Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-21 / 275. szám

VASÁRNAP. 1971. NOVEMBER Sl. Külpolitikai REFLEKTOR Erőteljesen folynak az NDK—NSZK tárgyalások, mind Nyugat-Berlin kérdésében, mind pedig államközi vonatkozásban, sőt előrehaladás mutatkozik a csehszlovák —nyugatnémet kapcsolatok normalizálásával foglalkozó tárgyalások soron levő szakaszában. A múlt héten is megállapodásra Jutottak a tekintetben, hogy folytatják a tárgyalásokat, és kibontakozik a megállapodás lehetősége, a müncheni-egyezmény örökös érvénytelenítésére. Előrehaladás és fenntartás A tárgyalásokkal párhuzamosan taktikát változtatott a nyugatnémet Jobboldal.' Ennek lényege, hogy nem tá­madja magát a megbeszéléseket, de erősen bírálja a ta­nácskozások ütemét. „Aggódik" amiatt, hogy kimozdul­tak a holtpontról a két német állam tárgyalásai. Lehet, hogy a bonni kabinet „megnyugtatásnak" szán­ta azt a nyilatkozatot, amelyet pénteken tettek közzé. A Bundestag CDU—CSU frakciójának a bonni külpolitika időszerű kérdéseivel kapcsolatos kérdéseire adott vála­szokból kitűnik, hogy a szövetségi kormány az NSZK és az NDK felvételét nem fogja automatikusan az NDK nem­zetközi jogi elismerésének tekinteni. Az NSZK — szögezi le a -nyilatkozat — változatlanul ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, miszerint Németország és a németek sajá­tos' helyzete folytán nem lenne méltányos, ha utólagosan nemzetközi jogilag elismerné Németország megosztottságát. Márpedig Brandték Németország újraegyesítése kér­désének mostani hangsúlyozott fenntartásával nem szocia­lista, hanem kapitalista alapon képzelik el a megosztott­ság megszüntetését. Ez természetesen minden magatartá­sukból egyértelműen kiviláglik: a NATO-hoz való erőtel­jes kapcsolat, a nyugati politika elsőbbsége és a szociál­demokrata kongresszus állásfoglalása is mutatja. A németközt tárgyalásokat mindezek figyelembevéte­lével, a körülmények szemmel tartásával szükséges kí­sérni. Kedvező légkörben A SALT-tárgyalások idei harmadik fordulója kedvező légkörben kezdődtek. A sujtókörökben olyan nem hivata­los értesítéseket terjesztettek, hogy még az év vége előtt, valamilyen tárgyi bizonyítéka lesz az amerikai és szovjet fél jóakaratának. Mások azt hangoztatják, hogy az oszt­rák fővárosban most hosszabb időtartamú üléssorozat kezdődött. Szó lehet arról is, hogy esetleg tavaszig nyúlik el a tárgyalás, mert az amerikai fél Nixon moszkvai uta­zásáig szeretné lezárni legalábbis az ellenrakéta-rendsze­rek korlátozásáról folyó tárgyalásokat. Több osztrák lap annak a feltételezésnek ad hangot, hogy a derűlátóan kezdődött bécsi tanácskozás rövid ka­rácsonyi szünettel talán néhány hónapig tart. Kínai gombnyomás Megtörtent a Kínai Népköztársaság ENSZ-küldöttsé­gének székfoglalója, elhangzott Csiao Kuan-hua külügy­miniszter helyettes szüzbeszéde, es a múlt kedden először nyomta meg Huang Hüa nagykövet a „China" feliratú asztalon a gombot, amely felvillantotta az „igen"-t jelző zöld lámpácskát a közgyűlési ülésterem eredményhirdető tábláján. Ekkor a népi Kína megszavazta az Egyesült Államokat megbélyegző határozatot, a fajüldöző rhodesiai rezsimnek tett engedménye miatt. A kínai lapok, amelyek az utóbbi hónapokban egyre többet foglalkoznak az ENSZ-szel, teljes terjedelemben közölték Csatorday Károly magyar ENSZ-ügyvlvő üdvözlő beszédét is. A kínai vezetés aligha választhatott volna hatásosabb módot arra, hogy Kína ENSZ-jogal helyreállí­tásának fontosságát érzékeltesse a hazat közvélemény szá­mára. Hiszen az 55 beszéd — az alkalomból következően — kivétel nélkül igen pozitívan szólt a Kínai Népköztár­saságról, és legfeljebb utalt az egyes esetekben fennálló politikai, vagy éppen ideológiai nézeteltéresekre. Megoldatlan viszály Nem csökkent az indiai—pakisztáni feszültség, a már­már háborús helyzet. Farkasszemet néznek a fegyverek, nyilvánvaló azonban, hogy az Indiával nem rég barátsági szerződ est kötött Szovjetunió mindent elkövet a béke megőrzésere, a konfliktus politikai úton rendezésének elő­segítésére. Kína ugyan hosszú ideje rossz viszonyban van Delhivel és a Rawalpindl fő támogatója, de szemmel lát­ható, hogy éppen most, amikor az ENSZ-ben, mint a har­madik világ vezető hatalmaként igyekszik fellépni, ilyen helyzetben és ambíciókkal nem kockáztathatja a szakí­tást Indiával. Ellenkezőleg, inkább közeledésre van szük­sége, vállalva esetleg a békítő szerepet is. Erre mutat Csou En-laj üdvözlete Indira Gandhinak és a követségek felújítása. Ami pedig az Egyesült Államokat illeti: a meg min­dig megoldatlan indokínai konfliktusba süllyedve, Nixon pekingi és moszkvai útja, illetve rövidesen kezdődő 1972­es választási kampánya előtt Washingtonnak egy újabb azsiai fegyveres összetűzés csak árthat Dikta tórlkusabb uralom A múlt heti thaiföldi „államcsíny" megmutatja, mi­lyen pánikba esett a katonai klikk, az ország független­ségét követelő népi mozgalommal szemben. Washington nyilván úgy érzi — most különösképpen, hogy egyfelől Vietnamban állandóan talajt veszít, másfelől pedig érint­kezést vett fel a népi Kínával —, hogy a jelenlegi hely­zetben szorosabbra kell fűznie kapcsolatalt a SEATO-szb­vetség államaival. így hat a most újra Kittlkacsorn veze­tése alatt álló, mégis új — mert csaknem tisztán kato­nai! — kormány Bangkokban minden Jel szerint nem el­lenére. hanem nagyon is ínyére van a Fehér Háznak. A változás az, hogy Kittlkacsorn új, katonai juntája sok­kal szigorúbb, d'ktatórlkusabb uralmat szándékozik beve­zetni, mint amilyen KUtikacsorn^nol^ári^rezrimje volt. Nixon levele Kosziginnak # Moszkva (TASZSZ) a szovjet—amerikai kereske­Maurice H. Stans, az Egye- delmi és gazdasági kapcso­sült Államok kereskedelem- latok helyzetéről és távla­ügyi minisztere Nyikolaj Pa- tálról. Stans átadta Koszi­tolicsev szovjet külkereske- ginnak Nixon elnök levelét, delmi miniszter meghívásé- Az Egyesült Államok elnöke ra szombaton Moszkvába ér- levelében kifejezte a két or­kezett. szág kereskedelmi és gaz­Alekszej Koszigin, a Szov- dasági kapcsolatainak nor­jetunió Minisztertanácsának malizálására és fejlesztésére elnöke szombaton a Kreml- iránvuló készségét A levelet ben fogadta Maurice Stanst. ^anyuio Készségét, A leveiet A találkozáson Koszigin és Koszigln megelégedéssel fo­Stans eszmecserét folytatott gadta. A VDK delegációja Pekingben # Peking (Üj Kína) Pham Van Dong minisz­letében a KKP Központi Bi­zottsága és a kínai állam­tanács szombaton este nagy­Okinawa ügyében A Móra Ferenc Művelődési Otthonban, Festő u. 8. MA 17 órától NONSTOP-program! DISC JOCKEY CLUB nyílik A pop é$ rock muzsika kiválóságai mellett bemutatkozik a RYTMAN BETHON együttes. • Tokió (Reuter, UPI) A további tüntetések megakadályozása végett a japán kormány szombat es­te úgy döntött, hogy novem­ber 25-re halasztja az alsó­házi szavazást az Okinawá­ról szóló amerikai—japán szerződésről. A japán kormánynak no­vember 25-én meg kell szereznie az alsóház jóvá­hagyását, ha még ebben az Toklóban. terelnök vezetésével a KKP szabású fogadást adott. KB és a kínai államtanács ^ ^mmmmmm meghívására szombaton vi­etnami párt- és kormány­küldöttség érkezett a kínai fővárosba. A küldöttséget Csou En-laj miniszterelnök fogadta a repülőtéren. A delegáció tagja a mi­niszterelnökön kívül többek között Nguyen Duy Trinh külügyminiszter, Chan Qul Hay vezérőrnagy, nemzetvé­delmi miniszterhelyettes és Li Han külkereskedelmi m iniszterhelyettes. Pekingben nagyszabású fo­gadtatást készítettek elő a vietnami vendégeknek, akik­nek látogatása a kínai veze­tés szemében nyilvánvalóan a két ország közötti jó vi­szonyt hivatott demonst­rálni. .. Pham Van Dong utoljára 1970 áprilisában járt Pe­kingben, s akkor a kambod­zsai puccs másnapján Kíná­ba érkező Szihahukkal tár­gyaivá megvitatta az „indo­kínai népek közös frontjá­nak" alapját. A mostani lá­togatás a Csou En-laj és Je Csien-jing vezette kínai párt- és kormányküldöttség Idén márciusi hanoi útjának viszonzása. A vietnami párt- és kor­mányküldöttség tiszteletére az országos népi gyűlés épü­Komócsin Zoltán megbeszélése Rómában # Római (MTI) KB külügyi osztályának ve­Az Olasz Kommunista Párt zetője, és Rodolfo Mechini, Központi Bizottságának meg- a KB külügyi osztályának hívására Komócsin Zoltán, helyettes vezetője, a Magyar Szocialista Mun- A pártközi eszmecserén káspárt Politikai Bizottságé- áttekintették a nemzetközi nak tagja, a Központi Bi- helyzettel összefüggő kérdé­zottság titkára és Garai Ró- seket. Különösen nagy fi-; bert, a Központi Bizottság gyeimet szenteltek a nem­külügyi osztályának helyet- zetközi feszültség enyhülésé­tes vezetője november 19— vei, továbbá az európai biz** 20-án Rómában megbeszé- tonségért kifejtett tevékeny­lést folytatott az Olasz Kom- séggel és a népek antiimpe­munlsta Párt vezető képvi- rialista harcának kibonta­selőivel. koztatásával kapcsolatos Olasz részről részt vett a problémáknak, tárgyaláson Gian-Carlo Pa- Megvizsgálták a két test* jetta, az OKP Politikai Bl- vérpárt hagyományos együtt* zottságának tagja, Carlo működésének továbbfej lesz­Galluzzi, a KB vezetőségé- tését. nek tagja, Sergio Serge, a A tárgyalást szívélyes, ba-j Központi Bizottság tagja, a réti légkör jellemezte. Elhalasztott szavazás évben meg akarja kezdeni az Egyesült Államokkal a tárgyalást Okinawa vissza­adásának időpontjáról. A japán rendőrség beje­lentése szerint a pénteki nap folyamán országszerte mintegy 525 000 személy tüntetett a szerződés ellen, 1859 tüntetőt letartóztattak, közülük több mint 1700-at Moszkva jövőben elegendő lesz a sze­Alekszej Koszigln, a Szov- mélyi igazolvány felmutatá­jetunló minisztertanácsénak sa. elnöke szombaton a Kreml- Bangkok ^„í08^ vnirNtS A Thanom Kittlkacsorn ti. SES&r*^iLi ZráH he" b«Títagy vezetta thaiföldi or­sS^foTy^tfvele. ^^ Varsó Lengyelország, Csehszlová­kia és az NDK bel- és kül­ügyminisztériumai között megállapodás jött létre, amely jelentősen megköny­nyíti a három ország közöt­ti személyforgalmat. A szer­ződés a többi között előirá­nyozza, hogy az állampolgá­rok ki- és beutazásakor a szombaton elrendelte az or szág összes politikai pártjai­nak feloszlatását. Washington Az amerikai NASA űrku­tatási hivatal nyilatkozata szerint november 29-én amerikai űrkutatási szakem­berek egy csoportja utazik tudományos megbeszélések céljából a Szovjetunióba. A DKP elnőMie'yettese az SPD kongresszuséról 9 Bonn (MTI) Nyilatkozatot tett szom­baton az SPD rendkívüli kongresszusával kapcsolat­ban Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnökhe­lyettese. Elítélte Mies Willy Brandt pártelnök kommunistaelle­nes kijelentéseit is, mond­ván, hogy ezek a párton be­lüli ellenzék hangjának le­csendesitésére hivatottak. Hangoztatta viszont a DKP elnökhelyettese, hogy a kommunistáknak és a szociáldemokratáknak közös érdekük a fémmunkások bérharca, együttesen tilta­koznak az újfasiszták kong­resszusa ellen, síkra száll­nak a széles tömegek érde­kelt képviselő adópolitika mellett. A DKP düsseldorfi kongresszusa, amely a jövő héten ül össze, ismét akció­egységet fog javasolni ui szociáldemokratáknak a kö­zös érdekek védelmében — hangsúlyozta Mies. Az SPD rendkívüli kong­resszusa szombaton — a függőben maradt kérdések megvitatására — újabb rendkívüli Kongresszus megtartása mellett döntött Ennek Időpontja decem­ber 17—18-a lesz. Jelek a válság elsimítására • Rawalpindl (AP, AFP, Rcuícr) Nyugati hírügynökségek szerint egyes jelek arra mu­tatnak, hogy Pakisztán és India igyekszik elsimítani a válságot, amely a háború szé­lére sodorta a két országot. Mint az AP jelenti, Mo­hammed Jahja Khan „nyílt" megbeszélést folytatott Atal indiai főbiztossal mielőtt az kormánya felszólítására csü­törtökön tanácskozásokra ha­zautazott Űj-Delhibe. Nem sokkal ezután, hogy a főbiz­tos elutazott, r a kormány visszavonta az elnöknek a Ramadan ünnep befejezése alkalmából az ország lakos­ságához intézett üzenetét, és annak egy új változatát ad­ták ki. Ebben a változatban egy új bekezdés szerepel, amelyben Jahja Khan „ba­ráti kezet" nyújt Indiának és amelynek hangneme lé­nyegesen eltér az elmúlt hat hónap alatt mindkét részről elhangzott háborús nyilatko­zatokétól. Az elnök az ünnep alkalmából üdvözölte az In­diába menekült kelet-pakisz­tániakat is és sürgette őket, hogy térjenek haza. (A ko­rábbi üzenetben ez a rész sem szerepelt.) A helyi sajtőközlése sze­rint a nyugat-pakisztáni La­horeben letartóztatták Habib Dzsalib hírneves pakisztáni költőt. Habib Dzsalib élesen bírálta a pakisztáni katonai rezsimet és Mudzsibur Rah­man sejk kelet-pakisztáni vezető azonnali szabadonbo­csátását követelte. ,,//. Adolf lemondása O Holzminden (DPA) Szombaton lemondott tisztségéről Adolf von Thadden, a nyugatnémet újfasiszták vezére, az NPD egyik alapító tagja. A párt holzmindeni kongresszusán a II. Adolf­nak becézett Thadden „személyes természetű nyilat­kozatot" tett a 800 küldött előtt. Közölte, hogy „bú­csút mond" az NPD-nek, lemond elnöki tisztéről. El­határozáséban döntő szerepet játszottak azok a vé­leményeltérések, amelyek között ő és az NPD között fönnállnak. Porviharok a Marson Közüle'ek és maiéntula'donban levő SKODA 445, SKODA OKTÁVIA, SKODA 1100, VOLGA, WARSZAWA, WARTBURG (nagyke­rekű), MOSZKVICS 403, 407 típusú személy­gépkocsik, valamint TEHERGÉPJÁRMŰVEK gumiabroncsköpeny, tömlő, védőszalag javítását, a 8.25—20 és 11.00—20 méreteknél körtalpalést is rövid határidőre vállal a VOLÁN 10. sz. VÁLLALAT GUMIJAVÍTO MŰHELYE Szeged, Bakay N. u. 48. xS 370 029 # Pssadena (AFP) A hat nappal ezelőtt Mars körüli pályára állt Mariner—9 amerikai űrha­jó által készített eddigi fel­vételek alapján az amerikai űrkutatási szakemberek megállapították, hogy a „vö­rös bolygó" egyenlítője el­lipszis alakú, s a Mars ma­ga nem csupán sarkain la­pult, mint földünk. A boly­gó felszínén dühöngő por­viharok néha elérik a 30 kilométeres magassagot is. Több tudós véleménye sze­rint a bolygó déli sarkvidé­kén nagy kiterjedésű, szén­dioxid jég borította vízten­ger található. Meglepetést okozott az a felfedezés, hogy a bolygó felszíni hőmérsék­lete magasabb annál, amit az előzetes vizsgálatok alap­ján vártak. Dr. Earl Glahn, a Mari­ner-program vezetője az AFP-nek adott nyilatkoza­tában elmondotta, hogy a Mariner—9 egy esztendőn keresztül kering majd orbi­tális pályáján. Hz amchltkal atomrobbantás küvetkezméiiyel • Washington (TASZSZ, UPI) Az Egyesült Államok atomenergia bizottsága be­ismerte, hogy az Amchitka szigetén végrehajtott atom­robbantás jelentős károkat tett a környezetben. A bi­zottság megállapította, hogy a robbanás körzetében nagy mennyiségű hal és más tengeri élőlény pusztult el. A szigeten még hongzú éveken át megfigyeléseket kell majd végezni a légkör­ben és a tengerben keletke­zett káros íodioaktlv sugár­zás mérésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom