Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-08 / 237. szám

PÉNTEK, 1971. OKTÓBER 8. 3 lászkodott, mert régen be­csuktak már p bazár-jeUegű pavilonok, trafikok, jegy­oénz arak. A nagy örút felőli üvegajtókat is bere­teszeJte egy vasutas. Éjfél után fél egy. Se ki, se be. Vonat st. Budapest egyik legnagyobb pályaudvara le­feküdt valamicskét „humni". Pontosan hajnali háromig. Akkortól nytinak ki a pénz­tárak. Az utasellátó büféje a nagy váróteremben előbb, pontosan egy órakor nyit újra kasszát. Addigra azon­ban végig kell takarítani az összes termet, csarnokot. Ahogy a takarítók maguk előtt terelgették seprűjükkel a nedves fűrészport, úgy szorultak kifele a padokon szunyókálok arra a folyosó­ra, amelyből a nagy váróte­rem nyílik. Az ajtóban őrt álló „cherubok" — látha­tóan rokkant vasutasok __— azonban kérték a bemenők­től az utazásra érvényes me­netjegyet. Mindegy hova, csak meglegyen. Felszólító hangjuk erőssége aszerint változott, hogy hány lépés­re voltak tőlük a szolgálatos rendőrök ketten-hárman, akik sorra költögették a pa­dokon a bóbiskolókat, mond­ván. hogy a pályaudvar nem szálloda. A szűrőben csak egyfelé lehetett menni, arra, ahol a „cherubok" szorgoskodtak. Egyikük állva, másikuk ül­ve. Egy közülük kis asztal­ka mögül dirigálta az ál­mos népséget, s időnként benyúlt a fiókba. JegyeJ adott és pénzt tett el. Afféle peronjegyet szakított le, ami a büfébe szólt, mert az közben kinyitott. — Tes­sék, pa­rancsol­jon be­menni! — invitált az álló vasutas engem is, aki mint­ha homokkal lett volna tele­szórva a szemem, az álmos­ságtól hátrább pislogtam a sorban. — Még várok — nyúltam önkéntelenül is a zsebem­hez, amelyben ott lapult az IBUSZ jóvoltából a teljes returjegyállomány Szeged­től Jaltáig. Néztem a szűrést meg a leülepedést. A világ­városi rangú Budapest ott és így is tisztálkodik. és minden éjjel. És takarót nyújt gyanús egzisztenciák­nak. lerobbant életeknek is. Egy harmincöt év körüli nő hangosan felcsattant egy őt igazoltató rendőrőrmes­terre. — Mit zaklatnak' Nem látja hogy az orrom előtt zárt be a pénztár? — Ugyan... Tegnap is ilyentájban akart utazni, nemde? — mondta halkan az őrmester, A szóváltás vé­gétől elvonta figyelmem egy másik eset. Egy topis. a hó­na alatt papírcsomagot szo­rongató fiatalembert noszo­gattak az URH-s kocsihoz. Se munkahelye, se lakása S itt most fennakadt a ros­tán, mielőtt elszelelhetett volna. Ennyit vettem ki a rendőr szavából, a fiatalem­beréből pedig a megingott magabiztosságot. — S vele nem csinálnak semmit? — elegyedtem szó­ba egy fiatal rendőrrel, aki már r.em talált magának intézkedést. Egy bócorgó, magában motyogó görbehátú öregasszony felé böktem, akiről lesírt: lakkozott kör­méről. rövidre vágott ós daueroltatott hajáról, s még koszos kosztüméről is, hogy valamikor jobb napokat lá­tott. A fiatal rendőr végig­nézett rajtam tetőtől-talpig és csak aztán válaszolt: — Ismer­jük, nem csinál semmi rosszat, de nem is tudunk vele mit kezdeni. Brazil ál­lampolgár, de valamikor magyar volt. Rokonai haza­küldték. vagv itt felejtették. Azóta is küldenek neki pénzt, amit szétszór, vagy zsivá­nyok elszednek tőle. Vízuma érvényes még, utána meg majd lesz vele valami. Az öregasszony olyan, mint a cirkuszi bohóc. Szó­rakoztató. Közben eltelt há­rom keserves óra. A váróter­mi ajtót őrző vasutasok hangja is meglágyult az ál­mosságtól. A büfébe menet nem a dossziényi menetje­gyeket húzkodtam elő. ha­nem egy nemzetiszín sarkú igazolványt villantottam fel. A vasutasnak nem volt érkezése beleolvasni, csak a piros-fehér-zöld színt látta és felugrott a székről szalu­tálva. Magamban restellked­tem, amiért „átvertem", mert neki a menetjegy untig elég igazolás. A többi a ha­tóság dolga. Álmos „cherub-barátom", a Magyar Államvasutaknak ez a kapus-katonája nem is sejtette, hogy este 11-től másnap reggelig, a Szeged­expressz indulásáig ponto­san 8 óra 20 percet vártam. A távolságot hazáig hu­szonegynéhány kilométeres darabokra szeleteltem az óránkénti várakozásban. Közben kiszámítottam, hogy nincs a MÁV-nak olyan vo­nala, amelyen akár kerülő­vel is, a kérdéses időpontban Félegyházánál tovább lehet­ne jönni Szegedre „egyene­sen". Dicséret az utazás gyorsaságának. Lődi Ferenc JEGY A ZSEBBEN „ATSZÜKT" ÉJSZAKA Beruházási ártámogatás vágóhidakra A jövőben megfelelő fel- számában megjelent pénz­tételek mellett 50 százalékos ügyminiszteri és mezőgazda­beruházási ártámogatásban sági és élelmezésiig:: i mi­részesülnek a mezőgazdasági niszteri rendelet, nagyüzemek vágóhídjainak Ezek s létesítmények él­és feldolgozó üzemeinek sősorban azért kapnak ártá­építkezései, valamint a ta- mogatást, mert az élcirrü­karmánykeverő üzemek be- szeripari feldolgozó kapaci­ruházásai — erről mtézke- tás h.ánya több esetben gá­dik a Magyar Közlöny 78. tolta a fejlődést. Fűfhetnek-e? Hibák az olajközpont fűtésrendszerében Algyőn, ahol szinte máról holnapra korszerű épüietek sora nőtt ki az olajipari beruházás jóvoltábó', ahol minden arra járó elcsodál­kozik a nagy apparátussal dolgozó építő- és szerelőipar látványos eredményein — bosszantó hibák is adódnak. Az olajbányászok újabban így jellemzik a sikertelen munkát: olyan, mint a víz­torony ... A szóbeszéd tár­gya — az ipartelep karcsú, új víztornya — ugyanis a gyors zsaluzás közben elfer­dült Pontosabban: úg> 15— 17 méter magasság után el­tért a függőleges iránytól, és most 22 és fei centiméteres eltérést mutat a talppont­nál. Tagadhatatlan a fer­dült víztorony azonnal ki­tűnik a nagy szerelőcsarno­kok. a szép ebedő és a szo­ciális berendezések közül. Ám, a látogató akkor le­pődik meg igazán, amikor megtudja, hogy a víztorony ferdesége tulajdonképpen csak szépséghiba. Rendelte­tésszerű használatát nem befolyásolja. De ami vele kapcsolatos, a víz, vízellá­tás, jobban pedig az olaj­központ fűtőrendszere, az már inkább megérdemli a figyelmet. Szabó Árpádtól, az NKFV szegedi beruházási kiren­deltségének vezetőjétől kér­tem, és kaptam magyaráza­tot a többmilliárdos beruhá­zás nagyságához képest va­lóban nem nagy, de mégis Löüi £va felvétele JÁTÉK A LIGETBEN. „Lánc, lánc, eszterlánc..." —éneklik egymás kezét fogva a kis elsőosztályosok az újszegedi liget fái alatt. Az iskolai fegyelmet még csak já­tékosan ízlelgető kislányokat és kisfiúkat lassan hozzászoktatják a tanító nénik a rendszeres munkához. Észre sem veszik, hogy máris komoly iskolások TÁJÉKOZTATÓ H kifevi repülőgép­szerencsétlenség okainak eddigi vizsgálatáról A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium a MALÉV Bu­dapest—Kijev között, menet­rendszerűen közlekedő LBD jelű repülőgépe katasztrófája okainak eddigi vizsgálatáról az alábbi tájékoztatást adta: Megállapították a követ­kezőket: A menetrendszerű repülő­gép egy óra késéssel indult el Budapestről, várva a ki­jevi repülőtér időjárási vi­szonyainak kedvezőbbre for­dulását. Amikor a meteoro­lógiai előrejelzés közölte, hogy az időjárás javult, és a meghatározott kitérő repülő­tereken jó időjárás uralko­dik, a repülőgép szabálysze­rűen elindult. Az út kétharmadáig a re­pülés rendben, zavaró körül­mények nélkül zajlott. Lvov légterének elhagyása után ki­tűnt, hogy az időjárási viszo­nyok a kijevi repülőtéren nem javultak a kívánt mér­tékben, a repülőgép-vezető azonban folytatta útját Kijev felé. Mintegy 9700 méter ma­gasságban — már Kijev kör­zetében — zavar támadt a re­pülőgép közvetlen elektro­mos ellátási rendszerében, ezért a tartalék áramforrást képező akkumulátorok lép­tek működésbe. Ebben a helyzetben — te­kintettel az áramellátás idő­tartamára — a Budapesten felvételezett üzemanyag mennyisége mellett, célszerű lett volna a kedvezőtlen idő­járású. kijevi repülőtér he­lyett más, kitérő repülőtérre átrepülni. A repülőgép pa­rancsnoka 3700 méter magas­ságból jelentette, hogy a tar­talék áramforrások igénybe­vételével repül. Engedélyt kért a kijevi leszálláshoz, amit rendkívül rossz időjá­rási viszonyok között (60 mé­ter felhőmagasság, 700 méter vízszintes látás) megkísérelt, a földi repülésirányítás uta­sításai szerint. A repülőgép a leszálló irányra fordulás jó végrehaj­tása után eltért a siklópá­zavaró hibákról. Mint el­mondta, a víztorony (ame­lyet az ÉM. 31-es vállalat épített) még nincs késésben, s annak ellenére, hogy a munkák elhúzódtak, való­színű időben átadhatják ren­deltetésének. Ferdesége való­ban nem tragikus, a vízto­rony elbírja majd a terhe­lést. Viszont máris szűkében vannak a víznek, ezért újabb kutakat kell fúrni, hogy az időnként jelentkező ivó- és ipari vízhiányt leküzdjék. Ha minősíteni kell, hát ezek amolyan reális gondok, ám a fűtőrendszerrel komolyan bajban vannak. Május l-re kellett volna elkészülnie, de még ma sem működik. Ezért aztán villanykályhákat állí­tunk az irodákba, s talán az orvosi rendelőbe is. Elvileg október közepén bekapcsol­hatnák a kazánt, de erre csak a legtitkosabb gon­dolatainkban reménykedhe­tünk. Hiányzik néhány fon­tos alkatrész, a legfontosabb berendezést, a kazánház tá­gulási tartályát újabb pró­báknak kell alávetni. De nézzük sorjában, hogy miért fáznak még mindig a korszerű csarnokban dolgozó olajbányászok? Kabók Dénes — aki mű­szaki ellenőre a fűtési rend­szer szerelésének, építésének — elkeseredetten válaszol: „Két esztendő óta nemcsak az én munkaidőmnek, ha­nem feletteseim munkaidejé­nek nagy részét is a fűtés­lyától és a leszállás nem si­került. Ekkor a gép ismét felemelkedett, és felhőben repülve a siklópálya újbóli megközelítésére készült. Ez­után a repülőtértől eltávolod­va, új fordulóba kezdett. Tér­beli helyzetét azonban pon­tosan meghatározni már nem tudta, a rendkívül alacsony felhőzetben, esőben és ködben magasságát elvesztette, majd nagy sebességgel a földnek ütközött. . • Megállapítható, hogy a lé­gi szerencsétlenséget több kedvezőtlen tényező egyidejű jelentkezése idézte elő. A szakemberek az okok teljes felderítésére irányuló mun­kájukat, laboratóriumi, kuta­tóintézeti elemzések és vizs­gálatok útján, tovább foly­tatják. (MTI) rendszer nap mint nap je­lentkező újabb problémái kötik le. A MÉLYÉPTERV­től kapott tervek nagy ré­szét valószínűleg nem egyez­tették az építésztervekkel, s emiatt az elkészült épülete­ket, betonszerkezeteket meg kellett bontani, hogy a gé­pészeti egységeket, vezetéke­ket elhelyezhessük. A másik nagy bajunk, hogy amit a gépészeti tervek alapján megrendeltünk, fölöslegessé válnak, s amit viszont nem rendeltünk meg, mert nem volt a tervekben, hiányoz­nak. Mit tehetünk ilyenkor? Jelezzük felettes hatósága­inknak Szolnokra, s ott meg­írják az újabb rendelést, de a szükséges berendezés csak késve érkezhet." Itt van például az emle­getett tágulási tartály, amelytől lényegében az egész ipartelep fűtése függ. A ter­vekben nem követeltek kü­lönleges tartósságot, nyo­másállóságot, viszont a gya­korlatban a tartálynak _ el kell viselnie ezeket a Hatá­sokat. A gyár erre nem adott garancialevelet — nem is adhat. Mit tehetnek? A tartály­ból hegesztőpisztollyal ki­vágnak egy-egy darabot, azt elküldik minőségi vizsgálat­ra, legjobb esetben kide­rülhet: megfelél rendelteté­sének. Ha nem, hát akkor szétbontják az új kazánház homlokzatát, kiszerelik a tartályt, és újat tesznek a helyébe... S ez mennyi idő? Szabó Árpád borúlátó: „Ismerve a jelenlegi gyártó lehetőségeket, egy ilyen be­rendezés elkészítése leg­alább 1, másfél évet vesz igénybe." S addig, nos, ad­dig fűtésről — legalábbis a végleges tervekben szereplő, korszerű fűtésről — nem le­het szó. Tetézi még a ka­zánház nehéz helyzetét, hogy a ventillátorokat a tervek­ben szereplő módon nem lehet elhelyezni, mert zajo­sak, új megoldást kell ke­resni, a fűtőrendszert ellátó gázfogadó állomásnak nem találják a nélkülözhetetlen biztonsági szelepét, és két szűrőjét. Elveszett vagy nem rendelték meg? Az ipartelep hibái annál bosszantóbbak, ha tudjuk, hogy a tervezés, építkezés nem jelentett valami szo­katlan, különleges feladatot. S azok a vállalatok, szak­emberek ludasak benne, akik kitűnően vizsgáztak a nagy olajprogramban; akiknek szakértelmét dicséri számos jól működő termelő beren­dezés. M. I. Hazatérve külföldről — este 11 után érkezve a Ke­letibe — masnap reggel 7 óra 20 percig a Nyugati pá­lyaudvaron rostokolhat az utas, aki tovább akar utaz­ni Szegedre. Hétfő és szom­bat kivételével ugyanis a hét többi napján nincs éj­félkor induló-döcögő vonat, amely hajnalra kelve haza­vigye. — Peches napot fogtál ki, öregem — mondogatta ma­gában, pedig a Keletiből taxival sietett, hátha lesz egv picike szerencséje. A ..lekésettség" láttán ráért volna buszra, vagy villamos­ra lépni. Így egy húszasa bánta abból a soványka ösz­szegű magyar fizetőeszköz­ből. amennyit megengedett a vámhatóság, hogy magával vigyen. — De mennyit ér egy húszas manapság? Pon­tosan annyit, amennyi ká­véval és cigarettával fent bolyonghat az éjszakában a pályaudvar csarnokában, várótermeiben, a büfében, vagy az ételt-italt kínáló automaták előtt. Legalább lenne egy szál rokona, is­merőse, akihez váratlanul is becsengethetne. De nincs. Vagy ha mégis lenne, illen­dő-e felverni valakit fél­álmából? HASZTALAN SIETSÉG — Csak nesaj­náltas­sa ma­gát. mert rögtön megszakad a szívem. Mehetett volna szállodába — szólhat köz­be az olvasó. — No, ne legyünk naivak. A Vadászati Világkiállítás idején? Budapesten külön­ben is állandóan van vala­milyen nagy érdeklődést vonzó nemzetközi vagy ha­zai rendezvény, de ahhoz mérten nincs elég szálloda. Ezúttal is kár lett volna ki­lincselni. Maradt az egyetlen lehetőség, várni reggelig, sé­tálni, vagy tetszés szerint választani a várótermi ke­mény padok közül, és a le­üléshez berendezkedni a szintén várakozó bóbisko­lók között. A nappal oly hangos-zajos pályaudvar lefekvéshez tol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom