokat énekel. 19.54 Legkedvesebb verseiről beszél Mihály András. 20.14 A szovlet rádió nrola. 22.00 Hírek, idölárás. 22.20 Bartók—Serlv Br'gsaverseny. 22.45 A szovtet rádió nao1a. 22.00 Hirek, időtárás. 23.00 Fi-ek, ldöl'rés. 23.15 N*'ák. 24 no Hírek. Időjárás. 0.10—025 Angelo Ephrtkian együttese Gasualdomüveket énekel. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth műsorral 8.05 Magyar zene rézfúvósra. 8.25 Verbunkosok. nóták. 9.00—10 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene hullámhoszszán. Közben: 11.00 Hírek. IdőJárás. 11.45 A biológus napok programiéból. 12.00 Zenekari muzsika. 12.45 Ahhoz kénest. . . 13.45 Idölárás- és vízállástelentés. 1AOO —18.00 Kettőtö' hatig .... a Rádió kívánságműsora. 18.00 Hírek, Időtárás. 18.10 A hét zenemüve. 18.40—19.34 Közkívánatra. 19.34 A szovjet rádió napja. 19.49 Reklám. 19.54 Jő estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika. II. 20.25 Oj Budapest 8.05 Iskola-tv. Számtan-mértan. (Alt. Isk. 5. oszt.) 9.00 Környezetismeret. (Alt. Isk. 4. oszt.) 11.55 Számtan-mertan, (Alt. Isk. 7. oszt.) 13.10 Iskolatv. Számtan-mértan. (Alt. isk. 5. oszt. — Ism.) 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 14.55 Szám tan-mértan. <Ism.) 15.55 VasasSt. Johstone. UEFA-Kupa labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. 17.50 Hírek. 17.oj Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor. 18.35 Telemagazln. 19.05 Reklámmüsor. 19.10 Fstl mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A Kreml toronyórája. Pagogyln drámájának magyarul beszélő tv-fllmvaltozata. 21.25 Oj arcok, rivaldafényben. Bemutatjuk Oper-házmk fiatnl művészeit. Kovács Esztert és Turpinszky Belát. 21.50 Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.00 Sakk-matt. Beszámoló a snkkvllágbajnok-jelöltek iPeiroszján—Fischer párosmérközésről). Belgrád 16.45 Magyar nvelvű kulturális panorámát 17.40 Távcső. 18.30 Riport: Halott folvó — meghal a völgy. 19.00 Népi muzsika. 19.20 A nézők és a televízió. 20.35 Nocturno — szovjet Játékfilm. Bukarest 17.00 Irodalmi szemle. 17.25 Pioníroknak. 18.20 A legkisebbeknek. 19.00 Reflektor. 19.15 Népi melódiák. 19.25 Paul Everac: Egyszerű véletlen. Színházi est. 21.30 Zenei műsor. ADASVETEL Arrtoll felvásárl*., tisztítás, huzatcsere, toll* pótlás. Földműves u. 11, Telefon: 16-276 Brüsszeli krt. 29., tele fon 16-429. Hívásra házhoa érte megyek. x Nagyobb mennyiségű uirksltrágya eladó. 3zatymaz 64. tanya. Fehértói csárdával szemben. x Német velúr gyermekkocsi igényesnek eladó, újszeged, Blaha LuJ.-a u. 17. sz. x Jó állapotban levó kombinálható gyermekkocsi eladó. Érd.: egész nap. Fecske u. 1. v: Márkás festmények el"adók. Lenin krt. 20. Érdeklődni: házfelügyelőnél. x 10/ÍM alacsony-magas, Dlamant rendszerű slkkütógép, valamint piaci elárusító pavilon eladó. Brüsszeli krt. 29. Balogh x Olcsón eladók: kétszemélyes, háttámlás rekamié, kétajtós szekrény, két fotel, 600.— Ft-ért jó rekamié, trd.: Juhász Gy. u. 38., fszt, bal. x Egyfázisú hegesztőtraró, áVarszawa dinamó, feszszabályló eladó. Szeged, Kossuth L. sgt. 67. x Műszőrme, rózsaszín lábzsák. gyermekágy matraccal, etetőszék gyermeknek olcsón eladó. Oroszlán u. 4. fszt. 2. sz. Mély gyermekkocsi eladó. Károlyi u. 4. L em. 4. Eladó: üzemképes 120 literes Lehel hűtőszekrény 2800 Ft, mosógép, Jó, 1000 Ft, rádió 900 Ft, Alfca Regia tv képernyőkkel 1800 Ft, kárpitozott kanapé 2 fotellal 300 Ft. Megtekinthető naponta délután 5 órától. Sárospataki, Kossuth L. sgt. 101., emelet. x Eladó egy kis kertbe való faház, 2x2 méteres, 1 ekete kályhacső. írd.: Fejszés, Kossuth L. sgt. 0. Skoda 1000 MB igényesnek eladó. Garázs is van. Érd.: 18 órától. Újszeged, Vedres u. 8/B, III. em. 8. 220 voltos parkettacslszoló gép eladó. Révész Dénes parkettázó, Szeged, Tarján, 116. ép. H. lépcsőház, IV. em. 18. Modern konyhabútor eladó. Érd.: Bokor u. 11. fszt. 1. Mckalor olajkályha eü adó. Sziliért sor 8. Perzsabunda és üzemképtelen Komár eladó, Hómán K. u. 9. Lehel 120 literes hűtőszekrény és egy ágynemütartó eladó. Tarján 227. B, ép. V. em. 17 Érd.: délután 16 óra után. óriás kaktusz. cserép, bontott deczka. faanyag, gyalupad és csöves vízimérték eladó. Rózsa F. sgt. 89. Eladá egy 15 cm loépAtiójú hordozható tv. Szeged. Daru u. 17. Ké'ak-iáa zománcozott, samottos kályha újszérű áüanotban igényesnek olcsón eladó. Lenin krt. 50.. IV. emelet. Diufurnéros ágynemütartó, kombinált szekrény, asztal, tv-szekrény, eladó. Párizsi krt. 6. HPJ és 3x CAC szukától — apai ág Vx CAC, nagyszülők angol és osztrák import — boxerkö'.ykök eladók, esetleg NDK táska varrógépért cserélhetők. Petőíltelep, Szellő u. 6. Eladó: nagyméretű tégla. épü'.etfa, cserépléc, cserép, fürdőhenger, WC, ereszcsatorna, deszkaanyag. Gyík u. 25. Csillag térnél. NDK sötétkék mély gyermekkocsi eladó. Szabadság tér 11/B. rórk bát. valódi bőrből, rövid, középtermetre kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető József A. sgt. 115., a portán. 250 cm3 motorkerékpár új állapotban eladó. Jóslka u. 5/A, III. 1. Érd. mindennap, Bálint. Kétlángú gáztűzhely, kazettás magnó angol nyelvlectoés szalagokkal. c!adó. Bo'yai u. 17., I. 5. Érd.: délután 5 után. NDK mélykocsi újszerű állapotban eladó. Csemegí u. 5/A. Eladó 30 mázsa hasábos tűzifa, egy magasnyomású permetező, egy horganyzott lemezfürdőkád. 20 db gyümö'csösláda. újszeged, Bérkert u. 97. Szovjet táska villany- | Eladó páncéltőkés pianívarrógép eladó. Szél nó zongora. Lenin krt. u. 26. I 53. alatt. Komplett erősítőberendezés gitárral, torzítóval, mikrofonnal eladó. Hajnóczy u. 8. Délután 2—5 között. Vágl. 1 db gázboJler~AZ—10-es" NDK földgázos konvektor, 2 db gázrezsó, 1 db zománcozott, négyszögletes kályha jó állapotban eladó. Megtekinthető: Lenin krt. 12., házfelügyelőnél. Egész nap. Skoda MB 1000-63 Jó állapotban eladó. Dr. Vincze, Kiskunhalas, Dékány Árpád u. 6. 5t0-es szalagfürészkerekek, villanymotorral egybeépített kompresszor, asztali villany.'úrógép, valamint régi szép majolikák Igényesnek eladók. Maroslele, Dózsa u. 37. tM / A S S A (» 19 éves, fekete hajú és szemű, középmagas, csinos, temperamentumos, érettségizett lény há-axság céljából keresi olyan 20—30 éves, jó megjelenésű férfi Ismére ...gut, aki lakással, esetlee autóval rendelkezik. Csak fényképes levelekre válaszolok. Jelige: „Szeretek szépen élni" 2337. a Sajtóházba. Megismerkednék magas. Jó megjelenésű, nem dohányzó, komoly életfelfogást! férfival házasság céljából, akinek életéből hiányzik egy szerény, lelkiekben gazdag szőke lány. Egye. temista vagy diplomás férfi saját kézzel Írott fényképes levelét várom. Kalandorok ne Írjanak. „Egymásért él- . ni" 2330. jeligére a Sajtóházba. I Megismerkedne házasság céljából :alun lakó nyugdíjas kisiparos független, Intelligens nővel 58 éves korig, lakás van. anyaglak mellékesek. „Régi nyár" 2297. jeligére s Sajtóházba. 39 éves, 179 cm magas, értelmiségi férfi megismerkedne házasság oélJából hozzáillő hölggyel. „Csak te hiányzol" 236Ő. Jeligére a Sajtóházba. 26 éves, 174 cm magas, barna elvált asszony megismerkedne házasság céljából korban és magasságban hozsálllő, minden káros szenvedélytől mentes férfival hásasság céljából. Lakással rende'kezök előnyben. — „őszi rózsa" 2368. jeligére a Sajtóházba. 41 éves szakmunkás megismerkedne korban hossátlló, szerény, Jó megjelenésű nóvel házasság céljából. „Aki sokát volt egyedül" — 2370. jeligére a Sajtóházba^ 35 éves özvegyasszony keres házasság céljából olyan gyermekszerető apukát 2 kisfiának, aki nevelésükben gyermekei példaképe tudna lenni, neki pedig hűséges és megértő élettárs. Jsegitő társ 367 003" JelIgére a Hirdetőbe. E G Y E B Igazolványkép sürgős esetben egy órán belül készül. Szilágyi, Tarján, 203. ép. x (•arázs olcsón kiadó. Faragó u. 30. érd. délután 2-tól. Személy gépkocsi-vese to állást változtatna 5—10 év közötti gyakorlattal. „Szerelésben ls gyakorlott" 2367. jeligére a Sajtóházba. x Gyakorlattal rendelkező építész, közműtervező és kultúrmérnököt felveszünk (házaspárt ls) tervezői. Irányító-tervezőt munkakörbe. Ajánlatokat kérjük „Fizetés megegyezés szerint" Jeligére a nyíregyházi Hirdetőbe. darázs kiadó Lövölde úton. írd.: Vár u. 7., L em. ö. ajtó. 17 óra után. Garáss kiadó vállalatnak ls. Blaha L. u. 21., fszt. Jobb. Alialános és középiskolások matematika, fizika korrepetálását vállalom. Ajánlatokat: „Tanárjelölt" 2373. jeligére a Sajtóházba. Kömüvesscgédet felveszek azonnalra. Jelentkezés: Tarján 303. B. ép. IV. em. 14. Kovácssegédet állandó munkára felveszek. — „Szállást biztosítok" — 2364 Jeligére á Sajtóházba. Bébimérleget kölcsönadok. Károlyt u. 4. I. em. 4. Menyaasaenyl ruhát kölcsönadok. Katona J. u. 24. Elvesztettem pénztárcámat 26-én. Kérem a benne levő Imakönyvet Hajnóczy u. 3., házfelügyelőnél leadni szíveskedjék. Geráss kiadó Tarjánban Z12. ép. mögött, írd.: 304. ép. C. IV. 9. 1. DVTK—Bp Honvéd 0:2 2 2. Rába ETO—Csepel 0:0 x 3. Haladás—S.-far.lán ru x t. Eger—Tatabánya 2:3 2 5. Komló—Videoton 1:0 1 ti. Oroszlány—Z.-egerszeg 2:0 1 7. Ozd—Kecskemét 1:0 1 8. G.-MAVAG—Debrecen 1:1 x S. Volán—MAV-DAC 2:2 x 11. SZMTE—Bp. Spart. 1:0 1 11. Atalanta—Florentlna 3:1 l 12. Torino—Cagliari 1:0 1 13. Varese—Napoli 0:1 2 11. Ajka—Szekszárd 1:0 1 13 találatos szelvény 1 darab volt, ezekre a nyeremény egyenként 70 732 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény egy volt, a nyereményösszeg 280 308 forint. 12 találatot 173 fogadó ért el. nyereményük egyenként j 2181 forint. A 11 találatosokra (1805 darab volt) 209 forintot, a 10 találatosukra 112 339 darab) pedig 46 forintot fizetnek. A két kifizetési nap: 1000 forint alatti nyereményekre november 6, az 1000 forint felettiekre november II. Kisorsolták a lottó október havi tárgy nyereményeit — a 43. hét szelvényei hozott Hétfőn délelőtt az Országos Takarékpénztár budapesti, Münnich Ferenc utcai székházában kisorsolták a lottó október havi tárgynye reményeit. A sorsoláson a 43. hét szelvényei vettek részt. Alább közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén eladott, és' nyereménnyel kisorsolt 43. heti szelvények számát, valamint a nyereményeket. 0 055 190 bútor, lakberendezés. 0 070 750 ki mit választ? 0 072 374 éléskamrautalvány. 0 234 569 éléskamra-utalvány. 0 238 692 óra. 0 259 437 rádió. 0 262 230 fényképezőgép. 2 057 670 utalvány. 2 245 625 óra. 2 246 142 OFOTÉRT-utalvány, 2 260 640 lemezjátszó. 2 266 310 bútor, lakberendezés. 2 270 140 éléskamrautalvány. 3 804 907 lakástextil. 3 808 105 bútor. 3 819 422 j háztartási gépek. 3 831 800 ki imit választ? 3 842 069 ruhá' zati cikkck. 3 846 221 ki mit i választ? 3 857 390 táskarádió. 3 863 630 tv. 3 864 168 lemez' játszó. 3 868 341 tv. 3 868 814 tv, 3 875 646 rádió. 3 882 361 táskarádió. 3 888 524 ki mit választ? 3 894 117 éléskamrautalvány. 3 895 774 bútor. 3 921 642 utalvány. 3 926 508 óra. 3 929 377 OFOTÉRTutalvány. 3 936 610 lakástextil. 3 937 543 rádió. 3 064 396 fényképezőgép. 3 966 855 lemezjátszó. 3 977 248 éléskamra-utalvány. 3 981 158 ki mit választ? 3 993 002 méteráru. 3 995 172 éléskamrautalvány. 3 998 603 ruházati cikkek. 4 000 046 méteráru. 4 007 271 fényképezőgép. 4 014 017 éléskamra»utalvány. 4 030 397 ki mit választ? 4 031 165 hűtőgép. 4 034 880 méteráru. 4 035 685 tv. 4 039 331 háztartási gépek. 4 040 059 ki mit választ? 4 041 736 utalvány. 4 053 344 lemezjátszó. 4 055 014 ki mit választ? 4 061 379 hűtőgép. 4 065 154 éléskamra-utalvány. 4 066 890 magnó. 4 070 199 háztartási gépek. 4 086 609 éléskamra-utalvány. 4 090 140 ki mit választ? 4 090 210 lemezjátszó. 4 093 134 ki mit választ? 4 094 647 ki mit választ? 4 098 776 lakástextil. 4 101 227 bútor. 4 101 923 éléskamra-utalvány. 4 102 191 hűtőgép. 4 109 416 lakástextil. 4 116 111 ruházati cikkek. 4 117 182 éléskamrautalvány. 4 119 273 utalvány. 4 124 451 tv. 4 132 041 háztartási gépek. 4 135 155 lakástextil. 4 135 588 lakástextil: 4 141 911 ruházati cikkek. 4 147 584 méteráru. 4 147 616 mosógép. 4 149 799 utalvány. 4 163 914 ruházati cikk. 4 169 500 méteráru. 4 182 729 bútor-lakberendezés. 4 188 965 mosógép. 4 192 561 utalvány. 4 193 896 éléskamra-utalvány. 4 195 284 háztartási gépek. 4 203 983 ruházati cikkek. 4 212 908 ki mit választ? 4 234 655 hűtőgép. 4 237 297 ruházati cikkek. 4 238 744 utalvány. 4 241 117 ruházati cikkek. 4 243 915 hűtőgép. 4 247 313 ruházati cikkek. 4 268 808 tv. 4 271 789 OFOTÉRT-utalvány. 4 299 769 bútor. 4 299 886 ki mit választ? 4 305 717 lakástextil. 4 306 420 táskarádió. 4 317 124 ruházati cikkek. 4 323 471 háztartási gépek. 4 344 483 háztartási gépek. 5 081 221 méteráru. 5 081 239 méteráru. 5 082 283 méteráru. 5 177 746 rádió. 5 180 300 rádió. 5 187 293 lakástextil. 5 187 622 lemezjátszó. 5 188 909 bútor. 5 190 006 tv. 5 213 053 hűtőgép. 5 219 488 tv. 5 233 339 OFOTÉRT-utalvány. 5 240 433 tv. 5 245 924 tv. 6 222 404 OFOTÉRT-utalvány. 6 223 666 éléskamrautalvány. 6 227 023 tv. 6 227 250 fényképezőgép. 6 228 026 ruházati cikkek. 6 241 378 méteráru. 6 256 770 ruházati cikkek. 6 272 932 háztartási gépek. 6 278 008 bútor. lakberendezés. 6 278 731 háztartási gépek. 6 296 220 ruházati cikkek. A nyertes szelvényeket 1971. november 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest V., Milnnich Ferenc utca 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk.