Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-19 / 273. szám

PÉNTEK, 1911. NOVEMBER 7. 3 Közeleg a csend órája... Az órakészítés mesterségé­ben a legújabb szót Marin Kricer román mérnök mond­ta ki, a Piatra Neamt váro­sának készített eredeti to­ronyórájával. Sok más órá­hoz hasonlóan ez is kifogás­talanul mutatja a pontos időt, ráadásul azt is, milyen hónapban, a hét melyik nap­ja és hányadika van, sőt minden félórában dallamos ütéssel gyönyörködteti a vá­ros lakólt. De még ez sem minden: naponta egyszer, es­te kinc órakor az ütés he­lyett felhangzik Nino Rossi olasz zeneszerző II Silencio (A csend) című ismert dallama, emlékeztetve arra, hogy kö­zeledik a lefekvés ideje. Szöveg nélkül mm Vizek, mérgek, büntetések Rz alföldi (oly ük még tisztik — MII lapaszial a Ylzmiiöség Fé ügyel el? Húsz-harminc évvel ez- anyagi hatása 7 millió forint óvatos becslések szerint is előtt még nem voltak szeny- volt a vétkesekre. És még meghaladta országunkban a nyezett vízfolyások az Alsó- itt sincs megállós, mert 1971 8 millió forintot. Hatása el­tiszavidéki Vízügyi Igazga- plső tíz hónapjában 8 mii- ért Szegedig is, ahol a Tisza tóság területén. A legkisebb lióig emelkedett a bírságok szennyezettsége néhány nap­vízhozamú erek és belvízcsa- összege. ra a megszokott értékének tornák legfeljebb kiszáradtak A vízszennyezések különö- többszörösére növekedett, nyaranként csapadékvíz hió- sen aszályos években szapo- Azóta nagy folyóinkon sem nyóban — manapság viszont rodnak meg váratlanul. 1971- tekinthetjük rendkívülinek a éppen az ezekbe vezetett ben 32 váratlan vízszennye- szennyezéseket, mert ha szennyvizek töltik meg őket. zésről érkezett bejelentés az ilyen mértékű nem is fordult Hazánkban tíz évvel ez- Igazgatóság Vízminőségi Fel- elő, figyelmeztető méretű előtt született meg az első ügyeletére. Ezek között volt szennyeződés többször is el­vízminőségvédelmi törvény, vaklárma is, a vizek élővi- indult a Tiszán. Az idén is amikor a kisebb vízfolyósok- lógónak, főként halállomá- három esetben kellett felké­ban már tartós szennyezés nyának pusztulásáról, de szülni esetleg szükségessé vá­nyomait lehetett felfedezni. Azóta pedig számos kis víz­folyás valóságos nyílt szenny­vízcsatornává vált. Említhet­jük példának a Száraz-ér— Élővízcsatornót, a Kecske­mét szennyvizeivel terhelt Csukás-eret, a Dong-ért, a Hódmezővásárhely alatt hú­zódó Hódtó-kistiszai-főcsator­nót. Kritikus vízfolyósok egész sorával lehetne kiegé­szíteni a listát, amilyen a Veker, a Kórógy-ér vagy a Kurca. Az iparosítás társadalmi hasznának egyik nagy ellent­mondása a vízszennyeződés. Az Igazgatóság területén na­pi 100 ezer köbméter szenny­víz ömlik vizeinkbe, s ennek csak 15 százaléka tisztított, s másik 15 százaléka részben. mégis tetemes népgazdasági károkat kellett megállapíta­ni a vizsgálatok során. Üj jelenség, hogy az idén mór nemcsak az ipar, hanem a mezőgazdasági üzemek is be­léptek a vízszennyezők sorá­ba. Állattenyésztő telepek ugyan már korábban is ló kórelhárításra. A szennyvizkibocsátó üze­mek — jórészt a bírság ösz­tönző hatására — ma már komolyabban foglalkoznak a szennyvizek tisztításának feladatával. Több helyen dol­goznak üzemi vízgazdálkodá­si felelősök. Van példa üze­men belüli megelőző intéz­kedésekre is. A Nagy-alföl­L . dl Kőolaj- és Földgáztermelő szennyeztek elővizeket, most vállalat például vízmnőség­azonban az öntözővízbe ju- védelmi tervet készitett a tott növényvédő szerek is sú­lyosbítják a helyzetet. A vizs­gálat azt a megállapítást ígéri, hogy többmilliós nép­gazdasági kár ered ebből is. Tizenöt év méréssorozatai egyelőre azt igazolják, hogy az alföldi folyók — a Ti­sza, a Körös és a Maros — még tiszták, vizük minősé­szegedi medencére; tervez­nek és építenek szennyvíz­tisztító berendezéseket, tele­peket. A mezőhegyesi cukor­gyár új technológiára tért át a vízfelhasználásban, ami egyúttal takarékos megoldás is. önerőből vagy éppen a bírságokból képzett vízügyi alapból támogatással üzemi méregtelenítő és kommuná­lis szennyvíztisztító beren­gében tartós romlás nyomait A nagy gond mértékét meg- nem lehet észlelni, öntisztu- dezések épülnek. A METRI­felelően érzékelteti a kirótt lós során megbirkóznak még POND galvánüzeménél auto­bírságok növekvő összege, a területünkön szenvedett matikus méregtelenítő dolgo­1962-ben még csak egy bír- szennyeződéssel. Az idősza- zik> néhány év alatt gyöke­ságot róttak ki: tízezer fo- kosán megismétlődő szennye- resen megoldják a kisebb rintban — ám négy eszten- ződések azonban figyelmez- sebb üzemek és mezőgazda­tetnek. Az első komoly szennyvízhullám 1967 au­gusztusában érkezett, a Sa­jón keresztül, Csehszlovákiá­ból. Az ebből keletkezett kár Több női és gyermek fehérnemű A Habselyem Kötöttáru- Szükség is van a díszítő gyár gyakorlatilag az idén és kellékek ilyen tömegére, jövőre hajtja végre a IV. öt- mert a vállalat 2 budapesti éves tervidőszakra tervezett és 3 vidéki gyárában íoglal­rekonstrukcióját. Eddig mint- koztatoít csaknem 4 ezer dol­egy 60 millió forintot — az gozó nagy mennyiségű termé­előirónyzott összegnek majd- ket állit elő. Évi mintegy 20 nem a felét — fordították ál- millió darabos termelésük lóeszközök fejlesztésére; épít- zöme női és gyermek fehér­kezésre és gépbeszerzésre, nemű. Egyebek között például 20 a rekonstrukció megvaló­darab - nagyrészt női fe- ütemszerű, nyomában hernemu kelmék gyártására . , alkalmas — lánchurkoló gé- a termelési kapacitás es a pet és további 6 csipke-lánc- termelés fokozatosan növek­kötő gépet vásároltak. Az szjk 1969-hez viszonyítva utóbbiak teljesítményét is . 4 millló dara_ szamítva ezután mar évi 150 .„, ,, j tonna csipkét gyártanak és b°s termelésbővülésről ad­dolgoznak fel. hatnak számot. MIKOR ? 1971. NOVEMBER 19., PÉNTEK — NÉVNAP: ERZSÉBET CSÖKKEN A HŐMÉRSÉKLET Várható Időjárás p.ntrk estig: borult, párás Idő, ország­szerte esővel, egy-két he.yen havas esővel, a magasabb he­gyekben hózápor ral. Az átmenetileg mérsékelt szél fokoza­tosan üj'ra megerősödik és Ismét északnyugatira fordul. A hő­mérséklet csukáén. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet I—6 fok között. A Nan kel 6 óra 54 perckor, és nyugszik 18 óra 05 perckor. A Hold kel 8 óra 37 perckor, és nyugszik 16 óra 28 perckor. V.ZA I LAS A Tisza vízállása Szegednél csii törtökön mínusz 32 cm (áradó). dővel később húsz büntetés már 1 millió forintot tett ki együttesen. Üjabb négy év, s 1970-ben 100 büntetést fo­ganatosítottak, melyeknek A Kazinczy utcai bölcsödé ta­karítónői keres. Dk. 859 Nagykereskedelmi vállalat 1 fő számlázót, valamint kocsikísérő­ket vesz fel azonnali belépés­sel. Jelentkezés: AMFORA­Uvegért Vállalat. Szeged, Gu­tenberg u. 12. xDK. 1987 Présgépi és kézlszerelési mun­kákra női munkaerőt és gya­korlattal rendelkező esztergá­lyost keresünk felvételre. Je leni kezes: Szeged, Cserepes sor 5—7. XS. 367 333 Teibollunkba két föl (lehető­leg rokon vagy családtagok) ve­zetőnek és helyettesnek felve­szünk. Jelentkezés: Tejüzem, Budapesti út 6. Takarítónőket és férfi va­gyonőröket felveszünk. Szegedi Tejüzem, Budapesti tit 6. xDK. 1990 A Szegedi TÜZF.P Vállalat felvételre keres éjjeliőröket, ka­pusokat — jelentkezés helye: Szeged-Rókus pu. —, továbbá kezdő műszaki rajzolót (nő), szegedi lakással rendelkező se­Munkaalkalmak gédmunkásokat, jelentkezni: Szeged, Csongrádi sgt. 12. xDK 1989 A DEGAZ alkalmaz közgaz­dasági technikummal rendel­kezőket, raktárosokat, raktári és egyéb segédmunkásokat. Jelent­kezés Pulcz u. 44. Női munkaerőket felveszünk, tömegcikk munkára betanítjuk. Szegedi Vas és Fémipari Szövet­kezet, Szeged, Kátai köz. SZTK ügyintézői munkakörbe azonnali belépéssel munkaerőt felveszünk. Jelentkezni a fő­könyvelői: él. Erkölcsi bizonyít­vány szükséges. ÜJ Élet Mgtsz, Sándortalva. Anyag-alkatrészraktárba raktá­rost keresünk azonnali belépés­sel. Jelentkezni a főkönyvelőnél. Erkölcsi hlzonyitvánv szükséges. C.1 Élet Mgtsz, Sándorfalva. A Szegedi Konzervgyár felvé­telre keres marós, műszerész, villanyszerelő, hűtőgépkezelő, la katos szakmunkásokat, portást, valamint nyugdíjas takarítónő­ket és ruhatári kiadókat. Jelent­kezni lehel, a gyár felvételi iro dájában reggel fél 8 órától dél­után 15 óráig. Szeged, Rókusi ff. fi. sz. Felveszünk szakipari lakatost vízvezeték-szfcrelöt, asztalost, mo­tortekercselőt és falpari gép­munkást. Jelentkezés: a szegeo' Üj Élet Mgtsz (Mihálylelek) TMK-irodá,Iában. xDK. 1934 Felveszünk férfi segédmunká­sokat, valamint éjje'iőr-portást és kőműves mellé férfi segéd­munkásokat (lehet nyugdíjas is) a Tisza Bútoripari Vállalat sze­gedi gyáregysége, Szeged, Lenin krt. 25. sz. XS. 367 422 Villanyszerelőipari Vállalat felvesz Budapest és környéki munkáira kőműveseket, ezek mellé segédmunkásokat, ácso­kat. Jelentkezés: Budapest VII.. Sip utca 23. Beruházási osztá­lyon. xBp. 1069 sági segédüzemek mérgező szennyvizeinek hatástalanítá­sát; máris több ilyen üze­mel eredményesen. Fontos lenne azonban több előre­látás. Ügy tervezzék és épít­sék meg az üzemek ezeket a berendezéseket, hogy a ké­sőbbi termelésbővítés eseté­re is elegendő legyen a ka­pacitásuk. Idejében kell gondoskodn' vizeink tisztaságának meg­őrzéséről, nehogy kataszrofá­lis méreteket öltsön a szeny­nyezés. Generációk egész so­rának vízkészleteire kell gondolnunk. És ehhez nem elegendő még egy társada­lom teljes figyelme sem: szo­ros nemzetközi együttműkö­désre is szükség van, hiszen a vizek nem ismernek nem­zeti határokat. SZÁZHARMINC ÉVE született Schulea Frigyes (1841 —1919) műépítész, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a magyar ek­lektikus építészet jelentós egyé­nisége. Sok magyar középkori építészeti emlék helyreállítása fűződik nevéhez; Így a buda­vári Mátyás templom átépítése (1873—1096), a Jáki templom, a csütörtökhelyi kápolna, a kls­szebenl templom, a lőcsei vá­rosháza stb. rekonstrukciója. Tervel szerint épült a szegedi református templom (1880—03), az 1903-ban felavatott budai Ha­lászbástya, a budapesti jános­hegyi Erzsébet kilátótorony (1910). SZEGED? NEMZETI SZÍNI! AZ Este 7 órakor: A rózsa­lovag. Bartók-bérlet. MOZIK Szabadság: Furcsa pár (Mb. színes amerikai, fél 4, három­negyed 6 és 8 órakor). Vörös Csillag: Napsugaras szemek (Színes francia, negyed 6 és fél 8 órakor). Fáklya; Staféta (14 éven felülieknek, magyar, háromnegyed 6 és 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a ba'esetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. RÁDIÓ Kossuth 4 25—8.00 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora. Köz­ben 4.30, 5.30, 6.30 Hirek, ldö­járásjelentás. 5.00. 6.00, 7.00 Reg­geli krónika. 4.45. 6.15 Szót ke­rek. 5.20. 7.33 Műsorajánlat. 3.49 Falurádió. S.20, 6.50. 7.20 Rek­lám. 7.15 Körzeti időjárásjelen­bet keresek. Persze, hogy tízszer annyit dolgo- provokál az újságíró, zom, meg a felelősségem is tízszer annyi, azt szer is? Kapott fegyelmit, egy­nem látták... — De hát hogy...? — Valami ostoba feledékenység miatt... Az egyik asszony megvádolt a gyűlésen, hogy zseb­re tettem az ötven forintját, amit a háztáji földje műveléséért adott. Ugyanis a háztáji földek is hozzám tartoztak. Mit tudom én, le­het. Lehet, hogy elfelejtettem befizetni a pénz­tárba. Az embernek millió a gondja. — Kese­rűen fakad ki. — No de, csak ez számít? Amit értük tettem, az semmi? — És az elnök nem védte meg magát? — csodálkozik Galambos. Pigniczki sötéten, összeszorított szájjal mered maga elé. — Nem. Pedig rokonom. — Nahát — csóválja fejét megdöbbenve az nekünk- Mi a2 igazságért harcolunk, újságíró akarjuk, hogy egyetlen tsz-elnök se. — Nem. Vezetőségi ülésen meg szoktuk bí­rálni. — Leváltották? — Dehogyis! — Akkor milyen jogon igazságtalan magához? Pigniczki iszik. Elég részeg már. — Ez az, hogy milyen jogon ... — A vezetőnek mindent szabad, a beosztott­nak semmit? Szerintem Niklai odadobta magát martaléknak. Pigniczki ködös szemmel ízlelgeti a szót. — Martnléknak ... Galambos közelebb hajol, szinte szuggerálja a már nem egészen beszámítható parasztot. — Nézze, Pigniczki elvtárs, maga segíthetne Mi azt érti, . v „i i_i_ i , . - c x . » Ugye? A járási elvlarsak nem értenek egyet a neki a.JlTp??fr"séS' maga leváltásával. Ök nem hagyják, hogy ilyen latokat. A vetőmagot! A szekeret, az ekét, ^^SSSSSüTö £5 V^k! S"TnfnfSa :?.nal' ,a, raSLt csillapította volna őket - mert tud ám beszél- iS^FSSBfi — Semmilyenben se! Nem is tudom, ne lép­jek-e ki. Megérdemelnék. — Hogy is van ez? — noszogatja Galambos. — Tíz évig brigádvezető voltam, elvtárs! Tíz évig! A legnehezebb időkben. Mit kellett ak­kor lótni-futni, hogy az emberek összehordják az állatokat, a boronál, zsákjait senki sem adta be Mindennap három- ni> ha akur! __ azt mondta: szavazzunk .. Per. szor körbebiciklizni a falut.. Hogy az emberek „^ alighanem bánja már. Volt már itt azóta, kimenjenek kapálni! Hogy megetessek az allato- volt óm. AnUl bátyómi bsosztom magát kocsi­kat!... Egy regényt tudnék erről meselni, elv- kísérőnsk, Antal bátyám, beoltom magát a hí­társ! Egy regényt. — S mindjárt bele lS akar zómarhákhoz, nekünk szükségünk van a maga kezdeni. — Az első évben például elkezdtük munkájára, tapasztalatára.. De én nem! Ezek építeni az istállót... után...? Galambos higgadtan visszatéríti a témához. _ Müven ember ez a Niklai Géza? — Meddig volt brigádvezető? Pismcaki gyanakodva néz fel. — Hát ez az, elvtárs, ez az — mondja Pig- — Hogy érti ezt? niczki sötéten. — Egy hónappal ezelőtt — _ Hogy ilyen szigorú Hogy ilyen szigorúan r^nBenek'L'a'bialcar^'odabent „ televíziót né zsuppsz! Kirúgtak! Elhajítottak, mint a használt ítélte meg a maga hibáiát. Mintha lenne em- ™genek az ablakai ~ odabent a televíziót ne­lópatkót! ber hiba nélkül. 0 bizonyára soha nem követ 1(t erősen konno a heiárati altón lambos6 hÓt mÍéft? " teSZÍ a CSOdálk°ZÓt °a- 61 , . . . icfsvártatva egy fiatal, háxi ruhába öltözött, lambos- — °> dehogyisnem! — legyint a paraszt. — nasvon szén n« nvitia ki „ aitót Csodálkozva — Mert irigy a nép! - mondja megvetően Egy ilyen nagy gazdaságban...! Nem is lehet clPóra y Ja kl aZ '1' CsoclálKozva Pigniczki, s gyorsan leónt egy pohárral. — az másképp. Mert nem tudják lenyelni, hogy valamivel töb- — Ea öt felelősségre vonták a hibái miatt? — (Folytatjuk.) A paraszt Igyekszik ültében kihúzni magái. — Hát. ugye ... — Mondjon el mindent, amit Niklairól tud. Attól kezdve, hogy tíz évvel ezelőtt megválasz­tották elnöknek. Késő este van. Egy motor jár b« a téeszlroda kihalt udvarára. Géza les-áll a motorról, kikap­csolja. Egy ideig hallgatózik a sötétben, aztán visszakerül az utca felé. s bemegy az irodával szomszédos házba Ennek a háznak kék-n de­tés. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hí­rek, Időjárás. 8.05 Műsorismerte­tés. 8.15 Színházak és mozik műsora. 8.16 Kamarazene. 9.00 A nagy temető. 9.20 Erre táncol a vltág. to.oo Hirek, időjárás. 10.05 Iskolarádió. 10.40 Édes anyanyelvűnk. 10.45 Csajkovsz­kij : Anyegin — zárójelenct. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Hangos levél. A Meteorológiai Intézet számítógépeiből. 11.10 Zenekari nuizslka. 12.00 Déli krónika. Lottó. 12.20 Ki nyer ma — Pécsett? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Dallal, tánccal a világ körül. 13.45 „Szomlazom a folyó partján". 14.00 Tudod-e? 14.25 Nyltnlkék. 15.00 Hír-ik, időjárás. i5.10 Sze­lén"! István: I. szólószonáta. 15.23 Filmdalok. 15.35 Kóruspó­dium — Kőszegen. 16.00 A vi­lággazdaság hírei 13.05 Így élünk együtt a családban. 16.58 Hall­gatóink figyelmébe. 17.00 Hírek, Időjárás. 17.05 Külpolitikai fi­gyelő. 17.20 Bach: d-moll kettős­verseny. 17.37 A KGST-országok gazdasága. 17.47 Az Ifjúsági Rá­diószínpad bemutatója. A kolos­tor. Maróti Lajos rrtrlló1áté''a. II. rész. 1158 Hallgatóink fi­gyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.30 Sporthíradó 19.40 Kap­csoljuk a Kecskeméti Katona Jó­zsef Színházat. A Magvar Rádió nyelvános tánczenei hangverse­nye. Közben: 20.34 Reklám. Kb. 30.>n Lá'«uk hallottuk . .. Kb. 21 00—21.03 Hírek. 22 00 Hírek, időjárás. 22.20 Zenekrltlkusok hm-c-mezekről. 33.00 Medt'ácló. a lövő nemzedék felneveléséről. Márkus Tstván Írása. III. 23.10 Nóták. 29.30-0 55 F*«zietek ze­nás látékokbó1. Közben: 24.00— 0.10 Hirek, Időtárás. Petőfi 4.25—8.00 A Petófi rádió reg­ge.l zenes műsora. Közben: 4.30, 5.00, 5.30, 6.00, 0.30. 7.00. 7.30 Hírek, Időjárasjelentés. 6.17 Rek­lám. 6.20 'torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe! 8.00 Hírek, ldojárus­jeienles. 8.05 Népaaicsokor. 8.30 Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00—10.00 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene hullámnosszán. Közben: 10.50 Lottó. 11.00—11.10 Hírek, Időjárás. 11.52 Szép magyar no­vella. 12.02 Beethoven és Bartók zenei öröksége. 12.40 Itt a tégla, hol a tégla? 13.00 Hírek, idő­járás. 13.03 Mignon. 13.43 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Mindenki kedvére — kettőtől hatig, a Petőfi rádió zenés dél­utánja. 18.03 Hírek. Időjárás. 18.10 Üj könyvek. 18.13 Mozart: A-dúr szonáta. 18.30 Indulok. 18.40 A 100 éves Növénytár. 18.53 Jó estét, gyerekek' 19.00 Kap­csoljuk az Erkel Színházat. Do­nizetti: A esengő. Közben: Kb. 20.05—20.25 Esti krónika II. Kb. 21.25 Népdalok. 31 59 Rádiószín­ház. Hobby. 33.00 Hírek, tdőtá­rás. 23.15 Szimfonikus zene. 24.00—0.10 Hírek, Időjárás. k TÉVÉ-1 Budapest 0.05 Iskola-tv. Matematika. (Alt. lsk. 8. oszt.) 8.30 Angol nyelv. (Középlak. I—II. oszt.) 0.55 Magyar irodalom. (Alt. lsk. 5. oszt.) 11.05 Fizika (Alt. lsk. 8. oszt.) 11.55 Német nyelv (Középük. IX—[II. oszt.) 13.10 Matematika. (Ism.) 14.86 Magyar Irodalom. (Ism.) 15.60 Fizika. (Ism.) 17.23 Hirek. 17.30 VentT dégasztal. (II.) A vidéki lakas­karbantartás helyzete. 18.00 Hós városok. Kilev. Dokumentum­film. 18.10 Rólad van szól 18.35 Nemzet! es nemzatküzl. Riport­film. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv­hlradó. 20.00 Szatmári György: Fegyház „ körúton. Tv-fi'm. 31.10 Interfórum '71. 31.30 Az élet nagy cirkusz. .. Derűs percek Keleti Lászlóval. 22.10 Tv-hiradó — 2. kiadás. 22.20 Szülők, neve­lők. egymáskö»t. 1. rész. Belgrád 18.40 Magyar nyelvű tv-krónl­ka. 17.35 Az évszázad fogadása. — Gyermekműsor. 18.30 Tv-varl­eté. 18.45 Vízilabda Európa Ku­pa. (Elődöntő.) 20.U Huzd meg — kvlzmúsor. 31.45 Pontosabb az életnél — lengyel filmsorozat. 33.00 Szabadegyetem. 23.30 Köny­nyűzenei Európa Kupa: Jugo» szláv versenyzők fellepő**

Next

/
Oldalképek
Tartalom