Délmagyarország, 1971. november (61. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-03 / 259. szám

4 SZERDA, 1971. NOVEMBER 19. A legelső tévé­antennák A Budapesti Elektromechanikai Vállalat szakemberei főbb hetes előkészület után felemelték a magasba aj. első tévéantennát a pécsi Misina-letőn épült toronyra Érde­kesség, hogy a fémszerkezeiteket elektromos csörlőrend­szerrel, állványzat nélkül emelték 135 méteres magasság­ba. A közeli heteikben még 13 darab kerül fel a torony­ra. Az antennák súlya vasszerkezetekkel együtt több mint egy tonna. A gazdaságpolitikai aktíva visszhangja Hatékonyabban dolgozzunk A gazdasági aktívaérte- sa arról, hogy meg kell gyor- hogy ebben mindenki — a kezlelcn kormányunk el- sítani a beruházásokat, kö- munkáskollektíva is — egyet­nökc a beruházási feszült- vétkezésképpen a beruházási értsen. Egységesen kell cse­ség megszüntetését jelölte hatékonyságot is növelni lekedni, mert egy-egy válla­meg legfontosabb célnak, kell. Az alapvető közgazda- latnál kezdeményezett akció Mint mondotta: „A beru- sági igazságnak érvényesülni gyorsan elszigetelődik, s csu­házásra fordított összegek kell; minél kevesebb ráfor- pán azzal a kétes eredmény­tavaly is, az idén is két- dítással, gyorsabban, gazda- nyel jár, hogy elveszti mun­szer olyan gyorsan nőttek, ságosabban eredményt elérni, káslétszámát. Szegeden is mint a nemzeti jövedelem. Ha az építő-szerelő munka többször beszéltünk már er­Pedig az ötéves tervünk hatékonyságát növeljük, a ről, de- úgy tudom, országos előírása szerint a nemzeti megkezdett beruházásainkat fórumokon is felmerült: lep­jövedelemmel azonos mér- gyorsabban be tudjuk fe- jenek „szövetségbe" a válla­tékben kell emelkedni a jezni — hamarabb aktivál- latok, s tagadják meg- az felhalmozódásnak." Mit tet- hatjuk eszközeinket Szerin- órabérvadászok követeléseit, tek az emlegetett feszült- tem a már említett átmeneti Aktuális példát tudnánk ség megszüntetéséért a kis- anyagellátási nehézség le- felhozni saját háztájunkról, és nagyvállalatoknál? — küzdése mellett a munkafe- A villamosiparban régóta bé­tettiik fel a kérdést Kovács gyelem megszilárdításán ke- rezési gondokkal küzdünk, Jánosnak, a DÉMASZ sze- resztül vezet az út. Közis- mivel rendkívül nagy az itt gedi üzeme vezetőjének. mert, hogy a munkafegye- elhelyezett állóeszközérték, — Magam tapasztalatából lem hiánya csakhamar tech- egy főre körülbelül 1 millió tudom, hogy a lehetőségek- nológiai fegyelmezetlenséggel forintnyi állóeszköz jut. hez képest jobban nő a sze- párosul, s ennek következ- Nemrég iparágunk bizonyos relési-építési igény. A meg- ménye a technikai hiba, a bérfejlesztési lehetóseget ka­kezdet t munkák különféle selejt — a kisebb-nagyobb pott. Am ezt a pénzt nem okok miatt elhúzódnak; egyik csúszás, az anyagi veszteség, szeretnénk — és semmikép­évről a másik esztendőre ha- Ha ezt mi ki akarjuk kü- pen sem fogjuk — csupán lasztgatjuk befejezésüket szöbölni, feltétlenül meg kell ..kedvjavító" eszköznek te­Szeretném ezt' a jelenséget javítani a munkafegyelmet, kinteni. Azoknak növeljük egy kicsit jobban megvilágí- Ennek előfeltétele pedig a meg a bérét, akik hatéko­tani. Üzemünk például vil- bizonytalan munkaerő-hely- nyabb munkával járulnák lanyhálózatokat épít ki - és zet felszámolása. hozzá a vállalati feladatok tart karban. A fogyasztó és ~ . ^ . „„ megoldásához. Reméljük, a mi érdekünk is azt ki- dolgozóink me, vánja, hogy a megrendelt ktflözhetotllnmU^tSííiozgÍl érdekeinket, s gyorsíthatjuk miiriirát minél oiAhh w»;»7. auioznetetien anyagmozga- ,Ji,ór,iraf k^g­dolgozóink megértik a közös / Életmentő lapok munkát minél előbb befejez­zük, a berendezést használ­ható állapotban átadjuk ren­deltetésének: a fogyasztó mi + tr munkánkat, hamarabb befe­tok, a termelésben fontos jezhetjük megkezdett beru­házásainkat stb. Általában szerepet játsző emberei, egyik helyről a másikra ván­a '"BJOOMU ri l k Flsősorban azért azt a követelményt állítjuk nél hamarabb élvezze az *l Arf^lL. ^' munkásaink elé, amelyet az elektromos energia előnyeit, ** f^tornáiszlk" cgész kollektívával szemben a vállalatnak mielőbb meg- yélentonvem szerint a állít a >1ePSazdaság. A kóve­térüljenek a befektetései, a YfJf™i/S telményeket a viilamosipar­villamosenergia-szolgáltatás „ ™0pjapan ban nagyon szigorüan vesz­révén nyereséghez jusson. to nf lelaSrikadálvozni" szük> hogy megszilárdíthas­Sajnos. ez nem mindig sike- Ha az ü^mek vállalatok to- suk a munkafegyelmet Tű­iül így. s ilyenkor magya- Szm^v^ veKtőf véere dom" valamennyi váltalatnál rázatul gyakran elhangzik az ne ™ Sak han^tetnák ha hasontó elképzelések élnek, anyaghiány, s mái objektív nem szilárdan eUökélnék ugyanilyen eltökéltség van eredetű kifogás. Én azonban szilárdan eUóketoek ^ az aktivaértekezlet Vannak esetiek, amelyekre pem szívesen emlékezik a mentőorvos, de tarsolyába ezek közül is bekerült né­hány az elmúlt évtized fo­lyamán. — Egy teherautó alá esett á járdáról egy özvegy, nyug­díjas asszony. A vezető fé­kezett, de még így is 6—8 métert tolta maga előtt a kocsi az asszonyt. Amikor a helyszínre érkeztünk, a sérült eszméletlen volt. El­sősegélyben részesítettük, majd kórháziba vittük. Ott megkezdődött egy vizsgálat­sorozat, de mire a szakem­berek megállapították a még mindig eszméletlen asszony pontos diagnózisát, meghalt. — Miért keserű ez*a lát­szólag hétköznapi eset a sok szörnyű balesetet látott mentőorvosnak ? — Mert az asszony halála Az egészségügyi mi- vezetik be ekőször. Néhány niszter rendelete alap- külföldi ország vöröskeresz­ján november elsejétől tes és más egészségügyi egészségügyi lapot rend­szeresítenek, amelynek kiállítását bármely ál­lampolgár kérheti és a lapot személyi igazolvá­nyában tarthatja. Az. egészségügyi lap 60 fil­lérért a •gyógyszertárak­ban kapható. Kedden az Egészségügyi Minisz­tériumban dr. Aczél György, a minisztérium gyógyító-megelőző fő­osztályának vezetője tá­jékoztatta az újságírókat az egészségügyi lappal kapcsolatos tudnivalók­ról. írásunk az egész­ségügy'! lav jelentőségé­ről szól. szervezete kibocsátott már hasonló adatlapokat, de ezek korántsem olyan egy­ségeseik, célszerűek, mint a miénk. A tervezéskor, amely során a mentőszolgálat, a véradó szolgálat, a Trauma­tológiai Intézet és egy egész sor egészségügyi intéz­mény elmondta véleményét — felmerült, hogy szerepel­jenek adatok például tüdő­szűrésről és más fontos vizsgálatokról is. Ezek fel­jegyzését azonban a kezelő­orvosokra bízzuik. Természe­tesen örömmel üdvözöljük, ha az orvosok nemcsak a rendelőintézetekben éreznek felelősséget a betegért, ha­nem egy parányi adminiszt­rációs pluszmunka révén óvják, ,.kisérik" őket az ut­cán is. Feltétlenül jó, ha az — A lapocskák vásárlása, illetve használata önkéntes. m^"'oí^oT"teÍjegy2, "hogy „ A leglényegesebb egeszseg- páciense például valami­Oktalan. elkerülhető lett ugyi információkat tartal- jyen ritka betegségben Volna. Csak azt kellett vol- mázzák majd. Szerepel raj- mondjuk görcsös kómávai na tudni, hogy régóta súlyos tuk például a vércsoport járd tetániában .szenved keringési zavarókban szen- megjelölése, a rendszeresen T, , , ved. Ha lett volna nála re- szedett, életmentés szem- Ilyen szerencsere cept, vagy valamiféle M- pontjából fontos gyógysze- csak néhány száz embert jegyzés, amelyből időben ér- rek megnevezése és napi sújt hazánkban, de éppen lesülünk betegségéről, gyor- adagja, a tetanusz ellem ka- gyakoriságának hiányában sabban készül a diagnózis pott védőoltások időpontja, - ,, , . , megkaphat ia a létfontosságú a felhasznált vérsavó faja, szukseges, iemivni • ra a ti­gyógyszereket — és életben továbbá az adatok az esel- gyeimet. Mint említettük, e marad. Ugvanis mirrt kide- leges eszméletvesztést oícozó feljegyzéseket az orvos lel­rült. a teherautó csak je- betegségekről, például a cu- kiismeretére bíznánk. Az lentéktelen sérüléseket oko- korbajról. A papírlapokon „--jj , , hevezeté­zott... oroszul, angolul is szerepel- egeszsegug> 1 .,apolk bevezet^ Szomorú statisztikát te- nek a felsorolt adatok, sőt ^ mindenesetre nagyon het^ tósriteniazokról az esetleges korábbi beteg- fontos szerepet játszik majd akiknek életbenmaradása • ÍLa^"ÓZÍsat la" életünkben. Érdemes lesz emellett a legsúlyosabbnak a sZ°e^be„ köv^zetesTn fel- után" Jó lenne' ha az egyet" munkavégzés hatékonyságé- ff*™611 ha meSdlák az értés tovább ^ősödne, s nak csökkenését, a munka- ™k, feeto™iést óra- egyes üzemek ^-deménye­fegyelem lazulását tartom. elvtelen Hzetesemeiest, ora- zéseikkel nem maradnának Nagyon időszerű a gazdasági bernövelest, hamarabb cel- magukra, aktívaértekezlet megállapító- hoz jutunk. Nagyon fontos, M. I. csak néhány feljegyzésen ttnul is feltüntetik, múlott ám ezek hiányában — Hogyan történik az még a leggyorsabb orvosi adatok rögzítése? beavatkozás sem segített. _ Peljegyaésük IaSBÚ fo­Nov^nber l-tol azonban lyamatosJ ^unka eredménve elette lepett egy rendelet. ^ Közismert ugyanis amely módot nyújt, hogv egészségügyi szolgálatunk ^ ******* tud­ellen. Az egészségügyi mi- lxank megoldani, hogy er­niszter utasítására már deklődők százezreinek meg­nyomdába kerü'+ek azok a állapítsák vércsoportját és laoocskák. amelyeket maid egyéb adatait. Ezúton is filleres áron vásárolhat bar- .. ,, , . , , ki patikákban, rendelőinté- felhívjuk az orvosok es a zetekben. Méretük akkora betegek figyelmét, hogy az lesz, hogy elférnek a sze- amúgy is esedékes vizsgála­mélyazonossági igazolvány- tok eredményét jegyesek, ban. tey az igazoló okmány jegyeztessék fel a papírla­egvszersmind egészségügyi P°kra- Gondolunk itt a sok adatokat is tartalmazhat. ezerre tehető terhesnővizs­_ . , , , gálatra, az állandó kezelésre De mi lesz ezeken a .la- . . , , . , > .. , ., , .„.. járó eukorbajosokra stb. pocskakon. s hogyan auit­hatok a közönség szolgála- ~ Külföldön is alkalmaz­taba? Erről beszélgettünk hasonló adatlapokat? az Egészségügyi Miniszté- — Tudomásunk szerint riumban. ibézményesen hazánkban Zöldség és gyümölcs téli tárolása Mint ismeretes, a tavaszi A tanácskozáson Panák hónapokban megtörtént a László, az egyesülés elnöke megyei MÉK-ek korszerűsí- számolt be a végzett mun­tése: olyan közös vállalatok- káról. ká alakultak át, amelyeket A tagvállalatok évenként demokratikusan megválasz- mintegy 16 ezer vagon bur­tott szerveik irányítanak, s a gonyát, 6—6,5 ezer vagon tagokként belépő tsz-ek is zöldséget és 4—6 ezer vagon — mint termelők — érde- gyümölcsöt, tehát összesen keltté váltak a megtermelt mintegy 26 ezer vagon árut árú értékesítésében. Megöl- készleteznek, illetve tárolnak dásra várt azonban- még a a lakosság téli és tavaszi el­közös vállalatok egyesülése- látasának biztosítására, ként működő SZÖVÉRT kor- A tagvállalatok munkájá­szerűsítése. E célból az egye- ban első helyen változalla­sülés igazgató tanácsa ked- nul a zöldség-gyümölcsfélék den a Gellért Szállóban tar- forgalmazása áll, de emellett tott ülést, amelyen részt vet- |™ve^zlAk JHfb IÍ®^^!! tek a tagvállalatok vezetői, ' továbbá az ágazati miniszté­riumok, a SZÖVOSZ és a felhasználni a lehetőségeiket. TOT képviselői is. Vigyázat, kátyúk! Szerencsésen végződött baleset szemtanúi voltak teg­nap délelőtt azok, akik a Lenin körút és a Kossuth La­jos sugárút kereszteződésében várták, hogy zöld utat kapjanak. A mentőautó szirénája helyett csak gyerek­sírás dermesztette meg egy pillanatra az embereket: gyermekét — egyébként szabályosan — szállító asszony­ka dőlt el biciklijével a csomópont közepén. Szerencse, hogy nem volt nagy a forgalom, hogy nem jött utánuk autó. Aki arra gyanakszik, hogy a biciklis volt a hibás, vizsgálja meg a kövezetet az átvezető villamossínek men­tén, s éppen a zebrán észre veheti: a kátyú volt a ludas a kis balesetben. A megsüllyedt úttest, amelyet esős idő­ben csak tócsa jelöl. A mélységét azonban nem mutatja tábla. Mint ahogy a városban sehol. Mert bizony — ismét a tél közeledtén kell erre figyelmeztetni az illetékeseket — nagyon sok ismét Szegeden az efféle közlekedési akadály is. Némelyiküket éppen most foldozzák a Ta­nácsköztársaság útján. Reménykedjünk, hogy jövőre nem is marad az idei kátyúkból. Eleget termel 1972-re is a tél. 1*1. V. mi tevékenységük is. "pél­dául a tojás, baromfi, takar­mányfélék, húskészítmények és egyéb mezőgazdasági ter­mékek értékesítésében. Ép­pen a napokban állapodtak meg a Phylaxia vállalattal, hogy az állati tápszereket, takarmánykiegészítőket a jö­vőben — megyei lerakatok létesítésével — a tagvállala­tok értékesítik majd, de a tsz-ek részéről jelentkezett olyan igény is, hogy a tag­vállalatok nagyobb arányban vegyék ki részüket a műtrá­gya, a vetőmag, a mezőgaz­dasági gépek és gépalkatré­szek forgalmazásából is. A számottevő eredmények mellett foglalkozott az egye­sülés elnöke a gondokkal, problémákkal is. Mint el­mondotta, gyakoriak az áru­terítéssel kapcsolatos hibák. Előfordult, hogy amikor a termelőgazdaságokban el­adatlan termék halmozódott fel, a boltvezetők egy része — túlzott óvatosságból kevés árut rendelt, s így már kora délután üresek voltak az üz­letek Nobel-díj magyar származású tudósnak Az 1971. évi fizikai Nobel­díjat a magyar származású Dennis Gábor (Gábor Dé­nes), a kémiai Nobel-dijat a német származású Gerhard Herzberg professzor nyerte el. A Svéd Akadémia indok­lása szerint Gábor profesz­szor a holográfia módsze­rének feltalálásáért kapta a díjat. Ezzel a fotográfiára emlékeztető eljárással, há­romdimenziós, tehát térha­tású képeket lehet előállíta­ni. A felfedezés tulajdon­képpen elég régi keletű. Gá­bor professzor már 1947-ben kidolgozta. de csupán a hatvanas években a laser­sugarak feltalálása után nőtt meg, és vált sokrétűvé a jelentősége. Ma már az orvostudománytól kezdve az adatfeldolgozásig számos te­rületen nyílnak távlatok a holográfia gyakorlati alkal­mazására. Gábor Dénes 1900-ban született, tanulmányait a budapesti, majd a berlini műegyetemen folytatta. A húszas években a Siemens­műveknél dolgozott, majd 1934-ben áttelepült Angliá­ba. Jelenleg a londoni Im­perial College elektronfizikai kutatója és 1967 óta szerző­dés köti az amerikai CBS rádió- és televíziotársaság­hoz is. amely kizárólagos jogot szerzett módszerének a televíziós közvetítésben való alkalmazására. A tudóst 1964-ben a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tiszteletbe­li tagjává választotta. N

Next

/
Oldalképek
Tartalom